Új Szó, 1987. március (40. évfolyam, 50-75. szám)
1987-03-24 / 69. szám, kedd
Ján Janik elvtársat választották Az USA Genfben nem tanúsít megfelelő politikai akaratot a Nemzetek Kamarája új elnökévé Andranyik Petroszjanc a 4. tárgyalási forduló eredményeiről (Folytatás az 1. oldalról) alakítás nagyon bonyolult folyamat. Nagyfokú elkötelezettséget követel meg minden dolgozótól, szükségessé teszi az állami, a gazdasági, a szakszervezeti és más szervek és szervezetek a kommunista párt vezetésével tett egybehangolt erőfeszítéseit. Nagy felelősséget ró politikai rendszerünk minden láncszemére, a pártra, az államra és a Nemzeti Front szervezeteire egyaránt. E téren pótolhatatlan szerepe van a Szövetségi Gyűlésnek és mindkét kamarájának, amelyeknek törvényhozási úton kell elősegíteniük a változásokat. Példaként említhető a legfelsőbb képviselőtestület részvétele az olyan normák kidolgozásában és jóváhagyásában, mint a szocialista vállalatról és a szocialista szövetkezetekről szóló törvény, valamint a szocialista törvényesség, erkölcs és fegyelem elveinek megszegése elleni harc elmélyítését célzó törvényhozási intézkedések. A gazdasági mechanizmus átalakításának és a politikai rendszer tökéletesítésére tett további intézkedéseknek arra kell irányulniuk, hogy tovább növekedjék a dolgozók részvétele az irányításban, bővüljön a szocialista demokrácia és fejlődjék Ján Janik elvtárs 1924. november 24-én Čemicében (Liptovský Mikuláš-i járás) született. Munkáscsaiádból származik. 1946 óta tagja a CSKP-nak. Sok éve párt- és közéleti tisztségviselő. Párttisztségeket töltött be alapszervezetben, volt kerületi pártbizottság osztályvezetője és titkára. 1962- ben a CSKP KB és az SZLKP KB tagjává választották. Miután 1958-ban elvégezte a CSKP KB Politikai Főiskoláját, az SZLKP KB mezőgazdasági osztályának vezetője lett, s a nyugatszlovákiai kerületi pártbizottság titkáraként, a Nyugat-szlovákiai Kerületi Nemzeti Bizottság elnökeként, később az SZLKP KB titkáraként, a Szlovák Szocialista Köztársaság mezőgazda- sági miniszterének első helyetteseként és a Szlovák Nemzeti Tanács alelnöke- ként is dolgozott. 1969-ben a bratislavai városi pártbizottság vezető titkárává választották meg. 1970 óta az SZLKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára. Számos megbízatási időszakban volt képviselő. 1970 óta a Szövetségi Gyűlés kommunista képviselői klubjának vezetőségi tagja volt, a legutóbbi választások óta pedig a Szövetségi Gyűlés Elnökségének tagja. a nép demokratikus önigazgatása. A párt és a társadalom elvárja tőlünk, hogy kezdeményezően hozzájáruljunk a képviselő-testületek és tagjaik munkájának tökéletesítését célzó intézkedések kidolgozásához. Itt az ideje engesztelhetetlenül harcot indítani mindaz ellen, ami gátolja fejlődésünket, s támogatnunk kell az alkotó munkát és haladást. A CSKP vezetésével figyelmünket az új jelentős feladatok teljesítésére kell összpontosítanunk - hangsúlyozta Ján Janik. A továbbiakban megállapította, hogy munkájukban a képviselők felhasználhatják a testvéri szocialista országok, főleg a Szovjetunió parlamentjeinek gazdag tapasztalatait. Az SZKP KB januári ülése számos új ösztönzést adott, amelyek közül sokat felhasználhatunk a csehszlovákiai feltételek között. Beszédének végén rámutatott arra, hogy a CSKP XVII kongresszusán elfogadott határozatokat békés munkával kell teljesítenünk, ezért a Szovjetunióval és a többi testvéri szocialista országgal együtt részt veszünk a világbéke megőrzéséért és megszilárdításáért vívott küzdelemben. Ezzel