Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)
1986-08-01 / 31. szám
A héten emlékeztünk annak 15. évfordulójára, hogy a KGST Bukarestben megtartott 25. ülésszakán 1971. július 29-én elfogadták a tagországok együttműködésének a további elmélyítését, valamint a szocialista gazdasági integráció fejlesztését célzó komplex programot. A program kidolgozását a két évvel korábban megtartott soron kívüli, 23. KGST-ülésszakon határozták el, s ennek szükségszerűségét abban látták, hogy a szocialista és a kommunista építés adott feltételeinek megfelelően bővíteni, szélesíteni, tökéletesíteni kell az együttműködést minden területen. A 15-20 éves időszakot felölelő program kidolgozását a több mtfit két évtizedes múltra visszatekintő szocialista gazdasági integráció elért eredményeinek az alapos, közös értékelése előzte meg, s ezért a program ötvözte a szocialista gazdaságfejlesztés addigi tapasztalatait, illetve az ötéves népgazdasági tervek egyeztetésének tanulságait. Közös, hosszú távú elképzelések kialakítását azért koronázhatta siker, mivel volt mire építeni, hiszen az ötvenes és a hatvanas években a szocializmus útjára lépett országok kétségbevonhatatlan sikereket értek el a gazdaság fejlesztésében. Mint az említett ülésszakról kiadott közlemény is rámutatott, 1950 és 1970 között a szocialista országokban az ipari termelés 6,8- szorosára nőtt, miközben a fejlett tókés országokban ez a mutató mindössze 2,8 százalékot ért el. Megalapozottan szögezte le a közlemény, hogy „a KGST- országok fejlődésében elért sikerek a KGST tevékenységében, a szocialista társadalmi rendszerben, a szocialista nemzetközi munkamegosztásban rejlő hatalmas lehetőségekről tanúskodnak, a szocialista országok közös akcióinak nagyfokú hatékonyságát bizonyítják, az integráció alkalmasságát arra, hogy kollektíván találják meg azoknak a bonyolult feladatoknak a legcélszerűbb megoldását, amelyek elősegítik az egész szocialista közösség potenciáljának a megerősödését. “ A program egyik fő jellemvonása az volt, hogy az együttműködésben a kölcsönös előnyösségből, a felek teljes egyenjogúságának, szuverenitásának tiszteletben tartásából indult ki. A komplex program rámutatott arra is, hogy a dokumentumot aláíró nyolc tagország nem elszigetelten lát hozzá a kitűzött feladatok megvalósításához, hanem nyitva hagyták az ajtót más országok részvétele előtt is: lehetőséget kínált arra is, hogy nem szocialista országok, tehát tőkés és fejlődő országok is bekapcsolódjanak a kitűzött célok megvalósításába. A komplex programot elfogadó országok ugyanis úgy vélték, hogy az ilyen jellegű együttműködés a különböző társadalmi rendszerű országok között összhangban van a békés egymás mellett élés elveivel. A program aláírását követően később Kuba, majd Vietnam belépésével tízre emelkedett a programban közvetlenül részt vevő országok száma, vagyis a komplex program a hetvenes évek végétől immár három földrész tíz szocialista országára terjedt ki. A programmal összefüggésben feltétlenül le kell szögezni, hogy rendelkezéseinek megvalósítását hatékonyan elősegítették a testvérpártok időközben tartott kongresszusain kitűzött gazdaságpolitikai célkitűzések, mivel a kommunista és munkáspártok a másfél-két évtizedre kitűzött elképzelések gyakorlati megvalósításában a szocialista társadalom továbbfejlesztésének és az életszínvonal emelésének fontos eszközét látták. A terjedelmes program 17 fejezetre tagolódott és az aláobi főbb területeket ölelte fel: a tervezési, a tudományos-műszaki, az árképzési, a valutáris-pénzügyi, a szabványosítási, az