Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)
1986-04-18 / 16. szám
Hűtővízvezeték, gépházalapozás, s mögötte az első kettős blokk vasazá- sa, betonozása a mochovcei atomerőmű építésén is, akik a tervrajzokhoz készítenek alapanyagot. A dokumentáció előkészítésében bonyolította a helyzetet az a szükségszerűség is, hogy utólagosan kellett figyelembe venni az erőmű földrengésálló képességének új szabványait és követelményeit. Akadnak az építésnek olyan résztvevői is, akik saját hibáikat ezen elkerülhetetlen lépés mögé próbálják rejteni. Merítsünk más szocialista országok atomerőmű-építési tapasztalataiból. Említettük Kozák elvtárs szavait, miszerint már elsajátítottuk az atomerőművek építését. Ez igaz. Igaz azonban az is, hogy a mochovcei atomerőmű nem megismételt változata a Jaslovské Bohunice-inak. Gazdag tapasztalatai vannak a gigantikus létesítmények építésében a Szovjetuniónak. Ott az egész építkezést egyetlen minisztérium RENDHAGYÓAN A MOCHOVCEI ATOMERŐMŰ ÉPÍTÉSÉRŐL Újságírói utazásaim gyakori állomásai Jaslovské Bohunice és Mochovce. Tiszta időben már messziről látni a gőzcsóvákat a bohunicei atomerőmű hútötornyai fölött. A tornyokból nyolc van, s abból, hogy hány fölött terjed a fehér felhő, könnyen megállapítható: egy, kettő, három vagy netán mind a négy energetikai blokk üzemel-e. Mochovcében a daruk dominálnak. Váratlanul tűnik fel az építkezés panorámája, meglepi az embert, s egyszer- csak magunktól rájövünk, hogy utolsó látogatásunk óta itt megint nagy változások történtek. Mindkét atomerőmű - az egyik kész, a másik építése javában tart - a szovjet szakemberek és a csehszlovák építők, műszakiak, szerelők és tervezők együttműködésének eredménye, a világ első atomerőművének - a Moszkva melletti Obnyinszk- ban - az utódai. Mihail Gorbacsovnak, az SZKP főtitkárának azon kijelentéséhez kapcsolódva, amely a Szovjetunió javaslatait tartalmazza arra vonatkozóan, hogyan lehetne a század végéig az emberiségnek megszabadulni az atomfegyverektől, Milan Kozák, a Jaslovské Bohunice-i Atomerőmű vállalati igazgatója ezt mondta:- A legmagasabb szovjet képviselő kijelentése bizonyítja: a Szovjetunió mindent megtesz azért, hogy századunk ne végződjön bolygónk lakói számára olyan szörnyű módon, ahogyan az az atomenergia korszakának kezdetén, Hirosimában történt. Az első atomerőmű, az első atommeghajtású tengeri hajó - a Lenin jégtörő -, a több mint harmincéves példás segítségnyújtás Csehszlovákiának az atom békés célú felhasználásában, ez mind csak része annak az igyekezetnek, amellyel a Szovjetunió az atomnak az emberiség szolgálatába való állítását szorgalmazza. Atomerőművünk már több mint 40 milliárd kilowattóra villamosenergiát állított elő. Annak ellenére, hogy tökéletesen elsajátítottuk az építés és a villamosáram-termelés technológiáját, számomra s az itteni atomerőmű személyzete számára is érvényes a kiváló dán fizikus, Niels Bohr gondolata: „Amikor atomreaktort látok, nem győzök csodálkozni“. Tegyük hozzá: a Lomonoszov Egyetem tiszteletbeli professzorának, a Szovjetunió Tudományos Akadémiája ma már nem élő külföldi tagjának szavaiban voltaképpen az egész emberiség előtt álló lehetőség rejlik a tudomány és technika fejlesztésében, abban, hogy békében éljük túl a 2000. évet. S itt jut eszembe a nagy szovjet tudós, Igor Vasziljevics Kurcsatov akadémikusnak az a gondolata, amelyet a haladó emberiség is magáénak vall: „Az atom dolgozzon és ne harcoljon“. Vegyük sorra azokat a - nem mindig konfliktusmentes - változásokat, amelyeken energetikánk keresztül megy. Szlovákiai viszonylatban talán a legjobb példa erre a mochovcei atomerőmű. A Csehszlovák Sajóiroda híréből: „1986-ban a kivitelező szervezetek először végeznek el egymilliárd koronánál nagyobb értékű munkát a mochovcei atomerőmű építésén. Ez azt jelenti, hogy a tavalyi valósághoz képest az idei terv közel egyformáddal nagyobb feladatokkal számol. Az építők figyelme az első kettős termelési blokkra,-------------------------------------------------;---------► Ta valy júniusban adták át a lévai Rybníky I. lakótelepen az újonnan felépült Perec kereskedelmi központot (Stefan Petráé felvételei - ÖSTK) amelyben két 440 megawattos erőforrás lesz, a gépházra, a hűtővízvezetékre, a hűtőtornyokra, az erőmű primer és szekunder részének további berendezéseire és létesítményeire, s a kiegészítő üzemegységekre irányul. Az építés idei feladatainak teljesítése többek között a Szövetségi Kohászati és Nehézgépipari Minisztérium vállalataiból érkező elegendő meny- nyiségü acélszerkezet és ar- moblokk, valamint az előregyártód elemek rövidített határidőben történő szállításaitól függ.