Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)
1986-03-14 / 11. szám
m ► A burgonya előhajtatása Egységnyi kalóriára számítva a burgonya a legolcsóbb élelmiszerünk. Igen jelentős a B,, B2 és C-vitamin tartalma, nyomokban A- és K-vitamint is tartalmaz. A burgonya vitamintartalma azonban a tárolás folyamán fokozatosan csökken, ezért arra kell törekedni, hogy mielőbb korai, primőr burgonya kerüljön az asztalra. Kellő időben megkezdett elóhajtatással elérhetjük, hogy már május vé- gén-június elején friss burgonya- termésünk legyen a kertben. Az elöhajtatott, s kiültetés után esetleg fóliával is takart burgonya termesztésének a koraiság mellett más előnyei is vannak. így csak egészséges, jól csírázó gumó kerül kiültetésre, korai ültetésnél a burgonya jobban hasznosítja a téli talajnedvességet, a kelés egyenletesebb, gyorsabb a burgonya fejlődése, így korábban felszabadul a talaj további zöldségfélék, például őszi káposztafélék termesztésére. A hajtatásra alkalmas lehet bármilyen fűthető és világos helyiség, leginkább az üvegtetejú hajtatóház, üvegezett, fűthető veranda vagy fóliasátor. A korai fajták haj- tatási ideje általában 24-28 nap. Az idei, márciusba is átnyúló, hosszú tél nem kedvezett a burgonya előhajtatásának, a hőmérsékleti és a fényviszonyok korlátozták a lehetőségeket. Az erőteljes, 15-20 mm-es csírák kifejlődéséhez ugyanis a tapasztalatok szerint a nappali 18 °C-os és az éjszakai 12-14 °C-os hőmérséklet a legmegfelelőbb. Ha a hőmérsékletet állandóan 18 °C-on vagy ennél magasabb szinten tartjuk, akkor vékony és törékeny csírák fejlődnek, 12 °C alatt pedig lassú a fényhajtások fejlődése. Zárt helyiségben, ahol nincs elegendő fény, 8-12 órán át mesterséges fényről kell gondoskodnunk. Az optimális méretű féhyhajtás eléréséhez egyenletes, 1500-2000 lux erősségű szórt fény szükséges. Ez elérhető a gumóktól 1,2-2 méterre elhelyezett fénycsöves megvilágítással. Fény hiányában a hajtások megnyúlnak, színtelenné és törékennyé válnak. A hajtatóhelyiség páratartalma 90-95 százalék körüli legyen. Száraz helyiségben a gumók fonnyadnak, túl magas páratartalom mellett a gumó csírák helyett inkább gyökeret fejleszt. A megfelelő páratartalom a padozat vízzel történő permetezésével és rendszeres szellőztetéssel érhető el. Bevált módszer az is, amit egyes igényesebb kertbarátok alkalmaznak, akik jó minőségű, tó- zeges komposztba ágyazva, arra alkalmas formájú és méretű cserepekben, pohárkákban, például tejfölös müanyagpoharakban csíráztatják a burgonyát, így az kiültetésig gyökereket is fejleszt, s kiültetés után gyorsabban növekedésnek indul. Ez a módszer különösen az idén lehet előnyös, amikor a kedvezőtlen időjárás, főleg a föld fagyának lassú kiengedése miatt a kiültetés ideje is késik. Mint már említettük, ez a késés bepótolható a kiültetett burgonya fóliás takarásával. A fólia alatt a talaj gyorsan átmelegszik, a gyorsan növekvő hajtások számára kedvező, páradús és meleg mikroklíma alakul ki, a jó, humuszos talaj feletti légréteg több széndioxidot is tartalmaz, ami szintén kedvez a növény fejlődésének. Fóliás takarásra természetesen a perforált fólia a legalkalmasabb, de ilyennel nem rendelkezünk, egyszerű módszerrel is alkalmassá tehetjük a sima, átlátszó fóliát. Egyes kertbarátok ezt úgy