Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)
1986-05-23 / 21. szám
* FŐZZÜNK Ikj szú 23 «6. V. 23. HÚSMENTES EGYTÁLÉTELEK HAMIS „RAKOTT HAL“ Hozzávalók: 50 dkg patisszon, 78-80 dkg apró újburgonya, 1 dl tejföl, 2 gerezd fokhagyma, 1 csokor zöldpetrezselyem, 5 dkg vaj, 1 kiskanál olaj, fél citrom reszelt héja, só, törött bors (ha van, 1 evőkanál szardíniadtaj). A patisszont megmossuk, vékonyan lehámozzuk, felszeleteljük, és magját kivesszük. (Ha gyenge, kicsi a patisszon, magjával együtt használhatjuk fel.) A szeletek alakja pontosan olyan, mint a pontyé. Az újburgonyát megtisztítjuk, és kiolajozott tűzálló tál aljára öntjük. Megsózzuk, és a sütőben 10 percig sütjük. Sorban ráfektetjük a patisszonszeleteket, megsózzuk és meghintjük borssal, reszelt citromhéjjal, tört fokhagymával. Rámorzsoljuk a vajat, és meglocsoljuk a finomra metélt zöldpetrezselyemmel, illetve a szardíniaolajjal elkevert tejföllel. A tálat lefedve a forró sütőben 50 percig sütjük, majd fedő nélkül megpirítjuk. KARALÁBÉS EGYTÁL HOZZÁVALÓK: 8 db zsenge, kék karalábé, 2 dl rizs, 10 dkg reszelt füstölt sajt, 1 tojás, 1 evőkanál búzadara, 2 dl tejföl, 3 dkg füstölt szalonna, 2 dkg vaj, 2 evőkanál zöldségkrém (vagy 1 evőkanál ételizesitő-por), só, törött bors. A rizst váltott vízben többször átmossuk, lecsepegtetjük, majd a vajon üvegesre sütjük. Mély' tűzálló tálba terítjük. A karalábékat vékonyan meghámozzuk, belsejüket karalábévájóval kivájjuk úgy, hogy legalább egy centis faluk maradjon. Levelüket metéltre vágjuk. A tojást habosra keverjük, és hozzáadjuk a búzadarát, a nagyon apróra vagdalt füstölt szalonnát meg a reszelt sajt felét. Púposán a karalábék üregébe öntjük. A rizst a karalábélevéllel megszórjuk, rátesszük a megtöltött karalábékat meg a kivájt karalábéforgácsot. A tejfölt elkeverjük 3 dl vízzel, a zöldségkrémmel, a reszelt sajttal és a karalábékra öntjük. A tálat befedjük és forró sütőben 50 percig sütjük. Akkor van készen, ha a rizsszemek megduzzadtak, és csak kevés sűrű mártás marad alatta. KAPROS RAKOTT UBORKA Hozzávalók: 1,5 kg nagyobb salátauborka, 15 dkg kemény sajt, 5 dkg vaj, 1 csokor zöldhagyma (szárastól), 4 db kemény paradicsom, 2 dl tejföl, 2 evőkanál zsemlemorzsa, ízlés szerint só, törött fehér bors, 2 nagy csokor kapor. Az uborkákat vékonyan lehámozzuk, majd 1 cm-es karikákra vágjuk és megsózzuk. A sajtot nagyon vékony szeletekre vágjuk, a paradicsomot lehéjazzuk, és felszeleteljük. A zöldhagymát megtisztítjuk és felkarikázzuk. Tűzálló tálat kikenünk a vaj felével, meg- hinflük zsemlemorzsával, erre egy sor uborkát terítünk, és betakarjuk sajtszeletekkel. Néhány paradicsomkarikát teszünk rá, alaposan megsózzuk és megszórjuk a zöldhagymával. Erre újabb uborkaszeletek kerülnek, és addig folytatjuk a rétegezést, míg csak a hozzávalókból tart. A tetejére tördeljük a maradék vajat, és leöntjük a finomra vágott kaporral elkevert tejföllel. Forró sütőben megsütjük. TOJÁSOS RAKOTT KEL Hozzávalók: 1 kg-nyi zsenge kelkáposzta, 4 kemény tojás, 2 dl tejföl. 