Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-24 / 4. szám

► ÚJ szú 15 1986.1. 24. Illllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllilllllilillllllllllll Új fogalommal gyarapodott a nemzet­közi politikai szótár: tavaly decemberben Banglades fővárosában, Dakkában meg­alakult a SAARC, vagyis a Dél-ázsiai Regionális Együttműködési Szervezet. Tagjai: Banglades, Bhután, India, a Mal- div Köztársaság, Nepál, Pakisztán és Sri Lanka. Több mint öt évig tartó előkészítés után'sikerült tető alá hozni a szövetséget, amelyet már születése pillanatában számtalan jelzővel illettek, nevezték fur­csának, szokatlannak, szegények szö­vetségének és így tovább. Igaz, talán nincs is még egy szövetség, melynek tagjai nagyságukat, politikai irányvonalu­kat tekintve ennyire különböznének, s az egymás közötti feszültségek - nem egy esetben konfliktusok is - élesek. Mi az, ami mégis összehozta őket? A SZÜKSÉG EREJE A fejlődő világ egyre súlyosabb gondjai a „heteket“ sem kerülték el, sőt.’.. Bang- ladest, Bhutánt, a Maldív-szigeteket és Nepált az ENSZ-statisztikák a legszegé­nyebbek csoportjába sorolják és a másik három állam sem nevezhető gazdagnak. A nyolcvanas évek elején - a szervezet létrehozása gondolatát 1980-ban vetette fel Ziaur Rahman volt bangladesi államfő - a hét ország külkereskedelmi forgalma hozzávetőleg 40 milliárd dollárt tett ki, ebből az egymás közötti forgalom csak 2 milliárd volt. Vagyis külkereskedelmük döntő há­nyadát a fejlett kapitalista országokkal bonyolították le, s természetesen na­gyobb volt a behozataluk mint a kivitelük. Mindez nagymértékben növelte eladóso­dottságukat. Az el nem kötelezett orszá­gok mozgalmának konferenciáin több­ször mutattak rá arra, hogy a fejlődők számára az egyik kivezető út a súlyos gazdasági helyzetből az egymással foly­tatott, a regionális kooperáció. A Dél-Dél együttműködés fejlesztéséről van itt szó, ez motiválta a SAARC létrejöttét is. Említettük a „hetek“ közötti mély poli­tikai ellentéteket. Ennek tudható be, hogy a kezdeti elképzelések egy teljesen „po­litikamentes“ szervezetre vonatkoztak, amelyben az együttműködés kizárólag gazdasági-kereskedelmi jellegű lenne. A dakkai csúcsértekezleten elfogadott alapokmányban viszont már olyan kitéte­lek szerepelnek - beledolgozták az ENSZ Alapokmányában is megtalálható elveket -, amelyeknek politikai színeze­tük van. ALAPVETŐ CÉLOK E dokumentum szerint a szövetség fő céljai közé tartozik a tagországokban élő csaknem egymilliárd ember életének ja­vítása, Dél-Azsia gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődésének gyorsítása a kollektív önerőre való támaszkodás alapján. Leszögezi továbbá, hogy az együttműködés az egyenlőség, a területi integritás, a politikai függetlenség és az egymás belügyeibe való be nem avatko­zás elvei alapján valósul meg. Az újon­nan megalakult szervezet nem sértheti a tagországok már érvényes két- és sokoldalú szerződéseit.A SAARC-érte- kezleten a döntéseket egyhangúlag kell meghozni, s figyelmet érdemlő megfogal­mazás: a szövetségen belüli együttműkö­dés megtárgyalása során nem adnak helyet a kétoldalú problémáknak és a vi­tás politikai kérdéseknek. A jövőben a szövetség külügyminisz­teri tanácsa évente kétszer ül össze, s szintén rendszeresen, évente egyszer az országok