Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)
1986-04-18 / 16. szám
KÖTELESSÉGÜNK NYÍLTAN BESZÉLNI A Nővé slovo idei 12. számában beszélgetés jelent meg ONDREJ PAVLÍK akadémikussal. A számos időszerű és érdekes gondolatot fölvető interjút az alábbiakban kissé rövidítve közöljük. • Hetvenedik születésnapjára minden bizonnyal a legszebb ajándék az volt, hogy elkészült Szlovákia pedagógiai enciklopédiája, a második kötet éppen e napokban jelent meg könyvesboltjainkban. Milyenek az érzései e tudományos publikáció fő kezdeményezőjének és szervezőjének most, amikor a mú elkészült?- Nagyon örülünk annak, hogy az enciklopédia második kötete a CSKP XVII., valamint az SZLKP kongresszusa idején látott napvilágot. Abban az időben, amikor a szovjet kommunisták nagy horderejű tanácskozását követően megújul az emberek gondolkodásmódja, új távlatok nyílnak, előtérbe kerülnek a neveléssel kapcsolatos kérdések, gondok. Tíz évvel ezelőtt azzal az elhatározással kezdtük meg az enciklopédia összeállítását, hogy olyan tudományos munkát adunk ki, amely segíti az illetékeseket a hazánkban végbemenő nagy oktatási reform megvalósításában. Célunk az volt, hogy ez a kiadvány egyszersmind megkönnyítse az oktatással és neveléssel foglalkozó valamennyi illetékes munkáját, elsősorban azáltal, hogy összefoglalja e tudományos ágazat legfontosabb információit és a szakirodalmat. Elsősorban a pedagógusokra gondoltunk, de rajtuk kívül a népművelőkre és a szülőkre is. Igyekeztünk elérni azt is, hogy ez az enciklopédia kellő alapot teremtsen módszertani ismereteink gyarapodásához, a nevelés- tudomány fejlődéséhez. Éppen ezért fontosnak tartottuk összefoglalni és rendszerezni mindazt, amit Szlovákiában a legrégebbi időktől kezdve napjainkig a nevelés területén tettünk, elértünk. Feladatunknak tartottuk kidomborítani azt a hatalmas fejlődést, amelyet oktatási rendszerünkben értünk el a felszabadulás óta. Különösen a második kötet alapján - amely a nevelés kulcsfontosságú címszavait tartalmazza - az olvasó is meggyőződhet e hatalmas fejlődés méreteiről, eredményeiről. Természetes, hogy az enciklopédiának hibái és hiányosságai is vannak, s valószínűleg nem öleltünk fel minden fontos részterületet. Látni kell, hogy Szlovákiában az ilyen jellegű kiadványok elkészítésében még csak a kezdeti lépéseknél tartunk. A már észlelt és egyéb hibákat a második, bővített kiadásában szeretnénk kijavítani, amely előreláthatólag századunk vége felé jelenik majd meg. • Tehát a szerzői munkaközösség ezután sem pihen?- Mindannyian megörültünk annak, hogy szerzői munkaközösségünket nem oszlatták fel, tovább dolgozhatunk. E közösségnek tagja Szlovákia valamennyi elméleti pedagógiai munkahelyének a képviselője, s olyan természetes központot alkotunk, amely a neveléstudományok területén koordináló szerepet is betölt. A tervező és az elméleti munka fejlesztésében szeretnénk megőrizni a gyümölcsöző együttműködés szép hagyományait, hogy erőinket a legfontosabb feladatokra összpontosítsuk. • Röviden miként lehetne jellemezni - szem előtt tartva a távlatokat - azokat a változásokat, amelyek oktatási rendszerünkben mentek végbe az utóbbi tíz év során?