Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)
1986-10-03 / 40. szám
m OKTÓBER .■= A KERTBEN A naptár már októbert jelez, s mint ősz derekán általában, a kertben most is bőven akad tennivaló. Legfőbb ideje, hogy betakarítsuk és elraktározzuk egész évi munkánk gyümölcseit s felkészülten várjuk a közelgő telet. Régi tapasztalat, hogy a csapadékos időben betakarított termények az átlagosnál könnyebben és gyorsabban romlásnak indulnak, tehát főleg a gyökérzöldséget érdemes mielőbb felszedni, átválogatni és elraktározni. A gyökerek rétegezéséhez friss homokot használjunk, mert a tavalyi betegségeket terjeszthet. A már színesedő paradicsombogyókat az ablakpárkányon vagy a fagymentes helyiségekben, gyökerével felfelé felfüggesztett növényen beérlelhetjük. A megkésett karfiolt meg a halványító zellert telepítsük át a melegágyba vagy a későbbi palántaneveléshez előkészített, végszükség esetén fűthető fóliaházba. Aki szereti a tormát, néhány gyökeret a sárgarépához hasonlóan tárolhat, a tisztogatáskor eltávolított talpgyökereket pedig új ültetvény telepítésére lehet felhasználni. Most ad fogyasztható termést az ősz elején vetett borsó, és az ilyenkor gyorsan fásodó hónapos retek fogyasztásával- értékesítésével is sietni kell. A kora tavaszi csemegének szánt sárgarépát és petrezselymet fóliaborítással óvjuk a hidegtől. A fagyokat viszonylag jól tűrő bimbóskel az enyhébb éghajlatú körzetekben szabadban teleltethető, másutt ajánlatos melegágyba vagy fólia alá telepíteni. A szedését mindenesetre nem célszerű elkapkodni, hiszen bárhogy készítjük is el, a parányi káposztafejek akkor zamatosak igazán, ha legalább egyszer megcsípte már őket a dér. Hasonló a helyzet a sütőtökkel meg a helyenként istengyalulta töknek nevezett laskatökkel. Ezeket csak az első talajmenti fagyok után szokás betakarítani. A már korábban felásott és kissé megülepedett talajba elduggathatjuk az e célra kiválogatott, nagyobb átmérőjű dughagymát meg a csávázó Sulka- és Fundazol-oldatban áztatott fokhagymát és most ültethetünk salátát meg telelő kelkáposztát is. Az idén korábban beérett a gyümölcs, tehát a téli alma és körte már bizonyára mindenütt a tárolóban van. A helyiség páratartalma irányított szellőztetéssel, a padozat időnkénti fellocsolásával vagy nedvesített zsákok felfüggesztésével szabályozható, és a gombabetegségek elleni védekezés céljából hetente egy-egy kénszeletet is érdemes elégetni a tárolóban. A lombjukat hullató fákról vágjuk le a beteg vagy szüretkor megsérült ágakat, az idős alma- és körtefákat részesítsük ifjító metszésben, és ritkítsuk meg az egres- és ribiszkebokrokat is. A fák törzsére erősítsünk hernyófogó öveket, rétegezzük el a magoncok neveléséhez félretett barackmagokat. A korai borszőlők után leszüretelhetjük a kései fajtákat is, hiszen a bogyók cukortartalma most már aligha gyarapszik. Szeptemberben már említettük, de az évente ismétlődő tragédiák miatt újra megismételjük: a mustgáz életveszélyes, ezért a bor erjedése idején csakis égő gyertyával a kezünkben merészkedjünk le a pincébe. Ha a gyertya lángja kialszik, azonnal forduljunk vissza és csak,alapos szellőztetés után menjünk a pincébe. Aki szereti a szőlőt, a kései csemegefajtákból vagy akár a keményebb