Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-31 / 5. szám
0 Legutóbb Kertész Ákos Névnap címú színművében aratott sikert. Hogyan vélekedik eddigi szerepeiről?- Sok olyan emlékezetes szerepet kaptam pályám során, amelyeket újra szívesen eljátszanék. Ezek a szerepek többnyire olyanok voltak, hogy fiatalon kellett időseket játszanom. Akkor leginkább a külsőségek domináltak, most pedig a színészi játék kapna fontosabb funkciót. Sajnálom, hogy túl korán kényszerítettek rám egyes szerepeket. • Érez-e valamiféle átalakulást, változást színészi játékában, művészi kifejezési módjában?-Természetesen igen. Minél többet játszik a színész a színpadon, annál több tapasztalatot szerez. Ezek a tapasztalatok pedig módosítják, megváltoztatják és fejlesztik játékát. Hosszú évek és sok színpadi játék után a színész úgymond levetkőzi hibáit. A fiatal színésznek mindenekelőtt meg kell ismernie a színpadot, a színjátszás alaptörvényeit. A színészetben az a szép, hogy csapong- hat az ember fantáziája: egyik alkalommal lehet koldus, máskor király. Nagyon jó érzés játszani, mert érzem a közönség jelenlétét, szeretetét - ami a legfontosabb a színész számára. Nincs annál szebb, mint amikor a színész a színpadon megformál egy szerepet, s a nézőtéren tekintete találkozik egy néző tekintetével, amelyen látja, hogy együtt él a szíRopog József (Vig) és Németh Ica (Vígné) Kertész Ákos Névnap címú színmüvében. (Nagy László felvétele) Ropog József a csehszlovákiai magyar színjátszás kiemelkedő művészei közé tartozik. A Magyar Területi Színházhoz 1963. januárjában került. Első szerepét Dávid Teréz Az asz- szony és a halál című színművében játszotta, amelyben egy fiatal fiút alakított. Emlékezetes marad mint Ádám, Madách Imre Az ember tragédiája című drámájában. EGYÜTT KELL ÉLNI A SZEREPPEL Négyszemközt Ropog Józseffel, a Magyar Területi Színház művészével nésszel, a figurával. Jó érzés, amikor a színész hallja a telt nézőtér csöndjét. Két előadás soha sem lehet egyforma. A színészetet nem gépek csinálják - ezért jó, szép és változatos. • Ki a példaképe?- Színészi játékának természetességével és értékeivel Őze Lajos hatott rám. Nagyon sok szerepben láttam őt Érezhető volt, hogy bensőjéből, szívéből jöttek a szavak, a mondatok, a mozdulatok - minden. Hasonlóképpen kedvelem Szabó Gyulát. 0 Az ön beszédhangja rokonszenves. Miként vélekedik a rádiózásról, amely nyilvánvalón teljes mértékben a hangra épül?- Szeretek rádiózni, mert a rádió is ad egy lehetőséget arra, hogy az ember megint valami újat teremtsen. 0 Ismeretes, hogy aktívan filmez. Hogy érzi magát a kamera előtt? Szeret filmezni?- Függetlenül a rendezőktől és a szerepektől - szeretek forgatni, pedig a filmrendező a színészre olyan dolgokat is rákényszerít, amit a színész nem érez sajátjának. Lehet, hogy a néző ezt nem veszi észre, de ha szerencsém van látni egy ilyen alakításomat, azonnal észreveszem, hogy valami még hiányzik. Első filmszerepem eljátszása során meg kellett ismernem a film világát, a filmezés technikáját, belső életét. Természetesen a színpad - az élő színház - fontosabb. A színésznek a színpadon estéről estére együtt kell élnie a figurával, míg a filmben csak egyszer - és vége. • Szép sikert aratott nemrégiben a Névnap című komédiában, Vig Gusztáv szerepében.