Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)
1986-10-24 / 43. szám
Bette Davis ünnepelt hollywoodi színésznő élete legkeményebb kritikáját ötvenéves karrierje végén, saját lányától kapta. Barbara, aki ma 38 éves, könyvet írt anyjáról, és egy cseppet sem kedvező színben tüntette fel a nagy színésznőt. ,,Szeretete beteges volt és romboló, pusztító“-írja könyvében, amelyben elárulja továbbá, hogy Bette délelőtt tízkor már részeg volt, és részeg is maradt estig. De nem a szesz volt az egyetlen problémája. Sehogyan sem tudott megbékélni a férfiakkal, ami nemcsak négy férjére, hanem két unokájára is vonatkozik. Az ital, a verekedések és a dühkitörések hozzátartoztak a ma 77 éves színésző minEgy híres színésznő évtizedei dennapjaihoz, érdekes módon azonban nem ártottak hírnevének. Több mint száz főszerepet játszott, és jelentős fejezeteket hagyott a filmtörténetben. Kétszer Oscarral is kitüntették, az amerikai filmintézet pedig neki ítélte oda a legnagyobb díját, a Life Achievement Award életmű-díjat. A díva tíz éven át elutasított minden filmajánlatot, kijelentette, hogy megérdemelt nyugdíjába akar vonulni, és elege van a filmből. Végül mégis beadta a derekát, és a Hotel című tévésorozatban vállalta egy luxushotel tulajdonosnőjének eléggé kicsi, de figyelemre méltó szerepét. Amerikában hatalmas lelkesedést váltott ki Bette Davis visszatérése, és a sorozat hihetetlenül népszerű lett. Ez nem változott azután sem, amikor Bette Davis betegség miatt visszavonult, és Anne Baxter lépett a helyébe. A kolléganő kommentárja: ,,Maga az a tény, hogy Bette szerepét adták, nekem elég elismerésnek. “ Anne Baxter nem az egyetlen, aki dicshimnuszt zeng Bette Davisröl. A színésznő mindig vállalta a rút szerepeket is, ezért a szépségek tömegéből egyedülálló típusként magas- lőtt ki. Már a szemei is olyan szépek és kifejezőek, hogy körülbelül öt évvel ezelőtt listavezető volt a róluk írt szerzemény: Bette Davis’ Eyes. Csak Barbara, a lánya, látott ezekben a szemekben „mérhetetlen gyűlöletet“. Gyermekkori élményeiből mégsem akart bosszút kovácsolni és a könyv végén anyjához intézte a felhívást, az igazság ne fájjon neki, inkább békéljen meg a lányával, és ha eddig nem is tudott, most találjon el hozzá. Hogy az idős hölgyet ez ér- dekli-e még, kérdéses, mert a könyv megjelenésekor megsértődött, és azt kérdezte: ,,Hogy tehetted ezt velem?“ Bizonyára a százezer dollárért, amelyet Barbara csak előlegként kapott. A szovjet televízióról az f \ utóbbi időben kritikusabb hangnemben írnak a szovjet lapok, elismerve a jót, ugyanakkor bírálva az avíttat, új szemléletet, módszereket, röviden az eddiginél több jó műsort sürgetve. Az alábbiakban a Szovjetszkaja Kultúra szeptember 30-i és október 2-i számában megjelent tévékritikákat ismertetjük. VEZETŐ SZEREP A TELEVÍZIÓBAN Lehet-e párhuzamot vonni egy publicisztikai műsor vezetőjének a munkája és a színészi alakítás között? A műsorvezető - a színésztől eltérően - akkor jó, ha nem alakít, hanem saját magát adja, ha gondolkodik „játék“ közben, ha milliók „szeme láttára” elemzi a problémákat. Másrészt, mint „színész”, kell, hogy őszinte legyen, együttérzéssel, érzékenyen viszonyuljon beszélgetőpartnereihez, az adás szereplőihez. Vagyis, a műsorvezetői szerep - mint főszerep is - alakítás. Ha az adás sikerült, a műsorvezető érdeme elsősorban, ha nem - az ö hibája. A szovjet tévés személyiségek közül mostanában V. Mezencev, a Központi Televízió Ifjúsági Osztályának munkatársa vívta ki a kritikusok és a nézők elismerését. A világ és az ifjúság című műsor a stílust, az aktualitást és az éles kritikát tekintve - amely követélmény a televízió adásaiban is akkor igazán jó, ha Mezencev vezeti. A legutóbbi adás