a Szövetségi Gyűlés Nemzetek Kamarájának 2. ülése befejeződött. (ČSTK) - Andranyik Petroszjanc, a Szovjetunió Atomenergetikai Állami Bizottságának elnöke a nukleáris kísérletek leállításának kérdéseiről folyó szovjet-amerikai szakértői megbeszéléseken résztvevő szovjet küldöttség vezetője tegnap nyilatkozatot adott ki a Genfben március 20-án befejeződött 4 tárgyalási forduló eredményeiről. Az eddigi munka eredményeinek értékelése során, hangzik a dokumentumban, sajnálattal kell megállapítani, hogy az amerikai fél nem konstruktív állásfoglalása miatt mindeddig nem sikerült előrehaladni tárgyalásaink célja - az atomfegyver-kísérletek teljes betiltásához vezető egyezmény kidolgozásával kapcsolatos komplex megbeszélések megkezdése felé. A szovjet küldöttség továbbra is megállapodásra törekedett abban az értelemben, hogy azonnal kezdődjenek meg a komplex megbeszélések, amelyeken áttekintenék az atomfegyver-kísérletek teljes betiltásával kapcsolatos kérdések egész körét: az 1974. és 1976. évi szovjet -amerikai szerződések ratifikálását, az atomrobbantások számának és Fesztivál-előzetes erejének ideiglenes korlátozását, megállapodás kidolgozását az atomkísérletek teljes betiltásáról és e megállapodás végrehajtásának ellenőrzését. Ez a széles körű megközelítés lehetővé tenné a reális előrehaladást az atomfegyver-kísérletek beszüntetése kérdésének megoldása során, ami nemcsak a Szovjetunió és az USA, hanem az egész emberiség számára is fontos. Az amerikai fél azonban a komplex tárgyalásokat csupán egyetlen kérdés megvitatásával akarja helyettesíteni - az 1974. és az 1976. évi szerződésekben foglalt ,,küszöbök" megtartásának ellenőrzésével. Azt javasolja nekünk, hogy csupán ezen megállapodások ellenőrző rendszerének a „javítására“ szorítkozzunk. Az amerikai fél tehát nem tanúsít megfelelő politikai akaratot, hogy lehetővé tegye az atomfegyver-kísérletek egyszer s mindenkora való beszüntetését, állapítja meg nyilatkozatában a szovjet küldöttség vezetője. Reagan Reykjavíkban semmibe vette a Kongresszus álláspontját Jim Wright képviselőházi elnök a SALT-II megtartása mellett (ČSTK) - Jim Wright, a washingtoni képviselőház elnöke vasárnap a CBS társaság televíziós műsorában kijelentette, hogy az amerikai Kongresszus az atomfegyverek korlátozását érintő egyes fontos ügyekben magához akarja rangadni a kezdeményezést. Minde- riekelőtt arról van szó, hogy az Egyesült Államok megtartsa-e a SALT-II szerződést. Mint ismeretes, a Reagan-kormány- zat tavaly önkényesen túllépte a hadászati fegyverek számára megállapított határokat. Ján Janik elvtársnak a párt és a szocialista társadalom javára végzett munkáját a Köztársasági Érdemrenddel, a Győzelmes Február Érdemrenddel, kétszer a Munka Érdemrenddel, továbbá a Február 25-e Érdemrenddel és más kitüntetésekkel ismerték el. Készülődés a nemzetközi seregszemlére (ČSTK) - A szocialista országok 1990- ben sorra kerülő negyedik nemzetközi amatőr művészeti fesztiváljának előkészületeivel foglalkoztak a múlt héten Mo- ravanyban tartott találkozójukon a Szovjetunió, az NDK, Lengyelország és Csehszlovákia kulturális miniszterhelyettesei. Hazánkat Josef Švagera cseh és Vladimír Cerevka szlovák kulturális miniszterhelyettes képviselte. Vladimír Čerevka többek között a következőket nyilatkozta a Csehszlovák Sajtóiroda tudósítójának: ,,A 4. nemzetközi fesztivált a fasizmus feletti győzelem 45. évfordulója alkalmából rendezzük meg Moravanyban megvitattuk az előkészületeket és a fesztivál állandó titkárságának tevékenységét. A fesztivált a