Új Szó, 1987. február (40. évfolyam, 26-49. szám)
1987-02-09 / 32. szám, hétfő
Ünnepség a Dukla alatt (Tudósítónktól) - Ezekben a napokban éppen negyven esztendeje annak, hogy a felszabadított Svid- níkben a Ludvig Svoboda hadseregtábornok utasítására létrehozott „barakk-kórházban“ megkezdődött a munka. Erre az eseményre és a több mint négyévtizedes szocialista építómun- ka eredményeire emlékeztek az elmúlt hét végén a 150 millió korona ráfordítással felépített svidníki új kórház utolsó részének átadása alkalmából megrendezett ünnepségen. Jelen volt Ján Pirč, a CSKP KB tagja, a Kelet-szlovákiai pártbizottság vezető titkára, Rudolf Schuster, Rz SZLKP KB tagja, a kerületi nemzeti bizottság elnöke és Éva Tökölyová, az SZSZK egészség- ügyi minisztere is. Jozef Bilas, a svidníki járási párt- bizottság vezető titkára számolt be a járásban végbemenő fejlődésről és köszöntet mondott a felsőbb szervek képviselőinek a járás sokrétű fejlesztésében nyújtott támogatásért, s külön azért, hogy a hajdani kórház helyett ma korszerű egészségügyi létesítményben gyógyítják az arra rászorulókat. Az ünnepségen felszólalt Éva Tökölyová és Ján Pirč elvtárs, majd kerületi, illetve szakágazati kitüntetésekét adtak át az egészségügyi dolgozóknak. (ik) Az Afganisztán körüli helyzet politikai rendezéséért Ma érkezik hazánkba Szergej Szokolov marsall (Folytatás az 1. oldalról) réliai Front 32. hadseregéhez tartozó harckocsizó és gépesített alakulatok parancsnoka vett részt. Az 1954-1960-as években mint vezérkari főnök és mint hadseregparancsnok dolgozott. 1960 után a moszkvai katonai körzetnek volt a vezérkari főnöke, 1964-től a lenin- grádi katonai körzet alakulatainak volt az első parancsnokhelyettese, majd pedig 1965 után a parancsnoka. Szergej Szokolov volt a Szovjetunió honvédelmi miniszterének első helyettese. 1984 decembere óta pedig a Szovjetunió honvédelmi minisztere. Az SZKP XXIII. kongresszusán a párt központi bizottságának póttagjává választották. 1968. óta az SZKP Központi Bizottságának a tagja. Az SZKP KB 1985-ös áprilisi ülésén az SZKP KB Politikai Bizottsága póttagjává választották, 1966 óta a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának a képviselője. A Szovjetunió Hőse, számos szovjet érdemrend és kitüntetés viselője. Szergej Szokolov tisztségeiből eredően többször is meglátogatta ‘ a Csehszlovák Szocialista Köztársaságot, legutóbb 1985-ben. Rendkívüli műszakok országszerte (Folytatás az 1. oldalról) nap a Rokycany melletti Hrádokban üzemelő Bílá Cerkev Vasműben a megszokott ütemben haladt a folyamatos kohászati termelés. A hideg január azonban érzékenyebben érintette a közlekedést, főleg a vasúti szállítást, ezért a krimicicei Int- rans konténerátrakó állomás dolgozói a hét végi napokon nagy igyekezetei fejtettek ki a lemaradás pótlására. Mintegy 300 konténer átrakásával maradtak adósak, ami körülbelül egy heti munkát jelent, s ezt megerősített szombati műszakokkal akarják kiegyenlíteni. Törekvésüket azonban fékezi, hogy a Plzeňi Autó- közlekedési Vállalat a hét vontató helyett csak hármat tudott számukra biztosítani. A szombati rendkívüli műszakban mintegy 47 ezer pár cipót gyártottak a partizánskei cipőgyár hét üzemének a dolgozói, ebből a legtöbbet, 22 ezer pár cipőt a partizánskej 03-as üzemben készítettek. A teljes januári lemaradás 129 ezer pár cipót tesz ki, ami 10,5 millió korona termelési értéknek felel