“ - A négy blokk közül az elsőt 1989-ben helyezik próbaüzembe - jelzi Ernest Janői- na, a mochovcei Hydrostav üzem igazgatója. - Az építés eddigi hézagos tervezői előkészítése következtében évente a Jaslovské Bohunicében előirt munka mennyiségének másfélszeresét kell majd itt elvégeznünk. Ez a szállítók nagy igyekezetét, s az építői és szerelői munkák lehető legjobb összehangolását követeli meg. A hűtési koncepció tisztázatlansága és az esetleges szeizmikus hatásokkal szembeni biztonság megoldása következtében ugyanis a beruházói és tervezői előkészítés több mint két éves időhátrányba került. A fő gondok a kettes számú építkezésen összpontosulnak, itt vannak az erőmű létesítményei. Ennek kivitelezését 1982 októberében, nem teljes tervdokumentáció alapján kezdtük el. A kivitelező által vállalt évi munkameny- nyiséget egyetlen esztendőben sem tudták megfelelő időelőnyben ellátni az elkészített tervdokumentációval. A folyamatos munkához ugyanis a kivitelezőnek a vállalt évi munkamennyiség legalább kétszeresének megfelelő tervrajzzal kellene rendelkeznie. Hibáztatni ebben az esetben nem csak a főtervezőt, a prágai Energoprojektet lehet, amelynek ráadásul még kapacitásgondjai is vannak. Bizonyos részük van a lemaradásban a technológia szállítóinak irányítja, hatáskörébe tartoznak az építők, beruházók, tervezők és szállítók. Hogy a megoldást kisebb államban is lehet alkalmazni, azt Bulgária példája bizonyítja. Nálunk az építésből négy minisztérium különböző szervezetei veszik ki a részüket. Szinte természetes, Bárfurcsának tűnik, de érdekeik nemegyszer eltávolodnak egymástól, ami végül is bonyolítja az építés előkészítését és menetét. Minden nehézség ellenére az erőmű fő létesítményén - a reaktorházon - az építők eddig az eredeti elképzeléseknek megfelelő munka közel kétszeresét végezték el. Szinte hősies teljesítményt nyújtottak tavaly télen, amikor húsz-huszonöt fokos fagyokban sem állt le a munka. Itt a munkatermelékenység is nagyobb, mint a többi építkezésen. A Hydrostav dolgozói ezt például azzal érik el, hogy úgynevezett teljes elöregyártással új falépítési technológiát alkalmaznak. Ezt úgy végzik, hogy az előre elkészített armoblokkokat helyükre illesztik, majd a köztük keletkező részt beöntik betonnal. Számottevően csökken ezzel a munkaigényesség és tisztábbá válik az építkezési terület... A Csehszlovák Sajtóiroda híréből: „Harminchat úgynevezett kí- séróberuházás bővíti a Lévai (Levice) járás területén a mochovcei atomerőmű építőinek és majdani üzemeltetőinek, valamint a járás további lakosainak szociális ellátását. Jelenleg főként Léva lakosainak van sok gondjuk. Az építkezések nyomán megváltozik a város arculata, s ez nehezíti az emberek életét. Ezek azonban olyan gondok, amelyek fokozatosan megoldódnak. Ugyancsak lépésben bővítik a szolgáltatásokat, az ellátási és elszállásolási lehetőségeket, a közlekedést — mind az építők, mind a városban lakók számára.“ , A városnak azonban nemcsak a további építómunkások érkezésére, hanem a felerősödő bevándorlásra és a természetes szaporulat befogadására is fel kell készülnie. Amivel a városban a múltban nem kellett számolniuk, az atomerőmű építése kapcsán már nem kerülhetik el. Az építők eddigi elszállásolása jó, sőt nagyon is jó. i Munkaadójuk a lakásokba még hűtőt is helyezett, ami átlagon felüli ellátást jelent. Az építés végeztével a lakásalap felszabadul és felgyorsulhat a lakásigénylők kielégítése. Ily módon Léván mintegy 2 ezer lakást adnak majd át. A járási székhely egyébként új lakótelepekkel, új szolgáltató központokkal gazdagodott. Megváltozik a városközpont is. Regionális jelentősége mellett Léva új szocialista városi rangra