Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)
1986-06-13 / 24. szám
Idill a falak mögött... ...és százezres tömegtüntetés innen nem messze, Görögország gazdasági fővárosában, Thesszalonikiben (Jorgosz felvételei) ÚJ SZÚ 15 p 1986. VI. 13. H áromszázhatvan négyzetkilométernyi középkor! Papi köztársaság - Európa leghuzamosabb ideje fennálló reszpublikája. Hatvan kilométernyi keskeny sávként nyúlik be az Égei-tengerbe, nem messze Thesszalonikitöl. Az idő itt állni látszik. Szigorú belső szabályzatok kötelezik a lakókat a napi legalább nyolcórai imára, és a tippikonok, az évszázadok során hol szigorúbbá, hol pedig liberálisabbá váló, sajátos alkotmányok részletesen meghatározzák a lakók kötelességeit (jogokról itt alig-alig esik szó), és persze, a rendkívül bonyolult „külpolitikai viszonyokat“. Athosz állam az államban. Az „anyaország“ a Görög Köztársaság. Az anyaország szó is eretnekség itt: „anya“, nő, de még nőnemű emlősállat sem teheti be ide a lábát. Ez alól nem lehetnek kivételek sem a felkent uralkodók, sem miniszterek, sem kiváncsi hírlapírók. Tudja, ezt mindenki, akit hivatalosan vagy kedvtelésből megtett útja során idevet a sors, de a nők nehezen nyugszanak bele az ezeréves rendelkezések megszorításaiba. Legutoljára szem- és fültanúja voltam egy sajátos „női zendülésnek“. Görögország második fővárosában, Thesszalonikiben macedónia és thrákiai kollégáim nemzetközi újságírószimpoziont rendeztek, a téma: a sajtó és a demokrácia.- Az újságíró-tanácskozás résztvevői között akadt néhány hölgy is - akik természetesen ismerték a szokásokat és a törvényeket -, hiszen a vendégeket azért hívták, mert hazájuk újságjaiban Görögországgal foglalkoznak, a görög viszonyok szakértőinek számítanak. Az előzékeny rendezők már jó előre kiküldött meghívóban megígérték a kirándulást a legendás Athoszra. Senki sem akadt, aki ne örült volna a legexkluzívabb programnak, hiszen idegeneknek meglehetősen nehéz dolog bejutni ebbe a zárt világba. Az athéni külügyminisztériumban kiállított útlevél sem több, mint ajánlólevél, amely csak a „tófaluban“, Karéban változik valamiféle tartózkodási engedéllyé. Mondhatnám: egy sem akadt a növen- dégek közt, aki ne ismerte volna az athoszi alkotmányok egyik sarkalatos pontját - a nők teljes kirekesztését. A konferencián a hölgyek mégis felzúdultak, abban reménykedtek, hogy ezúttal - persze, csak az ő esetükben - mégis valami csoda történik, kivételt tesznek, s a szigorú előírások dacára bejuthatnak a férfiak sajátos birodalmába, a húsz kolostorban és környékükön élő, dolgozó, imádkozó, önsanyargatást gyakorló férfiak világába. Nem sikerült. így csak azzal vigasztalódhattak, hogy voltak azért (igaz mások) szerencsés kivételek. Ám - ha igaz a legenda - némelyiküknek súlyos árat kellett fizetnie a nem mindennapi kalandért. Majd fél évszázada egy francia újságírónö állítólag bejutott a világnak ebbe a férfifertályába. Maryse Choisy meg is írta szenzációs beszámolóját. Könyve „Egy hónap a férfiak között“ percek alatt bestseller lett. Annak is híre terjedt, hogy a merész hölgy - nehogy felismerjék - plasztikai műtétet is végeztetett, állítólag a mellei csonkításával próbált meggyőzőbben hasonlítani a férfiakhoz. Nő tehát ma sem léphet a kolostorállam területére. Az, aki mégis megpróbálja, s rajtaveszt, gyorsbíráskodás elé kerül, de az is, aki segíteni próbál az illetéktelennek. A félszigeten semmitől nem félnek annyira, mint a női kísértéstől. Közút és vasút híján csak hajóval lehet a kolostorok birodalmába jutni, s a parti „őrség“ semmire sem vigyáz jobban, minthogy megakadályozza a nők partraszállását. Az a hajó, amelyen hölgyek tartózkodnak, kétszáz méternél közelebb nem merészkedhet a partokhoz. Mert az Athosz Oroszon - a Szent hegyen - kialakult életformában nincs helye a nőknek, de még a nők kísértő látványának sem. Legutoljára 1926-ban szabályozták a félsziget belső és külső viszonyait. Az Alkotmányozó Charta (hetedik tippikon- nak hívják, mivel magában foglalja az évszázadok során kidolgozott, megelőző hat fő szabályzatot is), a területet „szerzetesi köztársaságnak" nyilvánítja. Ezt egy évvel később a görög alaptörvény is elismerte, azzal a kiegészítéssel, hogy az „államocska“ egyúttal vitathatatlan része Görögországnak, ám ez mit sem csorbítja a belső törvényeket. Már az időszámítás is más! Az idő Persze, senki sem tagadja, hogy ezen a sajátos tilalmon - történelmi kényszerből - „valakik" néhányszor túltették már magukat. A második világháború alatt, a nácikkal viaskodó görög partizánok több ízben behatoltak - vagy bemenekültek - a félszigetre, s a harcosok között nők is akadtak. így volt ez a polgárháború idején is. Ám - tapintatból - egyik fél sem emlegeti ezeket a sajátos „anomáliákat". Inkább arra figyelmeztetik a jövevényt: ide lehetőleg rádiót, fényképezőgépet, újságot se hozzon. Ez a föld az elmélkedés, az Istenben való elmélyedés színhelye, világi hívsá- goknak helyük nincs. Aki elhatározza, hogy életét itt éli végig, az leszámol a világgal, megelégszik az eléggé szerény körülményekkel, részt vállal a fenntartásért és fennmaradásért kifejtett erőfeszítésekből, vagy - ha úgy dönt - halálra szánt, magányos remeteként, üregbe, barlangba bújva zárja ki magát mindenből, ami múltjára emlékezteti. lassúbb: a naptár dátumai tizenhárom napos késéssel követik a mieinket. Az órát sem egészen úgy kell használni, mint mifelénk: van olyan klastrom, amelyikben napkeltekor harangoznak tizenkettőre, és van, ahol naplementekor. Athosz Oroszon nincs vasút és nincs közút. A lakóknak szamárháton, vagy gyalogosan kell megmászniuk a krisztustövissel benőtt hegyoldalakat, a kövektől tarkálló ösvényeket. Az idegen általában hajóval érkezik: a hajó a Görög Köztársaság „határvárosából“, Uranopoliszból indul. Mert kisebb hajók fogadására alkalmas kikötőik i? vannak a kolostoroknak. Konsztamonitu kolostora az első állomásunk. Valóságos várkastély, sérülésnek, romlásnak-omlásnak nyoma is alig akad. Még százhúsz éve sincs, hogy a fundamentumától kezdve felújították. Akik hisznek abban, hogy néha a „falnak is füle van“, abban is hihetnek, hogy szeme is lehet a falnak. És ők bizonyára sajnálják, hogy nem látják mindazt, amit ennek a kolostornak az ősi falai láthattak. Pezsgő élet zajlott itt valamikor, s a szabadosságnak hetedhét országra híre járt. Pásztorok és pásztornék, pásztorlányok és szerzetesek múlatták az időt a különböző tippikonoktól nem háborítottam s egyesek szerint még az egyházi átkot is magukra vonták! Ám tartósan mégis a tippikonok szelleme és betűje érvényesült, s ma már csak a szabadosabb, világiasabb hangnem emlékeztet a bún kötelező megvetéssel emlegetett éveire. Valamiféle átok mégifc ülhetett ezen a kolostoron, hiszen majd minden évszázadban porrá égett. És az élet itt most sem egészen olyan középkori, mint a többiekben. Van telefonkészülék és villany - ez az egész papi köztársaságban tilalmas dolog. De úgy látszik, a tilalmat sem mindig tartják be a szerzetesek világában. A Hegyen - igaz, diszkrét felháborodással - mindmáig emlegetik azt a testvért, aki nem tudott ellenállni a kísértésnek és Szalonikiben folyóiratot adott ki. Beszélnek arról a szerzetesről is, aki a félszigeten pénzt, adományokat gyűjtögetett a Görög Kommunista Párt lapja, a Ri- zoszpasztisz számára. Rövid hajóút visz tovább, Xenofontosz kolostoráig. A kolostor vallási vezetője nem tartja szigorúnak a tudatosan vállalt kötelmeket, az engedelmességet, a szűzies életmódot és a szegénységet. Abban oedig az idők, a hihetetlenül felgyorsult „modernizáció“ bizonyítékát látja, hogy mostanában néhány orvos is került a félszigetre. Egyikük készségesen elmondja: athéni tanulmányai után New York-i egyetemen szerzett szakorvosi képesítést. A férfi, innen a harmincon, szemmel láthatólag elégedett a sorsával. De vannak fiatalabbak is - ók vajon, miért választják ezt az életformát? Vendéglátóink szerint semmi csodálkoznivaló nincs ezen, alig tudják kiválogatni a kiválasz- tandókat, annyi a jelentkező. Egyik kísérőnk - már visszafelé a hajóúton - így kommentálja a hallottakat: jó néhány fiatalt szinte belekényszerítenek ebbe a teljesnek korántsem mondható életformába. A szülők szívesen veszik, hogy gyermekük a kábítószeresek és a galerik világától távol marad, még akkor is, ha ennek ez az ára! Az erkölosromlás és a bűnözés ellen ugyanis a legenergiku- sabban az egyház lép fel, így befolyása most is meglepően nagy. No, és az sem mellékes, hogy az új jelentkezők után elóbb-utóbb újabb adományok is érkeznek. Az adományoknak néha látható jele van. A csodatevő védószentek képei gyakran alig láthatók az ajándéktárgyaktól: aranyból mintázott láb (valószínűleg a járóképességét nyerte vissza valaki, miközben a kolostorra gondolt), másutt egy arany-, vagy ezüstkéz, néhol aranyszem - pontosan olyan, mint ami a jósnők kártyáiról borzongatja a kíváncsiakat. Egy másik ikonon japán kvarcóra. Ez meg miért kerülhetett oda? Talán valaki visszanyerte az időérzékét? Aligha. Itt az időnek nincs különösebb értéke, akár percekben, akár évszázadokban mérik. KRAJCZÁR IMRE * 9 A falak és a rácsok elzárják a lakókat a külvilágtól
