Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)
1986-10-10 / 41. szám
ÚJ szú 15 1986. X. 10. Az első csehszlovák katonák könnyekkel a szemükben 1944. október 6-án léptek hazai földre. Ahhoz, hogy erre sor kerülhessen, a kárpát-duklai hadműveletben 11 550 katonának kellett elesnie; a szovjet hadsereg tagjai közül 47 200-an sebesültek meg, s az eltűntek . száma elérte a 27 500-at. További tízezrek a Csehszlovákia felszabadításáért vívott harcokra mindmáig emlékeznek. .. Szerencsés véletlen A belorusz fővárosról elnevezett szálloda portása a legapróbb részletekig elmagyarázza, hogyan jutok el a Nagy Honvédő Háború Történelmi Múzeumába. Minden egyszerűnek tűnt, megköszöntem az információt és kiléptem az utcára. Néhány perc elmúltával rendkívül hideg, mínusz 23 fokos fagy ösztönzött a gyorsabb haladásra, de tájékozódási képességem csődöt mondott. Beburkolóztam kabátomba, amelyet nyilvánvalóan nem az itteni viszonyoknak megfelelően varrtak. Körülnéztem, kitől kérhetnék segítséget. A sarok mögül egy magas, egyenes tartású férfi lépett elő, és sétálva haladt felém. Nagyon készséges volt, mint mondta, ő is a múzeum irányába tart. Néhány perc múlva kiderült, hogy véletlen társam, Nyikolaj Alekszandrovics Gu- zovszkij, építészmérnök és jelenleg az általam keresett múzeum, valamint más műemlékek gondozásáért is felelős. Valóban szerencsém volt, a lehető legjobb kísérőbe botlottam.- Kissé talán szokatlan, építészmérnök egy múzeumban? - kérdezem.-Tudja hány szakmám volt már... és hány helyen jártam?! A múzeumban csak harmadik éve dolgozom - hangzik a válasz.- És azelőtt? Mintha nem is hallotta volna kérdésemet, bevezet a múzeum kellemesen fűtött előterébe, elkísér a ruhatárhoz, majd onnan arra a folyosóra, ahol az irodák vannak. Bekopogtat a múzeumi kísérők ajtaján és bemutat vezetőjüknek. A Csehszlovákiából érkezett újságíróról, természetesen, megkülönböztetett figyelemmel gondoskodnak. Nem kell csoporttal mennie, amelyekből egyébként egész évben sok látogat el a múzeumba. Nyikolaj Alekszandrovics búcsúzik, de hozzáteszi:- Azt kérdezte, mit csináltam azelőtt? Megvárom magát, ha megtekinti a kiállítást, nézzen be az irodámba. Ha akarja, főzök egy forró teát is... Kényszeredetten elmosolyodtam és megígértem, feltétlenül benézek. Ekkor még nem tudtam, milyen meglepetést tartogat számomra újdonsült ismerősöm. Csaknem három órán át jártam a kiállítási részlegeket, s kísérőm büszkén mutatta azoknak a csehszlovák katonáknak a fényképeit, akik a második világháború idején a szlovák hadseregből dezertáltak és csatlakoztak a belorusz partizánokhoz. Fáradt lábamnak elkelt a pihenés, ezért örömmel nyitottam be Nyikolaj Alekszandrovics irodájába, s fogadtam el a puha karosszéket, az illatot árasztó teáról nem is beszélve. Egy fiú Goméiból- Jól emlékszem a kérdésére: mit csináltam ezelőtt? Amikor egyetértőén bólintottam, áttetszőén kék szemével rám nézett, elmosolyodott, majd legyintett egyet, mintha azt mondta volna, mindez a múlté. De aztán kiegyenesedik, kisportolt alakja tökéletesen leplezi, korát.