Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)
1986-08-01 / 31. szám
► * ÚJ szú 5 986. Vili. 1. (Folytatás az 1. oldalról) beszélt arról, hogy miniig megborzong, amikor újabb amerikai atomkísérletről érkezik hír, márpedig az utóbbi időben ez mind gyakoribb. Elérzékenyülve, de nagyon határozottan ismételte meg azt a jelszót, amelyek a nemzetközi orvosmozgalom legutóbbi, kölni kongresszusán fogalmaztak meg: „Együtt élni, s nem együtt meghalni!" Az itt elfogadott felhívás foglalta magába a következő elgondolkodtató mondatot is: „Egyedüli orvosi recept létezik az emberiségnek az atomhaláltól való megmentésére, s ez így hangzik: be kell tiltani az atomkísérleteket, le kell állítani a fegyverkezési hajszát, meg kell semmisíteni a meglévő nukleánsfegyver készleteket “ ÖTVENÖT EZER ROBBANÓTÖLTET Orvosok, tudósok, de mindenekelőtt felelős politikusok nem véletlenül figyelmeztetnek szüntelenül az atomkatasztrófa veszélyére. Az utóbbi időben gyakran hozzák fel intő példának a csernobili reaktorszerencsétlenséget, s rámutatnak arra, hogy milyen veszélyeket rejt magában már az is, ha a békés célokat szolgáló atom kicsúszik az ember ellenőrzése alól, hát még ha a katonai programok szolgálatában álló atomkutatások esetében történne ilyesmi! A figyelmeztetések, a balesetek ellenére a nyugati kormányok szította lázas fegyverkezés megzabolázatlanul folytatódik, s ennek „eredménye“ az, hogy az öt atomhatalom - az USA, a Szovjetunió, NagyBritannia, Franciaország és Kína — nukleáris arzenáljaiban jelenleg már 55 ezer atomtöltet található. Ezek robbanóereje együttvéve kétmilliószorosa a Hirosimára ledobott atombombáénak, amely 13.5 kilotonna TNT-nek felelt meg. Itt tartunk tehát pillanatnyilag: Földünkön annyi nukleáris és hagyományos fegyver halmozódott fel, mint amennyi korábban sohasem. Vajon van-e visszaút — ez a leggyakrabban felmerülő kérdés. Az emberiség talán tétlenül szemléli saját sodródását a háborús szakadék felé? Korántsem, legalábbis az a fele nem, amely gyerekei, unokái, és egyáltalán az elkövetkező nemzedékek számára békés aggódásmentes, nyugodt jövőt óhajt. S nemcsak óhajtja, hanem tesz is érte, hogy ez így legyen. Láthatjuk, hallhatjuk: naponta a világ fővárosaiban és egyéb helyein spontán és tudatos békemegmozdulásokra, nagygyűlésekre kerül sor, s az emberek több száz kilométeres élőláncokat alkotva hirdetik, hogy együttesen kell fellépni a puszta létünket fenyegető veszély ellen. LESZERELÉSI PROGRAM AZ EZREDFORDULÓIG E tömegek békevágyát nagyon konkrétan, a leszerelésben érdekelt minden ország biztonsági érdekeit szem előtt tartva magában foglalja a Szovjetunió januárban ismertetett átfogó, szakaszos, részletekbe menő, egészen az ezredfordulóig szóló leszerelési programja, s egyúttal feleletet is ad az előbb feltett kérdésekre. Igen, van lehetőség arra, hogy az atomfegyvereket mindörökre kiiktassuk az emberiség életéből, ehhez azonban valamennyi atomhatalom és minden ország kölcsönös politikai jóakaratára, józan megegyezési szándékára van szükség. s arra, hogy a békeóhajok ne csak szavakban jelentkezzenek, hanem mihamarabb gyakorlati tettekben is testet öltsenek. Túlzás nélkül megállapítható, hogy a Mihail Gorbacsov főtitkár által január derekán - tehát nem sokkal a novemberi genfi szovjet-amerikai