Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)
1986-05-16 / 20. szám
inte nincs olyan szépséget kifejező jelző, amely ne hangzott volna el a nemrég befejeződött bratisla- vai Flóra ’86 virágkiállításon. Mindenki elragadtatással, látható élvezettel szemlélte és csodálta az égóvörös óriási gerberákat, a hófehér, bársonyos szirmú N rózsákat, a rózsaszín antúriákat, a pompázó tulipánokat, szekfüket, az illatos fréziákat, a törékeny orchideákat és folytathatnánk a felsorolást. És nemcsak a vágott virágok tarkasága, elrendezésük ötletessége aratott nagy sikert, hanem a cserepes virágok széles választéka is lenyűgözte a látogatókat. A nyitás perceitől kezdve a késő délutáni órákig hosszú sorok kígyóztak a pavilonok előtt és a sorbanállók türelmének jutalma a pompázó virágözön volt- Szinte káprázik a szemem a sok gyönyörű virág láttán — mondta a Duna- szerdahelyról (Dunajská Streda) érkezett Nagy Olga a mellette álló Bernáth Katalinnak. - Láttátok azokat a hatalmas holland fréziákat? - szinte kiáltotta Igno- ták Renáta, majd társnőivel együtt az orchideák csodálatos bemutatójáról áradoztak. Ez jellemezte a kiállítás tíz napját. Az ismerősök útbaigazították egymást, közösen vitatták meg a látottakat. Bevallom, szinte naponta ott voltam a kiállításon, élvezettel figyeltem az ehhez hasonló jeleneteket. Jó volt látnom, ahogy fiatal anyukák karjukon gyermekükkel járták a pavilonokat, magyarázták a sok látnivalót. A csillogó, tágra nyílt gyermekszemek, az önkéntelenül tapsra verődő apró tenyerek a szépségnek, a látványnak szóltak. Jó volt látnom, hogy sokan, idősebbek és fiatalok egyaránt, virággal távoztak a kiállításról. Pedig a virágüzletek előtt is sorba Kellett állni... A kis, alig ötéves Mónika Komáromból (Komárno) addig kérlelte anyukáját, amíg az beállt a sorba és vásárolt neki egy parányi virágzó kaktuszt. Mert hiába Ígért a gyereknek csokoládét, fagylaltot - amiért nem kellett volna sorakozni - a kislány hajthatatlan volt. Vagy ott volt a díszcserjék árnyékában pihenő Major Verona néni, aki 85 évesen is kíváncsi volt a virágkiállításra. - Szeretem a virágokat, nekem a gyöngyvirág éppolyan kedves, mint a rózsa, vagy az a sok csodálatos, idegen nevű virág. S hogy melyik tetszik a legjobban? Olyan ez, mint mesében, minél tovább megyek, egyre szebbek és szebbek tárulnak elém... Már nemcsak tulipánjairól híres-mondták többen kifelé jövet a holland pavilonból. Érthető volt a nagy érdeklődés. Talán ezért is a holland kiállítók az első napokban megrendezték napjukat, amelyen a virágnemesítéssel, szaporítással foglalkozó szakembereknek vetítéssel egybekötött szakmai vitát rendeztek. Érdekés volt hallani, hogy valaha csak a tulipánjairól híres Hollandiában ma évente 6 milliárd vágott és 440 millió cserepes virágot értékesítenek. S melyik, a legkelendőbb virág? A vágottakból az év bármely szakában főleg a rózsák, a krizantémok, szekfük és fréziák, tulipánok és gerberák, liliomok és orchideák. Kelendőek a cserepesek is, kedvelt a fikusz, a dracéna, a begónia csakúgy, mint a rhododendron. Az elsők lettünk? kérdezte a díjkiosztás perceiben Helmut Lehmann, az erfurti Iga, valamint az NDK-beli többi kiállító vállalat igazgatója. Akkor még szinte el sem akarta hinni, hogy 12 arany-, 12 ezüst- és 8 bronzéremmel jutalmazták őket. - Ha a négy évvel ezelőtti kiállítással vetem össze az lllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllll ideit, bátran kijelenthetem, minőségileg magasabb szintre jutott. Mi is termelésünk legjavát igyekeztünk bemutatni. A meglepetés az újonnan nemesített antúria két változata, a tízféle gerbera, a páfrányfélék, a 3 és fél—4 méteres díszfák. Megtudtuk azt is, hogy az NDK-ban nagy a virágok iránti kereslet, s kielégíteni ezt - főleg nőnapkor - szinte lehetetlen. Ezért, kísérletképpen megkezdték a cserepes szekfü, illetve a gerbera termesztését, s úgy mint odahaza, itt is meggyőződhettek, az újdonságnak sikere van. Jólesik az elismerés közölte velünk Komjáti István, az Óbuda Tsz képviselője, amikor megtudta, hogy 5 arany-, 3 ezüst- és 3 bronzéremmel jutalmazták kiállított virágkollekciójukat. - Tudtuk, hogy nem megyünk haza üres kézzel, ám a harmadik hely ebben a rangos mezőnyben meglepett minket is. Soha rosszabb helyezést!.. Még mielőtt informátorunk végigvezetett a saját expozíciójukon, elmondta, hogy az Óbuda Tsz bemutatkozott szaporítóanyaggal és dugványokkal is. - Csehszlovákiában - tudtuk meg - évente 3 millió szekfúdugványt értékesítenek.