Új Szó, 1987. március (40. évfolyam, 50-75. szám)

1987-03-12 / 59. szám, csütörtök

Dokumentum és valóság JEGYZETEK A MAGYAR JÁTÉKFILMSZEMLÉRŐL Szövőnők lesznek Magyar tanítási nyelvű osztály nyílt Tartalmasabb és színvonalasabb volt a XIX. magyar játékfilmszemle. mint az előző. Nemcsak mennyisé­gileg, hanem minőségileg is ered­ményeket ért el a magyar filmművé­szet. S noha az anyagi források továbbra is szűkösek, ennek ellené­re tavaly - a korábbi évhez képest - jóval több film készült (összesen huszonhét), s a számszerű gyarapo­dás együtt járt a színvonal emelke­désével és a tematika gazdagodá­sával is. Gondolati és stiláris válto­zatosság jellemzi a filmeket, s ha remekmű, valóban nagy művészi él­ményt nyújtó alkotás nem született is, - a produkciók többsége gondo­latébresztő, szellemi izgalmat keltő munka. De milyen képet mutat napjaink magyar filmművészete, miről szól­nak a múlt évben készült filmek, s hogyan tükröződik a valóság a mű­vekben? Az új alkotások zöme továbbra is őrzi a magyar film legnemesebb ha­gyományait: valóságérzékenységét és nyitottságát a társadalmi kérdé­sek iránt. A magyar filmművészetre a hatvanas évektől kezdve az volt jellemző, hogy a társadalom és az ember nagy kérdéseivel foglalko­zott; az új munkák többségében is erről van szó, s jóllehet kevesebb a történelmi visszapillantás, mind az ötvenes, mind a hatvanas évek vilá­ga jelen van a tavaly gyártott filmek­ben. Erőteljesebb azonban az a tö­rekvés, amely a mai Magyarország gondjait, az életforma átalakulását igyekszik megragadni, a család, a gyermek, az érvényesülés, az ér­ték szempontjából. A versenyfilmek­nek legalább a fele napjainkban ját­szódik, a szocializmust építő ma­gyar társadalom problémáira reagál, sokszínűén, a valóságot hitelesen feltárva, a tájékozódást, a tudati tisz­tázást elősegítve. S a társadalmi értékrend átalakulásának, folytonos változásának időszakában a művé­szetnek - a filmművészetnek - le­het-e ennél fontosabb szerepe? Ez a gyors és őszinte reagálás az alko­tók legsajátabb igénye. Művészi felelősségérzetük, lelkiismeretük szava. S ha a játékfilmek többsége a mai magyar társadalomról gazdag képet rajzol is, s a jelen állapotát rögzítve és az emberi kapcsolatok konfliktu­saiban eligazodást keresve, pontos látleletet ad is az életről, a minden­napokról, s mégha teljességre, a lé­nyeges igazságok kimondására tö­rekszik is, ennek ellenére azt kell mondanunk - s ez a társadalmi zsűri nyilvános ülésén is elhangzott a tavalyi filmtermésben a valóban izgalmas munkák nem a játék-, ha­nem a dokumentumfilmek voltak. A társadalmi jelent és a történelmi múltat közvetlenebbül tükröző doku­mentumfilmek vonulata minőségileg erőteljesebb, ezek az alkotások em­berségben, tisztességben, s gyak­ran szerkesztésben és művészi erő­ben is megelőzik a legtöbb játékfil­met. Szociográfiai szenvedély hatja át őket, s igazi vitatémát szolgáltatva magukkal ragadják a nézőt. A Buda­pest Kongresszusi Központ közön­sége érdeklődéssel fogadta ezeket az alkotásokat, s művészi értéküket a zsűri is elismerte. Nagyra értékelte különösen Sára Sándor vállalkozását, s a megosz­tott nagydíj egyikével tüntette ki a bukovinai székelyek történelmi kálváriájáról szóló művét. A torok- szorítóan megrázó, balladai tömör­,,1931-ben szerzett apám tanítói oklevelet, s ezzel egyidőben lemon­dott (le kellett mondania!) néhány holdas örökségéről János bátyja ja­vára.