Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)

1986-11-07 / 45. szám

TUDOMÁNY TECHNIKA U gye, önökkel is előfordult már, hogy egy bizonyít­vány, okmány, esetleg egyéb hi­vatalos papír másolatára volt szükségük? Ebben az esetben, nem is olyan régen még a fényké­pezés hosszadalmas és költséges eljárását alkalmazták, majd így vehettük át az eredeti nyomtat­vány fényképét. Ez végeredmény­ben - ha jól sikerült - hűen tükröz­te a valóságot, ám szembetűnően más külalakkal rendelkezett. Mára változott a helyzet. Fővárosunkban sok helyütt, de szinte minden nagyobb települé­sen láthatunk „Xerox, Fotókópiák, Fénymásolás“ feliratú táblákat, melyek már egy új, korszerű sok­szorosító eljárást hirdetnek. A kö­vetkezőkben erről szólunk majd, bepillantást nyújtva ezáltalán egy még új, a fejlődés időszakában lévő iparág alapelveibe. Kezdjük azzal, hogy ma már nem lepődhetünk meg azon, ha egy kisiskolás, kihasználva ezen új módszer előnyeit, bepótolni pró­bálja az iskolában elmulasztott anyagrészt. Kinyitva barátja füze­tét a kérdéses helyen, csekély ellenszolgáltatás fejében már ro­hanhat is haza megtanulni az anyagot, megtakarítva ezzel az át­írás fárasztó mechanikus munká­ját. Nem ítélhetjük el az effajta cselekedetet, hiszen ez a pár ko­rona rosszabb helyre is kerülhetett volna. Nézzük azonban a dolog másik oldalát, hiszen néhányunkat a pillanatok alatt kézhez kapott végeredmény mellett bizonyára érdekelhet a folyamat fizikai alap­elve, háttere is. Nos, érdemes megemlíteni, hogy e boszorkányos gyorsaság mögött több ezer fizikus millió és millió munkaórája rejlik még jelen­leg is, a tökéletesítés időszaká­ban. Hazánkban több helyen is folynak a kutatások a még jobb minőség eléréséért. Az egyik ilyen központban, a Komensky Egye­tem matematika-fizika karán Dr. Pavol Ciőmanec, vezetésével számomra is lehetőség nyílt részt venni az elméleti és laboratóriumi munkákban. Ez utóbbira azért van szükség, mert a problémakörrel foglalkozó terjedelmes tudomá­nyos irodalom ellenére a technoló­gia pontos leírása, melynek segít­ségével biztosítva lenne a fény­másoló szerkezet kiváló minősége és hosszú élettartama, sehol sem található meg. Ezért szükséges a saját kutatómunka, melynek eredményei alapján kidolgozható a leghatékonyabb technológiai el­járás. Lássuk tehát sorjában a fon­tosabb tudnivalókat. Az elektrográfia - száraz úton történő képalkotás - legfontosabb alapanyaga az amorf szelén, ren­delkezik ugyanis mindazokkal a kedvező tulajdonságokkal, ame­lyeket e módszer megkövetel. Legfontosabb talán, hogy a sötét­ben szigetelőként viselkedő vé­kony szelénréteg megvilágítás ha­tására vezetővé válik (belsejében szabad töltéshordozók jelennek meg). Ilyen szelénréteg előállítá­sához azonban különleges labora­tóriumi feltételek között folyó pre­cíz, tervszerűen kidolgozott mun­kára van szükség, ami kb. 8 órát vesz igénybe. Egy alaposan megtisztított alu­míniumhengert vákuumkamrába helyeznek és ionsugárzással fel­hevítenek 240 C-fokra, eltávolítva ezáltal a felszín apró légbuboré- kait, mikroszennyezódéseit. Ezu­tán lehűtik az optimális 75 C fokra (mivel légritkított térben a hőáta­dás folyamata igen lassú, a hűtés három óra hosszat is igénybe