- - Nagyon jól érzem magam ebben a szerepben. Nem könnyű mai témájú darabban úgy játszani, hogy a néző magára ismerjen. Ebben a darabban éppen erről van szó. Nagyon őszintén kell játszani, nem szabad hazudni. 0 Mi foglalkoztatja most leginkább?- William Shakespeare Coriola- nus című drámájában Cominiust, a római sereg fővezérét alakítom. Szerepelek az új stúdiódarabban is, Ugo Betti Bűntény a Kecskeszigeten címú drámájában, amit nagy kedvvel csinálok. 0 És mi bosszantja a leginkább?- Vidéki előadásaink során a színészek számára nincsenek megteremtve az elfogadható munkakörülmények, amelyek között nyugodtan dolgozhatnánk. Mi lelkesen, boldogan megyünk, mert tudjuk, hogy közönséggel fogunk találkozni. Mégis olykor megkapjuk a pofonokat: az illetékesek nem teremtenek olyan feltételeket, hogy igazi, művészi produkciót lehessen létrehozni - amit a közönség joggal elvár. A közönség között - hogy nagyon finoman fejezzem ki magam - olykor „hangoskodó“ néző elgáncsolja a színészt, s akadályozza a többi nézőt is abban, hogy élvezze az előadást. TARICS PÉTER Világszínház ^ • A milánói prózai színhá^ zak műsora az új idényben is ^ két megbízható pilléren nyug- ^ szik: Shakespeare és Piran- ^ dello művein. És a harmadi- ^ kon, amely a szórakozást szol- ^ gálja. Goldoni vígjátékai van- i nak állandóan műsoron. Ez vo- ^ natkozik a Teatro Manzoni, § a Piccola Commedia, valamint $ a Teatro dell’Elfo músorpoliti- | kájára. s Külön fejezet azonba a két í; és félmillió lakosságú lombard ^ főváros művészeti életében ^ a Piccolo Teatro. Nemzetközi $ hírnevét annak köszönheti, § hogy a hagyomány ápolásán ^ kívül jelenkori, sőt jövőbe mu- § tató, merész kísérletekre is ^ vállalkozik. Különösen azért $ irányul rá ebben az idényben ^ a figyelem, mert a Piccolo Te- ^ atro fennállásának negyvene- § dik évfordulóját ünnepli. Igaz, ^ a jubileum dátuma csak 1986. ^ május 14-e, de ehhez igazo- ^ dik az egész idény programja. ^ Ráadásul a jubileumra elké- ^ szül az új színházi főiskola, ^ a Teatro Studio épülete is, ^ amelynek az oktatáson kívül ^ külön funkciója a modern kez- 5; deményezések felkarolása. $ ^ A főszereplő természetesen ^ Giorgio Strehler, .aki Paolo ^ Grassival a színházat alapítot- ^ ta, és kisebb-nagyobb meg- ^ szakításokkal a Piccolo Teatro $ műsorpolitikáját irányítja. De ^ rendezőként is a színházi élet ^ élvonalába tartozik már szinte ^ ifjúkorától kezdve (1921-ben ^ született). Genfben mutatko- ^ zott be először T. S. Eliot Gyil- \ kosság a katedrálisban, azután ^ Camus Caligula című művé- nek színrevitelével. ^ A jubileumi évad műsorát ^ elsődlegesen Majakovszkij, ^ Büchner, Goethe (a Fausttal), ^ Strindberg, Giraudoux és Bek- ^ kett művei alkotják, de színre ^ kerülnek olyan darabok is, mint ^ például Federico García Lorca ^ eddig ismeretlen, El publico cí- í; mű müve. Egyéb közös ren- ^ dezésekre és vendégszereplé- $ sekre is sor kerül. «• N em tudom, hogy az újságolvasók, vagy a színházlátogatók közül há,- nyan ismerik Czímer József nevét. Csak gyanítom, hogy kevesen! Pedig Czímer József a felszabadulás utáni magyar színjátszás egyik jelentős egyénisége, igaz, nem