Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)
1986-10-03 / 40. szám
AY GYULA f ! íz esti csillag, amely íblakon. A rekedthan- akas még nem ébredt izony felkel, kimegy előkapja a kisfejszét, i szérűben álló tőkén, nyhába, begyújt. Gáz házban. fel a mosogatáshoz, baromfiakat, szemet nboknak; az a kövér, éré, vállára száll, te- cikapkodja a szemet; alva szaladnak a rega kútból, kannába önti dérből, az eleresztett arogva himbálódzik, vályújába víz kerül. i soron; a kecskével neki zöldet, azután moslékot visz a disz- lázsás csöndé alszik, idik, mert szuszog és röffent. kamrába megy, az It gyalupadról elveszi ;aszakövet, a szegről sarlót, lekaparja az zöldet, a köszörúkő- íti a szerszámot. Balfüvet sarlóz; köténye kilép az utcára, ahol i, ott is belekanyarintja >e, melyet a disznóölő ff tíz óra, a hőség selhető. Ballagok az íbultan. Egy kis szel- jtozom. S ekkor meg• Ót... le jön, libegve, las- mintha fuvallat járna iban. Csak egy szűk rajta, meg egy sort. a inkább. Bőre lsen barna, mozgása V ó kaland tus, lába alig érinti Egy reklámszatyor li- íette, mintha nem is rtozna. az élelmiszerboltban észre, hogy önkénte- a nyomába szegöd- zemben üres kosarat ttok, de tekintetem fölött Őt kíséri. Aztán i szívem a torkomban '.oogni - megindul fe- ■ teszek, mintha a lek- között válogatnék. Itt mellettem, illatától elsül előttem a világ, ban leemelek a polcpohár szilvalekvárt, lépésnyire áll tőlem, lolc felé nyújtózkodik. ; a sort (sortocska) is ajta. Szemem előtt lig-meddig szemrevé- harmónia egy újabb Kezem elernyed, 'alekvár kosaramba a pénztárnál érem aztán reménytelenül kerül tőlem. Két teli : közénk furakodott. ínzt számolja, már át- a kosarából, már kint : üzletből. ok az utcán, a hőség selhető. A fejem kéjemben a pohár szil- Egy kis szellőt, sói... LENDVAY TIBOR késsel összeaprít, s korpával keveri meg; libák, kacsák „abrakja“. Veszi az öreg nyírfaseprőt, elsújtja az udvart, mert nem nézheti a rendetlenséget. A tűzhelyről leemeli a meleg vizet, megmossa a tehén tőgyét, megfeji a Pirót, felteszi a tejet forralni, kávét darál; a darálót azzal az öreg, hordós szoknyájával bebugyolálja, hogy a daráló zaja fel ne ébressze az alvókat, kiszetlözteti a konyhát, ahol takarított is, összeszedi kis unokája cipőjét, ruháját, rendbe rakja, előkészíti. Előveszi a kenyeret, mellé szalonnát, kolbászt vág a kamrában, megterít; asztalra kerül bögre, kés, villa, cukortartó. 4 óra van. A kiskakas náthás, rekedt hangját a falu másik végén fogadja az ismeretlen, most ébredő kakaska. 4.35: indul a legelső autóbusz a városból; azzal jár a „kékszakállú herceg“, a sofőr, a gépkocsivezető, de leginkább a „pilóta“; a haja olyan fekete, hogy az több mint fekete: acélkék. Az asszony végignéz az országúton: sehol, senki. Még lomha köd hömpölyög az úton, az árokban. Megmosakszik a fürdőszobában, füle mellett hátrafésüli a hajszálakat, melyekről messze szállnak a felébresztett álmok. 5 óra. AZ utcán a harmadik szomszéd kisfia sárkányt cipel a hóna alatt, játszik vele.- Ilyen korán, Pistike?- Sajnos, mondja, mint a gondterhelt felnőtt. Tejet viszek. - A sárkányt madzagolja, addig a tejeskannát leteszi a földre.- Anyukád szokta vinni.- Csak szokta. Most én vagyok az ember a háznál. Gondban vagyok.- Már miért lennél gondban?- Azért, mert a nagymamám Nagy László felvétele férjhez ment, de a mamám még nem. Ezért vagyok gondban. Az asszony felkelti a lányát.