emelkedik, amiről a város szivében épülő új létesítmények is tanúskodnak. Tizenkét millió koronáért 1988-ra felújítják a Lev szállót, a bratislavai Priemstav a városközpontban felépíti az Onyx szállót, amely 50 millió koronába kerül. Részben a lebontott épületek helyén Prior áruházat építenek, s a lakosság növekedésével számolva megkezdték az új kórház és rendelőintézet építését. Lévának jelenleg közel harmincezer lakosa van, s a következő időszakban évente átlagban ezerrel gyarapodik majd. így törvényszerűen a népszaporulattal is kell számolni. Nem véletlen tehát, hogy a városban nőgyógyászati-szülészeti pavilon építését tervezik. Persze az atomerőmű telepítése nem csupán az építésből és a szociális háttér biztosításából áll, bár az építők számára ez a kettősség domborodik ki a leginkább. Egy ilyen hatalmas létesítmény elkészítése azzal is jár, hogy a környező járások kisegítik Lévát az üzletek ellátásában, a kommunális szolgáltatásokban, a közlekedést is beleértve. Egy erőműnek nemcsak a reaktoraiban játszódik le láncreakció, hanem a létesítmény felépülése is egy sor láncreakciót indít el. Vegyük csak Mochovce példáját. Az erőmű vizének hűtését a koz- málovcei vízmű felépítésével oldják meg. E 95 hektáros víztározót ezen kivül más célokra is felhasználják: hozzásegít a villamosáram előállításához, bővíti az öntözési lehetőségeket, s lehetővé teszi új üdülőlétesítmény kiépítését. Tehát az atomerőmű felépítése nemcsak villamosáramot és hót jelent Dél-Szlovákia lakosainak és vendégeinek, hanem a jövőben üdülési lehetőségeket is nyújt majd. A Csehszlovák Sajtóiroda híréből: „Audovizuális programot készít a mochovcei atomerőmű építéséről a nyilvánosság számára a beruházó konszernvállalat a járási népművelési központtal karöltve. Felvilágosító munkájuk során elmélyítik a lakosságnak a atomerőműről szerzett ismereteit, megmagyarázzák atomenergetikánk jelentőségét népgazdaságunk számára, s a biztonságos üzemelési körülményeket.“ Egy ilyen létesítmény biztonsági kérdései már építése folyamán az érdeklődés középpontjában állnak. Bizonyította ezt az a kiállítás is, amelyet nemrégiben „Atom a béke szolgálatában“ cimmel a Csehszlovák Atomenergetikai Bizottság mutatott be Bratislavában. Ebből is láthattuk: Csehszlovákia atomenergetikai komplexumának fejlesztésében megbízható és üzemelés közben is bevált energetikai berendezéstípusokra támaszkodik. Ugyancsak bizonyságot tesznek erről a Jaslovské Bohu- nice-i erőmű termelési eredményei. A Szovjetunió atomerőmüveiben végzett mérések és a berendezések üzembiztonsága igazolta, hogy a novovoronyezsi erö- műtípus teljesen megbízható. A kockázat ranglistáján - inkább csak elméleti lehetőséggel - ez az energetikai forrás a legalsó fokozaton található. Jóval nagyobb kockázattal jár például a közúti és légi közlekedés, a sok különféle betegség és más civilizációs kórok, amelyektől az emberiség nemigen tud megszabadulni. A Csehszlovák Sajtóiroda híréből: „Idén 11 milliárd kilowattóra villamosenergiát termel a Jaslovské Bohunice-i Atomerőmű. Ez az országos mennyiség 14 százalékát, Szlovákiában pedig az évi termelés felét teszi ki. A dolgozókollektivák most azon töprengenek, hogyan lehetne ezt a tervet túlteljesíteni.“ A mochovcei atomerőműnek, akárcsak a bohuniceinek négy 440 megawattos energetikai berendezése lesz. Akkor még aligha üzemel majd teljes kapacitással, amikor az utolsó építő- és szerelőmunkás is elhagyja területét. Fokozatosan azonban el kell érni, mint valamennyi „négyszáz- negyvenes" csehszlovákiai atomerőműben, hogy egyetlen blokk évi termelése elérje a 3 milliárd kilowattórát. Ez igényes, de teljesíthető feladat, hangsúlyozták azon a találkozón, amelyen Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP első titkára Jurij Malkovot, a csehszlovák atomerőművek építésében közreműködő szovjet szakemberek csoportvezetőjét fogadta. Megállapították, hogy ezt az üzemelés és az energetikai berendezések tervezett javításai alatt a munkaszervezés maximális összehangolásával lehet csak elérni. Ilyen távlatok nyílnak 1989 után a mochovcei atomerőmű előtt is. VLADIMÍR TURANSKY, a Csehszlovák Sajtóiroda munkatársa ÚJSZti 6 1986. IV.