Új Szó, 1987. február (40. évfolyam, 26-49. szám)

1987-02-07 / 31. szám, szombat

Fontos feladat az intenzifikálás útjára való következetes áttérés Pártaktíva-értekezlet Plzeňben • Miloš Jakeš elvtárs beszédet mondott (ČSTK) - Pártaktiva-értekezletet tartottak tegnap Plzeňben azokról a gazdasági feladatokról, amelyek a CSKP KB 4. ülése után a Nyugat-csehországi kerületre hárulnak. A tanácskozást František Polák, a kerületi pártbizottság titkára nyitotta meg. IRAK-IRÁN Kölcsönös súlyos támadások Bevezetőben összefoglalta a múlt évi gazdasági eredményeket, és figyelmezte­tett arra, hogy a kerületben csak a Cseh Iparügyi Minisztérium által irányított válla­latok 140 millió koronával maradtak el a nyereségképzésben. Továbbra sem ki­elégítő a termelés minősége, növekedtek az elfekvő készletek, s az innovációs folyamat sem éri el a kellő szintet. Utalt arra, hogy minden kommunistának és pártonkívülinek tudatosítania kell a jelen­legi időszak rendkívüli jelentőségét. A tanácskozás vitájában felszólalt Mi­loš Jakeš, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára. Bevezetőben röviden jellemezte a CSKP KB 4. ülésének hatá­rozatait és azokat a feladatokat, amelyek ezekből a határozatokból a társadalom gazdasági és szociális fejlesztésének gyorsítása terén adódnak. Kiemelte, hogy e határozatok végrehajtását szorosan egybe kell kapcsolni az idei állami terv minőségi feladatainak teljesítésével, sőt számos vállalatnak a múlt évi adósságait is törlesztenie kell. Ennek alapvető felté­tele az intenzifikálás útjára való követke­zetes áttérés, főleg a tudományos-mű- szaki fejlesztés eredményeinek széle­(Folytatás az 1. oldalról) szervezet úgy határozott, hogy a korszerűsítés ütemtervének telje­sítését folyamatosan ellenőrzik. A terv teljesítése szempontjából nagy jelentőséget tulajdonítanak a dolgozók munkakezdeményezé­sének is. A sobéslavi Elitex múlt évi tervé­nek teljesítése számos nehézségbe ütközött. Érthető, hogy a 3-as szá­mú pártalapszervezet beszámolója mélyrehatóan elemezte a tervteljesí­tés útjában álló akadályok okait. Rá­mutattak a munkaszervezés és az irányítás fogyatékosságaira, első­sorban arra, hogy a dolgozókollektí­vákkal nem minden esetben ismer­tették részletesen az előttük álló fel­adatokat. A bizottság önkritikusan azt is hangsúlyozta a beszámoló­ban, hogy javítani kell a pártmunka hatékonyságát is. (sm) sebb körű felhasználása, a termelőalap korszerűsítése, valamint a munkaszerve­zés és az irányítótevékenység tökéletesí­tése útján. Ezzel összefüggésben hang­súlyozta, hogy új szemléletmódra van szükség: e téren a szovjet kommunisták példája mutatja az utat. A továbbiakban Miloš Jakeš részlete­sen foglalkozott a gazdasági mechaniz­mus átalakításának elveivel. Mindeneke­lőtt lényeges változásokra van szükség a tervezés rendszerében, hogy megte­remtsük a feltételeket a vállalati szféra önállóságának, jogkörének és felelőssé­gének növeléséhez az önelszámolás és az önfinanszírozás alapján. Ez az egész társadalom és minden egyén életét érinti. Megköveteli az emberek gondolkodásá­nak és cselekvésének megváltozását. Ebben a folyamatban az egész pártnak, minden kommunistának élen kell járnia. Az átalakítás elveinek megvalósítása mindenekelőtt szükségessé teszi, hogy minden munkahelyen fellépjenek a rossz munkával, az alacsony gazdasági haté­konysággal és a fegyelmezetlenséggel szemben, s igazságossá tegyék a java­dalmazást. intézkedés volt a nemzetközi biza­lom megteremtése érdekében. Milos Visnickij jugoszláv ezre­des: Tavaly a Barátság hadgyakor­laton vettem részt. A megfigyelést