Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)
1986-05-23 / 21. szám
A DOLGOZÓK BOLDOGULÁSIÉ^ HARCOLT A Szentesi (Pleéany) Helyi Nemzeti Bizottság épületében, a község krónikájában olvasom az alábbi bejegyzést: „1986. április 1. Mátyás István elvtársat, a bodrogközi munkásmozgalom hűséges harcosát, a CSKP veterán tagját, községünk lakosát, tisztelettel és szeretettel köszöntjük születésének 80. évfordulója alkalmából.“ Az aláírások között ott találjuk Jozef Lukáö elvtársnak, a Kelet-szlovákiai Kerületi Szakszervezeti Tanács elnökének kézjegyét is, aki akkor adta át a jubilánsnak az SZKT elismerő oklevelét és a felsőbb pártszervek üdvözlő levelét. Ezekben, Mátyás István elvtársnak a munkásmozgalomban kifejtett több évtizedes, elkötelezett tevékenységét méltatják. Néhány nappal később otthonában kerestük fel őt. Baráti, elvtársi kézszorítás kíséretében gratuláltunk és kívántunk neki jó egészséget.-A jó egészségből bizony minél több kellene - jegyezte meg. A munkában, osztályharcban meg- edzódött szervezet is legyengül, megrokkan idővel. A találkozás öröme azonban sugárzik Mátyás elvtárs arcán. Meg is jegyzi.- Számomra az jelenti a legnagyobb megtiszteltetést, kitüntetést, ha elvtársaim, barátaim, régi ismerőseim eljönnek szerény hajlékomba és megkérdezik, hogy vagyok, hogy megy a sorom? Mátyás István elvtársat egész élete során érdekelte a mások, mindenekelőtt a két keze munkájából élő proletárok sorsának alakulása. Azok közé tartozik, akik nemcsak óhajtották a dolgozók boldogulását, hanem sokat is tettek érte. Jól ismerem őt. Tudom, harcos életút áll mögötte. Édesapja kocsis volt a szomotori grófi birtokon. Pista alig végezte el a hat elemit, nagy szükség volt az ö kezének munkájára is. A földesurak éhbért fizettek a munkásnak. Napszámosként dolgozott a Holló-tanyán, később Zétényben, a Csáky-tanyán. 1926-ban behívták katonának. Másfél év után János bátyjához költözött Körtvélyesre. A papi birtokon részesaratóként dolgozott. De ősszel továbbállt, mert a szentesi bányában Ígértek neki munkát.- Először csak napszámosként dolgoztam a Majláth gróf tulajdonát képező bányában - emlékezik Mátyás elvtárs. - Később a bányászok bevettek a „partiba“, látták, hogy akarok és * tudok is dolgozni. Életem jelentős állomása ez a kőbánya. Itt ismerkedtem meg a munkásmozgalommal. Kis- kendi Lajos, Oltman László, Tarr Mihály, Nagy József kommunista bányamunkások példája, segítökészsége elszántságot ébresztett bennem. Még egy évet sem dolgozott itt, amikor olyan hír járta, hogy a bánya vezetősége bérleszállításra készül. Tizenkét korona helyett kilenc koronát akartak fizetni 1,75 köbméter kő kitermeléséért és bepakolásáért. Molnár János felvétele- Kiskendi Lajos és Túrák István elvtársak tiltakoztak a bányászok nevében a főmérnöknél, de ez nem járt eredménnyel - folytatta Mátyás elvtárs. - Az igazgató sem volt hajlandó érdemlegesen tárgyalni. Erről Kiskendi Lajos pártelnök először is a pártbizottságot tájékoztatta, amely este egyhangúlag kimondta: sztrájkot szervezünk! Ezzel a többi bányamunkás is egyetértett. Hat hónapon át, tavasztól őszig sztrájkoltunk. A bánya vezetősége sztrájktörőket szervezett ellenünk, de végül ezek a munkások is szót értettek velünk és mellénk álltak. Mátyás István bányamunkás 1931- ben lépett be a pártba és attól kezdve mint kommunista harcolt a kizsákmányolok ellen. Még szervezettebben bekapcsolódott az osztályharcba.