Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)
1986-03-14 / 11. szám
s * > ( « •f Sárttika egy cinke volt. Sárgahasú, feketenyakkendós kismadár. Évike adta neki ezt a nevet, merthogy sánta volt szegény. Az egyik lába rövidebb volt, mint a másik, és bizony görbe is. Egyébként vidám kis jószág volt. A ház előtti kertben, egy fenyőfán lakott, sok más madárral együtt. Ha jött a tél és a hét betakarta a kertet, Évi anyukája a szoba ablakpárkányára mindennap finom falatokat készített a kert madarainak: szalonnát, napraforgó- magot, és diót. Micsoda csiripe- léssel jöttek minden reggel az éhesek. A verebek, a vadgalambok és a cinkék. Köztük Sántika is. CSIZMADIA MÁRTA Sántád Évi minden madarat ismert, de legjobban Sántikát szerette. Izgult érte, hogy az erősebb, egészséges madarak el ne kergessék a jó falatoktól. Nagy volt a hideg. De Évi nem bánta. Lehetett szánkózni, felfedező utakra indulni a csizmaszárig érő hóban, a kert fái, bokrai között. Ilyenkor barátját, Bubót, a nagy fekete kandúrt is magával vitte. Az egyik ilyen kerti kiránduláson Bu- bó egyszer csak lelapult, nagy sárga szeme kitágult az izgatottságtól. * - Mi van cicám? - kérdezte Évi. - Mit látsz ott a bokor alatt? De a kandúr már ugrott is, és Évi ijedten látta, hogy egy kis cinke vergődik az éles fogak között.- Bubó, ne bántsd! - kiáltotta Évi és gyorsan elkapta, megszorította a kandúr nyakát. Az rögtön elengedte a zsákmányt. A cinke mozdulatlanul, csukott szemmel feküdt Évi tenyerében. De hiszen ez Sántika! Bubó odébb- állt, Évi pedig futott be a házba:- Anyu, segíts, Sántika meghal. Nem tudott felszállni a bokor alól és Bubó megfogta, majdnem megölte. Anyu nem sokat röprengett, hanem hozott egy vattával kibélelt dobozt és belefektették a félig megfagyott, sebesült madarat. Évi el nem mozdult mellőle, amig a dermedi madárka fel nem nyitotta a szemét. Ahhoz, hogy mozduljon, még gyenge volt, de másnap reggel Évi már nem találta Sántikát a dobozban. Ott ült az ablakban, egy cserép virágon és jókedvűnek látszott. Teltek-múltak a napok és nagy volt az öröm Éviéknél, mert Sántika egyre jobban érezte magát, evett, ivott, röpködött a szobában, néha még a morzsát is fetcsipegette az asztalról. De az öröm csak egy hétig tartott. Attól fogva Sántika egyre szomorúbb lett. Már az ennivaló sem kelleti neki, csak ült az ablakban és nézte a kertet, hallgatta a szél zúgását. Évi el sem tudta képzelni, mi baja lehet. Mindene megvan, meleg szoba, étel, dédelgetés, mégis úgy fest, mint aki meg akar halni. Egy este vacsora után apu az ölébe ültette Évit és azt mondta neki:- Nézd kislányom, tudom, hogy nagyon kedves neked ez a kismadár. Ha te nem segítettél volna rajta, vagy megfagyott volna, - vagy a kandúr falta volna fel. De elkövettünk egy nagy hibát. Nem lett volna szabad őt fogságban tartanunk. Ez nem az 6 világa. Amint felgyógyult, megerősödött, vágyni kezdett a szabad élet után. Repülni szeretne, de szabadon, nekifeszülve a szélnek, bebújni a fenyő sűrű ágai közé, fázó testvérkéi mellé. Akármilyen mostoha is hozzá télen a természet, mégis az az ó világa. Oda vágyik vissza. Ezzel a kényelmes fogsággal megöljük Sántikát. Évi szeméből két könnycsepp gördült ki. Aznap már nem beszéltek Sántikáról. Másnap reggel azonban óvatosan tenyerébe vette a mélabús kismadarat, és kinyitotta az ablakot. Friss hideg szél surrant be a kertből a szobába és megrebbentette a cinke tolláit. Sántika egy szempillantás alatt elröppent Évi kezéből, s egyenesen az ablak előtt álló körtefa ágára ült. Onnan nézett vissza a szobába. Ide-oda topogott az ágon, s közben vidáman csipogott, mintha csak azt mondta