Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)
1986-10-10 / 41. szám
em szeretem a sürgönyöket. Sem hétköznapokon, sem ünnepnapokon. Most is furcsa érzés lesz úrrá rajtam. Miért ez a sürgöny? Kitől? ..Ljalja, várunk a születésnapomra. Mindenki itt lesz. Szta- szik." Újra és újra átolvasom öcsém üzenetét. Nem. szeretem a sürgönyöket. De hát Sztaszik honnan is tudhatná, hogy félek tőlük... Attól a májusi ünnepnaptól kezdve, amikor a postás a diákotthonba hozott utánam egy táviratot. Társaim körülvettek, és, szokás szerint, nevetgélve, ugrándozva kíváncsiskodtak. Az idős postás bácsi hangosan közbeszólt:- Hagyjátok abba a bolondozást, gyerekek... Csontos kezével megszorította a vállamat.- Kislány, komoly dologról van szó... A mamád... Az édesanyád meghalt... Sztaszka ezt nem tudhatja; és bárcsak sohase tudná meg, hogyan hagynak el bennünket az édesanyák...- Mama! Mi történt? — simul hozzám az én kis bogaram, Anka.- Miért?-Nézd... - és végighúzza tintás kis ujját a szemem alatt. Ó, kislányom... Mégis vidáman válaszolok:- Sztaszkának szombaton van a születésnapja, tízéves lesz. Elmehetnénk őt meglátogatni egyszer, nem?- De, de látogassuk meg - kiabál lelkesedve Anka, és szeme csillog a boldogságtól. - Mikor? Mikor megyünk?- Számoljuk csak a napokat. Pénteken. Éjjel repülünk.- Mama! Bélyegeket ajándékozok majd Sztaszkának. Az űrhajósokról!- Jól van.- És a Bisa nyulat!- Természetesen.- Mama! De mit ajándékozunk Arszentyij nagyapának és Ljuba nagyanyának? Bizony, gondolni kell Ljubov Mi- hajlovna és apa ajándékára is. Mit találjunk ki? Neki talán... kölnit lehetne. Tudom, szereti. És apának? Nyakkendőt? Hiszen nem hord. Inget? Milyet? Valamikor a kék színűeket szerette. De ez régen volt már. Most, hetvenévesen vajon mit szeret? Édesapa. Apa... ötéves koromtól emlékszem rád. Emlékszem, ahogy kopott ingben, elnyűtt kabátban jöttél felénk. Éhes szemekkel néztük a hátizsákodat.- Melyiktek Ólja Csanina7 - kérdezted halkan. Mindenki felém fordult. Te előre léptél, felemeltél és magadhoz öleltél Rekedt hangon ismételted ugyanazt: „Kicsi Ljalja. . .“ Szúrós, borotválatlan arcod az enyémhez simult. Lábaimmal kapálózva, kiszabadítottam magam az ölelésedből és elszaladtam. Ijedten fordultam hátra: szerencsétlenül, tehetetlenül álltái itt... Azután leültél az asztalhoz, ügyetlenül simogattad anya őszülő hajfürtjeit. Ő pedig csak sírt, sírdogált csendesen.- Miért sírsz? Minden jóra fordul A föld a miénk és él - mondtad suttogva. Mindezt az ajtó nyílásán keresztül láttam. Rádöbbentem, hogy az apám vagy, hogy a háborúból jöttél vissza - mégse mertem belépni a házba. Csak néztelek, néztelek. .. Nem hasonlítottál arra az apukámra, akit a fényképekről ismertem. Gyakran nézegettük őket anyával és nagyon örültünk neked. Akkor pedig egy sovány bácsi ült az asztal mögött. Homlokán mély seb nyoma látszott. Nem ilyennek ismertelek. Amikor besötétedett, halkan kinyitottam az ajtót és félénken álltam meg a köszöbön.- Ljaljka, gyere ide hozzám! Ismerkedjünk meg - mondtad vidáman. Bátortalanul indultam feléd.- Honnan ismersz?- Már régen ismertelek. Még ilyen voltál... - mutattad a kisujjadat. - Mint egy Buratino, olyan kicsi...