héjú, jól eltartható borszőlőkből is félretehet néhány fürtöt téli fogyasztásra. Az új telepítéshez szintén most kell előkészíteni a-talajt. A dísz- vagy pihenőkertben alaposan gereblyézzük át és szórjuk meg valamilyen szerves trágyával a gyepet, haladéktalanul szedjük fel a virághagymákat, ültessünk jácintot, liliomot és tulipánt, a még virító virágokat pedig éjszakára takarjuk le fóliával. A törpekrizantém cserépbe, virágládába telepítve nevelhető tovább, rózsát és egyéb dísznövényeket lombhullás után telepíthetünk. Aki szaporítani szeretné az aszparáguszt, a gyűjtött magot két napi áztatás után tőzegbe vesse el. A kertben nyaraltatott, kevésbé érzékeny szobanövényeket is vigyük be most már a lakásba, mert egy hirtelen éjszakai lehűlés kárt tehet növényeinkben. Legjobb, ha leszereljük és lekonzerváljuk a motoros vízpumpát, leengedjük a vizet a kerti vezetékekből meg a vízmedencéből, és felcsavarva, száraz helyen tároljuk a locsolótömlót is. (dek) JSZÚ 86. X. 3. 21 A jótékony burgonya Az emberek többsége a burgonyát csupán mint táplálékot ismeri, holott hatékony gyógynövény is. A sültburgonyát az orosz népi gyógymód a szív- betegségben szenvedők gyógyítására használja, gyomorfekély esetén pedig rózsaburgonyából nyert friss, nyers levet itatnak a beteggel. A burgonyalé kedvezően hat a fokozott savtartalommal járó gyomorhurutos megbetegedések, valamint renyhe bélműködés esetében. Rendszerint naponta két-háromszor kell egy decilitert elfogyasztani étkezés előtt fél órával. A burgonyakeményítőt mint gyulladás elleni szert használják gyomor- és bélrendszeri megbetegedések, valamint mérgezés esetén. A reszelt nyers burgonyával az égéses, illetve ekcémás bőrfelület gyógyítható. A burgonyavirágból készült főzet csökkenti a vérnyomást. Ősidőktől elterjedt népi gyógymód a forró burgonya alkalmazása: belélegezzük a gőzét, és nyoma sem marad a megfázásnak. Nemrégiben pedig a tudósok a burgonyacsírából egy ez idáig ismeretlen vegyületet nyertek, a szola- nint. Kiderült, hogy allergia ellen kiváló szer. (Sz) Csemegeszőlő karácsonyra Célunk, hogy a szőlő fogyasztási idényét meghosszabbítsuk és szüret után még a téli hónapokban is finom, tápláló szőlővel egészíthessük ki napi étrendünket. Eltartásra legalkalmasabbak a laza fürtű, nem könnyen rothadó, erős, vastag héjú és húsos bogyójú fajták. Minél jobban megközelíti valamelyik fajta ezeket a követelményeket, annál hosszabb ideig tartható el. Ilyen pl. az Afuz Ali, a Hamburgi muskotály, Mathiász Jánosné, Kecskemét virága, Dinka- félék, Guzalj-Kara stb. Csak egészséges fürtöket válogassunk ki és akkor szüreteljük a szőlőt, amikor jól megérett, de a teljes érettségi fokot még nem érte el. Éretlen, vagy túlérett szőlő csak rövid ideig tartható el. A tárolás alatt egyrészt a penészedést, rothadást, másrészt pedig a bogyók töppedését, aszálódását kell megakadályozni. Száraz levegőben a fürt nem penészedik, de gyorsan topped, nedves levegőben nem topped, de hamar penészedik. E két követelmény összehangolásától függ az eltarthatóság. Legismertebb, legegyszerűbb eltartási módszer a kamrában iárolás. Milyen hosszú ideig tartható el jó állapotban a szőlő? Ez leginkább attól függ, hogy milyen helyiség áll rendelkezésünkre. A szőlő