Új Szó, 1987. február (40. évfolyam, 26-49. szám)
1987-02-06 / 30. szám, péntek
A titkok bennünk vannak A szecsuani jólélek a Hviezdoslav Színházban Bertolt Brecht költőről, drámaíróról, színházi rendezőről, kritikusról, teoretikusról ma is sokat vitatkoznak, beszélnek. Annál kevesebb szó esik arról, hogy mindez egyszerre, egyetlen emberben sűrűsödött, aki minden megnyilvánulásában gyakorlati volt. Vagyis: ideológus és poéta, drámaíró és rendező, politizáló és nem politikus, elkötelezett és nem lekötelezett. Minden gondolata a színpadról, a színpadon és a színpadért született meg. Példának okáért maga az elidegenítés, a Verfremdung, amelyről Giorgio Strehler olasz rendező (Brechtet legpontosabban értők egyike) így írt:,.Valami emberien egyszerű dolog, amely csak annyira bonyolult, amennyire a végtelen emberi gazdagság és lehetőségek is azok. “ Brechtnek tehát nincsenek titkai, mert a gyakorlati emberre jellemző pontossággal mindent leírt. A leírt dolgokat azonban általában megértés helyett félreértik. így sokan ma is Brechtet keresik Brechtben, holott a saját világunkat kellene jobban megértenünk és megmutatnunk általa. Ahogyan Vladimír Strnisko tette Brecht A szecsuani jólélek című drámával. Brechtet lehetetlen elképzelni realisztikus, pszichológiai színházban. Strnisko éppen ezért magával a színpadi térrel is azt a lehetőséget kereste, amely végeredményben az előadás egészében konkretizálódik: a mozgás - változás. Felmegy a függöny, s egy vasúti vagonból átalakított házat látunk, amely mindvégig rugalmas tere a játéknak. Jozef Ciller színpadképében ez a vagon is az ideiglenesség, az átalakulás, a múlékonyság társadalmi tár- gyiasulása - jelképe. A történelmet formáló embereket körülvevő társadalom (a dráma megírásának idején Brecht számára a kapitalizmust jelentette) számunkra a szocializmussal azonos. Nem véletlen tehát, hogy a változás, a haladás perspektívájának szellemében Vladimír Strnisko nem A szecsuani jólélek korabeli valóságelemeit erősítette fel, hanem az időtálló mozgást, a bennünket körülvevő erkölcsi viszonyokat. Jóllehet a világban a kapitalista társadalom struktúrája nem változott, csupán új arcot öltött, számunkra mégsem ez az elsődlegesen fontos és provokatív Brecht darabjában. Strnisko pontosan felismerte és az egyes figurákkal ki is fejezte, hogy az ember kettőssége - a jóság és a rosszaság - a Brecht által oly sokszor leírt és vizsgált „proletár-társadalomban“ is létrehozza a jó és a rossz ellentmondásait, amelyek meghatározóan és egyértelműen történelmiek és dialektikusak. Mindennek színpadi megfogalmazásához igyekezett a brechti „elidegenítést“ és „gesztust“, az „epikus színház“ rendszerét felhasználni. Ha arra a kérdésre kellene választ adnom, menyire felel meg a látott előadás ennek a brechti célkitűzésnek, igennel kell válaszolnunk. Persze a dialektika „igenje“ egyben a „nem“ létezését is magában hordozza. Mondhatnám azt is, hogy Strnisko a legtapasztaltabb szlovákiai „Brecht-értó“, hiszen nemcsak . a bratislavai Új Színpadon, de a prágai Činoherní klubban is megrendezte A kispolgár esküvője című egyfelvonásost. Mindhárom esetben nemcsak a színészekre gyakorolt pedagógiai hatást, hanem a nézőkre is. Márpedig ebből egyértelműen következik, hogy nemcsak a rendező, nemcsak a színészek, de a nézők is vele együtt tanulják Brechtet, a brechti színházat és világlátást. A Hviezdoslav Színházban látható előadás értéke azonban nemcsak ebben a „felfedezésben“ található meg. Ez még kevés lenne ahhoz az elementáris hatáshoz, amelyet ennek a Brecht-elóadásnak a társadai- misága ér el. Ebben az esetben nemcsak az elidegenítés színészi eszköztára helyezi a színpadon látottakon kívül a nézőt, s éreztet megrendülés helyett kényszert a gondolkodásra. Ugyanilyen módon, az előadásnak a dráma eredeti Čičmany télen (Gyökeres György felvétele) G ondtalanul