Új Szó, 1987. március (40. évfolyam, 50-75. szám)
1987-03-04 / 52. szám, szerda
Jozef Lenárt elvtárs beszéde (Folytatás a 3. oldalról) parasztok és más dolgozók műveltsége, tájékozottsága és igénye is. Igen, ók azok; s velük együtt, az agronómusok, a mérnökök, a pedagógusok és főleg a fiatalok, akik az önök olvasói. Ók igénylik az önök lángoló, elkötelezettségtől fűtött és főleg igaz szavait, s őszinte érdeklődéssel olvassák azokat. Kommunista pártunk és népünk teljes joggal büszke kortárs szocialista irodalmunkra, fejlett szocialista művészetünkre. Tudjuk, hogy egyre több szlovák művet fordítanak le külföldön, elsősorban a Szovjetunióban és a többi szocialista országban. Az olvasók ezrei fogadták megkülönböztetett figyelemmel az új műveket, könyveket, különösen a közép- nemzedékhez tartozó prózairók alkotásait. Társadalmi életünk minden területéhez, az emberi munka valamennyi szférájához hasonlóan az irodalomban is fel kell tennünk a kérdést: vajon e téren is eljutottunk-e már kimagasló teljesítményekig, van-e okunk az elégedettségre? Nyilván büszkék lehetünk arra, amit eddig elértünk. De ki mást jellemezzen az alkotó nyugtalanság, az állandó útkeresés, a konfliktusok felfedezésének és megoldásának az igénye, ha nem az irót, az alkotót, a kommunistát? önökkel együtt örülünk minden sikeres könyvnek, s annak is, hogy nem elégszenek meg a közepes vagy az átlagon aluli alkotásokkal. Úgy véljük, eljött az ideje annak, hogy irodalmunkban és művészetünkben is magasabbra emeljük az igényesség mércéjét. Támogatjuk íróinknak azt a törekvését, hogy többet foglalkoznak napjainkkal, kortársaink életével és munkájával. A mai ember a szocializmus építője, a társadalomban és a termelésben nélkülözhetetlen újszerű gondolkodás és cselekedet mielőbbi meghonosításának élenjáró harcosa. Érdekes korban élünk, amely egyre igényesebb feladatokat állít valamennyiünk elé. Olyan korban élünk, amelyben az új harcol az elavulttal, s ebből bizonyos konfliktusok is származnak. Olyan korban élünk, amelyben bátor, elszánt hősök születnek, de emellett akadnak ingadozók, hitetlenke- dók és félénk emberek is, méghozzá a gondolkodás, a munka és az erkölcs vonatkozásában egyaránt. Az olvasó, a társadalom joggal várja el íróinktól, hogy őszintén, meggyőzően és mesterien ábrázolják napjainkat. A szocialista erkölcs kritériumainak mielőbbi gyakorlati érvényesítése, a gyorsítás és az átalakítás kiemelkedően fontos kérdése. Köztársaságunkban az emberek milliói tisztességesen és áldozatosan dolgoznak, becsületesen élnek a dolgozókollektívákban, s odahaza a családban is. Ennek ellenére ma még gyakran találkozni a nemtörődömség, a könnyelműség, a rossz munka és a fegyelmezetlenség különböző megnyilvánulásaival. Elburjánzott az gnzés, az egyenlósdi és a kispolgári harácsolás, a hatalommal való visszaélés. E káros jelenségek elleni harcban nagy szerep kínálkozik újságíróink, íróink és művészeink számára. Mindannyian tudjuk, hogy az esztétika és az etika mindig is az élet ugyanazon fájának két ágát alkotta. Kívánatos lenne, hogy napjainkban, életünkben az igazság, az erkölcsösség és a szépség összefonódna, s egymást egészítené ki és gazdagítaná. Haladó hagyományainkra építve Ilyen és más összefüggésekben is szeretnék néhány szót szólni a kritizálás- ról és a kritikáról. A kritika és az önkritika szellemének át kell hatnia az emberi tevékenység minden részét, mert csak igy számolhatjuk fel az elmaradottság és az egy helyben topogás bizonyos megnyilvánulásait. A művészeti- és főleg az irodalomkritikának nálunk olyan haladó hagyományai vannak, amelyekre napjainkban is bízvást építhetünk. Elsősorban