meg. Hazánk harminc városában: Járási nőszövefségi konferenciákat tartottak (ČSTK) - Hazánk harminc városában szombaton került sor a nő- szöveség járási konferenciáira, amelyeken a küldöttek a Konkrét tettekkel a szocializmusért és a békéért jelszó jegyében s a CSKP XVII. kongresszusának határozatai szellemében értékelték a munkájukat. Megvitatták továbbá azoknak a célkitűzéseknek a teljesítését saját járásuk feltételei között, amelyeket Egészségünk szolgálatában (ČSTK) - Elsősorban az egészségügyi nevelés, a betegségmegelőzés, valamint a szociális téren végzett tevékenység kérdéseivel foglalkoztak a Csehszlovák Vöröskereszt városkerületi konferenciájának a küldöttei Bratislava IV. városkerületében. Sok szó esett az önkéntes véradók mozgalmáról is. Az utóbbi három év folyamán különösen jó eredményeket sikerült elérni a Szlovák Műszaki Üveggyárban, a Tesla elektroakusztikai üzemében, a Vízgazdálkodási Kutatóintézetben, a Szlovák Tudományos Akadémia Kémiai Intézetében, valamint számos petržalkai üzemben A városkerület üzemeiben több mint háromezer fiatal vett részt elsősegély-nyújtási tanfolyamon s az önkéntes vöröskeresztes nővérek száma is harminccal növekedett. Az önkéntes véradók számát azonban az értékelt időszakban nem sikerült bővíteni. Hasonló kérdésekről tanácskoztak a küldöttek a vöröskereszt további járási konferenciáin is, Popradban és Dolný Ku- bínban, ahol főleg a fiatalok érdeklődésének a felkeltésére, az egészségügyi szakképzés színvonalának az emelésére, valamint az önkéntes dolgozók által a szociális téren végzett tevékenység fejlesztésére helyezték a hangsúlyt. HELYREIGAZÍTÁS Lapunk szombati számának 2. oldalán a Befejeződött a Libanoni KP V. kongresszusa című hírhez nyomdahiba folytán téves alcím került. Olvasóink elnézését kérjük. a Csehszlovák Nószövetség Központi Bizottságának elmúlt évi júniusi ülése irányzott elő. Bratislava I. városkerületében a 23 nószövetségi alapszervezet küldöttei sokoldalúan foglalkoztak a nők szerepével és munkájával gazdasági és társadalmi életünkben. A felszólalók többek között kiemelték a nők aktív részvételét a képviselőtestületi választások előkészítésében és lezajlásában. Az alapszervezetek A társadalomnak, a családnak és önmagunknak jelszó jegyében hasznos segítséget nyújtottak az alapiskoláknak és egyéb intézményeknek, érdemdús tevékenységet fejtettek ki az idős állampolgárokról való gondoskodásban, s a tagok aktívan bekapcsolódtak a fogyasztói érdekvédelmet szolgáló ellenőrzési munkába s más közérdekű tevékenységekbe. Befejeződött a politikai dalfesztivál (ČSTK) - A külföldi énekesek zárókoncertjével szombaton befejeződött a jubileumi, 15. martini politikai dalfesztivál. A nagy októberi szocialista forradalom 70. évfordulójának, valamint a SZISZ IV. kongresszusának tiszteletére rendezett záróprogramon jelen volt Ján Švéda, az SZLKP KB osztályvezetője, valamint Jozef Ďurica, az SZLKP KB Titkárságának tagja, a SZISZ Szlovákiai Központi Bizottságának elnöke. Az idei fesztiválon szereplő 19 egyén és együttes közül a győztesek a jövő héten részt vesznek a Sokolov ’87 politikai dalfesztiválon. A szombati zárókoncert résztvevői új szerzeményeket adtak elő, amelyek a békeharcra, a nemzetek közti barátságra és együttműködésre, valamint az atomháború veszélye elleni küzdelemre lelkesítettek. Szovjet kitüntetés Truong Chinhnek (ČSTK) - Truong Chinh elvtársat, a