Új Szó, 1987. március (40. évfolyam, 50-75. szám)

1987-03-25 / 70. szám, szerda

ÚJ szú 7 1987. III. 25. Az átalakítás minden területen folyik Szolomencev felszólalása a szófiai aktívaértekezleten Ma 20 órakor: Svájc-Csehszlovákia labdarúgó-mérkőzés Főpróba az Alpok alatt Az Alpok déli részén, az olasz határ közelében elterülő 16 ezer lakosú Bellizonában (a város csapata a bajnokság 5. helyén áll, az átlagos nézőszám 10 ezer) ma este 20 órakor játssza idei első mérkőzését a csehszlovák labdarúgó-válogatott Svájc együttese ellen. Ez lesz a tavaszi premier és egyben a főpróba az egy hónap múlva Wrexham- ban sorra kerülő Wales elleni Eb-selejtezőre. Érdekességnek számít, hogy a szövetség megváltoztatta korábbi döntését, miszerint a váloga­tottban nem játszhat külföldön szereplő csehszlovák futtballista. Ber­ger (FC Zürich) a kezdő 11 tagja lesz... (CSTK) - Mihail Szolomencev, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, az SZKP KB pártellenőrzési bizottságának elnöke, aki küldöttség élén munkalátogatáson tartózkodik Bulgáriában, tegnap beszédet mon­dott a szófiai pártaktíva előtt. Minde­nekelőtt az átalakítás stratégiai poli­tikájának megvalósításával foglalko­zott. Rámutatott, hogy jelentős válto­zások következtek be a szovjet gaz­daságban. Megkezdődött a népgaz­daság mélyreható átalakítása a tu- dományos-műszaki haladás alap­ján, változások valósultak meg a be­ruházási politika struktúrájában. Rendkívüli figyelmet szentelnek a termékek minősége, versenyké­pessége javításának, a tudomá­nyos-műszaki haladás lényeges meggyorsításának. Az intézkedések széles köre va­lósul meg a szociális szférában - mondotta a továbbiakban Szolo­mencev. Létrejöttek az új feltételek a bérek növeléséhez, támogatásban részesülnek a termelés különböző területein alakuló szövetkezetek és szolgáltatások, megszűnt az egyéni munkatevékenység indokolatlan (ČSTK) - Ronald Reagan tegnap kü- lönnyilatkozatot tett abból az alkalomból, hogy négy évvel ezelőtt jelentette be a ,,csillagháborús“ programot Hangsú­lyozta, hogy az Egyesült Államok az eltelt négy év alatt „jelentős lépést tett" a koz­mikus telepítésű rakétaelháritó rendszer egyes elemeivel összefüggő kutatások terén. Azt állította, hogy az ún hadászati védelmi kezdeményezés (SDI) - képes ,,a világot megmenteni a nukleáris ve­szélytől“, mivel állítólag ,.ténylegesen a nukleáris fegyverzet korlátozását szol­gálja“. Reagan szavai szerint az emberi­ségre ,,a biztonság új korszaka vár“. Ronald Reagan azt ígérte, hogy az SDI Húsz évvel a tragikus kimenetelű gyakorlórepülés után a moszkvai Prav­da hétfői számában első ízben foglal­kozik nyilvánosan Jurij Gagarin bal­esetének körülményeivel.- A cikk szerzői - Leonov űrhajós és Belocerkovszkij professzor - a bevezető­jükben kiemelik: annak ellenére, hogy a tragédia ügyében alapos és kimerítő vizsgálatot folytattak, az okokról, a kor­mánybizottság vizsgálatának eredménye­iről mindeddig semmit nem hoztak nyilvá­nosságra. Jurij Gagarin 1968 február 17-én véd­te meg diplomáját a Zsukovszkij nevét viselő katonai akadémián, március 13-án újrakezdte gyakorlórepüléseit. Március 13. és 22. között 18 felszállást hajtott végre, több mint hét órát repülve az UTIMIG-15 tfpusú kétüléses gyakorló­géppel Március 27-én oktatójával, Vla­gyimir Szerjoginnal utolsó ellenőrző repü­lését hajtotta végre, amely után Gagarin megkezdhette volna az önálló repülése­ket. A két pilóta felkészülése rendben megtörtént, az előírásoknak megfelelően ellenőrizték és átvették a repülőgépet, majd elfoglalták helyüket. Az első kabin­ban ült Gagarin, a másodikban Szerjogin. A gép, felhős időben, 10 óra 19 perckor emelkedett a magasba. 