Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)
1986-06-06 / 23. szám
JÁN TUZlNSKY Az öreg Gomora az eresz aljitt üldögélt unokájával. Mindkettőjük arcát perzselte a nap, szemüket be-behunyták, de a nagyapa házának ereszalját a legforróbb napsütésben sem hagyták el. Olykorolykor egymásra pillantottak, gondolataikban szidták egymást, lesték egymás hibáit, ingerelték egymást. A fiú szünet nélkül szedte le a falról a fehér vakolatot és dugdosta a szájába. A nagyapa állandóan ráförmedt, talán a menyecskétől félt. A fiú azonban mindig kivárta a kedvező pillanatot, amikor az öreg egy-egy percre elszundított, s ez elég is volt ahhoz, hogy a kezét ismét a szájához emelje. Amikor Gomora nagyapó felébredt, a fiú éppen lenyelte a következő adagot.- Te betyárfajzat! Jól elnáspángollak - fenyegetőzött az öreg. És suhintott egyet bunkósbotjával.- Miért?- Hát csak úgy - tétovázott a válaszadással nagyapó. - Hogy ne legyen görbe a hátad - tette hozzá mosolyogva.- Mint a tiéd, nagyapa? - kérdezte a fiúcska, és ártatlanul az öregember szemébe nézett.- A sír felett valamennyien meggyörnyedünk - válaszolt megfontoltan az öreg. így kezdődött - mint a legtöbbször - a beszélgetés kedvenc unokájával. Igazából csakis a fiúval tudott elbeszélgetni az öreg Gomora az életről és a halálról. Különben nagyon zárkózott ember volt. A szavakat szinte harapófogóval kellett belőle elővarázsolni. Ha valaki hallotta volna beszélgetésüket, nyomban azt gondolja, hogy ezek ketten vagy megbolondultak, vagy megártott nekik az erős nap, melynek sugarai a fehér falról és a felforrósodott fejekről élénken verődtek vissza. De ők ketten nagyon megértették egymást. Tudták, hogy végképp nem árthatnak egymásnak. És a fiú tulajdonképpen az egyetlen összekötő elemnek bizonyult a falu és öreg Gomora között. Az idős ember gyermekei valamennyien kiröppentek a családi fészekből. Csak nagy ritkán tértek vissza, az öreg teljesen elhidegült tőlük és figyelmetlenné vált velük szemben. Mintha nem tudta volna megbocsátani nekik, hogy magára hagyták őt.- Nagyapa, te mikor fogsz meghalni? - kérdezte a fiú.-Te kutyaházi! - dühöngött látszólag az öreg. - Hát honnan tudjam és azt?!- Anyu azt mondta, meg fogsz halni.- A buta. Tényleg mondta?- Igen. Mondta.- A szuka! - nézett az öreg Gomora kedvesen a fiúra.- Megmondom neki, hogy káromolod őt - fenyegetőzött a fiú, miközben az idős emberre pillantott. Az öreg hallgatott, s csak néhány pillanat múlva tudtosította, valójában mit is mondott neki a fiú. Hirtelen kirobbant:- A veszett szuka! Mondd meg neki, hogy valamennyiőtöket túlélem. Ha felbosszantotok, mindannyiatokat eltemetem!- Engem is? - nevetett a fiú, mert tudta, hogy az apóka még nem dühös igazából.- Téged is!- És akkor kit fogsz elnáspángolni a bunkósbotoddal, mi?! Az öreg Gomora hallgatott. Mintha erőt gyűjtött volna a következő támadáshoz. (Részlet)- Ha engem is eltemetsz, senkid sem marad - használta ki az öreg határozatlanságát a fiú.- Nem baj! - válaszolta nagyapa.- És mit fogsz egyedül csinálni?- Semmit.- Hogyhogy semmi? Mindenki csinál valamit - csodálkozott a fiú.- Én már megtettem a magamét. De ehhez te nem értesz. Taknyos vagy még... - nevette el magát az öreg, miközben a nap élesen megvilágította sötét ínyét. Erősen borostás ajkát botjára nehezedő kezére tette. - Azt mondta, hogy meghalok? - faggatta ismét a fiút a menyecske véleményéről.- Meghalsz - bólintott a fiú.- A te anyád mindig is nagyon buta volt. De a nők nem tehetnek erről... valamennyien egyformák.- A nagymama is?- Ó nem. Hiszen már nem él. A holtak se nem buták, se nem okosak. Ők már nincsenek... - mondta a nagyapó.- És amikor élt?- Amikor élt, minden más volt. Csakhogy tudd, valóban minden!- Te is? A nagyapó elbizonytalanodott. Szeme körül elmélyültek a ráncok. Szemhéja megrebbent. Lágyan lehunyta szemét, mintha meg akart volna szökni a fiú elől. De a gyerek égszínkék szemei az öreg ajkán állapodtak meg. Várta, hogy a nagyapa mondjon neki valamit, amit ő eddig még nem hallott. Tévedett. A nagyapa dühösen felkiáltott:- Mit kérdezősködsz, te nagyszájú! Jól elfenekellek.- Haragos vagy - védekezett a fiú. - Lehet, hogy valóban meghalsz. Akkor csendben leszel, mint nagyanyó. Ha békén hagysz, a sírodon mindig gyújtok gyertyát. Meglátod - ígérte a fiú.- Fenét látom meg - mormogott Gomora apó.- Te csak puffaszkodsz, apu is mondta, hogy állandóan puffaszkodsz - vágott közbe a fiú. - Te egyáltalán nem vagy rossz. Csak nagyon egyedül vagy.- Ezt mondta az apád?- Ezt mondta.- Nem vagyok egyedül. Hiszen itt vagy te - nevetett a nagyapa.- Igen, itt vagyok - bizonygatta a fiú.- És miért vagy itt? Csak állandóan mászkálsz utánam.- Csak eljöttelek megnézni...- Akkor jól nézz végig, és tűnés haza - huncutkodott az öreg Gomora, miközben, Száváival ellentétben, kinyújtotta a karját és érdes tenyerével megsimogatta a fiú fejét.- Maradj még, ha akarsz. Úgysincs kivel vitatkoznom. Egyedül te vagy igazi Gomora! Csak hagyd már abba a vakolatrágcsálást. Felfalod az egész házat. Ki fogja ismét bevakolni? Mind csak bekukkantanak hozzám... Kíváncsiak. Én bevallom neked, csakis neked, hogy eszem ágában sincs készülődni a koporsóba. Az öreg koporsót, amely a padláson porosodott, darabokra törtem. Teljesen szét volt száradva. Minek nekem egy ilyen koporsó? Vegyenek újat! Hiszen elegen vannak rá. Mindegyik ad egy is pénzt - és meglesz az új koporsó. Úgyis dolgoztam rájuk eleget. Megérdemlek egy rendes koporsót. Vagy nem?- Persze, megérdemelsz- egyezett bele a fiú. Majd hirtelen elbizonytalanodott:- Csak kérdés, hogy megveszik-e? Nekem korcsolyát sem akarnak venni...- Hiszen ősz van. Minek neked ilyenkor korcsolya? - csodálkozott el Gomora apó.- És neked minek a koporsó? Még nem haltál meg.- De meghalok...- Ezt mondod állandóan. De nekem akkor sem vennének korcsolyát, ha éppen tél lenne.- Gondolod? - 'dühöngött az apóka.- Gyorsan nőnek a lábaim.-Vagy úgy...?- Bizony.- És ezért nem vesznek neked korcsolyát?- Ezért.- Hogyhogy?- Mert még egy telet sem bírnának ki. Várnom kell, amíg nem fognak annyira gyorsan nőni a lábaim. Érted? Te már nem nősz, nagyapa?- Nem, én már nem...- De jó neked - sóhajtott fel a fiú irigykedve. - Elég neked egy koporsó. Biztosan megveszik. Meglátod. Ha nem nőnék, nekem is megvennék a korcsolyát. De így inkább nem is akarom. Hiszen meg kell nőnöm, nem igaz?- És ha én venném meg neked?- Te? - lepődött meg a fiú. - Te vennél nekem korcsolyát?- Vennék! - bizonygatta a nagyapa.- Hazudsz - kételkedett a fiú.- Hiszen te egy koronáért hagynád, hogy átfúrják a térdedet.- Ezt meg ki mondta?- Anyu mondta.- S még mit mondott...?- Hogy még a tetűt is keresztülhajtanád a falun, ha fizetnének érte. Hagynád, hogy átfúrják a térdedet, nagyapa? Hagynád? Nekem a múlt héten fúrták a fogaimat. A térdfúrás bizonyára jobban fájhat. Én a te helyedben fütyülnék arra az egy koronára.- Én is fütyülök rá... - mondta a rfagyapa.- És már próbáltad valamikor a térdfúrást?- Még sohasem.- Akkor miért mondta az anyu?-Miért, miért...? Mert az én térdem nem az övé - huncutkodott az öreg, majd az orra alatt megjegyezte:- A szuka, honnan szedi ezeket a dolgokat?- De a korcsolyát megveszed- ütötte a fiú tovább a meleg vasat.- Megveszem.- De a koporsóra is félre kell tenned pénzt - izgult egyre jobban a gyerek. - Arra is jut?- Ne félj! Valahogy majdcsak lesz.- Csak úgy legyen - sóhajtott fel a fiú. - Hiszen nekem nincs szükségem a korcsolyára. Messze még a tél. De neked a koporsóra bármikor szükséged lehet.- Az igaz - helyeselt az öreg Gomora. - Én pedig most csak azért sem halok meg. Hiszen az ősz olyan gyönyörű.- A tél is szép.- Valóban - egyezett bele nagyapó. - Néha a tél szebb, mint bármelyik más évszak.- Neked semmi kedved nincs meghalni? - csodálkozott a fiú.