Új Szó, 1987. április (40. évfolyam, 76-100. szám)
1987-04-16 / 89. szám, csütörtök
A holnapi eredmények esélyei Gimnázium - új épületben Egy, kettő, három... Mindegyik alatt két-két pár láb, merev járásuk inkább csak látszólagos óvatoskodás. Arcokat nem látni, csak lábakat. Az érettségi tablók így aztán hatalmas képkeretként imbolyognak. Messziről szinte mindegyik ilyen: szürke mező, vastag arany keretben. Csak közelebb érve rajzolódnak ki a kíváncsiskodó szeme előtt a képek. Diákok és tanárok egykor volt közös dolgainak őrzői. Kinek fontosabbak ezek a tablók? Az öregdiákok fiatalságukat keresik rajtuk. A királyhelmeci (Kráľovský Chlmec) utcán régi érettségi tablók „vonulnak". Egy régi gimnáziumból egy új gimnáziumba... Minden költözködésnek megvan a maga rituáléja, amikor a ház szellemét, az iskola hagyományait és múltját, a megőrzendő dolgokat viszik át. Az épület üvegablakai mögött, fu- tópályányi méretű folyosókról nyílnak az ajtók az osztálytermekbe. Az ajtók között végeláthatatlan üres falak. Még a szertárak, a tanári szobák, a szaktantermek ajtóin sincs felirat. Ha nincsenek a kapu előtt ügyeletes diákok, az idegen el is tévedhet ebben a tágasságban. Aligha volt távol az ideköltöző diákok és tanárok érzése attól a bizonytalankodástól, amit a vendég érez, belépve a gimnáziumba. Egy régi, méreteiben kicsi, szűk tantermeivel az összezártság érzését sugalló egykori ispotályból költöztek a várhegy alatti új épületbe. A tanítás folytatódott, de a megnövekedett tér egy időre elbizonytalanítja az embert. Hogy meddig? Ez nem az épület tárgyi formáin, hanem az otthont adó iskola munkáján múlik. x- Az utóbbi években csökkent az érdeklődés gimnáziumunk iránt. Vonzáskörzetünk alapiskoláinak jobb tanulmányi eredményt elérő tanulói, elsősorban a későbbi biztosabb megélhetés és a sikeres felvételi vizsga reményében, szakközép- iskolákba jelentkeznek. Elgondolkodtató, hogy hozzánk többnyire a közepes tanulók kérték felvételüket, holott a gimnázium elsődlegesen a főiskolai tanulmányokra készít fel. Ezen az áldatlan helyzeten szeretnénk változtatni - kezdi szociográfiába is beillő eszmefuttatását Szabó Imréné nevelési és pályaválasztási tanácsadó tanár, aki matematikát és fizikát tanít. - Háromnégy jeles és négy-öt közepes diák mellett az egyes évfolyamok osztályaiban csak gyengébb tanulók vannak. Tény, hogy az új gimnáziumi tantervek alapján gépipari, mező- gazdasági és vegyipari technológiai ismereteket tanítunk. Ennek megfelelően érettségizett diákjaink erről bizonyítványt is kapnak. Sajnos, az egyes ipari üzemekben a szakközépiskolát végzettekkel szemben hátrányba kerülnek. Tudjuk, hogy ezeket a szakmai ismereteket csupán az esélyek növelése miatt tanítjuk. Nálunk azonban mindezek szinte létszükségletté váltak. A dolgok eredőjét az alapiskolákban találjuk meg. Az új koncepció magasra állította a mércét, így a tanulók szinte két részre szakadtak: jókra és gyengékre. Mivel a környékünkön alig található szakmunkásképző intézet, a szülők természetes módon úgy gondolkodnak, hogy a gyermek menjen gimnáziumba, otthon lesz és legalább leérettségizik. Tudják, hogy a túljelentkezések miatt a gyengébbeknek a szakközépiskolákban kevés esélyük van a felvételi vizsgán. Mint már említettem, ez számunkra nem megoldás. Ezért is járjuk a környék alapiskoláit, ahol szeretnénk elérni, hogy gimnáziumba a legjobbak jelentkezzenek. - Beszélgetés közben kétszer is kihívják, a délután tartandó