Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)
1986-09-19 / 38. szám
Alojz Svrcek Antonín Lintner Jirí Javorsky A Práőei Béke Szövetkezet nemcsak a znojmói járásban, hanem országos viszonylatban is a legjobbak közé tartozik. A szövetkezeti tagok, a települések lakosai az elismerés hangján beszélnek róla. Az előzőek, mert megtalálták számításukat, a lakosok pedig azért, mert a mezőgazdasági üzem jóvoltából évről évre gyarapodnak valamilyen létesítménnyel. A járási pártbizottságon úgy vélekednek róluk, hogy nem idegenkednek az újtól. Minden körülmény között feltalálják magukat.- Négyezerkétszáz hektár mezőgazdasági területen gazdálkodunk, amelyből mintegy ötszáz hektárt tesz ki a gyümölcsös és a szőlő - mondja Alojz Svrőek, a szövetkezet elnöke, a Cseh Nemzeti Tanács képviselője, a Béke-világtanács tagja. - Dolgozóink száma meghaladja az ezerötszázat. Büszkék vagyunk arra, hogy az utóbbi öt évben száz taggal gyarapodtunk, ami azt bizonyítja, hogy szívesen jönnek hozzánk dolgozni az emberek. Megterem a gabona, amelyből évente hat tonnás átlagos hozamot érnek el. Csaknem nyolc tonnával fizet a kukorica és a száz hektáron termelt szárazbab is huszonöt mázsát ad hektáronként. Cukorrépából megközelítik az ötven tonnás átlagot. Jelentős az állattenyésztésük. Több mint háromezer szarvasmarhájukból ezerszáz a tehén. Ezektől évente 4,5 millió liter tejet értékesítenek. Emellett egymillió darab tojást, több mint ezer tonna tőkehúst és kétszázötven tonna baromfit.-Az utóbi években lényegesen növekedett a termelési érték, tavaly meghaladta a 350 millió koronát - büszkélkedik Antonín Lintner mérnök, az elnök kereskedelmi és gazdasági helyettese. - A nyereségünk tizenkilenc millió koronáról negyven millió koronára növekedett. Azt hiszem, ezek beszédes tények. Dolgozóink átlagos havi jövedelme meghaladja a háromezerszáz koronát.- A szólót évekkel ezelőtt mezőgazdasági termelésre nem alkalmas területre telepítettük. A föld, amely azelőtt nem jövedelmezett, ma sokszorosan visszaadja a befektetést, a ráfordított munkát - vélekedik Rudolf Katiik, az elnök termelési helyettese. - Az almát, az őszibarackot, nem utolsósorban a kínai káposztát magunk forgalmazzuk. A Cseh Szocialista Köztársaság területén tizenkét kereskedelmi egységünk van, amelyet naponta, friss áruval látunk el. A hútőház mellé gyümölcsszárítót építenek. Még el sem kezdték a munkálatokat, de azt állítják, hogy öt hónap múlva már üzemelni fog. Rájöttek, hogy az aszalt gyümölcs hiánycikk, jól lehet értékesíteni. Saját kimérésekben értékesítik a megtermelt bort is. Az építészeti csoport tagjai Prágában, Brnóban és Znojmóban kereskedelmi célra régi épületet, egykori borospincét alakítanak át.- Igyekszünk, hogy minden részlegünk vezetője a lehető legnagyobb önállósággal rendelkezzen - folytatja az elnök. - Erre főleg az év elejétől van lehetőség, amióta minden részlegünk önálló, vagyis önelszámoló gazdasági egység. A vezetők, a dolgozók nemcsak a termelés mennyiségében, hanem a minőségben is érdekeltek, önálló agrolaboratóriumunk nemcsak a növényvédelemben, hanem a termés minőségi besorolásában is nagy segítséget nyújt. Foglalkoznak takarmánykeverékek készítésével és a könnyúvegyipari termelést is meghonosították az egyik NSZK-beli céggel együttműködésben. Olyan sokoldalú tevékenységet folytatnak, hogy felsorolni is sok lenne. Amihez csak hozzányúlnak, mindenből pénzt csinálnak. Fűrésztelepükön nemcsak annyi gyümölcsládát készítenek, amennyi a saját szükségletüket fedezi, hanem jut belőle a szomszédoknak is. Január elsején egyesülnek az egyik gyengén gazdálkodó, kétezer hektáros szövetkezettel. Sem a vezetők, sem a tagok nem idegenkednek ettől, sőt, örülnek annak, hogy így több zöldséget adhatnak piacra, üzleteikbe.