10 óra 30 perckor Gagarin jelentette az irányítótoronynak, MIROSLAV TOMANT, a szövetségi kormány alelnökét, mezőgazdasági és élelmezésügyi minisztert Bécsben fogad­ta Franz Vranitzky osztrák kancellár. A megbeszélésen a kétoldalú gazdasági, tudományos, műszaki és kulturális együttmüködés elmélyítésének lehetősé­geit tekintették át. A SRÍ LANKA-I KP XIII kongresszu­sán tegnap felszólalt Vlastimil Ehrenber- ger, a CSKP KB tagja, szövetségi tüzelő- anyag- és energiaipari miniszter, a cseh­szlovák pártküldöttség vezetője. Colom- bói programja keretében megbeszélést folytatott a Srí Lanka-i kormány több tag­jával is. EGY LIBANONBAN TÚSZUL EJ­TETT amerikai állampolgár fogvatartói közölték, beteg túszukat - a bejrúti ameri­kai egyetem professzorát - az izraeli börtönökben sínylődő száz arabért cseré­be szabadon engedik. Tel Aviv közölte, nem hajlandó egyezkedni a túszejtőkkel. Egy másik túsz, egy francia tévétechni­kus, az egyik bejrúti hírügynökségnek megküldött videokazetán közölte, fogva­tartói elhalasztották „kivégzését". IRÁN ELLENI támadást fontolgat az Egyesült Államok. A New York Times haditengerészeti forrásokra hivatkozva közölte, a Kitty Hawk repülőgép-anyahajó a Perzsa-öböt térségében tartózkodik, korlátozása és kiküszöbölik a munka nélküli jövedelmek forrásait. Az átalakítás valamennyi fronton folytatódik. Ezzel kapcsolatban Szo­lomencev megjegyezte azonban, hogy az ez év januárjában és febru­árjában elért eredmények nem mind sikeresek. Érthetően megnyilvánul­tak az idei zord dél okozta nehézsé­gek, de más gondok is. A terv telje­sítésének összes fogyatékosságai mindenekelőtt arról tanúskodnak, hogy az átalakítás még nem érte el a szükséges ütemet. Ezért a párt abból indul ki, hogy az átalakítás meg csak megkezdődött. A továbbiakban Szolomecev részletesen beszélt a szovjet vá­lasztási rendszer tökéletesítésére irányuló intézkedésekről. Többek között megállapította, hogy össznépi vitát terveznek a választási rendszer módosításának javaslatáról. Beszé­de végén rámutatott, hogy az SZKP KB januári plenáris ülését a külföl­dön a szovjet társadalom életének egyik legfontosabb eseményeként értékelik, amelynek nagy nemzetkö­zi jelentősége is van. Mihail Szolomencevet tegnap Szófiában fogadta Todor Zsivkov, a BKP KB főtitkára. egyes elemeit sosem vetik be támadó­fegyverként. Hozzáfűzte azonban: megí­télése szerint ez a terv rendkívül hatékony eszköz annak elérésére, hogy úgymond a szovjeteket tárgyalóasztalhoz ültessék. Az NBC tévétársaság a Pentagon for­rásaira hivatkozva közölte, hogy a wa­shingtoni hadügyminisztérium új, az eddi­ginél még agresszívabb kozmikus dokrí- nát dolgozott ki. Az NBC azt is tudni véli, hogy az új stratégia keretében pályára juttatnak több pilóta nélküli