legfelsőbb vezetői is talál­koznak. Az alapokmány különböző szer­vezési intézkedéseket is taglal, például döntés született arról, hogy az elkövetke­ző időszakban felállítják a szövetség tit­kárságát is. A dakkai csúcsértekezleten tervbe vet­ték több szakértői bizottság felállítását is, például a kábítószer- kereskedelem és a terrorizmus elleni közös fellépés lehe­tőségeinek vizsgálására, vagy a dél­ázsiai nők helyzetének javítására. Külön csoport fogja majd elbírálni, hogy a „he­tek“ miként léphetnek fel együttesen a fejlett tőkés országokkal folytatott ta­nácskozásokon és a nemzetközi fórumo­kon az égető gazdasági problémák meg­vitatásakor. A KÜLÖNBSÉGEK Nem kell különösebben magyarázni, hogy a 700 millió lakost számláló India és a kétszázezres Maldív Köztársaság sem gazdasági, sem pedig politikai szempont­ból nem lehetnek egy „súlycsoportban“. India az el nem kötelezett országok moz­galmában vezető szerepet tóit be, követ­kezetesen antiimperialista külpolitikát folytat, s hagyományosan jók a kapcsola­tai a Szovjetunióval is. Nem véletlen az sem, hogy Radzsiv Gandhi első külföldi útja éppen Moszkvába vezetett. Ezzel homlokegyenest ellentétes a kb. 90 milli­ós Pakisztán irányvonala, amely a leg- messzebbmenően kiszolgálja az USA ér­dekeit. Washington milliárdokat áldoz az iszlamabadi rezsim támogatására, hi­szen az iráni fordulat, a sah bukása óta Pakisztán lett az Egyesült Államok első számú szövetségese a térségben. Pa­kisztánban állomásoznak a Fehér Ház által támogatott afgán ellenforradalmi bandák. A nemzetközi összefüggések át­tekintésekor a pakisztáni belpolitikai helyzet sem hagyható figyelmen kívül, az ugyanis, hogy egyre erősödnek a Ziaul Hakk diktátorrezsimjével szemben álló ellenzéki erők, amelyek demokratikus változásokat követelnek és Hakk távozá­sát sürgetik. Ezen nem változtat az sem, hogy Hakk a tavaly februárban megren­dezett választási komédiával - a „válasz­tásokon" a pártok indulását a tábornok- elnök megtiltotta, ezért a 11 ellenzéki pártot tömörítő Mozgalom a Demokrácia Helyreállításáért bojkottra szólította föl a lakosságot, s nem is eredménytelenül - további öt évre biztosítani szerette volna pozícióját. Valamint az sem, hogy Hakk a közelmúltban feloldotta a több mint nyolc évig érvényben lévő szük­ségállapotot. Évtizedes ellentétek feszülnek India és Pakisztán között, több háborút is vívtak egymással, s a határincidensek ugyan­csak napirenden vannak. Pakisztán nem­csak az afgánellenes bandákat, hanem a központi indiai kormánnyal szemben álló szeparatista erőket is támogatja, amit Delhiben az indiai belügyekbe való be­avatkozásnak tartanak. Az indiai vezetés a térségben feszültségszító tényezőnek tartja az iszlamabadi rezsim gyorsított üte­mű fegyverkezését. Pakisztán az utóbbi öt évben több mint három milliárd dollá­ros gazdasági és katonai segélyt kapott Washingtontól, s ebből bőven tellett a nukleáris fegyver hordozására is alkal­mas F-16-os amerikai repülőgépek vásár­lására. Mindezen túlmenően gyakran szerepelnek a nemzetközi sajtóban hírek arról, hogy Pakisztán már megtette az előkészületeket a saját atomfegyver gyártására, az USA pedig Iszlámábádot is be akarja vonni az amerikai atomernyő alá. India és Srí Lanka viszonyát az utóbbi­ban kirobbant tamil-szinqaléz belviszály rontotta