Új Szó, 1987. január (40. évfolyam, 2-25. szám)

1987-01-03 / 1. szám, szombat

- Apu nézd, betú! - szólítják meg. Ezután már együtt nézik. Nem, a gyerek olvasni még nem tud, így a betű azonosul a mesével, a kisautóval, a nyuszi-muszival, az egérkével és más „embertelenül" is emberséges állatokkal. Mindkettőjük számára a betú könyv, és a könyv betű. A kép magában már kevés, s az apa reméli, hogy egyre szűkebb világot jelent majd, s mire a fiú a „képregényfaló" korba lép, az olvasás gyönyörűség lesz számára. Ehhez azonban az eddig rongyosra lapozott képeskönyveken kívül egy betűvetésre, olvasásra a statisztikákon, melyek szerint egyre csökken a rendszeresen olvasó felnőttek száma. Gazdasági kifejezések divatjának hódolva: az olvasási szokások extenzív fejlődése helyett az intenzív fejlődésükről beszélnek. Vagyis: azok olvasnak többet, akik eddig is olvastak, míg a keveset vagy egyáltalán nem olvasók száma növekszik. Nincsenek már anyagi akadályai a könyvvásárlásnak, a könyvtárak szolgáltatásai ingyenesek. Az olvasni tudással van baj. Naponta megszerezhető tapasztalatok és kutatások is igazolják, hogy a középiskolás korosztály fele gyengén vagy rossszul olvas. Számukra fáradságos agytorna, megerőltető szellemi munka a másoknak szellemi gyönyört, a tudás örömét adó olvasás. Ebben az esetben is hamar tévútra jutnánk, ha csupán a gyöi yörködtetö, az ismeretgyarapító olvasásra figyelnénk. A megszaporodó információs forrás, még az oly sokszor kárhoztatott elektronikus médiák is használják a betűt, a szöveget. Egy háztartást irányító számítógépes program maholnap a háziasszonyok napjainkban szoLélektani síkon Jaroslav Iwaszkiewicz: Máter Johanna Olvasni! tanító ember is kell, aki az iskolában tudást és nem tudásmennyiséget, emberség'et és nem változékony erkölcsöt tanít majd. Hárman - a gyerek anyjával, tanítójával együtt - talán mennek majd valamire. A baljós előjelek ellenére is, amelyek azt mutatják, hogy három évig tartó szellemi és fizikai erőkifejtésük során sem tehették immúnissá az első kívülről érkező hatások ellen. A gyerek kettőjüké volt. Éjjel-nappal úgy formálták, ahogyan lelkiismeretük, családi tapasztalásuk és a szakkönyvek „diktálták". Ebben a törekvésben a mese volt a mindenható eszköz, írott, rajzolt, kitalált formában. Az eredmény a már leírt egyetlen mondatban koncentrálódott: - Apa nézd, betű! - kiálltja a gyerek, s nyomban kér, követel és parancsol. - Olvasd el! Az apa olvas, az anya olvas, s olvas mindenki, ha elérhető közelségbe kerül, s nem analfabéta. Ellenállni lehetetlen. A mese a gyerek kapcsolatteremtésének az eszköze. Számára olykor idegen és érthetetlen világokat él át általa. Roppant nehéznek látszó magyarázatok helyett olykor egyetlen történés vagy párbeszédtöredék, sőt egyetlen mondat is választ ad „miértek" sorozataira. Nem véletlen, hogy a család egyjk vendégének is feltette a gyerek a kérdést: - Tudsz olvasni? - A válaszadó mit sem sejtve a következményekről, igennel felelt. Miért is hazudott volna, ha már ilyen nyíltsággal faggatták. A baj abból adódott, hogy a felnőtt kor küszöbén álló vendéget a gyerek olvasásra kényszerítette. Lassú, monoton betüzgetését hamar megúnta a meserajongó, s tüntető némasággal elvonult játszani. Tudunk-e