- És fából voltam? - kérdeztem csodálkozva. Ahogy elnevetted magad, hirtelen a másik apukámra hasonlítottál. Arra, akit a fényképeken láttam. Emlékszem, gyönyörű este volt. Beleélted magad bonyolult gyermekvilágomba; megismerted bánataimat és örömeimet. Ami pedig a legfontosabb, megértettem, hogy az apám vagy. Ha nem is olyan szép és erős, mint a képen, de az enyém, igazán csak az enyém. így léptél be az életembe...- Mama, miért hallgatsz? - húzogatja türelmetlenül Anka a ruhámat. Visszacsöppenek a „jelenbe“.- Az előbb azt kérdeztem, mit ajándékozzunk a nagyanyának?- Ljubov Mihajlovnának?... KöC- nit.- Olyat, amilyet apa hozott egyszer neked?- Lehet, hogy olyat - egyezek bele, és Anka elégedetten szalad át a másik szobába. Az emlékek újból a múltba visznek... Az iskola után vagy két hétig nem láttam apát. Minden nagy hatással volt rám; a tanulás, a nyári építőtábor Kazahsztánban, és Szergej is. Ekkor voltunk hosz- szabb ideig távol egymástól anya halála óta. Hihetetlennek tűnt, hogy házunkban egy idegen nő éljen. A te feleséged. Biztos nehezedre esett tudatni velem, hogy megnősültél. így írtál róla: .....egy asszony lakik ná lam. Nagyon jó lélek.“ Ez minden, amit tudtam róla, pedig már több mint egy éve élt az otthonunkban. Nem elleneztem... Nem, nem. Megnősültél, ennek Így kellett történnie. Végre hazakerültem. A kulcs nem volt a helyén. Bekopogtam, először gyengén, majd erősebben. Senki sem nyitott ajtót. Megkopogtattam az ablaküveget. Valaki gyorsan az ajtóhoz futott. Sebesen kezdett dobogni a szivem. Az ajtóban egy asszony jelent meg, anya kék kötényében.- Tessék bejönni... Ólja Ahogy beléptem a szobába, valami furcsa érzés fogott el. Ugyanaz a bútor, ugyanazok a térítők, amelyeket még anya varrt ki. A könyvszekrényen anya fényképe. Emlékszem, ez a kép volt apánál a háború alatt. Behúzódtam a sarokba és hallgattam. Mit is mondhattam volna? „Barátkozzunk össze? Legyünk barátnők?“ Ö meg csak mosolygott és szintén hallgatott. „Hát csak hallgass, nem leszek a segítségedre.“ Mereven a szemébe néztem. Szomorúan faggatta tekintetemet és halkan így szólt:- Anyádra hasonlítasz.- És akkor? Megvonta a vállát.- Hát semmi. Csak úgy megállapítottam. Mintha valami eszébe jutott volna, hirtelen felállt és átsietett a másik szobába, abba, amelyik valamikor az én birodalmam volt. Gyengéden becézgetett valakit. Kis idő múltán gyereksírásra lettem figyelmes. Megálltam a szoba küszöbén; az ágyamon egy tehetetlenül rugdalódzó emberke feküdt. Három órán keresztül bolyongtam céltalanul az éjjeli városban, esőben. Keserű gondolatok kínoztak. Apa arcának szertefoszló, távolodó körvonalai üldöztek. „Elárultad a mamát. Engem is. És mindent, ami a miénk volt. Mindig ilyen voltál! Igazán ilyen?“ Hiába akartam öt képzeletemben kicsinek, megalázottnak látni. Nevető arca, örömtől sugárzó szeme volt előttem... Bőrig áztam. Éreztem, hogy minden lépésnél locsog a víz a csizmámban. Nem akartam újból abba a házba visszatérni, de látnom kellett őt, hacsak egyszer is, utoljára! Az ajtórésen fény szűrődött ki az utcára. Az ablakhoz léptem: apa kezére támaszkodva ült az asztalnál. Előtte szétterített újság, gondolatai viszont máshol járhattak. Tekintete az üres falra meredt. Hangosan kopogtattam meg az ablakot. Mintha felriadt volna, aztán kinyitotta az ajtót.