Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)
1986-03-14 / 11. szám
A BÁNK BÁN VIETNAMI SZÍNPADON Egy hanoi színház műsorára tűzi Katona József Bánk bán című darabját. 'A premiert egy hónap múlva tartják, s ennek jelentőségét növeli, hogy a darabot átdolgozták a vietnami hagyományos színjátszás műfaji követelményeinek megfelelően. E műfaj, a truong, több évezredes hagyományai alapján a legközérthetöbb és hatásosabb Vietnamban. A cselekmény gondolati vonalát megőrizve a darabot ennek megfelelően zenei aláfestéssel, a truong-pantomim kifejezőeszközeivel állítják színpadra. A hagyományos vietnami színjátszás jellegzetessége, hogy a hangsúlyt a kifejező- eszközökre helyezi, elsősorban a zenére és a patomim- szerú táncra. Három változata van: a népi operának is nevezett cheo, a megújított színház, vagy a kay luong, és a régi királydrámák eljátszására kialakult, legkifinomultabb eszközrendszerú truong. A Bánk bán eljátszására az utóbbi ágazat legnépszerűbb, elismerten legkiválóbb művészei vállalkoztak. (N) A színház előtt fiáker, nézelődő emberek, kürtökalapos urak, a századforduló divatját viselő hölgyek. A felvétel 1902-ből származik. Több mint nyolcvan év múltán, az évtizedek folyamán megfakult köntös ismét visszakapta régi színét. A Josef Kajetán Tyl Színház főépületének rekonstrukciója 1985 végén fejeződött be. Eredeti szépségében ragyog a nézőtér és a hatalmas csillár. A forgószínpaddal is ellátott színpadtér pillanatokon belül átalakítható dombbá, lejtövé; az erkélyek arany, fehér díszítését, a bordó üléseket egyelőre fehér vászon borítja, óvja a porszemektől. A folyosók mélyvörös színű falán plzeni művészek plakettjei őrzik a színház egykori nagyjainak arcvonásait. A társalgóban, amely a színház különleges szépségű és hangulató terme, Pavel Svada, Vendelín Budil, Zdenék Hofbauer gördült fel, amikor a színház ünnepi műsorral köszönte meg a rekonstrukció minden résztvevőjének az elvégzett munkát, a közel 182 millió korona értékű beruházást. A nagyközönség egy nappal később, a nyitott ajtók napján tekintette meg először a műemlék és a korszerű színháztechnika e remek ötvözetét. Tizenhatezren jöttek el megnézni színházukat. A nagyszínház ablakaiból mindennap késő estig fény szűrődik ki. Próbák, pezsgés, készülődés. Február 15-én volt a J. K. Tyl Színház új nagyszínházbeli évadjának ünnepélyes nyitánya, mely egyben a plzeni cseh színház (a prágai Ideiglenes Színházat követően Csehország második állandó cseh színpada) megalakulása 120. évfordulójának méltó köszöntése is volt. A kettős nyitány, kettős öröm. Az öt évig tartó ideiglenes állapot vége az új korszak kezdete.- a plzeni színház egykori igazgatói -, Josef Kajetán Tyl és Václav Talich mellszobrát láthatják a látogatók. Szecessziós mennyezetén a zene, a költészet, a tánc és a színjáték szimbólumait, a főfalain Josef Mandl felújított festményeit, a Mondák és mesék-et helyezték el. Van, ami rejtve marad a közönség szeme elöl: programozható vezérlőpultról irányítják a 260 reflektorból álló fényparkot; a pirkadat, a szürkület, a havazás illúziója a diavetítők „varázslatainak“ csak töredékei; más technológiai berendezések a felszín alatt, az épület körül helyezkednek el. Mindezek a kiváló színvonalú színházi munka korszerű műszaki feltételeit teremtik meg. A függöny először január 3-án- A Nagyszínházba való visz- szatérésünkben, mely kitűnő feltételeket teremtett a színházi alkotómunka számára, színházi létünk, életünk valóban új fejezetét látom - mondja Jirí Pomahaő, a J. K. Tyl Színház igazgatója. - December 20-tól, az átadás napjától számítva gyakorlatilag hat hetünk volt arra, hogy tizenegy darabot átvigyünk a Nagyszínházba, s ehhez még újabb darabokat is betanuljunk. Február közepétől megkezdtük rendszeres előadásainkat. Az idei évadban összesen 16 premierünk lesz, ez kivételnek számit, mint ahogy kivétel maga az esztendő is. Az ünnepélyes megnyitóra, s ez nagy kitüntetés, nagy megtiszteltetés színházunknak, a