Új Szó, 1986. december (39. évfolyam, 283-308. szám)
1986-12-05 / 287. szám, péntek
új szá 7 % * 1986. XII. 5. KIHIRDETTÉK AZ ÉV LEGJOBB HAZAI SPORTOLÓIT Pribilinec és az üldözéses kerékpárcsapat (Munkatársunk, URBÁN KLÁRA telexjelentése Li- berecből) - Az év legjobb hazai sportolói hagyományos ankét eredményeit ezúttal Liberecben, a 100 000 lakosú észak-csehországi városban hirdették ki. A versenyzőket délelőtt a városi nemzeti bizottság képviselői fogadták, majd 17.00 órai kezdettel a helyi szakszervezetek házában ünnepélyes műsor keretében került sor a díjak átadására. Az ankéton, amelyen 149 sportújságíró adta le szavazatát, 39 versenyző szerzett pontot. A legtöbbet a 20 kilométeres gyaloglás stuttgarti Európa-bajnoka, az egyórás táv világcsúcstartója, Jozef Pribilinec gyűjtötte: 1234-et (63 első, 36 második és 18 harmadik hely). Mögötte a tavalyi év legjobbja, a műrepülő összetett világbajnok Petr Jirmus, a harmadik helyen pedig a kerékpár- labdázás világbajnokai, Jan és Jindrich Pospíšil végzett. Csapatban a világbajnoki címet nyert üldözéses kerékpárosoké lett a trófea. A 28. alkalommal rendezett ankét eredménye: 1. Jozef Pribilinec (1234 pont). 1960. július 6-án született. Egyesülete az ASVŠ Dukla Banská Bystrica, edzője Juraj Benőik. Az idei, stuttgarti Európa-bajnok- ságon aranyérmet nyert a 20 km- es gyaloglásban, s ö tartja a gyaloglás egyórás világcsúcsát is. 2. Petr Jirmus (991). 1957. december 26-án született České Budéjovicében, az SVŐ Svazarm Praha tagja. A mürepülés történetében ó az elsó versenyző, akinek sikerült megvédenie világ- és Európa-bajnoki címét is. Az idén Angliában aranyérmes volt az összetettben, a szabadgyakorlatokban, a kötelezőkben pedig bronzérmet nyert. 3. Jan és Jindrich Pospíšil (700). Jan 1945. április 25-én született Brnóban, érdemes sportmester. Jindrich 1942. március 23-án született, nős, érdemes sportmester. Közösen 18 világbajnoki címet szereztek kerékpárlabdában és legalább ugyanennyi csehszlovák bajnoki elsőséget. 4. Jozef Sabovčík (600). 1963. december 4-én született Bratislavában, a Slovan Bratislava tagja. Az idei Európa-bajnokságon megvédte címét a férfi műkorcsolyázásban. 5. Vitézslav Voboril, Roman Ŕehounek (511). Vitézslav 1963. szeptember 28-án született, s a Favorit Brno versenyzője. Roman 1961. november 27-én született, az ASVŠ Dukla Bratislava sportolója. Colorado Springsben sikerült megvédeniük világbajnoki elsőségüket. 6. Miloslav Bednarik (502). 1965. január 30-án született és az SVŠ FMV RH Praha versenyzője. Sportlövő világbajnok, tagja a világcsúccsal aranyérmet nyert csapatnak. 7. Olga Charvátová (435). ÖKÖLVÍVÁS Rangadók előtt (zsi) - Szombaton és vasárnap a 7. forduló mérkőzéseivel folytatódnak a küzdelmek az I. ökölvívóligában. Ezután majd kéthónapos szünet következik a.bajnokságban, a visszavágó sorozat első fordulójára 1987. január 24-25-én kerül sor. Két rangadó is lesz e hét végén az élvonalban. A listavezető és veretlen Úsii a harmadik helyezett Dubnica oroszlánbarlangjában lép szoritóba, ahol döntetlen körüli eredmény várható. Az RH legutóbb hazai környezetben nagy meglepetésre csak üggyel-bajjal szerezte meg a két pontot az újonc Déčin elleni összecsapáson (12:8). Most jóval többre lesz szükség a veretlenség megőrzéséhez. Óriási érdeklődés előzi meg a második helyen tanyázó Spartak Komárno galántai (Galanta) vendég- szereplését. Minden bizonnyal telt ház fogadja majd vasárnap délelöt 10.00 órakor a ringbe lépő öklöző- ket. A hazaiak legutóbb Martinban 14:6-ra kikaptak, a komáromiak (Komárno) pedig hazai szorítóban 2000 néző előtt drámai csatában 12:8-ra verték a tavalyi ezüstérmes