“ így emlékezik vissza családja történetére Gyarmati Béla, a Miskol­ci Nemzeti Színház igazgatója, aki a kassai (Košice) Thália Színpadon a Bodnárnét rendezi. Hasonló az indítás Németh László első színmű­vében is. „Miről is van szó a Bodnárnéban? - írja Németh László. - Egy paraszt anya a kisebbik, tanult fia iránti sze- retetében a nagyobbat elnyomja.“ A gyilkossággal végződő családi tra­gédia tulajdonképpen olyan, mintha egy klasszikus görög sorstragédia lenne a két világháború közti félfeu­dális magyar viszonyokba ágyazva. ségű és hangvételű Keresztúton fáj­dalmas emlékezés a háborúra; szenvedő emberek, özvegy felesé­gek és anyák drámája ez a film, melyben az élő legenda mítosszal keveredik. Nagy hatást keltett a ma­gyar veterá.iok első világháborús emlékeit feldolgozó Én is jártam Isonzónál című dokumentum is; a Gulyás testvérek krónikája az olaszországi hadszíntér eseményeit követve szól a háború általánosabb jellemzőiről is, s bemutat egy meg­késett megbékélést első világhábo­rús veteránok isonzói emléktúráján. Kósa Ferenc hosszú, de rendkívül érdekes munkájával aratott kirobba­nó sikert. Különdíjjal jutalmazott al­kotása, Az utolsó szó jogán, két részből áll. Az első, még 1976-ban készült részben olyan rákbetegek szólalnak meg, akik a gyógyulás reményében fordultak Béres doktor­hoz, s olyan orvosok, akik sikerrel alkalmazták a híres Béres-cseppe- ket; de szót kapnak azok is, akik vitatják a szer hatékonyságát. Tíz évvel később az alkotók ismét felke­resték a film szereplőit, s bár egyi- kük-másikuk már nincs az élők sorá­ban, a többség él. Az emberi sorso­kat látva, véleményeket és vallomá­sokat hallva, sejteni lehet, hogy az alkotás - mint az alcím mondja - Portréfilm dr. Béres Józsefről, de nem csupán róla; a gyógymód elfo­gadása vagy tagadása kapcsán igyekszik feltárni az igazságot úgy, hogy pontos képet ad a társadalmi előítéletekről. Az elsófilmes Dér András és Hartai László a magyar- országi szépségversenyről készült oknyomozó, valóságfeltáró doku­mentuma, a Szépleányok (Radványi Géza-díjjal tüntették ki) bemutatja, hogyan választották meg 1985 szépségkirálynőjét, de beavatja a nézőt a kulisszatitkokba is, meg­mutatja e nagyszabású show-biz- nisz árnyoldalait, s felfedi azt is, hogyan árvult el a szépek szépének koronája és jogara. Több film is foglalkozik a félmúlt magyar történelmének eseményei­vel, máig is ható folyamataival: Mé­száros Márta különdíjjal jutalmazott, s azóta a nyugat-berlini fesztiválon ezüstdíjat kapott szubjektív történe­lemelemzése, a Napló szerelmeim­nek; Dömölky János rendező - Ottlik Géza könyvei alapján készült - Haj­nali háztetők című műve; Maár Gyu­A darab érdekes módon az 1931-es keletkezése után majd negyven év múlva került színpadra, s azóta is sok vita kíséri. Miért tűzte műsorára a Thália Színpad ezt a müvet? Elsősorban azért, mert a magyar irodalomnak ez a kiemelkedő alakja még nem sze­repelt a Matesz műsorán. Németh László Bodnárnéja máig érő gondo­latokkal van tele. A dráma családon belül és kívül napjainkban is felmu- tat(hat)ja korunk ifj. Bodnár Jánosát, vagy Bodnárnéját... A ma esti bemutató remélhetően nemcsak a Thália Színpad művé­szei, hanem a közönség számára is maradandó színházi élménnyé ne­mesedik. GYÜRE LAJOS la - Moldova György kisregényéből forgatott - munkája, a Malom a po­kolban; Gárdos Pérerhumoros hang­vételű filmje, a Szamárköhögés; Szántó Erika - Keszi Imre regényé­ből írt és rendezett - Elysium című megrendítő rekviemje egy kisfiúért, akinek a gyermekéveit a fasiszták könyörtelenül elrabolták. A múlttal való okos, elemző, tisztázó szándé­kú, politikus