béke és a barátság stafétája nyitja meg, amely a Szovjetunióból indul el, Lengyelországon és az NDK-n keresztül halad, s hazánkban ér véget. Az egyes országokban nemzetközi gálakoncerteket és önálló nemzeti programokat rendeznek. Az NDK küldöttsége javasolta, hogy az egyes rendezvények a fasizmus elleni harc nevezetes helyszínein kerüljenek sorra. A fesztiválon a rendező országokon kívül mindazon országok képviselői részt vehetnek, amelyek részt vesznek a szocialista országok kulturális minisztereinek konferenciáin. Wright elmondotta: a kormány felkérte őt, hogy a képviselőház George Shultz külügyminiszter áprilisra tervezett moszkvai útja előtt ne hagyjon jóvá semmiféle törvényt a fegyverzetellenőrzésről, beleértve azt a törvényt, amely a kormányt a SALT-II szerződés megtartására kötelezi. „Nem értettem ezzel egyet és ezt nem is tehettem, mivel a képviselőház, s úgy vélem, a szenátus tagjainak a többsége is békés kezdeményezéssel akar föllépni“, jelentette ki az elnök Wright még emlékeztetett arra: a tavalyi reykjaviki csúcstalálkozó előtt a Demokrata Párt elnöksége Reagan elnök kérésére meggyőzte tagjait, hogy mondjanak le állásfoglalásaikról állítólag azért, hogy ne kössék meg az elnök kezét a Szovjetunióval folytatandó tárgyalásokon A Fehér Ház nyomásának következménye volt, hogy a Kongresszus végül lemondott egyes törvénykiegészitésekről, beleértve azt is, amely a SALT-II szerződés megtartását követelte ,,Azt vártuk, hogy az elnök tudatosítja, milyen felelősség hárul rá, és hogy Reykjavíkban szem előtt tartja a Kongresz- szusnak azt az állásfoglalását, miszerint a SALT-II szerződést meg kell tartani“, mondotta Wright „Hibának tartjuk azt, hogy az Egyesült Államok akadályokat gördit a béke útjába Kezdeményezésre kell törekednünk, nem pedig arra várni, hogy ezt mások tegyék“. XXX Caspar Weinberger amerikai hadügyminiszter tegnap újból védelmezte a raké- taelháritó-rendszerek korlátozásáról szóló szerződés (ABM) valamiféle „tágabb" értelmezését, ami az amerikai fél számára lehetővé tenné a világűr mielőbbi mili- tarizálását A brit kormányfő párizsi és bonni villámlátogatása (ČSTK) - Az észak-franciaországi Caen város melletti Benouville kastélyban tegnap Francois Mitterrand elnök rövid megbeszélést tartott Margaret Thatcher brit korma nvfővpl Napirenden a főváros fejlesztésének kérdései (Folytatás az 1. oldalról) velési bizottságai s elnökségei. E szervek tanácskozásának eredményeiről Vladimír Vedra, a Népi Kamara elnöke és Václav Štáfek, a Nemzetek Kamarájának alelnöke tájékoztatta az elnökséget. A tervezési és költségvetési bizottságok javasolták a főpolgármesternek, az érintett ágazatok minisztereinek és a központi hivatalok vezetőinek, hogy maximális figyelmet fordítsanak a környezet védelmére, és ragaszkodjanak az átfogó környezet- védelmi terv teljesítéséhez. A vita után az elnökség a választási programok teljesítéséről szóló jelentést jóváhagyólag tudomásul vette, s javasolta a szövetségi kormánynak és a szövetségi központi szervek vezetőinek, hogy nagy figyelmet fordítsanak a főváros építését, átalakítását és korszerűsítését szolgáló építőipari kapacitások fejlesztésére. Prága főpolgármesterének az elnökség javasolta, hogy a főváros további fejlesztésével összefüggő feladatok teljesítése során használja fel a kamarák bizottságainak és elnökségeinek, valamint a Szövetségi Gyűlés Elönksé- gének határozatait és észrevételeit. A továbbiakban az elnökség jelentést vitatott meg a magánszemélyek és közületek által a Szövetségi Gyűléshez 1986-ban