Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)

1986-09-19 / 38. szám

*

ÚJ szú

iX. 19.

Az ifjúság felkészítése

ez életre és a munkára

WLM Mim lil mJP W I I Ilii I V%CI I ÚCS

írta: Miloslav Dockal, a CSKP KB osztályvezetője

Az új tanéwel bktatásügyünk hozzálátott azoknak a feladatoknak a teljesítéséhez, melyeket a CSKP XVII. kongresszusa tűzött ki. A kongresszus kidolgozta szocialista hazánk szociális és gazdasági fejlesztése gyorsításának stratégiáját. Ebben jelentős szerepe van a müveit és képzett embernek, a nevelésnek és művelődésnek, oktatásügyünknek.

Az iskola szerepének bővülése

A feladatokat, melyeket a kongresszusi tanácskozások jelöltek ki az oktatásügy számára, szükségszerű követelményként értelmezzük - teljesítésükkel el kell érni, hogy az iskola sokoldalúan és aktívan járuljon hozzá a szocializmus megszilárdításához, a dolgozók életének gazdagításához, váljék a szocialista hazafiság és a proletár internacionalizmus természetes forrásává, a modern tudomány alapozó bázisává, olyan hellyé, ahol örömteli és alkotó munka folyhat, kialakítva az emberben a legnemesebb erkölcsi és akarati tulajdonságokat.

Nemrégiben múlt tíz éve, hogy elfogadták A csehszlovák oktatási-nevelési rendszer további fejlesztéséről szóló dokumentumot. A program megvalósítása során szerzett tapasztalatok, valamint a nemzetközi összehasonlítás eredményei azt bizonyítják, hogy helyesek a CSKP és a szocialista állam oktatási politikájának alapelvei. Az elfogadott program, belső dinamikájának köszönhetően, elegendő teret biztosít ahhoz, hogy oktatásügyünk képes legyen rugalmasan reagálni a fejlett szocialista társadalom építéséből eredő, minőségileg új követelményekre. Ma tehát mindenekelőtt arról van szó, hogy ezt a dinamikát helyesen és idejében tudjuk hasznosítani. Persze, ez összefügg azzal a kérdéssel, hogy tudunk-e új módon gondolkozni, sikerül-e az iskolák oktató-nevelő munkájából eltávolítani a rutint, mindenütt, ahol az fékezője és akadálya a jobb eredmények elérésének.

Az iskolák oktató-nevelő tevékenységében kulcsfeladatot teljesítenek a munkaközösségek. Politikai felkészültégük, felelősségérzetük és igényességük, a saját munka hatékonysága kritikus elemzésének a képessége, a pedagógiai felkészültség, mesterségbeli tudás - mindez azok közé a meghatározó feltételek közé tartozik, amelyek a munkalégkör kialakításához és az iskolától követelt eredmények eléréséhez szükségesek. A munka- közösségnek, főként a pedagógusgárdának a színvonalától függ, mennyire lesz sikeres a sokoldalúan és erkölcsileg fejlett szocialista állampolgár, a haza építője és védője, az öntudatos internacionalista, a modern ember személyiségének a kialakítására irányuló folyamat. Jól működő kollektívát lelkes pedagógusoknak kell alkotniuk, akik a kommunista párthoz és a szocialista társadalomhoz való viszonyukkal, magas szakmai felkészültségükkel, elkötelezettségükkel és elvtársias cselekedeteikkel példát jelentenek a tanulók és diákok számára. A szocialista társadalom szüntelenül gondoskodik a pedagógusok műveltségének gyarapításáról, képesítési szintjük emeléséről, valamint jogos szükségleteik és igényeik kielégítéséről. Egyúttal azonban elvárja, hogy a tanítók, nevelők és a szakoktatók jelentősebb mértékben járuljanak hozzá ahhoz, hogy a gyerekekben és az ifjúemberekben öntudatos viszony alakuljon ki a szocializmus alapvető értékei iránt, a munka és minden iránt, ami haladó.