végzik el, hogy a burgonya takarására szánt fóliapalástot több rétegűre összehajtják, s az így elkészített „csomagot“ több helyen nagyméretű szöggel vagy lyukasztóvassal átlyukasztják. A lyukak elhelyezése azonban ne legyen túl sűrű, hiszen csak arról van szó, hogy a palást némi szellőzést is biztosítson, s átengedje a csapadékot. A fóliás takarás a talaj menti fagyok ellen is védelmet nyújt, s erősebb lehűlés esetén is csak a fóliával közvetlenül éhntkezó levelek károsodnak, s az egész növény ezt gyorsan kiheveri. (K-SZ) lllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllll ÚJ SZÚ 21 586. III. 14. Időszerű tanácsok MIT TAKARJUNK PERFORÁLT FÓLIÁVAL? A Fatra Napajedla Vállalatnál gyártott, Profot néven forgalmazott perforált fóliával már sok jó tapasztalatot szereztek a kertész- kedók. A fólia a földbe kerülő, nem perforált széleivel együtt 1,6 m szélességű, egy kilogrammnyi 21 m2 fóliánakfeleLmeg. Használatánál általános érvényű az az alapelv, hogy csak teljesen gyomta- lanított ágyásokat takarjunk vele, s lazán fektessük le, hogy a növényeknek elegendő helyük legyen alatta kezdeti fejlődésükhöz. A perforált fólia különösen bevált tavaszi fejes saláta és káposztafélék, főleg karalábé hajtatására. A korai tavaszi salátát egészen a szedésig a fólia alatt lehet hagyni. A nyári fejes káposzta és a karfiol takarásánál a fóliát 4-5 hét után el kell távolítani. A perforált fólia alatt nagyon jól fejlődik a hónapos retek is, de takarás előtt jól be kell öntözni az ágyást. A fóliát ennél a növénynél is meghagyhatjuk egészen a szedésig. Előnyös a fóliatakarás a sárgarépa, a petrezselyem, a borsó, a póréhagyma és más vetett zöldségfélék kelésének és kezdeti fejlődésének meggyorsítására. Ilyen esetekben a fólia eltávolításának legalkalmasabb időpontját a termelőnek kell megállapítania, ügyelve ama, hogy a tavasz vége felé a túlságos felmelegedés ne tegyen kárt a növényekben, esetleg arra is figyelni kell, hogy az apró levélkék ne nőjék át a fóliát a szellőztetésre és a csapadék befogadására szolgáló lyukakon keresztül, hanem csupán megemeljék azt. A virágzás kezdetéig az uborkát és a dinnyeféléket is takarhatjuk, akkor azonban le kell venni, hogy a méhek hozzájussanak a virágokhoz. A fóliát lehetőleg alkonyatkor távolítsuk el, hogy a növények fejlődését ne zavarja meg a környezeti feltételek túl erős változása. A sértetlenül eltávolított fóliákat összehajtogatva eltehetjük és a következő idényben is felhasználhatjuk.(Z-r) '1$ fff A tenyésztojások helyes raktározása és kiválasztása A kistenyésztok gyakran panaszkodnak, hogy eny- nyi meg ennyi tojást tettek a kotló tyúk, a lúd, vagy .a kacsa alá, s bár egyetlenegy tojás sem tört el, mégis rossz volt a kelési százalék. Ilyenkor általában a kakast, a gúnárt, vagy a kotlóst szidják, csak arra nem gondolnak hogy esetleg ők követtek el hibát. A tenyésztojások minőségét és kelési százalékát befolyásoló tényezők közül megemlíthetjük a takarmányadagot és annak összetételét, az ólazást és a gondozást, az ivararányt, valamint a tojások kezelését, egészen a kelésig. A legfontosabb tényező a tojások kezelése. A keltetésre szánt tojás legyen friss, ezért a keltetési idényben a tojásokat napjában többször szedjük össze, hogy a későbben tojó tyúkok ne melegítsék fel az