tehát valójában olvasni? A kérdés sokféleképpen értelmezhető, maradjunk azonban ezúttal.az eredeti értelménél. Ma már nincs takargatni való azokon //ss/sjy/s/s/s/////sss////sss///s///s////ss/ss/////s//s/sss/s////////s///ss///s///ss/sssss//kásos olvasmányadagját is fölülmúlhatja. „Számítógép-barátainknak" beszélő változatai is vannak, de a legnagyobb biztonsággal mindeddig a terminálok képernyőjére szöveges információkat kiíró fajták vagy a gyorsnyomtatókkal ellátott típusok dolgoznak. Az olvasás könnyed természetessége így hamarosan termelőerővé válhat. A nyelv tudati megnyilvánulásának kutatásával foglalkozó szakemberek rég kimutatták, hogy a nyelv grammatikai struktúráinak és a gondolkodás logikai struktúráinak kapcsolódása meghatározzák az egyén szellemi teljesítőképességét. Az alkotó gondolkodás eszköze a nyelv, aminek elsajátításához csak egy bizonyos szintig elég a szóbeliség. Az írásbeliség zavarmentesen csak a biztonságos olvasás által érthető meg és fogható fel. Biztos nyelvi alapok, igazi olvasni tudás nélkül nincs gazdasági és műszaki haladás. A műszai tudás bizonyára elsajátítható szaknyelven íródott publikációkból, de ennek kreatív jellegét fantázia nélkül lehetetlen kifejleszteni. Igencsak sokat vitatott kapcsolódási pontja ez az irodalomnak, a művészeteknek a modern műszaki tudományokkal. Megalapozását éppen ezért a gyerek játékában, mesetudatának a lehető legteljesebb megteremtésében láthatjuk. Az olvasás tanulása az első mese elmondásával kezdődik. Akkor azonosul először a betú a mesével, akkor ismeri fel a gyerek a betű teremtő mágiáját, s kap bizonyára egy életre szóló kíváncsiság-fertőzést. Nem is szólva arról, hogy az olvasni tudás ideális esetben az önállósodás első hónapjaiban szellemileg is függetlenít. Fontos ismeret az emberré válás folyamatában, amelynek segítségével a világmindenség birtokolható. DUSZA ISTVÁN Jaroslav Iwaszkiewicz a XX. századi lengyel irodalom klasszikusa. Különösen prózaíróként ismert, hiszen kisprózai alkotásaiban átformálta az értékítéleteket, feltárt alig ismert emberi motivációkat, miközben lélektani síkon a társadalmi összefüggések, egyéni kapcsolatok mozgatórugóit és következményeit igyekezett megvizsgálni. A Máter Johanna és más elbeszélések című gyűjteményes kötet lenyűgöző varázsa valójában az írónak ebből a kíváncsiságából fakad. A Wilkói kisasszonyok főszereplője - Wiktor Ruben - két évtized múltán újra visszalátogat ifjúkori emlékei színhelyére, de sem a múlt igézetével, sem pedig a jelen megváltozott körülményeivel nem tud mit kezdeni. Képtelen beilleszkedni a viszonyokba; morfondirozása felszínes, üres semmittevés, s minél jobban megismeri önmagát, annál jobban erőt vesz rajta a magányosság, a sehova nem tartozás levertsége. Bizonytalan, s ezáltal félszeg is. Egyfajta tudatalatti félelem rabja, óvakodik minden izgatótól-felkavarótól, hiányzik belőle az önfeledt kitárulkozás, állandóan balsejtelem gyötri, nyűgös „lélekdefektus", belső reszketés az eljövendő sikertelenségtől. Ezt illusztrálja a kuszán gomolygó, tétova gondolataiból előtörő érzése is: „ Lehetetlen bármit is elérni." A valóságból legfeljebb az álmodozásokba menekül, hiszen ,,soha nem fog elvégezni semmit, soha nem csinál igazában semmit, soha