- Szeretném hangsúlyozni, hogy a mostani oktatási reform az első gyökeres, tehát az 1948 februárját követő átalakulás jelentőségével egyenlő, amikor a szocializmus alapjainak megfelelő oktató-nevelő rendszert építettünk ki. Ez a mostani, második reform szervezési és szerkezeti változásokat is tartalmaz, de elsősorban a nevelés tartalmában hoz alapvető változásokat, ugyanis a legfontosabb célunk az, hogy oktatási rendszerünk megfeleljen a fejlett szocialista társadalmunk és a tudományos-műszaki fejlődés igényeinek. Az eltelt évek során nem kis eredményeket értünk el e téren. Megváltozott az alapiskolák oktató-nevelő munkájának tartalma, lényeges változásokra került sor a középiskolák mindhárom típusában, mind több figyelmet szentelünk a felsőfokú oktatásnak, s egyre inkább előtérbe kerül a permanens művelődés igénye. Ám nagy hiba lenne azt gondolni, hogy már túl vagyunk a reformon. A munka neheze ugyanis még hátra van. El kell gondolkodnunk a középiskolák valamennyi típusának funkcióján, tananyagán. Hangsúlyozom, nemcsak a szakmunkásképzők, hanem a gimnáziumok és a szakközépiskolák esetében is. A középiskolai tanárokat még annyira se vontuk be ezekbe a változtatásokba, mint az alapiskolákban. Sokan nem is értik, miről van szó. Vannak, akik szűklátókörűén, saját tantárgyukon keresztül szemlélik a reformot, tehát a részt látják az egész helyett, s nem értik, hogy alapjaiban kell megváltoztatni az oktatóneveló munkát, gyökeres szemléletváltásra van szükség. Különösen a munkára nevelés színvonalát kell emelni, s lényegesen javítani kell a fiatalok pályaorientációját. • On immár öt évtizede oktat felsőfokú intézményekben, jól ismeri tehát az egyetemek, főiskolák gondjait.- Valóban, s ezek a gondok egyre jobban nyugtalanítanak. Örömmel töltött el, hogy az SZKP XXVII. kongresszusán ezekről nyíltan és kellő hangsúllyal szóltak. A felsőfokú intézményekben végbemenő reformok során nálunk is föl kell számolni a túlzott bürokratizmust, valamint a formalizmust, mindazt, ami nem ösztönzi, hanem elkedvetleníti az egyetemi oktatókat. Ez elsősorban a két oktatási minisztérium feladata. 1977-ben az új tanterveket gyakorlatilag nélkülünk, pedagógusok nélkül állították össze. Vajon miként tanítsunk olyan tantervek alapján, amelyek meggyőződésünk szerint tévesek? A legfontosabb - s ezt az SZLKP kongresszusán is hangsúlyozták -, hogy oktatásügyünk irányításában a mainál kritikusabb és önkritikusabb légkört teremtsünk. Ez a megállapítás természetesen érvényes ránk, pedagógusokra is. Oktató- s főleg nevelömunkánkban valóban sok a hiba. Fiatalságunkat nem mindig irányítjuk helyesen. Az utóbbi években a Komensky Egyetem Bölcsészettudományi Karán oktatok, s megdöbbenve tapasztalom, hogy a hallgatók egy része mennyire passzív és közömbös. Soha sincsenek kérdéseik, s úgy tűnik fel, mintha semmi sem érdekelné őket. • Vajon ök-e a legrátermettebb hallgatók? Megfelelő-e a kiválasztásuk?- Hibák vannak a kiválasztásban, de elsősorban a mi munkánkban. Mindenhol a minőségi munka fontosságáról beszélünk, s ez az elvárás teljes mértékben érvényes a pedagógusokra is. A mi oktató-nevelő munkánk túlságsan passzív. A fiatalság gyakran csupán az oktatás és a nevelés tárgya, ahelyett, hogy annak aktív szubjektuma lenne. Nem neveljük őket önállóságra, alkotó munkára, nem fejlesztjük kezdeményezőkészségüket. Még az egyetemeken és a főiskolákon is különböző kötelező rendezvényekkel foglaljuk le a fiatalokat, s emiatt kevés idejük marad a legfontosabbra, a tanulásra. • A mai egyetemisták közül kevesen aktívak. Vajon hol vannak a bölcsészhallgatók bátor irodalmi, filozófiai és más témájú esszéi? Hogy van az, hogy egykor a kommunista értelmiségiek, például a davisták sokkal aktívabbak voltak, jelentősebb társadalmi szerepet töltöttek be?- Nekünk annak idején sokkal kevesebb volt a kötelességünk. A mai hallgatónak hetente 35—45 órát kell ücsörögnie az előadótermekben, (gy vajon mikor jut ideje megismerni a társadalmi folyamatokat, s mikor tud művelődni, moziba, színházba járni? Üdvösebb lenne, ha az egyetemi oktatók útmutatást nyújtanának a fiataloknak, módszertani segítséget abban, hogy az adott tudomány területén miképpen lehet előbbre lépni. Miért kell vajon az előadásokon megismételni azt, ami elolvasható a tankönyvekben, egyetemi jegyzetekben? Több figyelmet kellene szentelni a gyakorlati foglalkozásoknak, a szemináriumoknak. • Azf is meg kell vizsgálni, milyen a mai egyetemisták motivációja a tanuláshoz. Főleg a társadalomtudományi felsőfokú intézmények hallgatói gyakran nincsenek tisztában azzal, hogy mihez kezdjenek, ha megkapják a diplomát. Nem nagyon tudják, miért tanuljanak.