4 evőkanál zsemlemorzsa, 3 evőkanál olaj, 2 gerezd fokhagyma, csipet őrölt kömény, só, törött bors. A kelkáposztát leveleire szedjük, megmossuk, szitán lecsurgatjuk, majd forrásban levő sós vízben 3 percig főzzük. Tűzálló tálat vékonyan kiolajozunk, aljára terítünk egy sor lecsepegtetett kellevelet, megszórjuk a meghámozott, nagyon apróra vágott vagy reszelt tojással, erre zsemlemorzsát hintünk és lelocsoljuk a sóval, szétzúzott fokhagymával elkevert tejföllel. Borssal és köménnyel fűszerezzük, majd újabb kellevelet borítunk rá. A rétegezést addig folytatjuk, mig a hozzávalókból tart. A tetejét meghintjük a maradék olajjal elkevert zsemlemorzsával és forró sütőben fedő nélkül megsütjük. Tálaláskor cikkeket vágunk belőle. APRÓHIRDETÉS B A mostovái Vörös Csillag Egységes_ Földműves-szövetkezet, Galántai járás, megkezdte a naposlibák eladását a szövetkezet központjában, Mos- tován. A venni szándékozók hetente csütörtökön személyesen jelentkezhetnek és nagyobb mennyiségben is vehetnek naposlibákat. Utánvétellel nem küldünk. Érdeklődni lehet a 98 115-ös telefonszámon. ÚF - 59 ÁLLÁS ■ A Nyugat-szlovákiai Zdroj Vállalat 08-04-es számú galántai (Galanta) üzeme az újonnan megnyitott bősi (Gabőiko- vo) üzemegységeibe azonnali belépéssel felvesz:- csemegeüzlet-vezetöt- elárusítónőket- szakácsnőket- pincéreket, felszolgálónöket- takarítónőket. Érdeklődni lehet a vállalat személyzeti osztályán: Kádrové a personálne oddelenie Zdroj, odátepny závod 08—04 Galanta, ul. 29. augusta 566, telefon: 45—41 (13 és 20- as mellék) vagy a következő cimen: Stredisko inápektorov, Vámberyho nám., biok 4, Dunajská Streda, telefon: 228 27. ÚF—66 ■ A Számítási és Szervezési Szolgáltatások Üzeme felvesz:- számítóközponti mérnököket - főiskolai végzettség, besorolás a szak- képzettség és a szakmai gyakorlat szerint, egy éven belül háromszobás, szövetkezeti-stabilizációs lakást utalhatunk ki- elektrotechnikusokat számítógépes rendszerekhez - szakközépiskolai végzettség- számítóközpontba matematikustanalitikust, — főiskolai végzettség, TT-11 .-számítóközpontba önálló matemati- kust-analitikust - főiskolai végzettség, TT-12- operátorokat (női és férfi munkaerőket) 3. nemzedékes számítógéphez, szakmai gyakorlat nélkül is - szakvagy általános középiskolai végzettség szükséges, előnyös fizetési feltételek. Az érdeklődök az alábbi cimen jelentkezzenek: Oddelenie KaPP závodu Poőtovnícka a organizaőná sluzba, Závod 081 Bratislava, Pluhová 2. (Bejárat a Vajnori út felől) ÚF-68 ■ A Dunaszerdahelyi Mezőgazdasági Középiskola közli az érdeklődőkkel, hogy az 1986/87-es tanévre 1986. szeptember 1 -i belépéssel felvesz:- középiskolai tanári képesítéssel rendelkező matematika-kémia szakos tanerőt Az érdeklődök bővebb felvilágosítást az alábbi cimen kaphatnak: Stredná pornohospodárska Skola, Dunajská Streda. ÚF - 70 ISMERKEDÉS B 61 éves, egyedül élő özvegyember hasonló sorsú özvegyasszony ismeretségét keresi 58 éves korig. Jelige: Rossz egyedül. Ú-1799 B 35/165/67 absztinens, független szakmunkás hozzá illő lány ismeretségét keresi. Jelige: Érsekújvár (Nővé Zámky), Léva (Levice) és környéke. Ú-1800 B Nem dohányzó, absztinens, nyugdíjas orvos hozzá illő, egészséges, magányos partnernőt keres. Fényképet kérek. Jelige: Társak. Ú-1804 B 24/172 fiatalember szeretne megismerkedni házasság céljából hozzá illő lánnyal. Jelige: Nyáron együtt. Ú-1826 B Várom annak a 48 - 55 év körüli, intelligens, jó kedélyű férfinak a levelét, aki megértő társa tudna lenni vidám, házias, természetet