Új Szó, 1987. március (40. évfolyam, 50-75. szám)

1987-03-25 / 70. szám, szerda

SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KOZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA SZERDA 1987. március 25, XL. évfolyam 70. szám ★ Ára 50 fillér A Népi Kamarának és a Nemzetek Kamarájának 4. együttes ülése Meg kell gyorsítanunk társadalmunk fejlődésének ütemét Az ülésen jelen volt Gustáv Husák elvtárs • Ján Janíkot a Szövetségi Gyűlés elnökhelyettesévé választották • Beszámoló a szövetségi kormány programjának teljesítéséről • Tartalmas vita Felvételünk a két kamara együttes ülésén készült. (Foto: ČSTK) Az európai biztonság kérdéseiről tárgyalnak a Varsói Szerződés külügyminiszterei (ČSTK) - Moszkvában tegnap megkezdődött a Varsói Szerződés külügy­miniszteri bizottságának ülése A tanácskozáson részt vesz: Petr Mladenov, Bohuslav Chňoupek, Marian Orzechowski, Várkonyi Péter, Oskar Fischer, loan Totu és Eduard Sevardnadze. (Parlamenti tudósítónktól)- Tegnap délelőtt fél tíz órakor kezd­te meg a tanácskozását a Szövetsé­gi Gyűlés két kamarájának 4. együt­tes ülése. A CSSZSZK legfelsőbb népképviseleti és törvényhozó tes­tületének ülésén a fő napirendi pont a szövetségi kormány programnyi­latkozatának teljesítéséről szóló be­számoló volt. Az ülést Alois Indra, a CSKP KB Elnökségének tagja, a Szövetségi Gyűlés elnöke nyitotta meg. A képvi­selők nevében üdvözölte Gustáv Husákot, a CSKP KB főtitkárát, köz- társasági elnököt. A parlament ta­nácskozásán jelen volt Ľubomír Štrougal szövetségi miniszterelnök, s ott voltak a CSKP KB Elnökségé­nek további tagjai: Ladislav Ada- mec, Vasil Bil’ak, Peter Colotka, Karel Hoffmann, Miloš Jakeä, An­tonín Kapek, Josef Kempný, Jozef Lenárt, továbbá Vladimír Herman, Ignác Janák, és František Pitra, a CSKP KB Elnökségének póttagjai, Mikuláš Beňo, Jindŕich Poledník, a központi bizottság titkárai, Zdenék Horení, a CSKP KB Titkárságának tagja, valamint Jaroslav Hajn, a CSKP KERB elnöke. Az ülésen jelen voltak továbbá a szövetségi kormány elnökhelyettesei és tagjai, a Nemzeti Frontba tömörült pártok és társadalmi szervezetek vezetó tisztségviselői. Az egyhangúlag jóváhagyott na­pirendnek megfelelően - miután az elnöklő Alois Indra a tagok számá­nak alapján megállapította, hogy a Szövetségi „ Gyűlés határozatké­pes - a képviselők a szavazóurnák­hoz járulva adták le szavazataikat a Szövetségi Gyűlés elnökhelyette­sére. Ebbe a tisztségbe Ján Janik képviselőt jelölték, akit hétfőn a Nemzetek Kamarája önálló ülésén választottak a kamara elnökévé. A titkos szavazás lebonyolítására a két kamara képviselőiből a jelenle­vők bizottságot választottak. Ezt követően Ľubomír Štrougal Egy esztendő telt el a CSKP XVII. kongresszusa óta, amelynek határo­zatai a közvélemény tudatába szo­cialista társadalmunk szociális és gazdasági fejlődése meggyorsításá­nak stratégiai irányvonalaként men­tek át. Ebből az irányvonalból indult ki a szövetségi kormány programnyi­latkozata. Engedjék meg, hogy a Szövetségi Gyűlésnek beszámol­jak azoknak a kötelezettségeknek a megvalósításáról, amelyeket ezzel a nyilatkozattal a kormány magára vállalt. A 8. ötéves tervidőszak első 15 hónapjának gazdasági fejlődése