Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)
1986-02-21 / 8. szám
E jjelente a munkámról álmodom. Amikor 36 éwel ezelőtt dolgozni kezdtem, nem sejtettem mi vár rám. De volt, ami izgatott: győzni a természet felett, megváltoztatni a szinte megváltoz- tathatatlant, mosolyt varázsolni a testi hibás emberek arcára, akik a nehéz, fájdalmas műtétek és a hosszan tartó gyógyulási folyamat után segítség, támasz nélkül újból elindulnak. Kezdetben voltak időszakaim, amikor a sarokba vágtam volna a szikét és a fúrót, amikor százszor azt mondtam, nem csinálom tovább. Azután lehiggadtam, és száz- egyedszer is kézbe vettem a műszereket. Nem volt nyugtom, amíg az, amit elhatároztam, nem sikerült - vallotta dolgozó- szobája csendjében dr. Emil Huraj professzor, a bratislavai ortopédiai klinika igazgató főorvosa.- Úgy hatvan-hetven évvel ezelőtt, ha testi hibás gyerek született, a család elrejtette „szégyenét". Nem kereste meg az orvost, ez csak a kiváltságosoknak adatott meg. Igaz, az ortopédia akkor még gyermekcipőben járt. Csak a háború után, a megváltozott társadalmi rend hozta meg azt, hogy általában humánus szempontok szerint kezdtek foglalkozni a betegekkel. S ma? Nincs olyan járás, ahol ne lenne ortopéd szakember, ahol ne törődnének nem csupán az orvoslással, hanem - és ez a legfontosabb - a megelőzéssel is. Mert ugyanúgy, mint minden más szakágazatban, itt is ez az elsődleges. S ha figyelembe vesszük, hogy egyre „nehezebbek“ vagyunk, ami az egészségtelen életmód, a jólét velejárója, s egyre többen statikai zavarokkal keresik fel az ortopéd orvosokat, mind nagyobb szükség van és lesz ránk — mondta egyre nagyobb hévvel a szakma „nagy öregje“, bele-beletúrva ősz hajába.- Nehéz mesterség ez. A sikerélmény is csak hónapok múltán jelentkezik. A türelmetlen orvos gyakran elkeseredik, de ez a jó. Ha van benne elkötelezettség, szakmai alázat és keményfejúség, csak azért is bizonyítani akar. Persze fontos, hogy a legegyszerűbb törekvéseknél is három dimenzióban lásson — emelte fel ujját nyomatékot adva szavainak. - Csodálatos varázsa van ennek a mesterségnek - igen, lehet, hogy mások mondták már ezt. A legszebb talán mégis az, hogy az egyén tudása csak a csoportban érvényesül. Az ortopédiát nem csinálhatja egyedül senki sem. Csapatmunka, csapatszellem kell a sikerhez. Hát ezért hajtom kollégáimat, ezért vagyok a klinika „réme“, a mindig elégedetlen főnök.- Azt adom tovább, amit nekem is meg kellett tanulnom. Megállni, lazítani nem szabad. Fejlődés és tanulás - ez alapvető kötelessége mindenkinek. Nekem is. Mert csak igy születhetnek eredmények. Ez előzte meg a totális endoprotézis műtéteket, a csontátültetést, a gerinc- és csípómútéteket, a csontdaganatok eltávolítását, valamennyi nagy és kisebb beavatkozást - mondja lelkesedve, miközben a kezére tekint.- Nálam a műtét előtti bemosakodás mindig tíz percig tart. Harminchat éve vagyok a pályán és évente vagy 150 alkalommal állok a műtőasztal mellé, de ugye - villan a szeme, miközben felém kacsint -, nem látszik rajtam?!