felvételi vizsgáról szóló tájékoztató miatt. Az alapiskolában a felvételi tárgyakat oktató pedagógusokat tájékoztatják majd a gimnázium elvárásairól. Kétségtelen, hogy ez is egyik módja, hogy igényeiket, igényességüket jelezzék. Enélkül aligha javítható az az arány, amely bizony kissé elgondolkodtatja a kívülállót is. A közös igazgatású gimnázium magyar tagozatán évente két osztály érettségizik. Tavaly 41 diákból 27 (ez 65,8 százalék) jelentkezett főiskolára. Ebből 8-at vettek fel, ami a jelentkezők számának a 29 százaléka. Tény, hogy ebből a gimnáziumból minden évben elegen jelentkeznek katonai főiskolákra, de a műszaki pálya iránt még kevesen érdeklődnek. Ennek megvannak a város vonzáskörzetében élő emberek gondolkodását is meghatározó okai. Szabó Imréné szavait idézem:- A környéken lakók számára ma még nem eléggé konkrét fogalom a műszaki értelmiségi, a mérnök. Mindennapi életükben csupán a pedagógusok, az orvosok, a népművelők és a nemzeti bizottságok dolgozói képviselik az értelmiséget. Ennek megvan a gazdasági és társadalmi oka: s vasúti, az energetikai, a bútoripari és a vegyipari ágazatoknak egy-egy kisebb-nagyobb üzeme található a környéken. Aki mérnök, az vagy ezekben dolgozik, vagy elmegy Kassára (Košice), sajnos az utóbbiak vannak többségben. Mondhatnám azt is, hogy a mi iskolánk jövője összefügg azzal, hány műszaki értelmiségi számára kínálnak munkát az itteni üzemek. magas volt a mulasztott órák száma. Négy helyen tanítottunk, így sok gyereknek alkalma volt a lógásra. Az új épületben erre már nincs mód, bár aligha érhetünk el tartós eredményt csupán adminisztratív intézkedésekkel. Kissé elhúzódott a szaktantermi oktatás bevezetése is. Hét darab mikroszámítógépünk van, ezeket nemcsak az oktatásban, hanem a diákköri munkában is fel akarjuk használni. Úgy vélem, hogy a tanulmányi eredmény elsősorban a tanárok munkáján múlik. A már említett szociális okok ellenére sem hivatkozhatunk minduntalan azokra. A feltételek, a lehetőségek adottak, így természetszerű, hogy a pedagógusoktól is megköveteljük a fegyelmet. A csengetés ne a tanári szobában érje a tanárt, s az órát teljes mértékben használja ki. A harminc fős tanári kar egyharmada, a kővetkező tíz évben előreláthatólag nyugdíjba megy. Valószínű tehát, hogy az eddigi fiatalodás folytatódik, s nagyon szeretnénk, ha a fiatal kollégák a természetes vitalitásukat, kezdeményezőkészségüket a munkájukban érvényesítenék. Ebben a nehéz időszakban az iskola 10 tagú pártszervezetének elnöke Csurkó Dezső, magyar-történelem szakos tanár:- Az új épület atmoszférájának, a megteremtett igényességnek a diákokra is hatnia kell. Számunkra fontos a felzárkózás, hiszen csak így igazolhatjuk, hogy igényeink, amelyeket az alapiskolákból ide jelentkező tanulókkal szemben támasztunk, nem öncélúak. A pártszervezet évzáró gyűlésén elemeztük és értékeltük a helyzetet, s új, konkrét feladatokat tűztünk ki. Kétségtelen, hogy mind a beszámoló, mind a feladatok számos fontos dologra kitérnek. Az iskola Le- nin-körének irányítása, az ateista nevelés, a kommunista nevelés, a szocialista hazafiságra és interna-' cionalizmusra nevelés fontos feladat. Mindez kapcsolódik a gimnáziumi oktatás fő céljához, ami a diákok lehető legjobb felkészítése az egyetemi tanulmányokra. Ehhez pedig nélkülözhetetlen a tanári munkának, az oktatás fegyelmének ^erősítése. Ebből az iskolából a továbbtanulásra jelentkezőknek sajnos csak 71 százaléka kerül főiskolára. Dr. Mikiás Jenő gimnáziumi igazgató szobájában meglep a kényelem, a süppedő szőnyeg, a mély fotel, a díszes szekrénysor.