Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)
1986-03-07 / 10. szám
ÚJ szú 17 1986. III. 7. TUDOMÁNY TECHNIKA „Szűrőháló“ a tengerek között A biológiai módszer gyakorlati alkalmazásában sok a megoldatlan probléma. Meg kell tanulni a fi- toplanktonok fejlődésének irányítását az óceán meghatározott körzeteiben, s kidolgozni kivonásuk és feldolgozásuk speciális eljárását. De még jobb lenne az elemeket mohóbban elnyelő új szervezeteket kitenyészteni. Egyszerűbb a tengervízben oldott ásványi anyagok kinyerésének másik - szorbciós (elnyelési) - módszere. Lényege, hogy a viA tengervízből az urán kivonására képes szorbensek már rendelkezésre állnak. Előállítottak olyan anyagokat is, melyek segítségével kinyerhető a réz, a króm, a molibdén, az arany és néhány más értékes fém is, következésképpen megvalósítható a tengervíz komplex feldolgozása. De térjünk vissza a víz átszi- vattyúzásának problémájára. Ahhoz, hogy az óceánból évente mindössze 10 kg uránt nyerjünk, olyan berendezést kell készíteni, Vajon miért van erre szükség? Halászat céljára, de ebben az esetben nem halat kívánunk kifogni. Ugyanis a halak a rekeszen hagyott nagy nyílásokon átúszhatnak. Halászni tehát tengervízben oldott értékes ásványi anyagokat akarunk. A terv első hallásra fantasztikusnak tűnik. A tudósok azonban mégsem vetik el: túlságosan is csábítóak az óceánokban található ásványi kincsek hasznosításának távlatai. A föld felszínének 67 százalékát a világóceán borítja, amely gyakorlatilag szinte valamennyi nyersanyag kimeríthetetlen készleteit tartalmazza. A számítások szerint az óceánok vízében oldott állapotban megközelítően 2 100 000 milliárd tonna magnézium, 600 000 milliárd tonna kálium és 100 000 milliárd tonna bróm található. De föllelhető benne arany, ezüst, urán és a föld mindenféle ritka eleme. Ennek ellenére napjainkig az egész világon kitermelt ásványnak mindössze két százaléka származik az óceánokból. Jelentősebb mennyiségben, megközelítően évi hatmillió tonnát, csupán konyhasót vonnak ki a tengervízből. A nyersanyaghiány ellenére vajon miért csak ilyen kis mértékben aknázzuk ki az óceánok gazdagságát? A válasz egyszerű: egy liter tengervíz átlagosan csupán néhány mikrogramm ásványi anyagot tartalmaz. Ahhoz pedig, hogy összegyűjtsük az iparnak szükséges több száz tonnát, óriási víztömeg kell. Az utóbbi évek kutatásai nyomán kiderült, hogy a tengervízben oldott ásványi anyagok sűrítésének két módszere látszik a legtöbbet ígérőnek. Az egyik biológiai módszer, amely a növényi és állati sejteknek azon képességén alapszik, hogy fel tudják halmozni a mikrokomponenseket, úgy, hogy kivonják azokat az óceán vizéből. Ezért különösen hasznosak a legegyszerűbb szervezetek, például a fitoplanktonok, amelyek egyszerű osztódással gyorsan szaporodnak és fejlődésükhöz csupán ásványi tápanyagokat és napfényt igényelnek. zet ilyen különleges anyagokból - szorbensekből - álló sajátos szűrökön eresztjük át, amelyek a vízben lévő sókat magukhoz vonzzák. E folyamatot már kellően tanulmányozták, de itt a nagy mennyiségű víz átszivattyúzása jelent problémát. Ezért a tudósok ezt a módszert egyelőre csupán az uránkinyerés forrásának tekintik. Az urán iránti fokozott kereslet elsősorban az atomenergetikai kapacitások rohamos növekedésével függ össze. 1978-ban bolygónk összes atomerőmüve 32 ezer tonna uránt igényelt. 1990- ben viszont már, az előrejelzések szerint, ez a mennyiség meghaladja a 100 ezer tonnát. Ugyanakkor ebből az értékes nyersanyagból óriási mennyiséget rejtenek az óceánok. Csupán egy köbméter tengervíz 2-4 milligramm uránt tartalmaz, a világóceán pedig milliárd tonnákat, ezerszer többet a szárazföldi készleteknél. amely 25 négyzetméter területű szűrökön keresztül óránként ezer köbméter vizet képes átszivaty- tyúzni. S elképzelhetö-e, hogy az óceán vizéből az urán és más értékes elemek kinyerésére az áramlásokat használjuk fel? E célból a szovjet tudósok már számos kísérletet végeztek, melyek során az óceán különböző részein, ahol erősek az áramlások, új szorbensekből készült szűrőket merítettek a vízbe. A kísérletek biztatóak voltak. S ekkor született meg a gondolat: óriási szorbenshálóval el kell rekeszteni