- Eltaláltad. Semmi kedvem. Éppen ezért törtem darabokra a koporsót. Meglátod, én túlélek mindenkit! - fenyegetőzött az öreg.- Engem is? - hűlt meg a vér a fiú ereiben, mivel úgy érezte, a nagyapa most komolyan beszél.- Téged inkább nem. Te valódi Gomora vagy. Igazi Gomorának kell lenned akkor is, ha én nem leszek... Mindig is volt, és lesz is Gomora. Másképp feleslegessé válna az élet. Nekem minden mindegy. A koporsó sem érdekel. Mérgemben összetörtem. De Andrásy Tibor: PIPÁZÓ ÖREGEMBER (toflrajz, 1970) azért mégsem kellett volna így cselekednem. Mindent passzióból kell csinálni.- Passzióból - ismételte a gyerek. - A koporsót összetörted, mert feldühödtél.- Mindent azért ne tanulj el tőlem.- És miért versz engem?- Passzióból. Hogy embert faragjak belőled. Különben semmi sem ér egy fabatkát sem. Apádat nem vertem, s ime, mi lett belőle? Semmi. Még jó, hogy te vagy neki. Egy gyermekemre sem lehetek túl büszke. Keveset vertem őket.- De nekem nem tetszik, ha versz engemet.- Senkinek sem tetszik - ismerte be nagyapó. - De mi egyebet tehetek, ha azt akarom, hogy rendes férfi legyen belőled? A fiú elbizonytalanodott. Majd nagyapjára nézett és kijelentette:- Üss meg!- De miért...? - tétovázott az öreg Gomora.- Mert férfi akarok lenni. A nagyapó komolyan végigmérte az unokát. A fiú állta a komor tekintetet. Az öreg fogta a botját és- ütött.- Jaj! - kiáltott a fiú. - Azt gondoltam, csak viccelsz!- Miért viccelnék? A hülyéske- désre nekem már nincs időm. Talán nem is kellett volna összetörnöm a koporsót.- Hiszen azt mondtad, még nem halsz meg.-Mondtam, mondtam... Az ember, azt mond, amit akar. Meghalsz, hogy észre sem veszed. Mit is tudsz te erről, te nagyszájú...?- És te mit tudsz?- Ha úgy vesszük, én sem tudok sokat. Ha tudnék, már nem ülnék itt. Nem lenne, aki téged bottal náspángoljon - vallotta bölcsen az öreg.- Ha nem tudsz, ne beszélj- oktatta a fiú a nagyapját. Majd hirtelen felugrott, és mielőtt az öreg Gomora botjával utánasuhintott volna, kiszaladt az udvarról.- ördög cimborája - dünnyögte az öreg. - Ez valódi Gomora. Hiába! - Köpött egyet, s nekidőlt a falnak.- Nagyapa - kiáltott a fiú az ajtó mögül. - Anyu azt üzeni, vegyél fel tiszta inget. Holnap születésnapod van. Mindenki eljön. Még a fővárosból is. Hallod, nagyapó!- Hallom! - kiáltott vissza az öreg, és ismét köpött egyet. De most jóval dühösebben. SUSLA BÉLA fordítása I hog Min mei utc;- n nap boli csa a t val; S a ő ti hoc tula és talp em nye hirt per állt élei az óva ner Szí úg: kér jele mir szc be. ni : ma pill: gar ót. ó a őrá ifjú a r< pát utc ho< relr ten tűri dó; an’ gei nol ért ne> és a I mi kik vá va az mc m< 1. Az Air France ezüstös fémdelfinje előtűnt a kék égi hullámok, a fehér felhőfürtök közül és jégfelhök közt úszva, szárnyaival leereszkedett a lyukacsos köszigetre, amelyet a stewardess térképészeti pontossággal Madridnak nevezett. A stewardess megigazította kék sapkáját és tekintélyes hangon kijelentette: az utasok helyükön maradnak, a repülőtérre tilos kimenni. Nem volt mit tenni; vagy unatkozni, vagy olvasni. Vesz- teglés idején dohányozni sem szabad, ezért még jobban mérgelődtünk. Már untuk ezeket a szavakat: ülni, nem szabad, tilos -túl gyakran mondott és hallott szavak... Latin országokba utaztam. Ezért választottam kísérőül Federico Garda Lorcát. A költőktől gazdaságtant, történelmet, földrajzot tanulhatunk. Egyebek közt. Kinyitottam Lorca verseskötetét. A repülőgép még vesztegelt, volt időm bőven, s a könyv címlapjára ezeket írtam: A zsarnok gyűlöli a költőt. A költők gyűlölik a zsarnokot. A caudillők, hogyha tudnák, kiirtanák majd a földről mind e cigány-fajzatot, a költőket, akiknek hangjuk olyan, akár a csalogánynak - a diktátorral nem törődnek, és kinevetikfittyet hánynak rá. A költők mind bálványként nézik a holdat, amely este sápadt. Rajtuk a remegés fut végig,