ve­het). Ekkor kezdődhet az amorf szelén réteg felvitele a hengerre. A vákuumkamrában ugyanis egy hosszúkás tégelyben folyékony szelén van elhelyezve, ami 260 C fokra hevítve erőteljesen párolog, (gy a forgó alumíniumhengerre kb. 60-70 perc alatt rárakódik a mű­ködéshez nélkülözhetetlen, 0,06-0,12 mm vastagságú amorf szelénhártya. Hogy milyen, számunkra hasz­nos tulajdonságokkal rendelkezik az így készült berendezés, az óriási mértékben függ a létrehozás folyamatának pontosságától, mi­nőségétől. Konkrétabban az alu­míniumhenger és a szelén tiszta­ságától, bizonyos szennyező­anyagok (kán, tellúr, arzén, stb.) hozzáadásától, a hőmérsékleti re­zsimtől, s nem utolsósorban a rendszer térbeli elhelyezésétől. Gondoljunk csak arra, hogy a pá­rolgás sebessége, a lerakódás egyenletessége a távolságoktól és a hőmérsékletektől függ legin­kább. További probléma, hogy a párolgás hatására a henger föl­melegedhet, s ekkor a nagymér­tékben keletkező kristályos szelén károsan hat a réteg kedvező tulaj­donságára. A munka során figye­lembe kell venni még azt is, hogy a tégelyben levő folyékony szelén felszíne 7-10 C fokkal hidegebb az aljánál. Nos, ha jól dolgoztunk, az előál­lított vékony szelénréteg alkalmas lehet fénymásolásra, ami annyit jelent, hogy igen fényérzékeny, felülete sötétben feltölthető kb. 3000 V-ra (s ezt képes hosszabb időn keresztül megtartani), az anyag öregedése és elhasználó­dása lassan megy végbe. Lássuk hát ezek után a működési elvet! 1. Feltöltés - koronakisüléssel pozitív töltésű ionokat viszünk a réteg felszínére. 2. Megvilágítás - a rétegre ve­títjük annak a dokumentumnak a képét, amelyről másolatot sze­retnénk készíteni. A megvilágított dokumentum írott (fekete) részein a pontok (fény) áthaladnak, míg a fehér részekről visszaverődnek. Ez a visszavert fény a szelénré­tegben elnyelődik, s megbontva annak szerkezetét szabad töltés­hordozókat, elektronokat hoz létre. 3. Kisülés - a fénysugarak útja mentén keletkező negatív töltésű elektronok és a felszínen levő po- - zitív ionok vonzzák egymást. Mivel az ionok jóval nehezebbek az elektronoknál, ez utóbbiak gyor­san haladnak feléjük, majd talál­kozásuk során semlegesítik őket. A megvilágított dokumentum hatá­sára a szelénrétegen a betűk he­lyén ott maradt a felületi pozitív töltés. Rejtett formában így kiraj­zolódnak a betűk. 4. Előhívás - olyan anyagot (port) viszünk a rétegre, melynek részecskéi a felszínhez viszonyít­va ellentétes töltéssel rendelkez­nek (esetünkben negatívval). Ez bizonyosan csak a megvilágítatlan helyeken fog lerakódni, ott ahol megmaradt a felszíni pozitív töl­tés. Ezzel már teljességgel megje­lennek a betűk. 5. Átvitel - a hengerről a képet papírlapra visszük át, megkapva ezzel a dokumentum hiteles mását. Ezek tehát a fénymásolás alap­elvei, melynek hatékony kihaszná­lása jó néhány szaktekintély fi­gyelmét leköti. Sok még a javítani­való, hiszen ma még csupán a fe­kete-fehér mintákból tudunk jó mi­nőségű kópiákat előállítani, a hát­tér így is gyakran elszínezódik, a kontrasztok elmosódhatnak, a rétegek élettartama pedig vi­szonylag rövid. A nyugati FIÁNK Xerox céggel kötött szerződés és a szorgos munkálatok eredmé ,- nyeként azonban a felsorolt