Dubnicát. A galántaiak ha veszítenek, nehéz helyzetbe kerülnek, ugyanis az első fordulóban hiába győzték le 12:8-ra az US Prahát, mert Bihary és Koller jogtalan szerepeltetéséért a szövetség döntése értelmében a prágaiak nyertek 20:0-ra. Paszterkóék győzelmük esetén akár az élre is kerülhetnek! Nem akármilyen tétje van tehát az OSP-Spartak összecsapásnak A 7. forduló párosítása - szombat, 14.00: Déčín - Olomouc, vasárnap, 10.00: Galanta - Komárno, Dubnica - Ústí, US Praha - Martin. A bajnokság állása: 1. Usti 2. Komárno 3. Dubnica 4. Olomouc 5. Martin 6. US Praha 7. Galanta 8. Déčín 6 4 2 0 76:44 1C 6 4 1 1 74:44 9 6 3 2 1 70:50 8 6 3 1 2 58:62 7 6 2 2 2 64:56 6 6 2 1 3 68:52 5 6 1 1 4 40:80 3 6 0 0 6 26:92 0 SPORTHÍRADÓ • Elutazott Moszkvából a szovjet jégkorong-válogatott, amely holnap Bernben előkészületi mérkőzést játszik Svájccal. • Dinamó Kijev - Sahtyor Do- nyeck 4:1 - a szovjet labdarúgó-baj- nokságban Az elsőség sorsa a vasárnapi Kijev-Dinamo Moszkva találkozón dől el. Az európai kosárlabda kupákban a következő eredmények születtek- férfiak, BEK. Orthez - Milano 75:73 (33:36), Cibona - Pessaro 123:99 (70:34), KEK: Badalona - Villeurbanne 98:83 (49:40), Koracs Kupa: Sibenik- Cantu 78:107 (35:42), Limoges - Leningrád 104:75 (45:41), Barcelona -Antibes 107:73(51:36), Mariendenne- Torino 97:92 (41 40), Partizán Belgrád - Zaragoza 100:97 (52:45), Caser- ta - Challans 88:70 (34:34), Titograd- Madrid 94:108 (44:53). Nők, BEK: Vicenza - Kolozsvár 80:40 (36:23), Ronchetti Kupa: Tuzla - VŠ Praha 81:90 (33:36), Jlubljana - Lok. Szófia 89:84 (50:42), Milano - Tungsram 95:60 (53:31), Kremikovci - Ferrara 73:66 (40:38). • Svájc olimpiai válogatottja- Franciaország 9:1 (3:0, 4:0, 2:1)- előkészületi jégkorong-mérkőzésen. 1962. június 11-én született a VŠ Praha tagja. Az alpesi sí Világ Kupa 1985-86-os idényében a negyedik helyet szerezte meg. 8. Petr Kűrka (388). 1960. október 24-én született, az SVŠ FMV RH Praha versenyzője. Sportlövő világbajnok, a kisöbű sportpuska világcsúcstartója (3x40 lövés), a világrekordot tartó aranyérmes csapat tagja. 9. Jindrich Panský, Marie Hrachová (361). Jindrich 1960. július 29-én született, a Sparta Praha egyesületében asztaliteniszezik. Marie 1963. november 12- én született, s a TJ Vítkovice sportolója. Az idei prágai asztalitenisz Európa-bajnokságon aranyérmet nyertek a vegyes párosban. 10. Josef Pavlata (355). 1957. november 15-én született, az ASVŠ Dukla Liberec sportolója. Az ejtőernyőzés abszolút világbajnoka. A törökországi vb-n további két ezüstérmet nyert. A három legeredményesebb csapat: 1. A világbajnok üldözéses kerékpározók: Svätopluk Buchta, Teodor černý, Pavel Soukup, Aleš Trčka (440 pont). 2. Csehszlovákia női teniszválogatottja (223). 3. Csehszlovákia női kosárlabda-válogatottja (141). Három nap alatt két forduló Két fordulóra is sor kerül a hét végén az I. jégkorong-ligában. Ezután több mint egyhónapos szünet következik a bajnokságban. A válogatott ekkor két előkészületi találkozót játszik Finnországgal, majd részt vesz Moszkvában a hagyományos Izvesztyija Kupán, s végül ott lesz Kanadában a Calgary Kuqán. A HÉTVÉGE MŰSORA - 24. forduló, péntek, 17.00: Gottwaldov - Plzeň (az előző találkozókon 2:3, 2:5, 3:3, játékvezető Gottwald), Košice - Vítkovice (2:4, 7:4, 3:1, Lipa), 17.30: Pardubice - Litvinov (4:3, 5:6, 1:7, Šubrt), Brno - č. Budéjovice (1:3, 3:3, 4:1, Vrábel), Jihlava - Slovan (3:4, 3:4, 3:2, Jirka), Sparta - Trenčín (7:1, 6:2, 4:1, Adam). 