iparfejlesztési, a mezőgazdasági és élelmiszer- ipari, a közlekedési, a vízgazdálkodási együttműködés fejlesztését, illetve a tagországok szervei és szervezetei közötti kapcsolatok bővítését, az együttműködés jogi alapjainak a tökéletesítését. Folyamatos kiegészítés A lapokban is közzétett fontos dokumentum utolsó mondata így hangzott: ,,A komplex programban előirányzott intézkedések megvalósításának és a szerzett tapasztalatoknak a mértékében a gazdasági és tudományos-műszaki együttműködés elmélyítése és tökéletesítése, valamint a szocialista gazdasági integráció fejlesztése folyamán felmerülő szükségletekből és lehetőségekből kiindulva a programot a tanács ülésszakainak határozatai alapján kiegészítik és pontosítják.“ Ha belelapozunk a KGST későbbi ülésszakainak dokumentumaiba, valóban azt tapasztaljuk, hogy az elkövetkező években a bukaresti programot tulajdonképpen folyamatosan újabb és újabb intézkedésekkel egészítették ki, amelyek szervesen kötődtek az akkor elhatározott célkitűzésekhez, s abból indultak ki, hogy a változó nemzetközi és belső szükségletekkel és követelményekkel összhangban szüntelenül meg kell újítani az 1971-ben elhatározott célkitűzéseket. jgy a komplex program gyakorlatilag megőrizte frissességét és á szocialista gazdasági integrációban részt vett ‘országok menet közben tudtak reagálni a világgazdaság előre nem látott „meglepetéseire“. Kétségtelen, hogy ez az alkalmazkodás a hetvenes évek derekán volt a legkevésbé zökkentőmentes, vagyis az 1973-ban beköszöntött olajválság utóhatásainak az éveiben. A KGST- országok az egész világgazdaságot nagy próbatétel elé állító években közös erőfeszítésekkel a lavinaszerű áremelkedésre reagálva minden fél számára egyaránt kölcsönösen előnyös megoldást találtak: a Szovjetunió nagyvonalúsága lehetővé tette, hogy a közösség tagországait ne sokkszerűen, vagyis egyik napról a másikra érjék az olajáremelések hatásai, hanem a csúszó árbázis elvének az elfogadásával ez az áremelkedés csak fokozatosan érződött. (gy tehát az energiahordozókban szegényebb tagországoknak volt idejük megfelelő alkalmazkodásra és takarékossági intézkedések foganatosítására. Az kétségtelen, hogy a hetvenes évek második felében a tagországokban visszafogottabb volt a gazdasági fejlődés üteme, de sem stagnálásról, sem pedig depresszióról nem lehetett beszélni egyetlen tagország esetében sem, nem úgy, mint a tőkés" országok legtöbbjénél. A KGST-ülésszako- kon elfogadott határozatok ezekben az években nem véletlenül elsősorban az energiahordozókkal való takarékosságot sürgették. Ülésszakról ülésszakra haladva megfigyelhettük azt is, hogy a dokumentumokban miként kapnak mind nagyobb hangsúlyt a komplex programban kiemelt részfeladatok, így a gépipari, atomenergetikai, az utóbbi időszakban pedig az elektronikai, a robottechnikai, illetve a tudományos-műszaki együttműködés bővítésének kérdései. Tizenöt év elteltével az elért eredmények tükrében leszögezhető, hogy a KGST -országok sokoldalú kapcsolataiban új fejezetet nyitott a komplex programban foglalt feladatok megvalósítása. Az utóbbi évtizedben a kedvezőtlen világgazdasági hatások ellenére - amelyeket érthetően lehetetlen volt teljesen kiszúrni - jelentős gazdasági sikereket értek el: a növekedési ütem kétszerese volt a fejlett tőkés országokban tapasztalhatónak. A KGST-orszá- gokban az elmúlt másfél évtized alatt a nemzeti jövedelem összesen 66, az ipari termelés összvo- lumene pedig 84 százalékkal emelkedett. A tagországokban az ipari termelés volumene ugyanezen időszakban megduplázódott, míg a fejlett nyugati országokban mintegy egyharmadával növekedett. 