semmi nem lesz igazán az övé ".Ez az elkeseredett, s ugyanakkor szenvtelen belenyugvás megtöri-összeroppantja életerőit, s visszamegy a világtalanok egyesülete gazdasági jószágigazgatójának. Rubenre gyilkos-leleplező iróniával mondja ki a szentenciát a wilkói kisasszonyok egyike: ,,Soha nem szeretett senkit, de nem azért, mert nem volt rá módja, hanem azért, mert gyáva volt." A Nyírfaliget mélabús hangulata törékeny árnyként térítődik a környezetre, mintha azt sugallná: ide csak meghalni jöhet az ember. Ebben a ridegségben aztán a szereplök rögvest újraélik önmaguk elmúlt küzdelmeit, tragédiáit. A Thomas Mann-i Davos kísért a lelki megnyugvások végső akkordjaiban, miközben apró emberi gyöngeségek-ténykedések vallomásai lopóznak be, amelyekre a fenyvesek méltóságos-fenséges csendje válaszol. Stanislaw tüdővészének „diagnosztizált" haláltusája önnön felismerésének, az élet múlandóságának is finoman megrajzolt látlelete. A Malom az Utrata partján Julekje hitét, művészetét áldozza fel könnyelműen egy tartós boldogságot nem ígérő szerelemért. A látszólagos feneketlen boldogságban benne rejlik egyfajta reménytelen magányérzet, s a felelősség rémülete az asszonyért és önmagáért. Aggodalmak támadnák benne a lét bizonyosságának elvesztése miatt. A múlt szerelem emléke az asszonyban mély nyomot hagyott, s így szükségszerű, hogy Julek rajongó szerelme kevésnek bizonyul a nő megtartására. A világtól való szakadatlan elfordulás a Máter Johannában fonák helyzetekhez vezet. A túlvilági élet elfogadása, az ördögűzés csalafinta hazugságai ösztönösen ellenszenvet váltanak ki, s elhűlve vesszük észre, hogy egy lidércfényes világban találjuk magunkat, aminek semmi köze a léthez, az életeszményhez. Furcsa rettenet ül itt babonás megrögzöttséggel arcokon és lelkeken. Bünbocsánatért mondott ájtatos imák zsoltáros mormogásai árasztanak kétséget. Mindez a hamis illúziók szüleménye, a megcsorbult ösztönélet kisugárzása A főszereplő képtelen felfogni, hogy a bűn mindenképpen önmaga emberi létéből fakad, rengeteg külső és belső tényező determinálja, és sohasem misztikus eredetű, földöntúli jelenség, amely függetleníthető magától az embertől. Iwaszkievicz kihegyezett történeteiben feszültséget nem annyira a cselekmény végkifejlete , adja, hanem az elbeszélések, a kisregények kontrasztja: a narráció és az emberi lelkület, a természet és a környezet együtthatása. Történeteiben eszmények megszállottjai cselekednek, akik többnyire azt hiszik, hogy a jó elérése csak lelki rettenet vagy „fizikai áldozatvállalás" útján valósulhat meg. Iwaszkiewicz sötét tónusú képei is ezt támasztják alá, hisz a döntő elhatározásokra elsősorban alkonyatkor-este szánják el magukat a szereplők. Két szélsőséges évszak - ősz és tavasz - mutatkozik a művekben, figyelmeztetve egyrészt az elmúlás örök érvényű törvényére, másrészt viszont magában hordozza a megújulás ifjonti örömét, életkedvét. Bororfgós-fülledt környezetei azonban mégsem a szenvtelen lemondás szellemében fogantak, hanem a lehetséges és szükséges felülemelkedés óhajával. Iwaszkiewicz történetei a mához szólnak, magas művészi fokon világítva rá a század embereinek lelki életére. A hazánkban is. megvásárolható könyvet az Európa adta ki. KÖBÖLKÚT|JÓZSE