eltartására a legkedvezőbb a plusz 2 és 10 Celsius-fok közötti hőmérséklet és a 80-85 százalékos páratartalom. A helyiségben ne legyen nagy höingadozás, csak ritkán nyitogassuk az ajtót és lehetőleg a napnak azon szakaszában,amikor a belső hőmérséklet megegyezik a külsővel. A kisebb helyiség mindig alkalmasabb, mint a nagyobb, és inkább sötét legyen, mint világos. Minden idény előtt meszeljük ki 2-3 százalékos rézgálictartal- mú mészoldattal és a fa részeket alaposan súroljuk át szódás vízzel, hogy a penészgombák elpusztuljanak. Utána jól szellőztetve kiszárítjuk és a tárolás megkezdése előtt légköbméterenként 2-3 gramm kén elégetésével fertőtlenítjük a helyiséget. A szőlőt polcokra rakjuk vagy felaggatjuk. Függesztéskor 40-50 cm-es rafia vagy zsinór végére egy-egy fürtöt kötünk és a kifeszitett huzalokra vagy rudacskákra úgy függesztjük fel a fürtöket, hogy az egyik magasabban, a másik alacsonyabban lógjon. Legjobb a fürtök hegyére kötni a fonalat, mert így a bogyók lazábban állnak. A huzalok vagy rudacskák egymásközti távolsága 40-50 cm legyen. A szóló berakása után nyitva hagyjuk az ablakot mindaddig, amíg a fürtök kocsánya kiszikkad. Utána néhány napon át gyengén kénezzük a helyiséget. Ajánlatos időnként átvizsgálni és a romlásnak indult bogyókat eltávolítani a fürtökről. Utána elég ha kéthetenként kénezünk. Jól eltartható a szőlő, ha a fürtöt úgy vágjuk le, hogy a fürtnyél fölött 5-6 cm, alatta pedig 15-20 cm hosszú vessző maradjon. A vessző felső metszlapját viasszal vagy parafinnal. zárjuk le, alsó végét pedig vízzel teli edénybe helyezzük. A vízbe faszenet teszünk, hogy tiszta maradjon, a párolgást időnként pótoljuk. Fúrészporba ágyazással is tartósíthatjuk a szőlőt. Erre a célra azonban csak a bükkfa fűrészpora használható fel. Másfajta fúrészportól a szőlő idegen ízt kap. Felhasználás előtt a fúrészporból a port rostáljuk ki, utána állandó keverés mellett 2 százalékos rézgálic oldattal permetezzük be, majd teljesen szárítsuk meg a fúrészport. A ládák aljára 4-5 cm vastagon fűrészport teszünk, erre rakjuk el szépen sorban az eltartásra szedett, egészséges fürtöket. Ha egy sort leraktunk, a fürtökre fűrészport hintünk, a láda oldalát megütögetjük, hogy á bogyók közé szóródhasson a por. Ha a fűrészpor teljesen befedte a fürtöket, 4-5 cm vastagságban újabb fűrészpor réteget teszünk, s erre rakjuk a második sor szőlőt, amíg a láda megtelik. Ha valamelyik bogyó rothadni kezdene, a fűrészpor-szigetelés megakadályozza a rothadás átterjedését az egészséges bogyókra. A ládákat egymás fölé rakva, lehetőleg plusz 2-10 C-fok közötti hőmérsékleten tároljuk. V. J. Komposztkészítés esztétikusán Komposztkészítéshez csaknem minden szerves anyagot (állati, növényi eredetű hulladékot) felhasználhatunk; zöldség, gyümölcs tisztításakor a héjat, szárat, magházat stb., a levágott füvet, gyomot, gallyakat (ez utóbbiakat aprítás után keverjük a komposzthoz), de a kávézaccot, a tollat) a tojáshéjat, a szerves állati eredetű trágyát, sőt a papírt is. Az összegyűjtött, komposztsiló- ba rétegezett, érlelt hulladékból háromnegyed-egy év alatt mor- zsalékos, jó minőségű fekete humusz képződik, melyet nemcsak vetemények, palánták trágyázására, hanem virágcserepek földjébe keverve is