- Valóban sok szakmát próbáltam ki, de mindenekelőtt katona voltam, a szovjet hadsereg tisztje. Asztalának fiókjába nyúl, s egy dossziéból fényképeket vesz elő, közöttük egy megsárgult portré: Guzovszkij őrnagy díszegyenruhában, mellén kitüntetésekkel.- Milyen fegyvernemnél szolgált?- A légierőnél. A kitüntetések között kutatva azt remélem, hogy csehszlovák kitüntetést is találok. De nem látok egyet sem. Szomorúan fordulok felé:- Nyikolaj Alekszandrovics, csehszlovák kitüntetése nincs?- Nincs, bár Csehszlovákiához emlékezetes élmények fűznek... Mit gondol, miért hívtam meg magát? Tudja, a csehszlovák fiúkkal közösen vívott harcokra szívesen emlékszem vissza. Épp ezért szeretném bebizonyítani mindazoknak, akik Csehszlovákiából érkeznek, s példá-. ul eltévednek, mint maga, hogy Belorusz- sziában szívesen látott vendégek, nekem ráadásul erre személyes okaim is vannak, s ezek a legkegyetlenebb időkben gyökereznek. Duklánál harcoltunk...- És hogyan jutottak el Dukláig? - szakítom félbe, talán illetlenül.- Az hosszú elbeszélés lenne - válaszolja, de végül hagyja magát meggyőzni. Egy fiú élettörténetét hallgatom, aki Gomel közelében, vasutascsaládban született. Tizenöt éves korában kezdett dolgozni, rögtön amint befejezte a vasutas szakiskolát. Egy gőzmozdonyon volt fűtő, de szíve feltartóztathatatlanul a repülőgépekhez húzta. Felvették a lenin- grádi repülős iskolába, s már a pilótakabinban látta magát. Ám az intézményt átszervezték és mint fedélzeti technikus fejezte be tanulmányait. A fiatalember a Don melletti Rosztovban egy hatalmas négymotoros repülőgépen lett fedélzeti technikus.-Emlékszem az 1938-as „csehszlovák válságra“ - folytatja történetét - , amikor tárgyalások folytak arról, hogyan nyújthatna a Szovjetunió segítséget Csehszlovákiának egy hitleri támadás esetén. Teljes harci készültségben várakoztunk Ogyesszában, a vadász- és harci gépek és a mi bombázóink egymás mellett felszállásra készen sorakoztak. Tényleg jól fel voltunk készülve. Sajnos azonban az önök burzsoá kormánya lemondott a segítségünkről. Moldáviától Sztálingrádig A háború kirobbanásakor Moldáviában teljesített szolgálatot, ekkor már ezred- mérnökként. Büszkeség látszik a szemében, amikor a harcok első napjaira emlékezik. Ezredének vadászgépei tizenhárom fasiszta repülőgépet lőttek le. Ám ö is megsebesült, s ennek történetét így meséli el:- Amint a repülőgépraj visszatért a ki- rovogradi iskola repülőterére, riadót rendeltek el, mivel a fasiszták légitámadást indítottak. Az eget szinte eltakarták a vadászgépekkel kísért bombázók. Én egy benzinnel teli tartálykocsi mellett szaladtam volna az óvóhelyre. Mondja, mit tehettem volna mást, beugrottam a vezetőfülkébe, beindítottam a motort, s teljes gázt adtam, hogy minél hamarabb elvigyem a veszélyes gépkocsit a repülőtér területéről. Hittem, hogy minden rendben lesz. A repülőtér szélén, nem messze tőlem egy bomba robbant fel, megsebesültem, s elveszítettem eszméletemet. Amikor magamhoz tértem, zubbonyomon keresztül vér szivárgott. Mégis határtalan örömet éreztem, hogy sikerült... Akkor még csak harmadik hete tartott a háború, s amikor a katonai kórházból visszatért alakulatához, a Harci Érdemekért kitüntetés várta, (gy élte át a háború első napjait, de hány következett 'még