Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-10 / 2. szám
ÚJ szú 3 1986.1.10. Az ifjúság A korszerű technika egyre pusztítóbb jelleget kölcsönöz a háborúnak. És eljön majd az idő, midón a háború oly pusztító lesz, hogy egyszerűen lehetetlenné válik.“ (Lenin) hazafiasságra és internacionalizmusra A hazafias és az internacionalista nevelés szerves része a kommunista nevelésnek, ezért nem lehet elszigetelten és különválasztva végezni a kommunista nevelés többi alkotóelemétől - a világnézeti, a munkára való, az erkölcsi, az esztétikai, valamint a honvédelmi és a testneveléstől. Külön ki kell emelni szoros kapcsolatát a munkára való és az erkölcsi neveléssel. Az internacionalizmusnak és a hazafiságnak fontos erkölcsi ve- tülete van, amely nélkül szerepe a személyiség életében nem teljes értékű. Az internacionalista és a hazafias nevelés elszakítása a kommunista nevelés többi alkotóelemétől csökkentheti hatékonyságát. A kommunista neveléshez való átfogó hozzáállás követelményét másrészt nem lehet úgy értelmezni, hogy az internacionalista nevelés felaprózható és elosztható a kommunista nevelés többi alkotóeleme között. Az ilyen eljárás ugyancsak helytelen lenne, mert az internacionalista és a hazafias nevelés viszonylag önálló, a kommunista nevelés rendszerének előterében áll. További fontos követelmény, amelyet figyelembe kell venni „a hazafias és az internacionalista neveléshez való helyes viszony jellemzése során az, hogy ebben az iskolán kívül számos más tényező is részt vesz: a család, a társadalom, a párt, az állam és szervei, a tömegtájékoztató eszközök, az irodalom, a művészet stb. A fiatal nemzedék internacionalista és hazafias nevelése nem szűk reszortfeladat, hanem az egész társadalom ügye. Az említett tényezők között nincs összhang, nem hatnak mindig egy irányban. A fiatalok internacionalista és hazafias nevelésében különleges szerepe van az iskolának. Ez abból adódik, hogy itt a nevelés nagymértékben szervezett, hosszú távú, s külön erre a célra felkészült és kiképzett emberek végzik. Ezért a nevelő tényezők széles skálájában az iskola központi helyet foglal el, s a fő szerep a pedagógusra hárul. A fiatalok hazafias és internacionalista tudata formálásának meghatározó területe az oktató-nevelő folyamat. A nevelő munka többi formájának folytatnia, továbbfejlesztenie kell ezt a folyamatot. Minden tantárgy - bár nem azonos mértékben és az iskolák nem minőén szintjén - bizonyos lehetőségeket nyújt a fiatalok internacionalista és hazafias tudatának formálásához. Az internacionalista és a hazafias nevelésnek mindig konkrét tartalma van, s ugyanez vonatkozik minden tantárgyra, nemcsak a társadalomtudományiakra. A cél az, hogy minden pedagógus tudatosítsa és céltudatosan kihasználja ezeket a lehetőségeket. Az internacionalista és a hazafias nevelésben különösen fontos szerepe van a történelem, az anyanyelv és az irodalom oktatásának. A történelem oktatása lehetővé teszi, hogy a fiatalokba szervesen és erőszaktól mentesen oltsuk be az internacionalizmus és a hazafiasság alapvető eszméit, megvilágítsuk előttük a társadalmi fejlődés és a társadalmi haladásért vívott harc szerepét és jelentőségét, ismertessük velük a haladó és az internacionalista hagyományokat, saját nemzetének történelmi folyamatait, s kapcsolatait más nemzetekkel és országokkal. A történelem oktatása minden feltételt megteremt ahhoz, hogy a fiatal nemzedék a legkoncentráltabb formában elsajátítsa az előző nemzedékek által a nemzeti és a szociális szabadságért vívott harcban szerzett, a forradalmi gyakorlat és a történelem által alátámasztott tapasztalatokat, jól felkészüljön e „stafétabot“ átvételére, s képes legyen új szinten gondoskodni társadalmunk sokoldalú, dinamikus fejlődéséről. Az internacionalista és a hazafias nevelésnek a fiataloknál