felhasználhatunk. A komposztérlelótt a kert félreeső sarkában helyezzük el. A komposztot alkotó hulladékokat szinte bármilyen anyagú, alakú edényben, tartályban összegyújt- hetjük, érlelhetjük. Megfelel pl. réBetonacélból készült, kétoldalt dísztökkel befuttatott kom- posztérlelőt az Agrokomplex ’86 országos mezőgazdasági kiállítás látogatói is láthattak. Aki tud hegeszteni, otthon maga is elkészítheti. Kádek Gábor felvétele gi, esetleg lyukas, de tisztára mosott olajos hordó is. Vágjunk az alján és a palástján jó néhány nyílást, hogy a benne érlelt anyagok levegőt kapjanak. A megtelt hordót fedjük le néhány lapátnyi földdel. Egyszerűen elkészíthető egy huzalból font siló is. Ehhez 70-80 cm átmérőjű körben 15-20 cm mélyen ássuk ki a talajt. Egy (vagy több) karót, csövet verjünk a földbe, majd vastagabb huzalból (esetleg maradék kerítésfonatból) fonjunk henger alakú „kosarat“ a karó mellé. Végül a talajt lapátoljuk vissza a kiásott gödörbe, s kezdjük el a siló feltöltését. Négy-öt méternyi gépi kerítésfonatból és négy karóból (vagy csóoszlopból) is kialakítható kerti komposztáló. Kerítésfonat helyett négy sarokoszlopra, betonacélból készített rácsot is erősíthetünk. (E) Keresztrejtvény VÍZSZINTES: 1. Lekésik valamiről. 8. Délszaki cserje, névelővel. 14. Rejtvényünk első része (zárt betűk: M, E, R). 16. Román származású francia költő. 17. Tágas helyiség. 18. Az utolsó kettő- zöttségét jelöli. 20. Belga üdülő. 21. Gonosz. 22. Magyar táncosnő. 23. Azonos betűk. 25. A Dalmát- szigetek egyike - fonetikusan. 26. Szovjet-amerikai szerződés. 27. Némán zavar! 28. Gróf-franciául. 29. Csendes-óceáni szigetek Polinéziában. 30. Leadóban van! 32. Titán, hidrogén. 33. Ideiglenes épület. 34. A hadsereg tagjait szállító szerelvény. 37. Merevedik. 39. Igeképző. 40. Azonos betűk. 41. Kivívott. 42. Magyar költő, író. 43. Magyar festő. 44. Labdajáték. 45. Részeg. 46. Brazil labdarúgó. 47. Lerakatban van! 48. Szerep - németül. 49. Lóbetegség. 50. Locomotív ... 51. Névjegyzék. 52. Folyó a Szovjetunióban. 57. Magyar költő. 58. Ellopott. FÜGGŐLEGES: 1. Lantán. 2. Mutató névmás. 3. Magyar élsportoló. 4. Szeretetlakoma. 5.... avis, ritka madár. 6. Két névelő. 7. D. S. 8. Ügynökség. 9. öreg. 10. Albán pénznem, névelővel. 11. Az angol polgári forradalom egyik vezéralakja. 12. Rádium. 13. Sportversenyen részt veszek. 15. Felfoghatatlan. 19. Elektromágneses rezgéseket keltő és erősítő berendezés. 21. Utónév. 22. Ilyen láb is van. 24. Női név. 25. Pálcád. 26. Idegen női név. 29. ... Salvador. 31. Rekesz. 33. Szlovák költő (ék. f.). 34. Rajzszer. 35. Vietnami holdújév. 36. Ütötte. 37. Rejtvényünk befejező része (zárt betű: F). 38. Félreértek. 40. Rag. 42. ...um, terület a Szovjetunióban. 43. Kedélyes nevetés. 45. Tisztítaná. 46. Szél. 48. Gabonaféle. 49. Hal. 51. Figyel. 52. Hangtalan tamil! 53. Ébred. 54. Pala fele. 55. Azonos betűk. 56. A múlt idő jele. A szeptember 19-én közölt keresztrejtvény helyes megfejtése: A szépség mindenütt ott van. Nem rajta múlik, hogy nem tudjuk meglátni. Könyvjutalomban részesülnek: Udvardy Kálmán Rimaszombat (Rimavská Sobota), Bures Jutka, Komárom, (Komárno), Duray Rezső, Szene (Senec), Toldy Tiborné, Garamkálna (Kálna nad Hronom), Lévai Ida, Kürt (Strekov). «. «