arról van szó, hogy a művészeti kritikának az eddiginél is nagyobb szerepet kell vállalnia a helyes, tárgyilagos értékrend kialakításában. A marxiz- mus-leninizmus szellemében küzdenie kell a megfelelő eszmei és esztétikai kritériumok érvényesítéséért. A mi tanításunk élő és életképes. S éppen ezért ellenezzük a pártosság és az eszmeiség leegyszerűsített értelmezését, de ugyanígy nem vagyunk hívei az elvont eszteti- zálásnak, a formai kérdések kiemelésének a művészetben. Az elkötelezettség nem valamiféle olcsó, divatos és tartalmatlan jelszó, hanem az írónak, az alkotónak azt az őszinte szándékát fejezi ki, hogy az ellentmondásokat, a valóságot őszintén, a forradalmi folyamat közepette ábrázolja. Nem árt megismételni e helyen sem történelmi tapasztalatunkat, misze- * rint az élet igazságos ábrázolásáért vívott harc mindig szorosan összefonódott a haladással és a humanizmussal. További fontos feladat az is, hogy művészeti kritikánk és tudományunk emelje magasabbra a minőség, a mesterségbeli tudás és a művészi színvonal mércéjét. A mesterségbeli tudás azonban nem lehet akármilyen. Ez a követelmény magában foglalja az eszmeiséget, a tartalom és a forma dialektikus egységét, a mű etikáját, s az alkotónak azt a meggyőződését is, hogy müvével kit, vagy mit szolgál. A szocialista realizmus olyan alkotó módszer, amely, - mint az élet és az idó számtalanszor igazolta - sokrétű lehetőséget nyújt valóságunk igaz és meggyőző ábrázolásához. Ez az alkotói módszer dinamikus, demokratikus, humanista és szüntelenül fejlődik. Hangsúlyoznunk kell azonban azt is, hogy ez az alkotói módszer eszmei szempontból mindig állandó. A nagyobb minőség igénye, amely a művészi alkotó munkára is teljes mértékben érvényes, nem valamiféle szubjektív kitalálás. Éppen ellenkezőleg, maga az élet, a szocializmus jelenlegi fejlettségi foka és a jövő követeli meg valamennyiünktől a jobb munkát, s azt, hogy az eddiginél jobban érvényesítsük tudásunkat, tehetségünket. Azt is elvárjuk szakembereinktől, kritikusainktól, hogy többször gondoljanak az olvasóra, az ő igényeikre. Nem szabad megfeledkezni az olvasók neveléséről sem, habár a kritikus nyilvánvalóan elsősorban a szerzőnek, az alkotónak ír. Az ojvasó is joggal várja el a kritikustól, hogy tárgyilagosan értékeli a művet, s ezzel segít a megfelelő értékrend kialakításában. Ugyanakkor figyelembe kell venni azt is, hogy bizonyos szempontból az olvasó is kritikus. Ilyen szempontból is igényes, egyúttal pedig hálás feladat vár a kritikusokra. Tisztelt elvtársak! Maga az élet késztet bennünket arra, hogy tárgyilagosan nézzünk körül. Annak ellenére, hogy következetesen optimisták vagyunk, látnunk kell azt, hogy nem mindig sikerül minden jól, nem mindent tudunk megvalósítani terveink szerint. Szüntelenül szembe kell néznünk a valósággal, az igazsággal. Nyilvánvalóan nincs olyan író, aki ne várna arra, hogy könyvét szétkapkodják. Ám látni kell azt is, hogy olykor az érdeklődés nem a kiemelkedő müvek, hanem a banális témát tartalmazó kiadványok iránt nyilvánul meg. A minőség az irodalomban viszont mély tartalmat, forradalmi eszmeiséget, meggyőző művészi erőt jelent. Természetesen ugyanúgy, mint ahogy vannak és lesznek kiemelkedő és átlagos könyvek is, az emberi tevékenység más területén is tanúi lehetünk jobb és gyengébb eredményeknek. Mi a legfontosabb, a döntő jelentőségű? Elsősorban az, hogy dolgozóink tömegesen kapcsolódjanak be a jobb eredményekért, a kiemelkedő minőségű termékek gyártásáért vívott harcba. Terveinket, céljainkat, munkánkat ne a tegnapi sikereink alapján, hanem a jövő követelményei szerint értékeljük. S ezek