- A műtét csak egy lépcsőfok a gyógyulás felé vezető úton. Betegeinknek az utógondozás terén kell többet nyújtani. Azért van szükség a kórház korszerűsítésére. Hiszem, hogy két év múlva nemcsak jobb körülmények között, de többet is nyújthatunk a rászorulóknak. Valaha Liptóból indultak a kőművesek világot látni és dolgozni. Budapest, Bécs őrzi Középen dr. Emil Huraj professzor vizit közben kezük nyomát. Ma itt a klinikán a mesterek dédunokái öregbítik szakmai, emberi hírnevüket. Természetesen az átépítés alatt is dolgozunk, és mindannyian nagyon várjuk április beköszöntőt. Hogy miért? Ekkorra készül el az új műtőnk. Szlovákiában nálunk szerelik fel azt a mútósátrat, amelyben az állandó levegőcsere hatására steril körülmények között operálhatunk. Persze, elégedettségről egyelőre szó sem lehet... Ha majd teljes lesz a műszerellátottságunk, ha kevesebb lesz az igazgatással járó papírmunka, ha megszűnik az egyén hanyagsága, ha a fiatalok nemcsak a szakmai továbbképzésre, hanem az idegen nyelvek tanulására is súlyt fektetnek, ha... - sikkor talán...- Pályám során sok jóban volt részem. Az elismerés, a kitüntetés osztályrészemül jutott, és ösztönzően hatott rám. Talán szerencsésnek mondhatom magam - mutat a vitrinben csillogó díszes érmékre, síz oklevelekre -, itthon és külföldön is elismerik klinikánkat. Két Munka Érdemrendet, állami díjat kaptam, a Hal- le-wittembergi Luther Márton Egyetem tiszteletbeli doktorává avattak. Ezért nincs megállás, ezért nem Isizíthatok sem én, sem a munkatársaim. Mert egy-egy nehezebb műtét, ilyen tapasztalattal is, komoly felkészülést igényel. A klinikán, de otthonomban is meghányom-vetem a problémát, és amikor nem lelem helyem a lakásban, a családom már tudja, hogy másnap műtök. A nyugtalanságomat gyakran a kertben vezetem le, de a legjobb kikapcsolódást a négy unokám jelenti. Játszom velük, mesélek nekik arról, hogy már az ókorban is gyógyították a töréseket. Mielőtt elbúcsúznánk, gondolkodik kissé, kezét a köpenye zsebébe rejti, majd kiböki: - Szeretem a fiatalokat. A kitartó, felkészült, makacs, de lelkes munkatársakat. Nevelem, tanítom őket én is. Volt munkatársaim közül sokan főorvosok lettek, sokan értek el tudományos fokozatot, váltak külföldön is elismert szakemberekké. De saját utánpótlásomra is gondolok, jelenleg is többen tudnának a helyembe lépni. Persze, remélem, van jó pár termékeny évem, mert úgy érzem, tennivalóm akad még. PÉTERF1 SZONYA R iasztó mérleg: tavaly a Magas-Tátrában huszonötén vesztették el az életüket, százöten súlyos, százötvenen könnyebb sérülést szenvedtek el és a Hegyi Szolgálatnak nem kevesebb mint 370 mentőakciója volt. Hozzátehetjük, hogy az idei esztendő első tizenkét napjában további három halálos kimenetelű balesetre került sor, amint azt Andrej Mlynárik, a tátrai Hegyi Szolgálat vezetője közölte velünk. Az esetek közös nevezője a felesleges kockázat vállalása, főleg a lavina veszély re figyelmeztető ismételt felhívások semmibe vétele. A számok tanúsítják, hogy a könnyelműség szinte elképzelhetetlen. Többnyire a fiatal turisták, hegymászók és síelők azok, akik fittyet hánynak a menedékházak mellett és másutt elhyezett figyelmeztető táblákra, s így néha a halálba indulnak. A balesetek gyakori oka azoknak rossz egészségi állapota, akik bármely évszakban, kellő terepismeret nélkül nekivágnak a nehéz, igényes túráknak is. Ezért fordulnak elő például a terepen a néha végzetes kiemenetelú szívinfarktusok