1971-1983 között a tagországokban a nemzeti jövedelem átlagos évi növekménye 4,6 százalékos volt, az ipari termelésé pedig 5,6, míg a Közös Piac országaiban ez a két mutató 2,2, illetve 1,5 százalékot ért el. A KGST-országok két évvel ezelőtt Moszkvában tartott legfelsőbb szintű gazdasági értekezletén hangzott el az a megállapítás, hogy a szocialista országoknak hatalmas gazdasági potenciál van a birtokában: ezek az államok adják hozzávetőleg a világ ipari termelésének egyharmadát, és a nemzeti jövedelem egynegyedét. A beszédes számok azt bizonyítják, hogy a szocialista gazdasági integráció fejlesztési irányait meghatározó tizenöt évvel ezelőtti döntés helyes volt, hiszen az együttműködés korábban nem tapasztalt méretekben bővült, szorosabbá váltak a tagországok kapcsolatai minden területen. Nem véletlenül szögezte le a KGST 1984-es moszkvai csúcsszintű értekezletén elfogadott dokumentum, hogy „a hetvenes években, a KGST 1969-ben tartott 23. (rendkívüli) ülésszakát követően a népeknek a kommunista és munkáspártok vezetésével végzett odaadó munkája eredményeként a szocialista közösség országai jelentős mértékben megerősítették gazdasági és tudományosműszaki potenciáljukat, nagy társadalmi programokat valósítottak meg, biztosították a népjólét stabil növekedését, a tudomány, a közoktatás, a kultúra, az egészségügy és a szociális ellátás továbbfejlesztését. Mélyebbé és sokrétűbbé vált a testvéri pártok és államok együttműködése. Ez hozzájárult a szocializmus és a kommunizmus építésében elért jelentős eredményekhez.“ Újabb mérföldkő A moszkvai tanácskozás újabb mérföldkőnek számított a KGST életében. A résztvevők egyetértettek abban: teljes mértékben beigazolódott, hogy helyes és időszerű az együttműködés elmélyítését és a szocialista gazdasági integráció fejlesztését célzó, közösen kidolgozott irányvonal, amely minden tagország sokirányú fejlődésének és gazdasági fejlettségi szintje közelítésének fontos tényezőjévé vált. Az elért eredmények értékelése mellett a KGST- csúcson azt is nyomatékkai hangsúlyozták, hogy még további jelentős tartalékok állnak rendelkezésre a kölcsönös együttműködés bővítéséhez, a gyártásszakosítás és a kooperáció elmélyítéséhez, a tudományos-műszaki potenciál hatékonyabb kihasználásához. Különösen időszerűnek tartották a tudományos-műszaki haladás minden irányú meggyorsítását, ezért megállapodtak abban, hogy a nemzeti programok alapján közösen 15-20 évre szóló komplex tudományos-műszaki fejlesztési programot dolgoznak ki, amely alapul fog szolgálni az egyeztetett, egyes területeken pedig egységes tudományos-műszaki politika kimunkálásához. Az itt elfogadott dokumentumokat tanulmányozva szembetűnő, hogy a korábbinál nagyobb nyomatékot kapott az együttműködés minőségileg magasabb szintre emelésének, hatékonysága fokozásának, az ennek útjában álló adminisztratív és egyéb jellegű akadályok felszámolásának a kérdése. Ez vonul végig gyakorlatilag az együttműködés kétezerig szóló, 1985 végén elfogadott, tudományos-műszaki komplex programjában is. A fejlesztés öt kiemelt területét felölelő új program hordereje az 1971-es komplex programéhoz hasonlítható. Megvalósításának érdekében keresni és bővíteni kell az együttműködés haladó formáit, beleértve a vállalatok és intézmények közötti közvetlen termelési kapcsolatok megteremtését is. Mint ismeretes, a tagországok már ráléptek erre az útra, sót, biztató részeredmények születtek. Jó példa erre a preáovi székhelyű, Robot elnevezésű csehszlovák -szovjet