a követelmények egyre nagyobbak, mert a technika, a termelés és a kultúra fejlődése is folyamatos, egyre nagyobb mértékű. A kultúra történelmi esélye Úgy vélem, pártunk stratégiai irányvonalának teljesítésében a kultúrának- minden túlzás nélkül - történelmi esélye van. Egyik szép hagyományunk az, hogy íróink - mint Ivan Krasko, Peter Jilem- nický, Fraňo Kráľ, Laco Novomeský, Ján Smrek, Ján Kostra, Alexander Matuška és mások - kultúránk és tudományunk más kiemelkedő személyiségeihez hasonlóan népünket mindig a haladás, a szebb jövő felé vezették. Cirill és Metód - akik őseinket írásbeliséghez juttatták, a Nagy Morva Birodalom- amely nemzeti büszkeségünk egyik forrása - és a szociális és forradalmi harcok óta szüntelenül gazdagodik népünk haladó hagyománya. Ez olyan hagyomány, amelyre nemzeteink és nemzetiségeink szellemi fejlődésünkben, a jövő céljainak meghatározásában bízvást építhetnek. A mai író, művész és újságíró tehetségével a népet szolgálja, mert nagy elődeikhez hasonlóan szintén hozzá akar járulni annak szellemi fejlődéséhez, sokrétű fel- emelkedéséhez. Más dolgozókkal vállvetve egy frontban harcol a pozitív átalakulásokért, a tudományos-műszaki haladásért, a tökéletesítésért. A szocializmusban az ember megszűnik csak munkaerő lenni, és az öntudatos termelők és alkotók fejlett kollektívájában szabad egyéniséggé válik. Mint tudjuk, a kultúra bonyolult, olykor ellentmondásos, ám folyamatos és élő jelenség. Ellentmondásosságának két oldala van. Az egyik az, hogy a művészet a társadalom ellentmondásait tükrözi. A másik az, hogy a kultúra a jobb színvonal, a nagyobb kulturáltság érdekében saját belső ellentmondásait is igyekszik szüntelenül megoldani. Ha ma a szocialista elkötelezettségre hívjuk fel művészeink figyelmét, akkor egyáltalán nem valamiféle alázatos kiszolgálást várunk el tőlük, hanem azt, hogy tehetségükkel, a művészet felfedező erejével vegyenek részt fejlett szocialista társadalmunk építésében, tökéletesítésében. Tiszta szívből kívánjuk, hogy hazánkban még inkább érvényesüljön a művészet jótékony hatása, és főleg a fiatal művészek még nagyobb szerepet vállaljanak társadalmi fejlődésünk gyorsításában. A fiatalság ne csak kiváltság legyen, hanem egyben erkölcsi kötelesség és becsület dolga is a társadalmi feladatok valóra váltásában. Abban a szellemben, ahogy azt a fiatal írók felhívásában olvashattuk. Többet kell tennünk a könyvekben megjelenő üres szólamok, a banális énekek, a giccses képek, az édesbús filmek és tévéműsorok, az egyhangú műépítészet megnyilvánulásai ellen. Az élet valóban mindenben a legjobbat akarja, még akkor is, ha nyilvánvalóan nem sikerülhet minden. Felhívjuk azoknak a felelős munkatársaknak a figyelmét, akik könyvek, hangversenyek, kiállítások, színművek, filmek és tervek színvonaláról, sorsáról döntenek, legyenek szigorúbbak, eszmei és művészi szempontból igényesebbek önmagukkal és másokkal, neves és fiatal művészekkel szemben. Csak igy lehet jobb, színvonalasabb művészetünk is. Szeretnék még egy jelenségre figyelmeztetni. Valamennyien tanúi vagyunk a szórakoztató elektronika nagyméretű fejlődésének, a rádió, a film, a tévé, a hanglemezek és legújabban a video népszerűsége szüntelen növekedésének. Rövidesen tömeges méretben terjed el a digitális hanglemez és a video. Úgy látjuk azonban, hogy íróink és más művészeink mintha idegenkednének e korszerű technikai eszközöktől, a közreműködéstől, s nem vállalnak szerepet a színvonalasabb szórakozás, például a nívósabb diszkotékák létrehozásában. Hasznos lenne, ha a művészeti szövetségek képviselői elgondolkodnának e jelenség fölött. Másrészt kívánatosnak