csúcstalálkozó után — ismertetett átfogó béke- program korszakos jelentőségű. Az atomfegyverek ezredfordulóig történő megsemmisítésének többszakaszos programját az SZKP XXVII. kongresszusa is megerősítette, majd a Politikai Tanácskozó Testület budapesti ülésén a Varsói Szerződés tagállamai is egyértelműen támogatták, illetve kiegészítették azt a hagyományos fegyverek korlátozására vonatkozó programmal. Adott volt a történelmi lehetőség az atom- és hagyományos fegyverek korlátozására, illetve fokozatos felszámolására. Ehhez hasonló horderejű lépésnek csak az a moszkvai döntés tekinthető, amelynek értelmében a Szovjetunió 1985. augusztus 8-tól, vagyis a Hirosima ellen intézett amerikai atomtámadás 40. évfordulójától egyoldalúan beszüntette atomkísérleteit. Negyven évvel a második világháború befejezése után tehát páratlan alkalom kínálkozott arra, hogy lényeges áttörésre kerüljön sor a fegyverzetkorlátozás, majd a későbbiekben a leszerelés terén. A várakozásokat azonban a Fehér Ház reagálása hamar lehütötte. A Reagan- kormányzat részéről közölték, szó sem lehet arról, hogy az Egyesült Államok csatlakozzon a szovjet atommoratóriumhoz, hiszen „sürgős behoznivalója“ van, mivel úgymond az USA a Szovjetunióval szemben e téren hátrányban van. S hogy az állítólagos lemaradást behozzák, közölték: 1986-ban a tavalyinál több kísérletet hajtanak végre, az 1985-ös 9 robbantás helyett legalább 15 kísérletet terveznek az idei esztendőre, s ebből július végéig már hetet végre is hajtottak. A Washingtonban hangoztatott lemaradást illetően annyit feltétlenül meg kell jegyezni, hogy az Egyesült Államok legalább kétszer annyi nukleáris robbantást hajtott végre, mint a Szovjetunió, tehát aligha lehet hátrányban. ÖSSZEFÜGGÉSEK Hogy miért nincs ínyére Washingtonnak a világméretekben sürgetett atom- moratórium, az a legutóbbi hónapokban egyre világosabban kirajzolódott. Közismert, hogy az USA-ban lázas kutatások folynak az űrvédelmi pajzsnak nevezett, valójában elsőcsapásmérö kozmikus rendszer egyes elemeinek a kifejlesztésére. Ezekhez a kutatásokhoz az NSZK és Nagy-Britannia is csatlakozott, s az utóbbi napokban Japán is igent mondott. A rendszer működtetéséhez szükséges energiát az atomrobbantásnál felszabaduló energiából merítik, tehát ha az Egyesült Államok leállítaná a nukleáris kísérleteket, akkor gyakorlatilag nem folytatódhatnának a ,,csillagháborús“ programmal összefüggő kutatások sem. Az amerikai kormányzat véleménye szerint, úgymond, azért van szükség az ürfegyverkezési program megvalósítására, mert „a Szovjetunió is hasonló rendszer kifejlesztésén fáradozik“. A Fehér Házban teljesen figyelmen kívül hagyták azt a moszkvai közlést, hogy a Szovjetunió nem foglalkozik ilyen irányú kutatásokkal, de ha arra kényszerül - és ha az Egyesült Államok sem adja fel „csillagháborús“ programját - a Szovjetunió más eszközökkel megtalálja a módját annak, hogy megakadályozza a fennálló katonai-hadászati egyensúly felborítását. HAT NAP HÍJÁN EGY ÉV Hat nap múlva lesz egy éve annak, hogy a Szovjetunió meghirdette az atomrobbantásokra vonatkozó egyoldalú moratóriumát. Eredetileg a szovjet nukleáris kísérletek szüneteltetése az első amerikai robbantásig szólt, tehát amint Neva- dában tavaly ősszel sor került az első kísérletre, a