- Nagy szükség volt erre a szervezett harcra - jegyezte meg - s ezt jól tudták a bodrogközi kommunisták is. A szentesi bányamunkások sérelmeinek orvoslása érdekében velünk együtt tüntettek a környező községek: Lelesz, Zétény, Véke, Királyhelmec, Kövesd, Szerdahely, sőt a távolabbi Csap városka kommunistái is. A későbbiek folyamán is a kizsákmányolás elleni harcban edződött a fiatal kommunista, Mátyás István bányamunkás. Amikor megalakult a Bányamunkások Vörös Szakszervezete, őt választották annak elnökévé. A hatósági közegek nyilvántartásában „rebellis kommunista“ megjegyzéssel szerepelt Mátyás István, harcostársaival együtt. Szinte vadásztak rá, hogy valamin rajtakaphassák, börtönbe zárhassák. Ez 1934-ben sikerült a csendőröknek. Mátyás elvtárs illegálisan járt Magyarországra, a „Munkás“-!, az „Út“-at és más haladó szellemű sajtóterméket szállított oda a párt megbízásából. Kémkedéssel vádolták és letartóztatták. Kassán másfél évet töltött vizsgálati fogságban, majd - minden bizonyíték nélkül - hat évre elítélték. Ebből harminc- nyolc hónapot letöltött, majd általános amnesztia alapján engedték szabadon. Röviddel hazatérése után részt vett a királyhelmeci tüntetésen. A templom előtti téren tizenkétezer ember jelenlétében Kosik István kommunista képviselő és Hajdú Istvánelvtárs szónokolt. A köztársaság védelmére szólították fel Bodrogköz népét. Ott tüntetett Mátyás elvtárs is, és a közös haza védelmét szorgalmazta. Ez a tény is bizonyítja a kommunisták ellen koholt vádak megalapozatlanságát. A kommunistáknak, a munkásmozgalom harcosainak soha sem volt nyugtuk a kizsákmányolókat kiszolgáló hatóságoktól, mégis folytatták a munkát illegalitásban is. A kommunistákat üldöző Horthy-rendszer idején például Laczo Mihály elnöklete alatt dolgozott a bodrogközi kommunisták tevékenységét irányító helmeci körzeti pártbizottság, melynek Mátyás István is tagja volt. Ez az illegális pártbizottság 1944- ben elhatározta, hogy partizánharcot szervez a fasiszták ellen. Az előkészületekben a Helmec környékén meghúzódó három szovjet partizán segédkezett.- Elkészült a terv, mindenki megkapta a feladatát, nekem a német és a magyar fasiszta hadsereg utánpótlásának megnehezítését kellett megszerveznem - emlékezik Mátyás István. De a fasiszták elleni fegyveres harc kudarcba fulladt. Egy, az ellenállási fnozgalomba beépített kémelhárí- tós magyar tiszt mindent elárult. Laczo Mihály elvtársat néhány nappal a fel- szabadulás előtt elhurcolták és meggyilkolták a fasiszták. Mátyás István elvtársat 1946-ban a párt különféle tisztségekkel bízta meg. A szentesi falusi pártszervezet, majd a hnb elnökévé választották. 1949-ben politikai iskolába küldték, s amikor visszatért Schmotzer Mihály vezető titkár mellett a mezőgazdasági titkári funkciót látta el a Királyhelmeci (Král’ovsky Chlmec) Járási Pártbizottságon. Ebben az időben kezdődött el a falvak szocializálására, a nagyüzemi gazdaságok, efsz-ek alapítása. Mátyás elvtárs ezen a területen is derekas munkát végzett.- Nekem az volt a véleményem - nem mindenki értett egyet ezzel -, hogy előbb az iskolát, adott esetben a szövetkezeteket, kell felépíteni, hogy ezekben megtanítsuk az embereket arra, amit még nem tudnak, nem ismernek - hangsúlyozta Mátyás elvtárs. - Hogy kit igazolt az idő, a fejlődés, mindannyian tudjuk. Mátyás elvtárs igen sok egyéb tisztséget is ellátott, becsületesen, elkötelezetten dolgozott, míg egészsége engedte. Kiérződik a szavaiból, legszívesebben ma is dolgozna.- Elszállt felettünk az idő - sóhajtott fel - nem jól szolgál az egészségem, lekerültem a „pályáról“, -márcsak a szívemmel buzdíthatom szocialista társadalmunk építését. Nagyon örülök az eredményeinknek - hangsúlyozta a 80 esztendős Mátyás István elvtárs KULIK GELLERT ottíÉtÁL# Talpon az öreg harcos, méghozzá keményen, ahogyan hosz- szú élete során mindig tette... így mondjuk és magyarázzuk egymásnak, miközben Poldi bácsira, vagyis a sládkoviőovói Hájek Li- pótra, a veterán pártharcosra várakozunk, aki néhány perc múlva vidáman ül le közénk.- Utazás után mindig megmosakszom - mentegeti magát, indokolja várakoztatásunkat -, legalább fel is frissülök... Ha nem ismernénk ót évtizedek óta, ha nem tudnánk róla, hogy nyolcvannégy esztendős, de vérében van a szívósság és oly frissen tevékeny, mint más negyvenévesen, hát csodálkoznánk. Ám ismerjük őt jól, így megértéssel hallgatjuk beszámolóját:- Üzemlátogatáson és ellenőrzésen vettem részt a sütőipari vállalat üzemében. Sok nő dolgozik ott, a munka- és életkörülményüket vettük szemügyre, mert ennek ismerete nélkül nem lehet érdemben foglalkozni a termelési kérdésekkel sem... A galántai (Galanta) járási Szakszervezeti tanácsnak az évenként háromszor-négyszer, rendszeresen megszervezett üzemlátogatási akciójáról, a sere- d'i üzemben megtartott, legutóbbi tanácskozásáról beszél. Ó ugyanis, ha meghívják, ha együttműködésre szólítják fel, mindig eleget tesz a párt, a szakszervezeti mozgalom, a haladás igényelte feladatoknak.-Tudjuk, hogy ez mindig így volt - szólok, és megpróbálom figyelmét, emlékezését az ó ifjú korára irányítani ezzel a kérdéssel: - Mióta is?- Azóta - válaszol -, amióta jómagam, az egykori gyerekember, a cukorgyári lakatos, társaival egyetértve rá nem döbbent, hogy már kommunistaként él és cselekszik. Azóta. Elmondja azt is, hogy tizenhárom esztendős gyerek volt, amikor felvették a cukorgyárba lógondozónak. Onnan bekerült a mozdonyházba, s látva igyekezetét, felvették, négy évre, lakatosinasnak. 1920-ban kapta meg a segédlevelet és szakmunkásbizonyítványt.- A szakmát is kiváló mesterektől tanultam meg emlékszik -, de a politikai látásmódot és gondolkozást is. Aminek szinte természetes következménye volt, hogy felfigyelt rá Tuman Jenő, szakszervezeti főbizalmi, a baloldali szociáldemokraták vezetője.- Arra biztosan és jól emlékszem - folytatja -, hogy a járás képviseletében négy cukorgyári küldött ment el a l'ubochnai alapító kongresszusra. Nem voltam köztük, de hazaérkezésük után kap-tam az első, komoly feladatot, megnyerni ügyünknek a baloldali érzelmű munkásokat. Az egyik, úgynevezett tízes csoport, vagyis az egyik pártcsoport vezetője volt már, amikor a CSKP alapító kongresszusa után, a 220 fős cukorgyári párt- szervezet tagjai között szétosztották a tagságot igazoló vörös könyvecskét.- Azóta és mindig — mondja -, szavakkal és tettekkel, kommunistának vallom magamat. Életútját, politikai és mozgalmi tevékenységét, a teljesség igényével szinte lehetetlen felvázolni. Erre, tréfásan, ó maga figyelmeztet bennünket.- Ha megpróbálkoznátok vele - magyarázza - olyan lenne, mint a párt történetével foglalkozó szemináriumi dolgozat vázlata.- Mit jelentett akkor ifjú kommunistának lenni? - ismétli meg kérdésünket. - Először focicsapatot szerveztünk, mely részt vett az első spartakiádon. Tornászcsapatot, mely bemutatókat tartott a környező falvakban. A kommunista sajtó terjesztését vállaltuk, amire leginkább sötétedés után, vagy vasárnaponként került sor...- Milyen volt a proletkult korszaka? - ismétli a másik kérdést. - Színjátszócsoportot szervezPoldi bácsi, vagyis a sládkoviőovói Hájek Lipót, a veterán pártharcos, a cukorgyári kommunisták párt- szervezetének egyik alapítója Gyökeres György felvétele tünk. Segítettem a rendezésben, kulisszát festettem, szerepeltem, pénztároskodtam... Belelendül a visszaemlékezésbe. A szívből fakadó mondatok a legérdekesebbek és legtanulságosabbak.- Idősebb elvtársaimra megbecsüléssel és tisztelettel^ emlékszem - hangsúlyozza. - Ők nyitották fel a szememet. Megtanítottak másként látni a világot. Buzdítottak, hogy fogadjam el az újat, legyek merész. Példát is mond rá. Magától sohasem jutott volna az eszébe, hogy fényképezőgépet vegyen a kezébe. Ám idősebb elvtársai biztatták, buzdították. Nemcsak úgy általában, hanem akkor, amikor legnagyobb szüksége volt rá: az első, sikertelen felvételek elkészítése után.- Micsoda öröm ma - állapítja meg -, odatenni a gyermekek, a pionírok elé azokat a felvételeket, amelyeket a harmincas években, a felvonulások, a tüntetések idején készítettem a lemezes gépemmel. Nem titkolja, hogy a párt, a szakszervezeti mozgalom, a haladás, a fejlődés igényelte feladatok sorából legszívesebben azokat vállalja, melyek a legfiatalabb nemzedék tagjainak, a pioníroknak a szervezéséhez, neveléséhez kapcsolódnak.- Nem könnyű velük szót érteni - mondja -, de mikor rájönnek, hogy nekik, maguknak van szükségük arra, amit tőlem hallanak, maguktól is eljönnek hozzám. Beszélgetésre, tanácsért. Csak úgy, és ez a jó! Talpon az öreg harcos, méghozzá keményen... Mondjuk egymásnak, miután elköszönünk tőle. HAJDÚ ANDRÁS ÚJ SZÚ 1986.V. 23.