első témája a következő volt: miért nem épült fel még mindig a moszkvai ifjúsági palota, amelynek alapkövét még az olimpiai játékok előtt lerakták? A műsorvezető bemutatta az építkezés elhúzódásáért felelős egyéneket és ecsetelte az óriási erkölcsi és anyagi károkat, például azt, hogy az építkezésen dolgozó fiatal munkások nem hisznek a becsületes munka értékében... A másik riport szenvedélyes vitába csapott át. A műsorvezető elejétől fogva szemben állt partnereivel, a fiatal (a tizennyolcadik életévét még be nem töltött) házaspárral, akik felelősségük teljes „tudatlanságában" alapítottak családot. A riport értékét nagymértékben növelte, hogy a műsorvezető kifejezésre juttatta véleményét, ily módon befolyásolva a fiatal nézőket. Ha kell, a műsorvezető a háttérben marad, hogy kiemelje köztiszteletben álló beszélgetőpartnerét. Mezencev ezt a feladatot is kiválóan oldotta meg, amikor Innokentyij Szmoktunovszkijt szólaltatta meg a személyes érdekeltség és felelősségvállalás a kérdések megoldásában - hogy ne tegyünk pontot félúton a mondat végére. SZERETI ÖN A TÉVÉOPERÁT? Tegyük fel, hogy operaelőadást sugároz a televízió, például Verdi Traviátáját, s, hogy mondani szoktuk, a kettes csatornán nincs QJIMIKON Mihail Bulgakov, a világhírű író moszkvai lakásának sorsáról. Műsorvezetőként nem szerepelt a legkiválóbban E. Ozrina, bár ígéretes a műsor, amelyet elsőként irányíthatott. A címe Szombat, a szülők napja. Mamák, papák, nagymamák tehetnek fel kérdéseket a közoktatás képviselőinek, jogászoknak. pszichológusoknak. Az adás ideje alatt beérkezett telefonok száma - egy óra alatt négyszáz - bizonyítja, hogy a pedagógiai műsor ebben a formában rendkívül népszerűnek ígérkezik. Azonban nem ártana, ha a műsorvezető a jövőben határozottabb lenne, s ha hozzáértőbben, fontossági sorrendben válogatna a nézők által feltett kérdések között - véli a tévékritikus. Figyelmet érdemel továbbá a Munkaértekezlet című adássorozat, amely a Távol-Keleten élő egyszerű munkásembereket szólaltatja meg. Az égető lakáshiány, a kevés kulturális intézmény, az akadozó áruellátás volt napirenden a legutóbbi adásban. V. Vis- nyevszkij színvonalas műsorával iskolát nyitott a közvélemény formálásának és akcióképes mechanizmusának kialakítására. Nagyok az elvárások a riport- és vitaműsorok vezetőivel szemben: behatóan ismerjék az adott problémakört, fellépésük legyen határozott és meggyőző, de a legfontosabb követelmény talán semmi... És maradunk Verdinél. Talán. De ha könnyűzenét, egyáltalán szórakoztató műsort ígér a televízió, ezek többnyire vonzóbbnak találtatnak a nézők szemében. Néhány évvel ezelőtt szociológiai felmérést készített a Szovjet Állami Televízió és Rádió Főosztálya, ebből kiderült, hogy a hatalmas nézőközönségnek csupán kilenc százaléka szereti az operát, nyolcvan százaléka az ún. eszt- rádmúsorokra szavaz. Mivel magyarázható, hogy ilyen „mostohagyerek" az opera a televízióban? - teszi fel a kérdést A. Cibulszkaja. Minden műfaj jó, amely nem unalmas - ez a nagy és örök igazság. Az operát ha tévében viszont nemegyszer unalmasnak ítélték. De kezdjük talán a színházi előadásokkal. A televízióban bemutatott színházi közvetítés nem mindig válik a darab javára. Mindaz, ami a' színházban érvényesül, ami megragadja a nézőt, nem érzékelhető a képernyőn - a tévékamera szeme valamiképpen el- siklik fölötte. Hiányzik az előadás „lelke“. Más eszközök szükségesek a tévében ahhoz, hogy az előadás atmoszférája érzékelhető legyen a képernyő előtt ülve is. V. Okuncov, a leningrádi tévéstúdió rendezője azok közé tartozik, akik szüntelenül keresik és meg is találják a tévéopera megfelelő kifejezési eszközeit. Gyakran eltér a megszokott formától, s ez az igyekezete