F t^ ^ Egy költő, aki nem halt meg Újvári Erzsi: Csikorognak a kövek ÚJ KÖNYVEK Fónod Zoltán: TEGNAPI ÖNISMERET Fónod Zoltán új kötete irodalomtörténeti tanulmányokat, esszéket és publicisztikai írásokat tartalmaz. A kötetben olvasható írások többsége a csehszlovákiai magyar irodalom kialakulásának és fejlődésének legkorábbi idöFÓNOD ZOLTÁN Tegnapi önismeret madách szakával foglalkozik. A szerző bőséges tény- és anyagismeret birtokában nyúl a témához, stílusa élvezetes, olvasmányos. Jól megválasztott forrásmüvekre tá naszkodik, ám önállóan alkot véleményt. Figyelme a korszak jelentősebb fT'üvelődéstörténeti áramlatainak, a csehszlovákiai magyar irodalom kora'aeli belső vitáinak elemzésén túl Wterjed a jelentősebb alkotók munkásságának marxista szempontú értékelésére is. Külön tanulmányban foglalkozik a csehszlovákiai magyar sajtó és a csehszlovákiai magyar könyvkiadás történetével is. A kötetet néhány, a témába vágó alkalmi recenzió egészíti ki és egy, a nemzeti tudattal és a korszerű történelemszemlélettel foglalkozó izgalmas tanulmány zárja. PRÓBAÚT Antológia Irodalmunk újabb nemzedéke indul útjára az antológia megjelenésével. A legifjabb költők és prózaírók feltűnése mindenképpen biztató jelenség a szlovákiai magyar irodalom folytonosságának fenntartása és az irodalmi utánpótlás biztosítása szempontjából. Meglepetés tudatosságuk, irodalomszeretetük, öntevékeny művelődési Már sokan és sokszor leírták, hogy a „női költészet" nem esztétikai kategória. Olyan állítás ez, amelyet egyértelműen elutasítani nem lehet, de elfogadni sem szabad. Ki, hogyan van vele, nem tudom, de jómagam a nő-költők (költőnök) könyveit (verseit) mindig megilletődötten veszem a kezembe. Teszem ezt most is, ami-, kor a Szépirodalmi Kiadó gondozásában megjelent Újvári Erzsikötetet lapozgatom. Már a címe - Csikorognak a kövek - is azt sejteti, hogy összeállítói egy tragikumokkal és drámai feszültségekkel teli életművet fűztek össze. Sorról-sorra, verset vers után olvasva, olykor egy szusszanásnyira megpihennek. Mit tesz ilyenkor a költő? „A költő lélegzetet vesz. Lélegzete segítségével hangrezgéseket bocsát ki testéből, tüdejéből. A költő teste, tüdeje közvetítő közeg (médium), melynek segítségével a költő üzen. önmagából '/SS/SS/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSS/SSSSSSSSSSSS, munkájuk. Mindez bizonyára szerepet játszott abban, hogy a fiatal és pályakezdő irodalmárok csoportja viszonylag rövid idő alatt jó néhány ígéretet és tehetséget mutatott fel. Nevükkel az utóbbi egy-két évben gyakran találkozhatunk valamennyi lapunkban, különösen az Irodalmi szemle „Holnap" rovatában. Éppen rájuk támaszkodva születhetett meg a fiatal szlovákiai magyar költök és írók legújabb antológiája, a Főnix Füzetek 12. darabja. Antológia Csepécz Szilvia Próbaút Fetünger Károly Hizsnyai Zottán Hogya György Hodossy Gyula Juhász József Madách piv üzen a külvilágba. Aki képes ennek megvalósítására, a belső terjeszkedésre, a meditációra, aki nyitottá tudja magát tenni a külvilág felé, az alkalmassá válik a közvetítésre, a közvetítő művészetre (médium art), képes az üzenetre, tehát költő." Újvári Erzsi egy ilyen költő, mert a mintegy háromnegyed évszázaddal ezelőtt megírt verseivel: „modern, egyéni