kerületi pártkonferencia első napján került sor. Bedfich Smetana Eladott menyasszony című operájával készültünk. Ezzel a nappal tehát ismét birtokába vehette elsősorban az operakedvelő közönség, de mások is a Nagyszínház nézőterét. Csupán ízelítőként: február 22-én J. K. Tyl Drahomíra és fiai cimú történelmi játékát mutatta be a színház, március 8-án Bedfich Smetana újabb operája került színre. A Tyl-ha- gyományok mellett a Smetana- hagyományok őrzője, ápolója is a színház. Dramaturgiai tervében a következő évadokban teljes Smetana-operaciklus színpadra állítása is szerepel. A balett-társulat rövidesen Szergej Prokofjev Rómeó és Júliáját mutatja be, az operett műfaját Oscar Nedbal Lengyel vér című darabja képviseli majd. Antonín Dvofák Jakobinus című operája mellett a szezon végén Bizet Carmenjével örvendeztetik meg a közönséget. Igazi színházi csemegéknek Ígérkeznek a tervezett orgonamatinék, az opera zenekarának szimfonikus hangversenyei, a társalgóbeli kamarakoncertek, a jelentős évfordulók alkalmából rendezett ünnepi estek.- Egyetlen gondunk - mondja Jirí Pomahaő - a belépőjegyekkel van. Mivel a színház befogadóképessége a rekonstrukció következtében 1100 helyről 495-re csökkent, megszűntek az állóhelyek, széles székek szolgálják a nézők kényelmét, ezért a hatalmas érdeklődésnek az első időkben nem tudunk teljes egészében eleget tenni. Úgy döntöttünk, hogy az év végéig nem adunk ki bérleteket, hogy minél több nézőnek nyíljon alkalma ellátogatni a Nagyszínházba, megnézni előadásainkat. Próbák, lelkes készülődés minden bemutatóra. A visszatérés öröme, hihetetlen munkatempó. A hangulat csodálatos, ennek ellenére nem lehet könnyű a négy társulatból álló színház igazgatójának lenni. Az egész társulat erejét megfeszítve dolgozik, maximális teljesítményt nyújt, hogy a megnyitó után is minden a legjobban sikerüljön. TARICS ADRIENN Hat fekete pár közt egy testszínű trikót viselő lány: a Vágy. Még egy perc - és áttöri az önfegyelmet. Lerombolja a szemérem gátját. Még egy pillanat - és utat ad a tűznek. Megdönti a megszokás hatalmát. Amíg mozdulatlan, a párok is egy helyben állnak. Csak a tapsuk, csak a dobogásuk, csak a fejforgatásuk jelzi visszafojtott érzelmeiket. Ám a Vágy erősebb az akaratnál is. Égni, lüktetni, tombolni akar. És ég, és lüktet, és tombol. Kéz kezet szorít, test testhez tapad, kettőből lesz egy, egyből semmi, semmiből minden. Közben forog, hajlik, hempereg, vonaglik a Vágy, nyit és bezár, old és köt, ad és meglop, elkábít és kijózanít - a végén önmagát pusztítja el. A Vágy: Ladányi Andrea. Amikor a Bolero után a függöny elé lép, állva ünnepli a közönség. Huszonöt éves. „Nyolcvanegytől táncolok a Győri Balettben, de az első években nem nagyon volt látványos szerepem. A csodálatos mandarinnal kezdődött minden. Nekem az a csúcs, nem a Bolero. A Mandarin Lánya, aki vérben és mocsokban hozza világra megváltóját. Ennél szebb, nehezebb, összetettebb szerep számomra nem létezik a balettirodalomban. A Bolero más. Egészen más. Én azért szeretem, mert teljesen „kinyílhatok“ benne. De a Mandarint ki kell érdemelni. Azt nem elég eltáncolni, azt meg kell élni. Mint egy állat, úgy dolgoztam, hogy méltó legyek a szerepre. De a bemutatón nem én táncoltam. Nem baj. Nem haltam bele. Azt mondtam: ha csak egyszer, ha egyetlen egyszer sikerül úgy eltáncolnom, ahogy akarom, befejezhetem a pályafutásom. Sikerült. Méghozzá Párizsban! Kolléganőim gyenge, védtelen, elvarázsolt Lányt formáltak a szerepből, mindkettőjüket sajnálni kellett, csak éppen azt nem tudták elhitetni velem, hogy megszülik a csodát. A szabadító, megváltó Mandarint. Én erős akartam lenni. Erősebb mind a nyolc fiúnál, akik elrabolják, megalázzák és agyon- gyötrik a Lányt. Eszelősen ráhajtottam. Markó Iván csak nézett, de elhitte, amiről a színpadon „beszéltem“. Hogy a csoda az erőből születik, nem a kiszolgáltatottságból. Hogy mi jött ki belőlem... nekem is furcsa volt. Iván megdicsért. Azt mondta: úgy a jó, ahogy