Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)
1986-12-24 / 52. szám
Naponta akaVa^^^gaa-sVíStíí SSSS ACUf SSst tájékoztatnak, ml«gat wn tu{Jomást szerezhetunkaz JjJ ,# a reklám ezekke'^'k^cs'^latos s*5-;ssss *— során. amiatt, hogy eladását nem készítették elő. Az elfekvő készletek reklámozása viszont nem váltja ki a legjobb véleményt a vásárlók körében, a fogyasztó inkább az újra kiváncsi, és nem az eladhatatlan árura. Az utóbbi időben ugyan már vannak próbálkozások a termelés és a kereskedelem együttműködésére, de csak a kezdetnél tartunk.- A megkésett reklámmal kapcsolatban megjegyezhetjük, hogy Szlovákiában a kereskedelmi propagációt kizáróA FEJLŐDÉS ÚTJA- Amióta áru és kereskedelem létezik, bizonyos reklámnak törvényszerűen jelen kell lenni. Társadalmunk szocialista átalakítása után természetesen a reklám is, a fejlődéssel lépést tartva, megváltozott. Szocialista kereskedelmünk az 50- es években kezdett kibontakozni, de a propagáció a jegyrendszer megszűnéséig, 1953-ig váratott magára. A szükség viszont szinte azonnali intézkedést eredményezett: még az említett év augusztusában a kereskedelmi miniszter rendeletet adott ki a reklámmal kapcsolatban, s a következő esztendőben létrejött az a szakosított vállalat, mely felelőssé vált az állami kereskedelemben a reklámért. Visszatekintve a megtett útra, megállapíthatjuk, hogy az ötvenes évek végén a szakemberek élénk érdeklődést tanúsítottak a reklám iránt nemcsak nálunk, hanem a többi szocialista országban is. 1957-ben Prágában nemzetközi konferenciát szerveztek, ahol tisztázták a feladatokat, meghatározták a célokat Mondhatnánk azt is, hogy az útmutatás eredményes volt, széles körben tapasztalhattuk, hogy a reklám „feléledt". 1970-ben Bratislavában, 1972-ben Potsdamban és 1974-ben ismét Prágában találkoztak a reklámszakma képviselői. Azóta viszont nem volt jelentősebb nemzetközi tanácskozás. A szocialista országok közti kapcsolatokat ezen a téren az egyes reklámvállalatok különböző szintű együttműködése jellemzi.-Az 1979-ben hozott takarékossági intézkedések többek között a propagáci- ós célokra fordított összegeket is érintették, mégpedig nem is kis mértékben. Tény, hogy korábban több helyen túlkapások voltak az anyagi eszközök felhasználásában. Például aránytalanul nagy összegeket fizettek a vállalatok, szervezetek a testnevelési egyesületeknek a sportpályákon elhelyezett reklámokért, s így ezek nagy anyagi előnyökre tettek szert. Ma már az ilyen reklámozásért pontosan meghatározott díjat kérhetnek csupán. Az ésszerűségnek viszont ezen a területen is érvényesülnie kell. Igaz ugyan, hogy 1979-ben megtakarítottunk háromnegyed milliárd koronát, azt viszont már nem lehet egyértelműen megállapítani, hogy ez valóban megtakarítást jelent-e a népgazdaságnak. ÁRU, PÉNZ ÉS MONOPOLHELYZET Néhány gondolat erejéig érdemes elidőzni e kérdés fölött. Először is leszögezhetjük, hogy egy-egy áru számunkra csak akkor létezik, ha tudomást szerzünk róla. Tehát az információ nélkülözhetetlen. S az sem mindegy, milyen ez a tájékoztatás. Sokaknak módúkban áll összevetni a kapitalista világ és a hazai kereskedelmi propagandát. Kétségtelen, a többségük az előbbit helyezi az első helyre, mert színesebbnek, vonzóbbnak, érdekesebbnek tartja. Függetlenül attól, NAGYOBB REKLÁMOT hogy a reklámozott árut nem ismeri, nincs módjában megismerkedni valódi használati tulajdonságaival, csupán azt látja, például a televízió képernyőjén, hogy milyen ötletes a csomagolása. S így nem is csoda, ha ezekből az áruféleségekből nálunk is megjelenik valami a piacon, óriási az érdeklődés. Pedig előfordulhat az is, hogy a hazai hasonló gyártmány célszerűbb, csak éppen nem tudjuk vonzó módon eladni.