hangjával, fragmentumos versépítkezésével, merész képalkotási képességével (...)" alkalmas arra, hogy kommunikáljon velünk. A verseiben elkötelelezetten transzponálja az általa megélt kort, ,, történeteket mesél'' - olykor erotikus töltéssel - a ma emberének. Néha úgy érezzük, hogy kissé töredékes ez az üzenet, de annál hitelesebb és igazabb. Ezek után kíváncsian tesszük fel a kérdést, hogy vajon ki is állhat e versek túloldalán? Nos, nem más, mint Kassák Lajos húga, azaz Kassák Erzsébet, aki 1899. június 14-én született Érsekújvárott (Nővé Zámky). Kassák Lajos, az Egy ember élete (1983) című önéletrajzi regényében foglalta portréba ,,Bözse" egyéniségét és alakját. Az egyszerű proletár szülők gyermek^ megismerkedett a nincstelenséggel és a nyomorral. Keserű gyermekkorral és rövid munkásmozgalmi múlttal maga mögött, szinte még gyereklányként került az irodalom vonzásába. A fiatal munkáslány első közlései (tizenhét éves volt akkor) a Kassák-szerkesztette Teff-ben, majd ennek betiltása után a Mában jelentek meg. Költőtársaival, a huszadik század első évtizedeiben fellépő avantgard áramlatok hatására, ,,(...) a polgári társadalom hazug rendje, majd az első világháború öldöklése ellen léptek fel" és fogtak tollat. Újvári Erzsi igazolja tehetségét, költészete egyre jobban kiteljesedik. A Magyar Tanácsköztársaság idején házasságot köt Barta Sándorral az elismert és nagy tekintélynek örvendő avantgard költővel. A kor történelmi eseményeit - és annak hátterét jól ismerjük. Az új társadalmi rendért folytatott harcot felőrölte az esztelen terror és csak visszatolt állásokból lehetett tovább „éltetni" a megkezdett ügyet. Igy az 1918-19-es forradalmak leverését követően a magyar avantgard irodalom első nemzedéke (György Mátyás, Mácza János, Reiter Róbert, Szélpál Árpád és mások) emigrációba kényszerült. Többen (köztük Barta Sándor és Újvári Erzsi is) Bécset választották, mert így nem szakadtak el a magyar irodalomtól, a hazai társadalmi problémáktól. Később Kassák Lajos lett a szellemi „vezérük": anyanyelvükön Írhattak és publikálhattak. Újvári Erzsi is ott jelentette meg összegyűjtött verseit Prózák (1921) címmel. Ezután Bécsből, az akkor már „vörös fővárosnak" nevezett Moszkvába vezetett az útjuk. Tizenöt évi moszkvai emigráció után a költő nagyon fiatalon, életének negyvenedik évében 1940. augusztus 11 én halt meg. Egyik értő méltatója, Petöcz András írja róla: ,,Kassák Erzsébet pusztulásai befejeződtek, Újvári Erzsiként végleg feltámadott." És aki „feltámadott", az tovább él, folytathatnánk a gondolatsort egy kissé látnpki hangnemben. De a Csikorognak a kövek éppen azt bizonyítja, hogy Újvári Erzsi valójában nem halt meg. Csupán anynyi történt, hogy a „költő" két lélegzetvétele között tovaszaladt negyvenhat esztendő. Aki fellapozza ezt a karcsú kötetet, az megbizonyosodhat róla, hogy az Újvári Erzsi dokumentumértékű versei, erotikus lírája, akárcsak „prózái" nagyon is mai hangon szólnak hozzánk, párbeszédre, válaszadásra, az igaz életre inspirálnak. Hiszen újra Ferdinand Ebnert idézve: „ Élni annyi, mint lélegezni, a szó pedig megformált lélegzet". Újvári Erzsi az avantgard irodalom történetében kikerülhetetlenül meghatározó jelentőségű. ÚJ SZÚ 4 VÖRÖS PÉTER 1987. I. 3.