meg bizonyos mértékben (Indiá­ban is élnek tamilok), bár Delhi mindig a politikai rendezést szorgalmazta. S vé­gül: nem felhőtlenek India és Banglades kapcsolatai sem. MILYEN LESZ AZ EGYÜTTMŰKÖDÉS? A felsorolt tények ismeretében senki sem merne jóslásokba bocsátkozni. Arról már inkább lehet szólni, hogy milyen lenne a jó. Amikor megállapítottuk, hogy a dakkai alapokmány már politikai színe­zetet is kapott, az csak az általános megfogalmazások síkján értendő. A konkrétabb politikai együttműködéshez a politikai álláspontok közeledésére len­ne szükség, ez pedig egyelőre nagyon távolinak tűnik. Az érem másik oldala viszont az, hogy éppen az említett szem­benállások leküzdése tenné szükséges­sé a politikai együttműködést, legalábbis enyhülést, e nélkül ugyanis nehezen kép­zelhető el a gazdasági-kereskedelmi kapcsolatok javítása, vagy a fejlett tőké­sekkel szembeni közös fellépés. Annak a ténynek pedig, hogy a feszült­ségforrások felsorolásánál mindhárom esetben India is szerepelt, világpolitikai vetülete van. A delhi vezetés számos kérdésben a Szovjetunióhoz áll közel, míg a másik három ország kormánya inkább az USA-hoz. Ezért sem várható egyelőre olyan szintű politikai együttmű­ködés a SAARC keretében, mint pl. a másik ázsiai szövetségben, a Délkelet­ázsiai Országok Szervezetében (ASEAN). AZ INDIAI-ÓCEÁN KÉRDÉSE Ez az a probléma, ahol a szovjet és az amerikai érdekek is ütköznek, s ezért az ebben a kérdésben tanúsított magatartás adhat nagyobb nemzetközi rangot a SAARC-nak. Az ENSZ Közgyűlése az el nem kötelezett országok javaslatára még 1971-ben nyilatkozatot fogadott el arról, hogy az Indiai-óceán legyen a béke öve­zete, s 48 ország részvételével bizottság is alakult, melynek feladata olyan nem­zetközi konferencia előkészítése, amely kidolgozná az e térség békeövezetté nyil­vánításáról szóló nemzetközi szerződést. Majd kilenc évvel ezelőtt, 1977-ben szovjet-amerikai tárgyalások is kezdőd­tek a katonai tevékenység csökkentésé­ről a térségben, a párbeszédet azonban Washington a negyedik forduló után (1978-ban) egyoldalúan megszakította. A Reagan-kormány hatalomra kerülé­se után az amerikai katonai készülődés az Indiai-óceán térségében hatalmas méreteket öltött, jelenleg az USA kb. harminc támaszpontot tart itt fenn. Ezek közül a legismertebb a Diego Garda szigetén (az óceán középpontján) kiépí­tett univerzális támaszpont. Az óceán nyugati részén, tehát Kelet-Afrika, a Kö­zel-Kelet, valamint Délnyugat-Azsia ti­zenkilenc országára terjesztette ki befo­lyási, vagy másképpen „létérdekeinek“ övezetét, s létrehozta az azonnal bevet­hető, negyedmillió főből álló úgynevezett gyorshadtestet. Centcom néven pedig központi parancsnokságot állított fel, melynek hatásköre kiterjed e térség or­szágainak területére is. A támaszpontok között vannak, amelyeken állandóan ott tartózkoznak az amerikai csapatok, s vannak, amelyeknek használatát (ten­geri és légi kikötők, üzemanyagraktárak) az USA szerződésileg biztosította ma­gának. Az USA tovább akarja növelni jelenlé­tét az indiai-óceáni térség északi részén, vagyis a dél-ázsiai országokban, s éppen az említett három államban, amelyekkel Indiának nézeteltérései vannak. Vagyis Pakisztánban, továbbá Srí Lankán, bár ennek kormánya tagadta, de a hírek szerint Trincomale kikötője lenne