azután? — Akkor is, amikor Sztálingrádnál harcoltunk, ugyanolyan szörnyű hideg volt, mint most. És sokan voltunk, akik mindvégig kibírtuk... A sztálingrádi csata kezdetén a fasiszta légierő jelentős túlerőben volt. Nyikolaj Alekszandrovics megindultan emlékszik vissza harcostársaira, akik nem ismerték a fáradtságot, a félelmet, hősiesen harcoltak. Nem volt ritka az olyan nap, amikor több hullámban csaknem 500 repülőgép bombázta Kotyelnyikovo, Le- nyinszkaja, Proletarszkaja és Rosztov repülőterét. ..- Gépeinknek általában tíz harci bevetést kellett akkor kibírniuk. Néhány repülőgép azonban már az első bevetés alkalmával megsemmisült, mások viszont több mint tízet is kibírtak. Egyszóval, sok volt a megrongálódott repülőgép és a mi feladatunk volt, hogy használhatóvá tegyük őket a további bevetésekre. A lezuhant vagy kényszerleszállást végrehajtott repülőgépeket igyekeztünk megmenteni, kijavítani. Hangárok, nagy sátrak nem voltak, ezért a szabad ég alatt kellett dolgoznunk. Képzelje el, a mínusz 23 fok sem volt ritkaság. Kezünk, de még inkább lábunk majd megfagyott, nekem még ma is problémát okoz a sok járás... Igaz, sokan közülünk még rosszabbul jártak, kéz- és lábujjukat kellett amputálni. Duklán át Prágáig Egy pillanatra elgondolkodik, bizonyára azon, folytassa-e az elbeszélést a rosztovi 9. légiezredről, amelynek ö is tagja volt. Megindultan emlékezik vissza Lavrinyenkóra, Ahmed Khan Szultánra, Aleljuhinra és Lovacsocra, a Szovjetunió Hőse cím kétszeres kitüntetettjeire, harcostársaira. Rajtuk kívül az ezredből még húszán kapták meg ezt a legmagasabb kitüntetést. A sztálingrádi harcok után a rosztovi ezred megkezdte a felkészülést a további harci feladatok végrehajtására, a kurszki csatára... A visszaemlékezésben mintha elérzé- kenyülne, észrevétlenül még barátibb hangnemre vált, mintha már hosszú évek óta ismernénk egymást.- Hogyan is magyarázhatnám el neked? Az, amit most mondok, egyáltalán nem mese! A kurszki csata idején pilótáinknak már nagy tekintélyük volt, s amikor a fasiszták felismerték őket, a harcból kivonták saját „ászaikat“. Egyszerűen féltek, nem akarták őket elveszíteni. A levegőben már mi voltunk az „urak“! Kérdéseimre rendkívül készségesen válaszol, csak magáról nem szívesen beszél. Mégis megtudom, hogy Duklánál már a szovjet hadsereg őrnagyi rangját viselte, s kitüntették a Honvédő Háború Érdemrenddel, a Sztálingrád Védelméért Érdemrenddel, a Vörös Zászló Érdemrenddel és két ízben A harci érdemekért éremmel. A 8. légi hadsereg légi szolgálatának vezető mérnöke volt akkor.- A mi hadseregünk kötelékében Duklánál egy csehszlovák légi hadosztály is harcolt. Mind újabb és újabb pilóták érkeztek, akiket tábori körülmények között tanítottunk arra, hogyan kell bánni a szovjet technikával, amely különböző volt. Voltak bombázóink, vadászgépeink, s ezek típusai is mások és mások voltak. A csehszlovák pilóták és technikusok mindent megtettek azért, hogy minél hamarabb elsajátítsák a korszerű technikát. És amikor megrongált gépeikkel visszatértek a bevetésből, segítettek nekünk a javításokban. Harci sikereikre mi is 0 Ez a kép Nyikolaj Alexandro- vics Guzovszkijról 1945-ben Csehszlovákiában