A tanítókon múlik

A nevelést és az oktatást, valamennyi iskolai tevékenységet úgy kell értelmezni, mint jelentős tényezőjét szocialista társadalmunk szociális-gazdasági fejlesztése meggyorsításának. Ennek a gondolatnak érvényt kell szerezni minden szerv és szervezet munkájában: az iskolának nyújtott segítség, a tevékenysége színvonalának emelését elősegítő gondoskodás tulajdonképpen annak a felelős magatartásnak a megnyilvánulása, amely- lyel saját tárcánk, vállalatunk, üzemünk vagy községünk káderállománya fejlesztéséhez, illetve az ebből adódó szükségletekhez és követelményekhez viszonyulunk. Emellett azonban érvényes az is, hogy az iskola társadalmi funkciójának betöltéséért a felelősséget döntő mértékben azoknak kell viselniük, akik az iskolát irányítják és akik az iskolában dolgoznak. Az oktatás tartalmának a megújításával összefüggő kérdések mellett tökéletesíteni kell iskoláinkban az oktató-nevelő munka módszereit és formáit. Ez mindenekelőtt a tanítóktól függ, vagyis attól, hogy mindennapi munkájukat a kényelmesen alkalmazható és továbbéltetett rutinmegoldások jellemzik-e majd, vagy céltudatosan és alkotó módon gazdagítják tevékenységüket, hatékonyabb formák és módszerek alkalmazásával.

Az iskolák és nevelési intézmények oktató-nevelő munkájának sikere meghatározó mértékben függ attól is, hogy a munka légköre és ritmusa miként felel meg a fejlett szocialista társadalom építése dinamikájának. Már az alapiskolában úgy kell tanítani a gyereket, hogy felelősen viszonyuljon a munkához. Ezt a viszonyt a magasabb fokú iskolák mélyítik és fejlesztik majd tovább. Ahol nem sikerül eredményesen formálni a munkához való szocialista viszonyt, ahonnan a szocialista termelési mód és társadalmi élet alapjairól csak felszínes tudással rendelkező végzősök indulnak a gyakorlatba, ott nehezen beszélhetünk sikeres kommunista nevelésről. Ugyanígy ott is, ahol a művelődés csupán ismerethalmozásra korlátozódik, ahoi a tudás és a készségek nem párosulnak magas szintű állampolgári aktivitással és olyan igyekezettel, melynek eredménye: aktív részvétel a szocializmus építéséből eredő feladatok teljesítésében. Az ilyen iskola elszakadt az élettől, és nem képes lépést tartani a korral.

Az iskolának, valamennyi dolgozójának, úgyszintén gondoskonia kell arról, hogy növekedjék a széles nyilvánosság érdeklődése a nevelés és oktatás kérdései iránt, és hogy e téren is bővüljön a tájékozottsága. Nem csupán pedagógiai, hanem sürgős politikai feladat is ez. Lényege abban rejlik, hogy a következő nemzedékek aktív, alkotó életszemléleté és társadalmi állásfoglalásai olyan módon kapjanak ösztönzést, amely magától értetődően és természetszerűleg adódik a szocialista életmódból.

iskolán kívüli tevékenység - együttműködéssel

Ezen a területen eleve az iskoláé a felelősség, de működésének és hatásának erejét az iskolán kívüli nevelési tényezőkkel termékenyen együttműködve kell növelni. Köztük pótolhatatlan

szerepe van a családnak. A családban szerez a gyermek alapvető ismereteket, formál nézetet az életről és a társadalomról, és ezekkel érkezik az iskolába, ahol szerintük is ítél, illetve korrigálja mindazt, ■amit az iskola beléoltani igyekszik. Pozitív és negatív értelemben egyaránt érvényes mindez. Ha a család hagyja, hogy a gyermek amolyan „önkiszolgáló“ módon saját maga alakítsa életelveit, akkor az iskola nevelőmunkája magától értetődően nehezebbé válik. Az iskolának ezért érdeke, hogy mind szorosabban működjön együtt a családdal. Szükséges is, hogy így legyen. Ennek az együttműködésnek a természetes feltételei megvannak a családban is, hiszen neki meg az az érdeke, hogy a gyermek érvényesüljön az életben. Ebből kell következetesen kiindulni az iskola és a család együttműködésének fejlesztése során, és közösen kell leküzdeni mindazt, ami akadálya a kölcsönös kapcsolatok kibontakozásának.

Minthogy nálunk a családok zöme kétgenerációs, a nagyszülők hiányoznak a lakásból, az anyák többsége dolgozik, emellett növekszik a csonka családok száma - ezért mind nagyobb a jelentősége az iskolán kívüli és a családi nevelésnek.