- Három éve vagyok igazgató, így az épülő iskola körüli teendők nagy részét én irányítottam. Most mégis az új szemlélet kialakítása, a fegyelem megteremtése köti le a legtöbb energiámat. A régi helyen Az érettségi tablók lassan a falakra kerülnek, s az új iskola így jelképekkel is vállalja a folytonosságot. Mondták, hogy türelmi időben dolgoznak. Mindenki, akinek köze volt vagy van ehhez a gimnáziumhoz, az itt átélt múltra gondolva, a jövőt is számon kéri. Hiszen a holnapi eredmények esélyeit ebben a percben, ebben az órában kell megteremteni. Az oktatás ugyanis főleg nem tűr halasztást, kivárást. DUSZA ISTVÁN Húsvéti nyuszik Azt, hogy eredetileg mi köze van a nyuszinak a húsvéti ünnepekhez, nehéz lenne kibogozni. Az viszont tény, hogy ősidők óta elmaradhatatlan kelléke az ünnepi ajándékozásnak. A játékipar üzemei, a csokoládégyárak tízezer számra kínálják a nyuszit formázó áruikat. Ilyenkor húsvét tájt sok piacon megjelenik kosarakban, dobozokban a selymes szőrű, piros szemű nyuszi és szülő legyen a talpán, aki az ilyen élő, eleven csodától el tudja vonszolni csemetéjét, hiszen melyik gyerek nem kívánja legalább látni a kedves, szelíd kis jószágot. Bizonyára az idén - ezekben az ünnep előtti napokban - megint lesz olyan árus a piacokon, aki élő nyuszikkal kedveskedik vásárlóinak. Mert nyuszi van szép számmal mindenfelé, hiszen országszerte soksok kisállattenyésztó tenyészti a tapsifülest. Kiderült ugyanis, hogy a nyulak nemcsak húsvéti tojást tudnak tojni - ami persze gyermekmese -, hanem koronát, sót kemény valutát is, és ez már valóság, hiszen külkereskedelmünk évente jelentős mennyiségű devizához jut a nyugati országokba exportált nyulak révén. De maradjunk még egy kicsit a gyermekeknél. Arany János egyik legszebb költeményében, a Családi körben - amit éppen egy jótékony célú, az 1849 augusztusában leégett Losonc (Lučenec) megsegítésére kiírt pályázatra készített - szintén szerepel egy nyúl, amelyet a mezőről hazatérő apa tarisznyájában találtak a gyerekek, és nagy lett az öröm: „aludni sem tudnak éjjel, kínálják erősen káposzta levéllel“. Régebben falun - de a városok peremén levő kertes házakban is- a nyuszi mindennapi társa volt a gyermekeknek. Gazdaságilag, hasznossági szempontból akkoriban még nem sokra becsülték a felnőttek, ám még a módosabb paraszt- szülők is megengedték gyermekük „nyulászkodásí" kedvtelését, mert így tanulta meg - játékosan - a kis emberke a jószágról való gondoskodást. Mindezeken túl a húsvéti nyuszi- s ide sorolhatjuk a hímes tojást, a húsvéti bárányt, a barkát, a kölnit- a természet megújhodásának, az idei kemény tél után különösen áhított és nagyon várt tavasznak a szimbóluma is. Gyökeres György felvétele KANIZSA ISTVÁN Hagyomány és korszerűség Ignác Bizmayer nemzeti művész 65 éves A habánok első csoportjai a XVI. században Dél-Tirolból érkeztek a Kis-Kárpátok vidékére. Ez a népcsoport különféle mesterségeket művelt, legmagasabb szinten a kerámiát: nekik köszönhetjük az ónmázas fazekastechnika elterjedését és felvirágzását. De voltak köztük ügyes posztókészítők, kádárok, szíjgyártók és ácsok is. Ez utóbbiak közé tartozott a Bizmayer család is, mely több éves vándorlás után Ko- šolná faluban telepedett le. Itt született 1922. április 20-án Ignác Bizmayer. Kezdetben úgy tűnt, hogy elődei mesterségét fogja folytatni és