tartanánk azt is, ha a kulturális minisztérium, a televízió és a rádió illetékesei megfelelő feltételeket teremtenének az alkotóknak az eredményesebb közreműködéshez. Teret a tehetségek fejlődésének Napjainkban következetes harcot vívunk a formalizmus és a megkövesült munkamódszerek minden formája ellen. Ugyanígy a kultúrában is mindent meg kell tennünk az erőteljesebb szellemi pezsgés, az egészséges vitaszellem, a gondok konstruktív megoldása érdekében. Olyan kulturális politika megvalósításán fáradozunk, amely minden igazi tehetség fejlődését és kibontakozását lehetővé teszi, teret ad a műfaji gazdagságnak, az egyéni útkeresésnek is. Mindez természetesen nem azt jelenti, hogy eszmei vagy esztétikai mércénket alacsonyabbra tesszük. Az emberiség sorskérdései, a nemzetközi helyzet nemzeteink és nemzetiségeink kulturális fejlettsége szempontjából egyaránt kívánatos, hogy ez a tanácskozás, valamint a művészeti szövetségek többi kongresszusa felelősségteljesen mérje fel, miként lehet hatékonyabban fejleszteni kultúránkat, értékeit még inkább a nép közkincsévé tenni. Meggyőződésünk, hogy művészeink a cseh, továbbá a magyar és az ukrán nemzetiségi kultúrával szorosan együttműködve, bőven merítve a Szovjetunió nemzeteinek kultúrájából és a világ haladó szellemi értékeiből, hozzájárulnak Szlovákia további felvirágoztatásához, íróink mozgalmas korunkról minden bizonnyal meggyőző vallomást hagynak az elkövetkező nemzedékek számára. Ma olyan időket élünk, amelyeket 1948 februárjához hasonlíthatunk, amikor megtettük dz első bátor lépéseket a szocializmus építésének útján. Olyan időket élünk, amikor áttörés következik be a termelésben, amelyben mind nagyobb szerephez jut a tudomány s az intenzifikáció igénye. Ez az áttörés érezteti hatását a társadalmi viszonyokban is. Napjaink az új emberért vívott forradalmi harc időszaka, s ebben a mind nagyobb méreteket öltő küzdelemben egyetlenegy becsületes, hazafias író és művész sem hiányozhat. A szocialista társadalom építése során elért eredmények nem vezetnek automatikusan a hibák és az élet különböző ellentmondásainak a megszűnéséhez. Ellenkezőleg, a nagyobb feladatok és az . igények újabb olyan gondokat hoznak a felszínre, amelyeket meg kell oldanunk. A hibákat, a különböző fogyatékosságokat, a lemaradás minden megnyilvánulását a szocializmus talaján állva kell bírálni és felszámolni. Tudatosítjuk, hogy az önmagunknak címzett bírálatot politikai és osztályellenségeink saját céljaikra akarják kihasználni. Ez a tény azonban nem téríthet le bennünket a megkezdett útról, a kritika és az önkritika következetes alkalmazásáról, igényeink érvényesítéséről. x Tisztelt elvtársak! Barátaim! Nemzetközi méretben tanúi vagyunk az osztályharc éleződésének. A világimperializmus nem nyugszik bele abba, hogy pozíciói gyengülnek és szertefoszla- nak világuralmi álmai. A tőke hívei a szocializmus ellen, így ellenünk is, eszmei agressziót és lélektani háborút folytatnak. Többek között a kulturális imperializmus sötét céljainak megfelelően álértékeket akarnak becsempészni hozzánk, s ezekkel a silány termékekkel igyekeznek megmételyezni elsősorban fiatalságunkat. Az ilyen jelenségekkel szemben természetesen nem lehetünk közömbösek. Számolnunk kell azzal is, hogy a burzsoá eszméket a kultúra eszközeivel is iparkodnak terjeszteni. Mi a világ valamennyi szellemi értékét tiszteljük, megbecsüljük mindazt, ami szélesítheti kulturális látókörünket. Ám nem szabad kritikátlanul fogadnunk azt, ami méreg, amit áthat a cinizmus, a szadizmus, az erőszak, a fajgyűlölet, a tartalmatlan fantáziálás, még akkor is, ha mindezt megpróbálják művészetnek