Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)
1986-02-14 / 7. szám
„Jó gyerekeink vannak“ T izennégy gyermek édesanyja. A gond, az álmatlan éjszakák, a megélhetésért folyó küzdelem szántott barázdákat tiszta tekintetű arcába. Egészségét megviselték a nehéz évek, most, amikor élete már könnyebb, vidámabb lehetne, egymás után jelentkeznek a betegségek. Két keze ölében pihen, ujjai között zsebkendőt szorongat, amelyet néha felemel, mert az emlékezés könnyeket csal a szemébe.- Annak ellenére, hogy nyolcéves voltam, amikor meghalt az édesapám - öten voltunk testvérek, a legkisebb kétéves - s szolgálatba kellett állnom, szép emlékeket őrzök gyermekkoromról. Édesanyám keze alatt égett a munka, tudott, szeretett dolgozni, s előteremtett mindent. Korán szoktam hozzá a munkához, s talán ezért bírtam ki a megpróbáltatásokat, tudtam igaz embereket nevelni gyermekeimből - mondta csendesen a 72 éves Anna Kozová. Tizenkilenc évesen, 1933-ban ment férjhez, s a következő évben már bölcsőt ringatott. Egy évre rá ismét, majd így ment ez nyolc éven keresztül. A tizedik gyerek után három évnyi szünet következett, hogy ezután nyolc év alatt még ötször legyen új lakója a bölcsőnek.- Bolondnak néztek minket a faluban, látták nehéz életünket, hiszen jóllakatni ennyi éhes szájat azoknak is nehéz lett volna, akik nem voltak ilyen nincstelenek, mint mi.- A testvérem gyermektelen volt - folytatta a mesének illő történetet a 77 éves Michal Koza. - Látta a bőséges gyermekáldást, azt, hogy a szobában és konyhában mozdulni sem lehetett a sok fekhelytől, ezért örökbe akarta fogadni a legnagyobbakat. Annám hallani sem akart erről. Hiába dolgoztam látástól vatulajdonképpen Annám húzta az igát.“ kulásig, a fizetség mindig kevés volt. A gyerekek pedig éhesek, s hol cipő, hol ruha kellett. Jugoszláviában éltünk, s amikor kitört a háború, rossz helyzetünk még rosszabbra fordult... Az apát kényszermunkára vitték, Anna nénire szakadt a temérdek gond. A nappalok az éjszakákba nyúltak, szőtt, font, piacra hordta a termékeket, mert kellett a pénz lisztre, burgonyára.- Amikor jött a bombázás, mindig a szomszédban levő óvóhelyre futottunk. Csak amikor együtt voltunk már, jutott eszembe, hogy a legkisebb a bölcsőben maradt - mesélte tovább Anna néni. - Futottam volna érte, de a szomszédok visszatartottak, mondván, ha valami bajom esik, ki neveli fel a nyolc kicsit. Sírtam, s mire felocsúdtam, az öt éves kisfiam cipelte a pólyás kistestvérét... 1949-ben a család nem bírta a nyomort és Szlovákiába települt. Három hónap után Devinská Nová Vés vált otthonukká, kaptak egy kis családi házat, a két szoba, konyha és egy tágas előszoba „... annyi szeretetet kaptunk, mint szerintem soha senki.“ (Gyökeres György felvételei) palotának tűnt mindannyiuknak. - Valamivel könnyebb lett az életünk-mondták a szülök.- A feleségem a gyerekeket mindig tisztán, rendesen járatta, szegény, menynyit hajladozott a teknő felett. Persze akkoriban nem gondolhattunk mosógépre, fontosabb dolgokra kellett a pénz. És én elég sokat betegeskedtem, így tulajdonképpen Annám húzta az igát.- Elmúltak a nehéz évek, s azt tiszta szívemből mondhatom, hogy jó gyerekeink vannak - ismételte beszélgetésünk alatt többször is Anna néni, majd a férjével együtt újból felidézték a tizennégy gyerek csínytevéseit. Fényképek kerültek az asztalra, természetesen nemcsak a gyerekeké, hanem a huszonnyolc unokáé és a három dédunokáé is.