Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)
1986-05-09 / 19. szám
Meleg az este Jerevánban. Az örmény főváros Leninről elnevezett főterén megannyi ember sétál vagy „hüsöl“ a hatalmas szökőkút-együttes mellett: még most, este tíz órakor is 27 fokot mutat a hőmérő. A pasztell-rózsaszínü tufából készült épületekben gyönyörködöm. Váratlanul lenyűgöző zene szólal meg, kezdődik az „előadás“ amely párját ritkítja az egész világon. Tucatnál több vízsugár tör a magasba, színüket a zene intenzitása szerint változtatják kékre, narancssárgára, zöldre, pirosra... Igazi attrakció! Egy idősebb férfi áll meg mellettem, szürke nyári öltönyben. Első pillantásra orvosnak vélem. Tüzet kér. Rövid mondataimból kiérzi, hogy idegen vagyok. Rá is kérdez, s amikor megtudja, hogy Csehszlovákiából jöttem, látni rajta, szinte meghatódik. Szép emlékek fűzik hazánkhoz.- Ha érdekli önt egy idős ember története, elbeszélgethetünk. A program itt úgyis véget ér. Melyik szállodában lakik? A Dvinben? Én is arra megyek. A széles járdát lombos fák szegélyezik. Itt is sok a járókelő, az emberek vidámak, hangosan nevetnek, beszélgetnek. Senki sem siet. Véletlen beszélgetőpartnerem bemutatkozik:- Sztyepan Avetyiszovics Szaakjan. Tudja, az én utam Csehszlovákiában eléggé kacskaringós volt. De fő, hogy ennek az útnak a vége szerencsés volt. Ezért otthon máig is szívesen gondolok az ön hazájára. Tulajdonképpen nem is tudom, érdekli ez magát? Már korábban észrevettem, hogy zakóját kitüntetések szalagjai díszítik. Lassan kezdtem sejteni, milyen is volt az ő „útja“. Természetesen valóban kíváncsi voltam. Sztyepan Avetyiszovics Szaakjan elbeszélése annyira lenyűgöző és izgalmas, hogy teljesen megfeledkezem az utca zajáról, a sétáló, csevegő emberekről. Gyönyörű nyári vasárnap reggel képe rajzolódik elém, Ukrajna széles síkságának valahol a közepén... Ahogy azt néhány perccel ezelőtt mondtam, a lovakkal is kapcsolatba kerültem, bár ezek a ,,lovak“ inkább a különböző gépek motorház-tetői alatt rejtőzködnek. A gépesítési szakon végeztem, mint kutató-konstruktőr szereztem diplomát. Ez 1951-ben volt. Nemcsak a tankönyvekkel foglalkoztam, tanulmányaim befejezése előtt két évvel megnősültem. Feleségem most angol nyelvet tanít egy középiskolában. S tudja mi volt az első feladatom, miután a főiskoláról kikerültem az életbe? Azzal bíztak meg, hogy keressem a dombos terepen dolgozó kombájnok veszteségei csökkentésének módját. Láthatta, nálunk tényleg sok ilyen terep van. Az én megoldásaim alapján a veszteségek valóban csökkentek. Megírtam tudományos disszertációmat, egy évvel később docenssé neveztek ki. Munkámat nagyon szeretem, ez a hobbim is. Könyveket, tanulmányokat, cikkeket Írtam és eldicsekedhetek néhány találmánnyal is. No és nem feledkezhetek meg az iskoláról sem, azt nagyon szeretem. Nem tudom elképzelni az életem a fiatalokkal való mindennapi kontaktus nélkül. A mai fiatalok, higgye el, bizonyítani akarnak, nagy lelkesedéssel készülnek hivatásukra, arra, Forró nyár Akkor valóban forró, nyári napok kezdődtek. A júniusból már csak jó egy hét volt hátra, s ugyancsak egy hét múlva ért volna véget sorkatonai szolgálata. Még néhány nap, s leszerel, jön a vakáció. Majd a főiskola, a tankönyvek, új barátok és természetesen a lányok... Fütyörészve érkezett a laktanyaudvarra. Leugrott motorkerékpárjáról és nem akart hinni a szemének. A katonák teljes tábori „díszben“ futkostak az udvaron. Harci riadó! A Zsitomir mellett állomásozó 4. harckocsizó hadosztály egyik százada, ahol Avetyiszovics Szaakjan is szolgálatot teljesített, elindult Rovno város irányába. A fasiszták megtámadták a Szovjetuniót és Szaakjan őrmester részt vett az első harcokban. Rádiós-golyószórósként közreműködött egy ellenséges harckocsi kilövésében, de az ő harckocsijuk is megsemmisült. Éppen hogy sikerült kikerülniük a halál karmaiból. További visszavonulás következett, s később a sztálingrádi és a kurszki emlékezetes csaták. Ezekben a harcokban a szovjet hadsereg katonái - ahogy mondani szokták - a harci mesterségből tettek érettségi vizsgát. Sztyepan megsebesült, néhány hétig egy tábori kórházban kezelték.- Miután felépültem sebesülésemből, 1943-ban a 4. kubányi kozák lovas gárdahadtesthez osztották be. Kezdetben mint rádiós-feiderítő, később az egyik ezred rádiósainak parancsnokaként teljesítettem szolgálatot. Sok szovjet háborús veteránnal beszélgettem már, de a rádiós-felderitő beosztásról mindeddig nem hallottam.- Igyekszem elmagyarázni a dolgot. Nézze, 1944. áprilisa volt, Rozgyelnaja városka felszabadításáért súlyos harcok folytak. Ezután Ogyessza felé vettük az irányt. Törzsünk jelentést kapott, miszerint a németek a kutak megsemmisítését tervezik. Ha ez sikerül nekik, az egész város ivóvíz nélkül marad. Tuttarinov tábornok hozzám küldte összekötőjét és elrendelte, hogy azonnal jelenjek meg a törzskarnál. Persze rádióadómmal együtt. A törzsön már felkészült az akcióra egy bátor, kozák fiúkból álló csoport, amely - mint az a kővetkező órákban megmutatkozott - nemcsak merész és jó képességű harcosokból, de kiváló lovasokból is állt. El tudja képzelni, hogyan mulattak rajtam, amikor igyekeztem felmászni a lóra. Hiába, a ló nem motorkerékpár. Végül minden jól alakult, a kozákok segítettek, s rádióadómmal együtt valahogy felkerültem a lóra. Beismerem, máig sem tanultam meg rendesen lovagon'!, bár foglalkozásom... Aj szú 5 986. V. 9. Lovak és lóerők Meglepve álltam meg. Mi köze lehet ennek a disztingvált férfiúnak a lovagláshoz és a lovakhoz, hiszen inkább a könyveket bújó értelmiségit láttam benne. Már-már kimondtam volna ezt a kérdést, de megelőzött.- ...de erről majd később. Feladatunk tehát így hangzott: elfoglalni a vízmű területét és minden áron megvédeni azt. Meg kellett akadályoznunk, hogy a németek a levegőbe röpítsék a vízmüvet, s az ezred harci alakulatainak megérkezéséig kellett védenünk a berendezéseket. Egész éjszaka lovon voltak, reggelre minden porcikájuk elzsibbadt. A legjobb felderítő visszatérése után pontos információik voltak a németek táboráról. A kozákok csoportja csendben megtámadta az őröket, sikerült meglepniük a többieket is, akik aludtak. A harc nem tartott sokáig, ám a fasiszták még telefonálni tudtak erősítésért. Tudták, hogy megvédik magukat, vagy... Nem sokkal később kérlelhetetlen harc bontakozott ki. Először a gránátok, majd a török is sorra kerültek. Test test elleni küzdelem folyt. És éppen ebben a pillanatban jött el az ó ideje. Az akció egész sikere tulajdonképpen az ö információitól függött, amelyeket a hadtest parancsnokságának továbbított. Ó irányította a tüzérség támadását, amely ugyancsak bekapcsolódott a harcba. Nem sokkal később megérkeztek a híres T-34-es harckocsik, amelyek megérdemelt tiszteletet vívtak ki még a legelszántabb ellenség soraiban is. De kitettek magukért a híres kubányi lovasok is. A bonyolult és rendkívül nehéz hadművelet a szovjet egységek abszolút sikerével fejeződött be. A felszabadult Ogyessza ivóvízforrása sértetlen maradt ... A széles jereváni sugárúton mindig kellemes a séta. Most különösen, mivel a hűvös szellő a felforrósodott aszfaltot simogatja és vidáman játszadozik a környező fák lombjaival. Érdeklődéssel hallgatom tovább az egykori rádiós-feiderítő életének epizódjait.- Jó estét, docens elvtárs!- Jó estét - válaszol ismerősöm és ránevet az őt köszöntő fiatalemberre. Néhány percig tartott, amíg megértettem, hogy Sztyepan Avetyiszovics Szaakjan főiskolán tanít. Mégis orvos lenne, ahogy azt kezdetben gondoltam? Csak nem változtatta meg a főiskola színeit? Úgy emlékszem, egy órával ezelőtt még a politechnikai intézetről beszélt, s most úgy tűnik, mintha inkább az orvostudományhoz állna közelebb.- Nem találta el. Hú maradtam a technikához. A mezőgazdasági karra jártam. hogy segítsenek a mezőgazdaságnak. Egyébként a mezőgazdasági gépeket tervező szakkör vezetője vagyok... Sztyepan Avetyiszovics lelkes szavait a zajos forgalom szakítja meg. Forgalmas útkereszteződéshez érkeztünk, s az igazat megvallva nem bántam, mivel elsősorban az érdekelt, milyen úton jutott el hozzánk, Csehszlovákiába. Kubánytól Brnóig Néhány perc múlva megismerkedhetek egy frontharcos kifürkészhetetlen kálváriájának epizódjaival. Az ő „útja“ Kubány- ból Lengyelországon, Románián és Magyarországon át vezetett. Sztálin marsall- tól tizenhárom írásos köszönetét kapott. Az állomások: Taganrog, Novij Bug, Rozgyelnaja, Ogyessza, Sztolpci, Minszk, Baranovicsi, Szlovi, Breszt, Oradea-Ma- re, Debrecen, Nyíregyháza, Budapest, Balassagyarmat. Ez utóbbihoz 1944. december 9-én érkezett el.- A Szlovákiában folytatott harcokhoz három köszönet-nyilvánító levél kapcsolódik. Máig is emlékezetemben él Nyitra (Nitra), Galánta (Galanta), Trnava, Hlo- hovec, Szene (Senec) és természetesen Bratislava neve. " Rendkívül súlyos harcokat kellett folytatniuk a szovjet egységeknek Csehszlovákia felszabadításáért. A németek erős védelmi állásokat építettek ki, a szovjet alakulatok csak lassan tudtak előrehaladni. Sztyepan Avetyiszovics rádióadójával együtt vett részt a harcokban. Annak ellenére, hogy márciusban a Vág folyó megáradt, lovon keltek át rajta. Sokáig sűrű erdőkön keresztül meneteltek, s amikor megfelelő helyet találtak, onnan irányították a tüzérség támadását. Az előretolt egységet egy fasiszta kommandó támadta meg, ám sikerült megvédeniük magukat. Az ő nyomaikon keltek át a folyón a kubányi kozákok. Amikor átértek a túlsó partra, a tüzérséget a fasiszták utóvédjére irányították. A lovasok kivont karddal indultak támadásba. Az utászok közben a megáradt folyón pontonhidat építettek. Az ellenség soraiban jókora pánikot keltett, hogy sikerült hídfőállást kiépíteniük, megvédeniük és kibővíteniük azt. A pánikot a felderítők a visszavonu'Vwf* mm* ... és egykor, a harcostársak között (jobbról a második) (A szerző felvétele és archív kép) Sztyepan Avetyiszovics Szaakjan ma... lásra használták ki. így sikerült egészen Trnaváig jutniuk, majd további véres harcok során egészen Bratislaváig. A harckocsik Behatoltak a szlovák fővárosba, más alakulatok pedig a Kárpátoknak vették az irányt, ahol még súlyosabb harcok vártak rájuk. Csak egy „karcolás“ Észre sem vettem, s egy modern pa- nellházhoz érkeztünk. Beszélgetőpartnerem megmutatta dolgozószobája ablakát és meghívott egy csésze teára. Szabadkoztam, hogy ilyen késői órában talán mégsem illene, de arról biztosít, hogy a dolog rendben van, nem utasíthatom vissza, mert - mint mondja - nem szeret egyedül teázni. A könyvespolcról dokumentumokat, fényképeket, okleveleket vesz elő. Kitüntetéseit is megmutatja: a Honvédő Háború Érdemérem 1. és 2. fokozatát, két Vörös Csillag Érdemrendet és két a Bátorságért kitüntetést. Gyűjteménye között van egy érem a Brno város fejlesztésében szerzett érdemekért. Nepomukból és Brnóból keltezett köszönő levelek is találhatók ebben az „archívumban“. Vendéglátóm a teával együtt hozza be a dolgozószobába Sztálin marsall 18. köszönő levelét, amely tulajdonképpen az 1945. április 26-án keltezett 345. számú parancs.- Gyönyörű, meleg tavaszi nap volt. Életem végéig nem felejtem el. A levegőben a kinyílt virágok illata mellett a közelgő szabadságot is érezni lehetett. Mindannyian hittük, hogy néhány óra, néhány nap múlva vége lesz mindennek. A napsütés, a jó látási viszonyok azonban az ellenséges pilótáknak kedveztek. Szüntelenül bombáztak bennünket. Brno központ, fontos stratégiai csomópont volt. A kemény utcai harcokban minden egyes házért meg kellett küzdenünk. A padlásokról, a tetőkről, a kitört ablakokból nyitottak ránk tüzet. A fasiszták nem adták meg magukat. Találat érte ezredparancsnokunkat is. Én az egyik padláson észrevettem egy elbújt lövészt, géppisztolyommal eltaláltam, de az ellenkező oldalról engem is megsebesítettek. Emlékek Sztyepan Avetyiszovics ugyan azt mondja, csak „egy karcolás“ volt, mégis a prágai katonai kórházba szállították, s utána még egy évet kellett otthon, Jerevánban kezeltetnie magát.- Sebesülésem nem járt komolyabb következményekkel. Elmondhatom, a Csehszlovákiában folytatott harcokat egyetlen kubányi kozák sem felejtette el. Mindnyájan megkedveltük szlovák és cseh testvéreinket. 1975-ben turistaként jártam Csehszlovákiában és eljutottam Brnóba is. Végigjártam az egykori harcok színhelyét. Sót, olyan szerencsém volt, hogy részt vehettem a város felszabadulásának ünnepségein és Husák elvtárssal is elbeszélgethettem a díszemelvényen. Büszkeséggel töltött el, hogy ha szerény mértékben is, de én is hozzájárulhattam Csehszlovákia felszabadításához. Újságcikkeket mutat, amelyeket ö irt ezekről az eseményekről. Megtudom azt is, hogy a főiskolán ö a háborús veteránok bizottságának elnöke. Fiainak fényképét veszi elő, a kisebbik főiskolás, az idősebbik már disszertációját is megírta. Lánya építészmérnök. A legnagyobb büszkeséggel három unokájának fényképeit mutatja. Ök az egyedüliek, akik még akkor is zavarhatják, amikor nyakig elmerül a munkában. LADISLAV TAKÁŐ ÜM THUUKOZJU
