Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)
1986-05-23 / 21. szám
Akik annak idején figyelemmel követték a Csehszlovák Televízióban, azt mondták, jó sorozat a Nők a pult mögött, amely Jaro- slav Dietl, és Jaroslav Du- dek alkotása, Jirina Ővor- cová, főszereplésével. A sorozatot most a Magyar Televízó képernyőjén láthatjuk, május 6-án adták az első részt. Ebből az alkalomból A két „J“ címmel, Kedd esti új vendégeink alcímmel cikk jelent meg a sorozatról a Magyar- ország című folyóiratban. Többek között a következőket olvashatjuk: Két ismerős név »vezeti fel« ezt a furcsa társaságot: két Jaroslav - Dietl és Dudek. Mindketten régi, kedves ismerősünk. A Kórház a város szélén című nagy sikerű filmsorozattal ismertük Nők a pult mögött meg őket, és nyomban megszerettük alkotói kettősüket. Ezúttal a Nők a pult mögött című új (legalábbis számunkra még új, időrendben azonban jóval a »Kórház« előtt készített) filmsorozatukban már jelezték: jó úton haladnak! A kisemberek, a hétköznapi egyszerű hősök életét tisztán és világosan, mindenfelé rosszul értelmezett intellektuális felhangok nélkül tudják bemutatni. Ez pedig igen nagy (és ritka) erény napjainkban." Ezután az első rész rövid ismertetése következik, majd az alkotók, egyáltalán a csehszlovák filmesek munkájának a méltatása, eképpen: ,.Jaroslav Dietl, aki sajnos már nincs az élők sorában (tavaly halt meg alkotóereje teljében), és Jaroslav Dudek értik (értették) a módját, hogy ezeket az apró, hétköznapi történéseket hol kissé ellágyítva, hol valóságos izgalmat okozva, felpörgetve, de mindig nagyon élvezetesen bonyolítsák. A televíziós mesefolyamoknak (elég sok gyengét, sót kifejezetten rosszat láttunk már eddig is, és bizonyára láthatunk majd a jövőben is belőlük) igen nagy keletjük van a világpiacon. Ebben a versenyben a csehszlovák filmesek - ezt már számtalanszor bebizonyították - azzal keltenek feltűnést, hogy kerülik a divatokat, nem igyekeznek mindenáron »korszerűnek« lenni, nem fordítanak hátat milliós (százmilliós) nézőközönségüknek, de nem tévednek le a szórakoztatás ösvényeiről sem. A jó ötvözés valahol már művészet is, és a Nők a pult mögött azt bizonyítja, hogy Prágában ehhez különösen jól értenek." (b) M ég le sem ülünk, már kezében is a tükör. Nézi a szemét a száját, rúzst vesz elő, pirosat, franciát, aztán a végén mégis fancsali képet vág:- Ma valahogy nem vagyok formában...- Ne mondja! Akkor lapozzuk fel ezt a filmlexikont, jó? Nézze csak meg a fotóját: hetvennégyben készült. Telt az arca, karikás a szeme, előnytelen a frizurája - mintha nem is ön volna. Ne vegye bóknak: ma sokkal jobb formában van, mint gondolja. Kedves, bohókás fintor helyett, finom, ironikus mosollyal jön a válasz:- Láttam, amit láttam. Irina Mirosnyicsenko. Kihűlt szemek, komor nyugalom, rezig- Mi volt az oka a csendnek? Netán sorban nemet mondott a filmrendezőknek?- Ez is, meg más is. Rossz esztendők vannak mögöttem. A legrosszabb a tavaly előtti volt: meghalt az apám. Nekem ez akkora lelki traumát okozott, azt hittem, sosem gyógyulok ki belőle. Aztán felépültem - és karamboloztam. Úgy összetörött a kocsim, hogy csak egy gyűrött skatulya maradt belőle. Igen, őrült szerencsém volt. Csak a hátgerincem sérült meg. De úgy, hogy hónapokon át mozdulni sem bírtam. Aztán másodszor is megtanultam járni. Futni. És talán élni is. Mert tudja, az ágyhoz kötött ember mást sem csinál, csak olvas és gondolkozik. Újra és újra visszapergeti élete filmjét. Van minek örülnöm (Huszár Tibor felvétele) náltság. A moszkvai Művész Színház legjobb Csehov-színésznöje. A szovjet film fesztivál-arca. Andrej Mihalkov-Koncsalovszkij Vá- nya bácsijának Jelena Andrejev- nája. Nyikolaj Gubenko Megjött a katona a frontról című filmremekének Verája. Régi és még régebbi arcai a képernyőről: Az édes szó: szabadság, Itt a házunk, Az egyetlen út - emlékezetes alakítások a hetvenes évekből. Főszerep az... és más hivatalos személyiségekben. A szerelmem, szomorúságomban. Aztán két-három évig semmi. Még egy kósza hir sem.