nagy felelősséget kell kifejlesztenie a szocializmus további történelmi sorsáért, a szocialista közösség országainak egységéért és összeforrottsá- gáért, a Szovjetunióval, valamint a többi forradalmi és haladó erővel való internacionalista kapcsolatok fejlesztéséért. Az anyanyelv és az irodalom oktatásának jelentőségét a fiatalok internacionalista és hazafias értékeinek formálása szempontjából egyebek között erős érzelmi töltete adja meg. S az internacionalizmus és a hazafi- ság érzelmi oldala nagyon fontos. Az érzelmek formálása, fejlesztése és nemesítése - ez az irodalom és a többi művészeti forma nagy küldetése. Az ember a nemzetnek és sajátosságainak egyéni képviselője, a nemzet nyelvének, érdekeinek, kapcsolatainak, kultúrájának, hagyományainak hordozója. Tudata a más népekhez való viszonyt is feltétlenül tartalmazza. A gyakorlat azt mutatja, hogy az internacionalista és a hazafias nevelésben nem elegendő az embert csak ideológiai szempontból fejleszteni, propagálni a népek kölcsönös kapcsolatának elveit, hanem sokoldalúan fejleszteni és közvetlenül erősíteni kell a kölcsönös bizalom és a testvéri szolidaritás érzéseit is. Az internacionalizmus terjesztése kizárólag ideológiai és logikai síkon túlságosan elvont, ezért így rendszerint nem lehet érzelmi átélés tárgya. Emiatt szükséges, hogy az internacionalista nevelés érzelmi töltetű konkrét tények kiválasztásával párosuljon. Dolgozni tudni a ténnyel, vagyis olyan részlettel, amelynek erős érzelmi töltete van, ennek segítségével közelebb hozni és megmutatni az általános valóságot - ez az internacionalista és a hazafias nevelés fejlesztésének nagyon fontos útja. A nemzeti és az internacionalista érzés a viszonylag bonyolult szociális tényezők egyike, amely óriási hatással van az emberek gondolkodására és cselekvésére. Ebben az érzésben nyer kifejezést a saját nemzethez és más nemzetekhez, az anyagi és a szellemi élet értékeihez való viszony átélése. Ezen érzelmi alkotóelem nélkül, a saját nemzet szeretető, a szolidaritás, a testvériség és a barátság érzése nem lehet mély. Csak természetes, hogy az internacionalista és a hazafias nevelésnek arra kell irányulnia, hogy a személyiségben ne keletkezzenek, ne bontakozzanak ki, s ha már léteznek, akkor a háttérbe szoruljanak és megszűnjenek a negatív érzelmi reakciók, a nemzeti önzés, fölényeskedés és viszálykodás, a nemzeti gyűlölet és bizalmatlanság érzései, a nemzeti elzárkózottság hangulatai stb. A Szovjetunióhoz való helyes viszony kialakulásában lehetőségeket nyújt az orosz nyelv oktatása. Az orosz nyelv egyúttal nemzetközi viszonylatban a kölcsönös megértés fontos eszköze. Az orosz nyelv oktatásával a tanulóifjúság számára lehetővé tesszük, hogy mélyebben megismerje a szovjet valóságot, a szovjet életmódot, a szovjet irodalmat és művészetet, a Szovjetuniónak a forradalmi világfolyamatban és a békeharcban betöltött szerepét. Az olyan tevékenység kibontakoztatása, mint a Puskin-emlókverseny, vagyis az orosz nyelven szavalók és prózát mondók versenye, az orosz nyelvi olimpia, vagy a Barátság melódiái elnevezésű verseny, még inkább fontossá teszi az orosz nyelv tanulásának szerepét és jelentőségét. A főiskolákon és egyetemeken folyó internacionalista és hazafias nevelésben külön rá kell mutatni a mar- xizmus-leninizmus oktatásának jelentőségére és szerepére. A marxista-leninista tantárgyak oktatása lehetővé teszi a hallgatók számára, hogy szélesebb filozófiai, gazdasági, történelmi és politikai összefüggésekben értsék meg és sajátítsák el a szocialista internacionalizmust és hazafisá- got, s pótolhatatlan szerepüket az emberiség időszerű szükségleteinek kielégítésében. Bár a marxizrrrus-le- ninizmus lényegénél fogva internacionalista tanítás, a tapasztalatok azt mutatják, hogy hatékonyságának növelése érdekében