előbb tojt tojásokat. A tojásokat levegős, hűvös, kb. 10 °C-os hőmérsékletű helyiségben raktározzuk. A helyiség ne legyen túlságoséin száraz, mivel a tojások beszáradnak. A hat naposnál öregebb tojásokat nem tanácsos keltetéshez felhasználni. Kivételt képez a lúdtojás. A keltetésre szánt tojásokat naponta forgatni kell, hogy a könnyebb sárgája az eredeti helyzetében, a tojás közepén maradjon, s ne tapadjon hozzá a tojáshéjhoz. A keltetótojásokat ezért célszerű külön erre a célra készített tálcákon tárolni. A kotlós alá vagy a mükotlósba kerülő tojások legyenek tiszták. Mosással letöröljük a védőréteget (kivételt képez a kacsatojás). Bármilyen zsiradék elértéktelenítheti a tojást, ezért az ólakat és a tojásfészkeket tisztán kell tartani, s a tojásokat is tiszta kézzel kell összeszedni. A keltető tojások legyenek szabályos alakúak és sima felületúek. Az érdes héjú tojások gyorsan beszáradnak. Túlságosan nagy méretű tojásokat ne tegyünk a kotlós alá, mert ezek rendszerint kétszikűek. A kotlósok a keltetési idő alatt sok energiát veszítenek, mivel nem ülnek, hanem állnak a tojások fölött. Ezért sok szénhidrátot tartalmazó takarmánnyokkal etessük őket, például gabonafélékkel, arányosan elosztva a búzát, árpát és kukoricát. Kerüljük a nedvdús takarmányok etetését. Elég, ha a kotlóst napjában egyszer megetetjük és megitatjuk. A tojásokat az etetési idő alatt takarjuk le, nehogy kihűljenek. A lódnál erre nincs szükség, mert az a fészek elhagyása előtt pehelytollal betakarja a tojásait. A lúdtenyésztók a tojáson ülő ludat ősi szokás szerint naponta vízre engedik, bár sokan nem is tudják, hogy mi ennek a célja. Erre azért van szükség (különösen két hét után), mivel a lúdtojás héja vastag, és szükséges, hogy a tojás benedvesedjék, mert ez jó hatással van a tojásban levő ébrény további fejlődésére. Ha nem áll módunkban a ludat naponta vízre engedni, akkor naponta langyos vízzel permetezzük be a tojásokat, mert ezzel növelhetjük a tojások kelési arányát. MOLNÁR FERENC Figyelmet érdemel A nehezen búcsúzkodó, hosszú tél után elérkezett végre az egyik legkorábbi tavaszi kerti munka, a borsóvetés ideje. Ha az ősz folyamán felástuk a helyét, a vetés elvégzése nem jelent különösebb gondot. A gond inkább később, a hüvelyek érése idején jelentkezik, amikor a magasabb, nagyobb termést adó fajták közvetlenül a szedés megkezdése előtt megdőlnek, ami nemcsak azt jelenti, hogy a lehetségesnél kisebb termést adnak, hanem a borsó által elfoglalt területet is megnövelik, esetleg a szomszédos ágyásban termesztett más zöldségfélék ápolását is akadályozzák. A borsó megdőlése ellen a ker- tészkedők különböző támasztékokkal védekeznek, előnyös például a borsóágyást megfelelő méretű karókra erősített dróttal körülvenni, bár a növényzet a hüvelyek terhe alatt így is összeroskad. Ezért különösen figyelmet érdemel a zilinai J. Bíza módszere, aki BORSÓTERMESZTÉS DRÓTHÁLÓS TÁMASZTÉKON 1 m széles, ritka szövésű dróthálót erősít az ágyás közepébe vert vascsövekre, s ennek két oldalára veti el a magasabb növésű borsófajtát. Az 1,3 m széles és 7 m hosszú ágyás középébe összesen négy, 1,4 m hosszú és 25-30 mm átmérőjű fémoszlopot ver, s ezekre vékony dróttal erősíti fel a dróthálót. A drótháló mellé vetett borsó magától felkúszik a támasztékra. s