Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)

1986-03-07 / 10. szám

Szovjet traktorok SZÁMOK, TÉNYEK ADATOK • A Szovjetunió tavaly együttvéve 23 milliárd kilo­wattóra villamos energiát juttatott az európai KGST- országok energetikai háló­zatába. Idén ez a szám eléri a 24,45 milliárd kilo­wattórát, ebből Magyaror­szág 10,5 milliárd, Bulgária 5, Csehszlovákia 3,1, Len­gyelország szintén 3,1, Ro­mánia pedig 2,75 milliárd kilowattóra elektromos energiát kap. • Az NDK-ban a nyers­anyagszükséglet 12 száza­lékát fedezik másodlagos nyersanyag-forrásokból. Például a nyersacél előállí­tásához szükséges nyers­anyag 76 százalékát vas­hulladékból fedezik. A réz esetében ez 68. az üvegnél 70, a papír tekintetében pe­dig 50 százalék. Az NDK- ban összesen mintegy 450-fajta másodlagos nyersanyagot és ipari hul­ladékot hasznosítanak így. • A világon regisztrált minden második szabada­lom a KGST-tagországokra esik. Míg 1981-ben a sza­badalmak száma nem lépte túl az 50-et, tavaly már meghaladta a 100-at is. A KGST-országokban az utóbbi években az újító és feltaláló mozgalom a tudo­mányos-műszaki haladás meggyorsításának egyik legfontosabb eszköze. a világ minden táján FÉLMILLIÓ TRAKTOR ÉVENTE A traktorgyártás hat évtizede • A Belorusz-típus - hetven országba • Univerzális kistraktorok • Növekvő teljesítmények Amikor az elmúlt esztendő vége felé a Szovjetunióban, a Belorusz SZSZK-ban jártam, azt reméltem, sikerül megláto­gatnom valamelyik traktorgyárat, tekintve, hogy ebben a szovjet köztársaságban messze földön híres gépjárművek készülnek. Azonban az előre elkészített programban ilyen „müsorszám“ nem szerepelt, a sűrített programba pedig már be sem fért volna. Utolsó gyárlátogatásom során a minszki Gördülöcsapágy-gyárban - pótmegoldásként - Viktor Novo- lajevet, a gyár 26-éves főmérnökét rövid ismertetésre kértem, hátha tud közelebbit. Mellém szegődött a szerencse, hiszen a fiatal főmérnök némi „puskázás“ és szinte friss diplomája révén a vártnál bővebb, sőt aprólékos ismeretanyaggal szolgált, eredetileg ugyanis épf>en a traktorgyártásból kívánt reszt vállalni... Mindenekelőtt a legjellemzőbb adat: a Szovjetunióban minden évben félmilliónál is több traktort gyártanak. Az elmúlt esztendőben például az elkészült traktorok összteljesítménye mintegy 37 mil­lió kilowattot tett ki, és ilyen tekin­tetben a Szovjetunióé a világelső­ség. Annak idején Lenin azt re­mélte, hogy a Szovjetunió, ha ipari nagyhatalommá válik, legalább százezer traktort gyárt évente a mezőgazdaság részére. Nos, a nyolcvanas évek közepére a szovjet gépiparnak ennyi traktor gyártásához elegendő nagyjából két hónap, ráadásul a jelenlegiek sokkal nagyobb teljesítményűek is. ROHAMOS FEJLŐDÉS Az első szovjet traktor 1923- ban készült el, teljesítménye 15 kilowatt volt. Ennek az alapvető fontosságú mezőgazdasági géptí­pusnak a sorozatgyártása 1930- ban kezdődött, tehát jóval később, mint ahogy az iparilag fejlett or­szágokban megkezdték a trakto­rok sorozatgyártását. Azonban olyan ütemben készültek a trakto­rok, hogy két év múlva a szovjet mezőgazdaság nem szorult ezek­ből külföldi behozatalra. A traktor- gyártás tempója a későbbiek so­rán sem csökkent. Immár 25 esz­tendeje így a szovjet traktorgyár­tás a világ élvonalába tartozik és termékei a világ minden