25. forduló, vasárnap, 17.00: Vítkovice - Sparta (6:2, 0:3, Šutka), Gottwaldov - Brno (1:3, 1:5, Pékný), 17.30: Litvinov - Trenčín (2:5, 2:3, Aíha), Slovan - Pardubice (2:10, 3:4, Adam), Č. Budéjovice - Jihlava (2:5, 3:0, Pe- terčák), Plzeň - Košice (3:2, 3:2, Brada). (sr) % L Jozef Pribilinec (jobbról) lett Csehszlovákia lója idei legjobb sporto- (Vojtíšek-felv.) A SÍIDÉNY ELŐTT Folytatni a hagyományt (ČSTK) - Lassan teljes ütemben beindul a síidény. Egyelőre még hóhiány van a legtöbb helyen, de a versenyzők már befejezték az alapozást, készülnek a nemzetközi seregszemlékre.- Az elkövetkező idényt nagyon komolyan vesszük, mert a sportolók számára fölöttébb igényes lesz - mondotta Jaroslav Potméšil szövetségi edző. - A hagyományoknak megfelelő eredményeket akarunk elérni a világversenyeken. Tulajdonképpen félúton vagyunk, az 1988-as calgaryi olimpiára való felkészülésben és kezdjük a második szakaszt. Tavaly a világversenyeken öt érmet és 28 pontot szereztünk. Ezek után úgy tűnhet: a kitűzött célunk (három olimpiai érem és 21 pont) könnyen elérhető. Reményekre jogosít bennünket, hogy az északi számokban versenyzőink lépést tartanak a világ élmezőnyével, az alpesi számokban tehetséges fiataljaink vannak. Főleg a fiúk között. Összehasonlításképpen: az 1985-ös junior világbajnokságon a mieink csütörtököt mondtak, tavaly viszont már aranyérmeket szereztek. Nem biztos, hogy ez Cal- garyban jelent majd valamit. A fiataloknak olyan színvonalat kellene elérniük, amilyet Gantnerová, Charvátová és Zeman képviselt. Arról van tehát szó, hogy az ifjúsági és junior korban kiváló versenyzőink képességeit „átmentsük“ a felnőtt korra. Még “mindig emlékezetünkben él az 1984-es szarajevói olimpia, ahol Csehszlovákia érmeket szerzett síelésben. Mára csak a tapasztalatok maradtak: a két évvel ezelőtti csapat nagyszerű és egységes kollektívát alkotott; kiváló egyéniségekkel, olyanokkal, akik emberileg is kitűntek. Például Gantnerová, Jeriová, Charvátová, Ploc. Példaképül szolgáltak a kollektíva többi tagjának. Ilyen fejlett közösséget alkottak a futónök, az alpesi versenyzők és a síugrók.- A válogatott csapatok összetétele gyorsan változott, ám a hozzáállás nem állt ezzel arányban. Az edzők is megmaradtak a régi módszereknél, ezek azonban már elavultak - mondotta Potméšil. Sok mindenen kellett változtatni, š csak az idei tél mutatja meg, hogy milyen eredménnyel. Ennek alapján döntenek az olimpiai részvételnél számításba jövő sízők felkészítéséről, hogy a kitűzött célt elérhessük. A tavalyi eredmények alapján a következők lettek az olimpiai keret tagjai - A- kategória. Bečváŕ Klimková, Ploc, Parma, Dluhoš. Optimális feltételeket biztosítanak a B-kategória tagjainak is. Havrančíková, švagerko, F. Repka, L. Medzihradská. Számításba jönnek még: Korunka, Lichoň, Balážová, Klingerová, Podzimek, Slušný, Polák, Jurko, A. Bíreš. Hogy milyen messze vannak a calgaryi kiküldetéstől, azt a most következő idényben kell igazolniuk. • LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT: Magyarország - Egyesült Államok 30:15 (13:4), legeredményesebbek: Elekes és Nyári 6-6 - a Hollandiában folyó 9. női kézilabda-világbajnok- ságon. ÚJ SZÓ az 50. játékhét SAZKA-mérközéseire (1-3. jégkorong SZNL I, angol labdarúgó divízió): 4-13. 