- Ilyen korán? Még nem csörgött az óra.- Kivittem - mondja csendben az asszony -, hogy végigaludd az időt. Felkelti a vejét is: keljen, menjenek a műszakba. Kislány és kisfiú unokáját még hagyja aludni. Ameddig lánya, ve- je öltöznek, addig leül a konyhában. Életéből szikrányi darabot sincs ideje végiggondolni. Ura helyett most őneki kell helytállnia. ■■■■■■■■■■■»■■■■■■■■■a Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon nem túl, volt egyszer egy ember. Na és akkor mi van? - mondhatják önök, s joggal, mert, ugye, ember volt, van és talán még lesz is. Igen ám, csakhogy ez az ember más volt, mint a többi ember. Ha hiszik, ha nem, két arca volt! Az egyik elöl, a másik hátul. Hm... Elöl, hátul... Lényegében ezt sem állíthatjuk teljes meggyőződéssel, hiszen az ő két arca - melyek inkább hasonlítottak érett, almához, mint emberi archoz - minden tekintetben egyforma, s, ebből kifolyólag, voltaképpen egyenrangú volt. (Még mielőtt a javíthatatlan szőrszálhasogatók céltáblájává válnék, beismerem, igen, akadt eltérés, de ez csak abban nyilvánult meg, hogy az egyik arcán gonosz, kárörvendő, pénzsóvár kifejezés ült, a másikról pedig jóság, megértés, segitőkészség, emberszeretet sugárzott. Társaságban általában az utóbbit használta.) CSÓKA FERENC Egy pillanatig se higgyék, hogy ez a furcsa és megdöbbentő fejforma valamiféle lelki traumát okozott volna a kétarcú embernek! Á, dehogy! Sőt! Mint Marci hevesen, úgy élt falusi házában, melynek ajtaja naphosszat tárva-nyitva állt a kíváncsiskodók előtt. Bárki bemehetett, feltéve, ha bedobott egy tízest a kapu mellett elhelyezett perselybe. Történt egy napon, melyet hősünk ezerszer elátkozott, hogy felfedezték őt a tudósok. Ekkor kezdődött a kétarcú ember kálváriája. kig vitatkoztak, magukból kikelve ordítoztak, hadonásztak, verték az asztalokat, de dűlőre nem jutottak. Végül Igen Okos Elek, a százéves, fehérszakállú bölcs jelentkezett szólásra. Miután az asztalra,tette a hatlövetűjét, megadták neki a szót.- Szerintem a kétarcú embernek volt egy ikertestvére. Egyszer, amikor háttal álltak egymásnak, valamitől vagy valakitől nagyon megijedtek. Ijedtükben hátraugrottak és összeütköztek, de olyan erősen, hogy teljesen egybeolvadtak. Ez az én elméletem! A bölcsek sokáig nem tudtak megszólalni a rémülettől, de a hatlövetű elég nyomós érvnek bizonyult ... A hipotézist egyhangúlag elfogadták. Aztán jöttek az újságírók! Cikkek özönét zúdították a mit sem sejtő olvasókra. Néhány cikkeimé az önök érdeklődésére is számot tarthat: A kétarcú ember titkai; Miért két arcú a kétarcú ember, miért nem három?; A kétarcú ember, és a többiek; Marslakó a Földön!; Kém, vagy kémcső?. Az utolsónak említett cikk megjelenése után a kétarcú embert rövid időre őrizetbe vették. Amikor bebizonyosodott, hogy ártatlan, kiengedték. Szerintem a vallatáskor merülhettek fel leküzdhetetlen problémák. Állításomat a széles körben elterjedt pletykára alapozom, ami nem a legjobb, tudom, de néha azért érdemes odafigyelni rájuk... Szóval, azok a bizonyos rossznyelvek azt pusmogták, hogy mint bűnrészeseket, szembesíteni akarták a két arcot, azzal a céllal, hogy vallomást csikarjanak ki belőlük... Még tükrökkel is próbálkoztak... Ezután az orvosok kezébe került a kétarcú ember. Hónapokon át kínozták szegényt. Pancser Ödön, a sebészorvos, azt ajánlotta, hogy vágják le a fejét, és akkor figyeljék meg, hány arca lesz! Az ötletet el