Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)
1986-10-17 / 42. szám
A _ irodalomtörténeti évfordulók MZ ünneplésének szokásos jellegétől különböző lett az 1936. május 30-31 .-én június 1-én a szlovák írók Trenőianske Teplicében megtartott kongresszusának öt évtizedes jubileuma. Ez elsősorban annak a felhívásnak köszönhető, amelyet a szlovák írók fiatal- és középnemzedékéhez tartozó irodalmárok Vzduch naéich öias (Korunk levegője, fordíthatnánk magyarra) címmel idén a Nővé slovcr mellékletében, a Nederá- ban július 17-én tették közzé. Huszonegy prózaíró aláírása hitelesíti a felhívást, amelyben a korabeli kongresszust kezdeményező davisták szellemében öt pontban foglalják össze mindazt, amit szerintük a szocialista társadalom mellett elkötelezett íróknak vállalniuk kell. A legnemesebb történelmi hagyományok, a szocialista társadalmon belül megteremtett demokratizmus szellemében kijelentik, hogy az irodalom és a művészetek feladata, hogy dialógust folytasson a nemzet emlékezetének megőrzéséért, a jövőt támogató hazafiságért. Kijelentik, hogy a szlovák kultúra hitvallása volt és marad a cseh kultúra értékeinek a befogadása. Törekedni kell a szlovák kultúrának a világban való terjesztésére. Aktívan részt kell venni a szlovák irodalom és kultúra autoritásának növelésében. Végül kifejtik, hogy mit kell tenni azért, hogy ez a felhívás ne csak üres proklamáció legyen, hanem a CSKP XVII. kongresszusa és az SZLKP kongresszusa szellemében, .a korabeli írókongresszus hagyatékát vállalva segítsen a kulturális front mozgósításában. Feltehetően e felhívás visszhangjához az is hozzájárult, hogy majdnem a szlovák írókongresszus jubileumával egyidő- ben jelent meg a Tátrán Kiadónál Rudolf Chmel válogatásában és utószavával a Kongres slovenskych spisovatefov 1936 (A szlovák írók kongresszusa 1936) című kötet, amelyben a korabeli sajtóban napvilágot látott, a kongresszuson elhangzott eszmefuttatások, vitairatok tömegének legjavából közölnek. A szerkesztő érdeme, hogy végül is igazi kordokumentummá lett ez a kötet, amelyből nemcsak az írókongresszus vitaszellemét, hanem a korabeli szlovák szellemi élet polarizáltságát is megismerhetjük. Ezt tudatosítva érthetjük csak meg igazán, hogy mit jelentett 1936-ban a DAV folyóirat hasábjain folytatott előkészítő vita, amelynek eredményeként Vlado dementis, Laco Novomesky, Ján Rob Poniőan és mások törekvései ezen a kongresszuson egy antifasiszta, népfrontos szellemiségű, s a davisták jóvoltából részben szocialista orientáltságú zárónyilatkozatot hoztak létre. A kötet négy fejezetben sorolva adja közre az eredetileg folyóiratokban napvilágot látott szövegeket. Az I. fejezet az előkészítés során lezajlott vitákat dokumentálja. A II. fejezetben a kongresszuson, illetve annak helyszínén elhangzott vita anyagának egy részét közük. A III. fejezetben a kongresszust követő szlovák sajtóvisszhangból válogatnak, míg a IV. fejezetben a cseh írók reagálásai olvashatók. Ezeket követi Rudolf Chmel tanulmánya, amelyben az eléggé széles mederben lefolyt kongresszusi vita összegzését adja, külön felhíva a figyelmet a mai olvasó számára mindenképpen megfontolandó, ösztönző gondolatokra. Ezek elsősorban a dokumentumjellegükön túlnövő írásokban találhatók, amelyek az irodalom társadalmi hivatásával, a csehszlovák és a világirodalmi kontextuson belüli helyével foglalkoztak. Kétségtelenül az összeállító szándékát dicséri, hogy míg az előkészítés, illetve a kongresszus vitaanyagából válogató első két fejezet a különböző nézetek ütközését tükrözi, addig a harmadik és negyedik fejezet anyaga már a szlovák írók kongresszusának érvényes történelmi üzenetét közvetíti. M inden mélyrehatóbb elemzésnél többet mond el Rudolf Chmel utószavának az a része, amelyben a kongresszus témáit igyekszik rendszerezni. Ezek szerinte a következők voltak: a szlovák nyelv, mint művészi kifejezőeszköz; a szlovák kultúra, mai állapota és fejlődése; a szlovák irodalom