rakétát, és lényegesen növelik a katonai célú kozmi­kus kutatással foglalkozó szakemberek számát hogy feladatát végrehajtotta, egyben en­gedélyt kért és kapott a visszatérésre Ezek után a rádióösszeköttetés a torony és a gép között megszakadt, s a MÍG egy perc múlva a földhöz csapódott. A baleset okainak felderítését két albi­zottság végezte, amelyek minden rendel­kezésre álló eszközt igénybe vehettek. A különféle vizsgálatok, elemzések, tanú- vallomások és következtetések 30 kötetet töltenek meg. A szakértők megállapítot­ták: műszakilag a repülőgépet megfelelő­en előkészítették, a berendezések a bal­eset pillanatáig rendesen működtek, a gép a becsapódás következtében ron­gálódott meg, a fedélzeten tűz nem ütött ki, és robbanás sem történt. A vizsgálat során kiderítették, hogy a két pilóta nem kísérelt meg a katapultálást. Egy perccel a katasztrófa előtt Gagarin - üzenetváltás során rögzített - beszéde nyugodt vófí, az orvosi vizsgálat Gagarin és Szerjogiň földi maradványaiban nem mutatott ki mérgezést, sem pedig tűzre, sérülésekre utaló nyomokat. A baleset okait egyértel­műen nem lehetett megállapítani. Felte­hetőleg közrejátszottak benne a kedve­zőtlen látási viszonyok, valamint olyan váratlan esemény, amely a leszállás ma­nőverbe kezdett gép pilótáit hirtelen irány­váltásra késztette - derül ki a két szakem­ber cikkéből s lövedékei elérhetik az iráni területeket. ALEXANDER HAIG volt amerikai kül­ügyminiszter és a NATO európai haderő­inek egykori parancsnoka bejelentette, a Repulbikánus Párt színeiben indulni kíván a következő elnökválasztásokon. NEIL KINNOCK, az ellenzéki brit Mun­káspárt vezére kijelentette, pártja válasz­tási győzelme esetén nem tartaná magá­ra nézve kötelezőnek az amerikai „csil­lagháborús" programban való együttmű­ködésről szóló megállapodást. Kinnock a hét végén utazik Washingtonba. LEMONDOTT a hamburgi kisebbségi szociáldemokrata kormány, s a tartomá­nyi rangú parlament múlt heti feloszlatá­sát követően már nincs akadálya annak, hogy májusban idő előtti választásokat tartsanak. AZ IRA, az Ir Köztársasági hadsereg nevű terrorszervezet keddre virradó éj­szaka súlyos merényletet hajtott végre az észak-írországi Londonderryben. A helyi börtön egyik alkalmazottját lőtték agyon a terroristák, s két rendőr akkor vesztette életét, amikor a helyszínre érkezve egy időzített pokolgép robbant. NAGY EREJŰ BOMBA robbant kedd­re virradó éjszaka az NSZK-beli Rhein- dahlemben, a rajnai brit hadsereg főhadi- szálásán. A rendőrség közlése szerint mintegy 100 kilogrammnyi robbanóanyag a tiszti étkezde előtt parkoló gépkocsiban robbant fel, 21 ember megsebesült, szá­mos gépkocsi megrongálódott és a kör­nyék lakóházainak ablakai betörtek. Svájc csapata gyakori ellenfele a csehszlovák együttesnek: a mai meccs a 24 kölcsönös találkozó lesz. Az elsőre 1924-ben került sor a párizsi olimpián, az utolsóra két évvel ezelőtt Sionban (0:2). A mér­leg (csehszlovák szempontból): 11 -5-7-51:38. Az utóbbi 12 eszten­dőben négyszer találkozott a két ország válogatottja, s csapatunk nemcsak hogy nem nyert, hanem gólt sem lőtt. Nehéz főpróbának ígérkezik a mai összecsapás, annak ellenére, hogy Svájc már hosszú évek óta nem tartozik az európai