volna:- Köszönöm, hogy megmentettél, köszönöm, hogy meggyógyítottál. Itt kint hideg van. Tudom, hogy még sokat fogok szenvedni, de érzem, hogy nemsokára jön a tavasz. Nekem fészket kell raknom, s ki kell költeni a fiókáimat. De itt maradok a kertben, itt lesz a fészkem, és a fiókáimat is megtanítom rá, hogy ne féljenek tőled, Évike. ígérem, sok-sok hernyót pusztítok el a gyümölcsfáitokon, és ha nagyon hideg lesz a tél, nagyon nagy lesz a hó, mindig eljövök majd az ablakpárkányra diót enni. Diót. Diót. Diót. Apu levitt játszani a térre. Gyakran le szokott vinni. Én nem mehetek egyedül, mert a játszótér körül nagy a forgalom, és anyu azt mondja, hogy én még kicsi vagyok akkora forgalomhoz. Levittük a labdát, vagyis apu vitte, nehogy én az autók elé ejtsem.- Nem az lenne a baj, hogy az autók széttaposnák a labdádat, ha az utcán eléjük gurulna, hanem, hogy biztosan utána futnál, és egy autó elé ugranái! - szokta mondani anyu. Gondolhatjátok, hányszor elmondta már, ha ezt a hosszú mondatot szóról szóra meg tudtam jegyezni! A játszótéren bementünk az elkerített labdázóba, ahol apu ledobta a földre a labdát, és rárakta a lábát.- Na, kispajtás - mondta biztatóan. Ki akartam rúgni a lába alól a lasztit, de ő hirtelen hátrahúzta a lábát - persze a labdával együtt -, és így én a levegőbe rúgtam.- Próba szerencse - biztatott. Amikor le akartam szerelni, ismét kicselezett. A lába között a háta mögé gurította a labdát, s ezért én csak akkor érhettem volna hozzá, ha öt megkerülöm. Persze addig ö sem fog újságot olvasni. Elég az hozzá, hogy egyszer-kétszer ugyan bele tudtam rúgni a labdába, de azután hamarosan újra apu rúgta a bőrt. Eltelt az idő, haza kellett menni, mert kihűl az ebéd. Én inkább játszottam volna még, s hideg levest eszem, de úgy vettem észre, hogy apu kicsit elfáradt. Bosszantott, hogy csak ritkán tudtam igazából focizni, s akkor is csak egy rúgás erejéig. Anyu ajtót nyitott, és beterelt minket a fürdőszobába.- Milyen volt a játék? - kérdezte.- Nagyszerűen fociztunk - válaszolt apa. Hirtelen dühös lettem. Mondani akartam valamit, ám ekkor apurá néztem, s láttam, hogy milyen boldogan csillog a szeme.- Nagyszerűt fociztunk - mondtam komolyan, de rögtön utána elnevettem magam. És nem tudtam pontosan, miért, de úgy éreztem, tényleg nagyszerűt fociztunk... Garai Péter Megbénított sáskaszárnyak A sáskajárás ősidőktől csapásnak számított. 1962-ben Türkméniában ezek az óriási tömegben repülő rovarok mintegy 160 kilométer széles sávban elpusztították a termés jelentős részét, lelegelték a füvet, megrágták a fák leveleit és kérgét. A vándorsáska veszélyt jelent a keleti félteke csaknem egész mérsékelt és forró égövében. A kutatóintézetek egész serege foglalkozik azzal, hogy hatékony intézkedéseket dolgozzon ki a sáskajárás veszélyének leküzdésére. Leningrádban a Szovjet Tudományos Akadémia keretében működő Evolúciós Fiziológiai és Biokémiai Intézet idegélettani laboratóriumának munkatársai eredeti eljárást javasoltak a veszedelmes rovar semlegesítésére. ... A laboratóriumi asztalon egy dróton függ a szöcskénél jóval nagyobb sáska. A laboráns bekapcsolja a ventillátort, a légáramlat eléri a rovart, amely mozgatni kezdi szárnyát.