Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)
1986-02-14 / 7. szám
A ÚJ szú 21 nácsadó telefonszolgálat bevezetésével akarjuk kibővíteni. Nagy figyelmet fordítunk az alapiskolák mellett működő fiatal kertbarátok szakköreinek tevékenységére is. Eddig 12 ilyen szakkör létesítéséhez nyújtottunk segítséget, s az a célunk, hogy minden alapiskola mellett működjön ilyen szakkör. Szeretném megemlíteni azt is, hogy nagyon jól bevált a kertbaráa kertművelési szolgáltató vállalat jól gondoskodik a termékfeleslegek felvásárlásáról. A kertbarátok ma már el sem tudnák képzelni a munkájukat az ilyen szolgáltató vállalatok segítsége nélkül. A Senicai Kertművelési Szolgáltató Vállalatot 1970 ben létesítették, eredetileg hat járás szükségleteinek az ellátására gondolva, de mivel később Tren- öínben és Bratislavában is létesült ilyen vállalat, jelenleg csak a Senicai és a Trnavai járás tartozik hozzájuk. Igazgatója Klaudius Kondla, aki egyúttal a szövetség járási bizottságának is a titkára.- Valóban sokoldalú szolgáltatást nyújtunk a kertbarátoknak - mondja az igazgató. - Elsősorban a növényvédelmi vegyszerek, a műtrágyák, a vetőmagvak és ültetóanyagok, facsemeték széles választékáról, valamint különböző kertművelési eszközökről, a kerti kisgépeket is beleértve. Az igéA kertbarátok tevékenységének legaktívabb szervezői a Senicai járásban: Stefan Dekánek, tiszteletbeli elnök és Pavol Simko, a szövetség járási bizottságának jelenlegi elnöke A Senicai járásban tevékenykedő kertbarátok elismerten a szövetség legaktívabb tagjai közé tartoznak. Amint arról Pavol Simkotól a Szlovákiai Kertbarátok Szövetsége járási bizottságának elnökétől értesültünk, az 1981-tól 1985- ig terjedő időszakban a kiskerttelepek száma 21-röl, 34-re nőtt, a szervezett tagok száma pedig a tervezett 2150 helyett csaknem két és félezerrel, s így jelenleg mintegy 11 800 tagot tartanak nyilván a járás 92 alapszervezetében. Ezek az elmúlt évben 13 helyi gyümölcs-, zöldség- és virágkiállítást rendeztek. Igen jelentős a tagság társadalmi munkája is, melynek keretében 162 545 munkaórát dolgoztak le a Nemzeti Front választási programjainak teljesítésében, főleg a városok és a falvak zöldövezetének a fejlesztésében.- Milyen eredményeket sikerült elérni a szövetség IV. kongresszusán elfogadott határozatok teljesítésében?- Tagjaink az elmúlt évben Vel-- ké Leváre, Laksárska Nová Vés, és Brodské határában összesen 3,42 hektár parlagon heverő, illetve mezőgazdasági nagyüzemi termelés számára alkalmatlan területet vettek művelésbe. Az év végén 6,7 hektáron lehetőség nyílt az új Kunov III. kiskerttelep létrehozására is. fgy a jelenlegi időszakban a kiskerttelepek összterülete 139 hektárra nőtt, ebben azonban nem szerepelnek a lakóházak melletti kertek, amelyek körülbelül 1900 hektárt tesznek ki a járásban. Az idén további három kiskerttelep létesítésével számolunk, ami újabb néhány hektáros gyarapodást jelent. Az új tagok gyorsan növekvő száma szükségessé teszi, hogy nagyobb gondot fordítsunk a szakmai fejlődésükre. Jó színvonalon működik a szakelőadók testületé, melynek tagjai tavaly 162 szakelőadást és gyakorlati bemutatót tartottak. Ezt a tevékenységet a járási postaigazgatósággal együttműködve egy taSOKOLDALÚAN FEJLESZTIK A SZOLGÁLTATÁSOKAT Klaudius Kondla, a Senicai Kertművelési Szolgáltató Vállalat igazgatója (A szerző felvételei) tok termékfeleslegeit értékesítő senicai üzletünk, ahol a fogyasztók a legfrissebb gyümölcs- és zöldségféléket vásárolhatják. Járásunk más városaiban is tervezünk ilyen üzleteket létesíteni, habár kereskedelmi szervezetünk, nyékét azonban teljes mértékben nem tudjuk kielégíteni, a facsemetéknél továbbra is hiány van a csonthéjasokból, a növényvédelmi vegyszerek kínálata sem mindig kielégítő, viszont