nemegyszer volt eredményes. Rachmaninov Aleko című operájának televíziós változatát már a „kulcs” birtokában készítette el. A rendkívül igényes feladatot azonban mégsem sikerült hiánytalanul megoldania. Abban nincs semmit szokatlan, hogy az énekesek nem színházi díszletek előtt, hanem a természetben remekelnek, hiszen a televízió nemcsak a színház, hanem a filmművészet eszközeit is felhasználhatja. A világhírű szólista, Nyesztyerenko, aki a főszerpet alakította, nem érvényesült eléggé a képernyőn. A rendező túl sokat foglalkozott a külsőségekkel. A cikk a továbbiakban kitér arra, hogy túl sok kiváló operaelőadóművész reked kívül a nyilvánosság figyelmén, minthogy a televízió csak a moszkvai és leningrádi művészeknek ad lehetőséget a szereplésre, miközben az eszt- rád műfajában kétes tehetségű énekesek is „előfordulnak" a képernyőn, méghozzá nem kis számban. Nem kár-e, hogy sok olyan igazi művész neve ismeretlen marad a széles nyilvánosság előtt, akik az egyes szövetségi köztársaságok színházaiban „vesztegelnek“? Érdemes lenne megismerni Sz. Csumakovát Permből, P. Tata- rovot Kujbisevből, G. Motinovot Krasznojarszkból, V. Petrovot Szverdlovszkból és L. Kolosz operaénekesnőt Belorussziából, és még sok-sok kiváló előadóművészt. A cikk írója felhívja a figyelmet arra is, hogy számos zenei fesztivál fölött elsiklik a Központi Televízió figyelme, pedig ezek kétségkívül nagy élményt jelentenének az operakedveló közönség számára. Az a bizonyos kilenc százalék is több mint húszmilió szovjet tévénézőt jelent! Ahhoz, hogy az ő igényeiket is kielégítsék, több színvonalas operaközvetítésre, kísérle- tézésre, útkeresésre lenne szükség. Egyszóval, mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy az opera ne minősülhessen „unalmas“ műfajnak a televízió képernyőjén. CZ. I. Az idő rokona Három este Maros Kramárral Szép nyár, szép szerep (Jana Neméoková felvétele) Borosta és sünifrizura - ilyennek sem láttam még soha. Markánsabb lett az arca, fickós a mosolya.-Figyeltem... mint egy nagy vagány, úgy szállt ki a kocsiból.- Nem, nem, most épp egy belvárosi fenegyerek vagyok. Előbb mostam le a szemem alól az ökölcsapások nyomát.- Annyi sok jófiú után, gondolom, ki is volt éhezve egy ilyen szerepre. Kitől kapta?- Duáan Tranőíktól. Vele forgatom most az Egymilliót érő hétvégét. A hajamat is az ö kérésére vágattam eny- nyire rövidre.- Vladimír Stursa háromrészes tévéfilmjében, Az idő rokonában viszont még a ,,régi“ arcával játszik. Emlékszem, valamikor a nyár közepén azt mondta: évek óta nem volt ilyen nagyszerű feladata. így érzi most is, két hónappal a forgatás után?- Igen. Ez a film ugyanis olyan hangon szól az emberi értékekről, az erkölcsi normákról, a nagy igazságokról és a nagy hazugságokról, mintha apámtól hallanám a történetet. Főhőse egy Michal Gromus nevű fiú - őt játszom én, aki jogot tanul a harmincas években. Apja gyáros, de mert idős és egyre kevésbé győzi a sok munkát, magához szólítja egyetlen fiát. Amikor Michal hazamegy, már új asszony van a háznál. Egy ravasz, pénzsóvár, akaratos asszony, aki nagyravágyásán kívül csak egy huszonéves gyereket hozott a házasságba. A két fiú két világ. Michal okos, rátermett ember, aki jól tudja, minek mi az ára, a másik fiú fütyül a munkára. Sok pénzt, kevés fáradtsággal - ez a vágya. Michal megpróbál üzletembert faragni belőle, de mert a fiú csal, elküldi maga mellől. A gyárat apja halála után ugyanis Michal örökli, s mivel időben rájön, hogy a termelést csak korszerű gépekkel lendítheti fel, új berendezéseket vásárol Svájcból. A munkások tiltakoznak, az állásukat féltik; Michal a konkurenciától tart. Ráadásul a magánélete is egyre zú- rösebb. Rafinált felesége, aki csak azzal a feltétellel kötött házasságot vele, hogy apja üzleteit is „életben tartja”, egyre fondorlatosabb igényekkel áll elő. De amikor kerekperec kimondja, hogy nem kar gyereket, mert az csak gátolná a munkájában, Michal már tudja: megvan az ok a váláshoz.