- Évek óta tanulmányozzuk a sáskák repülését - magyarázza V. Szvigyerszkij, az intézet igazgatója, a Szovjet TudoKÖVESDI KÁROLY Ficseri Alig látod úgy repül mint a villám hussan Ficseri a légtornász úszik a magasban Az út szélén szalmaszál ott hever a porban Ficseri a gyűjtögető elragadja nyomban Eresz alatt kicsi ház eső szél paskolja Ficseri a kőműves sárral bevakolja Zord szelekkel jön az ősz fagyokról susogva Ficseri a költöző kabátját gombolja Délre szállnak a fecskék húznak nagy csivajjai Ficseri a jóbarát visszatér tavasszal Ha locsolókocsi lennék mányos Akadémia levelező tagja. - Érdekes sajátosság, hogy csak ellenszélben repül. Szuperérzékeny receptorai aktivizálják a sáska repülöszer- kezetének működését. Amikor repülésének mechanizmusát fölismertük, megtaláltuk a sebezhető helyet: azt a testrészt, amely átviszi a jelzéseket az idegről az izomra. Több száz kísérlet után sikerült olyan kémiai vegyületeket készíteni, amelyek megbénítják a jelzésátadás idegmechanizmusának munkáját. Ezeknek az anyagoknak a hatására a sáska szárnyai mintegy elsatnyulnak, és a rovar nem tud repülni. A laboratóriumban egyelőre csak kísérleteznek különféle rovarokkal, de a leningrádi kutatók meg vannak győződve, hogy már a közeljövőben ki lehet dolgozni olyan gyakorlati eljárásokat, amelyek révén kémiai úton ártalmatlanná lehet tenni a falánk kártevőket. Csupán le kell szoktatni a sáskákat a repülésről. A. Kazakov Derű Szerjozsa a konyhában apró darabokra vágja a káposztát.- Mit csinálsz? - kérdezi a mamája.- Vitám intablettákat. * * *- Miért botladozol? - kérdezi Vityát a nagypapa.- Mert a cipőfűzőm mindig kidugja a fejét. Igor arra ébred, hogy a szobában fölgyújtották a lámpát. Hunyorogva mondja:- A csillárunk ma korábban kelt föl, mint a nap.- Ma meg akart harapni egy kutya, de meggondolta magát - meséli Gyima.- Miért?- Mert eszébe jutott, hogy tegnap már megugatott. . . . . Marina hazaindul a nagymamájától:- Nagyi, vihetek még egy süteményt tartaléknak?... Meg ! egy almát - emlékbe?...- Mama, a hagyma meg a szappan rokonok? - kérdezi Léna.- Miért?! .- Mert^mindkettő csípi a szemet... (Válogatás a Misa című szovjet gyermeklapból) GONDOLKODOM, TEHÁT... Logikai gyakorlat A logika szabályai szerint hogyan kell kitölteni a 6-os számú, üresen maradt ábrát? Ha locsolókocsi lennék minden bokrot meglocsolnék víz gyöngyözne a faágon minden árva kis fűszálon Ha locsolókocsi lennék minden embert lelocsolnék virágozzék aki kóró hervadozik orra lógó Ha locsolókocsi lennék a gyerekek elé mennék jönnének az iskolából csillogva a vízsugártól Ha locsolókocsi lennék egy kiskutyát is szeretnék ó lenne a locs-tanácsos zöldbe borulna a város Ha locsolókocsi lennék egy szivárványt is szereznék befestenék egy nap alatt minden csúnya szürke falat MEGFEJTÉS A február 28-i számunkban közölt feladatok megfejtése: 6+6-7, 0+5-3, t +7:2 (az egyik megoldási lehetőség); Erkel. Nyertesek: Gyönyör Mária, Szalatnya (Slati- na); Jéney Péter, Jánosi (Ri- mavské Janovce); Németh Erika, Hroboiíovo; Virág Andrea, Nasz- vad (Nesvady); ifj. Kukolík Péter, Rimaszombat (Rimavská Sobota). r * V * c D <j y^ D Q A ★ i» G ••/V • fe. D C 5) Q. y í> Talányos történet A cső Kovács gazdának szép nagy kertje van. A kert háromszög alakú és mindhárom oldala ugyanakkora. Meg is lenne vele elégedve, csakhogy a kertben nincs kút, s egyedül nincs elég pénze kutat ásatni. Megállapodik tehát három szomszédjával, hogy építtetnek a kertben egy elektromos meghajtású kutat, s a vizet csöveken át vezetik a kerteket elválasztó falon építendő 3 csapig, így mind a négyen használhatják a kutat. Már mindenben megállapodtak, Kovács gazda csak azon töri fejét, hová kell a kutat ásatniuk, hogy a legkevesebb csővel oldhassák meg a viz elvezetését. Felesége azt tanácsolta, hogy a kert egyik sarkában ássák meg a kutat, hisz akkor csak egy csővezeték kell; egyik szomszédja pedig azt mondta, hogy a legokosabb szerinte a kert közepére ásatni a kutat, mert az egyenlő távol van mindhárom faltól. Ti mit tanácsolnátok Kovács gazdának? £ ÚJ SZÚ 18 1986. III. 1 j