is. Az esztelenül kockáztatókat nem riasztják vissza az időjárás gyors változásának lehetőségére utaló közlemények sem. Előfordult, hogy egyetlen nyári éjszakán villámcsapás kioltott két emberéletet és egy személynek súlyos sérülést okozott. Esetenként eléggé bonyolult feladat a sebesültet a baleset színhelyéről elszállítani HHHIDH mUBTIK A mentőszolgálat magját a hivatásos tagok képezik. Számuk azonban nem éri el a harminc főt sem, és ezért, a nagy látogatottságra való tekintettel, munkájukat önkéntesek is segítik. Köztük orvosok, egészségügyi létesítmények dolgozói is. Több éves tapasztalataikról számolt be nekünk dr. Igor Miko. Egyebek között arról, hogy a mentésben legalább nyolctagú csoportok vesznek részt. Orvost is magukkal visznek, ha feltételezhetően szükség van rá. Általában az a vélemény, hogy a legtöbb gondot a hegymászók okozzák. A tényleges helyzet azonban más. Többnyire turisták és síelők kerülnek veszélyhelyzetbe. Nem mérik fel a képességeiket, felelőtlenül kockáztatnak és így már érthető, hogy a mentőszolgálat beavatkozásainak teljes 85 százaléka az ő „számlájukat“ terheli. Az orvosoknak különben évente hozzávetőleg ezerkétszáz esetben kell segítséget nyújtaniuk. Ezen túlmenően kiveszik a részüket a megelőzésből is. Készültségi szolgálatot tartanak a síelő, a hegymászó és a turista terepieken, a Hegyi Szolgálat mentőállomásain. Mégpedig társadalmi munkában, évente átlag harmic órában. A hegyi mentők súlyos esetekben igénybe vehetik a Belügyminisztérium helikopterét is, amely az orvost is eljuttathatja a hegyvonulat legtávolabbi zugaiba, a sérülteket pedig - az első segély nyújtását követően — nagyon gyorsan a kórházba. Térjünk még vissza a balesetek leggyakoribb okaihoz. Ide sorolható elsősorban a felelőtlenség. Jónéhány turista és síelő tapasztalatlan, sőt a szükséges felszereléssel sem rendelkezik. Ezen túlmenően fizikai felkészültsége sem megfelelő. A nehéz terepekre is érthetetlenül elszánják magukat, még akkor is, ha tisztában vannak vele, hogy ezt egészségi állapiotuk tiltja. Lebecsülik e magashegység sajátosságait, nevezetesen azt, hogy váratlanul és gyorsan idójárásrosszabbodás következhet be. Nincsenek felkészülve sem a ködre, a zivatarra, sem a lavinaomlás veszélyére. Előzetesen igen ritkán tájékozódnak arról, hogy milyen időjárás várható. Előfordul, hogy kisgyermekes családok vállalkoznak főleg a gyerekek erejét meghaladó feladatokra, túrákra. Az ilyen „spártai“ nevelésnek azután nem egyszer nagy ára van. A gyermeki szervezet nem mindig bírja ki a túlterhelést és veszélyesen kimerül. Mi több, megesik, hogy egyes szülök a túra folyamán egyszerűen „elvesztik“ a gyermeküket s megtalálásuk azután a Hegyi Szolgálat nem mindig könnyű feladata. A Magas-Tátra krónikákban feljegyzett első áldozata a XVII. század derekán Adam Kaltstein, Spisská Belá-i • községi bíró volt. Azóta e csodálatos szépségű hegységünk összesen 764 áldozatot követelt. így helyénvaló a figyelmeztetés, hogy ide látogatva ne legyünk felelőtlenek önmagunkkal szemben, ne hívjuk ki a ránk leselkedő veszélyt. JOLANA NOVÁKOVÁ Véget ért az egyik mentési akció, amelynél igénybe vették a Belügyminisztérium helikopterét is. (Baloldalt dr. Miko.) (Ladislav Janica felvételei)