az óceán egyik erős áramlású szakaszát, például a Bering-szorost. A számítások szerint a szűrőháló segítségével kinyert ásványi kincsek önköltsége a föld méhéból kitermelhető hasonló elemek önköltségével egyenértékű. (E.A.) • Automata rezonanciámén. A műszer az építőanyagok minőségét ellenőrzi anélkül, hogy az anyag bármilyen kárt szenvedne. Betonhírek Új összetételű betonféleségek kikísérletezésével foglalkozik a brati- slavai Mélyépítészeti Kutatóintézet illetékes osztálya. Dolgozói a múltban sikeresen oldották meg a dolomit alkalmazásával kapcsolatos problémákat, és most másfajta kőzetek betonkészítésére való felhasználhatóságát vizsgálják. Napjainkban a beton a legfontosabb építőanyag. Tulajdonságaival megfelel a modern építészet követelményeinek. A jó minőségű beton hosszú élettartamú, és friss állapotban szükség szerint formálható. Széles körű felhasználhatósága és alacsony előállítási költsége miatt nincs vetélytársa. Korunk építőipara arra törekszik, hogy olyan betont gyártson, amely lehetőség szerint minimális cementmennyiség felhasználásával éri el a kívánt keménységet. A cement energetikai szempontból a beton legigényesebb összetevője, ezért az építkezési munkák gazdasági hatékonyságát lényegében a cement adagolásának ésszerűsége határozza meg. A betont a cement gyártásának kezdete óta főleg folyami kavicsból állították elő. A környezet fokozott védelme miatt azonban a sóderkitermelés fokozása már nem lehetséges, mivel a lelőhelyek a nagyobb folyók alsó szakaszánál találhatók. Nehezen hozzáférhetők, mivel a kavics vagy nagyon jó minőségű talajok, vagy föld alatti ivóvízkészletek alatt található. Ezért kitermelése fokozatosan csökken, s az ezredfordulón már csak helyi használatra szolgál majd. A sóderlelőhelyek a felhasználás központjaitól távol vannak: többnyire hazánk déli határainál találhatók, s a szállítási kötlség gyakran többszöröse az előállítási költségnek. A kutatómunkát ezért arra összpontosították, hogy a folyami kavicsot kőzúzalékkal helyettesítsék. Hazánk területén több mint negyven fajta kőzet található, ezek közül azonban csak néhány alkalmas jó minőségű kózúzalék előállítására. A zúzaléktermelő üzemek létesítésekor ezért a legmegfelelőbb kőzetek és lelőhelyek kiválasztására összpontosították a figyelmet. Fokozatosan ellenőrizték a fő lelőhelyek alkalmasságát. Kiderült, hogy durva zúzalék előállítására több lelőhely kőanyaga is megfelel. Olyan lelőhelyek viszont, amelyek a minőségi beton gyártásához szükséges kőanyagok minden fajtáját tartalmazzák, nagyon kis számban akadnak. A szakemberek arra törekedtek, hogy lehetővé tegyék a minőségi zúzalékkő hulladékmentes előállítását. Természetesen a kőanyagok alkalmasságán kívül foglalkoztak az előállított betonok tulajdonságaival is. Figyelemmel kísérték a beton keménységét, faggyal szembeni ellenállóképességét, s mindazokat a tulajdonságait, amelyek ilyenkor számba jönnek. A jövőben a folyami kavics egy részét ezenkívül átalakított ipari hulladékokkal, esetleg az ásványi nyersanyagok - főleg fémek - kitermelésekor visszamaradó anyagokkal szeretnék helyettesíteni. A kőanyag kérdésének teljes megoldása népgazdaságunk mielőbb megoldandó problémái közé tartozik, mivel az egy köbméter beton előállítása során megtakarított minden koronát, kilométert és tonnát 35 millióval kell megszoroznunk: ugyanis ennyi a Csehszlovákiában egy év alatt gyártott beton mennyisége. Atpfan hcmOek FELTÁRUL A REJTÉLYEK BOLYGÓJA A Föld fejlődéstörténete, különösen a korai szakaszai iránt egyre nagyobb az érdeklődés, ennek az az oka, hogy éppen akkor alakult ki a földkéreg geológiai szerkezete, valamint a hidroszférában és az atmoszférában levő anyagok ciklikus körforgása és az élet is. Azonkívül éppen akkor jött létre azoknak az ásványkincskészleteknek több mint 80 százaléka is, amelyeket jelenleg kitermelnek. A Föld életének ezekre a szakaszaira vonatkozó ismereteink azonban rendkívül hiányosak. A tudósok véleménye szerint néhány égitest fejlődésének korai szakaszai elvben hasonlítottak egymáshoz. A Hold, a Mars és a Vénusz történetére vonatkozó adatok ezért segítséget nyújthatnak a Föld korai szakasza modelljeinek létrehozásához. A naprendszer valamennyi bolygója közül - méretei, tömege, sűrűsége és más jellemzői tekintetében - a Vénusz hasonlít leginkább a Földhöz. A közeli szomszédság ellenére azonban keveset tudunk erről a bolygóról, mivel a felhők teljesen eltakarják előlünk. Emiatt aztán temérdek ellentmondásos, olykor fantasztikus elképzelés kel szárnyra róla. Az ürkészülékek segítségével szerzett adatok azonban kimutatták, hogy a Föld és a Vénusz mennyire nem hasonlít egymásra. 