Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)
1986-02-28 / 9. szám
► SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA VASÁRNAPI KIADÁS 1986. február 28. XIX. évfolyam 9. szám Ára 1 korona Gyökeres György (2), Miroslav Vodéra (1) és Molnár János (1) felvételei C sendes téli este, pilinkélö hópelyhekkel, melyek mintha eleven életek lennének, mind külön- külön. Fehér minden, mulasztásaink, hanyagságaink nyomai sem láthatók az utcaképen, mint egyébkor, bárhová nézel, romantikus hangulatokat ébreszt benned a látvány, s a fehérség mélyéből sugárzó béke. Szerelmeseknek való este, jut eszembe, visszagondolva ifjú éveimre. De az utcán - se szerelmesek, se mások. Pedig alig múlt fél kilenc. Nem számítva azt a néhány kamaszt, vendéglő előtt ácsorgót, meg a valahonnan valahová sietöket, tulajdonképpen már hét órakor üres volt az utca. Rosszul emlékeznék? Úgy három évtizeddel ezelőtt, ilyentájt, még sétáló, egymással különböző formákban találkozni, beszélgetni igyekvő emberek seregétől volt eleven az este. Élt az utca. Manapság még a nagy-, nagyobb városokban sem. Majd nyáron, mondhatná valaki, amit szeretnék elhinni. Csakhogy nehezen tudom, felidézve a közelmúlt nyarainak esti utcaképeit, bizony nem mozgalmasabbak azok, legalábbis nem sokkal, ennél a ma estinél, idegen látogatókon, turistákon kívül elvétve sétálgatnak ,.bennszülött" házaspárok, családok. Szeretünk otthon lenni, írnám, ha ez az állítás egyértelműen jelentené azt is, hogy immár nem, vagy egyre kevésbé szeretünk ,,házon", azaz a privát szféránkon kívül tartózkodni. Ezt azonban nem jelenti, márpedig számos jelenségből éppen erre következtethetünk. Minél hamarabb otthon lenni, bezárkózni, a szó szoros értelmében ráfordítani a kulcsot ajtóra, kapura. Valójában örülhetnénk ennek az ,,otthonszeretetnek", hiszen többek között jelzi, hogy változtak lakás- körülményeink, ha nagyobb erőfeszítések, áldozatok árán is, de sikerült meghittebbé tenni, emberhez méltóbbá formálni szőkébb életterünket. Amely általában szebb, változatosabb, rendezettebb is, mint az azon kívüli környezetünk. Hogyne tartózkodnánk hát benne szívesebben! Azonban aligha csupán ennyi az oka bezárkózásainknak. Ha keresnénk, hamar fellelnénk többet is azokban a nem éppen pozitív előjelű, a nemes elképzelésekkel gyakran ellenkező tényezőkben és helyzetekben, melyek életeszményeink, életmódunk, napi tevékenységrendszerünk és közérzetünk meghatározóivá váltak. Nem minden következmény nélkül. Fentebb inkább jelképes értelemben idéztem fel az elnéptelenedett esti utca képét - a közösségi életre gondolva. Bezárkózásaink, illetve távolmaradásaink folytán ugyanígy elnéptelenedhet az, ugyanakkor elapadhatnak azok a források, melyekből a közösség megtartó ereje táplálkozik, és leépülhetnek azok a formák, melyekben a közösség tartalmasán tud létezni. Mindennek elöbb-utóbb az egyén életének a minősége látná kárát, azé az egyéné, aki, köztudottan, társas lénynek született. Akarja, nem akarja, közösség tagjaként is éli az életét, nem kicsi tehát az ő felelőssége sem. Persze, a körülményeknek is változniuk kell, amelyek között élünk, javulniuk, fejlődniük. Mert azért - bármennyire is kedves, legalábbis minden másnál jobb az otthon világa - sokan ki-kilépnének a privát szférából, ha nem lennének annyira fárasztók a hétköznapok, ha nem lenne oly drága a szombat meg a vasárnap, melyek többnyire szintén munkával telnek, gondoljunk csak a dolgozó nőkre, akik ilyenkor végzik a ház, a család körüli teendők zömét, vagy azokra, akik pluszmunkát vállalnak, jövedelmüket kiegészítendő. Másrészt, főként a falvakban és a kisebb városokban kevés és meglehetősen szokványos alkalom kínálkozik egyelőre a közösségi együttlétekre, a kivételektől eltekintve hiányoznak a művelődés és a szórakozás nagyobb tömegeket megmozgató korszerű és vonzó formái, melyekért érdemes lenne kimozdulni az otthon falai közül, a változatosabb műsorral kecsegtető televízió mellől. 1948. februárja óta, a kultúra demokratizálása során nagyszerű eredményeket ériünk el az ilyen irányú lehetőségek bővítésében, a felgyorsult idő azonban továbblépést sürget, amelyhez természetesen nemcsak kezdeményezőszellem és fantázia szükségeltetik mindenütt, hanem megfelelő tárgyi-anyagi feltételek is, az eddiginél rugalmasabban működő mechanizmusok. Azt hiszem fölösleges hangsúlyozni: bezárkózásaink száma csökkenthető, stílusosabban, bezárkózásaink kinyithatók; és még az esti utcára is ,,visszaszoktatható" az ember, ha az utca szemnek tetsző, hangulatos, otthonias, és ha nyílnak róla ajtók élvezetes közösségi együttlétekre alkalmas kisebb-nagyobb termekbe. BODNÁR GYULA