is fogadták, de a kétarcú ember, az egész tudósvilág mélységes megrökönyödésére, nemtetszésének adott hangot. Később elhatározták, hogy meggyógyítják. A jóságos arcát - mert a másikat emberibbnek találták - rendszeresen kezelték Bánfi hajszesszel, amitől aztán méteres szakálla nőtt a szerencsétlennek. A genetikusok közben megállapították: a betegség nem veleszületett rendellenesség! A végső szót Pszichopata Álmos, gyermekpszichológus mondta ki, aki megállapította, hogy a tünet nem betegség, hanem tulajdonság, amely az évek során annyira elhatalmasodott, hogy alaki mutációt eredményezett. Latin neve IDÜLTUSZ KÉTSZÍNÚ- SÉGUSZ. És mivel az emberek között, mint tulajdonság, ez egyáltalán nem feltűnő - nem ORVOSI kezelésre szorul. Frantisek Halas* A szó dicsősége Ha majd a folyók forrásaikba hátrálnak ítélet napján Jósáfát völgyében s a nap kéntüze letépi az égi szárnyakat te szó súlya szállj föl a reménység nevében s könnyűségünket egész odáig emeld ahol a Hallgatás ül a lét közepén gondolatunknak adj hangot és hitelt szóljon a költő is prófétaként Selyemszavak és zsákvászonszavak álmokat keltető szavak kovásza mézből rabolni bizonyságokat betörtünk anyanyelvűnk méhkasába Tüzet kiáltasz s fölriasztod véred vesztes csatákban markolt fegyvered nevek helyett névmásokkal beéred a szépség keselyűje nem vájja ki szemed Ha majd a folyók forrásaikba hátrálnak s a komor harsona hívja a holtakat a trón elé szavunkat tesszük váltságnak s egy csipetnyi hamut mi az urnában maradt Ballada A ló fejetlen volt s még mindig járta táncát szikrakoszorút vert patkója vasa századszor ostromolta már az éjnek sáncát borzalomtól hajtott sötét lovasa A kékezüst halál épp arra vonult az égen a csillagfolyó megáradt a vak hold vöröslő lángokba borult mint tűzben a só pattogott a bánat Megzavarodott az érzékek őre minden fegyverét elhagyta már egyetlen aranyos hajszálra szőve függött az egész látóhatár A ló a vad rémülettől felnyerített a holdat verdeste tépett kantárszára a mennydörgés villámpatkót kerekített a halál fölugrott a lovas hátára És egyszerre csak... És egyszerre csak ott lesznek mindannyian Számtalan szempár figyel majd de ti nem látjátok Csak nyugtalan hátatok érzi majd tekintetüket Csöndesek lesznek fürkészök Ezért beszédetek legyen a holnapok menyasszonya Mint gyémánt az üvegen reccsen majd egy-egy mondat a kivégzések előtt írt levelekből s a falak pórusain talán vér száll fölfelé Éhezzetek örökké éhezzetek mindenetekkel az igazságra hősi halottainkat ne gyötörje gond Nagyságotok Nem gondolni önmagatokra Nemességetek Áldozat Eljött az idő ( Mintha most születne a világ Sorsdöntő idő ZÁOOR ANDRÁS fordításai Az anya A magzatvíz s az éj, mely sorsom adta és védett, már nincs sehol, és a köldökzsinórtól rég elszakadva s mindentől ami születés, csak ágyamban kuporogva találok békét, mely velem egy ütemre ver, és a véges gondolatban az álmot új, végtelen ragyogás oltja el. Messzesóvárgó érzések kutatva a Mindenséget keresik, csillagsereg röpít valami Napba, hol az Egyetlenegy lakik, majd visszahullok s éj föd, ahogy egykor födött a meztelen azúr. De nem öröm megérkeznem, a csend oly nehéz s oly zsivaj sulyosúl gyermeki szavaimra, melyek a vér titkát dadogják reménytelen: még bennem kisért a halott anya, kire már nem emlékezem. SZABÓ LŐRINC fordítása * A cseh költészet kiemelkedő alakjára emlékezünk születésének 85. évfordulója alkalmából.