- Nics olyan nap, hogy valaki ránk ne nyitná az ajtót. Leggyakrabban a tizedik, Elena lányunk jön, de azok, akik más városokban élnek, hetente levélben érdeklődnek hogylétünk felöl. Szinte megrendelésre szólal meg a csengő, s hangos üdvözléssel Elena asszony érkezik.- Nekem volt a legnagyobb szám, mindig én morogtam a legtöbbet és az az igazság, hogy bizony szégyenkeztünk amiatt, hogy annyian vagyunk. De ugye, édesanyám, nagyon rosszak nem voltunk? - kérdezi kedvesen.- Nehezen éltünk, ajándékozás nálunk nem létezett. Minden pénz a megélhetésre kellett. No meg arra, hogy iskolába járhassunk. Jó tanuló voltam, s mindenáron egészségügyi nővér akartam lenni. Apám tiltakozott is, jól jött volna a keresetem, de én nem tágítottam. A gond csak az volt, hogy mikor tanuljak. Csak éjjel volt erre alkalom, persze nem szólhattam, hogy ébresszenek fel. Cselhez folyamodtam, az ágyhoz kötöttem a kezemet és amikor meg akartam fordulni, felébredtem és tanultam. A lányaim, ha nagyritkán szóba kerül az életünk, azt hiszik, kitaláltam az egészet. Hogy testvéreimmel Ibolyát, gyöngyvirágot árultunk, nyaranta pedig dolgoztunk, hogy könnyítsünk a többiek helyzetén? Hogy anyuka mindent pontosan elosztott? Máig sem értem, hogy tudott felnevelni minket. De soha nem kivételezett és annyi szeretetet kaptunk, mint szerintem soha senki... S mivé lettek a gyerekek? Érettségizett szakmunkások, tanítónők, egészségügyi nővér, szakácsnő és mérnöknö. Egymást segítették a tanulásban, erkölcsileg, anyagilag is.- Amikor a húgom befejezte a főiskolát és összejött a nagy család, szüléink szótlanul járták körbe az asztalt, amely mögött ültünk, nem szóltak egy szót sem, csak simogattak minket. Azután anyuka beteg lett, kórházba került. A sok szülés, a szoptatások, a nehéz élet, a gyenge koszt, s a kevés alvás kezdték ki egészségét. Az orvosok nem sok jóval biztatták, de édesanya felépült. Igaz, amikor vérre volt szükség, valamennyien adtunk.- Amikor beköltöztünk a városba, akkor már csak öt gyerekünk lakott velünk- váltott gyorsan témát Anna néni. - És azóta mindig akadt, aki szükségből nálunk lakott. Jelenleg a hatodik menyem van itt, míg nem épül föl a házuk. Most, hogy már kevesen vagyunk, rosszabb, mint valaha - zsörtölődött egy kissé Mihály bácsi. Csodálkozva néztünk rá. ezért kénytelen volt folytatni. - Állandóan arra kell gondolnunk, mi is van velük, hogy vannak az unokák. Amíg otthon voltak, tudtunk minden szusszanásukról...- Aki életet adott, tudja mit jelent anyának lenni. Tizennégy gyerekkel boldogulni, tisztességben felnevelni őket - igazán nem volt könnyű. De a tizennégy gyerek szeretete, sikeres életük feletti örömünk kárpótol mindenért - összegezi Anna néni, majd párjára néz, s a szülök arcán mosoly jelenik meg. PÉTERFI SZONYA Az utasok biztonságára vigyáznak Az állomásra öt irányból érkeznek a vonatok. Nyáron több mint nyolcvanezer ember fordul meg naponta az érsekújvári (Nővé Zámky) vasútállomáson, télen harmincezerrel kevesebb. Amint Ivan Simonfy főhadnagytól, a köz- biztonsági testület Örsének szolgálatot teljesítő tagjától megtudom, éjjel-nappal van mit csinálniuk.