készült... (A szerző archívumából) büszkék voltunk. Azután áthelyezték őket a szlovák nemzeti felkelés repülőterére, Tri dubyra. Mi továbbra is gondoskodtunk róluk. Duklára úgy 1944 október vége felé tértek vissza. A duklai harcok után a 8. légi hadsereg Ostrava felszabadítására készült. Guzovszkij őrnagy itt is szinte naponta találkozott csehszlovák pilótákkal. Mosolyogva magyarázza, hogyan „gyógyította“ a csehszlovák hadosztály harci gépeit. Konkrétan az ö gondjaira a vadászgépek voltak bízva.- Egységeink a prágai hadműveletben is részt vettek. Még a fasiszta Németország kapitulációja után is, egészen 1945. május 15-ig harcolnunk kellett Schörner hadseregének maradványai ellen. Pilótáink közül néhányan ekkor vesztették életüket. .. Nem tudott ellenállni... Az asztalfiókból további fényképeket vesz elő, s kezébe kerülnek a családi fényképek is. Felesége, aki hosszú hónapokon keresztül, Sztálingrádnál is vele együtt harcolt; lánya, aki a Horizont üzemben dolgozik, s fia, aki építész. A családi fényképen a háttérben egy Moszkvics látható. Büszkén meséli, hogy veterán gépkocsiról van szó, még 1943- ban készült. Állítólag egész Minszkben nincs még egy ilyen. Rendkívül jó állapotban van még ma is, s vendéglátóm ma már csak azért nem ül a volán mögé, mert 1979-ben egy infarktus után az orvosok nem hosszabbították meg gépjárművezetői jogosítványának érvényességét. Aztán az asztalon egy másik fénykép bukkan elő, amelyen lökhajtású repülőgépek mellett látható egy pilótacsoport.- Ez a kép életem új fejezetét dokumentálja. A világon az első olyan ezred tagja voltam, amely lökhajtású repülőgépekkel volt felszerelve. Mint vezető mérnök, részt vettem az 1947. május elsejei ünnepi díszszemlén is, amelyen Moszkva fölött első ízben mutattuk meg a világnak új haditechnikánkat. A hadseregből 1960-ban, 29 évi szolgálat után szerelt le. A nyugállományba helyezett ezredes túlon túl békés napjai azonban nem voltak ínyére. Az aktivitás, a kapcsolat az emberekkel, a mozgás - mindez hiányzott neki. Jelentkezett egy újsághirdetésre és rögtön az iskolapadba ültették. Cégvezető lett egy hűtőgépgyárban.- Legelőször gózmozdonyon voltam fűtő, majd katonatiszt, később cégvezető. És most., de ez is egy külön történet. Amikor még fűtő voltam, volt egy mozdonyvezető barátom. Ö most köztársaságunk ipari minisztere. Egyszer találkoztunk egy aktívaértekezleten és egyből lerohant: „Már harmadik éve, hogy leszereltél, s nem is jelentkezel. Mérnök vagy, gyere hozzánk, Belorussziát fogod építeni!“ Természetesen ment, s egy távközlési objektumot építő tröszt főműszerésze lett. Mosolyogva meséli, ez a munka sem volt könnyebb a katonai szolgálatnál. Kemény férfit igényelt, de tizenöt évig kibírta. Keresztül-kasul bejárta Belorussziát, kábeleket fektetett a Dnyeper medrébe és a hegyekben is... Csak azután döntött úgy: végleg nyugdíjba vonul! Csak a könyvednek, a turisztikának, a sportnak, az úszásnak fog élni! Mindezt ugyan máig is csinálja, de öt év elteltével nem tudott ellenállni a múzeumigazgató hiváSanak LADISLAV TAKÁŐ REPÜLŐGÉPEK „GYÓGYÍTÓJA“ Találkozás Nyikolaj Alekszandrovics Guzovszkijjal, a duklai harcok résztvevőjével i
