Új Szó, 1987. február (40. évfolyam, 26-49. szám)
1987-02-27 / 48. szám, péntek
A párt nem tér le a választott útról (Folytatás az 5. oldalról) Nem helyénvaló, ha a szakszervezetek beleegyezése nélkül változtatják meg a termelési terveket, az ösztönzési alapból vonják el az eszközöket és még más hibákat is elkövetnek. A szakszervezetek nem nyugodhatnak bele ebbe a helyzetbe. Bizonyára figyelmet érdemel a szakszervezetek össz-szövetségi központi tanácsának javaslata, hogy a szakszervezeteknek legyen joguk az olyan döntések végrehajtásának leállítására, melyeket tudomásuk nélkül hagytak jóvá, s amelyek a bérezés feltételeire, a munkarezsimre, a pihenésre és arra a jogra vonatkoznak, hogy aktívan részt vegyenek a különböző termékek és a szolgáltatások árainak kialakításában. A szakszervezeteknek lehetőséget kell adni ugyanilyen határozott eljárásra abban az esetben is, amikor az üzembe helyezendő épülő vállalatok komplexumából kihagyják a szociális objektumokat és a környezet védelmét szolgáló berendezéseket. Emellett észre kell venni, hogy számos szakszervezeti szervezet mintegy az átalakítás második síkjában marad, mégpedig tevékenysége olyan fontos szférájában is, mint a dolgozók érdekeinek és a szociális igazságosságnak a védelmezése. Vegyük a jutalmazás kérdését. Ezen a téren komoly átalakításba kezdtünk. Nem kampányról, egyszeri intézkedésről van szó.ha- nen a nivelizáció felszámolását célzó elvi irányvonalról. Ez fontos politikai kérdés, elvtársak. A munka és csakis a munka kell legyen az ember értéke, társadalmi presztízsének és anyagi életszínvonalának mértéke. Az önelszámolás, az önfinanszírozás és a rentabilitás feltételei között a bérezésre és az anyagi ösztönzésre szolgáló források emellett a vállalat jövedelmétől függenek, a megkeresett eszközöktől, szétosztásuk pedig lényegében a dolgozókollektíva jogkörébe kerül. Gondolkodjanak el azonban afelett, meg- tesznek-e a szakszervezetek mindent azért, hogy aktívan hassanak a bérpolitikára. Jobban tudják, mint én, hogy számos vállalatnál az egyenlósditól valahogy nem tudnak elbúcsúzni. A vállalat vezetősége nem siet, mivel ez munkaigényes ügy, amely megköveteli a termelés szervezésének átalakítását és a rend bevezetését a normák terén; s gyakorta a szakszervezeti bizottság is békességet akar és senkit sem szeretne megsérteni. Elvtársak, ideje lenne véget vetni ennek a „szégyenlősségnek“. Muszáj lesz valakit megsérteni - a hanyagot, az iszákost, a munkakerülőt -, akár meg is haragudhat, de érdemei szerint kell öt értékelnünk. Ezzel szemben azonban anyagilag és erkölcsileg fogjuk jutalmazni azt, aki legjobb tudása szerint dolgozik. Az ó érdekét a szak- szervezeteknek minden erejükkel védelmezniük kell. A több műszakos termelés jelentősége El kell mondanom, hogy a szakszervezetek nem kapcsolódtak be megfelelően az olyan fontos tevékenységbe sem, mint a két és három műszakos termelésre való átállás. Ez rendkívül szükséges és gazdasági szempontból fontos ügy - csak az iparban kb. 100 milliárd rubel értékű termelési alap nincs teljesen kihasználva, vagy lényegében stagnál. A probléma azonban abban rejlik, hogy a vállalatok a több műszak bevezetéséhez gyakorlatilag bürokratikus módon látnak hozzá, nem gondoskodtak sem a termelés megszervezéséről, a munkások étkeztetéséről, a városi közlekedésről, sem más létfontosságú problémáról. Lettországban és Észtországban sok emberrel találkoztam. Az egyik fő kérdést, amit mindenütt feltettek nekem, a két és három műszakos termelésre való átállás problémája volt. Megkérdeztek erről Jurmalában is, ahol gyakorlatilag az egész országból - Szahalin- tól egész a nyugati vidékekig - üdülnek dolgozók. Miről beszélnek az emberek? Vannak olyan vállalatok, amelyek azért, hogy teljesítsék az ágazati vagy helyi szervek által meghatározott feladatokat, egy műszakot kettéosztanak. Az első műszakban az alkalmazottak egyik fele, a másodikban a másik fele dolgozik. Ez azt jelenti, hogy az első műszakban a berendezések 50 százalékát használják ki, a másikban ugyancsak az 50 százalékát. Ez a józan ész, egy fontos állami feladat kicsúfolása. Hiszen a leningrá- diak elképzelése - amelyet a politikai bizottság jóváhagyott - arra irányult, hogy két és három műszakban használják ki a fejlett, korszerű berendezéseket, éljenek egész teljesítményükkel, növeljék a munka termelékenységét és egyben teljesítsék a tervezett feladatokat, felszámolják az elavult berendezéseket és létrehozzák a lehetőségeket a mié lobbi korszerűsítésre. Ez egyben lehetővé teszi, hogy a vállalatokat ne kelljen tovább bővíteni, ne kelljen , Újabbakat építeni, lehetővé teszi az eszközök felszabadítását és kihasználását a lakásépítésre, a szociális és kulturális létesítmények építésére. Az elképzelés ezt a fontos állami törekvést foglalja magába. Itt pedig csak formálisan teljesítették, profanizáltak egy felettébb jelentős gondolatot. A szakszervezeteknek itt különösen figyelmeseknek kell lenniük. Ha csak egy üzem munkája változik meg, akkor szinte az egész város megváltoztatja a közlekedést, a kereskedelem megszervezése, az iskolák, a gyermekintézmények munkája és a szolgáltatások kialakult ritmusát. Ehhez kell igazodniuk a városoknak, tulajdonképpen minden városnak. Emellett ez, véleményem szerint, annyira világos, hogy erről nem kell vitatkozni. Ennek ellenére a két és három műszakos termelésre anélkül térnek át, hogy alapjában megváltoztak volna azok a városi szolgáltatások, amelyekről most beszéltem. Ez hiba, a dolgok elsietése, ami senkinek a javát sem szolgálja és diszkreditálja a hatalmas állami feladatot. Elmondtuk ezt a közelmúltban a központi bizottság és a kormány határozatában. Ezen a téren végrehajtottuk az első elemzést és egyben meghatároztuk fontos intézkedések egész sorát, melyekről önök már tudnak. Minden esetben ösztönözni akarjuk azoknak a munkáját, akik a második és főleg a harmadik műszakban dolgoznak. Ez, úgy vélem, helyes. így kell eljárnunk. Ez nagyon fontos állami feladat, amelyet teljesítenünk kell. Úgy vélem, a fokozódó gazdasági önállóság mellett a dolgozókollektívák követelni fogják a szakszervezeti aktivistáktól, hogy elvszerűbben és energikusabban járjanak el a szakszervezetek jogainak érvényesítésében. önöknek vannak ilyen jogaik. A szovjet szakszervezetek hatalmas erővel és kiterjedt jogokkal egyaránt rendelkeznek. Ezekhez tartozik, a jog annak ellenőrzésére, hogyan teljesíti a vezetés megállapodásait és szerződéseit, ugyancsak a gazdasági vezetők eljárása bírálatának a joga abban az esetben, ha a dolgozók törvényes jogaival szemben jár el. Amikor növeljük az igényeket a szakszervezeti tisztségviselőkkel szemben, ugyanakkor természetesen maximális figyelmet, érzékenységet és támogatást is kell tanúsítanunk velük szemben. A szakszervezeti bizottságoknak a vezetés valódi, és nem mindenben engedékeny partnerének kell lenniük, következetesen kell védelmezniük a dolgozók érdekeit. Számos üzemben rosszak a munkafeltételek, nem kielégítő az orvosi ellátás és nem megnyugtatóak a lakásfeltételek - mondjuk meg őszintén, sok helyütt a szakszervezeti szervezetek mindehhez már hozzászoktak. Ezzel viszonylag gyakran találkozunk. A dolgozó ember törvényes jogainak és érdekeinek védelmezése azt jelenti, hogy merészen kihasználják saját nagy lehetőségeiket és ha az