Vietnami Szocialista Köztársaság Államtanácsának elnökét 80. születésnapja alkalmából a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének határozata alapján az Októberi Forradalom Érdemrenddel tüntették ki. A magas szovjet kitüntetést a jubilánsnak a forradalmi mozgalomhoz való személyes hozzájárulásért, a Szovjetunió és a VSZK sokoldalú együttműködésének és testvérbarátságának elmélyítésében szerzett érdemekért adományozták. Kinevezés (ČSTK) - A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége Borisz Tolsztihot kinevezte a Szovjetunió Minisztertanácsának alelnökévé, a Szovjetunió Tudományos és Műszaki Állami Bizottságának elnökévé. Borisz Tolsztih 1936-ban született, orosz nemzetiségű. 1970-ben lett az SZKP tagja. Voronyezsben végezte el az egyetemet, a műszaki tudományok doktora. 1959-ben kezdett dolgozni egy tervezőirodában, később vezető technológus, főmérnök-helyettes, és főmérnök lett, majd pedig egy termelési társulás vezérigazgatója. 1985 decembere óta töltötte be az elektronikai ipari miniszter helyettesének tisztét. (Folytatás az 1. oldalról) amelyek az ázsiai és a csendesóceáni térség gondjainak megoldását szorgalmazzák. Az erre vonatkozó javaslatot 1986. júliusában terjesztette elő Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára, a Vlagyivosztokban mondott beszédében. A pakisztáni külügyminiszter rámutatott arra, hogy sok megtárgyalt nemzetközi kérdésben Pakisztán és a Szovjetunió véleménye közeli vagy megegyezik. A szovjet fél az Afganisztán körüli helyzettel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió következetesen törekszik a politikai rendezésre. A szovjet álláspontot világosan kifejtették az SZKP XXVII. kongresszusán, valamint Mihail Gorbacsov nyilatkozataiban és beszédeiben. A Szovjetunió kész meggyorsítani Afganisztánban állomásozó katonai kontingensének a hazatérését, amint rendeződik a helyzet. Felhívták a pakisztáni fél figyelmét a nemzeti megbékélést szorgalmazó afgán program, valamint az Afgán De- mokratkus Köztársaság Forradalmi Tanácsa által meghirdetett túzszü- neti felhívás jelentőségére. Megállapították: ezek a lépések reális lehetőséget kínálnak a béke és a nyugalom helyreállítására Afganisztánban, s elősegítik a politikai rendezést is. Mindkét fél támogatásáról biztosította Diego Cordoveznek, az Erich Honecker időszerű bel- és külpolitikai kérdésekről (ČSTK) - Erich Honecker, az NSZEP KB főtitkára, az NDK Államtanácsának elnöke pénteken beszédet mondott a járási pártbizottságok első titkárai előtt. A beszédet a Neues Deutschland szombati száma teljes terjedelemben közölte. Honecker azzal foglalkozott, hogy milyen feladatok várnak a pártszervezetekre a XI. kongresszus határozatainak további megvalósítása során. Értékelte a múlt év áprilisa óta eltért eredményeket, s állást foglalt több nemzetközi kérdéssel kapcsolatban. Napjaink legfontosabb feladatának a nukleáris katasztrófa elhárítását és a tartós béke biztosítását nevezte. Ismét kiemelte az atomfegyvereknek az évezred végéig történő felszámolását célzó szovjet leszerelési program jelentőségét. Az NDK és az NSZK kapcsolatait illetően elmondotta: az NDK az NSZK- hoz való viszonyában a békés egymás mellett élés elveihez tartja magát. Ez most, a nyugatnémet parlamenti választások után is érvényes. A kormányzó CDU/CSU jelentős veszteségeket szenvedett el. Az NDK vezetője hangsúlyozta: a választások