A nemzeti bizottságoknak és az oktatási minisztériumoknak nagyobb figyelmet kell fordítaniuk az iskolán kívüli nevelés gyakorlati eredményeire. A jövőben már nem elegendő pusztán annyi, hogy megállapítjuk az e területen tapasztalható fogyatékosságokat és nézzük, hogyan él magára hagyatva főként a lakótelepi gyerekek és ifjak egy része. Ahol sok a gyerek és ifjúember, éppen ott kellene aktívabbnak lenniük főként a Nemzeti Frontba tartozó társadalmi szervezeteknek és érdekképviseleti szövetségeknek, mindenekelőtt a Szocialista Ifjúsági.Szövetségnek és Pionírszervezetének.

Ami a középfokú szakmunkásképzőket illeti, ezen a területen kulcsfeladat: minél rövidebb időn belül javítani az oktató-nevelő munka minőségét. Ehhez újabb létesítményeket kell építeni, gyors ütemben kell korszerűsíteni a szakmai képzéshez szükséges anyagi-műszaki feltételeket, gondoskodni kell képzett tanítókról, nevelőkről, de mindenekelőtt szakoktatókról. Ezek a feladatok állnak a nemzeti bizottságok, az oktatási minisztériumok, de más illetékes termelési egységek, valamint további tárcák és szervezetek előtt. Megoldásukat tekintve, már ebben a tanévben egyértelmű előrelépésnek kell történnie.

Szakemberképzés a legmagasabb szinten

Jelentős társadalmi ázerepet töltenek be a főiskolák. Szükséges, hogy oktatónevelő és tudományos tevékenységük mellett olyan ajánlásokat és javaslatokat tárjanak legmagasabb párt- és állami szerveink elé, amelyek jelentősen tágítják a megismerés határait is, és teljesen új utakat és lehetőségeket mutatnak a ma és a minden bizonnyal holnap is sorjázó problémák megoldásához. Hogy főiskoláink teljesíthessék ezeket a feladatokat, további minőségi változások szükségesek a káderállományban, a társadalmi gyakorlathoz való viszonyukban, valamint az anyagi-műszaki feltételek biztosításában is.

Oktatási-nevelési rendszerünk valamennyi szintjén különös figyelemmel kell kísérni, sikerül-e az iskolák tevékenységébe beépíteni a tudományos-műszaki haladás vívmányait. E tekintetben nagy jelentőséget tulajdonítunk az iskola elektronizálásáról jóváhagyott programnak. Az új tanévnek döntő lépéseket kell hoznia a célok elérésében. A habozás, az egy helyben topogás oda vezetne, hogy az iskola elmarad a szocialista társadalom szükségletei mögött.

A korszerű szocialista iskola építése programjának átgondolt, perspektivikus és határozott megoldásában, valamint gyakorlati megvalósításában példa számunkra a Szovjetunió. Nagy figyelemmel kísérjük az 1984-es oktatási reform megvalósításának sikeres folyamatát, ugyanígy a szakközépiskolákra és a főiskolákra vonatkozó reformtervezet körül kibontakozott vitát. A szovjet tapasztalatok segítenek a mi feladataink teljesítésében is, egyúttal előrevetítik a csehszlovák oktatási-nevelési rendszer további fejlesztésének irányait.

hálaérzetet is, mint számos más erkölcsi érzelmet, ki lehet és ki is kell alakítani, fejleszteni a gyermek lelkében. A kisgyermeket erre úgy vezetjük rá, hogy megtanítjuk: ha kap valamit, azt köszönje meg. A nyiladozó értelmű gyermek előtt megfelelő példák, didaktikus, alkalom- szerű mesék segítségével tehetjük vonzóvá a hálát, amely igen gyakori elem népmesékben is. A gyermekkel fokozatosan azt kell megértetnünk, hogy az igazi hálához semmi érdek nem fűződik, mert nem a jövőbe, hanem a múltba néz, vagyis nem vár semmit a jövőben, csakis a múltért mond köszönetét. Állítsunk minél több elriasztó és követendő példát a gyermek elé, hogy biztosan lássa, mit kell elkerülnie és mit kell követnie.