lóbálja a színes tornazsákot, hátán iskolatáska. Félrecsúszott sapkája alól rakoncátlan, aranyszóke fürt kandikál. Pisze orrát az égbe fúrja és betűz. Nem hagy ki semmit, elölMese vas mindent, ami csak a szeme elé kerül. Cse-me-ge, Fe-hér Haty-tyú Á-ru-ház, vas-e-dény... A mézeskalácsbolt ajtaján tábla. Megtorpan. A Mé-zes-ka-lács- ház el-fo-gyott. összeáll a mondat. Nicsak, Meseországban fedél nélkül maradt a gonosz boszorkány! Úgy kell neki. De - mi lesz Jancsival és Juliskával? Hiába bo- lyonganak majd éhesen az erdőben, nem találnak egy falatra való házat sem... Persze, tudja ó, hogyne tudná, hiszen nagyfiú már, hatéves, hogy ez a mézeskalácsház nem az a kunyhó, amelyről a mesekönyve szól. Tovább is menne tán, de vonzza az illatos bolt. Megigazítja a sapkáját, kinyitja a csengettyűs ajtót. Kezét összeráncolt homlokkal a zsebébe mélyeszti, és előveszi — élete talán első - zsebpénzét.- Kókuszos mézeskalácsot kérek szépen - aztán töpreng egy sort, s megint a fehér bóbitás eladóhoz fordul. - Tessék szíves lenni még kettőt adni, egy szelet szilvásat meg egy szelet áfo- nyásat.-S ezt mind egyedül akarod megenni? - nevet rá a bóbita.- Á, dehogy - pislant vissza a kókuszos az enyém, az áfonyás Jancsié, a szilvás Juliskáé. TARICS ADRIENN szövegén mindvégig uralkodó réteg .pontos aktualizáltsággal jelzi, hogy amit látunk: parabola. Ebben kulcsszerepet játszanak maguk az istenek, akikkel csupán a „jó lélek“ Sen Te, a prostituált és a közöttük közvetítő Vang, a vízárus kerül kapcsolatba. Ismerősen emberi viselkedésükre a határozott magyarázatot az előadás befejezése adja meg. Strnisko saját változatot rendezett, hiszen a Brecht által megírt befejezésben, az istenek visszaállnak a „tiszta Semmibe”; ebben az előadásban az isteneket nem engedik elmenni. Velünk együtt kell keresniük a ,,kivezető ösvényt, a kulcsot, hogy jó emberünk miképpen juthat jó sorsra itt a földi téren“. A titok kulcsát tehát bennünk véli megtalálhatónak Vladimír Strnisko. Egyetlen mondatban már említettem a színészi játékstílust, amelynek még a legmélyebben Sztanyisz- lavszkij-hívó színészek sem tudtak ellenállni. Anna Javorková játéka nemcsak a kettős szerep (Sen Te, a prostituált és Suj Ta, a képzeletbeli nagybácsi) okán emelkedett ki. Végeredményben ennek az alakításnak a nagysága éppen abban van, hogy sikerült megrajzolnia a kettősség egységét. Mindkét esetben egyazon személy alteregója jelenik meg, ugyanakkor ez a játékbeli dialektika máris felveti a nézőben a kérdést: Valóban lehetetlen lenne a tiszta jóság? Brecht szerint, Strnisko szerint, Javorková szerint és a néző szerint is lehetetlen. Abszolút erkölcs nincs, tehát az abszolút jóság sem létezhet. Az éthosz szüntelen külső és belső emberi harc közben észrevétlen születik meg. Felfigyeltetó sajátossága ennek az előadásnak, hogy a többi színész alkalmazkodik, és játékmódjuk átalakul a vendégrendezó elvárásai szerint. Elsősorban az előadást ironikus színekkel is gazdagító Peter Rúfus, Oldó Hlaváček, František Zvarík (a három isten), majd Dušan Taragef (Vang, a vízárus), Dušan Jamrich (Jang Szun, az állástalan pilóta), Gustáv Valach (Su Fu úr, a borbély) és Mária Prechovská (Mi Ci, a háztulajdonosnő) alakítása felelt meg ennek. Tagadhatatlan, hogy a színészi játék igyanolyan értéke ennek az előadásnak, mint a rendező megfogalmazta gondolatsor. A nem említett színészekkel együtt provokálják a nézőt, s a megjelenített figurák sorsa nem együttérzést, sajnálatot vált ki. Brechtre szükségünk van, mint ahogy szükségünk lenne Majakovszkijra is. Két óriása a szocialista színháznak és irodalomnak, akik nélkül ma nem szabadna élnünk. Alkotói világuk nyitott, politizáló és dialektikus, éppen ezért soha nem elévülő. A Vladimír Strniskóhoz hasonló felfedezőkre várnak, no meg ránk - mai nézőkre. DUSZA ISTVÁN A csehszlovákiai kulturális élet jelentős