- Amikor este a városban bezárnak a vendéglők, a mértéket nem ismerő italozók az állomásra jönnek sörözni, s közben sokszor megbontják a közrendet - mondja a főhadnagy. - Tavaly például 112 személyt vittünk a kijózanítóba. Mivel a vasútállomáson nagy a forgalom, bűnözők is megfordulnak itt. A szóban forgó időszakban hét körözött egyént tartóztattunk le. Az órsparancsnok jobb keze gipszben van, de az irodájában találom. A kis kollektívát egy ember kiesése is nagyon megterhelné. Amikor megtudja jövetelem okát, szerényen elmondja, hogy semmi különöset nem tesznek, csak a kötelességüket teljesítik, és sok feladatot kell még megoldaniuk. Aztán előkerül a szolgálati napló és Melichar Klobucník százados megjegyzi.- Három segédrendőr egységünk van, amelyek segítik a munkánkat. Tagjaik évente átlagban háromszáz órát szolgálnak le. A legeredményesebb a második számú egység, amelynek parancsnoka Milan Drzík, s amely a segédrendőr egységek járási versenyében rendszeresen jó helyezést ér el. Aztán a naplót „vallatjuk“, amely elárulja, hogy mennyi apró- cseprő munkával kellett a múlt évben is megküzdeniük. így például több mint egy éve jelzések érkeztek, hogy a megőrzőben megdézsmálják az utasok pogy- gyászát. Piperecikkek, női fehér- • Ivan Simonfy neműk, óra, aranygyűrű tűnt el, de bizonyítani, tetten érni a tettest nem tudták, bár kitippelték a gyanúsítottat. Végül az egyik ottani dolgozót leleplezték. Az ügy bonyolultsága miatt csak húszezer korona körüli érték eltulajdonítását tudták rábizonyítani.- Egyik esetben egy átutazó magyar állampolgár jelentette, hogy ellopták 1700 forintját és 700 koronáját - szólal meg Visnyei Miklós főtörzsőrmester. - Elég jó személyleírást adott, hamar megtaláltuk a többszörösen büntetett fiatalembert. Mi sem természetesebb, tagadott. Végül a zoknijában találtuk meg a pénzt. A mi munkánkhoz türelem, nemegyszer találékonyság is kell, amelyet hosszú évek alatt sajátít el az ember. Egy másik esetben az országos spartakiádra utazó csoport taaiától az állomáson négyszáz koronát loptak el. Gyors tanácskozás következett s már mentünk is a tettesért a Tatra kávéházba. Még annyi ideje sem volt, hogy a második féldecit elfogyassza. Nagy terület az, amelyre felügyelnek, a személy- és a teherpályaudvar, számos üzemrészleg és üzem tartozik a körzetükbe. A közvagyon védelme egyik fő feladatuk. A segédrendörök segítségével ellenőrzik, hogy az érkező tehervagonokon rendben vannak-e a plombák.- A múlt évben a célállomásokról 23 bejelentés érkezett, hogy feltételezhetően a mi állomásunkon fosztották ki a vagonokat. Az egyik szállítmányból pl. 34 karton cseresznyepálinka hiányzott, de ennek elszállításához gépkocsira lett volna szükség. Ezt pedig észrevettük volna - állítja a parancsnok. Mindenre odafigyelnek, (gy nem kerülte el a figyelmüket, hogy az egyik vonatvezetó csaknem tízezer koronával károsította meg az iparvágányokkal rendelkező üzemeket. Az esetet az ügyészségnek adták át. Eredményesen nyomoztak egy ellopott bőrönd, óra, magnó és aranylánc ügyében is. A tolvajok kézre kerültek. Sok fáradságba került egy üzemi baleset kivizsgálása is.- Az egyik nap két kisgyereket hoztak be az őrsre, akik a bratislavai vonatról szálltak le - viszi tovább a szót • Melichar Klobuőník (A szerző felvételei) 1 Visnyei Miklós Milan Drzík ÚJ SZÚ 8 1986. II. 14