- Az SZLKP kongresszusán is nyíltan megmondták, hogy az egyetemi végzősök tudása, felkészültsége bizony nem felel meg a követelményeknek. Irányító szerveink a nappali tagozatokat részesítik előnyben, az esti tagozatot, vagyis a munka melletti tanulást nálunk lebecsülik, pedig a fejlett országokban a tanulmányok e formájának nagy figyelmet szentelnek. Az Egyesült Államokban és a Szovjetunióban például a diákok 40 százaléka munka mellett képezi magát. Nálunk ez az arány 20 százalék alatt van. Korlátozzuk azoknak a számát, akik munkaidejük után szeretnének továbbtanulni, pedig a tanulás a legjobb és a legnemesebb időtöltés. Azzal érvelünk, hogy a nappali tagozatos egyetemi hallgatók sem fognak tudni elhelyezkedni. Miért félünk a diplomás emberektől? A munkásosztály akkor is megtarthatja vezető szerepét társadalmunkban, ha szüntelenül növelni fogja műveltségi szintjét és szakképzettségét. Látnunk kell, hogy számos munkakört ma már csupán diplomás tölthet be. Az Egyesült Államokban például vannak olyan tanszékek és egyetemek, amelyeken csak esti tagozat működik, s ide csupán azok jelentkezhetnek, akik munkájuk mellett akarnak tanulni. Nem ritkán ezek a jelentkezők a legjobb fejek. Ezeken a helyeken nyilván nem adhatnak elő olyan oktatók, akik nem kötődnek a gyakorlathoz, a termeléshez. A hallgatók nagy része ugyanis a legjobb vállalatoknál dolgozik, nekik csak a legfrissebb, legkorszerűbb információkkal lehet szolgálni, tehát az előadó itt csak széles körű tájékozottságú, nagy tudású, az adott területen kiemelkedő egyéniség lehet. Nálunk valaki elaludt, s a munka melletti tanulmányi forma jelentőségét ma sem értékeljük kellőképpen. Valóságos bűnnek tartom, hogy sokan 24 éves korukig ülnek az iskolapadokban. Menjenek dolgozni, s munkájuk mellett tanuljanak, így mindjárt jobban lesznek motiválva. • Ez azt jelentené, hogy alapjában kell változtatni a pedagógusoknak az iskolában betöltött helyzetén és szerepén, s nem utolsósorban társadalmi tekintélyén?- Sok a formalizmus a pedagógusok munkájában, nekünk is kritikusan kell megítélnünk önmagunkat, örülök annak, hogy a szovjet kommunisták tanácskozásán a pedagógusok kérdése előtérbe került. A pedagógus az iskola és a nevelés kulcsfontosságú tényezője volt, s a jövőben is az marad. Meglepő, hogy szinte az egész világon hasonló gondokkal küszködnek, ami a pedagógushivatást illeti. A tudományos-technikai forradalom ugyanis nagy lehetőséget nyújt különböző, gyakran új munkakörök betöltésére a gazdasági szférában, a nevelés területén viszont egyre kevesebb a megfelelő ember. Különösen a férfiak hiányoznak. A legbonyolultabb, s a legnehezebb munka mégiscsak az ember nevelése, formálása. Miért nem e pálya iránt érdeklődik egy-egy nemzedék legjava? Fölöslegesen beszélünk a további oktatási reformról, ha nem oldjuk meg a pedagógushiányt, a pedagógushivatással kapcsolatos gondokat. Ugyanis csak a pedagógusok nagyobb szakmai és politikai aktivitása révén valósíthatjuk meg a reform döntő szakaszát. Nem véletlen, hogy a Szovjetunióban az oktatási reform első lépéseként egy harmaddal emelték a pedagógusok fizetését. Nagyobb figyelmet kell szentelni a pedagógusok továbbképzésének. A pedagógusra különösen vonatkozik, hogy holtáig tanul. S jó lenne, ha az új technika, sok korszerű szemléltetőeszköz is a rendelkezésükre állna. Jelenleg még csak a krétánál és a törlőrongynál tartunk. Jómagam ezeket is mindig magammal viszem a táskámban, ugyanis nem vagyok biztos abban, hogy mindenhol megtalálom az alapvető eszközöket. Az iskolák rovására takarékoskodni nagy-nagy hiba. • Ezek a gondok talán már nem sokáig nyomasztják pedagógusainkat, hiszen az iskolákat korszerű személtetöeszkö- zökkel látják el, még számítógépekkel is.