színész. És nem is rendező, sőt mégcsak színigazgató sem. Dramaturg. E megnevezés, e mesterség bizonyára még a rendszeres színházbajárók között is sokak fülében rejtélyesen cseng. Ha pedig olykor-olykor színlapokon találkoznak vele - mert még mindig nem mindegyik tünteti fel a dramaturgot -, általában átsiklanak fölötte. Ki is hát a dramaturg? Az 1969-ben megjelent Színházi Kislexikon szerint ,,irodalmilag és esztétikailag képzett színházi szakember, a színház állandó alkalmazottja, az igazgató művészeti tanácsadója. Feladatkörébe tartozik a beküldött színdarabok lektorálása, elutasító v. elfogadó véleményezése, szükség esetén átdolgo- zási javaslat készítése, a dr. íróval való együttműködés a színre kerülő darab végső szövegének kidolgozásában, továbbá a színpadi szempontok érvényesítése. Feladata a műsorterv kidolgozásában való közreműködés, a műsorfüzetek szerkesztése, írók felkérése új dr. írására, és munkájuk szakszerű segítése is.“ E meghatározásbóri kitűnik, hogy a dramaturg meglehetősen sokrétű feladatkörrel rendelkezik, s kevés képzelóerővel az is nyilvánvaló lehet mindenki számára, hogy bár sokféle jelzővel illethetjük ezt a mesterséget, kényelmesnek vagy éppenséggel népszerűnek aligha nevezhető. Nemegyszer ugyanis afféle szükséges rossznak tekintették, s tekintik még ma is a dramaturgot, aki kotnyelességé- vel csak megnehezíti színigazgatók, rendezők, színészek, írók dolgát, s ügyszeretetéért, a dráma, a színház és a közönség érdekeinek védelméért könnyen ajakbiggyesztéssel vagy lekezelő mosollyal fizették ki őket. Feltehetően a dramaturg munkájának ilyetén megítélése magyarázza a századunk színházművészetét megújító Max Reinhardt elismert dramaturgjának, Arthur Kahanénak Czímer József által is idézett keserű kifaka- dását: ,, Színművésznek születik valaki. Rendezőnek kiképzi magát. Főrendezőnek felküzdi magát. Igazgatónak kinevezik. Dramaturgnak kárhozik.“ Ilyen körülmények között érthető, hogy jobb, ha minden dramaturg azzal a nevezetes felismeréssel kéz 1i pályáját, . amellyel Czímer József is kezdte a magáét az ötvenes évek elején: ,,ha én nem tudok rangot adni a szakmának, a szakma nem ad rangot nekem.“ S vajon mivel adhatja meg egy dramaturg a szakmának ezt a rangját? Czímer József Függöny nélkül címú legújabb, afféle dramaturgi önéletrajznak is tekinthető könyvéből egyre világosabbá válik számunkra, hogy a következőkkel: biztos alapokon nyugvó tudással és nyelvek ismeretét sem nélkülöző, széles körű és naprakész tájékozottsággal, tántoríthatatlan lényeglátással és a higgadt elemzés készségével, példát mutató erkölcsi tartással és a munkája iránti mélységes alázattal. Vegyük csak sorjában, ám hátulról haladva visszafelé ezeket a tulajdonságokat. Az alázat ugyanis, meggyőződésünk szerint, mind közül a legfontosabb, mivel nélküle az előzők sem szerezhetők meg. Az alázat - de nem a megalázkodás! - drámával, színházzal, közönséggel szemben."... A dramaturg a színházban - mondja Czímer József - olyan nulla, amelynek önmagában nincs is értéke. Az értéke attól függ, milyen számjegy áll előtte. Minél magasabb számjegy áll előtte, annál többet ér, de az előtte álló számjegynek is megtízszerezheti az értékét.