elkerülhetetlen, határozottan kell eljárni és érvényesíteni a helyes döntéseket. A belső ügyeinkről való elmélkedés befejeztével szeretném önöket emlékeztetni Vlagyimir lljics Lenin szavaira, aki azt írta, el kell érnünk, hogy szó szerint a szakszervezetek minden tagja érdekelt legyen a termelésben és emlékezzen arra, hogy Szovjet-Oroszor- szág csak akkor győzhet, ha fejleszteni fogja a termelést és növelni fogja a munka termelékenységét. így vetette fel ezt a kérdést Lenin 1920-ban és így értelmezzük mi is ma, az új forradalmi változások idején. Eljött az idő, amikor mérhetetlen lehetőségek nyílnak a jobb, hatékonyabb munkára, arra, hogy nagyon gazdag tapasztalatainkat figyelembe véve és jelentős lehetőségeinket kihasználva energikusan építsük a jobb jövőt. Lássunk tehát hozzá, elvtársak! A belpolitika és a külpolitika egysége Most nemzetközi kérdésekről szólok. Ezek a kérdések közvetlenül összefüggenek belső fejlődésünkkel. Sokat kell velük foglalkoznunk és mint tudjuk, az utóbbi években a világ helyzete nagyon bonyolult volt és az ma is. Legfontosabb, leglényegesebb eleme az imperializmus és a reakciós erők azon próbálkozása, hogy mindenáron megfékezzék előrehaladásunkat és rákényszerítsenek bennünket arra, hogy megmaradjunk a katonai konfrontáció síkján. Mint azt a XXVII. kongresszus hangsúlyozta, pártunk fő internacionalista kötelességének tartja, hogy sikeresen vezesse az országot az Október mutatta úton. Ezzel a szigorú mércével kell értékelnünk minden lépésünket, ebből a szempontból kell hozzáállnunk a kitűzött feladatok értékeléséhez, továbbá mind a belpolitika, mind a nemzetközi politika megválasztásához. Az „átalakítás" és a „nyílt politika“ fogalmakat, főleg a központi bizottság januári plenáris ülése után, külföldön mindenütt úgy értelmezik, mint a „haladás“ és a „béke“ szavak egyfajta szinonimáit. Érthető, hogy egyesek - szövetségeseink, barátaink, a demokratikusan gondolkodó emberek - reménnyel, bizalommal és nagy várakozásokkal szemlélik, hogyan változik társadalmunk arculata, mindennapi életünk stílusa és légköre. Mások - politikai és ideológiai ellenfeleink- bizonyos fenntartásokkal, szkeptikusan és gyakran dühösen figyelik ezeket a folyamatokat. Jellemző azonban, hogy az említett különbözőségek ellenére külföldön az emberek mindenütt megértették a legfontosabbat: az új gondolkodásmód, amelyet a párt politikája alapjává tett, az SZKP válasza a kor kihívására, mely a második évezred végén minőségileg új hozzáállást követel az emberiség előtt álló feladatok teljesítéséhez. Lényegében két ilyen alapvető feladat van- megmenteni a világot a nukleáris katasztrófától és az ember szolgálatába állítani a rendelkezésre álló ismeretek, anyagi és szellemi lehetőségek óriási potenciálját. Ezek valóban hatalmas, halaszthatatlan és nagyon szorosan összefüggő feladatok. Amikor a párt kidolgozta a gyorsítás és az átalakítás stratégiáját, példát adott arra, hogyan kell ezekhez humanista, marxista-leninista pozíciókból hozzáállni. Rendkívüli visszhangot váltottak ki a szovjet javaslatok a tömegpusztító fegyverek felszámolására és az átfogó biztonsági rendszer létrehozására. Ezek közül több már „folyamatban“ van, a párbeszéd témái lettek a két- és sokoldalú tárgyalásokon. Igyekeztünk valóban ösztönzést adni az átalakítás megkezdésének a nemzetközi kapcsolatokban is, összhangba hozásuknak korunk reális feladataival és követelményeivel. Ennek köszönhetően a nemzetközi élet dinamikusabb lett, megerősödtek a tendenciák a politikai, gazdasági, tudományos-műszaki és kulturális együttműködés formái és eszközei keresésére. Igaz, néha ilyen véleményt hallunk: mindez rendben