a szocialista internacionalizmus és hazafiság problémakörét külön hangsúlyozni kell, meg kell világítani és közelebb kell hozni a hallgatókhoz az egyes tantárgyaknak, a CSKP és a nemzetközi munkásmozgalom történetének, a politikai gazdaságtannak, a marxista-leninista filozófiának és a tudományos kommunizmusnak oktatása során. Az internacionalista és a hazafias nevelés fejlesztésének széles lehetőségeit biztosítja a tanításon és az iskolán kívüli tevékenység is. E tevékenység kipróbált és bevált módszerei és formái közé sorolhatjuk az internacionalista barátság és a forradalmi hagyományok klubjait, termeit, sarkait, a múzeumlátogatásokat, a forradalmi és a felszabadító harcok emlékezetes helyeinek megtekintését, országunk és a testvéri országok jelentős évfordulóinak és eseményeinek ünnepségeit, a tanulók cserelátogatásait, levelezését és tapasztalatcseréjét, a nemzetközi pionírtáborokat, az orosz nyelvi táborokat, a cserebrigádokat, a felszabadítók sírjainak gondozását, a kulturális szakköri tevékenységet, a különféle versenyeket és vetélkedőket, az üzemek és a katonai alakulatok védnökségi tevékenységét, a filmvetítéseket és a mo- zielóadások látogatását, fesztiválok, különféle sportrendezvények szervezését stb. Társadalmunk megteremti a kellő feltételeket ahhoz, hogy szintjének és jellegének megfelelően minden iskola az internacionalista és a hazafias nevelés gazdag, tartalmilag differenciált formáit és módszereit alkalmazhassa. Csak a pedagógusoktól függ, hogy ezeket a lehetőségeket teljes mértékben kihasználják. Az internacionalista és a hazafias nevelésben fontos szerepe van a tanulóifjúság saját aktivitásának és szociális tapasztalatainak. E téren pótolhatatlan a Pionírszervezet és a SZISZ tevékenysége. Épp ez a küldetésük, hogy életkoruknak megfelelően sokoldalúan fejlesszék a gyermekek és a fiatalok aktivitását, s tevékenységükben széleskörűeő érvényesüljön az önképzés elve. A Pionírszervezet és a SZISZ fontos nevelő tényező, ezért sokoldalú segítséget és támogatást kell nyújtani mindkét szervezetnek. Az internacionalista és a hazafias nevelés a felnövekvő nemzedék kommunista nevelésének oszthatatlan része. A szilárd hazafias és internacionalista öntudatú ember másként látja a világot, s benne saját helyét és szerepét. A fejlett szocialista társadalom építése megköveteli, hogy magasabb színvonalra emeljük a fiatal nemzedék internacionalista és hazafias nevelését, hogy teljes mértékben megfeleljen az általunk megoldott feladatok igényességének és korunk nagyságának. IVAN BAJCURA llllll!lllllllll!llllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllll!llllllllllllllllll Nem sokkal a Nagy Októberi Szocialista Forradalom után, 1918-ban beszélt így Lenin, s az akkor kilátásba helyezett idő immár eljött. Az emberek által ősrégi idők óta ismert sportágak listáján értelmi szempontból a kötélhúzás foglalja el a legutolsó helyek egyikét. Alkalmasint ezért nem ragyogott rá az olimpiai napsugár és nem került be az olimpiai számok sorába. És lámcsak, napjainkban kirobbanó lelkesedéssel beszélnek róla bizonyos államférfiak. Ámde nem kérges kezektől simára csiszolt holmi manilakötelet próbálnak marokra fogni, hanem gyújtózsinórt. Mégpediglen azt a kanócot, amely szörnyen veszélyes, mert egyszeriben lángra lobbantja a földkerekség valamennyi hadieszközraktárát. Azt kérdezik, kikre gondolunk? Azokra, akik képtelenek megtanulni újszerűén gondolkodni. Vagyis, képtelenek felismerni, hogy új módon kell felvetni a kérdést. Manapság ugyanis nem arra kell keresni a választ, hogyan lehet megsemmisíteni a potenciális ellenfelet, hanem arra, hogyan lehet útját állni a fegyveres összeütközésnek. Még közelebbről azoknak a szellemi utódairól van szó, akik már az 1917-es oroszországi szocialista forradalom ellenségei voltak, az