nincs teljes összhangban az intenzi- fikálás követelményeivel, amelyeket magukba foglalnak a gazdasági és a szociális fejlődésnek a CSKP XVII. kongresszusán jóváhagyott fő irá­nyai. Az elmúlt ötéves tervidőszak­ban a gazdaság fejlődését jellemző ellentmondások néhány vonatko­zásban még el is mélyültek. Előreléptünk a szocialista gazda­sági fejlődésben, mivel a nemzeti jövedelem megközelítően a feltéte­lezett ütemben növekedett, mégpe­szövetségi miniszterelnök előter­jesztette a Csehszlovák Szocialista Köztársaság kormányának beszá­molóját programjának teljesítéséről. Az expozét követően a két kamara tagjaiból a határozati javaslat kidol­gozására bizottságot választottak. A beszámolót követő vitát mege­lőzően a választási bizottságok je­lentése után Alois Indra megállapí­totta: A Szövetségi Gyűlés kamarái Ján Janik képviselőt, a Nemzetek Kamarája elnökét egyhangúlag a Szövetségi Gyűlés elnökhelyette­sévé választották. A legfelsőbb tör­vényhozó testület új tisztségviselő­jének Alois Indra gratulált elsőként. A vitában elsőnek felszólaló Sla- voj Prokeš képviselő a gazdasági mechanizmus fokozatos átalakítá­sának fontosságáról szólva hangoz­tatta, hogy az irányítás minden szintjén nagy figyelmet kell szentelni a vezető káderek gondolkodásmód­jának megújulására. Jozef Dvorský képviselő azt fej­tegette, hogy a társadalom szociális és gazdasági fejlődése meggyorsí­tása követelményével összhangban dig 3,4 százalékkal, vagyis 20,6 mil­liárd koronával. Csaknem minden ágazat teljesítette vagy túlteljesítette termelési tervét. Az állattenyésztési termelés tervfeladatai viszonylag je­lentős túlteljesítésének köszönhető­en a mezőgazdaság is hozzávetőleg megközelítette éves feladatát. A több mint 600 ezer tonna gabona­kiesés azonban nagyon is érezhető. Annál is inkább, mivel az elhúzódó tél elodázza a tavaszi munkák idejé­ben való, olyannyira szükséges el­kezdését. A mezőgazdasági vállala­toknak ezért jól felkészülten kell semlegesíteniük ennek a kedvezőt­len körülménynek a következmé­nyeit. Hasonlóképpen vonatkozik ez a tüzelőanyag és az energia fo­gyasztására, amely 1,6 millió tonna egyezményes tüzelőanyaggal növe- kecfett, s ezért mindenütt lépéseket kell tenni a lehető legnagyobb mérvű gazdaságosság biztosítására. A terv mennyiségi mutatóinak tel­jesítése azonban nem jelenti legna­gyobb problémánkat és nehézsé­günket, amellyel meg kell küzde- (Folytatás a 3. oldalon) még nagyobb erőfeszítést kell kifej­teni a dolgozók, elsősorban az ifjú­ság szocialista tudata megerősítése érdekében. Jan Hlavačka képviselő a gazdasági mechanizmus átalakí­tása, a tudományos-műszaki isme­retek gyakorlati alkalmazása és a népgazdaság hatékony szerkezeti átalakítása közti szoros összefüggé­sekre hívta fel a figyelmet. Ezután Marian Štefánek képvi­selő a KGST-tagországok szoro­sabb együttműködéséről szólva megkérdezte a szövetségi mi­niszterelnöktől: Milyen konkrét ered­ményei vannak az eddigi intézkedé­seknek a csehszlovákiai és a KGST­(Folylatás a 2. oldalon) Bevezetőben Gustáv Husák elvtárs mindenekelőtt nagyra ér­tékelte azt, hogy a központi bi­zottság egyhangúlag hozott lé­nyeges döntéseket a CSKP XVII. kongresszusán jóváhagyott