hibá­kat rövidesen megszüntethetjük, teret nyitva ezzel a fénymásolás még sokoldalúbb felhasználásá­nak DR. GÖMÖRY IMRE GYÓGYNÖVÉNY A MIGRÉNROHAM ELLEN A friss őszi margitvirág (Ta- nacetum partnemum) levelei kitűnően felhasználhatók a migrénes roham okozta fejfá­jás, hányinger, hányás mege­lőzésére - írja a British Medical Journal című tekintélyes angol orvostudományi folyóirat egyik legutóbbi száma. Az egyik lon­doni klinikán 17 betegen pró­bálták ki a gyógynövényt, ame­lyet egyébként az ízületi gyul­ladás kezelésére is használ­nak. A betegek egy része ha­tástalan anyagot, placebót, másik részük pedig naponta kétszer 25 milligrammnyi, fa­gyasztva szárított margitvirág- levelet tartalmazó kapszullát kapott. Ez az utóbbi hatásosan megakadályozta a migrénes rohamok kitörését - a pusztán placebót fogyasztókon rend­szeresen erőt vett a migrénes roham. Még további kutatások szükségesek annak tisztázá­sára, hogy a margitvirágleve- lek rágása nem okoz-e feké- lyesedést vagy szájüreggyulla- dást -, ez egyébként aktív hatóanyagaira lenne visszave­zethető. ÚJ VESZÉLYEK AZ ÉSZAKI-TENGEREN Veszélyesen növekszik az árapályingadozás és a köze­pes vízállás az Északi-tenge­ren. A múlt évszázadban mért­hez viszonyítva mintegy 25 centiméterrel nagyobb a köze­pes vízállás napjainkban. A ku­tatók ezt a legutóbbi jégkor­szak késői hatásával magya­rázzák: a jégpáncéltól meg­szabadulva Eszakkelet-Euró- pa még napjainkban is emel­kedik, Északnyugat-Európa vi­szont süllyed. A Hollandiában tapasztalt óriási területvesztés a múlt században ezzel a je­lenséggel magyarázható. Az eseményekkel a partvédelem­nek is lépést kell tartania, ha el akarják kerülni a katasztrófát. Az 1962-ben nagy pusztítást okozó vihardagály után az Északi-tenger partján jelentő­sen megemelték a gátak koro­náját. Legújabban kimutatták, hbgy az árapályingadozás, vagyis az apály és a dagály közti szintkülönbség is jelentő­sen nő Cuxhavenben például 1780-ban 2,70 méter volt az árapályingadozás, manapság 3,05 méter. Jelentős eltérése­ket észleltek az utóbbi évtize­dekben a víztömegek mozgá­sában is. A folyamat okait még nem ismerik, de valószínűleg része lehet benne a partok beépítésének is. Valószínűleg új hullámelméleti modellt kell kidolgozni az Északi-tenger dagályaira. SOKSZOROSÍTÁS FÉLVEZETŐVEL A PAPÍR születése A legidősebb papír bizonyít­hatóan Kínából, az időszámít- sunk kezdete előtti 206 és 220 közötti Han-korszakból szár­mazik. Akkoriban növényszá­rakból kimetszett rostos csíko­kat használtak, amelyeket megnedvesítve derékszögben egymásra helyeztek. Az írás hordozója a leggyakoribban bambusz, később fakéreg és kender volt. A legutóbbi évek­ben Kínában gondosan meg­vizsgálták a régészeti ásatá­sok során talált, olykor cserép­edényekbe zárt papírdarabo­kat. Ezekből a vizsgálatokból egyértelműen megállapítható, hogy a papír az időszámítá­sunk kezdete előtti 100 körül született és az időszámításunk utáni második évszázad elején tökéletesítették az előállítását. Eddig Kína nyugati részének négy különböző pontján talál­tak ősi papírdarabokat. Az új kutatásoktól azt remélik, hogy ennek a területnek más pont­jain is rábukkannak majd ősi papírleletekre. MÁRVÁNYFALÓ KEVERÉK A sok