ott is nagyon jól előkészítették. Ezút­tal azonban a szervezők még egy lépést tettek előre. A megfigyelés a legigényesebb kívánalmaknak is megfelelt. Arne Bull norvég ezredes: A csehszlovákiai hadgyakorlaton való jelenlétünk az első lépés volt azon az új úton, amelyet az európai bizalom és biztonság megszilárdítá­sa érdekében a stockholmi értekez­let jelölt ki. Mint skandináv országból érkezett megfigyelő mindenekelőtt nagyra értékelhetem a csehszlovák csapatoknak a rendkívül igényes téli feltételekre való felkészültségét. A megfigyelés megszervezése hi­bátlan volt. Nagyra értékelem, hogy minden kérdésünkre választ kap­tunk. Évzáró taggyűlést tartottak teg­nap a Kladnói Egyesült Acélművek hengerdéjében. Az alapszervezet bizottságának beszámolója értékel­te a kommunisták részvételét a párt gazdasági politikájának gyakorlati megvalósításában. A jó eredmények ellenére állandó problémát okoz a munkaerőhiány és a gyakori bal­esetek. A következő időszakban nagyobb figyelmet szentelnek a szállítások határidejének megtartására és a ter­melés minőségének javítására. Az acélcsiszoló részlegen a technoló­giák pontos betartására, valamint a gépek előírásszerű üzemeltetésé­re helyezik a hangsúlyt. Az évzáró gyűlésen felszólalt František Ha- nus, a CSKP Közép-csehországi Kerületi Bizottságának vezető tit­kára. Részvétnyilvánítás (ČSTK) - Ľubomír Štrougal szö­vetségi miniszterelnök táviratban fe­jezte ki részvétét Zbigniew Mess- nernek, a Lengyel Népköztársaság Minisztertanácsa elnökének a Kato­wicéi vajdaságban történt bánya­szerencsétlenséggel kapcsolatban, amely emberáldozatokat követelt. Ugyanebből az alkalomból a csehszlovákiai bányászok nevé­ben a Bánya- és Energiaipari Dolgo­zók Szakszervezetének Központi Bizottsága részvétét nyilvánította a Lengyel Bányászszakszervezetek Szövetségének. A Belorusz KP új első titkára (ČSTK) - A belorusz fővárosban, Minszkben tegnap ülést tartott a Be­lorusz Kommunista Párt Központi Bizottsága, amelyen szervezési kér­déseket tárgyaltak meg. Felmentették a központi bizottság első titkárának tisztségéből Nyikolaj Szlunykovot azzal kapcsolatban, hogy megválasztották őt az SZKP KB titkárává. Egyúttal a Belorusz Kommunista Párt Központi Bizottsá­gának első titkárává Jefrem Szoko- lovot választották meg. Jefrem Szokolov belorusz nem- zetségű, 61 éves. Miután 1956-ban befejezte tanulmányait a Belorusz , Mezőgazdasági Akadémián, vezető agronómusként, valamint egy gép- és traktorállomás igazgatójaként dolgozott. Elvégezte az SZKP KB mellett működő pártfőiskolát. A Be­lorusz Kommunista Párt Központi Bizottságának osztályvezetője volt, majd 1977-től a breszti területi párt- bizottság első titkárának tisztségé­ben dolgozott. A szocialista munka hőse, az SZKP KB tagja, a Szovjet­unió Legfelsőbb Tanácsának képvi­selője. Csehszlovák-szovjet tárgyalások (ČSTK) - Jarom ír Obzina szö­vetségi miniszterelnök-helyettes, a Tudományos-Műszaki Fejlesztési és Beruházási Állami Bizottság el­nöke tegnap Prágában fogadta Kirill Gyumajevet, a Szovjetunió Tudo­mányos és Műszaki Állami Bizottsá­gának elnökhelyettesét. A megbeszélésen értékelték a két országnak a KGST-tagállamok 2000-ig terjedő komplex műszaki­tudományos fejlesztési programjá­nak megvalósítására és a KGST Tudományos-Műszaki Együttműkö­dési Bizottsága 35. ülése határoza­tainak teljesítésére tett javaslatait. RÖVIDEN ♦ Bohuslav Chňoupek külügymi­niszter a prágai Černin-palotában tegnap fogadta Baszil N. Eleftheriadeszt, a Gö­rög Köztársaság csehszlovákiai nagykö­vetét diplomáciai megbízatásának letelte alkalmából. A beszélgetésen