kedvelő egyedülálló asszonynak. Kézzel írott fényképes levelek előnyben. Jelige: Remény. Ú-1836 B 31 /180 elvált fiatalember megismerkedne hozzá illő lánnyal vagy kötelezettség nélküli, elvált asszonnyal 28 éves korig a komáromi (Komárno), Dunaszerdahelyi (Dun. Streda) és Érsekújvári (Nővé Zámky) járásból. Fényképes levelek előnyben. Jelige: 1986. Ú-1841 B 73 éves. jó anyagiakkal rendelkező, falun élő özvegyember szeretne megismerkedni hozzá illő asszonnyal, aki hozzá költözne. Házam van. Jelige: Rossz a magány. Ú-1846 B 41 éves özvegyasszony keresi érzelmileg gazdag, káros szenvedélyektől mentes, intelligens férfi ismeretségét 50-éves korig. Jelige: Társam a magány. Ú-1847 B 54/174 önálló, szakközépiskolát végzett kertbarát, intelligens nő ismerkedési ajánlatát várja. Jelige: Bratislava és környéke. Ú-1853 B 40/170 karcsú, elvált, középiskolai végzettségű nő várja annak a férfinak bemutatkozó levelét, aki szeretetre, megértésre, nyugodt családi életre vágyik. Hozzám költözés lehetséges. Jelige: Van ilyen?! Ú-1848 ADÁSVÉTEL B Eladó, orvos tulajdonában levő, 8-éves Lada 1200-as, műszaki ellenőrzés után, Michelin gumiabroncsokkal, rádióval, önműködő antennával. Tel.: Bratislava 514 32. Ú-1186 B Eladó Simca 1301 -es, jó állapotban, 18 000 koronáért. Szigeti Ján, Budova- terská 1581/2, Calovo. Ú-1784 B Eladó garázsolt S 120 L. Gyártási év 1978. Majer Ottó, Ruiovy háj 1370/33, 929 01 Dunajská Streda, tel.: 237-22. Ú-1789 B Eladó menyasszonyi ruha, 42 - 44- es méret. Cím a hirdetőirodában. Ú-1791 B Eladó jó állapotban levő Lada 1500- as, motor generáljavítás után, 6500 km-rel. Ár megegyezés szerint. Érdeklődni a 262-64-es telefonszámon, minden nap 18.00-tól - 22.00 óráig lehet. Kollár Ervin, Komenského ul. 1217/2. Dunajská Streda. • Ú-1796 B Eladó jó állapotban levő Polsky Fiat 1500-as. Ár megegyezés szerint. Szabó Béla, Teáedíkovo 960, okr. Galanta. Ú-1798 B Eladó régi ház kerttel Karván (Kra- yany n/D) a 85. hsz. alatt, hatóságilag megállapított áron - 46 000 koronáért. Jozef Balogh, u Wurma, Kosmonautú 43, Havífov. Ú-1808 B Azonnal eladom szép 23 éves (10x10 m + 8 m) házamat, 945 ár kerttel Galanta 3-ban. Modroczky Stefan, Galanta 3., 498. hsz. Ú-1818 B Eladó görögdinnye-palánta. Takács K., Vlőany 1144, okr. Galanta. Ú-1829 B Eladó 2 db. nagyméretű Főnix pálma. Tel.: Stúrovo 29-69. Ú-1831 B Eladó PCR paprikapalánta, LAJKO és SZIGETCSÉPI dinnyepalánta, valamint 2 hízó disznó (100 - 150 kg). Vlöany, Szilvás 509. Ú-1850 VEGYES B Elcserélem Ipolyságon (Sahy) levő szövetkezeti egy szoba-konyhós lakásomat hasonlóért Komáméban. Komárno, Budovaterská 7/24. Ú-1790 B Elcserélem nagymegyeri (Calovo) 2 1/2-szobás, I. kát. szövetkezeti lakásomat kisebbért Bratislavában. Lehet esetleg II. kát. garzonlakás is. Jelige: Kétoldálú megelégedés. Ú-1806 KÖSZÖNTŐ B 1986. május 26-án ünnepük életük legszebb pillanatának, házasságkötésüknek 50. évfordulóját a legdrágább szülők és nagyszülők Lehotka József és neje Szaller Rozália Sárkányban (Sarkan). E szép ünnep alkalmából erőt, egészséget és hosszú, boldog életet kívánnak szeretettel: fiuk, leányaik, menyük, vejeik és unokáik: Iveta, Tomi, Ingrid, Zolika. Ú-1684 B 1986. június 2-án ünnepli 40. születésnapját Szabó Istvánná Nagykaposon (Verké KapuSany). E