Természetesen megannyi negatív és pozitív példa sem hozhat eredményt, ha nem törekszünk élményszerúségre. Azt, amit hall vagy olvas a gyermek, hamar elfelejti, viszont amit átélt, az maradandóvá válik.

Van itt egy bökkenő. Társadalmilag ugyanis az a helyes, ha önzetlenségünkért hálát és köszönetét nem várunk, vagyis hálára és köszönetre való tekintet nélkül cselekszünk jót. A nevelés folyamatában azonban nem veszíthetjük szem elöl, hogy az erkölcs törvényei szerint az a helyes: aki a jótettet élvezte, hálával adózzék, legalábbis köszönje meg az élvezett jót. Ezt pedig bele kell nevelni a gyermekbe.

A céltudatos hálára nevelés különösen nehezen egyeztethető össze a becéző neveléssel. Minél több óhaját teljesítik a gyermeknek a kényeztetve nevelő szülök,

A

hálátlanság

fáj

annál nagyobb igényeket támaszt velük szemben, annál természetesebbnek vél minden kedvezést, ajándékot, tehát esze ágában sem lesz, hogy hálás legyen. Különösen gyakori ez az egykénél, aki hamar megszokja, később már egyenesen megköveteli, hogy ö legyen a család központja. Ha ebben a törekvésében akadályokba ütközik, olyasmit művel, amivel kiköveteli a vele való foglalkozást. Nem akar enni, nem hajlandó egyedül lefeküdni, éjjel félelemérzetei vannak, természetesen azért, hogy akkor is vele legyenek.

A következetesen és céltudatosan nevelő szülő bizony áldozatokat hoz a nevelésben, mert titokban együtt szenved kisfiával, lányával, amikor szigorral edzi őt az életre, nogy szilárd akaratú és jól fegyelmezett embert faragjon belőle. Az ilyen szülő gyermeke ezért az áldozatos nevelésért soha nem halványuló hálával tartozik.

Sajátos kérdés, amikor a szülök egyike új házasságra lép. Az új apa vagy anya igyekszik megnyerni a gyermeket, aki viszont nagyon sok esetben ellenérzéssel, gyanakvással, sőt kimondott elutasítással fogadja a közeledést, hiszen ő még emlékszik' az igazi szülőre. A „régi“ szülő emléke, a hozzákötődés gyakran meggátolja az „új“ elfogadását, de még az alkalmazkodást is. így jönnek létre a gyermekek és „mostohájuk“ között már a kezdet kezdetén éles konfliktusok, amelyek rendezését vagy csillapítását lehetetlenné teszi az esetleges szülői erőszak. Különösen súlyos gond ez a serdülőkorban, mert a családi élet megbomlása mobilizálja a kamasz szorongásait, melyek gyakran agresszivitásban nyilvánulnak meg. Valóban nagyon ellentmondásos helyzet ez: az új szülő hálát vár tőle (elvégre gyermekévé vállalta) - és visszautasítás az osztályrésze. Minél inkább erőltetik a-szülök a hála és a belülről jövő szeretet megnyilvánulásait, annál zavartabbá válik a gyermek és annál inkább ellenszegül. Ha azonban nem sürgetik a szeretet és a hála kinyilvánítását, helyes, türelmes neveléssel a gyermek érzelemvilágából fakadóan ez bekövetkezik magától is.

A hálátlanság fáj. Karácsonyi, születésnapi, bizonyítványosztás utáni ajándékozást követően hányszor halljuk egyes szülőktől: mennyi szívvel, gonddal készítették össze az ajándékot, s csak futó köszönés a válasz. És a gond, az áldozat, a lemondás, a betegség esetén való ápolás stb. - a végtelenségig sorolható, ki miért szeretne hálát kapni.

Szülök és nevelők egyaránt panaszkodnak, azonban a pszichológia szerint az egészséges gyermek nem hálás. Úgy van rendjén, hogy amit a gyermek kap, természetesnek tartsa, ne kelljen nyomban a viszonzásra, a „meghálálomra“ gondolni.

A szülőnek éreznie kell, hogy az öröm, a szeretet természetes megnyilvánulása sok-sok köszönettel felér és fesztelenebb, őszintébb minden kikényszerített hálamegnyilvánulásnál. Vagy éppen ez az igazi hála?!

SZEBERENYI JUDIT

Molnár János felvétele