ő ács lesz, egy véletlen azonban más irányt szabott pályájának. A morva származású Herman Landsfeld keramikus szenvedélyesen gyűjtötte a habán fazekasság emlékeit: kancsókat, edényeket, tányérokat, de még a cserepeket is. Košolnában, a Bizmayer-porta mellett is ásatásokat végzett és a gyűjtésben a falubeli gyerekek - köztük a kis Ignác - is segítették. így került a fiú kapcsolatba a kerámiával és Landsfeld biztatására, 1936-ban a közeli Modrába ment, hogy az ott működő kerámiaüzemben kitanulja az ősi mesterséget. Nagyon ügyes és tanulékony volt, egy-kettőre elsajátította a kerámiakészítés technikáját, az agyag előkészítését, formázását. Tizenhét éves, amikor a festőműhelybe kerül, mint a Szlovák Népi Kerámiakészitő Részvénytársaság legfiatalabb segédje. Bár a megrendelők kívánságára többnyire régi habán minták alapján használati és díszítő kerámiát: edényeket, korsókat, falitányérokat gyártottak, néhányan - köztük Bizmayer is - saját kedvtelésükre figurális kerámiát is készítettek. Egyre tökéletesebb figurák kerültek ki Ignác Bizmayer keze alól és ezzel fokozatosan kitört a kollektív népi művészet névtelenségéből. Témáit eleinte szülőfalujából, gyermekkori emlékeiből választja: cigányok, vándorlegények, falu bolondja, madarak, állatfigurák, később két vagy több figurából álló kerámiákat is készít, melyekkel összetettebben tudja ábrázolni a falusi ember életét, a szőlömüvelők mindennapjait, a mezőgazdasági munkát és a régi idők eseményeit is (Lovasszekér, Anya gyermekével, Répatisztítók, Borkóstoló, Vásári játékárus). Barátja unszolására beutazza Szlovákia és a morvaföld tájait, így a Kysuca-vidékét, az Árvát, a Vág völgyét, a Szepességet. Mindenütt megismerkedik a nép művészetével, viseletével, fafaragásaival, hímzéseivel, meséivel, dalaival, de ami ennél is fontosabb: élő kapcsolatot teremt az ott élő emberekkel. Az így szerzett tapasztalatokat alkotásaiba önti. Egyre inkább túllépi a népi kézművesség határát és tudatos, egyéni stílusú művésszé válik (Važec/ lakodalom, Terchovái muzsikusok, Detvai legény pásztorsíppal, Čičmany mézeskalácsos). Népbal- ladai ihletésűek a Jánošík-témájú, a betyár-romantikát tükröző kerámiái (Jánošík a lovon, Betyár fokossal, Hegyi legények, Betyárvacsora). Bizmayer realista művész, de az alakok aprólékos formálása helyett enyhén stilizált elemekkel dolgozik. Alkotásaiban a mozgás természetes dinamikája uralkodik, mellyel a mindennapi élet és munka ritmusát adja vissza. Már az első pillantásra szembetűnő a színek és a forma nagyszerű összhangja. Helyet kapnak alkotásaiban a fel- szabadulás, a szlovák nemzeti felkelés, jelentős évfordulók motívumai (Felkelők, Felszabadulás - szovjet katona gyermekekkel), vagy a mai falu rajza (Szövetkezeti áldomás, Szőlőmetszők, A liptói földeken). Újabban monumentális kerámia- domborműveket is készít, mint például a betyár-sorozatot (Jánošík, Uherčík, Rajnoha és llčík) a Tren- čín-zlatovcei gyermekvárosban. 1954-ben „a népművészet mestere" címmel tisztelték meg Ignác Bizmayert, aki 1956-ban tagja lett a Szlovákiai Képzőművészek Szövetségének. Egy évvel később Harmóniába költözik, ahol festői környezetben építi fel műtermét. 1972-ben érdemes művész címmel tüntetik ki, 1982 óta nemzeti művész. Kerámiáival gyakran találkozhatunk az itthoni kiállításokon, de alkotásait külföldön is megismerhették. 