-A történetet hallgatva egy másik‘ tévéfilmje jutott az eszembe: Az élet útja. Abban is egy ilyen tisztességes, nehéz sorsú fiút játszott.- Igen, csakhogy ó hagyta befolyásolni magát. Michal viszont mindent egyedül akar megoldani.- Igaz, hogy négy-ötoldalas monológjai vannak a filmben?- Vagy még annál is hosszabbak! Szép nyár, szép szerep volt ez a brnói, de ennyit még nem magoltam soha. Heteken át reggel kilenctől este kilencig forgattunk, de aludni csak akkor mehettem, ha betéve tudtam a másnapi szövegem. SZABÓ G. LÁSZLÓ Kameraközeiben • A kubai Santiago Alverez és a Brazil Orlando Senna rendezők közösen forgatnak dokumentumfilmet a két nemzet történelmi és jelen kapcsolatairól. A filmhez szükséges alapanyagot részben archívumok szolgáltatták, részben az az ankét, amelyet a két ország lakóival készítettek. • Egy kisvárosi csendes házban gyerekek élnek, akiknek a szülei a nagy honvédő háborúban hunytak el. A ház lakója Kolja Letecska - az ó sorsáról szól a szovjet televízió Tanú című filmje. Kolja megjárta az egyik fasiszta koncentrációs tábort, és csak a csodával határos módon maradt életben. A háború után megismerte, mi is az a békés élet, találkozott a jósággal és a költészettel. 1949-ben a kisvárosban bíróság elé állították azokat az egykori csendőröket, akik számos bűntettet követtek el a megszállt Belorusszia területén. A tárgyalásra beidézik tanúnak Kolját is; emlékeiben újra megelevenednek a közelmúlt szörnyű eseményei. • A Celluloidgyerekek című olasz tévésorozat főszereplői, Nicolo és Piero, szívesen élnének úgy, ahogy egyes filmhősök. Mintketten jelentkeznek filmművészeti iskolába, de — minthogy az 1940-es esztendőt írják akkoriban - elképzeléseik és a valóság között áthidalhatatlan a szakadék. • Wladislaw Reymont két novellája motívumainak felhasználásával készített egészestés filmet és egyúttal tévésorozatot a lengyel Jerzy Sztwiertnia rendező. Címe A komédiásnő. Hőse egy fiatal, intelligens nő, aki nam bírja elviselni a kisváros fullasztó légkörét, a provincializmus különböző megnyilvánulásait. Elhagyja apját, a szülői házat és megpróbál bekerülni a színház világába. Régi vágya ugyan teljesül, de élete csupa intrika, nyugtalanság. A társulatba újabb fiatal és vonzó lányok érkeznek, akik konkurenciát jelentenek számára. Janka Orlowska, akit Malgorzata Pieczyriska személyesít meg, hamar konfliktusba kerül a színtársulat első számú csillagával. • Az NDK televíziója Hívja a rendőrséget! című sorozatának egyik újabb epizódja megtörtént esetről szól, főszereplője egy színész, akinek minden vágya, hogy előnyös szerződésekhez jusson, sikere legyen a szakmában, sok pénzre tegyen szert és visszaszerezhesse fiát, aki volt feleségénél lakik. Hogy mindezt elérje, visszaél színészi tehetségével, bűncselekményeket követ el. • Esni fog címmel kétrészes filmet készített a szovjet televízió Borisz Mozsajev komédiájából. A szerző, aki évekig volt újságok vidéki tudósítója, jól ismeri a szovjet falut, múltját és jelen problémáit, ugyanígy a kolhozokat. A történet főszereplője Pjotr Zvonarev kolhozelnök, akinek nagy tekintélye van a kolhoztagok körében, arra törekszik, hogy az ember igazi gazda legyen a földjén. Egyszer csak konfliktus alakul ki közte és az egyik földművelési intézet vezetője között. Mindketten ugyanazt akarják, csak más-más módon közelítenek a problémákhoz. Ebben a komédiában a humor nem öncélú, egyenesen következik a helyzetekből, amelyekbe a főszereplő a saját hibájából kerül.