álcázni. Nem beszélve az olyan „alkotásokról“, amelyekből szinte ordít az anti- demokratizmus és az antihumanizmus. Az ilyen szellemi agresszióval szemben a mi szocialista humanizmusunkat, a világ igazságosságáról, az élet szépségéről és az ember nagyságáról vallott meggyőződésünket állítjuk. Munkát és békét az embernek, hogy túlélje az atomkorszakot, testvériséget és boldog jövőt az emberiségnek! Ez a mi válaszunk, s ez kultúránk válasza is. Teljes mértékben támogatjuk a szovjet békekezdeményezéseket Tisztelt elvtársak, barátaim! Végezetül engedjék meg, hogy néhány szót szóljak munkánk nemzetközi körülményeiről, arról a légkörről, amelyben élünk. Mindannyian jól tudják, hogy a világ tele van drámai helyzetekkel, bonyolult ellentmondásokkal, súlyos gondokkal. Az emberiség egyik legnagyobb gondja az, hogy miképp szabadulhat meg Damoklész kardjától, vagyis az atomfegyverektől. Gorbacsov elvtárs az elmúlt évben felhívással fordult az egész világhoz annak érdekében, hogy évszázadunk végéig teljesen számolják fel az atomfegyvereket. S mi volt erre az amerikai adminisztráció válasza? Ezek az imperialista körök cinikusan és a békeszeretó erők követeléseit semmibe véve folytatják a fegyverkezést, a világűr katonai célokra való kihasználását. Tovább növelik afegy- verkezésre szánt összegeket annak ellenére, hogy például egyetlen Ohio típusú amerikai tengeralattjárónak ma akkora a tűzereje, mint minden, a második világháborúban használt amerikai fegyvernek együttvéve. Az amerikai adminisztráció nem hagy ki egyetlen lehetőséget sem a bizalmatlanság, a gyanúsítgatás légkörének további szítására, újabb és újabb akadályokat igyekszik gördíteni az atomfegyverek leszerelésének útjába. Ilyen cselekedetei közé tartozik a nevadai atomrobbantás, amellyel az Egyesült Államok véget vetett az emberiség ama reménykedésének, hogy akár ma leállíthatók az atomkísérletek. Washington nem mondott le arról a szándékáról, hogy atomfegyvereivel uralja a világot. Mindezek tudatában a világbéke megszilárdításáért vívott harcban még fontosabbnak tartjuk az atomfegyverek felszámolását. Meggyőződésünk, hogy e harcunkban nagy ösztönzést jelent Gorbacsov elvtárs minapi felhívása, amikor az egész szovjet vezetés nevében kifejezte megegyezési szándékát a középhatótávolságú rakéták felszámolásáról Európában, méghozzá rövid időn belül. Ez a fontos szovjet javaslat nagy mértékben csökkentheti az atomkatasztrófa veszélyét közös hazánkban, Európában. A világméretben kibontakozó s mind inkább erősödő békeharcban is fontos szerepe van az irodalomnak. Gorbacsov elvtárs a 6. szófiai nemzetközi írótalálkozó résztvevőihez intézett üzenetében hangsúlyozta, hogy az irodalom egyik fontos feladata olyan erkölcsi légkör megteremtése, amely a lázas fegyverkezés és a háborús pszichózis szitását az emberiség élethez való joga elleni legnagyobb bűntettnek fogja nyilvánítani. Gorbacsov elvtárs hangsúlyozta, hogy közös erővel kell megőriznünk a múlt értékeit, védeni a kultúrát az anyagiasság és az erőszakosság, a fajgyűlölet veszélyei ellen, s mindent meg kell tenni a kulturális értékek sokoldalú cseréje s a személyes találkozások bővítése érdekében. Az eddiginél is hatékonyabban kell kihasználni a művészet eszközeit és lehetőségeit a béke és a barátság gondolatának népszerűsítésében. Kozmikus- és atomkorunk egyre nyilvánvalóbbá teszi számunkra, hogy mennyire összefonódnak az ember'ség legfontosabb gondjai, nevezetesen a fegyverkezés, a további fejlődés, az éhínség és az ökológia kérdései. Egyre inkább megbizonyosodhatunk arról, hogy a fegyverkezésre szánt összegek nemcsak az anyagi eszközök és a