táján megtalálhatók. Nem véletlenül, hi­szen felveszik a versenyt a világ bármely országának hasonló ter­mékeivel. A Szovjetunió traktorgyártása az utóbbi évtized során némileg változott. Mégpedig úgy, hogy csökkent a gyártás üteme - ha az évente készülő mezőgazdasági erőgépek számát vesszük alapul. Jelentősen nőtt viszont ez egyes típusok teljesítménye. Például a 10. ötéves terv során, vagyis 1976-tól 1980-ig a Szovjetunióban gyártott traktorok átlagteljesítmé­nye mintegy 12,5 százalékkal nőtt, ez azt jelenti, hogy évente 170 ezer 105 kilowattos teljesítményű traktort kap a szovjet mezőgazda­ság. A Szovjetunióban gyártott trak­torok egyik legfontosabb jellemző­je, hogy sokféleképpen alkalmaz­hatók. Például a Belorusz MTZ 80 típusú traktor mintegy 230 további mezőgazdasági gép, illetve me­chanizmus működtetését teszi le­hetővé. A szovjet traktorgyárakban je­lenleg 68-féle traktor készül, ezek teljesítménye 16 kilowattól 350 ki­lowattig terjed, összesen azonban ennél jóval kevesebb - tizenöt - alaptípust gyártanak. Felméré­sek bizonyítják, hogy ez elegendő a mezőgazdaság szükségleteinek a kielégítésére, pedig az alkal­mazhatóság tekintetében sok szemfjontot kell figyelembe venni. Ilyen például az éghajlat sokféle­sége, a különböző talajtípusok stb. Ha pedig a Szovjetunióban ezek megfelelnek, akkor tulajdon­képpen a világ minden táján alkal­mazható valamelyik típusuk. Az egyes típusoknak a gyártása a tipizáció következtében jelentő­sen leegyszerűsödött, hiszen pél­dául a már említett MTZ 80-as alaptípus „rokonai“ úgy készül­nek, hogy nagyjából valamennyi alkatrészük 85-98 százaléka megegyezik. Az utóbbi évek során jelentős előrelépés történt a me­zőgazdasági erőgépek minősége tekintetében is. Jelentősen meg­növekedett az általuk végezhető műveletek gyorsasága, sokkal megbízhatóbbak lettek, növeke­dett élettartamuk, s ezzel párhu­zamosan a gyártás során csök­kent a felhasznált anyagmennyi­ség. A gazdaságosság javulása mellett az sem mellékes szem­pont, hogy kényelmesebb lett a kezelésük az egyes munkafolya­matok során. A világ számos or­szágának mezőgazdasági szak­emberei szerint a belorusz MTZ 80 típusú traktorok saját,,géposz­tályukban" a világon a legjobbak, hiszen az üzemanyag-felhaszná­lás korántsem elhanyagolható szempontjából szinte nincs vetély- társuk. A kis üzemanyag-fogyasz­tás pedig a jelenlegi energiahely­zetben az egyik legfontosabb mér­ce minden gépjármű esetében. A Belorusz MJZ 80 a minszki traktorgyárban készül, és vannak olyan munkafolyamatok, amelye­ket 9-15 km/ó-ás sebesség köz­ben végez. Kabinja olyan fokú ké­nyelmet nyújt a traktoros számára, mint egyetlen más traktortípusé sem - állítják több mint hetven ország szakemberei. Olyan klima- tizációs berendezése van, amely alkalmazhatóvá teszi bármilyen éghajlati viszonyok között. KISTRAKTOR, NAGY TRAKTOR Ha már a teljesítményt említet­tük az elején, meg kell jegyez­nünk, hogy nem mindig a legna­gyobb teljesítményűek a legmeg­felelőbbek. Felhasználási területe­iket tekintve éppen ezért - ahogy már említettük - e szovjet mező- gazdasági géptípusok széles ská­lán mozognak. A Vlagyimirec-tí- pusú 16 kilowattos traktor például szinte valamennyi mezőgazdasági munkára alkalmas. A vlagyimiri gyárban készülő traktor mintegy 130 egyéb kisgépet és mechaniz­must