értékelték a két ország kapcsolatainak jelenlegi helyzetét, és megvitatták az időszerű nemzetközi kérdéseket. + A zsidó hitközségek csehországi tanácsa nyilatkozatában mély felháboro­dását fejezte ki az USA militarista körei­nek azon lépése miatt, hogy az egész civilizált világ - beleértve néhány kapita­lista ország kormányát is - tiltakozása ellenére kedden újabb kísérleti atomrob­bantást hajtott végre Nevadában. + A Szlovák Béketanács tegnap Bratislavában tartott ülésén a békemoz­galomban elért múlt évi eredményeket értékelték. A tanácskozáson részt vett Josef Krejči, a Csehszlovák Békebizott­ság ügyvezető alelnöke és más ven­dégek. + A nyitrai (Nitra) Plastika megalapí­tásának 25. évfordulójáról emlékeztek meg a tegnap tartott ünnepi aktívaérte­kezleten a vállalat dolgozói. A tanácsko­záson, amelyen Štefan Urban szlovák iparügyi miniszter és más vendégek is részt vettek, csaknem 170-en kapták meg az Érdemes és Kiváló Dolgozó cím ado­mányozásáról szóló oklevelet.-f Josef Rimán akadémikus, a CSTA elnöke tegnap Prágában átadta Stanislav Fischer mérnöknek, az Interkozmosz program munkatársainak 50. születés­napja alkalmából az akadémia Műszaki Tudományok Terén Szerzett Érdemekért František Krížik ezüstplakettjét. + František Štafa, Prága főpolgár­mestere elnökletével tegnap tartotta 55. ülését a metróépítés felügyeletével meg­bízott kormánybizottság. A résztvevők ér­tékelték az előző év terveinek teljesítését, valamint megvitatták és jóváhagyták a metróépítéssel kapcsolatos idei ter­veket. (ČSTK) - Bagdadot tegnapra vir­radó éjszaka egy további, az idén már a kilencedik föld-föld irányított lövedék érte. Az iraki katonai szóvi­vő szerint több polgári személy éle­tét vesztette és anyagi károk kelet­keztek. A szóvivő elmondta, hogy két órá­val a rakétatámadás után iraki repü­lőgépek megtorló légitámadást haj­tottak végre, Kum és Tabriz ellen. Bombázták Suster, Busehr és Dizful városokat is. A csütörtöki iraki kato­nai közlemény szerint az iraki repü­(ČSTK) - Az indiai szikh vallási kisebb­ség szélsőséges szárnyának képviselői csütörtökön új pártot alapítottak, miután a szikh vallás öt főpapja feloszlatottnak nyilvánította a Pandzsáb szövetségi álla­mot kormányzó Akaii Dal párt összes frakcióját. Az új Egyesített Akaii Dal a pandzsábi és a központi indiai kormány­nyal szembeni erőket kívánja egységes frontba tömöríteni. A szikh főpapok eljárása durva beavat­kozás a politikai életbe. Buta Szingh indiai belügyminiszter, aki szintén szikh és korábban az öt főpap kizárta őt az (ČSTK) - A dél-koreai rendőrség teg­napra virradó éjszaka mintegy 2400 ,,bűncselekménnyel gyanúsított“ sze­mélyt tartóztatott le. Hírügynökségek megjegyzik, hogy mindnyájan a diktatúra ellenzékéhez tartoznak. A hatóságok azért hajtották végre a széles körű letartóztatásokat, hogy megakadályozzák az ellenzéki vezetők részvételét a január 14-én rendőrségi kihallgatás során halálra kinzott diák má­ra tervezett temetésén. Dél-Korea 22 vá­rosában tervez az ellenzék nagyarányú megmozdulásokat. Országszerte 120 ezer rendőr van készültségben. (ČSTK) - Bejrút közelében teg­nap befejeződött a Libanoni Kom­munista Párt V. kongresszusa. A résztvevők jóváhagyták a kong­resszusi dokumentumokat és meg­választották a párt új irányító szer­veit. A Libanoni Kommunista Párt Központi Bizottságának főtitkára is­mét Georges Havi lett. (ČSTK) - Moszkvában tegnap megkezdődött a XIII. Világifjúsági Találkozó nemzetközi előkészítő bi­zottságának első ülése. A tanácsko­záson 93 ország 141 ifjúsági és diákszervezetének mintegy 300 