prog­ram lebontása és megvalósítása terén követendő további eljárás­ról, az SZKP KB januári plenáris üléséből eredő ösztönzések fel- használásáról és a CSKP KB El­nöksége által a tudományos-mű­szaki fejlesztés meggyorsításáról előterjesztett beszámolóval kap­csolatban. Ennek az egyöntetű­ségnek a jelentősége különösen nagy a jelenlegi időszakban, ami­kor társadalmunk új szakaszba lép, amely lényegesen új feladato­kat hoz magával, és sokkal na­gyobb igényeket támaszt az egész párttal, minden dolgozóval szemben.- Az 5. ülés megnyitása kap­csán mondott beszédemben szól­tam arról, mennyire szerteágazó változások állnak előttünk a gaz­daság, a tudomány és a technika, társadalmunk élete demokratizá­lásának elmélyítése területén- hangsúlyozta Husák elvtárs.- Számos további változásról esik szó az elnökségnek Jakeš elvtárs által előterjesztett beszámolójá­ban. Ezekkel a vitában is foglal­koztak. Nagyon fontos, hogy a központi bizottság oly igénye­sen vitatta meg a jelenlegi tanács­kozás napirendjén szereplő vala­A bizottság tanácskozásának első napjáról Borisz Pjadisev, a szovjet külügyminisztérium tájékoztatási hi­vatalának helyettes vezetője szá­molt be. Többek között elmondta, hogy a sorrendben már a 14. ülést Sevardnadze szovjet külügyminisz­ter nyitotta meg, a délelőtti tanács­kozáson a bolgár, a délutánin a ma­gyar külügyminiszter elnökölt. A Varsói Szerződés külügymi­niszterei megkezdték a vitát az európai és az egyetemes helyzetről Figyelmük középpontjában a nukle­áris veszély elhárításával, az atom­fegyverek felszámolásával, az euró­pai és az általános biztonság meg­szilárdításával és a nemzetközi együttműködés fejlesztésével összefüggő kérdések állnak. A mi­niszterek beszédeikben hangsú­lyozták, hogy a Reykjavíkban előter­jesztett széles körű szovjet javasla­tok a leszereléshez való minőségi­leg új hozzáállást jelentették és tovább fejlesztették a Mihail Gorba­csov által tavaly január 15-én elő­terjesztett, az atomfegyverektől mentes világ megteremtésére vo­natkozó programot. (ČSTK) - František Pitra, a CSKP KB Elnökségének póttagja, a KB titkára tegnap Prágában fogad­ta Konsztantyin Kunyinszkijt, a Szovjetunió Moszkvai területén le­vő Ramenszkij Mezőgazdasági-Ipari Kombinát vezérigazgatóját, aki szovjet küldöttség élén a Chebi Álla­mi Gazdaság képviselőivel tárgyal a közvetlen kapcsolatok felvételéről a mezőgazdasági termelés, vala­mennyi kérdést. Pártunkra mint a társadalom vezetó politikai ere­jére felelősség hárul az átalakítás helyes megvalósításáért, a gazda­ság és más területek nagy reform­jaiért, hogy ezek népünk, valamint a szocialista Csehszlovákia javát szolgálják. A központi bizottság 5. ülésén elfogadott határozat az egész pártra, minden szervére és szervezetére, minden kommunis­tára nézve egységes és kötelező irányvonal. A XVII. pártkongresszus kitűzte a gazdasági, a szociális és a tár­sadalmi fejlesztés meggyorsítá­sának irányvonalát. Következetes megvalósítására összpontosítjuk az egész párt és nép erőfeszítése­it. A múlt évben ennek során szá­mos új tapasztalatra tettünk szert, és gazdagítottuk ismerete­inket. Ma számos problémát konkrétabban látunk. Az ösztön­zés értékes forrásai számunkra