képes működtetni. Ennek alaptípusa a T 25 A például hat sebességfokozattal mozoghat hátrafelé, míg előre nyolc sebes­ség fokozattal közlekedhet. Sok­rétű felhasználhatósága miatt Me­xikóban szinte „a leghazaibb“ traktornak tartják, és tulajdonkép­pen az említett előnyeinek kö­szönhető, hogy több mint ötven ország importálja. Egy másik alap­típus, a T150 K, amelynek telje­sítménye 115 kilowatt, Harkovban készül, míg a Kirovec K 701 típu­sút Leningrádban gyártják. A vol- gográdi és a cseljabinszki traktor­gyárban pedig lánctalpas traktorok készülnek, ezek alkalmazhatók a legnehezebb talajviszonyok kö­zepette. A JÖVŐ TRAKTORAI Annak ellenére, hogy a Szovjet­unióban jelenleg gyártott traktorok műszaki és gazdasági paraméte­rei világviszonylatban is kiválóak, már az elmúlt ötéves tervidőszak során is jelentős változtatásokat vezettek be gyártásukban. Ennek következtében például az egyes típusok motorjának és leginkább igénybe vett alkatrészeinek élet­tartamát 8-10 ezer munkaórára növelték. A traktorok aggregátjai- nak teljesítményét másfélszeresé­re növelték úgy, hogy közben tö­megük lényegesen csökkent. így kisebb lesz az olajfelhasználás is, s ennek köszönhetően öt év alatt mintegy 1,2 millió tonna kőolajat takarítanak meg a Szovjetunió­ban. A szovjet szakemberek azon­ban azt tartják, hogy még ezek a változások is „csak" közbülső állomásai annak az útnak, amely során kifejlesztik a jövő század traktorát. Megközelítően annak tartják már az MTZ 142 típusú, 105 kilowatt teljesítményű traktort. Ez az univerzális traktorok leg­újabb típusa: vet és betakarítja a termést, szórja a műtrágyát, vé­gezhetők vele talajjavító munkála­tok, stb. Ráadásul egyszerre több műveletet képes elvégezni, így kí­méli a talajt. Munkatermelékeny­sége másfél-kétszerese az 56 ki- lowattos traktorokénak, ellenben üzemanyag-felhasználása hektá­ronként 10-16 százalékkal kisebb. Az elmúlt esztendőben kezdő­dött egy új traktortípus tesztelése - azt már a jövő század traktorá­nak tartják. Sorozatgyártását a Tatár Autonóm Szovjet Szocia­lista Köztársaság területén fekvő Elabug városában kezdik meg még ebben az ötéves tervidőszak­ban. Vagyis nemsokára... M. J. Változások a szovjet építőiparban Az idei esztendőben is a Szov­jetunió rendelkezik a világ legna­gyobb építőiparával. Néhány szemléltető adat: az ország óriási területén, Breszttól Vlagyivoszto­kig egyidejűleg több mint 600 ezer létesítmény épül. A beruházások összege 7,6 százalékkal lesz több és ebben az évben eléri a 185,9 milliárd rubelt. A Szovjetunióban ez a növekedés állandó, és már évtizedek óta megfigyelhető. Most mégsem ez a hagyomá­nyosan felfelé ívelő „vonal“ hatá­rozza meg az építési program jel­legét. Fontos szerkezeti változá­sok lesznek. A beruházások álta­lános növekedése mellett egyes ágazatok kénytelenek lesznek majd szerényebb „fejadaggal" beérni, mások viszont, például a gépgyártás ágazatai, vagy az atomenergetika területei nagy­mértékű ,,súlygyarapodás" elé­be néznek, fgy például az egész gépgyártás 30 százalékkal, a hoz­zá tartozó szerszám- és műszer­gyártás pedig körülbelül 50 száza­lékkal több beruházást kap, mint 1985-ben. Ez azonban még nem a teljes kép. A Szovjetunióban kevesebb új építkezés alapjait fogják lerakni. Ez az intézkedés, amelyet a köz­gazdászok már elég