eljuttatott panaszok, javaslatok és más levelek intézésének tapasztalatairól. Az oktatás és a tudomány szerepe a gyorsításban Josef Havlín szovjet vendégeket fogadott (ČSTK) - Josef Havlín, a CSKP KB titkára tegnap Prágában fogadta az SZKP KB küldöttségét, amelyet Valentyin Grigorjev, az SZKP KB osztályvezetőjének első helyettese vezet. A találkozón tapasztalatcserét folytattak a CSKP XVII. és az SZKP XXVII. kongresszusán, valamint a két testvérpárt azóta tartott központi bizottsági ülésein főleg az ok- tatás- és a tudománypolitika terén elfogadott határozatok teljesítéséről. Kiemelték az oktatás és a tudomány jelentős szerepét a két ország népgazdasága fejlesztésének meggyorsításában, valamint az oktatási és a tudományos intézmények együttműködése továbbfejlesztésének szükségességét, amely a tudományos és kutatási kapacitások hatékonyabb felhasználására irányul. Megállapították, hogy tovább fejlődtek a kapcsolatok az oktatás és a tudomány terén. Ezután Josef Havlín részletesen tájékoztatta a szovjet vendégeket a CSKP KB 5. ülésének tanácskozásáról és azokról a feladatokról, amelyeket a szocialista társadalom fejlesztése terén az ülés határozataival összhangban a következő időszakban teljesítünk. A baráti találkozón részt vett Miloslav Dočkal, a CSKP KB osztályvezetője és Igor Cserkaszov, a Szovjetunió csehszlovákiai nagy- követségének tanácsosa. (Tudósitónktól) - A magyar-csehszlovák árucsere 1987. évi előirányzata megközelíti az 1,7 milliárd rubelt. Ez 1986-hoz viszonyítva 4,4 százalékos növekedést jelent - mondotta tegnapi sajtótájékoztatóján Dr. Mosóczy Róbert, a prágai magyar kereskedelmi kirendeltség vezetője. A Csehszlovákiába irányuló magyar exportban továbbra is fontos helyet foglalnak el a szerszámgépek, gyengeáramú elektrotechnikai termékek, számítástechnikai és távközlési berendezések s az alumíniumipar termékei. A járműipari termékek közt említést érdemelnek a csuklós autóbuszok és a futóművek. A magyar mezőgazdasági és élelmiszer-ipari export tételei közt továbbra is szerepel a gabona, étolaj, hústermékek, bor, friss és tartósított gyümölcs és zöldség. ^ Csehszlovákia magyarországi kivitele szintén sok hagyományos terméket tartalmaz: például energetikai berendezéseket, építő- és útépítő gépeket. Népszerűek Magyarországon a Zetor traktorok s az Avia és a Tatra tehergépkocsik. Mosóczy Róbert elmondta, jóllehet, a két ország szakemberei már keresik a személygépkocsi-gyártási kooperáció lehetősegeit, az eredmények még váratnak magukra. A kereskedelmi kapcsolatok fontos területe a belkereskedelmi, szövetkezeti és határ menti választékcsere: a teljes árucserének ma már több mint a tizenöt százalékát képviseli. Például az áruházi cserék szervezésében és bonyolításában összesen húsz magyar, illetve csehszlovák vállalat működik közre. Regionális leszerelési fórum Pekingben (Folytatás az 1. oldalról) A délutáni órákban felszólalt Csi- en Csi-csen kínai külügyminiszter-helyettes is, aki javasolta a fegyverkezési hajsza megállítását, majd pedig az atomfegyverek felszámolását. Vlagyimir Petrovszkij, a Szovjetunió külügyminiszter-helyettese, a szovjet küldöttség vezetője hangsúlyozta; az emberiség fejlődésében olyan ponthoz ért el, amikor szembe kell néznie a kérdéssel, hogy fennmarad-e vagy sem. Részletesen elemezte a leszerelési tárgyalások legutóbbi fejleményeit, s a konferencia résztvevői előtt ismertette a közepes hatótávolságú rakétákra vonatkozó szovjet javaslatot és emlékeztetett Mihail Gorbacsov tavaly júniusban Vlagyivosztokban tett kezdeményezésére