eseményeire, a művészeti szövetségek kongresszusaira ez év első felében kerül sor. A cseh kulturális sajtóban és a napilapok kulturális rovataiban egyre több vélemény lát napvilágot a művészeti alkotómunka kérdéseiről, s a művészeti szövetségek munkájáról. A MŰVÉSZETI KRITIKÁRÓL Nemcsak most, az írószövetségek kongresszusait megelőzően, de már hosszabb ideje gyakori téma a cseh folyóiratok hasábjain az irodalomkritika helyzete. Több író kifejezte a kritika alacsony színvonala miatti elégedetlenségét. A legutóbb Jifí Svoboda irodalomtörténész fejtette ki véleményét a Tvorba idei 3. számában. Bevezetőjében elmondja: ha az élet minden területén sürgetjük a nagyobb igényességet, akkor ez hatványozottan vonatkozik az irodalomkritikára. Ma már nem elég, ha a két háború közti időszak marxista kritikusaira hivatkozunk, ha Fu- číkot, Václavekot vagy Konrádot idézzük - anélkül, hogy bármit is elsajátítanánk dialektikus szemléletükből és módszerükből. Jirí Svoboda szerint a kifogások ellenére sem állítható, hogy alacsony színvonalú a mai cseh irodalomkritika. A cseh kritika életképes elméleti bázissal rendelkezik, s ez nem a véletlen műve, hanem a rendszeres, legalább négy évtizedre visszatekintő munka eredménye. Amikor a kritika helyzete fölötti elégedetlenségünket fejezzük ki, akkor mintha megfeledkeznénk arról, hogy az irodalomtudomány művelői nagy munkát végeztek a haladó irodalmi hagyományok feltárása érdekében, amely nélkül viszont az irodalom- kritika fejlődése elképzelhetetlen. Ezután a szerző felsorolja, mi hiányzik a mai kritikából. Véleménye szerint a két világháború közti időszak kritikusai alaposabban és olvasmányosabban írtak. Hiányoznak a jobbító szándékú viták is. A művészeti kritika eredményes fejlődésének alapvető feltétele az is, hogy a társadalom érdekeivel összhangban fejlődjön - összegezi véleményét a Tvorba cikkírója. TÁRSADALMI FELADATOK A Mladá frontéban a Cseh Képzőművészek Szövetsége kongresszusi előkészületeiről olvashatunk. A szövetség tagságának átlagos életkora 57 év, ami azt jelzi, hogy soraiba az eddigieknél több fiatal, tehetséges képzőművészt kell felvenni, s ennek a fiatalításnak meg kell nyilvánulnia a választmány összetételében is. A cikkből arról értesülünk, hogy a kongresszust megelőző vitákban felmerült számos pozitív kezdeményezést - például a kiállításokkal, a szövetségen belüli demokratizmus elmélyítésével kapcsolatoÉrdekes dokumentumok Franz Kafka ismeretlen levelei kerültek elő Néhány nappal ezelőtt Franz Kafka eddig ismeretlen levelei kerültek az egyik prágai antikváriumból a cseh nemzeti írásbeliséget őrző prágai levéltár birtokába. Erről az eseményről a CSKP kultúrpolitikai hetilapja, a Tvorba idei 4. számában hosszabb interjút olvashatunk, amelyben dr. Martin Svatoš levéltári osztályvezető és dr. Josef Čermák, az Odeon Kiadó fómunkatársa válaszol az újságíró kérdéseire. A szakemberek többek között elmondták, hogy 9 levél és 23 levelezőlap került elő, összesen mintegy 50 oldalnyi terjedelemmel. Ezek számos érdekességet, s eddig ismeretlen tényt tárnak föl a neves író életének utolsó szakaszáról. A most megtalált levelek közül az egyik 1922-ben íródott, a legtöbb 1923- ban, az egyik pedig 1924. június 2- án, vagyis egy nappal az író halála előtt. Franz Kafka életének e szakaszáról napjainkig elég kevés dokumentum maradt fenn. Néhány évvel ezelőtt az NSZK-beli Fischer Kiadó jelentette meg az író levelezését, s ebben a kiadványban nincs például egyetlen 1922-es keltezésű levél sem, a most előkerült dokumentumok között akad ilyen is. Ezt Kafka akkori lakóhelyéről, Planá nad Luž- nicíról írta szüleinek és Elli nővérének, akitől könyveket kért: Tain művét a francia forradalomról, Gorkij önéletrajzi munkáját, Schiller alkotásait, s több lexikont. Néhány levél és levelezőlap Kafka berlini tartózkodása során íródott. Ezekben