- Ljaljaka! Te kis bolondos...- nevetett kissé rekedt hangján, mint egykor, gyerekkoromban.- Hol voltál? Már mindenre gondoltam...- És a ősizmád egészen átázott! - siránkozott a felesége.- Gyorsan vetkőzz. Ujjaim nem engedelmeskedtek, megmerevedtek a hidegtől és az izgalomtól is. Erre ő féltérdre ereszkedett, levette lábamról az átázott bocskort.-Majd én... egyedül - kaptam észbe. De már hozta is a forró vizet, közben pedig egyre csak szidott.- Kellett ez neked?! Ilyet csinálni, a mindenit! Majd lefektetett és csendesen jó éjszakát kívánt. A szomszéd ágyban a testvérem aludt. A könyökömre támaszkodva, elmélyedve néztem a kisfiú arcát. Egyszer csak elgörbült a szája, sírni kezdett Ijedten ültem fel Meleg kéz érintette meg a vállamat.- Csak álmában sír. Vagy nevet, vagy sír, ha alszik - suttogta az anyja.- Hogy hívják? - kérdeztem.- Sztaszka. Sztanyiszlav. Már három hete annak, hogy tudatni akartuk veled. Aztán mégis úgy határoztunk, legyen meglepetés a számodra: Hallgattunk. Hogy félbeszakítsam a csendet - megszólaltam:- Megsimogathatom? - s nem ismertem rá a saját hangomra. Miért voltam izgatott? A kezével intett, hogy lehet. Lélegzetvétel nélkül nyújtottam felé a kezem. Ujjammal megérintettem a homlokát. Orra egy kis gombhoz hasonlított.- Hogy tetszik a testvéred?- Mint, mint Buratino...- Hogy mondtad? - kérdezte boldogan.-Hát a meséből... Buratino... a fababa.- így hívja őt a papa! - mondta.- Mindjárt az első naptól kezdve. Melegség öntött el... Ahányszor visszatérek a szülői házba, mindig nevetve emlegetjük azt a napot.- Mama! — rohan be a szobába Anka. - Már tudom, mit ajándékozunk nagyapának... Nézd! Nevetséges hosszú orrú babát tart a kezében.- Buratinót adjuk neki! Anka vidáman ugrándozik, örül a találkozásnak. Én is türelmetlen vagyok. Igen, a Buratinót ajándékozzuk neki. URBAN GABRIELLA fordítása E lső pillantásra képtelenségnek találta az ötletet: emlékiratokat írni huszonévesen. Őrültség, gondolta, és lecsapta a tollat. Pár perc múlva azonban újra felötlött benne a gondolat: mégiscsak írni kellene. Legalább néhány bekezdést, próbálta meg rábeszélni magát. Badarság, mondta ismét, de már nem olyan elszántan. Badarság, néhány kilóval több sületlenséget összehordani. Különben is, kit érdekelne? Este a szokott lárma fogadta a csellóban.- Emlékiratokat? - húzta föl szemöldökét a Doktor. - Baromság - sercintett egyet. - Kit érdekelne? Én sem olvasom el a máséit - dörmögte megvetéssel.- Nyugalom - szólt közbe szuggesztív hangján Teleszkóp, elálló füleit vakargat- va. - Ne hamarkodjátok el a döntést. Én például szívesen olvasnám magam egy valamirevaló könyvben. Mondjuk, aranyozott bőrkötésben.- Hol él ez?! - röhögött közbe a Doktor. - Aranyozott bőrkötés... — Pöcök — köpött megvetően Teleszkóp. - Az intelligencia - nézett, s legyintett a Doktorra. - Márpedig én alább nem adom - folytatta, miközben a fogait piszkálta. - Anyám azt jövendölte egykor, csatornatöltelék lesz belőlem. Nagyjából igaza is lett. De ez még nem jelenti, hogy nem írhatok meg egy jó könyvet.