- 1980-ban pontosították a reklám fogalmát a pénzügyi előírások szempontjából. Tulajdonképpen megszűntek a korlátozások, de a gyakorlatban mégis léteznek, hisz a ráfordítás összege nem növekedhetett, mert a pénzforrás sem nagyobbodott. Elegendő pénz nélkül pedig nem lehet a propagációt fejleszteni. Kérdéses az is, milyen részt kellene vállalni a gyártóknak, illetve a kereskedelemnek a termékek propagálásából. Az új gyártmányok készítői tudják a legjobban, mit mikor készítenek a piacra. A kereskedelem már csak akkor szerez erről tudomást, amikor az áru megjelenik a boltokban. Ilyenkor a reklám már egy kicsit megkésik, mert amíg elkészül, a terméket vagy spontánul (mert valóban kiváló) vásárolják, vagy kialakulhat érdektelenség lag az Erpo reklámvállalat készíti. A hosszú átfutási időben ez is szerepet játszik. És ez a minőséget is befolyásolja, hiszen nincs konkurencia. KIK ÉS HOGYAN? Érdemes néhány pillantást vetni arra is, kik csinálják nálunk a reklámot. Az úgynevezett belső reklámot a boltokban, az áruházakban a kirakatrendezők készítik. Nemcsak a kirakatok, a belső terek elrendezése is az ó feladatuk. A kereskedelmi szervezetek nagyságától függ számuk, s az is, mennyire differenciált a tevékenységük. A kisebb szervezeteknél minden munkát elvégeznek. Ha a vezetőket, illetve a gyártókat vesszük figyelembe, róluk is elmondható, hogy nincs speciális képzettségük, mert nálunk ilyen szak egyetlen iskolatípusban sincs. Korábban az iparművészeti iskola végzőseivel számoltak, de ők inkább más területeken helyezkednek el. A grafikusoknak, a filmeseknek, a fényképészeknek, a szövegíróknak, akik a reklámszakmába kerültek vagy kerülnek (sokszor a véletlen folytán) csak az a lehetőségük marad, hogy szakmaszeretetből, érdeklődésből továbbképezzék magukat. Ez pedig nem minden esetben elegendő ahhoz, hogy megfelelő színvonalú munka kerüljön ki a kezük alól.- Sajnos az oktatásban minimálisak a lehetőségek - magyarázta Juraj Pra- chár. - Sem a jogi, sem a bölcsészettudományi, sem a mi karunkon nincs megfelelő képzés. Nálunk ugyan szerepelt mint választható tantárgy a reklám, de ez úgy érzem kevés és a gyakorlat is ezt igazolja. Az NDK-ban például van iskola, ahol a reklámszakembereket képezik. A Szovjetunióban szintén nagyobb figyelmet szentelnek ennek a területnek: a főiskolán tantárgyként szerepel a reklám. Magyarországon igen sokrétű tevékenységet fejt ki a Magyar Reklámszövetség. A propagáció készítésébe bevonja a vállalatokat. Gondoskodik a továbbképzésről és kiadói tevékenységet is folytat. A JÖVŐ A reklámnak van és kell, hogy legyen jövője. A kínálattal párhuzamosan dinamikusan kell fejlődnie. Úgy is fogalmazhatnánk, a propagációnak a termékek minőségével kellene összhangban, egy szinten lennie. Az ötletesség, a kellő figyelemfelkeltés elkerülhetetlen tulajdonságaivá kell, hogy váljon.- Reklámot jelent maga az eladás kulturáltsága is. Az eladóval folytatott párbeszéd során is megtudhatunk egyet s mást a termékről, feltéve, hogy szakképzett az elárusító és érti a dolgát. Véleményem szerint maga az áruválaszték is kikényszeríti a reklám további fejlesztését. Az is tény, hogy csak akkor lehet valamit propagálni, ha abból elegendő van a piacon, tehát a kínálat meghaladja a keresletet. Nagyon kell ügyelni a reklám szavahihetőségére, mert a fogyasztók elferdített tájékoztatása sokkal több kárt okozhat, mint hasznot hoz. Szocialista reklámunknak nem az a célja, hogy minden áron elősegítse a bevétel növelését, hanem az, hogy a fogyasztó reális képet kapjon, pontos tájékoztatás birtokába jusson. Helyes, átgondolt propagációval ugyanis nagyban befolyásolhatjuk választását, közvetetten formálhatjuk ízlését - ez pedig nem kis tét. Éppen ezért nem volna szabad félvállról venni a felvetett kérdéseket. A propagáció mennyiségéről és milyenségéről érdemes komolyan elgondolkodni, mielőtt egy-egy döntés megszületik. Érdemes a reklámnak az eddiginél nagyobb reklámot csinálni. DEÁK TEREZ A bratislavai Prior áruház rendszeresen divatbemutatókat rendez. így ismertetik meg a vásárlókat a hazai gyártók legújabb termékeivel Banská Bystricában a közelmúltban nyílt meg