élvonalba. (De csapatunk sem!) A 39 éves Daniel Jeandupex edző együttese ugyan más stílusban futballozik, mint Wales, de dinami­kus játékban felveszi a versenyt a szigetországiakkal. Technikai­lag viszont jobbak a svájciak. Ha­tározottságban már kevésbé, ám olyan játékosok, mint Brigger, Ci- na és mások nem ijednek meg saját árnyékuktól, kemények, har­cosak. A svájciak tavaly hét mér­• A ČH Košice vizilabdacsapata a napokban Budapesten a Coopturist Ku­páért kiirt nemzetközi tornán vesz részt. Bottlik László edző együttese az MNK- győztes BVSC-vel, a francia válogatottal, a Spandau 04 együttesével, a görög baj­nokkal (Glyfada) és a Jug Dubrovnikkal mérkőzik. • Szokolov kikérte utolsó pihenőide­jét a Linaresben folyó sakkvilágbajnok- jelölti döntőn. Tiz játszma után Karpov 6,5:3,5 arányban vezet Szokolov ellen. A 11 fordulóra holnap kerül sor. • A jugoszláv Buducsnoszt Titog­rad lesz a csehszlovák férfi kosárlabda­válogatott első ellenfele az Európa-baj- nokságra való felkészülés során. Két ta­lálkozóra (április 22-24) Jičínben kerül sor, a harmadikat Mladá Boleslavbar\ ár­pilis 26-án játsszák. • A Koppenhágában folyó C-csopor- tos jégkorong-világbajnokság harmadik fordulójának eredményei: Magyarország- KNDK 9:3 (2:2, 3:1, 4:0), Bulgária- Belgium 6:0 (3:0, 1:0, 2:0), Románia- Japán 5:3 (0:0, 3:1, 2:2), Dánia - Ju­goszlávia 6:6 (0:2, 3:2, 3:3) A táblázat élén veretlenül, tehát 6 ponttal Románia áll az 5-5 pontos Dánia és Jugoszlávia előtt. Csalódottak voltak a rendezők és az újságírók, amikor pár órával a 38. országos nemzetközi asz- talitenisz-bajnok- ság kezdete előtt kiderült: több nagyágyú nem lesz ott a hlohoveci sportcsarnokban. Talán ez is rá­nyomta bélyegét a színvonalra, amely egy kis jószándékkal csak közepesnek mondható. Az is igaz viszont, hogy az időpont koránt­sem volt a legjobb, hiszen a vb után aligha lehet valaki csúcsfor­mában. Meglepetésre az abszolút európai élmezőnybe tartozó lengyelek csak a harmadik(l) vonal versenyzőit állí­tották asztalhoz. Arra a kérdésre: miért is maradt otthon Grubba vagy Kuchárski, az edző egy váll- vonással válaszolt! A magyarok is egy futtában összehozott férficsa­pattal versenyeztek. Klampár iga­zoltan maradt távol (bajnoki forduló volt Ausztriában). Nevezésével kap­csolatban Lakatos György, a Ma­gyar Asztalitenisz Szövetség elnök- helyettese a következőket mondta:- Mi követtük el a hibát, tud­nunk kellett volna, hogy a hét végén nem állhat a válogatott ren­delkezésére... Kristont pedig sportszerűtlen magatartásért kizár­ták a válogatottból és eltiltották a nemzetközi szerepléstől. A ju­goszláv Kalinics és Primorac sem tartott a plavikkal, de Lupulesku sérülten(!) is asztalhoz állt, és há­rom aranyérmet nyert. Egyértel­kőzést játszottak: Algéria 2:0, Franciaország 2:0, Törökország 0:1 (Izmir), Ausztria 1:1 (Innsbruck), Portugália 1:1 (Bern), Svédország 0:2 (Stockholm), Olaszország 2:3 (Verona). Az utóbbi három találkozó Európa-bajnoki selejtező volt. Josef Masopust és Václav Je- žek edzők minden valószínűség szerint 4-3-3-as felállásban kül­dik pályára a csapatot, azzal (ČSTK) - Az I. jégkorongligába jutásért játszott harmadik osztályozót is a kladnói együttes nyerte (az elsőn 5:3, a