- Teljes mértékben egyetértek azzal, hogy a számítógépesítésnek kiemelt jelentőséget tulajdonítanak. Meg kell tanítanunk a diákokat és a hallgatókat a számítógépek kezelésére. Ám ha valaki azt hiszi, hogy csupán ez a korszerű iskola feladata, akkor nagyon téved. Lassan divattá kezd válni, hogy valaki ücsörög a számítógép előtt, s közben semmihez sem ért. Vigyázat a technokratizmusra! Minden jó dolgot tudvalévőén le lehet járatni, vissza lehet vele élni. A számítógép, bármennyit tud is, mindig csak eszköz lesz. Hogy mire, s hogyan használják fel, erről mindig az ember dönt, s nemcsak intellektuális és megismerő, hanem erkölcsi meggondolások alapján is. Valljuk meg, késésben vagyunk az iskolák számítógépesítését illetően, de verjük ki a fejünkből, hogy holnap már minden iskolában számítógép lesz. Nem az informatika, a programozás és az algoritmus tanítására. Ha majd telik rá, akkor mindenhol lesz számítógép. Ám a számító- gépesítést úgy kell értelmezni, mint az oktatás és nevelés tartalmi megváltoztatásának csak egy részét. • Különböző szakmai megbeszéléseken, vitákon, gyakran hallunk arról, hogy az oktató-nevelő munka módszerei és formái elmaradnak a megváltozott tartalomtól. Mi a véleménye e komoly gondról?- Valóban egy ideje csupán az oktató- nevelő munka tartalmának az átalakításával törődünk, s szeretnénk, ha elérné a mai tudományos és technikai színvonalat. Tudatosítanunk kell azonban azt is, hogy a nevelőmunka módszertanán, formáján is szükséges gyökeresen változtatni, enélkül lehetetlen a korszerű oktatás. Jobban át kell gondolnunk azt is, hogy az új, korszerű oktatási segédeszközök miképpen segíthetik elő a fiatalok erkölcsi nevelését. A videotechnika, a videokazetták elterjedésének korszaka előtt állunk. Talán nem is tudatosítjuk még kellőképpen, hogy mindez milyen áttörést jelent a nevelésben. • A műszaki-tudományos fejlődés korát éljük, habár a tudományos-technikai forradalom nemcsak a természettudományokat befolyásolja. Ám a társadalomtudományok mintha szunnyadnának száradó babérjaikon. Vajon a pedagógia miként készült föl a nevelésben és az oktatásban bekövetkező új helyzetek megoldására? - A tudományos-technikai forradalom először a fizikát és a matematikát érintette, később a biológiát, napjainkban már a társadalomtudományokra is nagy hatást gyakorol. Meggyőződésem, éppen a szocialista országok mutatják meg, hogy a társadalomtudományoknak, a humán műveltségnek nagy jelentőséget kell tulajdonítani. Egyetlen mechanizáció vagy automatizáció sem vált meg bennünket, az ember a termelőerők döntő tényezője. A társadalomtudományok terén és a társadalom, a gyakorlat által fölvetett kérdésekre kell reagálnunk. A pedagógia előtt is nagy feladatok állnak. Meg kell szabadulnunk az elavult nézetektől, a megkövesedett módszerektől, rossz szokásoktól. Bátran kell előbbre lépnünk, megújulnunk, úgy, mint azt a maga korában Komensky, Rousseau, vagy Pestalozzi tette. Sok gond nehezíti a pedagógusok munkáját, s erről nyíltan kellene beszélni. Pedig alapvető pedagógiai elv, hogy azt mondjam, amit gondolok. Ha a pedagógusnak meggyőződése, hogy a nevelésben, az oktatáspolitikában valamit rosszul csinálunk, akkor kötelessége erről beszélni. Nyíltan, őszintén, felelősségteljesen. AL2BETA SlMONOVlCOVÁ ÖSTK-felvétel