az új áruház. Nagy figyelmet követelt az áru elrendezése, hogy a vevők könnyen megtalálják a keresett cikket. Remélhetőleg rövidesen a reklámtáblák is a megfelelő helyre kerülnek... (ŐSTK és archívumi felvétel) A mikor beült a kupéba, feltűnt sápadtsága. Ám nem látszott gyengének, bőröndjét erélyes mozdulattal emelte magasba. Leült, és én ismét a könyvembe mélyedtem. Szinte faltam a betűket, a könyv annyira lekötött, hogy nem figyeltem az elsuhanó tájra, nem érzékeltem az idő múlását. A könyv egy rákban szenvedő fiatal nő leveleinek gyűjteménye, amelyből kiolvasható szenvedélyes ragaszkodása a családhoz, a barátokhoz, magányos harca a túlélés reményében...- Jó könyv, de persze nem igaz - szólt a szemben ülő fiatal nő és nagy szemével várakozva rám nézett. - Nekem tetszik - mondtam szinte nyersen és tovább akartam olvasni. - Nem hiszi, hogy az életben teljesen másképp játszódik le mindez? - szögezte nekem a kérdését, majd hozzá tette: - Ugye nem látott még rákos beteget? „Már gyógyító mérgek őrzik a létem" - jutottak, ki tudja hányadszor eszembe apám szavai, ezért csak halkan, fogaim között, ellenségesen vetettem oda. - De, sajnos, igen. Ezzel befejezettnek is tekintettem az alig kezdett beszélgetést. De véletlen ismerősöm nem hagyta ennyiben. - Higgye el, nem igaz a könyv - s a táskájából egy köteg papírt nyújtott felém. Megannyi orvosi lelet, amelyeken a latin szavak értelmetlenek voltak számomra. Majd hirtelen észrevettem a rettegett, ismert diagnózist. Mintha erre várt volna, az arcomról leolvasható ijedtségre, a remegő kezem látványára, amint a leleteket felé nyújtottam. O nyugodtan átvette őket, táskájába helyezte, s elnézést kért.-Tudja, én is olvastam a könyvet. Huszonnyolc éves vagyok, két kisgyerekem van. Már két éve annak, hogy megállapították a kórt. Csak azt ne kérdezze, hogyan tudtam meg - nevette el magát. - Megmondtam az orvosnak, beszéljen velem nyíltan, csak így vagyok képes ép ésszel elviselni a tényállást. Az első napokban persze sírtam, kiabáltam mindenkivel. Minél jobban nyugtattak, annál inkább. Elhanyagoltam gyerekeimet, szegények nem értették - hogy is érthették volna! - mi történt velem. Azután kórházba kerültem, dührohamaim elmúltak, teljes apátiába süllyedtem. El is akartam válni aférjemtől azzal, hogy gyermekeimnek egészséges anyára van szükségük. Nehéz volt legyőzni az ismételten jelentkező kétségbeesést, de rá kellett ébrednem, míg birni fogom, nekem kell ellátnom gyermekeimet, családomat... Erőt kellett merítenem valamiből. Ekkor olvastam a könyvet, de elolvastattam a családommal is. Fájdalmat akartam okozni mindenkinek... Tudja, kellene egy közösség, klubféle, ahová eljárhatnának a betegek. Ahol egymástól tanulnánk, ahol talán pszichológus segítségével úrrá tudnánk lenni az ismételten fel-fellépő depresszión. Mert a kedélyhullámzás nem a legjobb orvosság. Nagyon haragszik, hogy megzavartam? Nem is tudom, mi ütött belém - szégyellte el magát hirtelen... Most persze rajtam volt a sor, mondanom kellett valamit, de nem jött ki hang a torkomon. Azt sem akartam viszont, hogy hallgatásomat sajnálatnak vélje, ezért úticélja iránt érdeklődtem. — A kórházban megismerkedtem egy nénivel, anyám lehetne. Azóta együtt járunk ellenőrzésekre, s ha valamelyikünk elbizonytalanodik, a másik önt belé lelket. Most rajtam a sor, a hangjából kiéreztem, szüksége van rám... Holnap majd utánam jönnek az enyéim is. Sokan az ismerőseim közül nem értik, miért csavargók annyit, miért nem ülök otthon, miért nem használom ki azt az időt, ami még hátra van. A kicsik óvodába járnak, kell nekik a gyerekek társasága, nem igaz? A férjem pedig dolgozik. Azt tervezzük, hogy a fővárosban körülnézünk az üzletekben, hisz lassan itt a nagy ajándékozások ideje, s az év vége sincs messze. Egy nagyon szép, tartalmas esztendő vége. És én, mintha már meg is tanultam volna nem firtatni, mi lesz tovább. Hisz az élet szép... PETERFI SZONYA