eredményei megmutatták, hogy az uniópártok számára nem fizetódtek ki az NDK elleni akciók, s hogy az ezekre adott berlini válaszok helyesek voltak. PÁRIZS Tiltakozás a nevadai robbantás miatt (ČSTK) - Nem csitul a nemzetközi közvélemény felháborodása amiatt, hogy az Egyesült Államok a múlt héten kedden újabb kísérleti atomrobbantást (az idén az elsőt) hajtott végre Nevadában Például a francia fővárosban szombaton többszáz ember tiltakozott az amerikai nagykövetség épülete előtt. A transzparensek jelmondatai az atomrobbantások beszüntetését, és a nukleáris leszerelést követelték. Az amerikai békemozgalmak támogatására kezdeményezett demonstráció résztvevői nyilatkozatot fogadtak el, melynek szövegét átadták az amerikai nagy- követségnek. Beszédének belpolitikai részében aláhúzta, hogy az NSZEP továbbra is az egységes gazdasági és szociális politika megvalósítására fog törekedni. Nagy jelentőséget tulajdonít a párt a Szovjetunióval és más szocialista országokkal folytatott együttműködés fejlesztésének a KGST keretében. A szocialista demokrácia mélyítésével kapcsolatban kijelentette: tovább kell növelni a népképviseleti szervek szerepét és a dolgozók részvételét az irányításban. ENSZ-fótitkár helyettesének erőfeszítéseit. Mint ismeretes, az ő közvetítésével folynak Genfben az afganisztáni-pakisztáni tárgyalások, s ugyancsak aláhúzták e tárgyalások 7. fordulója harmadik szakaszának jelentőségét. Eduard Sevardnadze és Jakub Khán a szovjet-pakisztáni dialógus, a konstruktív véleménycsere folytatása mellett szállt síkra. A pakisztáni diplomácia vezetője vasárnap elutazott a szovjet fővárosból. Az afgán Forradalmi Tanács a közelmúltban közzétette az amnesztiáról szóló dekrétumot, amelynek alapján szombaton egy Kabul melletti börtönből 1200 foglyot szabadon bocsátottak. Ez újabb jelentős lépés az afgán kormány részéről a nemzeti megbékélés átfogó programjának megvalósítása felé. A Washington Post tegnapi száma arról számolt be, hogy az amerikai kormány ismét nagy mennyiségű, Stinger típusú, repülőgépek elleni bevetésre alkalmas rakétát kíván küldeni az afgán ellenforradalmi bandáknak. Mint ismeretes, az USA a múlt év tavaszán már küldött 150 ilyen típusú fegyvert az ellenforradalmároknak. Indiába utazott szombaton Abdái Vakil, afganisztáni külügyminiszter. Delhi sajtóértekezletén hangsúlyozta, hogy kormánya a nemzeti megbékélésre és a békére törekszik, rámutatva: ez a folyamat hosszúnak ígérkezik, s a tűzszünet csupán a kezdetet jelenti. A külügyminiszter szerint az eltelt nem egész egy hónap alatt 22 000 menekült tért vissza Afganisztánba és több tucat fegyveres csoport - mintegy 8000 fö - hagyta abba a felforgató tevékenységet. Rámutatott, az USA elutasító álláspontra helyezkedik a nemzeti megbékélés politikájával kapcsolatban, s Washington már a forradalom első napjaitól kezdve ellenséges magatartást tanúsít az afgán nép iránt. FESZÜLTSÉG LIBANONBAN Az emberrablók ultimátumszerű bejelentése Fegyveres összecsapások a palesztin táborok környékén (ČSTK) - A hétvégén is feszült volt a helyzet Libanonban. Az emberrablók, akik fogva tartják az amerikai túszokat, tegnap ismét azzal fenyegetőztek, hogy megölik őket, ha nem teljesítik követeléseiket. Egy bejrúti hírügynökséghez olyan videofelvételt juttattak el, amelyen az egyik amerikai állampolgár, aki az emberrablók fogságában van, azt kéri az amerikai kormánytól, hogy járjon