termése kényelmesen és folyamatosan szedhető, egészen az utolsó hüvelyek kifejlődéséig. Az ágyás két szélén fakarókhoz kötözve termeszt további két sor korábban érő, alacsonyabb növésű fajtát. Egy ilyen borsóágyásban általában hatféle borsófajtát termel, amelyek érési idejük és ízük szempontjából különböznek egymástól. Az általa alkalmazott támaszték nemcsak növeli a borsó hozamát, hanem a szedési időt is meghosz- szabbítja, s ráadásul a kiskert díszévé is válik. Ehhez még hozzátehetjük, hogy melegebb éghajlatú vidékeken a dróthálós támaszték a borsó letermése után másodnövényként termesztett uborka termesztéséhez is felhasználható. Mivel a borsó a gyökérbaktériumok által növeli a talaj nitrogéntartalmát, s önmagának is jó elövete- ménye, ősszel a szerkezetet szét sem kell szedni, elég megásni mellette a talajt, s a következő évben újra borsót lehet vetni melléje. (-ai) Keresztrejtvény VÍZSZINTES: 1. Kubai sakkozó, a húszas évek kimagasló egyénisége. 10. Csehszlovák sakkozó. 14. Az ember testét takarja. 15. Angol mérnök. 17 __ Marvin, amerikai színé sz. 18. Tüzelő. 19. Kevert kos. 21. Jóllakott. 23. Bantu néger törzs. 25. Hangsor. 27. Mondatszó. 28. Időszámításunk előtt. 29. Napjaink kimagasló sakkegyénisége. 32. Vágta. 34. (zeit lábú állatok érzékszerve. 36. Némán rátart! 38. Apró állat. 39. Újság. 40. Polónium. 41. Angol-amerikai úrmérték. 43. Névelő. 44. Rag. 45. Petty. 47. Lantán, ozmium. 48. Ablakban van! 49. Kártyajáték. 51. Gábor, Viktor. 52. Nagy mirigy. 53. Fénytelen. 54. Állat. 56. Francia zeneszerző o=e. 57. (ró az USA-ban. 59. Német sakkozó, világbajnok. 61. Csermely. 62. Folyó a Szovjetunióban. 64. Folyó Romániában. 65. Vonatkozó névmás. 67. Gyomos. 70. Tri- cium, berillium. 72. Rag. 73. Sorban van! 74. Ilyen egység is van. 76. Lopakodva megy. 78. Holland sakkozó, világbajnok. 79. Sakkozó, világbajnok. FÜGGŐLEGES: 1. Vitamin. 2. Tó a Szovjetunióban. 3. Plutónium. 4. Finn író. 5. Angol felfedező. 6. Aktinium. 7. Hollandia és Belgium autójelzése. 8. Franciaországi város. 9. Város a Rhőne torkolatánál. 10. Hidrogén. 11. A dolog közepe. 12. A szem recehártyája. 13. Végeztet. 16. Világbajnok, a zseniális megoldások mestere. 18. Amerikai sakkozó. 20. Magyarországi hegység. 22. Kerttel körülvett. 24. Kötőszó. 26. Mélységmérő. 30. Amerikai hírügynökség. 31. Hangtalan veréb. 33. Kevert lik. 35. Vágány. 37. Szovjet sakknagymester. 40. Kitűnő magyar sakkozó. 42. Bélye get... a levélre. 43. Szovjet sakkozó, világbajnok. 45. Haza - latinul. 46. Edény. 48. Táncmulatság. 49. Kígyó teszi. 50. Nyakvédó. 52. Tengerimalac. 53. Madár. 55. Aktuális. 56. Irány. 57. Meghatározott időpontra. 58. Csúszós. 60. Magyar komikus. 63. Kozmoszban van! 66 __kür, kézáp olás. 68. Rádium, volfrám. 69. S. S. P. 71. Zenei hang. 75. Haza fele. 77. Indíték. >7 61 ■ ZT 68 1 TT Ts~ J A február 28-án közölt keresztrejtvény helyes megfejtése: Vízszintes: 1. Rigoletto Függőleges: 14. Tiborc 9. Trubadúr 23. Szelim 32. Ruszlán 27. Izolda 68. Bartolo 38. Carmen 84. Lohengrin 44 Figaro 51. Milada 67. Violetta Könyvjutalomban részesülnek: Szabó Miklós, Ipolyság (Sahy), Czi- bor Dénesné, Szalka (Salka), Nagy Magdaléna, Komárom (Komámo), Csanádi Szilvia, Érsekújvár (Nővé Zámky), Gróf Barnabás, Dunaszerdahely (Dunajská Streda). a >