- Nemcsak az időjárástól, hanem a vezetéstől is sok függ. Attól, hogyan szervezik meg a munkálatokat, miképp tudnak szót érteni a dolgozókkal - hangsúlyozza az elnök. - Jómagam a nyugdíjkorhatár felé közeledem, de fiatalokkal vagyok körülvéve. A vezetők többsége harmincöt-negyven év körüli fiatal. Nálunk is előfordul, hogy valami nem úgy sikerül, ahogyan szerettük volna, de az egészséges kockázatvállalástól nem zárkózunk el, s ez a kor egyik fontos követelménye. Nem szabad egy helyben topogni, előre kell nézni, távlatokban gondolkodni. Ezért több tudományos intézettel és a mezőgazdasági főiskolával is együttműködünk. A termelésgépesítés magas szintű, de az emberekről sem feledkeznek meg. Olyan egészségügyi központot létesítettek, amely egy kisebb városnak is a dicséretére válna. A szakrendelő, a rehabilitációs részleg sem hiányzik belőle. A pionírtábor költségeit a szövetkezet fedezi. A dolgozók négy koronát fizetnek az ebédért. Ot év alatt közel kétszáz lakást építettek. Aki leszerződik és egyénileg akar építkezni, húszezer korona térítés nélküli kölcsönt kap. A tagok jelentős része üdülésen, gyógykezelésen vesz részt. Aki a szövetkezettel hizlaltatja meg a sertést, kilójáért 10,50 koronát fizet. Az óvodájuk és bölcsődéjük ellátottságával sem vallanak szégyent. Szövetkezeti sportegyesületüknek pedig hét szakosztálya van. A járási székhelyen épül egy nyugdíjasház. Ez adta az ötletet ahhoz, hogy itt helyben egy szociális gondozóházat építsünk, - mondja Jirí Javorsky, az elnök beruházási és szolgáltatási helyettese. - Terveink szerint negyven idős embert helyezhetünk el benne, de ha a szükség úgy kívánja, többet is. Ugyanis a létesítmény másik fele munkásszállóként üzemel majd, könnyen át lehet alakítani.- A dolgozókról való gondoskodást fő feladatunknak tekintjük - viszi tovább a szó az elnök. - Terveink között szerepei, hogy valamelyik fürdőhelyen, vagy ott, ahol legalább termálvíz van, üdülési-rehabilitációs részleget építünk, amelyet nemcsak a mi dolgozóink vehetnének majd igénybe. Aki tanulni akar, azt támogatjuk. Úgy hiszem, hogy ezek a befektetések előbb-utóbb kamatoznak majd. Bárhogy is nézzük a Práőei Béke Szövetkezet tevékenységét, bátran állíthatjuk, hogy szeretnek minden téren lépéselőnyben lenni. S ez eddig sikerült is nekik. NÉMETH JÁNOS Lelakatolt ajtók, lelakatolt szívek Amikor elénk jött, arcáról lerítt a fájdalom. Riadtan, zavartan tessékelt házának egyetlen megmaradt szobájába, immár kopottas bútorai közé. Várta jöttünket, hiszen, mint mondotta, nincs senkije, akitől segítséget kérhetne. Van ugyan két felnőtt fia, de az egyik Csehországban él, a másik meg, akinek fedelet adott, ki akarja túrni a házból, elmegyógyintézetbe akarja juttatni, illetve követeli, fizesse ki a „jussát“ (harmincezer koronát!), máskülönben megnézheti magát! - Hát lehet ilyet tenni egy édesanyával? - kérdezi sírástól elcsukló hangon, majd akadozva meséli nem könnyű sorát. AZ ANYA VALLOMÁSA- Négy évvel ezelőtt meghalt az uram. A kis ház volt az egyedüli vagyonunk. Sokat kellett takarékoskodnunk, hogy ki tudjuk fizetni. Ráadásul a férjem 1975-től rokkant volt. A velem élő fiam apja halálakor még nagyon jó gyerek volt... - mondja, majd mély lélegzetvétel után folytatja: - A fél ház a fiaimé, fele az enyém. Gondoltam, nyugdíjasként nyugodtan élem le az életem, s míg bírom, művelem a kertet. A baj akkor kezdődött, amikor a kisebbik fiam megnősült. Egy este telefonált a szomszédba, hogy ő bizony elmegy az anyósától és visszajön a szülői házba. Eleinte örültem is, gondoltam, legalább nem leszek egyedül, és ha megszületik a kisu- noka, segítek a menyemnek. A hálószobámat és a konyhámat adtam nekik, bútorostul. Eleinte meg is voltunk szépen. Csakhát a nyugdíjamból nem bírtam eltartani őket. Akkor kezdődött a pokol... A fiataloknak kényelmetlen lett a mama jelenléte, aki bizony szóvátette, ha valami nem tetszett