moratórium érvényét vesztette. Moszkva azonban a jóakarat jeleként azóta már kétszer is meghosszabbította az atomcsendet, legutóbb augusztus 6-ig. A Reagan-kormányzat a szovjet döntés hatályba lépése óta eltelt 359 nap alatt nem adott felelős, elfogadható érvelésre épülő választ arra a javaslatra, hogy csatlakozzon a szovjet kezdeményezéshez. A kormányzat vezető tisztségviselői legfeljebb azt hangoztatták, hogy megfontolják a kezdeményezést, ám az érdemi választ gyakorlatilag a mai napig mérlegelik, vagyis halogatják. Pedig valamennyien jól emlékszünk még a Mihail Gorbacsov és Ronald Reagan tavalyi genfi találkozóján elhangzott biztató kölcsönös megállapításra, hogy nem szabad megengedni az atomháború kirobbanását, márpedig ehhez a legmegbízhatóbb út a nukleáris robbantások leállításán keresztül vezet. A pillanatnyi washingtoni magatartás fényében úgy tűnik, Reagan annak idején Genfben puszta szólamnak szánta ezt a kijelentését. MEGFONTOLÁS VAGY MEGSZEGÉS Nyugati helyzetelemzők is gyakran leszögezték, hogy az utóbbi időben a szovjet vezetés valóságos békeoffenzí- vát indított, amely a fegyverzetkorlátozás és a leszerelés valamennyi területét felöleli. Egész sor olyan konkrét javaslatot terjesztett elő a legkülönbözőbb fórumokon, így Stockholmban, Bécsben, az ENSZ-ben, s nem utolsósorban az atom- és úrfegyverekröl Genfben folyó szovjet -amerikai tárgyalásokon, amelyek lehetőséget nyújtanak arra, hogy megállapodás szülessen a fegyverzetkorlátozás legkülönbözőbb területein. „A leszerelés ügye mindezek ellenére azonban egy centimétert sem jutott előbbre az amerikai kormányzat nyíltan obstrukciós magatartása miatt. S ami még ennél is rosszabb, Washington meg akarja semmisíteni a fegyverkezési hajszát még visszafogó utolsó fékeket — a SALT-II szerződést és más szovjet amerikai megállapodásokat", mutatott rá Mihail Gorbacsov a LEMP X. kongresszusán elhangzott beszédében. A Fehér Ház nemcsak a moratórium elfogadásától, illetve új leszerelési megállapodások kimunkálásától vonakodik, hanem jelezte azt a nagyon határozott szándékát is, hogy az év végétől nem kívánja tiszteletben tartani az 1979-ben megkötött második SALT-szerzödést. Ha ezt felborítja, akkor gyakorlatilag megszűnik az a fegyverzetkorlátozási alap, amelyből az atom- és úrfegyverekröl folyó genfi tárgyalások kiindulnak. A kormányzat annak ellenére jelentette be ezt a szándékát, hogy a washingtoni törvényhozás több alkalommal is a szerződés előírásainak a megtartására szólította fel az elnököt. Reaganre a képviselők részéről az utóbbi időben olyan nagy nyomás nehezedett, hogy a Fehér Ház szóvivője kénytelen volt kijelenteni: az év végén az Egyesült Államok újra megfontolja, tartja-e magát a SALT-ll-höz. Márpedig a megfontolás és a megszegés között nem csekély a különbség. EURÓPA „ELRABLÁSA“ Miközben Washingtonban folyik a késhegyre menő SALT-vita, Moszkvában úgy vélik, hogy nemcsak a Reagan- kormányzatnak, hanem a többi nyugati kormánynak is a lehető legkomolyabban kell közelítenie a leszerelés kérdéseihez. Washingtoni mintára ugyanis több nyugateurópai kormány lényegében szavakban síkraszáll a fegyverzetkorlátozás mellett, azonban végül is mindig kiállnak a Rea- gan-kormányzat militarista politikája mellett. Mihail Gorbacsov nagyon találóan fogalmazta