1. Ekonóm-Zvolen 2 2. Michalovce-L. Mikuláš 1 3. Martin-Poprad 1 4. Aston Villa-Manchester U. 2, 0 5. Líverpool-Chelsea 1 6 Luton-Everton 2, 0 7 Manchester C-West Ham 1,0 8. Newcastle-Nottingham 0, 1 9. Norwich-Arsenal 2 10 Queen’s Park-Charlton 1 11. Southampton- Coventry 0 12. Tottenham-Watford 1 13. Wimbledon-Sheffield 0 Örökös körforgásban Nem könnyű élsportolónak lenni. Ezt már olyan sokan és sokszor elmondták eddig. Az előbbi kijelentéssel most nem a véget nem érő edzésekre, a felkészülés viszontagságaira gondoltunk. Arra, hogy egy-egy Európa- vagy világbajnok a verseny után talán még elfoglaltabb, ilyenkor sem igen akad szabadideje, amelyben ahhoz kezdene végre, amit szeretne, amire vágyik. Elnéztük legjobb versenyzőinket, amint a libereci Arany oroszlán Szállóban az ünnepélyes eredményhirdetésre gyülekeztek. Egyik innen, másik onnan érkezett - rohanva. Jozef Pribilinec csak későn este futott be húga társaságában. Nagy megkönnyebbülésünkre, mert a rendezők csak az ünnepség délelőttiére várták. Alig ült le az asztalhoz, hogy végre megvacsorázzon, a tévések máris megrohamozták, s nehogy unatkozzék, egyik újságíró a másikat követte. „Hetek óta így megy ez - panaszolta Juraj Benőik edző - egyik találkozó vagy beszélgetés a másikat éri. Kellemes érzés az embernek, hogy érdeklődnek iránta, mindenütt a középpontban áll, ám a munka szempontjából csöppet sem előnyös. Mert az edzés minden napra pontosan ki van centizve. És bármi legyen, nem maradhat el, ellenkező esetben jövőre már biztosan nem találkozunk ezen az eseményen“. Liberecben sem szünetelt gyalogló Európa-bajnokunk munkája: reggel korábban kelt a többieknél, hogy mire a reggelihez leül, már tizenöt kilométert megtegyen. Ez a napi ,,kis fejadag“. A többieknél is hasonló a helyzet. Egy röpke szobavizit a szállóban, s máris rohanás a helyi Colosseumba, a Lokomotíva sportegyesület tagjaival rendezett beszélgetésre. Pribilinec, Jirmus, Charvátová és néhányan még hiányoznak. Ók csak később értek a helyszínre. A beszélgetés kicsit nehezen indul: a fiatalok egymásnak suttogják, mire kíváncsiak. Karel Malina, a Csehszlovák Rádió ismert sportriportere segíti át a közönséget a kezdeti lámpalázon. Aztán már záporoznak a kérdések. A fiúk - mert a gyengébb nemet az elején csak Agneša Búrilová, Jozef Sabovčík edzője képviseli - nemcsak sportáguknak, de a mókának is mesterei. Csak Sabovčík komor. Nem csoda: egyenest a prágai kórházból érkezett. Kedden derült ki ugyanis, hogy a napok óta fájó térde (ugyanaz, amelyet a vb után mütöttek), ismét operációra szorul. Ki ne keseredne el ilyen hír hallatán? ,,Nem indulhatok az Universiadén, s ki tudja, korcsolyázhatok-e még valaha...“ - kesereg Sabovčík. Bíztatni próbáljuk, de valamennyien érezzük, hiábavaló. Ha majd megint jégre léphet, akkor vigasztalódik igazán. A többiek vidámabbak, Voboril és Ŕehounek, a kétüléses kerékpár világbajnokai, Bednárik és Kűrka sportlövészek - mellesleg ők is világbajnokok Pavlatához hasonlóan. Az ejtőernyőzés férfias, de nem mindennapi sport, valljuk be, a törökországi világbajnokságról alig-alig érkeztek hozzánk hírek, így nem csoda, hogy a hazatérő csapatot, élén az újdonsült világbajnokkal senki sem várta a bratislavai repülőtéren. Mindig is csodáltam az ejtőernyősöket, a műrepülóket. Bátorságukért, határozottságukért. Ahányszor csak láttam gyakorlatukat, azon izgultam, mi van, ha hiba történik, mondjuk, ha nem nyílik ki az ejtőernyő. ,,Két ernyőnk van - árulja el a világ legjobbja -, ha az egyik nem működik, olyan hatszáz méterre a földtől kinyitjuk a másikat. Ha meg az is fölmondja a szolgálatot, akkor minden egyszerű.S mi van, ha mindkettő egyszerre nyílik? ,,Az sem kellemes, mert összegabalyodik, s lényegében egyik sem nyílik ki teljesen“. Jaroslav Prikryl, Petr Jirmus edzője bólogat. A két légisport képviselői közelállnak egymáshoz. ,,A műrepülőknek is két ejtőernyőjük van, de mi jobb szeretjük, ha nem kell azokat használni“. Az asztalnál ülő műkorcsolyázók, sportlövők és kerékpározók figyelmesen hallgatják társaikat. Elvégre most legalább ók is belekukkanthatnak más sportágbeli társaik életébe. Hisz erre máskor úgy sincs alkalmuk, idejük... (uk)