az író többek között érzékletes képet fest az ottani gazdasági helyzetről, a hatalmas inflációról. Ismeretes, hogy Kafkát 1924 márciusában tuberkulózissal szállították Hájek professzor bécsi kórházába, majd innen Kierlingbe került. Azt a levelet, amelyet az író egy nappal halála előtt írt, régebben már Max Brod is közzé tette ugyan, de a keltezés időpontját hibásan tüntette fel. A most megkerült levelek árnyaltabb képet festenek Kafkának a szüleihez fűződő viszonyáról is. Nyilván sakat - tett magáévé az elnökség, ám volt példa szűk csoportérdekeket kifejező javaslatokra is. A kongresszus mindezeket a kérdéseket, az alapszabályzatnak megfelelően, nem generációs hanem eszmei szempontok alapján megvitatja. A szövetség vezetősége egyebek közt kezdeményezni fogja, hogy a kéthavonként megjelenő Výtvarní kultúra című folyóirat mellett induljon egy kéthetenként megjelenő lap, amely az időszerűbb tájékoztatáson kívül szakmai kritikának is helyet adna. ÍRÓK A MAI IRODALOMRÓL A Cseh írószövetség kerületi szervezeteinek vezetői január közepén a dobŕíši alkotóházban tekintették át munkájukat, illetve fejtették ki véleményüket az irodalom időszerű kérdéseiről. Ebből az alkalomból a kortárs irodalom feladatairól nyilatkozott a Rudé právó- nak Miroslav Rafaj, az írószövetség észak-morvaországi szervezetének vezetője. Idézünk véleményéből: - Az új tudat, s a belőle eredő új szemlélet kialakítása: ez napjaink irodalmának fő feladata, íróink tudják, hogy az előttük álló feladatok nehezek. Az új szemlélet azonban már nem elégedhet meg félmegoldásokkal, a problémák megkerülésével vagy semmibevételével ... A tények puszta felsorolásával és igénytelen történetek megírásával csak a közepes színvonalú irodalom elégedhet meg... Ma arról van szó, hogy az irodalom bátran, a műalkotás sajátos eszközeivel és erejével ösztönözze az embereket a jóra, a jobbításra. Az igazság forrása az élet, s az igazság az embernek fontos.- A cseh olvasónak az utóbbi időben alkalma nyílt arra, hogy az irodalomból megismerje a kispol- gáriasság, a fogyasztói szemlélet és a korrupció megnyilvánulásait - kezdi nyilatkozatát egy másik író, František Skorunka, majd így folytatja: Az olvasó nagy érdeklődéssel nyúlt az alkoholelvonók és a javítóintézetek, meg a narkósok környezetéből merítő regényekhez. Nem hiszem, hogy bármit is tiltanunk kellene, de mély meggyőződésem, hogy egyetlen igazi irodalmi műből sem hiányozhatnak korunk fő erkölcsi kérdései - ezt igényli tőlünk a fejlett szocialista társadalom. Én írásaimban az emberek közti nemes kapcsolatokat, a barátságot, az önzetlenséget helyezem előtérbe. Persze, mindezt nem könnyű megírni. De nagy szükség van rá. SOMOGYI MÁTYÁS nem véletlen, hogy az író a levelek nagy részét az édesanyjának írta, apját többnyire csak a pénzügyekkel kapcsolatos dolgokkal kereste meg soraival. A két szakember a továbbiakban azt mondja el, hogy az említett NSZK-beli kiadvány előszavának feltételezése szerint az író levelezéseinek nagy része elkallódott, mert a szülők nem tartották a fiukat „sem a család gyöngyszemének, sem pedig írónak“. A Prágában előkerült dokumentumok mindenesetre ellentmondanak ennek a feltételezésnek. Egyébként a szóban forgó levelek megelőző útja ismeretlen, az antikváriumi megvételüket felkínáló férfi kilétére nem sikerült fényt deríteni. Megtudhatjuk az interjúból azt is, hogy az Odeon Kiadóban már folynak az előkészületek a levelek kritikai kiadására. A készülő kötet kétnyelvű lesz, csehül és németül jelennek meg a szükséges jegyzetek és a magyarázó szövegek. A kötet második részében Kafka most megtalált leveleit és levelezőlapjait fak- szimile-kiadásban adják közre. A dokumentumok iránt érdeklődik a már említett Fischer Kiadó is, amely Franz Kafka összes írásainak és levelezésének megjelentetését készíti elő. -y-fDJ s: 6 1987. II Cseh kulturális mozaik