száz velencei templo­mot és palotát díszítő már­ványszobrok széthullanak a rajtuk kialakuló maró kéreg alatt. Széthullásuk oka a „vég­zetes keverék“, az Itáliában csak itt létrejövő, a korom és a tartós légnedvesség közötti vegyület, amint bolognai kuta­tók megállapították. Jólehet Velencében hosszabb idő óta már csak kénmentes gázzal fűtenek, az elmúlt évtizedek olajfűtéséből származó korom vastagon belepi a köveket. A laguna-város párás levegő­jében kófaló kéreggé alakul át ez a régi teher: a márványt gipsszé bontja el a kénes sav - a levegő azután csatornákat alakít ki a gipszben, még mé­lyebbre juttatja a „kőmérget“. Valamikor megáll majd a kövek pusztulása, de senki sem tud­ja, hogy mikor. CSILLAGMÉRÖ MŰHOLD A csillagmérés eddig soha­sem elért pontosságát ígéri az 1988-ban útjára bocsátandó Hipparkosz műhold. Ariane-ra- kétával juttatják majd geo- szinkron pályára, 36 ezer kilo­méteres magasságba, és on­nan két év leforgása alatt száz­ezer csillag helyét határozza majd meg 0,002 ívmásodper­ces pontossággal. A pontos helyzetadatok alapján több mint ezer fényévre terjeszthe­tik ki a csillagok trigonometri­kus távolságmeghatározását. Ez jóval nagyobb pontosságot jelent majd az óriáscsillagok fényesség meghatározásában, és jelentős hatása lehet a csil­lagfizika fejlődésére. GALAXISOK ÉS ÜRES TEREK A VILÁGMINDENSÉGBEN Ha a városi fényártól távolabbi helyről figyeljük az eget, akkor gyorsan felismerjük a Tejutat (több magyar neve ismert: Hadak útja, Ég útja, Lelkek útja, Hajnalszakadék, Szépasszony vászna stb.). Ez a halvány fényű sáv átszeli az eget. Ha távcsövet irányítunk rá, akkor az egységesnek tűnő sáv apró pontocskákra bomlik. Ezek a pontocskák nem mások, mint csillagok. De ezt a tényt, hogy a Tejút nem más, mint a csillagok sokaságának összeolvadó képe, nehéz volt a múltban felismerni. A megértés kezdete Galileo Galileihez vezet vissza, aki a XVII. század elején távcsővel csillagokra bontotta a Tejutat. De ez volt csak az első lépés. A másik az volt, amikor T. Wright (1711-1786), majd tőle függetle­nül I. Kant (1724-1804) megmagyarázta, hogy a Tejút árra mutat, hogy egy roppant nagy malomkőhöz hasonló csil­lagrendszer közepe táján van a Nap és vele együtt a Föld is. Tehát, ha a malomkő síkjába nézünk, nagyon sok csillagot látunk, amelyek egyszerűen egybeolvadnak - így alakul ki a Tejút sávja. Ezt W. Herschel (1738-1822) mutatta ki a csillagok számlálásával (az eget egyenlő területekre osztotta és azt állapította meg a csillagok számából a különböző mezőkben, hogy azok a nagyon kis számtól kb. 600-ig terjednek - a nagy számok természete­sen a Tejút sávjában voltak). Ezt az elképzelést a későbbi kutatások megerősítették, úgy hogy most már biztonsággal állíthatjuk, hogy a Nap és a bolygók egy nagy csillagrendszertagjai. Ezt a csillagcsa­ládot Tejútrendszernek nevezzük. Mivel e rendszerben vagyunk, alakját nehéz megismerni. Minden jel szerint ez egy spirális szerkezetű, korong alakú képződmény, amely­nek átmérője csaknem százezer fényév, vastagsága pedig sehol sem több ennek egy tizedénél. E rendszerben megközelítőleg százmilliárd csillag van. A Nap a rendszer központjától harmincezer fényévre van majdnem a korong központi