1967-ben például a Vénusz-4 űrállomás leszálló egysége, miután tanulmányozta a Vénusz légkörét, megcáfolta a fantaszták valamennyi állítását. Kiderült, hogy a Vénusz légköre izzóan forró, és 97 százalékban széndioxidgázból áll, az élethez annyira szükséges oxigénből pedig csupán néhány tized százalék, vízből pedig 0,1 százaléknál kevesebb van. Az első mérések, amelyeket a Vénusz-7 és a Vénusz-8 leszálló egységei a bolygó felszínén végeztek, végleg megerősítették, hogy a Vénusz valóságos pokol az ember számára. Felszínén a hőmérséklet körülbelül 500 Celsius-fok, a nyomás majdnem 100 atmoszféra, vagyis akkora, mint a földi óceánok mélyén, a gáz sűrűsége pedig csupán 14-szer kisebb a víznél. Az űrkészülékek lehetővé tették az ember számára, hogy saját szemével lássa a bolygó rejtélyes világát is, amelyet a Vénusz sűrű felhőréteggel takart el. A leszálló egységeken elhelyezett távfotométerek segítségével a bolygó felszínéről a környező vidéket ábrázoló, panorámaképeket továbbítottak. Nemcsak fekete-fehér (1975: Vénusz-9 és Vénusz-10), hanem színes (1982: Vénusz-13 és Vénusz-14) felvételeket is kaptak a Vénusz felszínéről. Élettelen, köves sivatag tárult a Föld lakóinak szeme elé. Az egészet pedig narancssárga égbolt borította, kénsavcseppekből álló felhőkkel. Az űrállomások segítségével a tudósok nemcsak a bolygó külsejét láthatták, hanem a tömegét alkotó kőzetek összetételét is megállapíthatták. A Vénusz-15 és a Vénusz-16 egyedülálló rádiólokációs képeket továbbított a Vénusz sarkvidéki területéről, amely a Földről nem figyelhető meg. Ezeken a felvételeken tűzhányó-kitörések során keletkezett krátereket, magaslatvonulatokat, nagy törésvonalakat, kiszögelléseket, hegyláncokat és más domborzati részeket lehet megkülönböztetni. Sikerült részletes képet kapni a Maxwell hegyekről. E terület középpontjában egy 95 kilométer átmérőjű, óriási krátert fedeztek fel, benne pedig egy másikat - ennek az átmérője 55 kilométer. A külső kráter 1,5 kilométer mély, a belsőnek az alja pedig még egy kilométerrel lejjebb van. Nyugaton és délnyugaton párhuzamos hegyláncok veszik körül a kráterek körzetét - ezeknek a hosszúsága több száz kilométer. A kráter középpontjától 200 kilométerre nyugatra van a Vénusz legmagasabb pontja, amely 11,5 kilométerre emelkedik a bolygó felszínének átlagos szintje fölé. A Vénusz-15 és Vénusz-16 érdekes kísérteteket végzett a légkör infravörös színképmérése terén, mégpedig annak a spektrométernek a segítségével, amelyet NDK- szakemberek konstruáltak. A színképek „mennyiségi“ magyarázata módot nyújtott a vízgőz- és kéndioxid-tartalom értékelésére, a felső felhóhatár magasságának és a felhők sűrűségének meghatározására. A spektrométer lehetővé tette a szakemberek számára, hogy megfigyeljék a változásokat, amelyek a felhők szintjén mennek végbe. Az alacsony szélességi fokok felől a magasabbak felé haladva a felhők sűrűbbé válnak és lejjebb ereszkednek, az északi szélesség 75. foka által határolt körön belül pedig van két olyan terület, ahol a felhöréteg felső határa körülbelül 10 százalékkal alacsonyabb, mint az egyenlítő mentén. A Vénusz egész légköre egyirányú - kelet-nyugati - globális ciklonszerú mozgásban van. A felhők mozgásának sebessége 50-70 kilométer magasságban eléri a másodpercenkénti 100 métert. Az automatikus űrkutató készülékek tehát sok mindent elmondtak a Vénuszról. Ugyanakkor azonban temérdek új kérdést is felvetettek, és ezek közül a következő a legfontosabb: két, külső adatok tekintetében annyira hasonló bolygó miért különbözik egymástól olyan feltűnően? Választ erre a kérdésre talán azok az új információk feldolgozása ad majd, amelyeket a Vega-1 bolygóközi állomás útjának első szakasza során kaptak. APN