van, forrón támogatjuk pártunk külpolitikáját, de a világban tovább uralkodik a nyugtalanság, folytatódik a lázas fegyverkezés, realitás marad a nukleáris veszély, az amerikai imperializmus nemcsak hogy nem akar leszerelni, hanem ellenkezőleg, növeli támadó potenciálját. A helyzet ilyen értékelése lényegében helyes. Mégis úgy hiszem, hogy nem teljes. Igen, a nemzetközi színtéren veszélyes a helyzet, a szovjet-amerikai tárgyalások az USA vezetésének hibájából egy helyben topognak, a világ különböző részein a kiéleződött konfliktusok nagy komplikációkkal fenyegetnek. Nem lehet azonban figyelmen kívül hagyni egy másik dolgot sem. Bekövetkezett és erősödött az éles fordulat a nemzetközi kapcsolatok légkörében, a közvélemény, az egyszerű emberek és számos államférfi hozzáállásában, ami napjaink fő kérdésével, a háború és a béke kérdésével kapcsolatos álláspont megválasztását illeti. Mozgalom az emberiség túléléséért Ezt teljesen világosan igazolta a moszkvai fórum A nukleáris fegyverek nélküli világért, az emberiség túléléséért. Ez számos ország tekintélyes tudósainak, íróinak, művészeinek, zenészeinek, üzletembereinek, közéleti és vallási személyiségeinek reprezentatív találkozója volt. Olyan emberek találkozója, akiknek a többsége távol áll a szocialista világnézettől, sőt, konzervatív álláspontra helyezkedik a kulcsfontosságú politikai és szociális kérdésekkel kapcsolatban, ám összeköti őket a közös meggyőződés, hogy a nukleáris háborút, csak az új gondolkodásmódnak a nemzetközi kapcsolatokban való érvényesítése akadályozhatja meg, és teheti a békét nemcsak lehetségessé, hanem elkerülhetetlenné is. A fórum a nemzetközi élet jelentős eseménye volt, s úgy vélem, a világ közvéleménye gondolkodásának barométere. Ez a barométer szilárdan és egyértelműen a békére áll. Nagyon éles viták is kialakultak arról, hogyan kell ebbe az irányba haladni, hogyan lehet megoldani az egyes problémákat és megnyilvánultak az elvi ellentétek az e problémákhoz való hozzáállásban. Ez azonban természetes: a vita, a bírálat és a nézetek konfrontálása az igazsághoz vezető legmegbízhatóbb út. Az igazságot pedig, vagyis a katasztrófa megakadályozásának és a túlélésnek a szükségességét, az emberhez méltó élet biztosítását - ha jól tudom - a moszkvai fórum résztvevői közül senki sem tagadta Azt hiszem, a fórum eredményei azt mutatják, hogy a világon kialakult egy új, nagyon széles, sokrétű, de hatalmas mozgalom - mozgalom az emberiség túléléséért. Ez jó, pozitív jel Hitet ad, hogy a józan ész és a jószándék erői győzelmet aratnak a háború és a militarizmus erői felett. A nukleáris veszély elleni harcban egyre aktívabbak a különböző országok szakszervezeti szervei is. A szakszervezeti mozgalom a mai világ nagy ereje, az emberiség túléléséért küzdő mozgalom egyik legfontosabb része. A dolgozók érdekeiért, valamint a békéért és a leszerelésért folytatott harc összekapcsolása azt jelenti, hogy a tömegek egyre világosabban és mélyebben tudatosítják az emberiséget fenyegető veszélyt. Ezért olyan fontos, hogy a szak- szervezetek bekapcsolódjanak ebbe a harcba. örülök, hogy itt, az önök kongresszusán különböző országok és nemzetközi szakszervezeti szövetségek számos képviselőjét és vezetőjét üdvözölhetem. Meggyőződésem, hogy minden ember elsőrendű és elvitathatatlan joga, hogy békében éljen és nyugodtan dolgozzon. A munkásnak, a dolgozó embernek semmilyen ellentétei sincsenek a hozzá hasonló emberekkel. A lázas fegyverkezés és a háború nem juttatja semmilyen jövedelemhez, sem osztalékhoz Béke, együttműködés - ezek a társadalom jólétének és haladásának feltételei. Az ország békéje és biztonsága nemcsak a diplomaták