közbe annak a 400 arab fogolynak a szabadon bocsátásáért, akik izraeli börtönökben vannak. Az emberrablók február 9-ét vagyis a mai napot jelölték meg a túszok szabadon bocsátásának utolsó lehetséges dátumaként. Még mindig nem tudni semmi bizonyosat Terry Waite sorsáról. Egy névtelen telefonáló szombaton azt közölte, hogy az anglikán érseket állítólag szombaton elengedték, a hírt azonban nem erősítették meg. Waite, aki négy túsz szabadon bocsátásáról folytatott tárgyalásokat, január 20-án tűnt el. A brit külügyminisztérium vasárnap nyilatkozatot tett közzé, amelyben elhatárolta magát egy lehetséges Libanon elleni amerikai agresz- sziótól, hangoztatva, hogy Nagy-Bri- tannia nem hajlandó részt venni ilyen akcióban. Szombaton ismét súlyos harcok robbantak ki Bejrút déli részén, a Satila és Burdzs Barazsna palesztin táborok térségében. A síita Amal mozgalom fegyveresei aknavetőkkel és rakétákkal lőtték a táborokat. Izraeli haditengerészeti egységek még pénteken feltartóztattak a Libanoni partok mentén egy kis személyhajót, amely hondurasi zászló alatt tartott Ciprusról egy libanoni kikötőbe. A hírt szombaton tette közzé az izraeli hadügyminisztérium. A hajó fedélzetén ötven utas tartózkodott, az úszómúvet pedig egy izraeli kikötőbe kényszerítették. Szovjet-kínai tárgyalások (ČSTK) - Csien Csi-csen külügyminiszter-helyettes vezetésével Moszkvába érkezett tegnap az a kínai kormány- küldöttség, amely részt vesza szovjet-ki- nai határkérdésekről folytatott, ma kezdődő tárgyalásokon. A vendégeket a moszkvai repülőtéren Igor Rogacsov külügyminiszter-helyettes üdvözölte. Reagan sajátos „reformja“ (ČSTK) - Ronald Reagan amerikai elnök ,,a szociális biztosítás megreformálásának" szentelte szombati rádióbeszédét. Beismerte ugyan, hogy jelenleg több millió amerikai szorul az állam támogatására, de később érvelésével fejtetőre állította a dolgokat, amikor a szociális biztosítás rendszerét okolta azért, hogy az USA-ban növekszik a szegényebb rétegek nyomora. Az amerikai kormány Reagan szerint milliárdokat költ a szegények megsegítésére a számuk azonban tovább nő. Semmi közelebbit nem mondott a saját javaslatairól, csupán azt állította, hogy „jelentős változásokat kíván eszközölni.“ A Demokrata Párt élesen bírálta a Reagan-beszédet, főleg azért, mert az elnök tovább akarja csökkenteni a szegények megsegítésére fordított összegeket. A Scientific American folyóirat szerint jelenleg az USA-ban, a világ leggazdagabb tőkés országában, hozzávetőleg 30 millió ember nyomorog, éhezik, s ebból 12 millió a gyerek. Szenátorok az ABM-szerzódés megtartásáért (ČSTK) - Sam Nunn szenátor, az amerikai szenátus hadügyi bizottságának elnöke levélben szólította fel Reagan elnököt, hogy tartsa tiszteletben a rakétaelhárító rendszerek korlátozásáról 1972- ben megkötött szovjet-amerikai szerződést (ABM-szerződést). Nunn határozottan fellépett az ABM- szerzódés ún tágabb értelmezése ellen, ez ugyanis egyes amerikai vezetők szerint lehetővé tenné, hogy a világűrbe telepítsék az ürfegyverek egyes komponenseit. Nunn szerint a szovjet-amerikai szerződés ilyen értelmezése a nyugateurópai szövetségesek aggodalmait is kiváltja, a Kongresszus szempontjából pedig azt jelentené, hogy a kormánynak már nem érdeke a fegyverzetellenőrzés. Az ABM-szerzódés ún. szabad értelmezése ellen tiltakoztak a képviselóház tagjai is a Reaganhez intézett levelükben. ÚJSZ 2 1987. II.