egyesülés létrehozása, amely robottechnikai berendezések kifejlesztésével foglalkozik. A szocialista közösség előrelépése kétségtelenül közös érdek, s ez lehetővé teszi olyan, minden fél számára egyaránt előnyös megoldások meglelését, amelyek új ritmust és ütemet adnak a szocialista gazdasági integráció egész folyamatának. (-pve-) Közösen - eredményesen Mérlegen a komplex program elfogadása óta eltelt másfél évtized A litvániai Szigma ipari egyesülés még az idén meg akarja kezdeni a negyedik nemzedékhez tartozó SM 1770 jelzésű számítógépek gyártását. Az eddig gyártott számítógépektől eltérően az új típus alkalmazási lehetőségei szinte korlátlanok. A korábban gyártottakkal többnyire gazdasági információk feldolgozására használták, az új generációjú számítógépek viszont alkalmasak lesznek automatikus tervezésre, vagy a technológiai folyamatok automatikus irányítására. Az új, két és félszer kevesebb energiát igénylő számítógép kifejlesztésében több KGST-ország szakemberei is részt vesznek. Képünkön: a Szigma egyik szerelőcsarnoka. (ŐSTK-felvétel) Előtérben a melléktermék Kuba - cukorsziget. A dohánytermesztésen és feldolgozáson, valamint a nikkelbányászaton kívül az ország iparát napjainkig szinte egyedül a cukorgyártás képviselte. Ám, mint valamennyi cukornádtermelő államnak, Kubának is szembe kell néznie a kényszerű valósággal: a keresletnek és a cukor világpiaci árának lassú, de folyamatos csökkenésével. Az árak jelenleg alig fedezik a költségek 30 százalékát! Szerencsére azonban a helyzet nem annyira súlyos, mint amilyennek látszik, legalábbis, ami Kubát illeti. Egyrészt az országban már megkezdődött az iparszerkezet átalakítása, gyors ütemben fejlődik a .kohászat, a gépgyártás és a vegyipar. Másrészt, mivel a cukornád igen értékes alapanyagforrás, cukron kívül is számos jól eladható cikk állítható elő belőle. A betakarítási hulladékok és a gyártási melléktermékek hasznosításának kidolgozására alakult meg 1963-ban a Kubai Cukornádszármazék Kutatóintézet. Már a forradalom előtt is hasznosítottak néhány cukornádmellékterméket, köztük elsősorban a híres kubai rumot. Később, 1930-ban élesztögyár, 1957-ben két viaszgyár és egy papírgyár létesült a melléktermékek feldolgozására. Az intézeti kutatásoknak köszönhetően 1975- ben már tíz élesztögyár, három farostlemez- gyár és ötven takarmánygyár működött Kubában. Az intézet munkatársai számos területen kívánják felhasználni a cukornád melléktermékeit. Van lehetőség a hulladékok és a melléktermékek alkalmazására az állattenyésztésben, a takarmányozásban, az élelmiszergyártásban, az energetikai és a biokémiai iparban. Ez utóbbin belül a fehérje-, az enzim- és az aminosavgyártásban. Tervezik cukornádszármazékokból cellulóz és papír, farostlemez, gyanták és különböző bioaktív anyagok, sőt gyógyszeralapanyagok készítését is. Az UNIDO-val együttműködve megépült a kubai Takarmányozási és Fermentációs Fejlesztési Központ. Jelenleg 30 tonna papírt és cellulózt gyártanak a kizárólag cukornádszármazék nyersanyagokat felhasználó üzemben. A kutatók legnagyobb eredményeik közé sorolják a sertéshizlalásra kiválóan alkalmas fehérje-koncentrátumot, amelyet a cukornád feldolgozása során nyernek. Ezzel a táppal Kuba évente jelentős devizamegtakarítást érhet el. Kubában jelenleg 173 cukorgyár működik. Ezek évente 34 millió köbméter szennyvizet bocsátanak ki. A kutatóintézet tudósai eljárást dolgoztak ki a szennyvíz medencékben történő megtisztítására. A szennyvízből nyert melléktermékeket pedig trágyázásra és biogáz termelésére használják. (BUDAPRESS)