az ázsiai és a csendes-óceáni kollektív biztonsági rendszer megteremtése érdekében. Magyarország külkereskedelmi partnerei sorában Csehszlovákia 1986-ban is az ötödik helyen volt, Magyarország pedig a CSSZSZK külkereskedelmi partnereinek sorában a negyedik helyen állt. 1986-1990-re a kétoldalú tervkoordináció alapján aláirt hosszú lejáratú egyezmény 8,5 milliárd rubel forgalmat irányoz elő. (sm) A mosti sztrájk 55. évfordulójára emlékezve (Folytatás az 1. oldalról) tűk korabeli sajtótermékek segítségével mutatja be a harmincas évek világgazdasági válságának a dolgozók életfeltételeire gyakorolt hatását, megvilágítja a sztrájk kirobbanásának okait, és ismerteti e küzdelem lezajlását. Egyúttal rámutat azokra a történelmi eseményekre, amelyek Most környékén is megnyitották az utat a szocialista jelen felé, s képet ad a bányavidék mai életéről, dolgozóinak országépítö erőfeszítéseiről. A mosti sztrájk kirobbantására annak idején közvetlenül az adott okot, hogy beszüntették a széntermelést a Humbolt II. Bányában, és elbocsátották a dolgozókat. A tiltakozó sztrájk március 23-án kezdődött, és az egész szénmedencére kiterjedt. Március végén Észak- Csehországban már 25 000 bányász sztrájkolt. A kiállítási anyag kidomborítja a CSKP vezető szerepét ebben a sztrájkban, a látogatók ezenkívül megismerkedhetnek az új Mostnak, a bányavidék társadalmi és kulturális élete központjának fejlődésével. A kiállítás, amelyet a CSKP KB propaganda- és agitációs osztálya, a prágai Klement Gottwald Múzeum és a Teplicei Kerületi Múzeum szervezett június végéig tekinthető meg. Elsősorban az európai közepes hatótávolságú atomrakéták felszámolására tett szovjet javaslattal kapcsolatos leszerelési kérdésekről, valamint az Európai Gazdasági Közösség ügyeiről tárgyaltak. Mint várható volt a Kelet és Nyugat közötti kapcsolatok fö kérdéseiben nézetazonosság jellemezte a találkozót. A két fél forrásai szerint a megbeszélésen kizárólag a francia és a brit álláspont egyeztetéséről volt szó. Amint az AFP hírügynökség rámutatott, Franciaország síkra- száll azért, hogy Nyugat-Európa egységes álláspontra helyezkedjen a leszerelés kérdésében. Margaret Thatcher még tegnap délután továbbutazott az NSZK-ba, ahol hasonló témákról tárgyalt Helmut Kohl kancellárral. SZKP-küldöttség járt Vietnamban (ČSTK) - Az SZKP küldöttsége Alek- szandra Birjukovának az SZKP KB titkárának vezetésével Hanoiban és más városokban a sokoldalú kapcsolatok elmélyítésének lehetőségeiről tárgyalt, különös tekintettel az SZKP XXVII és a Vietnami Kommunista Párt VI kongresszusa határozataira A megbeszéléseken a szovjet-vietnami gazdasági és tudományos-műszaki együttműködés hatékonyságának növeléséről, progresszívebb formáiról volt szó a könnyűipar területén és a fogyasztási cikkek gyártásában A szovjet pártküldöttség tegnap Ho Si Minh-városból hazautazott Lemondott Willy Brandt (ČSTK) - Willy Brandt, a nyugatnémet ellenzéki szociáldemokrata párt (SPD) elnöke, volt szövetségi kancellár, tegnap benyújtotta lemondását. Ezt Johannes Rau, a párt alelnöke jelentette be sajtókonferenciáján. Willy Brandt 1964 óta volt az SPD elnöke. Az új elnököt június 16-án, a párt rendkívüli kongresszusán választják meg Brandt lemondásának oka a viharos vita volt, amely a párt soraiban dúlt az ö utódlásával kapcsolatban Brandtnak eredetileg 1988-ig kellett volna ellátnia pártelnöki tisztségét, azonban az utóbbi időben az SPD-nek egyre több tagja követelte lemondását. ÚJ SZÚ 2 1987. III. 24. Csehszlovák-magyar kapcsolatok Bővülő árucsere-forgalom