és a politikusok dolga. A haza békéje és biztonsága valamennyiünk, minden szovjet állampolgár ügye. Ezt külön akarom hangsúlyozni, elvtársak. A békére elsősorban az üzemekben, a földeken, a tudományos intézetekben végzett mindennapi munkával kell törekedni. A Szovjetunió hangja a béke javára annál erősebb és nyomatékosabb lesz a nemzetközi szintéren, minél jobban és sikeresebben teszünk mindannyian eleget belső feladatainknak. Ma jól tudjuk és értjük, elvtársak, hogy a hetvenes és a nyolcvanas évek fordulóján a reakciós erők részéről ránk nehezedő fokozott gazdasági, politikai, lélektani és militarista nyomást egyéb okok mellett belső ügyeink helyzete is diktálta. Most, amikor az ellenségnek a lemaradásunkra alapozott törekvései komolyan megrendültek, az imperializmus arra helyezi a hangsúlyt, hogy lehetetlenné tegye változásaink tervének teljesítését, megakadályozza, megfékezze ezeket a változásokat a lázas fegyverkezés által. Ezért igyekszik minden erejével a nemzetközi feszültség fenntartására és a világon az olyan feltételek megőrzésére, amelyek lehetővé tennék számára, hogy továbbra is a Szovjetuniót nevezze minden rossz és szerencsétlenség okának Mindez azonban olyan régi, mint maga az imperializmus. A reakciónak ebbe a viselkedésében sincs semmi váratlan, sem alapjában új. A mi válaszunk pedig világos. Eddig is megtettünk és a jövőben is mindent megteszünk biztonságunk, barátaink és szövetségeseink biztonsága megbízható garantálására, hogy senki se essen abba a kisértésbe, hogy kipróbálja határaink szilárdságát. Nem teszünk azonban egyetlen olyan lépést sem, amely meghaladná ésszerű és kielégítő védelmünk követelményeit és szükségleteit. Nem fogjuk gondolkodás nélkül és automatikusan ismételgetni azt, amit az imperializmus próbál ránk erőszakolni a lázas fegyverkezésben Nyitva van és továbbra is nyitva lesz minden ajtó, a fegyverek korlátozása és csökkentése, e folyamat megbízható ellenőrzésének biztosítása és a nemzetközi biztonság megszilárdítása felé tett bármilyen tisztességes lépés előtt. A szocialista megújulás útján tett minden lépésünk egyben a béke és a haladás erőinek győzelme, az agresszió és a militarizmus erőinek veresége. így fonódnak össze, elvtársak, oszthatatlan egésszé azok a problémák, amelyekkel belpolitikánkban találkozunk, azokkal a problémákkal, amelyeket nemzetközi méretekben kell megoldani. A gyorsítást, a szocialista társadalom átalakítását, a nukleáris katasztrófa elhárítását, a világ demilitarizálását és a nemzetközi kapcsolatok humanizálását érintő kérdések alkotják az SZKP XXVII kongresszusa stratégiai irányvonalának gerincét, s ezt az irányvonalat megerősítette és konkretizálta januári plenáris ülésén a központi bizottság. Engedjék meg, elvtársak, hogy biztosítsam önöket arról, a párt nem tér le a kiválasztott útról. Az önök támogatásával, a munkások, a parasztok, az értelmiség és az egész szovjet nép támogatásával fog a párt határozottan, bátran és céltudatosan haladni tovább ezen az úton, amely hetven évvel ezelőtt, a nagy októberi szocialista forradalommal kezdődött. A kongresszusnak, a küldötteknek és a vendégeknek sikeres tanácskozást, sok új kiemelkedő tettet, egészséget és szellemi frissességet kívánok. (Alcímek: Új Szó) Az Üzbég SZSZK Tudományos Akadémiája Kísérleti Biológiai Intézetének egyik legfőbb feladata az új gyapotfajták kifejlesztése és kutatása. Az üzbe- gisztáni tudósok e területen jelentős sikereket értek el, s nekik is köszönhető, hogy az évtized végéig csaknem 2 millió tonnára futtathatják fel az évi gyapottermelést. Képünkön: Szadikov, az akadémia levelező tagja. (ČSTK felv.) DJ SZÓ 6 1987. II. 27.