szép ünnep alkalmából szívből köszöntik és még nagyon sok boldog születésnapot kívánnak szeretettel: leánya Magduska, veje Tibor és kis unokája Tibiké, aki a nagymamának sok puszit küld. Ú-1742 B 1986. május 16-án ünnepelte 66. születésnapját Füle Margit (Bratislava). E szép ünnep alkalmából köszönti és kívánja, hogy még sokáig éljen a nagy család körében jó egészségben és szeretetben testvére, Veronka Szakállasról (Okoö) Ú-1827 MEGEMLÉKEZÉS B Bármerre visz is utunk, szemünkben könny, szívünkben fájdalom, mert nagyon hiányzik a megértő férj, gondos édesapa, a nagyon szeretett nagyapa és após Rebres János Kistárkány (Maié Trakany), akit a halál 1985. április 23-án, 60- éves korában búcsúszó nélkül ragadott ki szerettei köréből. Akik ismerték és szerették, emlékezzenek rá ezen a szomorú első évfordulón. Felesége Irénke és 6 gyereke: József, János, Irénke, Ibolya, Tibi, Laci, menyei, veje és 12 unokája. Ú-1838 Az Interhotel Bratislava igazgatósága az IH Bratislava üzem számára (Bratislava, Urxova 9) felvesz:- szakácsokat, szakácsnőket- kisegítőket- szobaasszonyokat- szállodai alkalmazottakat- konyhai gazdasszonyt- villanyszerelőt - gyengeáramú szerelőt- vízvezetékszerelőt Nőtlen és hajadon dolgozóink elszállásolásáról gondoskodunk. Az érdeklődők jelentkezzenek a következő telefonszámon: 237 980. Toborzási terület: Bratislava, Bratislava-vidék ÚP-76 A Csehszlovák Államvasutak Kosicei Gépállomása általános pályafelújítási és javítási munkálatokat végez. Négynapos (keddtől péntekig tartó) munkahetes munkahelyeire felvesz:- pályaszerelőket- pályagépészeket- darukezelőt- buldózervezetőket- szakácsokat- vezetőnőt az üzemi konyhába- üzemi őröket Dolgozóink az alábbi kedvezményekben részesülnek:- pályaszerelö (pályamunkás) beosztásban, hároméves munkaszerződés esetén, 5000 korona, egyéb beosztásokban 2000 korona toborzási jutalék- a szakképzettségtől függően 800-2000 koronáig terjedő stabilizációs jutalom- nyereségrészesedés- egy hónap után a családtagok részére is utazási kedvezmény a Csehszlovák Államvasutak vonalain, egy év ledolgozása után a kedvezmény a külföldi utazásokra is kiterjed- hazai és külföldi gyógykezelés- hazai és külföldi üdülés- lakáskiutaiási lehetőség az SZSZK bármely területén- két ingyenes főétkezés (ebéd és vacsora)- különélési pótlék családosok és nőtlenek számára- elszállásolás az üzem létesítményeiben- kedvezményes szénjuttatás * Felveszünk továbbá:- építő- és gépipari szakközépiskolát végzett dolgozókat az alábbi beosztásokba:- revíziós technikus T 10- pályamester T 10 b- műszaki-munkavédelmi dolgozó T 9- építészmérnököket (pályagazdálkodási és közlekedésépítészeti szakosítás) az alábbi munkakör betöltésére:- önálló szakdolgozó -elemző T 11- pályagazdálkodásra és közlekedésépítészetre szakosodott építészmérnököket a következő munkakörök betöltésére:- önálló szakdolgozó -elemző T 11- minőségirányítás és ellenőrzés T 11- munkairányítás - önálló szakdolgozó T 11- önálló technológus T 11- gépészmérnököket az alábbi munkakörök betöltésére:- önálló tervező T 11- munkairányítás - önálló szakdolgozó T 11- anyagellátási osztályvezető T 11 Toborzási terület: Koáice-város Bővebb felvilágosítás az alábbi címen: Trafóvá strojová stanica - KaPP Kosice - Barca Őulenova ul. 16. c