szembenézés hozzájá­rul a nemzeti önismerethez, a közel­múlt és ezen keresztül a jelen ár­nyaltabb és reálisabb megismerésé­hez. E produkciók színvonala, sikere eltérő, de a múltat faggató őszinte szándékuk vitathatatlan. Figyelemre méltó a tavalyi termés abból a szempontból is, hogy több olyan film is készült, amely nemcsak valódi vagy vélt intellektuális ember- és társadalomelemzést kínált, száraz szigorú­sággal, hanem átélhető moziélményre is töreke­dett. Említhetnénk Rózsa János fődíjas produkció­ját (Csók, anyu), mely a családok belső válságát, széthullását, mindennapi túlfeszített hajszáinkat, időhiányainkat új színek­kel, elbűvölő humor­ral ábrázolja,: András Ferenc kellemesen és ro­konszenvesen előadott nosztalgikus korképét és tanúságtételét a hatva­nas évek nemzedékéről (A Nagy Generáció), mely vitákat inspirált a magyar szellemi élet­ben; Bacsó Péter gro­teszk, szatirikus ötletek­ben, gegekben tobzódó, „szörnyű víg tragédiáját“ (Banánhéjkeringő), mely az emberi kapcsolatok törékenységéről, a vélet­lenek szerepéről szól; Gyarmathy Lívia borongós-ironikus, kesernyés humorral elénk tárt hét­köznapi történetét (Vakvilágban), a tavalyi Karlovy Vary-i nemzetközi fesztivál különdíjas alkotását; Bö­szörményi Géza napjaink megoldat­lan kérdéseit feszegető filmjét (Lau­ra); Gazdag Gyula egy árván ma­radt, de eredetileg is apátlan kisfiú sorsát elmesélő érdekes, valóságlá­tó produkcióját (Hol volt, hol nem volt); Erdóss Pál a gyámügyi hivata­lok lélektelen gyámkodását pellen­gérre állító munkáját (Gondviselés); az elsőfilmes Tolmár Tamás pergő ritmusú esettanulmányát, mely egyetlen nap tragikus történetének előzményeit sorakoztatja föl (Zuha­nás közben). De még a hosszabb idő után ismét jelentkező Jancsó Miklósnál is felfedezhető a rejtett igény: miszerint érzelmi logika is szükséges a történetépítkezéshez. Nagy igényű, többféleképpen is ér­telmezhető filmjében, a rendezői megoldásaiért díjazott Szörnyek évadjában a világ és az ember sorsa izgatja; koreográfiája, atmoszférate­remtő képessége most is lenyűgöző, merész képei tetszetősek, nehezen követhető jelképei azonban fá­rasztják a nézőt. Ha megemlítjük még Vitézy Lász­ló alkotását (Érzékeny búcsú a feje­delemtől), a reálpolitikus Bethlen Gábor erdélyi fejedelem személyi­ségéről forgatott vonzó képi világú művét, Mikszáth Kálmán Akii Mikló­sának filmváltozatát (Révész György munkája), Szirtes András a mai kor emberének feszítő ellent­mondásosságáról szóló Lenzjét (mely Georg Büchner novellájának felhasználásával készült), Sólyom András gyermekfilmjét, a Doktor Mi- norka Vidor nagy napját és Ter- novszky Béla friss, ötletes rajzjáték- filmjét, a Macskafogót - a színkép csaknem teljessé válik. Végezetül megállapíthatjuk: az idei szemlén látott játékfilmek zöme a magyar filmgyártás megújulási igényét, a közönséghez való vissza- találás tisztes szándékát is jelzi. S itt érdemes megjegyezni: a múlt évben 600 ezerrel többen vettek jegyet ma­gyar filmre, mint 1985-ben; minden ötödik néző magyar filmet választott, így a hazai film nézőinek száma csaknem 15 millió volt. Nehéz gaz­dasági viszonyai között is - egy-két szükebb esztendőtől eltekintve - si­kerrel védi tehát elért pozícióját a magyar film és lassan visszanyeri a közönség bizalmát is. TÖLGYESSY MÁRIA A losonci (Lučenec) Poľana textil­gyár, szakmunkásképző intézetében már a korábbi években is felmerült a magyar nyelvű oktatás gondolata, a megvalósulás azonban - különbö­ző nehézségek miatt - az elmúlt tanévnyitóig váratott magára. Szep­tember elsején huszonhárom tanu­lóval - szövő szakon - megnyílt egy magyar tanítási nyelvű osztály, egy másik létesítését - fonó szakon - a következő tanévben tervezik.