képviselője, valamint 25 nemzetközi és regionális ifjúsági szervezet kép­viselői vesznek részt. Az ülés megnyitása alkalmával a résztvevőket üdvözölte Pjotr Gye­Gromiko-Vance találkozó (ČSTK) - Andrej Gromiko, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke tegnap a Kremlben saját kérésére fogadta Cyrus Vance neves amerikai jo­gászt, az Egyesült Államok volt kül­ügyminiszterét. Andrej Gromiko a vendéget tájé­koztatta az SZKP KB januári plená­ris üléséből következő bel- és külpo­litikai feladatokról. Hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió és az USA politi­kai személyiségei közötti őszinte és nyílt tárgyalások fontos és nélkülöz­hetetlen részét alkotják a két ország közötti kapcsolatok fejlődésének. Rámutatott a Szovjetunió külpolitikai, kezdeményezéseinek jelentőségé­re, amelyek célja az emberiség bé­kés jövőjének biztosítása. A két fél véleményt cserélt a szovjet-amerikai kapcsolatok je­lenlegi helyzetéről, valamint az atom- és űrfegyverekről folyó meg­beszélésekkel összefüggő kérdé­sekről. lögépek a nap folyamán 89 harci berepülést, a helikopterek pedig 78 berepülést hajtottak végre. A front déli szakaszán továbbra is mindkét oldalon dörögnek az ágyúk és folytatódnak az elkeseredett szá­razföldi harcok. Az iráni ÍRNA sajtó- ügynökség jelentette, hogy az iráni csapatok elfoglaltak 15 négyzetkilo­méter „felszabadított“ területet Bászrától keletre, és tagadta azt, hogy ott az irakiak a terület egy részét visszahódították. egyházból, ugyancsak elítélte ezt a be­avatkozást. A kormányellenes erők egyesítése rendkívül veszélyes fejlemény a jelenlegi helyzetben, amelyet a terroristák tevé­kenységének aktivizálódása jellemez. Delhiben az indiai kormány különleges csoportja tárgyalt a lehetséges következ­ményekről Radzsiv Gandhi miniszterel­nökkel. Szurdzsit Szingh Barnala, a pan­dzsábi kormány elnöke és az Akaii Dal korábbi vezetője kijelentette, az új pártot nem ismeri el. A korábban őrizetbe vett ellenzéki ve­zetők közül már több mint ezret bíróság elé állítottak. Több politikust, így Kim Te Dzsungot, a legismertebb ellenzéki ve­zetőt is házi őrizetbe helyezték. Szöulban gyakorlatilag rendkívüli álla­pot uralkodik. A tegnap kora reggeli órák­ban városszerte ellenőrző pontokat nyi­tottak, amelyek a járókelőket és a gépko­csivezetőket igazoltatják. A rendőri intézkedések ellenére az el­lenzéki erők közös nyilatkozatot adtak ki, amelyben leszögezik, hogy a diktatúra elleni tiltakozásul szombaton megrende­zik a tervezett tüntetéseket. A kongresszus megtárgyalta a Li­banon jövője szempontjából elvi je­lentőségű kérdéseket, foglalkozott a hazafias erők lehető legszélesebb frontjának létrehozásával az izraeli megszállás ellen és a belpolitikai válság megoldása érdekében. Nem marad figyelmen kívül az Egyesült Államok katonai beavatkozásának jelenlegi veszélye sem. micsev, az SZKP KB Politikai Bi­zottságának póttagja, a Szovjetunió Minisztertanácsának első alelnöke. A küldöttek háromnapos tanács­kozásuk folyamán döntenek a kö­vetkező ifjúsági és diák világtalálko­zó helyszínéről és időpontjáról. A Szocialista Dolgozó Ifjúság koreai szövetsége javasolta, hogy a talál­kozót 1989-ben Phenjanban tartsák. A hagyományok szerint a nem­zetközi előkészítő bizottság első ülését abban az országban tartják, amely a legutóbbi ifjúsági világfórum vendéglátója volt. A XII. ifjúsági vi­lágtalálkozót 1985-ben Moszkvában rendezték meg. Genscher Párizsban (ČSTK) - Egynapos látogatásra tegnap Franciaországba érkezett Hans-Dietrich Genscher nyugat­német külügyminiszter. A látogatás­ra a két ország diplomáciai