síkjában. Már I. Kant is feltételezte, hogy a csillagrendszerünkön kívül más ilyen rendszerek is vannak a világmindenség­ben. De ezt nehéz volt bebizonyítani. Az égen lehet látni több halvány fényfoltocskát (ködöt), amelyeket a távcsö­vek spirál szerkezetű korongokra bontottak. De kérdés volt, hogy mik ezek: távoli csillagrendszerek vagy a mi rendszerünkhöz tartozó ködök (amelyekből talán bolygó- rendszerek képződnek). A vitának E. Hubble (1899-1953) vetett véget, aki a XX. század húszas éveiben száznál több fényesebb ködről nagy felbontású képeket készített és ezekből azt mutatta ki, hogy azokat a csillagok alkotják. Ezekben olyan • változócsillagokat is talált, amelyeknek segítségével sikerült megállapítani e rendszerek megkö­zelítő távolságait. Ebből kiderült,“hogy a rendszerek, leg­alább egymillió fényévre vannak. Tehát bebizonyosodott hogy a „ködök“ csillagokból állnak és hogy a Tejútrend­szeren kívül vannak. Ezeket extragalaxisoknak nevezik. Nem lehet pontosan megmondani, hogy hány galaxis van a világmindenségben. A csillagászati kutatások arról tanúskodnak, hogy számuk valószínűleg több milliárd lehet. Az asztronómia ezernek csak egy kis részét ismerte meg - eddig mindössze félmillió galaxis adatait adták meg. A legtávolabbi galaxis - a jelenlegi ismereteink szerint - kb. tízmilliárd fényévre van. Nézzük most a galaxisok távolságait és térbeli elosztá­sukat. Ha az átlagot vesszük, akkor a galaxisok egymástól olyan távolságra vannak, amelyek 100-200-szor nagyob­bak a közepes galaxisátmérőtől. De a valóságban az a helyzet, hogy a galaxisok nem egyenletesen oszlanak el a térben. Először is azt kell megjegyezni, hogy a galaxisok is csoportokba tömörülnek. Ismerünk olyan tömörüléseket, amelyek gömbformát alakítanak ki. De nem ritkák a sza­bálytalan, illetve a nem gömbformájúak. Ilyen például a Szűz (Virgo) csillagképben levő egyik csoportosulás. Megállapították, hogy ennek 2200 tagja egy virágra emlé­keztető eloszlást mutat. A legújabb vizsgálatok szerint a galaxisok 90-95 %-ra csomókba, vonalakba, illetve lapokba tömörül. Ha ez így van - ezt most intenzíven kutatják - akkor feltételezhetően hatalmas üres térségek is vannak a világmindenségben. Nincs kizárva, hogy olyan üres térségeket is találhatunk, amelyeket ha kocka alakban ábrázolunk, oldalaik hossza 3,2 millió fényév is lehet! Ezért beszélnek újabban a gala­xisvilág cellás szerkezetéről. A tejútrendszer az Androméda-galaxissal és az ún. Magellán-felhőkkel alkotja a Lokális Rendszert. Ennek eddig 16 tagja ismert. Minden valószínűség szerint a galaxis tömörülések is csoportosulnak, és nagyobb családokat, szuperhalmazo­kat képeznek. Egyes feltételezés szerint ezek a szuperhal­mazok a világmindenség nagy alkotó egységei - ezek, nem pedig a galaxisok. Tehát a világmindenség szerkezete igen összetett. Nehéz megmagyarázni a galaxiscsaládok kialakulását, azt, hogy az úr egyes részeiben miért sűrűsödik az égitestek száma, a másikban pedig hatalmas üres terek képződnek. Ez a fejlődés útját is összetetté teszi. A mon­dottakból látható, hogy a világmindenség megismerése milyen fokozatosan halad előre. DR. TELEKI GYÖRGY

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom