Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)
1986-05-30 / 22. szám
A szovjet színház és a színházművészeti dolgozók rég bebizonyították a közös ügy iránti elkötelezettségüket. Az előttünk álló óriási feladatokat csakis a kölcsönös bizalom alapján tudjuk megoldani, törekedve arra, hogy a szavak ne mondjanak ellent a tetteknek. A színháznak valójában csak akkor van értelme, ha minden egyes előadásával képes ábrázolni az egyén és a társadalom kapcsolatait, a békéért küzdő becsületes emberek világát. Természetesen nem arról a sietős igyekezetről szólok, mellyel azonnal tükrözi napjaink eseményeit. Az ilyen igyekezet áltaKIRILL LAVROV vállalnia kell a szellemi munkában az egyéni felelő«*^» •—lamint a határozottságát. Életünk minden területén gyökeres változások mennek végbe. A vezető állásban levő dolgozók szerepe és felelőssége növekszik, ám a színházban «a helyzet változatlan. A színházi vezetők nagy része, főleg vidéken, valójában menekül a személyes felelősség elöl. A kellemetlenségek elkerülése végett, a fővárosi színházak repertoárján szereplő drámákat tűzik műsorra, nem keresnek eredeti darabokat, nem tanúsítanak alkotói önállóságot. Ez a tünet önmagában is idegen a színháztól. Ebben kereshető az üres nézőterek, valamint a kritika által „leértékelt“ előadások, a „kényszer-vendégjátékok“ oka. Nincs minden színházi vezetőnek elegendő ereje megvédeni saját önállóságát, saját színész, érdemes-e színre vinni regényadaptációt, zavarja-e munkájában a színészt a rendező. És az élet megy tovább... Sokkal több reális gondunk akad, olyan komoly problémák, amelyek a színház minden dolgozóját nyugtalanítják. Ezeket a problémákat kötelességünk elemezni és megoldani. Miért olyan kevés az új, tehetséges rendező, elsősorban a főrendező? Miért létesülnek olyan ritkán új színházak? Ez évben ünnepli a Szovremennyik fennállásának 30. évfordulóját, de a mai napig egyedülálló példája egy színház stúdió-alapel- veken való létrehozásának. Miért fékezi nem egyszer a színházi tervezés az alkotást? Miért csökkent a kimagasló színészi csúcsteljesítmények száma, és miért lassult le az együttesek fiatal, tehetséges színészutánpótlása? Ki a felelős a színházlátogatottság csökkenéséért, különösen vidéken? • Nemrég töltötte be nyolcvanadik születésnapját Samuel Be- cket világhírű ír drámaíró, a Nobel- díj kitüntetettje. Ez alkalomból a BBC World Service újból sugározta a szerző első rádiójátékát, az All That Falit, amelyet első Ízben 1956-ban mutattak be, amikor Mrs. Rooneyt Carmel McSharry, Mr. Rooney szerepét pedig Denis Hawthorne adta elő. • A liaoningi operaház együttese nagy sikerrel mutatta be Pe- kingben Lehár Ferenc A víg özvegy című operettjét. A pekingi nemzetiségi palota színháztermében megtartott bemutató előadás kínai és külföldi közönsége nagy tapssal jutalmazta a tartományi együttes kitűnő játékát. A produkció nemcsak zeneileg, hanem műfajilag is közel tudta hozni a kínaiakhoz az operettet. A ritka színházi sikerben a kiváló énekeseken és zenészeken kívül nagy szerepe van Szun Huj-Suannak, a pekingi nyelvészeti főiskola tanárának, aki franciából fordította kínaira az operett librettóját. • A budapesti Mikroszkóp Színpad társulata nemrégiben a bécsi Collegium Hungaricumban vendégszerepeit. A külön erre az estre készült összeállításban a színház számos tagja fellépett. Nagy meglepetés volt, hogy a közönség értette és értelmezte a neves politikai kabarészinpad humorát. Az érdeklődésről annyit, teltház előtt játszottak, több mint 400 ember ült a teremben. • Franciaországban, a montpellier-i Paul Valery egyetemen március 6. és 8. között nemzetközi tudományos konferenciát rendeztek az antik színházról. t Az előadások egy része dráma- elemzésekkel foglalkozott, a másik része antropológiai szempontból vizsgálta az antik színházat. Egy előadás a görög komédiák jelmezhasználatát elemezte, különösképpen az arisztophanészi szereplők átöltözködéseinek a szempontjából. Több kutató foglalkozott az antik színházakban használatos maszkok, álarcok szerepével, fajtáival. Azt vizsgálták, milyen kapcsolatban állhatták ezek a darab mondanivalójával. Ezek az álarcok közel sem voltak olyan statikusak, róint azt gondolnánk, inkább egyénítettek. Legfőbb funkciójuk a szereplők jellemének az ábrázolása volt. Azt mutatták meg, amit a hős látni engedett magából a játék során, s ily módon a néző teljesebb képet kapott a figura jelleméről, szándékáról, mint amilyent a színész arca nyújthatott volna. Arles-ban a konferenciához kapcsolódóan nagyszerű kiállítást rendeztek a klasz- szikus színházi maszkokból. Az elsősorban Franciaországban virágzó új kutatási szemlélet lényege, hogy a müvekből tükröződő korabeli társadalmi viszonyokra igyekszik következtetni. A vizsgálat kiterjed a dráma, a líra, sőt a történetírás emlékeire is. Szociológusok, ókortudósok, történészek segítségével, együttes munkájával valósulhat meg ez az interdiszciplináris kutatás. Egyik legjelesebb képviselője, Pierre Vi- dal-Noquet és tanítványai szintén részt vettek ezen a mostani tanácskozáson. Nival-Naquet előadásával bizonyította, hogy a már agyonelemzett Szophoklész-drá- máról, az Oedipusz Kolónoszban- ról is lehet eredetit mondani. Iában „egynapos“ vagyis egy szezonra készült előadásokat eredményez. A művészet, nem túri el a kapkodást. Kötelességünk ábrázolni a kortárs-ember szellemi világát, bemutatni konfliktusait és összeütközéseit a gyorsuló világgal, amelyek ma mindenkit nyugtalanítanak. Ez a feladat nem egyszerű, és véleményem szerint ezt nagyon fontos tudatosítani. A színész titkos vágya: felerősíteni a pozitív dolgok mozgását és fejlődését, bemutatni a cselekvő, tettre kész embert, és ilyen minőségű szerepekben keresni a realista, élethú emberi vágyak romantikáját. Nálunk a színpadon nem elegendő a pozitív hős. Olyan hős kell, aki nemcsak a környezetével képes megküzdeni, de saját magával is. Minél nagyobb a hősnek a közös ügyért vállalt őszinte küzdelme, minél mélyebbek a gondolatai, annál nagyobb bizalmat kelt a nézőben, annál inkább aggódik a sorsáért. A hősnek * A neves szovjet színész írása a moszkvai Tyeatr című folyóirat idei 3. számában jelent meg. ízlését, darabválasztását. Sokan adnak tanácsot, sokan avatkoznak bele az előadás alkotói folyamatába, nem bíznak meg a színházigazgatóban, a főrendezőben, a művészeti tanácsban. Pedig csakis a bizalommal, az önállósággal párosuló alkotói felelősség hozhatja meg a kívánt eredményt. A hibák, tévedések, az alkotói kudarcok különböző jellegűek lehetnek. Ha a színház egy bizonyos időn belül képtelen kialakítani saját arculatát, ha az előadások nem a nézőhöz szólnak, nincs mondanivalójuk mindennapi életünkről, akkor jogosan merül fel a vezetés cseréjének a kérdése. Bár manapság nehéz megítélni a vezetők képességeit, mivel éppen az önálló döntési joguktól vannak megfosztva Úgy látom, ha egy színház bármilyen nehézséggel küzd, (sohasem kell tőle félni — közismert tény, hogy a nehéz helyzet legyőzése mindig megújhodáshoz vezet) a színház vezetése a kiutat sokszor nem a főirányelvekben keresi. Olyan kérdésekről kezdeményez vitákat, amelyek általában mindenkinek világosak, illetve annak kellene lenniük. Ilyenek például az ún. „könnyed“ eszmecserék arról, hogy filmezzen-e színpadi El kell gondolkodnunk ezeken a mindannyi- unkat nyugtalanító problémákon. Nagy meny- nyiségú anyag gyűlt össze ahhoz, hogy megtaláljuk nehézségeink valódi okát és keressük a leküzdésük módját. Lehetséges, hogy elérkezett a reformok ideje, amelyek életünk minden területén végbemennek, hiszen színházainkban évtizedek óta semmi sem változott. Bele lehet-e nyugodni olyan helyzetbe, amelyben a színház fél a jó színmű megjelenésétől? A terv teljesítve van, az új bemutatókra szánt költségvetést kimerítik, a drámaíró pedig évekig várhat," annak ellenére, hogy mai, szellemes, a színháznak alkalmas darabot irt. Valóban nem határozhatnák meg a színházak önmaguk bemutatóik számát, hiszen lehetséges, hogy idén hat bemutatóra lenne szüksége a színháznak, de jövőre csak kettőre? A színház vezetésének olykor egyáltalán nem érdeke az új bemutató. Csakugyan, ha gazdag a színház repertoárja és esténként telt ház van, minek új bemutatókra pazarolni a pénzt? Hát ezért állhat elő olyan helyzet, ahogy ezt a statisztika is kimutatja, hogy még az élvonalbeli színészek is évekig vesztegelnek, évadokon keresztül nincs új munkájuk, nem kapnak új szerepet. A színház ezáltal bérhivatallá alakul át és megszűnik művészi lényege. Színházi életünkben jelenleg bizonyos stagnálás észlelhető, de jelei mutatkoznak a fellendülésnek. Új szerzők jelentkeztek és neves drámaíróink sem ülnek karbatett kézzel. Életünkben sok minden változik és egy új fellendülés alapjául maga a mindennapi élet témája szolgál. Felhalmoztuk a színházi mesterség tudásanyagát, de a mesterség ismerete nem lehet öncélú, színészi mesterségünk eszköz a jelenkor bonyolult problémáinak kifejezésére és ábrázolására. A Nap szeretteiben indult el az úton. Hittel, céllal, lobogva — akárcsak a társai. Másodszor - ugyanezen az estén - koreográfusként keltett feltűnést. Krámer György zene nélkül álmodta színpadra a Pygmalion- mítoszt. Szobrász és szobra nála is úgy szerették egymást, ahogy az a nagykönyvben meg van írva, csakhogy ez a szoborlány borostyánkövet kapott ajándékba, amely drágább volt a legdrágább kincsnél is. Mert ez a kő a Nap-lányok könnyétől ragyogott. Aztán újabb szerepek, újabb sikerek jöttek: 6 a Mágus a Stációkban, a legszilajabb Tanítvány a Szamurájban, ő az Álomkergető. A legjobbak között jegyzik a nevét. Táncol az Ósök és utódokban, Az igazság pillanatában, a Kontrasztokban, majd Sirverset „költ“ Wagner-, Chavez- és Vivaldi-zenére. 