- A legnagyobb gondot a megfe­lelő tanerők és tankönyvek hiánya, biztosítása okozta - mondotta Ce- rovsky István, a szakmunkásképző igazgatója mert bár a gyárban és a mi intézményünkben is sokan be­szélik a magyar nyelvet, megfelelő szakképesítése egyiküknek sincs. Éppen ezért segítséget kértünk és kaptunk a helyi magyar tanítási nyel­vű alapiskolától, s amikor a gyár vezetői és műszaki dolgozói között is jobban körülnéztünk, kitűnt, töb­ben alkalmasak az oktatásra. Jolana Lomjanská mérnök, aki a Szovjet­unióban végezte főiskolai tanulmá­nyait - Magyarországról került hoz­zánk, s az osztályfőnöki posztra is megfelelő nyelvtudású tanerőt sike­rült találnuk Éva Rusnáková szemé­lyében. A gyakorlati képzés során is ügyelünk arra, hogy a lányok jól megértsék magukat a szakoktatók­kal, elmondhatjuk tehát, hogy nin­csenek kommunikációs nehézsé­geink. Sajnos, ennek ellenére azt ta­pasztaljuk, hogy a magyar tanítási nyelvű osztály eredményei jelenleg még gyengébbek a párhuzamos szlovák tanítási nyelvű osztályénál. Ennek egyik oka talán az, hogy a tanulók többsége csak szükség­megoldásból került hozzánk, miután más szakközépiskolában, vagy szakmunkásképzőben nem volt hely számukra. Csalódottságuk az első hetekben érthető volt, később vi­szont örömmel tapasztaltuk, hogy megszerették a szakmát, a diákott­honi életet, sőt a tantárgyak többsé­gét is. Sajnos, egyesek családi hát­tere nem megfelelő, így tanulásuk jószerivel csak az iskolapadban el­töltött időre korlátozódik. Valószínű­leg ebből erednek az iskolán kívüli nehézségek is: néhány tanulót ugyanis fegyelmeznünk kellett visel­kedése miatt. Az iskola igazgatója a továbbiak­ban elmondotta, hogy a diákotthon­ban kedvező körülmények között készülhetnek a tanulók, s a szabad­idő hasznos eltöltésére is adottak a feltételek. A fiatalok többsége azonban nem él a lehetőségekkel, még a távoleső falvakból is naponta beutaznak, s ez időveszteséggel és fáradtsággal jár. Pedig a diákotthoni ellátás teljesen ingyenes; az új taní­tási évben ezt remélhetőleg többen igénybe veszik majd. A következő iskolaévben egyéb A zenei világ nemrégiben emlé­kezett meg a nagy szovjet-orosz zeneszerző születésének 80. évfor­dulójáról. Dmitrij Sosztakovics való­ban a század egyik legnagyobb al­kotóművésze volt Prokofjevvel együtt, az egyetemes zenei élet leg- kiválóbbjai közé tartozott. Igazi je­lentőségét és életművét csak most kezdik teljes egészében felmérni, tizenegy évvel a halála után. (1906. november 12-én született Szentpé- tervárott - a mai Leningrádban és 1975. augusztus 9-én hunyt el Moszkvában.) E kutatómunkát igyekszik most összefoglalni az a kétkötetes mo­nográfia, amely Leningrádban jelent meg a zeneszerző életéről és mun­kásságáról. A mű, amelyet egy kuta­tócsoport állított össze Sz. Hentova zenetudós vezetésével, négyezer dokumentum átvizsgálásának ered­ményeivel ismerteti meg az olvasót. A hatalmas anyag végigkíséri Sosztakovics életének legfontosabb állomásait, attól kezdve, hogy Gla­zunov ajánlására felvették a péter- vári konzervatóriumba. Művészete a forradalom utáni korszakban bon­takozott ki. Mint zeneszerző már 1926-ban a nyilvánosság elé lépett, vonatkozásban is kedvező változá­sokra lehet számítani szakmunkás­képzőjükben. Elsősorban a tanulók jutalmazási rendszere módosul. A második és harmadik