másodi­kon 4:1 arányban diadalmaskodott), s ez­zel eldőlt, hogy az elkövetkező idényben a Poldi lesz a hazai legfelső bajnokság résztvevője. Az SZNL győztese mindjárt az 1 perc­ben gólt kapott, s a 2. harmad elején ugyan sikerült egyenlítenie, de a továb­biakban a tapasztaltabb, exligás vendé­gek semmi esélyt nem adtak a nyitraiak- nak (Nitra). A Kladno megérdemelten ju­• Gedövári Imre az ötödik helyet sze­rezte meg a kardvivók New York-i Világ Kupa-viadalán. A győztes a francia La- mour lett, aki a döntőben 10:5 arányban nyert a lengyel Koscielnakowski ellen. • Lengyelország - Csehszlová­kia B 1:5 (0:1, 0:0;, 1:4) - barátságos jégkorongmérkőzésen Varsóban • A potsdami nemzetközi cselgáncs­tornán csehszlovák versenyzők is rajthoz álltak. A Petrikov a 65 kilogrammos súly­csoportban bronzérmet, Mareček a 86 kg- osoknál ötödik helyet szerzett. • Brian McClair, a Celtic labdarúgó­ja, a skót bajnokság legutóbbi fordulójá­ban újabb két gólt szerzett, és 29 góljával az élen áll az európai klubokban játszó mesterlövészek versenyében. A máso­dik-harmadik helyen Polster, az Austria csatára, illetve Sanchez, a Real Madrid mexikói vendégjátékosa következik - egyaránt 27 találattal. Lapzártakor érkezett: Svájc - Cseh­szlovákia 0:3 (0:2) - A labdarúgó olimpiai válogatott előkészületi mérkőzésen. Gól- lövők: Herda, Jeslínek, Kula. műén ö volt a háromnapos ping- pongmaraton fénypontja. Le a ka­lappal előtte! A férfiaknál az igen gyenge mezőnyben rajta kívül az angol Cooke, a szovjet Dvorak és a csehszlovák Cecava nyújtott emlí­tésre méltó teljesítményt. A nőknél jóval több élvonalbeli versenyzőt láthatott a közönség (többnyire félház - 600 néző), ám itt sem remekeltek a favoritok. Bátorfi, Urbán, Kovtun és Hrachová ki­mondottan rossz formában pingpon­gozott, főleg Bátorfi Csilla okozott csalódást. A prágai Eb aranyérme­sének semmi sem sikerült, csak ver­gődött az asztalnál, feltűnően lassú volt (jópár kilogramm súlyfeleslege van). A csapatversenyben és az egyéniben is vereséget szenve­dett Kasalovától, aki kellemesen meglepte Zdenék Šváb edzőt. A mezőny kimagaslóan legjobb női versenyzője a bolgár Daniela Gergelcseva volt; magabiztosan, nagy fölénnyel nyerte az egyest. Csehszlovákiát 36 asztalitenisze­ző képviselte a hlohoveci nemzetkö­zi ob-n. Az edzők a már említett két versenyzővel (Cecava, Kasa- lová), a fiatal Davidková, Mihoč- ková párossal, valamint a női és a férfi együttessel lehetnek elége­dettek. Panskýéknak nem volt méltó ellenfelük a csapatversenyben, Hra- chováék győzelme szép sikernek számít. Az első játéknapon nyújtott biztató teljesítmény után joggal vár­ták a szakvezetők és az edzők a si­keres folytatást. Sajnos, nem így történt! a szándékkal, hogy aktívan futbal­lozva gólt lőjön. A csatársorban a jelek szerint ismét bizalmat kap a Janečka - Skuhravý - Knoflíček trió. A sérült Strakát Kadlec vagy Novák helyettesíti, Chovanec nem a középpályán, hanem a hátvédsor­ban kap helyet. Mint említettük, Ber­ger kezdőember lesz. A végleges összeállításról csak a meccs előtt döntenek a szakvezetők. Emlékez­tetőül közöljük a 16-os keretet: Mik- loško, Kostelník - Bielik, Kadlec, Chovanec, Novák, Fiala, Ondra- K. Kula, Hašek, Kubík, Berger- Knoflíček, Janečka, Siva, Skuh­ravý. A