vezetői­nek rendszeres politikai konzultációi keretében került sor. A nyugatnémet politikus tárgyalá­sokat folytat partnerével Jean-Ber­nard Raimond külügyminiszterrel, találkozik Jacques Chirac minisz­terelnökkel, s fogadja ót Francois Mitterrand elnök is. Hans-Dietrich Genscher a legfel­sőbb francia vezetőkkel vélemény- cserét folytat a Kelet és Nyugat közötti kapcsolatok fejlődéséről, mindenekelőtt a leszerelés problé­máiról, továbbá a közelkeleti hely­zetről és az Európai Gazdasági Kö­zösség problémáiról is. Befejeződött a harcászati gyakorlat Nyíltan a hibákról és fogyatékosságokról A szikhek új pártot alapítottak DÉL-KOREA Szöulban gyakorlatilag rendkívüli állapot uralkodik Sorozatos letartóztatások Befejeződött a Libanoni KP V. kongresszusa Pártaktíva-értekezlet Plzeňben • Miloš Jakeš elvtárs beszédet mondott Moszkva Ülésezett a VIT előkészítő bizottsága ÚJ S3 2 1987. II (Folytatás az 1. oldalról) mentumában foglaltak megvalósítá­sához. Némelyikükkel interjút készí­tettek a Csehszlovák Sajtóiroda és az Obrana lidu munkatársai. Tadeusz Cepak lengyel ezredes: A megfigyelőknek ezen a harcászati gyakorlaton való részvétele megmu­tatta, hogy igyekszik Csehszlovákia és vele együtt a Varsói Szerződés többi országa hozzájárulni az euró­pai enyhüléshez. Tanúsítja, hogy következetesen törekednek megva­lósítani a stockholmi konferencia ha­tározatait és hozzájárulni az aláíró országok konstruktív politikai párbe­szédének létrejöttéhez. Minden kül­földi résztvevő láthatta azt, ami ér­dekelte őt és minden korlátozás nél­kül elbeszélgethetett a katonákkal és a tisztekkel feladataikról. Cas Maynadr brit alezredes: A megfigyelést nagyon jól előkészí­tették, s teljesen megfelelt a várako­zásoknak. Azt hiszem, ez jelentős Közlemény az SZSZK kormányának üléséről (Folytatás az 1. oldalról) egészségügyi ellátásának további javítását, főleg a körzeti orvosok munkájában, a közétkeztetés kiter­jesztését, valamint a nyugdíjasok megsegítése más megfelelő formái­nak keresését. A szlovákiai vízkészletek el­szennyeződésének megelőzése céljából a kormány törvényerejű ren­deletet hagyott jóvá, amelyben to­vábbi kilenc tájegységet nyilvánított védettnek. Ezek: a Sztrázsovi-hegy- ség, a Beszkidek és a Javorník, a Nagy-Fátra az Alacsony-Tátra (a nyugati és a keleti része), az Ipoly felső folyása, a Rima és a Szalat- nya, a Murányi-fennsík, a Gölnic felső folyása, a Szlovák Karszthegy- ség és a Vihorlat. A törvényerejű rendelet felsorolja azokat a tiltott tevékenységeket, amelyek veszé­lyeztetnék a felszíni és a rétegvizek tisztaságát ezeken a tájakon. A természet és a környezet foko­zott védelme, valamint a természet szépségének megőrzése érdekében a kormány a Nyugati-Tátra egy ré­szét a Tátrai Nemzeti Park részévé nyilvánította. Jóváhagyta továbbá Lúčky, Sliač, és Turčianske Teplice fürdővárosok statútumát. Az országos eljárásból kiindulva a kormány megtárgyalta az 1988. évi állami végrehajtási terv kidolgo­zásának előkészületeit, hogy már e félév végén minden vállalat és szervezet megismerkedhessen a 8. ötéves tervből a jövő évre háruló módosított feladatokkal. A kormány jóváhagyta a sajtó, a rádió és a televízió által nyújtott tájékoztatások tervét, hogy a nyilvá­nosságot jobban informálják a fela­datokról és a problémákról, valamint megoldásuk módjáról. Egyidejűleg hangsúlyozta: a minisztériumok, a nemzeti bizottságok, valamint a gazdasági szervek és szervezetek feladata hogy operatívan és szaka­vatottan reagáljanak a közzétett bí­rálatra és a lakosság jogos észrevé­teleire.

Next

/
Oldalképek
Tartalom