1982-ben négy darabban: a Don Jüanban, az Évszakokban, a Boldog lelkekben, valamint a Tabuk és fétisekben lép fel. 1983-ban ő a Hadvezér az Izzó planétákban. Mimikáját, színészi játékát ugyanúgy dicsérik mint kifinomult mozdulatait. És ekkor jön az újabb meglepetés: kilép a Győri Balettből. A fényből a sötétbe. Megválik azoktól, akikkel egy volt az élete. Miért? Ezt kérdezem most is, 1986 tavaszán. - Miért jött el a Győri Balettól? Megbántották? Sértve érezte magát?- Nem. Nem bántottak meg és sértve sem éreztem magamat. Mindössze az történt, hogy időközben úgy döntöttem: koreográfus leszek. S mivel a Sirvers után kiderült, hogy a Győri Balettben folyamatos munkára nincs lehetőség, más választásom nem volt: eljöttem.- Markó Iván hogyan fogadta a döntését?- Nem értett egyet a felmondásommal. De volt egy utolsó érvem: ó is eljött Béjart-tól, amikor úgy érezte, el kell jönnie.- Ezek szerint táncolni sem akar többé...- Miért? Ezt beszélik? Én ezt ki sem ejtettem a számon. Én csak azt mondtam: a koreográfusi munka sokkal jobban érdekel.- Jó, én elhiszem. De ha a balettintézeti éveket is beleszámítom: tizennégy év után Találkozás Krámer Györggyel vált meg a Győri Balett alapító tagjaitól. Egy olyan közösségtől, amelyben helye és tekintélye volt, ahol tisztelték és szerették. Tizennégy év nagy idő. Veszélyes ugrás volt ez a ,,szakítás", nem gondolja?-Féltem is, nagyon. Pedig bíztam magamban.- Akkor lehet, hogy nem eléggé?- Igen, lehet. Mert elhitettem magammal, hogy ha Markó Iván nem bíztat, nem fogadja kitörő örömmel a koreográfiáimat, akkor annak biztosan komoly oka van.- Nevezzük nevén a gyereket: akkor Krámer György csak táncosnak kiváló. így hitte, ugye?- Pontosan.-Szinte sejtem, mit élhetett át az alatt a hat hónap alatt, amíg sehova sem hívták.- Az első hónap jól telt. Nem gyakoroltam, nem dolgoztam, csak aludtam, pihentem, és barkácsoltam. A szorongás csak ezután az édeni állapot után tört rám. Ahogy múltak a hónapok, úgy vált egyre nehezebbé az életem. Mi lesz? Hogyan tovább? - örökké ezen törtem a fejem. Már ott tartottam, hogy a feleségem sem tudott megnyugtatni, amikor megszólalt végre a telefon. Tóth Sándor hívott Pécsről, hogy azt hallotta, nincs munkám, s ha kedvem van, mehetek. Hát így született meg japán zenére az Ellopott legyező, valamint a Dante és Beatrice kapcsolatát felidéző táncjáték.- Ezt követte aztán a szegedi West Side Story, a Flock Színház Bábjátékosa, majd a kaposvári Munkásoperett. Vagyis elindult a szekér... Jól ül az ülésén?- Nem panaszkodom. Csak eleinte volt nehéz. Azóta más gondjaim vannak. Szeretnék egy táncszínházi műhelyt alapítani, de egyelőre nem megy. Majd később.- És addig?- Addig dolgozom. Most épp a Vigadóban volt bemutatóm. Olyan táncosokkal, mint Metzger Márta, Lőcsei Jenő...- v. Király Melinda és Szekeres Lajos. Ők ketten szintén kiváltak a Győri Balettból. És ugyanazon az úton járnak, amelyet ön már megtett: várják, hogy hívják őket. Hogy táncolhassanak.- Boldogít, hogy segíthettem rajtuk. És ígérem: a jövőben is számíthatnak rám.- Tehát tudja már, mit tartogatnak a következő hónapok?- Tudom. Már nem kell félnem. SZABÓ G. LÁSZLÓ ÚJ SZŐ 14 1986. V.30. ie|si?A|9j sBJpuv |jn>|u?a) J^BZS B unpu/13