találkozón az ismert olasz já­tékvezető Paolo Casarin bírásko­dik TOMI VINCE tott az élvonalba: korongozóinak játéktu­dása felülmúlja az ellenfelét. Gólütők: Sládeček 2, Hrtús, illetve Eichenmann és Fiala 2-2, Dudáček, Nový, Eberle és Novotný. Az előkészület jegyében (Lépesfalvi) - Magyar labdarúgó A- válogatott - Vasas 3:1 (3:1). Góllövők: Varga, Kovács Kálmán, Rostás, illetve Nyúl. A válogatott az első félidőben muta­tott jobb teljesítményt. A szünetben Vere­bes József szövetségi kapitány felforgat­ta a csapatot, ennek következtében a má­sodik játékrészben akadozott a csatársor játéka. Mind a négy gólt védelmi hiba előzte meg Preszeller, Détári, Rostás és Kovács Kálmán játéka emelhető ki. Magyarország - Szovjetunió 0:1 (0:0). A selejtezőkre készülő olimpiai vá­logatottak szintén a Megyeri úton mérkőz­tek. Alacsony színvonalú találkozón egy védelmi hiba döntött - Ljutij talált a há­lóba. Sportfogadás A Športka 12. játékhete első húzásá­nak nyereményei: I. dij: nincs nyertes, II. díj: négy nyer­tes á 200 000 korona, III. dij 94 nyertes á 22 610 korona, IV. díj: 6141 nyertes á 580 korona, V. díj: 119 546 nyertes á 45 korona. A II. húzás nyereményelosztása: I. díj: két nyertes á 300 000 korona, II. díj: négy nyertes á 200 000 korona, III. díj: 130 nyertes 15 250 korona, IV. díj: 6782 nyertes á 540 korona, V. díj: 130 708 nyertes á 35 korona. A Sazka 12. játékhetének nyeremé­nyei: I. dij: 70 nyertes á 7395 korona, II. díj: 1745 nyertes á 465 korona, III. díj: 18 801 nyertes á 65 korona. (ČSTK) Panský nagyon fogadkozott az ob előtt: hazai közönség előtt bizonyíta­ni akar. Hrachovát a női egyes esé­lyesének kiáltották ki. Nem beszélve az Eb-győztes Panský-Hrachová párosról. És, erre mindketten mé­lyen tudásuk alatt pingpongoztak. Panskýnak játszi könnyedséggel, játszmavesztés nélkül a fináléba kellett volna jutnia. Hrachovával az oldalán a vegyespárosban pe­dig Európa-bajnokhoz méltó he­lyen (dobogón) végezni... Úgy néz ki, hogy Panský (le)szereplése az egy hónappal ezelőtti 39. vb-n nem a véletlen műve volt! Vladimír Miko edző így értékelte a házigazdák szereplését a 38. nemzetközi ob-n:- A férfiaknál gyenge volt a nemzetközi részvétel, éppen ezért bosszant, hogy az egyesben egy versenyzőnk sem jutott a döntőbe. Panskýnak nem megy a játék, már hosszabb ideje hul­lámvölgyben van; egészségi álla­pota sem a legjobb. A fiatalok is visszaestek (főleg Grman), talán megelégedtek az eddigi eredmé­nyekkel. Női csapatunk viszont igen fejlődőképes, Kasalová so­kat javult az utóbbi időben. összegzésként csak annyit: arról, hogy a 38. országos nemzetközi asztalitenisz-bajnokság nem a leg­jobbak közé tartozott, legkevésbé a hlohoveci rendezők tehetnek, akik példásan látták el a házigazda sze­repét. Jó volna, ha a szövetség a jövőben figyelmesebb lenne az időpont megválasztásánál. ZSIGÁRDI LÁSZLÓ Reagan-beszéd az SDI-évfordulón Részletek Gagarin repülőszerencsétlenségéről NÉHÁNY SORBAN 1 EREDMÉNYEK - ESEMÉNYEK A 38. országos nemzetközi asztalitenisz-bajnokság margójára Volt már jobb, de (talán) rosszabb is A A Poldi jutott az I. jégkorongligába Nitra - Kladno 3:8 (0:1, 2:4,1:3)

Next

/
Oldalképek
Tartalom