és a hagyomány; az erkölcs és az irodalom; a szlovák irodalomkritika állapota és feladatai; a szlovák és a cseh irodalom kapcsolatai; az irodalom és az iskola; az ifjúsági irodalom; a szlovák színházi gondok; a szlovák írók szakmai gondjai; a külföldi irodalmi kapcsolatok; a szlovák irodalom népszerűsítése és támogatása. A továbbiakban megállapítja, hogy a csomópontok értékrendszerében az első helyen a szlovák kultúra és irodalom alaporientációjának iránya, a hazai és külföldi - kapcsolódásai, a társadalmi szerepe, a szlovák és a cseh irodalom kapcsolatai álltak. Ezek jellemzése közben megjegy- ; zi, hogy a kongresszuson népes küldöttség képviselte a cseh írókat, akik közül hárman (Stanislav Kostka Neumann, Josef Hora és Bedfich Václavek) kértek szót. A kongresszuson a szovjet írókat és a kultúra védelmére alakult nemzetközi szövetséget Hja Ehrenburg képviselte, aki elsősorban az irodalom nemzetköziségét hangsúlyozó beszédet mondott. A szovjet irodalomról szólva elmondta, hogy az első kongresszusukon több mint ötven irodalom képviselői vettek részt, közöttük gazdag hagyományokkal rendelkező népek, oroszok, grúzok, örmények képviselői, s olyanok is, akiknek a forradalom előtt még ábécéjük sem volt. E zerkilencszázharminchatban már évekkel volt mérhető a szlovák és a magyar baloldali írók együttműködésének időtartama. Ez az összefogás a haladás szélesebb körű társadalmi frontját erősítő követelményként jelentkezett. Az irodalomtörténeti kutatás még sokban adós az összekötő szálak elemző megvilágításában, s ez a tény a szóban forgó antológia összeállításán is érződik. A szlovák írók Trenőianske Teplicében megtartott kongresszusán népes küldöttség képviselte a csehszlovákiai magyar írókat. Bár eszmetörténeti szempontból voltak vitatható korszakai a polgári demokrácia • egyik vezető folyóiratának, a Magyar írásnak, 1936-ban feltehetően a szlovák sajtóban folyó viták és a megtartott írókongresszus hatására megjelent a szeptemberi szám, amelyben több olyan írás is olvasható, amely közvetve a szlovák írók vitájához kapcsolódik. Ebben a számban Farkas István, aki rendszeresen szemlézte a szlovák és a cseh folyóiratokat A szlovák kongresszus a mi szemszögünkből cimen írt glosszát, majd összefoglalta a korabeli polgári beállítottságú folyóiratok ezzel kapcsolatos közleményeit. A glosszaíró nem tudta túllépni saját korlátáit, amikor elhalgatta a DAV szerepét. E folyóirat munkatársai ugyanis meghatározó tényezői voltak a kongresz- szusnak. Ez is Farkas szemléletének és szemléjének tendenciózusságát bizonyítja. Igazolja a csehszlovákiai magyar irodalom megosztottságát, amely kétségtelenül érezhetőbb volt, mint a szlováké a kongresszus előtt. Feltűnő, hogy ebben az írásban Farkas a szlovák írókról úgy szól, mint hQmogén közegről. Milyen értelemben? ,, Közöttük nem ültek emigránsok". Ennek megértéséhez tudni kell, hogy az első országos írógyűlést a Csehszlovákiai Magyar Újságíró Szindikátus rendezésében 1926-ban éppen Tren- cianske Teplicében tartották. Akkor a szindikátusban megalapították az írói osztályt, amelybe 208 írót vettek fel. Az „emigránsok“ fogalom pedig elsősorban a fehér terror elöl a polgári demokratikus Csehszlovákiába emigrált magyarországi baloldali és kommunista írókat takarja, akiknek fő érdemei voltak abban, hogy a szárnyait bontogató csehszlovákiai magyar irodalom nem fulladt a dilettantizmusba. A Magyar írás már idézett számának volt egy Farkas István-féle lapszemléje is, amelyben a Slovenské pohfadyt, az Elánt (Ján Smrek lapját), a Kultúrát és a Slovenské smeryt szemrevételezi. Itt említi meg, hogy az Elán 1936/10. számában a szlovák írókongresszusról számol be, s a szemleíró megjegyzi: ,,Magyar szempontból érdekel, hogy a Csehszlovákiai Magyar Tudományos Irodalmi és Művészeti Társaságot pl. Vozári Dezső képviselte, míg a magyar költőket Győri Dezső. A kongresszust egyébként még a következő magyar egyesületek vagy írók üdvözölték: Magyar írók gazdasági Egyesülete (IGE, Budapest), For- báth Imre, Farkas István, Szalatnai Rezső és Erdőházi Hugó. A kongresszus folyamán Győri Dezső magyarul szólalt fel. Lám, Farkas István, aki mint utóbb kiderült, résztvevője volt a kongresszusnak, még Győri Dezső felszólalását sem ismertette, s elfogultságát igazolta azzal, hogy csupán tényszerűen megállapította. Egy másik korabeli folyóirat a Magyar Minerva, amely konzervatív szellemiségű, a dilettáns írók egy részét felkaroló szerkesztési elveivel tűnt ki, s a leghosszabb életű magyar irodalmi lap volt. A váltakozó színvonal sem mentség arra, hogy a szlovák írók kongresszusáról csupán lapszemléjében emlékezik meg. Petne- házy Ferenc szemleíró a Slovenské po- híady közleményei alapján csupán ténymegállapításokra szorítkozik. Míg a Magyar írás a képviselt irányvonalához méltóan állást is foglalt, addig ez a lap szinte indiferens módon tudomásul vette a kongresszus határozatát. Ettől a szemléletű folyóirattól már az is eredménynek számít, ha megállapította, hogy a Prágában kiadott Elán közli Hja Ehrenburg köszöntőjét. 1936-ban a szövetkezett ellenzéki pártok központi napilapjának számított a Prágai Magyar Hírlap. Napilap-jellegének ugyan ellentmond, hogy 1936. május 31-én a kulturális rovatában Herczeg Ferenc nyilatkozatát hozta Surányi Miklós új Széchényi-regényéről. Június 3-án még egy pieéfany-i kiállítás köti le szerkesztőinek a figyelmét, s csak június 4-én közöl erről tudósítást. „A termékeny munka jegyében zajlott le a szlovák írók háromnapos kongresszusa “című tudósításban megemlíti többek között Piáét, Novomesky, Poniőan, E. B. Lukáő és mások nevét, majd megállapítja: „A szlovák írók a független szlovák kultúra fejlődése mellett manifesztáltak, s hangsúlyozták, hogy a szlovák irodalom a cseh irodalommal való versenyben meg akarja őrizni sajátos jellegét. “ Ennyire volt képes tehát a polgári sajtó, megrekedve az események puszta rögzítésénél. A baloldali lapok közül a kongresszus idejére sajnos már megszűnt Fábry Zoltán lapja, Az Út. Feltételezhetően ez lett volna a legméltóbb partnere a DAV-nak, abban a munkában, amelyet az eszmei, világnézeti és felekezeti különbségek • keltette ellenségeskedés elsimításában végzett a szlovák írók körében. Az Út akkor már szinte csak félévenként jelent meg, s így nem vállalhatta fel azt a munkát, amit a DAV oly termékenyítőén elvégzett az írókongresszust megelőző vitában. Utolsó száma az előző után öt hónappal, 1936. május 1-én jelent meg. Nem véletlenül irta Fábry Zoltán a Stó- szi délelőtt című kötetében (Tátrán, 1968): „A havi lapból lassan negyedéves sajtótermék lett: aztán szinte észrevétlenül meg is szűnt, hogy a Magyar Napban, e népfrontlapban erőteljesebb és zavartalanabb életre támadjon fel küldetése és mondanivalója." A Magyar Nap Morav- ská Ostravában megjelenő első számának pedig az a Moskovics Kálmán lett a szerkesztője, aki mind a DAV-nak, mind Az Útnak a munkatársa volt. Vagyis az 1936. március 3-án először megjelent Magyar Nap a CSKP lapjaként a főszerkesztő vezércikkében így köszöntötte az olvasót: ,,A magyar nép sem állhat oldalt, amikor a már fasiszta parancsuralomba igázott vagy az ellene harcoló milliók a gondolat és tudomány legjobb művelőivel a haladás, a demokratikus jogok és a béke világseregét toborozzák. Akarjuk, hogy a csehszlovákiai magyarság is ezekben a sorokban meneteljen a vele egymásrautaltságában itt élő népekkel." Tehát ez a szemlélet azonos azzal, amit az írókongresszust megelőző és az ott folyt vitában a DAV munkatársai képviseltek. N em véletlenül foglalkozott a Magyar Nap többször is a kongresz- szussal. 