állandóan javul az ellátás főleg a hazai termesztésű zöldségmagvakból. Tevékenységünk igen jelentős részét képezi a gyümölcs- és a zöldségfölöslegek felvásárlása a tagoktól, az előre megkötött szerződések alapján. Tavaly 132 tonna zöldséget és 1242 tonna gyümölcsöt vásároltunk fel. A gyümölcsfelvásárlás tervét teljesítettük, a csemegeuborka termesztése azonban teljesen kudarcba fulladt, ami természetesen a felvásárlásra is kihatott. A továbbiakban azt is megtudtuk, hogy a vállalatnál összesen 8 olyan üzemegység is működik, ahol a tagok kevésbé értékes gyümölcstermését dolgozzák fel, aszalványokat, mustokat, stb. készítenek. Tavaly például 64 tonna szilvát aszaltak, 325 tonna gyümölcsből készítettek mustot, 1620 tonna gyümölcscefrét pedig párlatnak dolgoztak fel. Habár a tavalyi uborkavész keresztülhúzta a számításaikat, az egész 7. ötéves tervidőszakra előirányzott gyümölcs- és zöldségfelvásárlási tervet hiánytalanul teljesítették, összesen 5343 tonna gyümölcsöt és 4650 tonna zöldséget vettek át a tagoktól. A továbbiakban főleg a munka- igényes bogyósgyümölcsűek, különösen a szamóca termesztésére összpontosítják a kertbarátok figyelmét. Még 1982-ben konkrét szamócaprogramot dolgoztak ki, melynek keretében 400 000 szamócatóvel látták el a termesztőket a legjobb fajtákból. Az utóbbi időben a gyógyszeriparral együttműködve a szerződéses termesztést egyes gyógynövényekre is kiterjesztették. Eddig hat alapszervezet kapcsolódott be ebbe a tevékenységbe, a vetőmagvakról és a termés felvásárlásáról a Malac- kyi Gyógynövénytermelö Vállalat gondoskodik. Az utóbbi időben a tagoknak nyújtott szolgáltatásokat az alapvető talajmüvelési munkák elvégzésére is kiterjesztették. A Senicai Kertművelési Szolgáltató Vállalatnak tehát nagy része van abban, hogy a ketbarátok tevékenysége ebben a járásban nemcsak meny- nyiségi vonatkozásban, hanem minőségi szempontból is sokoldalúan fejlődik. JOZEF SLUKA Figyelmet érdemel Tél végén, kora tavasszal, a csapadékos időjárás és a levegő magas páratartalma következtében köny- nyebben berozsdásodik a kiskert kapujára, vagy a szerszámosbódé ajtajára helyezett lakat. Ha sokáig nem használtuk, előfordulhat, hogy ki sem tudjuk nyitni. Milan Mafias úgy segített ezen, hogy egy mü- anyagflakon alsó részéből a mellékelt rajz szerint kivágott egy védő- sapkát és azt ráhelyezte a lakatra, így a víz nem férhetett hozzá, s a lakatot minden alkalommal könnyedén nyitogatja. ' t ! . u A SALÁTAPERONOSZPÓRÁRÓL A salátaperonoszpóra (Bremia lac- tucae) a fejes saláta veszedelmes megbetegedése. Főleg a fényszegény hónapokban hajtatott növényeken jelentkezik. A fertőzés mindig az alsó leveleken kezdődik, mert a gomba kitartó spórái (ún. oospórák) a talajban telelnek. A fertőzött leveleken halványzöld vagy sárguló, rendszerint erekkel határolt foltok keletkeznek. Nedves környezetben a levelek fonákán fehér gombabevonat található. A foltok később összefolynak, a levelek megbámulva elszáradnak vagy nedves rothadásban elpusztulnak. Erős fertőzés esetén az egész növény elpusztulhat. A salátaperonoszpóra konidiumai csak csepp vízben csírázhatnak ki, tehát a fertőzés csak nedves környezetben jöhet létre. Ez a magyarázat arra, hogy leginkább a kora tavaszi vagy az őszi hajtatásokban okoz nagyobb károkat. Ahhoz, hogy minél kisebbre csökkentsük a fertőzés veszélyét, nagyon fontos a salátaperonoszpóra elleni harcban a beteg növénymaradványok eltávolítása és megsemmisítése, mégpedig rögtön a saláta szedése után. A hajtató berendezések szellőztetése is az egyik legfontosabb agrotechnikai beavatkozásnak számit annál is inkább, mert a Növényvédelmi módszertani kézikönyv (Metodická príruőka ochrany rastlin) szerint az étkezésre szánt fejes salátát nem szabad a salátaperonoszpóra ellen