én csinálom. Ahogy én? De jó volt hallani! Hisz engem négyszer akartak kirúgni a balettintézetből. Nyolcán voltunk az évfolyamban, de én voltam a legrosszabb. így mondták, és én el is hittem. És egy percig sem gondoltam, hogy szólótáncos lesz belőlem. Csak egy valamiben voltam biztos. Hogy a karba nem állok be. Inkább nem táncolok tovább és megpróbálom gyorsan a színművészetit. Győrben magamra találtam. A Mandarin az én darabom. Rólam szól. Az én érzelmeimről, az én erőmről, az én fanatizmusomról. A Boleróbán én is fekete ruhát kaptam. Már kész volt Nagy lánggal égni Egy arc a Győri Balettből: Ladányi Andrea a koreográfia, már kész voltam a szerepemmel, amikor egy próbán leesett rólam a ruha. Nem álltam le. Kirúgtam a színpadról és táncoltam tovább. Trikóban. Iván összecsapta a kezét: Mi ez? Nincs szoknya, de szuper. Csakhogy... amig én is feketében voltam, addig arról szólt a darab, hogy ez a lány kitör egy zárt, érzelemmentes világból. De most? Most miről szól? Iván majdnem kétség• Ez a lány maga a Vágy (Sípos Géza felvétele) beesett. Nyakunkon a bemutató és most kezdjük elölről az egészet? Majd szétment a fejem, annyit töprengtem, de hiába. Semmi sem jutott az eszembe. Aztán egy nap meg kellett állnom a kocsival Pest és Győr között. Kitaláltam valamit. Hogy ez a lány maga a Vágy. Nem egy személyiség, hanem az emberi vágy. Tehát mind a hat párban ott kell lennem. Amit ők éreznek, az leszek én. És Iván „megvette“ az ötletemet. A Trisztán és Izolda klasszikus pás de deux, én mégsem bírom tisztán klasszikusan előadni. A steril táncot nem nekem találták ki. Kétszer ugyanazt? Az ki van zárva! A Bolerót is azért imádom, mert minden este valami újat, valami mást vihetek bele. Nekem a tánc, a színpad nagyon sokat jelent. Vagy még annál is többet. Tudok én beszélni reggeltől estig, estétől reggelig, de igazából csak tánc közben nyílik meg a lelkem. Menjen tönkre a lábam, az sem érdekel, én végigcsinálom, amit kell. Amikor először táncoltam a Mandarinban, harminckilenc fokos lázam volt. Ráadásul épp akkor csalódtam valakiben, aki sosem lehetett volna az enyém. Attól féltem, elájulok a színpadon. Nem ájultam el. Tavaly másfél izomtónus szakadt el a vád- limból, de hat hét gyógyulás helyett egyetlen napig bírtam csak mozdulatlanul. Másnap ölben vittek el az uszodába, mert az mondtam, beleőrülök, ha nem mehetek a többiekkel Lengyelországba. El is mentem! És táncoltam! Nem sokkal később újabb baleset ért. A Bolero harmadik percében ugyanott szakadt el az inszalag, ahol korábban. Mintha belémrúgtak volna. Éreztem, hogy pattant valami. Két választásom volt: vagy továbblépek, vagy függöny. Nem estem ki a táncból. De amikor lementem a földre, azt hittem, ottmaradok. Improvizálni kezdtem. Amit csak lehetett, átvittem a másik lábamra. De úgy, hogy még a kollégáim sem vették észre rajtam, hogy történt valami. A végére viszont már csak annyi erőm maradt, hogy kidugjam a fejem a függöny mögül. Utána összeestem. Áz orvosom már rég lemondott rólam. Az mondta: vagy leállók három hónapra, vagy várhatom, mikor szakad el az Achillesem. Én leállni? Azt el sem tudom képzelni. Majd nyáron. Akkor igen. Akkor mindig megengedem, hogy gipszbe tegye a lábam. Vagy ha nyolc-tíz nap szabadom van. Fáradt? Persze, hogy voltam. Egyszer. Egyetlen egyszer. Akkor ki is csúszott a számon, hogy nem bírom. Mintha fából lettem volna... még a cipóm sem tudtam odébbtenni. De a Mandarint akkor is végigtáncoltam. Hogy meddig bírom ezt a tempót? Nem tudom. Ha három évig, akkor háromig. Nem izgat. Én továbbra is nagy lánggal akarok égni. Nem vegetálni - élni! Akárhogy alakul is a sorsom, erőt ad a tudat: kevesen szólhattak úgy, mint én, és még kevesebben mondhattak olyan sokat. Akkor meg miért nyugtalankodjak?“ SZAB(^ G LÁSZLÓ ÚJ SZÚ 14 1986. III. 14. « Esti kivilágításban a színház épülete (Véra Caltová felvétele) Ji i ..........................................................I Lá togatás a plzeni J. K. Tyl Színházban