neki. Például, hogy a konyhakre- dencét kitették az előszobába, de úgy, hogy kitörött a lába. Nézeteltérés támadt közöttük amiatt is, hogy a fiataloknak nem volt kedvük megművelni a kert egy részét, pedig eleinte követeltek egy darab földet. S amikor megszületett gyermekük, a mama fejéhez vágták, hogy fertőző beteg, s nem engedték unokájához. Egyre durvábban bántak vele. A szomszédok tanúsítják, hogy a fiú tettlegesen is bántalmazta édesanyját. Nemegyszer előfordult, hogy hozzájuk menekült, fiától rettegve. A SZOMSZÉDOK VÉLEMÉNYE- Jó szívű, becsületes, dolgos a fiú édesanyja - közölték a szomszédok. - Nemegyszer láttuk, ahogy lökdöste, kicsavarta a kezét az a taknyos. A múltkor is azt panaszolta szegény, hogy a menye a fiával együtt azt követelik, mutasson nekik valami igazolást arról, hány ledolgozott éve van, mert máskülönben a fele ház sem az övé. Hát ekkora gonoszságot el lehet túrni? A MENYECSKE Az öreg ház hátsó frontján bekopogtunk a fiatalasszonyhoz. Kíváncsiak voltuk az ő véleményére is.- A mama hívott ide minket, most meg nem tetszik neki, hogy itt élünk. Októberig kibírhatná, akkor kapunk a városban lakást. Fizessen ki minket - vetette oda hetykén. Majd amikor rákérdeztünk miért engedi, hogy a férje durva legyen az anyjához, kijelentette - ó semmiről sem tud, mert amikor „azok ketten“ veszekedni kezdenek, inkább elmegy. S mert tovább nem volt hajlandó válaszolni kérdéseinkre, visszamentünk a mamához.- Nemrég lakatot szereltem a szobaajtómra, no meg a kamrámra is. Ott őrzöm, amim van. Oda teszem a főztömet is, mert attól félek, hogy az ételembe kevernek valamit - közli szégyenkezve. - A fiam állandóan mondogatja, ha nem fizetem ki őt, elviszi a bútoromat - tárja szét a karját keserűen. - Újabban szinte naponta fenyeget, hogy bolondokházába zárat... Elmentem az orvoshoz is, mondja meg, bolond va- gyok-e és van-e fertőzésem. A doktor megnyugtatott, semmi ilyen bajom nincs. AZ ORVOS- A néni nem mondta el gondjait, ezért furcsának tűnt kérdése, fertőz-e, illetve ép elméjú-e. Az öregkorral járó betegségektől eltekintve egészségi állapota kielégítő. A FIÚ Mi az anya szobájában, a hátsó szobában pedig a felesége és néhány hónapos gyermeke várta a jöttét. S mivel sokáig kellett várnunk, megnéztük a kertet is. Az anya részén paprika, paradicsom és sok zöldség várt leszedésre, a fiatalokén csak gyomból láttunk sokat. - Lehet, hogy a fiam megállt a vendéglőben, mert ez is előfordul... hagyta befejezetlenül a mondatot a mama. A fiút a vendéglőben találtuk.- Igen, írt az anyám? Biztosan jó hibásan - mondta gúnyosan. Csak akkor rándult arcán az izom, amikor a „jussáról“ kérdezősködtünk. - Nem követelek én semmi pénzt a mamától, a bátyámmal megegyeztem, ő fizet ki. Ha úgy lenne, ahogy én akarom, s eladnánk a házat, mindenki jól járna- közli foghegyröl. - S akkor hova menne az édesanyja? - kérdeztük meghökkenve. - A bátyámhoz, Csehországba. Ezen a tájon éltem le életemet, nem beszélem a cseh nyelvet, hogyan tudnék idegenben megszokni? Meg a szívem is megszakadna..." — idézünk anyja leveléből, de a fiú konokul néz maga elé. - Ó az oka mindennek. Csapkodja az ajtókat, hangosan énekel a szobájában, csakhogy a gyerekem ne tudjon aludni. - Megkérdeztük: Hogy lehet az, hogy a szomszédok csak a segélykiáltásokról számoltak be, az éneklésről egy szó sem esett? Mondanunk sem kell, a fiú nem látta be, hogy az anyjával cudarul viselkedik. Tagadta, hogy valaha is bántalmazta, fenyegette volna. Egyre csak azt hajtogatta, hogy az anyja az egészet csak kitalálta. Nem tudtunk szót érteni vele. De figyelmeztettük arra, hogy ó is szülő. Gyermeke még kicsi, ám egyszer felnőtté érik. S mit érezne ő, ha a saját gyermekétől való félelmében lelakatolni kényszerülne szobájának ajtaját? Mit érezne, ha saját gyermeke lakatra zárná szivét a szülei elől? PÉTERFI SZONYA