1936. május 23-i számának Kul- turszemle című rovatában írták: ,,llja Ehrenburg a szlovák írók kongresszusán. Mint már beszámoltunk róla, a szlovák írók pünkösdkor Trencsénteplicben írókongresszust rendeznek, melyen nemcsak a szlovák irodalom legkiválóbb reprezentánsai vesznek részt, hanem meghívást kaptak rá más nemzetek és más országok írói is. A szovjet írók képviseletében llja Ehrenburg jön Teplicbe. Szlo- venszkón mindenütt nagy érdeklődéssel tekintenek ez elé a valóban nagyjelentőségű kulturesemény elé. “ Hogy mennyire komolyan gontolták ezt az utolsó mondatot a Magyar Nap szerkesztői, azt a kongresszus másnapján, 1936. május 31 -én megjelent széljegyzet is bizonyítja: „A szlovák írók kongresszusa ma ül össze Trencsénteplicben. Hogy erre a kongresszusra az egész haladó szellemű magyar közvélemény is felfigyel, annak nem csupán az az oka, hogy a velünk együtt élő szlovákság kulturális életének jelentős eseményéről van szó, érdeklődésünket nem - vagy legalább is nem elsősorban - az a körülmény kelti fel, hogy trencséni megbeszélésekre több nagy nevű külföldi írót, köztük magyar írókat is meghívtak, hanem mindenek előtt a kongresszus szelleme. A szlovák irodalomnak erős demokratikus és szociális hagyományai vannak s a mai írók költők között is nem egy akad, akik írásaikban éles kritika alá veszik társadalmi állapotainkat. S a trencsénteplici kongresszust is ezért hívták össze, hogy megbeszéljék, miképpen állhatnak az írók szellemük teljes erejével és erkölcsi tekintélyük minden súlyával a haladó gondolat, a jobb jövő és a béke szolgálatába. A szloveriszkói magyarság értékes és követendő példát találhat a szlovák írók kongresszusában. Nálunk is megindult már a munka egy haladószellemú egységes szellemi front megszervezésére, s a munkánkra nézve a trencsénteplici kongresszus eseményei bizonyára felettébb tanulságosak lesznek. A haladó szellemű szlovák írókban hű szövetségeseket és értékes segítőtársakat lelhetünk s ezért tanácskozásaikra mi is szeretettel, érdeklődéssel figyelünk és figyelmeztetünk." Az itt kifejtett gondolatot igazolandó, igen terjedelmes beszámolót közölt a lap a kongresszus befejezés^ után, amely 1936. június 4-én jelent meg. Mindenesetre nemcsak ez a tudósítás, hanem a lap későbbi írásai az írókongresszus népfrontos szellemiségét szolgálták. Az a jegyzetbeli kitétel, hogy „Nálunk is megindult már a munka egy haladó szellemű egységes szellemi front megszervezésére..." bizonyára a Tavaszi Parlament 1936. április 18-19-én megtartott tanácskozására utal, amely azonban a célként kitűzött antifasiszta egységfrontot, éppen a konzervatív ellenzéki pártok képviselőinek bojkotja miatt, a decemberben megtartott komáromi második tanácskozásán sem tudta megteremteni. Az ismertetett dokumentumkötetből és az idézett korabeli csehszlovákiai magyar sajtóbeli közlésekből kiderül, hogy megvoltak az érintkezési és azonossági pontok a szlovák irodalom és a magyar irodalom között. A tényleges összmunka azonban éppen a tükröződő különállás, provincializmus és közöny okán a haladó erők kezdeményezése ellenére sem jött létre. Úgy tűnik, hogy a magyar írók között nagyobb és mélyebb volt a világnézeti, eszmei és politikai ellentét, hogy azt, egy az antifasizmust, a kultúra és a béke védelmét, mint felsöbbrendú célt látó egységfront áthidalhatta • volna. Ugyanakkor az is kétségtelen, hogy a Magyar Nap megjelenéséig lényegében a nagy kihagyásokkal kiadott Az Út volt az egyetlen lap, amely szellemében kötődött a DAV elvi és gyakorlati vonalához. M ai vonatkozásai is vannak ennek a korabeli szellemi állapotnak, amely végül is a köztársaság megvédésére szervezett tornóci manifesztációban a kommunista párt vezetésével mégiscsak megtalálta a saját közös frontját, ha nem is a polgári írókkal, de a munkássággal mindenképpen. A szlovák írók kongreszusának félévszázados jubileuma kapcsán közzétett felhívás a csehszlovákiai magyar irodalmárokat is kötelezi, nem kevésbé a múltbeli tanulság. Jó lenne, ha felismernénk, hogy a közös haza, a szocializmus eszméje, nem kevésbé a közösen vívott forradalmi harcok hagyatéka a csehszlovákiai magyar nemzetiség szellemi életében és kultúrájában is előrevivő erő. DUSZA ISTVÁN ÜZENET II THUMB Gondolatok és adalékok egy könyv margójára