a testvéri szocialista országok pártjainak, főleg a Szovjetunió Kommunista Pártjának tapaszta­latai. A legfontosabb, amire most súlyt kell helyeznünk, az, hogy következetesen átültessük az életbe a jóváhagyott határozato­kat, mégpedig minden szinten és területen, a pártban és az egész társadalomban egyaránt, s min­denütt törődjünk a szavak és a tettek egységével. A vitában számos elvtárs erre is rámutatott. A miniszterek hangsúlyozták, hogy a Szovjetuniónak és az Egye­sült Államoknak minél előbb önálló megállapodást kell aláírnia az Euró­pában levő amerikai és szovjet kö­zepes hatótávolságú rakéták teljes felszámolásáról. A tanácskozáson áttekintik a Varsói Szerződés buda­pesti javaslatainak megvalósításá­val összefüggő kérdéseket is. A tegnapi ülésen véleménycsere folyt a bécsi utótalálkozóról is. A résztvevők hangsúlyozták, hogy a szocialista közösség nemzetközi pozíciói mindenekelőtt a szövetsé­ges államokon belüli folyamatoknak köszönhetően erősödnek. A belpoli­tika már rég nem befolyásolta oly nagymértékben a külpolitikát, mint most - állapították meg a külügymi­niszterek, hozzáfűzve, hogy ez a fo­lyamat megfelel a kor realitásainak és követelményeinek. Sajtóértekezletén Pjadisev egyéb külpolitikai kérdésekkel, többek kö­zött a brit kormányfő közelgő moszkvai látogatásával, az EGK és a KGST közötti kapcsolatokkal is foglalkozott. mint a terményfeldolgozás és -táro­lás terén az 1987-1990-es időszak­ra kötött csehszlovák-szovjet egyezmény keretében kifejtendő együttműködésről. A szívélyes, elvtársi légkörű talál­kozón pozitívan értékelték a cseh­szlovák s a szovjet mezőgazdasági és élelmezésügyi szervezetek köz­vetlen kapcsolatainak fejlődését. Ezt újra hangsúlyozni kell, mert a végrehajtatlanul maradó leg­jobb határozatok is csak kívánsá­gok maradnak. Ezért olyan fon­tos, hogy minden pártszerv és -szervezet lebontsa 5. ülésünk határozatait a XVII. pártkongresz- szus programjának megvalósítá­sát célzó kötelező eljárásra. Céljaink igényessége minden szinten, a központi bizottságtól és szerveitől kezdve megköveteli, hogy elmélyülten és kritikusan ér­tékeljék a feladatok teljesítését s a fogyatékosságokat, amelyekből a különböző területeken még min­dig sok van, és hogy energikusan törekedjenek megszüntetésükre. Nagyra értékeljük azt a kritikus, igényes és konstruktív légkört, amely a központi bizottság ta­nácskozását jellemezte. A bíráló igényesség módszerének a kom­munisták, minden pártszerv és -szervezet munkájának maradan­dó vonásává kell válnia. A társa­dalom egész életében a konstruk­tív bírálat fejlesztésére törek­szünk, amely elősegíti munkánk magasabb színvonalra emelését, és amelynek semmi köze a dema­gógiához. A párt által kitűzött célok eléré­se érdekében és azért, hogy a ko­runk által velünk szemben tá­masztott követelményeknek meg­feleljünk, ki kell bontakoztatnunk az emberek széles körű kezdemé­(Folytatás a 2. oldalon) A feladatok nagyságához igazodva Ľubomír Štrougal elvtárs beszéde A kongresszusi program megvalósításáért Gustáv Husák elvtársnak, a CSKP KB főtitkárának a központi bizottság 5. ülésén mondott zárszavából Bővülő csehszlovák - szovjet együttműködés

Next

/
Oldalképek
Tartalom