meg a Varsói Szerződés budapesti tanácskozásán elhangzott beszédében azt a gondolatot, hogy gyakran úgy tűnik, mintha „ellopnák és az óceánon túlra vinnék egyes nyugat-európai országok önálló politikáját, és a biztonság védelme ürügyén alku tárgyává teszik a 700 milliós európai kontinens népeinek nemzeti érdekeit és sorsát". Ezzel összefüggésben az SZKP KB főtitkára határozottan leszögezte: a Szovjetunió nem kíván éket verni az Egyesült Államok és NATO-szövetsége- sei közé, szovjet részről a földrész katonai és politikai realitásaiból indulnak ki. A francia elnök július elejei moszkvai, majd a szovjet külügyminiszter ezt követő londoni tárgyalásain, végül pedig a nyugatnémet külügyminiszter Kremlben folytatott megbeszélésein is megerősítették ezt, és úgy vélték, hogy Párizs, London és Bonn feladata nem a közvetítés a Szovjetunió és az USA között, de az említett három szövetséges sokat tehet azért, hogy józanabb álláspontra bírja az amerikai vezetést. Itt tart tehát jelenleg a fegyverzetkorlátozás ügye: egyfelől a Szovjetunió soha annyi leszerelési javaslatot nem tett le a tárgyalóasztalra, mint az utóbbi hónapokban, másfelől pedig az Egyesült Államok folytatja a példa nélküli méreteket öltő fegyverkezést. Ilyen helyzetben a feladat roppant nagy: megfékezni ezt a szédületes, s félő, hogy a későbbiekben ellenőrizhetetlenné váló fegyverkezési hajszát. A kiindulópontok, a megközelítések adottak, s csak egyvalami hiányzik: a politikai hajlandóság a tengerentúlról. Minden az Egyesült Államok kormányzatán múlik, mert moszkvai részről mindig nyitva áll az ajtó a leszerelési tárgyalások előtt. Némi bizakodásra ad okot az, hogy mintha Nyugat-Európában is egyre inkább felismernék a földrészünkre leselkedő veszélyt és az amerikai törvényhozók között is egyre többen döbbennek rá arra, hogy hova vezethet ez a fegyverkezési őrület. A MORATÓRIUM SORSA A világpolitika gyakori témája ezekben a napokban, hogy hogyan tovább a szovjet atommoratórium lejárta után. Erről beszélgettek Mihail Gorbacsowal Moszkvában a július végén tartott nemzetközi tudósfórum résztvevői. A tudósok kifejtették a szovjet vezető előtt, hogy a moratórium kedvező és jól érzékelhető hatást gyakorolt a nyugati országok közvéleményére. Változóban van a gondolkodás az amerikai Kongresszusban is, véleményük szerint több időre van azonban szükség ahhoz, hogy ott a kísérletek ellenzői fölénybe kerekedjenek. Ezért a tudósok szerint az volna kívánatos, ha a Szovjetunió megvizsgálná a moratórium további meghosszabbításának lehetőségeit. Válaszában az SZKP KB főtitkára arra helyezte a hangsúlyt, hogy szovjet részről ez a moratórium él, s még van idő ezt a lehetőséget kihasználni. Közölte, hogy a szovjet kormány természetesen gondosan megvizsgálja a kérést és a résztvevőket a döntésről értesíti. Ezt azonban nagymértékben befolyásolja az, hogy az amerikai kormányzat mennyire komolyan lesz hajlandó foglalkozni a leszerelés kérdéseivel. Hat nap van még hátra a szovjet egyoldalú atommoratórium lejártáig. Kérdés, hogy az Egyesült Államok él-e az adott nagy ' lehetőséggel, vagy ismét elszalasztja ezt az újabb alkalmat. P. VONYIK ERZSÉBET Napfényt a világ valamennyi gyermekének - hirdeti a Za rubezsom szovjet hetilapban megjelent plakát. IBYUTT ÍINI-MM EGYÜTT UHUIN