1982- ben Bratislaván és Prágán kívül önálló kiállítása volt Moszkvában és a bécsi Pálffy-kastélyban, korábban figurális kerámiái szerepeltek a nyugat-berlini Landegalerie-ben, a montreali világkiállításon, Budapesten, Kairóban és Alexandriában, a svédországi Göteborgban. Ignác Bizmayer nemzeti művész nagy érdeme, hogy sikerül a haladó hagyományokat beillesztenie a mai életbe, a jelenkori szlovák nemzeti kultúrába és művészetbe. DELMÁR GÁBOR Zenekultúránk fejlődéséért Ősszel megalakul a Szlovákiai Zenei Társaság. A neves zeneszerzőkből, előadóművészekből, zenekritikusokból, zenepedagógusokból és szervezőkből álló előkészítő bizottság Ján Cikker nemzeti művész elnökletével máris megkezdte munkáját, hogy biztosítsa a feltételeket a szervezet tevékenységéhez, amelynek célja a szlovák és az egyetemes zenekultúra értékeinek ápolása és népszerűsítése, a zenei nevelés színvonalának emelése. A zenei élet tekintélyes személyiségeinek véleménye szerint elodázhatatlan feladat a zenei műveltség elmélyítése Szlovákiában. Igaz, hogy a zenebarátok körei, a zenekedvelő fiatalok klubjai, valamint a művészeti alapiskolák sokat tesznek a zenei értékek ápolásáért, ám a lakosság egy részének zenei műveltsége ma sem megfelelő. Különösen a fiatalok, a gyerekek zenei művelődésének feltételei jelenleg nem a legjobbak, főleg azért mert a zenei nevelés indokolatlanul a háttérbe szorul az iskolákban. Az új szervezet létrehozásával kapcsolatos sajtótájékoztatón követendő példaként hozták fel többek között a Csemadok keretében működő Liszt és Kodály Társaságot, valamint a komáromi (Komárno) virágzó zenei életet, a rövidesen sorra kerülő Lehár-fesztivált, amelynek patrónusai a járás szövetkezetei. A Szlovákiai Zenei Társaságnak tagja lehet minden zenekedvelő csehszlovák állampolgár, zenepedagógus, népművelő, de nemcsak magánszemélyek, hanem csoportok is: szervezetek, intézmények (óvodák, iskolák, zeneiskolák, ifjúsági klubok stb.). Tehát mindazok, akik érdeklődnek a zene iránt. H. I. Shakespeare-napok Wei marban Nincs a világnak még egy drámaírója és költője, akinek a darabjait oly sokszor játszanék a világ színpadain, mint az „avoni hattyú" halhatatlan alkotásait. (Jelképesen nevezték igy Shakespeare-t, a szülövároskáját érintő kis folyó után.) Pedig jóval több, mint négyszáz esztendő telt el, hogy harminchét drámáját és vígjátékát, szonettjeit megalkotta, 1564-1616 között. (Egy érdekesség: ugyanazon a napon, április 4-én született és halt meg.) Shakespeare müvei azonban nemcsak műsoron vannak, de még mindig tudományos értekezleteket és vitákat rendeznek alkotásairól, ami szintén állandó időszerűségét tanúsítja. Különösen a két Németországban nyilvánul meg fokozott érdeklődés - természetesen szülőhazáján kívül - e zseniális drámaíró iránt. Ezt tanúsítja, hogy a NDK-ban és az NSZKban külön-külön Shakespeare Társaság működik. Főként a szocialista Németországban folyik rendszeres kutatás, mi több, évenként Shakespeare-napokat rendeznek Weimarban. Az idén erre jövő héten kerül sor. A megbeszélés témája: Az asszony, a hatalom és a humanitás Shakespeare műveiben. Az előadásokon kívül több színházi bemutatóra is sor kerül. A drezdai Staat- schauspiel a Shakespeare-müvek összevetéseként Kleist Penthesilea cimű, hatalmas, érzelmi sűrítettségében egyedülálló szomorújátékát adja elő. A schweini Staatstheater a Rómeó és Júliával, valamint a Téli regével vendégszerepei. A weimar városi színház a Hamletet mutatja be, az erfurtiak pedig a Makrancos hölgy balettfeldolgozásával mutatkoznak be (N) ÚJ SZÓ 6 1987. IV. 16.