- Nem kell mindjárt elvetni az ötletet - hagyta abba óriási szakállának tisztítását Pamacs. - Kipróbálhatnánk már egyszer, mire vagyunk képesek a hőbörgé- sen kívül. Meg aztán más dolgunk amúgy sem igen van - folytatta a javíthatatlan csavargó bölcsességével. - Különben sem jelenthet problémát egy könyv megírása. Itt, a város szélén, ahol futószalagon jönnek a sztorik.- Rendben - csapott az asztalra a Főnök. - De csak együtt. írunk egy nyolckezeset, abból úgyis kevés van - zárta le a vitát.- Nagy vagy, Főnök - röffent bele Teleszkóp. - Ezért a határozottságodért szeretlek. Fizetheted az újabb kört.-Akkor döntsünk - krákogott Teleszkóp. - Műfaj, stílus, tartalom. Akármire nem pocsékolom el a tehetségemet. Javaslom, hazudjunk, amennyi belefér. Arra harapnak az emberek.- Tetves garasos szemlélet' - köpött a Doktor. - Milyen társaságba kerültem! - kortyolt egy mélyet a poharából. - Jobb körökben az ilyesmi szó nélkül megy és automatikus.- Nem az Akadémián vagyunk - hördült fel Pamacs. - Fitogtatod az eszperantódat, ahelyett, hogy fizetnél egy kört.- Nyugalom - szólt a Főnök. - Maradjunk a tárgynál. Ha össze-vissza fogunk ugrálni, soha nem lesz a dologból semmi.-Gondold meg, Főnök, duruzsolta Pamacs. - Primitív társaság ez - nézett a Doktorra -, ezekkel nem lehet művészileg együttdolgozni. írjuk meg ketten, egy az egyben, ahogy jön. Ezek itt hazudozni akarnak Főnök, gondold meg, széttépnek érte!- A városban? - kérdezte a Főnök.- Itt, az ivóban! - magyarázta Pamacs.- Mert a városban lehet, pen... - folytatta csendben a- Ambíciói vannak - vá a Doktor, fölemelve az ujját. - / tehát befellegzett.- Ugyan - kapta fel a fejét- Megírjuk.- Büszke vagyok rád - csap ra egy óriásit Teleszkóp. - Ezé föl rád, Főnök. Jutalmul rendeli egy kört, soron kívül. Mit szóltc Szép, napfényes délelőtt vo tizenötödike, amikor a világra ji rokban született, mondták a meglátja kedves, egyszer még bér lesz belőle.- Akárcsak egy kis Pető- mondta a falu tudós bába,- Akárcsak egy kis Petőfi, a Csak éppen a kokárda hiány; jéröl...- Kedvező a csillagok kon- mondta a falu jövendómondój díjas tanító is. - Bezégné, ha m borocskát adna, olyan fényes j< nék én neki, hogy azt még a pü megirigyelhetné. Ha még egy k •kát adna... Anyám bölcsőbe tett, betaka próbált elaltatni. A bölcső vadu dzott a kissé hajlott mestergere hiába. Azt mondják, akkor há három éjjel a bömbölésemtől vt a környék.- írd! - mondta határozottá kóp. - Hetvenegyben csodáll< először a világra. A város fölöt eddig elképzelni sem tudtam, < ragyogott az ég. A templom két tornya buja pennaként rugaszk a szürke paplan-égnek.- Ez nagyon tud - röhögte a Doktor. - Ebből megint val; szenvelgés lesz, szövetkezete egymás.- Kuss! - csattant fel T- Szétverem a képed! Ez az én sem, neked itt kuss, megértette- Nem rosszból mondom - c dett le a Doktor -, figyelmezt Gondolom, nem feltétlenül ss hogy a mi standard honi témái sák a te bekezdésedet is. Bá gondolod...- Megmondtam - ordította T- Majd a saját bekezdésedné oda azt írhatsz, amit akarsz. Kü a nagyapám tízezer holdas r volt, megértetted, neked egy ily Nagy László felvétele GC A A la /» kér ri folyosói Az egyi tizennégy gett érte. mos levác volt, ha la eknek. Az alag gett, de í egy sarokI - Cicus házmestei kerülsz idt Fölkapt, tudott, e/si Az öreg patkány - meghök szélt vele Eddig c jigálták, ve tek előle. Illllllllill LJUDMILA SZULJZSENKO