évfolyam­ban - amikor a növendékek már gyakrabban bekapcsolódnak a ter­melőmunkába -, az eddigi rendelke­zések csak hatszáz korona jutalmat tettek lehetővé. Ez a gyakorlat azért nem volt szerencsés, mert a lányok­nak nem állt érdekükben többet tel­jesíteni a megszabottnál. Márpedig a gyárnak - a nevelőhatás mellett - komoly érdeke fűződik a termelés növeléséhez. Ezután az osztályfónöknő jelenlé­tében két szövőipari szakmunkásje­lölttel is megismerkedhettem. Fájd Ivetta Csákányházáról (Ca- kanovce) érkezett, Németh Erika pedig Nagydarócból (Veľké Dravce). Eredetileg mindketten más szakmát szerettek volna tanulni, most azon­ban már nem sajnálják, hogy így alakult a sotsuk. A tantárgyak több­ségét megkedvelték, s szépen gya­rapszik szlovák nyelvtudásuk is. A termelési gyakorlattól sem idegen­kednek, mert a szakoktatók segítő­készek és türelmesek.- Az osztály tanulmányi eredmé­nyei sokkal jobbak lehetnének, ha megfelelő szakkönyvek állnának rendelkezésünkre - mondja a lányo­kat végighallgatva az osztályfőnök­nő. - Sajnos a közeljövőben nincs is kilátás beszerzésükre. így aztán ránk, pedagógusokra, hárul a fordí­tás feladata. Ez nem a legszeren­csésebb megoldás, de mint minden rosszban, ebben is van valami jó: a szlovák szakkifejezéseket, s a nyelvet is gyorsabban elsajátítják így a gyerekek, s ez azért fontos, mert a gyakorlatban erre lesz na­gyobb szükségük. A szakmunkásképző igazgatója befejezésül elmondotta, hogy a jövő iskolaévben nyíló magyar tanítási nyelvű osztályban már hasznosítani szeretnék az idei tapasztalatokat. Abban is reménykednek, hogy a szép és nagyon jól fizetett szakma iránt nemcsak a losonci, hanem a nagykürtösi (Veľký Krtíš) és rima- szombati (Rimavská Sobota) járá­sok alapiskoláiban is nagyobb ér­deklődés nyilvánul majd meg, s ez később az oktatás színvonalában is megmutatkozik. Az iskolában - melynek jelenleg 363 tanulója van - nemcsak ruha­ipari szakmunkásképzés folyik, hi­szen szerszámkészítőket, géplaka­tosokat is tanítanak, mégpedig más iparvállalatok számára is. Eredményes oktatómunkájukat több elismerés, kitüntetés fémjelzi: 1985-ben elnyerték a SZISZ járási bizottságának vándorzászlaját, s a Zenit és más szakmai ügyességi versenyeken is kiváló eredményeket érnek el. H. A. a hagyományokhoz hű első f-moll szimfóniájával, amely rögtön meg­alapozta hírnevét. Ezután behatóan foglalkozott a nyugat-európai új ze­nével, amit akkoriban Leningrádban is játszottak. Ezek hatására jött létre a második C-dúr szimfóniája. Müveinek egy részét, például A orr, vagy a Katyerina Izmajlova című operáját, vagy a két szvit jazz- bandre írt alkotását egyes kritikusok az ötvenes években bírálták. Azóta természetesen ezek is a szovjet és a külföldi operaházak, illetve kon­certtermek műsorán szerepelnek éppúgy, mint például a 9. Esz-dur szimfónia. Sosztakovics új utakon járt, de nem tagadta meg nagy elődei örök­ségét. Századunk legnagyobb szim­fóniaszerzőjének tekintik. Különö­sen a Hetedik, a Tizenegyedik szim­fóniájában állított zenei emlékművet korunk tragikus történelmének. Ezt emeli ki az életművéről készült mo­nográfia, idézvén egyik vallomását, mely szerint: „ Új hidat verve a jövő­ben nem kell felégetnünk a régit, amely összeköti korunk kultúráját halhatatlan múltjával. “ VÁMOS IMRE Ma este: Németh László Bodnárnéja a Thália Színpadon Jelenet Rózsa János díjnyertes filmjéből, a Csók, anyu-ból KIEMELKEDŐ ÉLETMŰ Monográfia Sosztakovicsról ÚJ SZÚ 6 1987. III. 12.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom