Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)

1986-05-09 / 19. szám

Meleg az este Jerevánban. Az örmény főváros Leninről elnevezett főterén megannyi ember sétál vagy „hüsöl“ a hatalmas szökőkút-együttes mellett: még most, este tíz órakor is 27 fokot mutat a hőmérő. A pasztell-rózsaszínü tufából készült épületekben gyönyörködöm. Váratlanul lenyűgöző zene szólal meg, kezdődik az „előadás“ amely párját ritkítja az egész világon. Tucatnál több vízsugár tör a magasba, színüket a zene intenzitása szerint változtatják kékre, narancssárgára, zöldre, pirosra... Igazi attrakció! Egy idősebb férfi áll meg mellettem, szürke nyári öltönyben. Első pillantásra orvosnak vélem. Tüzet kér. Rövid mondataimból kiérzi, hogy idegen vagyok. Rá is kérdez, s amikor megtudja, hogy Csehszlovákiából jöttem, látni rajta, szinte meghatódik. Szép emlékek fűzik hazánkhoz.- Ha érdekli önt egy idős ember története, elbeszélgethetünk. A program itt úgyis véget ér. Melyik szállodában lakik? A Dvinben? Én is arra megyek. A széles járdát lombos fák szegélyezik. Itt is sok a járókelő, az emberek vidámak, hangosan nevetnek, beszélgetnek. Senki sem siet. Véletlen beszélgetőpartnerem bemutatkozik:- Sztyepan Avetyiszovics Szaakjan. Tudja, az én utam Csehszlovákiában eléggé kacskaringós volt. De fő, hogy ennek az útnak a vége szerencsés volt. Ezért otthon máig is szívesen gondolok az ön hazájára. Tulajdonképpen nem is tudom, érdekli ez magát? Már korábban észrevettem, hogy zakóját kitüntetések szalagjai díszítik. Lassan kezdtem sejteni, milyen is volt az ő „útja“. Természetesen valóban kíváncsi voltam. Sztyepan Avetyiszovics Szaakjan elbeszélése annyira lenyűgöző és izgalmas, hogy teljesen megfeledkezem az utca zajáról, a sétáló, csevegő emberekről. Gyönyörű nyári vasárnap reggel képe rajzolódik elém, Ukrajna széles síkságának valahol a közepén... Ahogy azt néhány perccel ezelőtt mond­tam, a lovakkal is kapcsolatba kerültem, bár ezek a ,,lovak“ inkább a különböző gépek motorház-tetői alatt rejtőzködnek. A gépesítési szakon végeztem, mint kuta­tó-konstruktőr szereztem diplomát. Ez 1951-ben volt. Nemcsak a tankönyvekkel foglalkoztam, tanulmányaim befejezése előtt két évvel megnősültem. Feleségem most angol nyelvet tanít egy középiskolá­ban. S tudja mi volt az első feladatom, miután a főiskoláról kikerültem az életbe? Azzal bíztak meg, hogy keressem a dom­bos terepen dolgozó kombájnok veszte­ségei csökkentésének módját. Láthatta, nálunk tényleg sok ilyen terep van. Az én megoldásaim alapján a veszteségek va­lóban csökkentek. Megírtam tudományos disszertációmat, egy évvel később do­censsé neveztek ki. Munkámat nagyon szeretem, ez a hobbim is. Könyveket, tanulmányokat, cikkeket Írtam és eldicse­kedhetek néhány találmánnyal is. No és nem feledkezhetek meg az iskoláról sem, azt nagyon szeretem. Nem tudom elkép­zelni az életem a fiatalokkal való minden­napi kontaktus nélkül. A mai fiatalok, higgye el, bizonyítani akarnak, nagy lel­kesedéssel készülnek hivatásukra, arra, Forró nyár Akkor valóban forró, nyári napok kez­dődtek. A júniusból már csak jó egy hét volt hátra, s ugyancsak egy hét múlva ért volna véget sorkatonai szolgálata. Még néhány nap, s leszerel, jön a vakáció. Majd a főiskola, a tankönyvek, új barátok és természetesen a lányok... Fütyörészve érkezett a laktanyaudvar­ra. Leugrott motorkerékpárjáról és nem akart hinni a szemének. A katonák teljes tábori „díszben“ futkostak az udvaron. Harci riadó! A Zsitomir mellett állomásozó 4. harc­kocsizó hadosztály egyik százada, ahol Avetyiszovics Szaakjan is szolgálatot tel­jesített, elindult Rovno város irányába. A fasiszták megtámadták a Szovjetuniót és Szaakjan őrmester részt vett az első harcokban. Rádiós-golyószórósként köz­reműködött egy ellenséges harckocsi ki­lövésében, de az ő harckocsijuk is meg­semmisült. Éppen hogy sikerült kikerülni­ük a halál karmaiból. További visszavo­nulás következett, s később a sztálingrádi és a kurszki emlékezetes csaták. Ezek­ben a harcokban a szovjet hadsereg katonái - ahogy mondani szokták - a harci mesterségből tettek érettségi vizsgát. Sztyepan megsebesült, néhány hétig egy tábori kórházban kezelték.- Miután felépültem sebesülésemből, 1943-ban a 4. kubányi kozák lovas gár­dahadtesthez osztották be. Kezdetben mint rádiós-feiderítő, később az egyik ezred rádiósainak parancsnokaként telje­sítettem szolgálatot. Sok szovjet háborús veteránnal be­szélgettem már, de a rádiós-felderitő be­osztásról mindeddig nem hallottam.- Igyekszem elmagyarázni a dolgot. Nézze, 1944. áprilisa volt, Rozgyelnaja városka felszabadításáért súlyos harcok folytak. Ezután Ogyessza felé vettük az irányt. Törzsünk jelentést kapott, misze­rint a németek a kutak megsemmisítését tervezik. Ha ez sikerül nekik, az egész város ivóvíz nélkül marad. Tuttarinov tá­bornok hozzám küldte összekötőjét és elrendelte, hogy azonnal jelenjek meg a törzskarnál. Persze rádióadómmal együtt. A törzsön már felkészült az akció­ra egy bátor, kozák fiúkból álló csoport, amely - mint az a kővetkező órákban megmutatkozott - nemcsak merész és jó képességű harcosokból, de kiváló lova­sokból is állt. El tudja képzelni, hogyan mulattak rajtam, amikor igyekeztem fel­mászni a lóra. Hiába, a ló nem motorke­rékpár. Végül minden jól alakult, a kozá­kok segítettek, s rádióadómmal együtt valahogy felkerültem a lóra. Beismerem, máig sem tanultam meg rendesen lova­gon'!, bár foglalkozásom... Aj szú 5 986. V. 9. Lovak és lóerők Meglepve álltam meg. Mi köze lehet ennek a disztingvált férfiúnak a lovaglás­hoz és a lovakhoz, hiszen inkább a köny­veket bújó értelmiségit láttam benne. Már-már kimondtam volna ezt a kérdést, de megelőzött.- ...de erről majd később. Feladatunk tehát így hangzott: elfoglalni a vízmű területét és minden áron megvédeni azt. Meg kellett akadályoznunk, hogy a né­metek a levegőbe röpítsék a vízmüvet, s az ezred harci alakulatainak megérke­zéséig kellett védenünk a berendezé­seket. Egész éjszaka lovon voltak, reggelre minden porcikájuk elzsibbadt. A legjobb felderítő visszatérése után pontos infor­mációik voltak a németek táboráról. A ko­zákok csoportja csendben megtámadta az őröket, sikerült meglepniük a többieket is, akik aludtak. A harc nem tartott sokáig, ám a fasiszták még telefonálni tudtak erősítésért. Tudták, hogy megvédik ma­gukat, vagy... Nem sokkal később kérlel­hetetlen harc bontakozott ki. Először a gránátok, majd a török is sorra kerültek. Test test elleni küzdelem folyt. És éppen ebben a pillanatban jött el az ó ideje. Az akció egész sikere tulajdonképpen az ö információitól függött, amelyeket a had­test parancsnokságának továbbított. Ó irányította a tüzérség támadását, amely ugyancsak bekapcsolódott a harc­ba. Nem sokkal később megérkeztek a híres T-34-es harckocsik, amelyek megérdemelt tiszteletet vívtak ki még a legelszántabb ellenség soraiban is. De kitettek magukért a híres kubányi lovasok is. A bonyolult és rendkívül nehéz had­művelet a szovjet egységek abszolút si­kerével fejeződött be. A felszabadult Ogyessza ivóvízforrása sértetlen ma­radt ... A széles jereváni sugárúton mindig kellemes a séta. Most különösen, mivel a hűvös szellő a felforrósodott aszfaltot simogatja és vidáman játszadozik a kör­nyező fák lombjaival. Érdeklődéssel hall­gatom tovább az egykori rádiós-feiderítő életének epizódjait.- Jó estét, docens elvtárs!- Jó estét - válaszol ismerősöm és ránevet az őt köszöntő fiatalemberre. Néhány percig tartott, amíg megértettem, hogy Sztyepan Avetyiszovics Szaakjan főiskolán tanít. Mégis orvos lenne, ahogy azt kezdetben gondoltam? Csak nem változtatta meg a főiskola színeit? Úgy emlékszem, egy órával ezelőtt még a po­litechnikai intézetről beszélt, s most úgy tűnik, mintha inkább az orvostudomány­hoz állna közelebb.- Nem találta el. Hú maradtam a tech­nikához. A mezőgazdasági karra jártam. hogy segítsenek a mezőgazdaságnak. Egyébként a mezőgazdasági gépeket tervező szakkör vezetője vagyok... Sztyepan Avetyiszovics lelkes szavait a zajos forgalom szakítja meg. Forgal­mas útkereszteződéshez érkeztünk, s az igazat megvallva nem bántam, mivel el­sősorban az érdekelt, milyen úton jutott el hozzánk, Csehszlovákiába. Kubánytól Brnóig Néhány perc múlva megismerkedhetek egy frontharcos kifürkészhetetlen kálvá­riájának epizódjaival. Az ő „útja“ Kubány- ból Lengyelországon, Románián és Ma­gyarországon át vezetett. Sztálin marsall- tól tizenhárom írásos köszönetét kapott. Az állomások: Taganrog, Novij Bug, Roz­gyelnaja, Ogyessza, Sztolpci, Minszk, Baranovicsi, Szlovi, Breszt, Oradea-Ma- re, Debrecen, Nyíregyháza, Budapest, Balassagyarmat. Ez utóbbihoz 1944. de­cember 9-én érkezett el.- A Szlovákiában folytatott harcokhoz három köszönet-nyilvánító levél kapcso­lódik. Máig is emlékezetemben él Nyitra (Nitra), Galánta (Galanta), Trnava, Hlo- hovec, Szene (Senec) és természetesen Bratislava neve. " Rendkívül súlyos harcokat kellett foly­tatniuk a szovjet egységeknek Csehszlo­vákia felszabadításáért. A németek erős védelmi állásokat építettek ki, a szovjet alakulatok csak lassan tudtak előrehalad­ni. Sztyepan Avetyiszovics rádióadójával együtt vett részt a harcokban. Annak ellenére, hogy márciusban a Vág folyó megáradt, lovon keltek át rajta. Sokáig sűrű erdőkön keresztül meneteltek, s amikor megfelelő helyet találtak, onnan irányították a tüzérség támadását. Az előretolt egységet egy fasiszta komman­dó támadta meg, ám sikerült megvédeni­ük magukat. Az ő nyomaikon keltek át a folyón a kubányi kozákok. Amikor átér­tek a túlsó partra, a tüzérséget a fasiszták utóvédjére irányították. A lovasok kivont karddal indultak támadásba. Az utászok közben a megáradt folyón pontonhidat építettek. Az ellenség soraiban jókora pánikot keltett, hogy sikerült hídfőállást kiépíteniük, megvédeniük és kibővíteniük azt. A pánikot a felderítők a visszavonu­'Vwf* mm* ... és egykor, a harcostársak között (jobbról a második) (A szerző felvétele és archív kép) Sztyepan Avetyiszovics Szaakjan ma... lásra használták ki. így sikerült egészen Trnaváig jutniuk, majd további véres har­cok során egészen Bratislaváig. A harc­kocsik Behatoltak a szlovák fővárosba, más alakulatok pedig a Kárpátoknak vet­ték az irányt, ahol még súlyosabb harcok vártak rájuk. Csak egy „karcolás“ Észre sem vettem, s egy modern pa- nellházhoz érkeztünk. Beszélgetőpartne­rem megmutatta dolgozószobája ablakát és meghívott egy csésze teára. Szabad­koztam, hogy ilyen késői órában talán mégsem illene, de arról biztosít, hogy a dolog rendben van, nem utasíthatom vissza, mert - mint mondja - nem szeret egyedül teázni. A könyvespolcról dokumentumokat, fényképeket, okleveleket vesz elő. Kitün­tetéseit is megmutatja: a Honvédő Hábo­rú Érdemérem 1. és 2. fokozatát, két Vörös Csillag Érdemrendet és két a Bá­torságért kitüntetést. Gyűjteménye között van egy érem a Brno város fejlesztésé­ben szerzett érdemekért. Nepomukból és Brnóból keltezett köszönő levelek is talál­hatók ebben az „archívumban“. Ven­déglátóm a teával együtt hozza be a dol­gozószobába Sztálin marsall 18. köszö­nő levelét, amely tulajdonképpen az 1945. április 26-án keltezett 345. számú parancs.- Gyönyörű, meleg tavaszi nap volt. Életem végéig nem felejtem el. A levegő­ben a kinyílt virágok illata mellett a közel­gő szabadságot is érezni lehetett. Mind­annyian hittük, hogy néhány óra, néhány nap múlva vége lesz mindennek. A nap­sütés, a jó látási viszonyok azonban az ellenséges pilótáknak kedveztek. Szün­telenül bombáztak bennünket. Brno köz­pont, fontos stratégiai csomópont volt. A kemény utcai harcokban minden egyes házért meg kellett küzdenünk. A padlá­sokról, a tetőkről, a kitört ablakokból nyitottak ránk tüzet. A fasiszták nem adták meg magukat. Találat érte ezred­parancsnokunkat is. Én az egyik padlá­son észrevettem egy elbújt lövészt, gép­pisztolyommal eltaláltam, de az ellenke­ző oldalról engem is megsebesítettek. Emlékek Sztyepan Avetyiszovics ugyan azt mondja, csak „egy karcolás“ volt, mégis a prágai katonai kórházba szállították, s utána még egy évet kellett otthon, Jerevánban kezeltetnie magát.- Sebesülésem nem járt komolyabb következményekkel. Elmondhatom, a Csehszlovákiában folytatott harcokat egyetlen kubányi kozák sem felejtette el. Mindnyájan megkedveltük szlovák és cseh testvéreinket. 1975-ben turistaként jártam Csehszlovákiában és eljutottam Brnóba is. Végigjártam az egykori harcok színhelyét. Sót, olyan szerencsém volt, hogy részt vehettem a város felszabadu­lásának ünnepségein és Husák elvtárs­sal is elbeszélgethettem a díszemelvé­nyen. Büszkeséggel töltött el, hogy ha szerény mértékben is, de én is hozzájá­rulhattam Csehszlovákia felszabadítá­sához. Újságcikkeket mutat, amelyeket ö irt ezekről az eseményekről. Megtudom azt is, hogy a főiskolán ö a háborús veterá­nok bizottságának elnöke. Fiainak fény­képét veszi elő, a kisebbik főiskolás, az idősebbik már disszertációját is megírta. Lánya építészmérnök. A legnagyobb büszkeséggel három unokájának fényké­peit mutatja. Ök az egyedüliek, akik még akkor is zavarhatják, amikor nyakig el­merül a munkában. LADISLAV TAKÁŐ ÜM THUUKOZJU

Next

/
Oldalképek
Tartalom