vegyszerekkel kezelni. Ezért csak intenzív szellőztetéssel, a tenyészterület váltogatásával, valamint a növények ritkább ültetésével harcolhatunk a fertőzés ellen, illetve csökkenthetjük a lehető legalacsonyabb szintre. És az öntözést is tanácsos a reggeli órákban végezni, hogy a növények minél hamarább megszáradjanak. MATLÁK GYÖRGY Időszerű tanácsok A gyakorlatban nem mindig lehet eleget tenni annak a követelménynek, hogy a bort tartalmazó edényünk mindig színig töltve legyen. Igaz ugyan, hogy a nagyobb edényekből a kisebbekbe való fokozatos átfejtéssel ez a probléma is megoldható. Ha mégis úgy alakul, hogy a hordóban, vagy a nagyobb demizsonban oxigént tartalmazó légpárna képződne, a bor felszíne felett a légtér 1 hektoliterére számítva 1 -2 g csepegésmentes azbeszt kénszeletet égetünk el, miközben az oxigén a kénnel kéndioxiddá (S02) alakul át. Kisebb edények esetében újszerű eljárásnak számít, amikor szén- savpatronos szifon segítségével sűrített széndioxidot nyomatunk a légtérbe, amely kiszorítja onnan az oxigént. A zavaros borok derítésére kis mennyiségben is alkalmazható a Magyarországon forgalomba hozott DERÍTŐN borászati derítő. Ebből 100 liter bor kezelésére egy evőkanálnyit 1 liter vízben többször megkeverve kb 24 órán át (amíg csomómentesen el nem keveredik) állni hagyunk, majd az így előkészített derítőoldatot lassan, keverés vagy mozgatás közben adagoljuk a borhoz. A keverést kétszer-három- szor megismételjük, azután 2-3 napig állni hagyjuk, majd szűrjük vagy fejtjük. Hangsúlyozni kell azonban, hogy a derítés nem gyógyítási folyamat, hanem elsősorban a bor öntisztulásának a siettetésére szolgál. Kisebb mennyiségű ital szűrésére jól megfelel az ábrán látható, házilag elkészíthető szűrőzacskó. VÍZSZINTES: 1. Dél-Amerika leghosszabb folyója. 9. Kaszálóeszköz. 14. Aforizma a Krokogyil- ból; első része (zárt betűk: J, A, Z). 16. Mutató névmás. 17. Filmszínház. 18. Idénymunkás. 19. Jugoszláviai magyar író. 20. Énekes drámai mű. 21. Azonos betűk. 22. ... Saikaku, japán vándorköltő. 24. Görög betű. 25. Aktuális. 26. Folyó a Szovjetunióban. Építi. 28. Magyar színésznő. 29. Török férfinév. 30. Kis játék, névelővel. 31. Gyümölcs. 32. Török néptörzs Anatóli- ában. 34. Ámít. 37. Fiúnév. 38. Rajt. 40. Lengyel író. 42. Lökőrúd a biliárdban. 44. Finnországi város. 45. Szín. 46. Dán pénznem. 47. Bifláz. 48. Tábor. 49. Határozószó. 50. Evőeszköz - népiesen (ék. h.). 51. Idősebb férfi. 52. Dravida nyelvű nép. 53. Nyelvbotlás. 54. Néma vétó. 58. Zsinórmérték. 59. Az USA egyik államából való. FÜGGŐLEGES: 1. Kettős földrész. 2. Édes táplálék. 3.Argentum. 4. Spanyol drámaíró. 5. Magyarországi település. 6. Orr. 7. Becézett női név. 8. Súlyarány. 9. Magyar rendező. 10. Keserű anyagok. 11. Részlet. 12. Palló nagyobb része. 13. Állati lak. 15. Város Nigériában. 19. Kamerunban élő törzsek csoportja. 20. A vákuumtechnikában alkalmazott tömegspektrométer. 21. Kórus. 23. Göngyöleg. 24. Ó. M. I. 25. Puliszka. 27. Ilyen hal is van. 28. Pálca 30. Latin köszönési formula. 31. Saláta azonos hangzói. 33. Állami elleték. 34. Portéka. 35. Színültig. 36. Az aforizma befejező része (zárt betűk: I, E, G). 38. Sejtet. 39. Pakliban van! 42. Olasz festő. 43. Értéke. 44. Olasz. 45. Pokolkő. 47. Társasági tánc. 48. Családi otthon. 50. Elemi részecske (ék. f.) 51. Szaruképzódmény. 52. Mátrában van! 53. Egyik oldal. 54. Út - olaszul. 55. A pók szélei. 56. Tantál. 57. Ablakban van.! A január 31 -én közölt keresztrejtvény helyes megfejtése: Szellós volna nagyon az ing s a papucs ma, bezzeg becsbe is van a bunda s a kucsma. Könyvjutalomban részesülnek: Mihályi Dezsöné, Jesenské, Urban Mihály, Vágsellye (Sara), Hriastély Károlyné, Somorja (Samorín), Gumolák Olivér, Ekecs (Okoc), Hajdú Éva, Presov. 1986.11.14.