- A kiállításra 72 fajta virággal érkeztünk, krizantém kollekciónk 25, a gerbe- ráé és a rózsáé 10-10 fajtából áll. A rendezvényre hétezer darab virágot hoztunk, s nem titok, a tíz nap alatt legalább kétszer ki kell cserélni őket. Sajnos, nem léteznek ,,csodaszerek", melyek meggátolnák a hervadást.- Külön öröm számunkra - tette hozzá Komjáti István -, hogy szombathelyi kollégáink, akik cserepes virágokat állítanak ki, közvetlenül mögöttünk végeztek, s ezzel az egyéb rangos dijak sorát két arany- és egy-egy ezüst-, illetve bronzérem gazdagítja. Tíz napon át látogatók tízezrei csodálták a mindennapi életünket szebbé tevő virágok tarkaságát. Jó lenne, ha valamennyien, akik ott jártunk, azon volnánk, hogy otthonainkat, környezetünket is szebbé tegyük. Mert a lakóházak elé is el lehet ültetni fát, bokrot, díszcserjét, az erkélyek muskátlik, begóniák, petúniák segítségével apró „virágkiállításokká“ válhatnának. Az idei virágkiállítás egyik célja ugyanis ez volt. Éljünk a lehetőséggel... PÉTERFI SZONYA r Á prilis elején, amikor a Kis- és a Nagy-Fátra csúcsain már csak apró, fehér foltok emlékeztetnek a télre, s a fenyvesekkel tarkított völgyekben ismét kizöldül a rét, szinte érezni lehet a természet lágy leheletét. Dolny Kubín nagy szülöttje, Hviezdoslav szerint is talán útmenti fáinak rügyfakadásakor, kiskerti virágainak szirombontásakor a legcsodálatosabb ez a város. A mindig sietős, s ilyenkor tavasszal különösen gazdag vizű Orava folyó két partjának sétányai délutánonként benépesednek futkározó, játszadozó gyerekekkel, andalgó fijú párokkal, a közeji park lócáin pedig a megfá- radtabbak keresik a pihenést, élvezik a mozgékony bárányfelhők alól fel-felbukkanó napfény áldását. A közeli hegyek lábáig terebélyesedő lakótelepen is lüktet az élet. Egyik toronyépülete kilencedik emeleti lakásának ablakából szinte egyszerre érzékeljük az alattunk nyüzsgő város zaját, s a szemet lelket pihentető közeli erdők és hegyek némaságát. A ház gazdája töri meg a hosszas csendet, a város és környéke iránti spontán tisztelgést. Miroslav Balek kényelmes karosszéket hoz a kisszobába, hellyel kínál. Aztán, mert kérdezem, kissé elmerengve, a múltban feledkezve beszél ifjú éveiről, hányatott sorsáról. Bizony nem volt könnyű gyermekkora. Soha nem ismerte az apját, s még az anyai szeretetböl sem jutott annyi, mint általában soknak. Nem is juthatott; őt csak „szerzett“ gyermeknek csúfolták- társai, olykor még féltestvérei is. Szülóanyja ugyanis egy hétgyermekes özvegyemberhez ment férjhez, s a házasságból újabb négy gyermek született. Tizenket- ten birtokolták hát a gyermekszobát. Persze, ha csak tehette, nagyszüleinél tartózkodott, akiket rajongásig szeretett, s akikre ma is elérzékenyedve, hálás szívvel gondol vissza. Lényegében nekik köszönhette, hogy rendszeresen járhatott iskolába, hogy szakmát tanulhatott. Kenyérkeresóként, kezdő esztergályosként szeretett volna valamit törleszteni adósságából, ám hamarosan szólította a katonai kötelesség. Szolgálatának második évében egy országos toborzási akció keretében szegődött el bányásznak Ostravába. Az új munkahelyről, a bányászatról persze fogalma sem volt, és csak a saját két kezében bízhatott. Társai befogadták, beilleszkedett új környezetébe, mégsem volt sokáig maradása, s csak a szerződésben vállalt másfél esztendőt töltötte le. Időközben ugyanismegismerkedett egy lánnyal, aki ragaszkodott szőkébb szülőföldjéhez. Oravában abban az időben lakást és jól fizető állást csak az istebnél vasöntöde tudott biztosítani, így telepedtek le a munkahelyétől mindössze néhány kilométerre levő Dolny Kubínban. Ennek idestova húsz esztendeje. Hogy mi minden változott meg az ereje teljében lévő kohász A hősök mindig példaképek Egy olvasztár a sok közül életében az elmúlt két évtized alatt? Állítja, nagyon sok minden, de elsősorban a szemlélete, rálátása a világra. Párttag lett, új szakmát tanult, kemény elvhű emberekkel került sorsközösségbe. Igazán a gyár öntödéjében ismerte meg a közösségben rejlő erőt. Egymást segítve, egymás önzetlen támogatásával aztán olyan eredményeket értek el, melyekkel nem csak feletteseik figyelmét hívták fel magukra, hanem a legszigorúbb „zsűri“, a kollégák elismerését, tiszteletét is. Miroslav Balek ma a több mint 700 kohászt foglalkoztató gyár elismert olvasztára. És nem csupán azért, mert az egyes számú olvasztókemence, melynek egyik csoportvezetője évek óta a legtöbbet és a legjobbat produkálja a gyárban, hanem mert nemes emberi tulajdonságait a legnehezebb időkben is bizonyította. Amikor 1981-ben A kiváló munkáért kitüntetésben Miroslav Balek (balról az első) olvasztár társaival megbeszéli a teendőket ÍVIadimír Gabóo - ÖSTK felvétel) részesült, legszívesebben 16-felé darabolta volna a csillogó érmet. Szerinte ugyanis tizenhat kiváló kohász munkája, szakértelme élteti az egész év során az izzó kemencét, így hát az egész kollektívát illette volna az elismerés. Persze később az sem maradt el, így a kollektíva tagjaival szemben sem lehet lelkiismeretfurda- lása. Igaz, egy műszakban csak negyedmagával kell szorgoskodnia az izzó „láva“ körül, ám a felelősséget - mint ahogyan a sikert is - mindig megosztják a váltótársakkal. Az elmúlt húsz esztendő során nem csupán sikerek fémjelezték munkájukat, hanem kudarcok is. A hetvenes évek végén bele kellett kóstolniuk fanyar ízükbe. A gyártástechnológia már nem felelt meg a követelményeknek. Akaratlanul is pazarlóan kellett bánniuk a nyersanyaggal, ráadásul nagy energiafogyasztás mellett. Az üzemi pártbizottság - melynek hat éve tagja - elhatározta, hogy lépni, újítani kell. A műszakiak házon belül új olvasztási eljárást dolgoztak ki, melynek bevezetésével jelentősen csökkentek a termelési költségek, s javult termékeik minősége is. Az új gyártási eljárás első alkalmazói természetesen Balekék munkabrigádja volt, s az ő érdemük is, hogy az már minden munkahelyen meghonosodott. Az oravai vasöntöde a finomacélgyártáshoz elengedhetetlenül szükséges öntvényeket állítja elő, mégpedig főként tőkés kivitelre. A termékek minőségéről mindent elmond, hogy a fő felvevőpiacot a Benelux államok, az NSZK, Anglia, Ausztria és Franciaország jelenti. A vállalatot elért eredményei méltányolásaként Munka Érdemrenddel tüntették ki, az idei május elseje alkalmából pedig egyik dolgozója a legnagyobb elismerésben, a Szocialista Munka Hőse kitüntetésben . részesült. Igen, Miloslav Balek vette át a büszke címet, s az ünnepélyes pillanatokban talán emlékezetében felidézte életútjának eddigi küzdelmeit, vívódásait és sikereit. Érdekes, hogy amikor lakóhelyén kerestem, viszonylag kevesen ismerték. Még a házbeliek is csak keveset mondtak róla és családjáról. Nem csoda, soha nem voltak „ügyeik“, még csak pletykákra, szóbeszédekre sem adott okot szerény, egyszerű életvitelük.- Segítőkész, tisztelettudó, szorgalmas, mint általában az árvái emberek - mondotta egy idősebb asszony a harmadik emeletről, s hozzátette, hogy három gyermekét is ilyen szellemben nevelte. Az elkövetkező hetekben nyilván sokan megismerkedhetnek majd ezzel a marcona külsejű, kemény, ám legbelül nagyon is érzékeny, lágyszívű olvasztárral. Mert hőseit általában tiszteli, szereti, s példaképének tekinti az ország népe. HACSI ATTILA ÚJ SZÚ 8 1986. V. 16. Tízezrek csodálják a szebbnél szebb virágokat A szellőrózsát tanulmányozzák... (ÓSTK-felvételek)