“ Es ennek a számjegynek a magassága a felsorolt tulajdonságoktól (is) függ. Az erkölcsi tartás, talán ezt se kell bizonygatnunk, megint csak befolyásolhatja, sót, esetenként semmissé is teheti az említett minőségeket. Czímer Józsefet is arra késztetik a tapasztalatai, hogy leírja: ,,a dramaturg a társadalom gerince. Ha megtörik a dramaturg gerincét, a társadalom gerincét törik meg.“ Az elemzőkészség és a lényeglátás nélkül a dramaturg munkája legelemibb követelményének nem tudna eleget tenni: az adott színmű, s a színműbe foglalt konfliktusok, valamint az általuk megszólaló társadalmi, erkölcsi és egyéb kérdések felszínén maradhatna csupán. A tájékozottság és a tudás pedig olyan páncéllal vértezik fel, mely érvekkel nem sebezhetővé teszi öt. „...a színpad színpad, és semmi más“ - csak ennyi, s nem több a dramaturg igazsága, sugallja Czímer József. Igaz, ennél nem is kell és nem is lehet több. A színpadtól nem várhatunk el mást, s ha ennyit megkapunk, a legtöbbet kapjuk meg tőle. Egy sajátos, öntörvényű világot, mely fel- és megismerhetöbbé teszi az embert. S hogy időnként kétségbeesetten kongatjuk a vészharangot, mert úgy véljük, a színház válságba került? Az egésznek alig van valami jelentősége. Czímer József hivatkozik egy Sorcey nevű francia szerző 1881-ben megjelent hétkötetes munkájára, mely 1768 és 1880 között csupán Franciaországban tizenkét olyan művet nevez meg, amelyek már címükkel is a színház hanyatlását, válságát panaszolják. Ne sajnáljuk a felsorolástól a teret, s az érdekesség kedvéért vegyük szemügyre őket: Névtelen szerző: A színház hanyatlásának okai (1768), Névtelen szerző: A színház hanyatlásának okai (1771), Cailhava: A színház hanyatlásának okai (1807), Robillot: A drámai művészet és a színház hanyatlásának okai (1828), Vallier: Mi az oka, hogy a színház és a dráma egyre inkább hanyatlik (1841), Victor: Minek tulajdonítható a francia tragédia hanyatlása (1842), Mariéna: A drámai művészet süllyedése (1849), Montégut: A színházak hanyatlása (1860), De Sacy: Interpelláció a dráma hanyatlásáról (1866), Névtelen szerző: A színházak hanyatlása és hogy lehetne megállítani (1871), Gérard: Vészkiáltás a dráma megmentése érdekében (1876), Laforest: Meg kell menteni a színházat (1880). És azóta pedig már minden bizonnyal több könyvtárat is megtöltenének ezek a munkák. ,,A színház tehát kétszáz éve egyfolytában hanyatlik“- nyugtázza Czímer József, majd felteszi a kérdést: ,,Hogy lehet az, hogy ezt a közönség nem veszi észre? Lehet, hogy nem olvassa ezeket az írásokat?“ De nem késlekedik a válasszal sem, amit nyugodi lélekkel mi is elfogadhatunk. ,,Az igazság azonban az - írja -, és ezt tükrözi a válság folytonos emlegetése, hogy a színház szakadatlan változások közt fejlődik. “Nem utolsósorban az olyan dramaturgoknak köszönhetően is, amilyen ennek az olvasmányos, őszinte és minden sorában személyes hitelű könyvnek a szerzője. Amely nemcsak a színházzal szorosabb kapcsolatban levőknek nyújt támaszt, s jelent okulást, hanem bárkit képes lenyűgözni, aki csak a kezébe veszi. S amely egyaránt szolgálja a színházat és a közönséget is. TÓTH LÁSZLÓ Színház és közönség szolgálatában Czímer József: Függöny nélkül ÚJ SZÚ 14 I 1986.1.31.