- És mit látott? Színes, gyorsan pergő kockákat?- Nem ez a fontos. Inkább az, hogy kiről szól a film. Egy hol boldog, hol boldogtalan emberről, aki talán túl sokat akar az élettől. Aki a felét sem kapta meg annak, amire számított, de nem adja fel, mert erős és kitartó. Mert reménykedik. S mivel nő, egyre gyakrabban veszi elő a tükrét. És dühös, ha szarkalábat lát a szeme alatt.- De hisz ez semmit sem jelent.- Már hogyne jelentene! Azt jelenti, hogy felettem is szaladnak az évek. És egy színésznőnek semmi sem fáj jobban, mint az elpasszolt lehetőségek. Lehet, hogy tud róla, lehet hogy nem, én eredetileg balett-táncosnőnek készültem. Ebből aztán semmi sem lett, mert nem lehetett. Jó, belenyugodtam. Azt mondtam: ha nem táncolhatok, akkor majd játszani fogok. Ez sikerült. Hogy mégis miért panaszkodom? Mert nem is olyan rég még az volt a tervem, hogy a sok dráma után a musicalben is kipróbálhassam, mit tudok. Hát ebből most már semmi sem lesz. A hátgerincem nem engedi.- De enged mást. Például egy lorcai emelkedettségú végzetdrámát, A tetovált rózsát.- Hát igen, ez is egy csoda. Hogy én játszhatom Moszkvában azt a szerepet, amelyet Williams Anna Magnaninak, az olaszok nagy színésznőjének írt egykor. Olvasom a könyvet, s közben egyfolytában úgy érzem: hozzám szól az író. Mintha azt súgná: ne így élj, rendezd be máshogy az életed! Ne várj arra, aki elment! A talpraállás, az újjászületés drámája ez a darab, s nekem most nagyon is aktuális. Hisz még mindig olyan vagyok, mint egy szárnyaszegett sirály.- Szárnyaszegett? Hisz új szelek, új repülések várnak önre: A vád, és a Madame Wong titka című filmek főszerepe, s közben Csehov életéről ír forgatókönyvet a lengyel televíziónak. Ugye, nem akarja azt állítani, hogy nincs minek örülnie?- Végül is igaza van. Van minek örülnöm. Nem is tudom, miért szomorkodom. A sok rossz után már úgy is csak jó jöhet. Mondja azt, hogy igen. SZABÓ G. LÁSZLÓ R endkívüli adásnapon, fő műsoridőben sugározta a budapesti tévé Gyarmathy Lívia Együttélés című filmjét, amelynek híre a sajtó révén már korábban eljutott hozzánk. A mi tájainkon is bizonyára sokan megnézték ezt a rendkívül gondolatébresztő, tanulságos alkotást, amely műfaját tekintve sajátos elegye a dokumentumfilmnek, filmpublicisztikának és riportnak. Jómagam nem titkolt izgalommal néztem végig Gyarmathy filmjét, hiszen negyven esztendeje engem is a rokoni szálak egész szövevénye fűz Baranyához, konkrétan a filmben is szereplő községekhez. Miről szól Gyarmathy filmje? Magyarország déli részén, az említett megyében élő nemzetiségek együttélését, múltbeli konfliktusainak mai lecsapódását vizsgálja, egy nemzetiségi esküvő keretében. Csibi Zoltán és Pflug Mária, két mai, kedves arcú, életrevaló falusi fiatal egymásba szeret, s a világ legtermészetesebb dolgaként össze akar házasodni. És máris kibomlik előttünk, s rövid úton történelmi távlatokba rendeződik az a konfliktus, amelyre tulajdonképpen ez a filmalkotás épül. A fiú közli, hogy ő Bukovinából elszármazott székelyek ivadéka, a lány, hogy ót a nemzetiségi érzület a magyarországi németség körébe sorolja. De előítélettel németség több mint két évszázados történelmi útjának, megpróbáltatásainak ismertetésére. Tény az, hogy egy hatalmas történelmi dráma játszódott és játszódik le a székelyek és a svábok között és szinte kísértetiesen azonos sorsot kellett megélnie mind a két nációnak. ók egyikük nációja iránt sem viseltetnek. Igen, a fiatalok már mentesek az előítéletektől, de szüleik, nagy- szüleik máig sem tudnak szabadulni a négy évtizeddel ezelőtti megaláztatások, torzsalkodások, gyűlölködések emlékétől. Itt most érthetően nincs terünk a bukovinai székelyek és a magyarországi A filmben megszólaltatott idős emberek leginkább a történelmi félmúltban esett sérelmeiket panaszolják fel. Nagyon jól ellenpontozzák ezek a visszaemlékezések a filmbe beleépített korabeli, pro- pagandisztikus híradófilm-részle- teket - a bukovinai székelyek hazatelepítéséröl, illetve a baranyai volkbundista mozgalomról. A székelyek előbb érkeztek meg, mint a svábok kitelepítésére tömegesen sor kerülhetett. Az óslakók és az újonnan érkezettek így kénytelenek voltak évekig egy fedél alatt élni, egy tűzhelyen főzni, úgy, hogy a gazda megtűrt vendéggé vált saját házában. Csoda-e, hogy olykor gyilkossággá fajuló gyűlölködés kezdődött. Négy évtizeddel később Marika és Zoltán, a rokonság nem titkolt kelletlensége ellenére, összeházasodik. S a lakodalmi éjszakán egy Zsigulival menetrendszerűen ingázik Somberek és Palotabo- zsok, a saját népi hagyományai szerint külön-külön mulató lakodalmi népség között. Hogy itt is legyenek, meg ott is... Mint ahogy filmjét is az előítéletek ellenében készítette el Gyarmathy. A művészek töretlen hitével bízva abban, hogy megtanulható a türelem a másság iránt, feltételezve, hogy aki más, nem biztos, hogy rosz- szabb, mint mi - csak éppen más... BERECKJÓZSEF Kordokumentumok Időközben megtudtam, a művelődési otthon új épületén folyt az a szorgalmas munka, melyet az elmúlt hetekben késő délutáni órákban, valamint szombatokon és vasárnapokon volt alkalmam látni, átutazóban a községen. Ismerősöm azt is elmondta, azért igyekeznek ennyire, mert, ha jól tudja, május 9-e vagy a választások tiszteletére szeretnék átadni a létesítményt. Emlékezve a munkatempóra, bizonyára sikerült valóra váltani a tervet - amiként sok hasonlót más településeken. Különösen az utóbbi időszakban: meggyőzött erről bennünket a Csehszlovák Televízió is, melynek kamerái nyomon követték egyebek között a választási programok teljesítését, illetve képet adtak az elmúlt választási időszakban született eredményekről. Nem álltíhatjuk, hogy ezeknek a képes beszámolóknak a népszerűsége, nézettségi szintje eléri például egy vetélkedő műsorét, sportadásét vagy kalandfilmét, de annyi bizonyos, hiteles dokumentumai: egy adott időszakban a köz javára végzett tevékenységnek, emberi erőfeszítéseknek. így is kell ezeket fogadni. A néző, akit közvetlenül nem érint egy-egy ilyen, úgymond helyi jelentőségű híradás tartalma, végül is még azt sem érzi, érezheti, amit például az említett új művelődési ház tulajdonosai, értve ezalatt a falu lakosságát, amely évek óta szenvedte egy korszerű kulturális központ hiányát. Ók, ha volt az átadásáról televíziós híradás, bizonyára másként is nézték és fogadták a képeket, mint a „kívülállók“, akik azonban annyit mindenesetre rögzíthettek: újabb értékkel lettünk gazdagabbak - országos viszonylatban is. ' A Csehszlovák Televízióban egyébként régóta gyakorlat, hogy egy-egy közelgő jelentős politikai esemény vagy évforduló alkalmából külön műsortervet állítanak össze - történelmi képeknek, a társadalmi fejlődés egyes szakaszainak, illetve eredményeinek a felidézésével, visszaemlékezésekkel hangsúlyozandó az esemény fontosságát, így volt ez például a CSKP XVII. kongresszusát megelőző hónapokban is, vagy így van ez mostanában a párt megalapításának 65. évfordulója alkalmából. És amint megfigyelhettük, úgyszólván valamennyi müsor-fö- szerkesztöség igyekszik hozzájárulni - különböző területekről hozott képekkel, sokféle televíziós műfajban - a különterv megvalósításához. Ilyenképpen nemcsak portrékat, dokumentumfilmeket, riportokat, verses-zenés összeállításokat láthat a Csehszlovák Televízió nézője, hanem drámai alkotásokat is, köztük ezúttal A szélesre tárt ablakok című sorozatot, melynek célja, a rendező Igor Ciel szavaival: „Egy fiktív család és e család rokoni és baráti környezete életének, a különböző területeken dolgozó szereplők sorsának a megidézésével bemutatni a nyolcvanas évek Szlovákiáját.“ Ha más eszközökkel is, de végeredményben ez a célja a fentebb említett műsoroknak is: bemutatni az országot, múltat és jelent, egyéni és közös tőrei ,-'ések társadalomgazdagító eredményeit. -bor ÚJ SZÚ 1986. V. 23. TALÁLKOZÁS IRINA MIROSNYICSENKÓVAL mmm