az amerikai haditengerészet bázisa, vala­mint Bangladesben. Itt Chittagong kikötő­jét bocsátanák az amerikai haderők ren­delkezésére. Ezzel szemben India következetesen küzd azért, hogy az Indiai-óceán béke­övezetté váljék, s eltávolítsák a térségből a nukleáris fegyvereket. E törekvésben teljes mértékben élvezi a Szovjetunió támogatását. Moszkvának ugyanis nem mindegy, hogy mi történik itt, hiszen az Indiai-óceánon cirkáló amerikai atomten­geralattjárók rakétái nagymértékben ve­szélyeztetik a Szovjetunió területét. Tehát India és a „hetek“ másik három tagja közti kétoldalú ellentétek nem vo­natkoztathatók el az ellentéteknek eme szélesebb vetületétől sem. Ha viszont enyhülne közöttük a feszültség, s kiala­kulna a politikai együttműködés, akkor nem lenne szükség arra, hogy azok hár­man Washingtonnál keressenek támoga­tást Indiával szemben. Mindez azonban latolgatás, az igazi választ a jövő adja meg arra, hogy milyen lesz a SAARC, s mennyire lesz életké­pes. MALINÁK ISTVÁN Büntetendő koraszülés? A pakisztáni szövetségi bíróság fel­mentette a vád alól azt a fiatal házas­párt, amelyiket korábban azért ítéltek el, mert az esküvőjüket követő hét és fél hónap múltán gyermekük született. Muhammad Salim és Zainab Bibi vádlottakat Kunjah körzet székhelyén a Hudood Rendelet 10. és 11. fejeze­tében foglaltak megsértése miatt von­ták felelősségre. Zulfiqar Ali Khan, a bíróság elnöke háromévi szigorított börtönbüntetésre, 30 korbácsütésre, valamint fejenként ezer rúpia megfi­zetésére ítélte a házaspárt. A hivata­los indoklás utalt arra, hogy „a vádlot­tak előre megfontolt, tiltott szexuális kapcsolatot létesítettek, anélkül, hogy házasságot kötöttek volna“. A körül­mények ismeretében, a bíróság ren­delkezésére álló okiratok alapján a fenti kapcsolat még a vádlottak 1984. február 18-án megtartott eskü­vője előtt létrejött, mivel a házastár­sak leánygyermeke 1984. október 3- án született. A házassági szerződés szerint az esküvő napja február 18-án volt, Lubna Salim pedig október 3-án született. A bíróság elnöke ismertette azt a tényt, hogy a terhesség normális időtartama kilenc hónap és tíz nap A bíróság álláspontja szerint a Qa noon-Shahadat törvénykönyv 121 -es paragrafusának értelmében, a Bizo­nyítási Jog alapján (mivel a történte­ket semmilyen külső körülmény sem befolyásolta, - semmilyen jogellenes állapot nem állt fenn, ami a nyilvánva­ló, kézzelfogható tények, a megszo­kott folyamat ellen szólt volna) a vád­lottaknak kellett volna bizonyítaniuk, hogy az ellenük felhozott vádak hami­sak, hogy szexuális kapcsolatuk csak az esküvő után kezdődött, hogy az újszülött valóban hét és fél hónapos korában látta meg a napvilágot. A bíróság alaposan tanulmányozva az ügyet, úgy határozott, hogy a vád­lottak minden kétséget kizáróan még 1984. február 18-i házasságkötés előtt tiltott szexuális kapcsolatot léte­sítettek, valószínűleg már 1984. janu­árjában. Éppen ezért az ügyben mindkét vádlott bűnösnek találtatott Az ítélet ellen Zainab és Moham­med Salim fellebbezést nyújtottak be a szövetségi bíróságnál. Az első fokú ítélet elleni fellebbezési kérelmüknek a szövetségi bíróság helyt adott, s fel­mentette a vád alól a fiatal párt. (A DAWN c. pakisztáni liberális napi­lapból, a Magyarország alapján)

Next

/
Oldalképek
Tartalom