munkaerő jelentős részenek eltékozlá- sát jelentik, de azt is, hogy ezek az eszközök a világot mind közelebb sodorják az atomkatasztrófához. A katonai ipar sokkal többet von el a tudományos potenciálból, mint a polgári ipari ágazatok. A katonai iparban felhasznált anyagi eszközök hússzorosan nagyobbak, mint más ipari ágazatokban. Lenin már régen előre látta, hogy a tudomány és a technika fejlődésével a hadseregeket olyan szörnyűséges felszereléssel látják el, amelynek következtében az esetleges háborúnak nem lehet győztese. Az emberiségnek végre tudatosítania kellene, hogy végső soron egy közösséget alkot, amelyben egyesek gondjai, nehézségei egyúttal a közösség többi tagjának gondjai is. így fonódnak össze földünk minden lakosának alapvető érdekei. Sajnos, az a valószínű tény, miszerint a támadó másodiknak hal meg, sem riasztja vissza az amerikai héjákat agresszív politikájuktól. Ami minket illet, mi teljes mértékben támogatjuk a szocialista országok és más haladó körök terveit, hogy révén a fegyverkezésre szánt összeget az éhínség, az írástudatlanság s az emberiség más kínzó gondjainak felszámolására fordítsuk. Földrészünkön tovább terjed az éhínség, tovább szedi az áldozatait a rák és a sziv- koszorúér-megbetegedés s az utóbbi időben az újabb halálos betegség, az AIDS. Vajon nem lenne-e helyesebb, ha az SDI programra szánt összeget az AIDS elleni harcra fordítanák? A valóság mindannyiunkat arra késztet, hogy az élet, az egészség, illetve a tömeggyilkos fegyverek és fegyverkezési rendszerek között válasszunk. A szocialista világközösség, az el nem kötelezett országok, a dolgozók milliói az atomfegyverek megszüntetése mellett szállnak síkra. Éppen ezért kell lelepleznünk Washington hazugságait, amelyekkel megpróbálja mentegetni lázas fegyverkezését. Ilyen arcátlan hazugság az ún. csillagháborúról terjesztett fantazmagória, amely szerint a két szuperhatalomnak az égen lezajló küzdelmét állítólag odahaza, papucsban, a képernyőről fogjuk szemlélni. Ez a feltevés szemenszedett hazugság, amellyel népeket, nemzeteket csapnak be, s megpróbálják elfedni azt a valóságot, hogy e halált hozó fegyverek, amelyek egyelőre ezer kilométeres távolságból fenyegetnek bennünket, a valóságban Damoklész kardjaként lógnak felettünk. A világbéke megőrzéséért vivott harc élén a nemzetközi kommunista mozgalom, a szocialista világközösség, a Szovjetunió áll, amely a termonukleáris katasztrófa elhárításában látja jelenlegi legfontosabb feladatát. A világbéke megszilárdításához virágzó szocializmusra van szükség, miként a szocializmus alapvető létérdeke a béke, a nemzetközi együttműködés elmélyítése, a két világrendszer közötti békés versengés. Nemes ügyet szolgálva Tisztelt elvtársak! Nagyra értékeljük, hogy ebben a harcban önök, írók is megtalálták a helyüket, s nem csak alkotásaikkal, hanem állam- polgári magatartásukkal is hozzájárulnak e küzdelem sikeréhez. Meggyőződésünk, hogy alkotásaikkal továbbra is a béke ügyét szolgálják, az életet erősítik a halál ellen. Ebben az esztendőben ünnepeljük a nagy októberi szocialista forradalom 70. évfordulóját, azt a világraszóló történelmi eseményt, amely a haladó gondolkodású embereket szüntelenül annak az eszménynek a teljes valóraváltására ösztönzi, amelynek nevében egykor a forradalom győzött. Tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy ezt az ünnepet a béke, a szocializmus és az emberiség nevében született kimagasló alkotásokkal köszöntsük. Engedjék meg, hogy munkájukhoz erőt, egészséget, újabb sikereket kívánjak. Kívánom, hogy valamennyi nemes céljukat váltsák valóra. (Alcímek: Új Szó) ÚJ SZÚ 4 1987. III. 4.