egykori lordok, elnökök, üzletembeA bölcsesség, emberség és realizmus parancsa rek, hadvezérek, a proletariátus árulói, akik fegyveres intervencióval próbálkoztak, a 20-as években gazdasági blokádot szerveztek a történelem első népi kormányának megfojtására, s akik a 30-as években, türelmetlenül dörzsölvén kezüket, ránkszabadították a megszállott Führen és a fanatikus szamurájokat. Az 50-es esztendőkre pedig már legtöbbjük jól emlékszik, amikor egyetlen „könnyed érintésükkel“ taszították a világot az eszeveszett fegyverkezési verseny útjára. Régi históriák mindezek, mondhatja erre bárki. S ez igaz. A baj csak az, hogy ami akkoriban elindult, mind a mai napig nem ért véget. S „ama“ évek reakciósainak leszármazottai tervezik ma a „csillagok háborúját“. S midőn meghallják a Szovjetunió módfelett ésszerű javaslatait az együttműködésre, annyi fáradságot sem véve maguknak, hogy elgondolkodjanak felőlük, oly kétségbeesetten kiáltanak „nem“-et, mintha a ház dőlne a fejükre. Ezt teszik, midőn azt indítványozzuk, hogy állapodjunk meg a nukleáris fegyverek elsőként való alkalmazásának megtiltásáról. A nukleáris készletek befagyasztásáról, a nukleáris kísérletek általános és teljes beszüntetéséről, a csapást mérő űrfegyverek előállításának (beleértve a tudományos kutató munkát is), kipróbálásának és elterjesztésének moratóriumát. A Szovjetunió minderre kész és sok egyoldalú lépést tett már eddig (például moratóriumot rendelt el a műholdelhárító fegyverek minden fajtájának űrbe juttatására, a középhatósugarú rakéták európai telepítésére, a hirosimai tragédia emlékére augusztus 6-tól felfüggesztett minden nukleáris fegyverkísérletet, és bejelentette, hogy elsőként nem alkalmaz nukleáris fegyvert). És ők? Minderre az a, válaszuk, hogy nem hagyjuk magunkat belecsalogatni úgymond a szovjet propaganda csapdájába. De hát gondolják meg uraim, hol itt a csapda, hol itt a propaganda? Mi azt indítványozzuk, hogy tiszta ég legyen a fejünk fölött, megbékélés Európában, ahol - hadd emlékeztessünk rá - évszázadunkban eleddig kétszer indult már világháború, azt mondjuk nekik, milyen nagyszerű lenne megbízható zárakkal elreteszelni a nukleáris raktárak ajtajait, mire azt kapjuk válaszul, hogy propaganda az egész. S ezek után azt mondják magukról, hogy ők az okosak, ők az emberségesek és a realisták. Hát nem nevetséges? Sajnos, a legkevésbé sem az, sokkal inkább elkeserítő. Hadd mondjunk egy hasonlatot. Távol a parttól, a nyílt tengeren két ember ül egy csónakban. Ideológiai ellenfelek és heves vitában vannak, megegyezni nem tudnak. Mindkettőjüknek van fegyvere, s kölcsönösen ki tudják oltani egymás életét. Már-már el is jutnak odáig, hogy fegyverüket használják. Ám ekkor léket kap a csónak. Nem nehéz belátniok, hogy egy ember nem tud megbirkózni a lékkel, amely egyre nagyobb, összefognak tehát és közös erővel megóvják a csónakot az elsüllyedéstől. Ha kedvük tartja, folytatják ideológiai párviadalukat, ám tudatában kell lenniük, hogy ha nem akarnak mindketten elmerülni, akkor a viadalt csakis úgy folytathatják tovább, hogy közben fizikailag ne okozzanak kárt egymásban. A földgolyó a mi csónakunk, amely a világmindenségben úszik, és ereszt. Bajba jutottunk mindahányan, s csak közös erőfeszítéssel lehetünk úrrá felette. Ezt próbáljuk megértetni azokkal, akik úgy tesznek, mintha okosan, emberségesen és józanul járnának el; rá kell végre ébredniük, hogy nem szabad a halálos kanóc után kapkodni abban a reményben, hogy ily módon saját javukra billenthetik át a kialakult egyensúlyt. Mert éppen ez az, aminek nincs semmi realitása. Röviden, azt javasoljuk mindenkinek, aki nem bírja sokáig izmainak megfeszítését, hogy a fiatalság szórakozásához folyamodjék és ne képletesen, hanem ténylegesen játsszék kötélhúzósdit. Ez olcsóbb és vidámabb is... (Szputnyik)