régen java­soltak, 1986-ban - valamint általá­ban a most elkezdődött 12. ötéves terv időszakában — rendkívül kö­l-/ [ J, w TTC rés? ’e ' íí 'T, * IC IQ °/o rfc r □ 1985 1990 2000. év Az átadott lakások összterülete, négyzetméterben kifejezve vetkezetesen valósul meg. Ezek a lépések azért váltak szükséges­sé, mert a túl sok épülőfélben lévő beruházás bizonyos mértékben kedvezőtlen tényezővé vált és csökkenti az ország népgazdasá­gának általános hatékonyságát. A munkaerőhiány legélesebben talán éppen az építkezések terüle­tén érezhető, létszámnövekedés­re pedig - akárcsak általában a munkaerő-tartalékok gyarapo­dására - a közeljövőben nem le­het számítani. A Szovjetunióban gyakorlatilag teljes a foglalkozta­tottság. A munkaerőhiány követ­keztében elkerülhetetlenné válik az anyagi eszközök szétforgácso- lása és az építkezések határideje elhúzódik. Ha egy üzemet túl so­káig építenek, akkor természete­sen a berendezéseknél erkölcsi avulás áll be. Ezért az építkezések területén országszerte nagyméretű átszer­vezés kezdődött, amelynek lénye­ge, hogy a meglévő erőket az éppen befejezés előtt álló építke­zésekre összpontosítják. Ezeknek a listája egyébként nem is olyan rövid, és 1986-ban több új vállala­tot helyeznek majd üzembe, mint átlagosan a legutóbbi években. A gyorsaság nyereséget jelent, mivel a beruházások hamarabb térülnek meg. Ami az új építkezéseket illeti, ilyet csak két esetben lehet elkez­deni. Először, amikor új területek hasznosításáról van szó, például Szibériában, hiszen ez a szovjet gazdasági stratégiából következik. Másodszor pedig, amikor alapve­tően új termékek gyártását nem lehet ilyen építkezés nélkül meg­szervezni. De ha ez a gyártás a már működő üzem műszaki re­konstrukciója útján megszervezhe­tő, akkor új építkezést kezdeni továbbra is tilos. A működő üzemek korszerűsí­tése, teljesen új felszereléssel va­ló ellátása ez évtől fogva határo­zott elsőbbséget kap. Az e célokra kiutalt összegek körülbelül 25 szá­zalékkal növekednek és elérik a mintegy 40 milliárd rubelt. Ezek csak a kezdő „lépések“ mivel a következő években ez a szektor kapja a szovjet népgazdasági be­fektetések felét, a tervek szerint elérheti a kétharmados arányt is. Még egy változás van a beru­házási politikában: a beruházáso­kat az energiaigényes ágazatok­ból az energiaforrásokat megtaka­rító ágazatokba „szivattyúzzák át“. Ennek az intézkedésnek az a célja, hogy nyersanyag-takaré­kosságra ösztönözzön. A távlati elképzelések szerint 2000-re olyan helyzetet kell teremteni ezen a téren, hogy az új nyeresanyag-, tüzelőanyag- és anyagszükséglet 75-80 százalékát takarékosság révén fedezzék. A Szovjetunió építési program­jában tehát rendkívül energikus fordulat kezdődött. Ez a program a gyorsaságra, a hatékonyság fo­kozására helyezi a hangsúlyt, va­lamint az olyan ágazatok elsőbb­ségét teremti meg, amelyek meg­határozzák a tudományos-műsza­ki haladást, képesek arra, hogy döntően új jellegű technológiákat alkalmazzanak. Célul tűzi ki tehát az ország társadalmi-gazdasági fejlesztésének meggyorsítását, aminek alapjait a 2000-ig érvé­nyes távlati tervekben rakták le. LEONYID KORENYEV, az APN gazdasági szemleírója több mint 550 1981 - 1985 legalább 9 Mmm milliárd, 1986—2000 ebbő| 1986-tól 1990-ig 565—570 millió

Next

/
Oldalképek
Tartalom