Új Szó, 1986. december (39. évfolyam, 283-308. szám)
1986-12-24 / 303. szám, szerda
Ünnep a családban i c?/# i KJ in LSKj! luvaiyuai i V*yur OVIIOK TeiV A LEGSZEBB AJÁNDÉ! A gyermek életében különösen fontos szerepet tölt be a családi ünnepek hagyománya: a születés- és névnapok, a télapó, a karácsony, a húsvét és a család egyéb jeles napjainak megünneplése. Fontos, hogy már a külsőségekben is bizonyos hagyományok alakuljanak ki. A gyerek számára az ismétlődésnek, a mindig úgy csináljuknak fontos szerepe van, mert szereti az állandóságot, a kiszámíthatóságot, nála egy kicsit ez is hozzátartozik a biztonságérzethez. Hagyomány lehet, hogy a családi ünnepeken mindenki a legszebb ruháját veszi fel, mintha vendégségbe indulna. A szépen megterített asztal, a szép abrosz, a szalvéták, a szebbik étkészlet, a csillogó evőeszközök, esetleg valami hangulatos megvilágítás, gyertya, fali hangulatlámpák bekapcsolása, mind olyan apró jegyek, amelyek a gyerek számára emelik az esemény varázsát, amelyek feledhetetlenné tesznek egy-egy családi ünnepet. Hogyan ünnepeljünk? Vegyük először sorra a születés- és névnapokat. Mikor a kicsi betölti az első életévét, akkor vásároljuk neki az első tortát, ragasszuk rá az első gyertyát. A kicsi már körbetotyog, belekapaszkodik az asztalba, és tágranyílt szemmel figyeli az égő gyertyát és a tortát. Még semmit sem ért az egészből, a gyertyát se nagyon tudja elfújni, de az ölelésből, a kedves szavakból biztosan megérzi, hogy szeretik és mindezzel neki akarnak kedveskedni. A tortát is többnyire a szülők eszik meg, mert belenyal és fintorog tóle. A második születés- és névnapján sem sokat ért még a ceremóniából, de a gyertyát már élvezettel fújja el. Többször meg kell gyújtani neki, a torta is ízlik már, s ha nem vigyázunk, elcsapja vele a hasát. A harmadik életév már nagy esemény a gyerek életében. Ezt már várja, kérdezgeti, mikor lesz ő már hároméves, mert akkor átkerül az óvodába, amely számára olyan érdekes, nagyos dolog. Már két és fél éves korától rendszeresen kérdezgeti, mennyit kell még aludni. A háromgyertyás tortát már nagy öntudatosan szemléli, s mondja, hogy most van a szülinapja, három éve született. Persze, idóérzéke még nincs, még igen kis időközben tud csak gondolkodni, de ez az az idő, amikortól tudatosan be lehet kapcsolni a család érzelmi rendszerébe, amikor nemcsak vár, de nyújtani is tud a többieknek. Erre a harmadik születésnapra már meg lehet hívni a szűkebb család tagjain kívül a gyerek pajtásait is. A velünk egy házban lakó ismert gyerekeket, óvodás társait. Fiunk, lányunk öröme megsokszorozódik, ha nemcsak felnőttek között, de társai körében ünnepelhet. Szokás az is, hogy az óvodába egy doboz csokoládés kekszet, vagy más finomságot visz be az apróság, és őt köszöntő társait megkínálja. Ettől az örömtől se fosszuk meg gyermekünket. Érdemes lenne egyszer megnézni, milyen büszkén alakítják ilyenkor a házigazdát. N em árt néhány szót az ajándékok értékéről sem ejteni. A gyerekeknek ebben a korban semmit sem mond, ha eláruljuk, hogy mennyi pénzt adtunk ki a holdjáró autóért, vagy a kisbicikliért. Azt sem érzékelik, ha azt mondogatjuk, hogy ez bizony drága volt, vigyázz rá nagyon. A gyerek nem a drága játéknak, ajándéknak örül, hanem annak, amivel eltaláltuk titkos vagy kimondott vágyát, amit már régóta szeretett volna megkapni. S tegyük hozzá, amivel jól tud játszani, tehát életkorának megfelelő a játék. Tehát szerete- tünknek egyáltalán nem fokmérője a gyerek számára, ha sok pénzt adtunk ki az ajándékra. Ezzel legfeljebb csak a rokonok, ismerősök elismerő vagy irigy pillantásait sikerül kiváltanunk. A másik dolog, az ajándékért ne várjunk semmit cserébe. Ez egyszerűen szeretetünk megnyilvánulása, s nem csereüzlet. Ne mondjuk azt, hogy látod, mit vettem neked, s te mégis szófogadatlan vagy... és hálát se várjunk érte. A gyerek számára természetes minden ajándék, s eszébe se jut, hogy neki ezért valamit nyújtani kellene. Hisz a szeretet, a jó kapcsolat, de a szófogadás is a gyerekekkel való harmonikus együttlétünk eredménye, ezt nem lehet megvásárolni. Bár kétségtelen, hogy az ajándékok, az apró figyelmességek is a szeretet megnyilvánulásai. A gyerek 3-4 éves korára megszokja, hogy az esztendő néhány napja különleges fontossággal bír a család számára. Öt is ünnepük, de szüleinek is megvannak a nevezetes napjai. Úgy két és fél éves koráig semmit nem ért abból a gyerek, hogy anyuka miért vásárolt mondjuk egy vaskos könyvet, miért köti át egy színes szalaggal, miért titokzatoskodik, mikor apu hazajön, s hívja őt is, hogy adjon egy nagy puszit, mert apunak szülinapja van. Valóban, ebből semmit nem ért, de abban szívesen részt vesz, abban a kedves, meghitt pillanatban, ami a számára legkedvesebb két ember között zajlik. Hároméves kora táján már együtt lehet vele megvásárolni a másik szülő számára az ajándékot, kikérni a tanácsát, aztán együtt rejtegetni, titokzatoskodni, hogy idő előtt a meglepetés ki ne derüljön. Ebben a korban a kicsi már maga is készíthet valami apró meglepetést. Persze, nem a boltban vásároltat, mert 3-4 éves korban még nem adunk pénzt a gyerek kezébe. De rajzolhat valami szépet, készíthet könyvjelzőt, kivághat, kiszínezhet egy-két apró figurát. Ebben a tevékenységében ugyanis az a lényeg, hogy megérzi azt az örömöt, ami a másnak szerzett kedveskedésben rejlik. Ugyancsak lehet kedves meglepetés, ha köszöntő verset vagy éneket tanul be. Persze, ebben a korban ez mindig közös készülődés a másik szülővel, de jó iskola arra, hogy a szeretett emberek iránti figyelmességet megtanulja. A télapó a gyerek ünnepe. Van egy érdekes tulajdonáguk a gyerekeknek, tökéletesen bele tudják magukat élni valamibe, miközben tudják róla, hogy a valóságban nem így van, csak mese. Nos, a télapóval is így van. Hadd pucolja a gyerek a cipőjét, hadd tegye ki este az ablakba, hadd ébredjen reggel azzal az izgalommal, hogy vajon mi van a cipőjében, akkor is, ha pontosan tudja, hogy az ajándékokat mi tesszük oda, mikor már elaludt. Képzeljük el, milyen illúziórontó lenne, ha szatyrunkból kikandikálna egy csokitélapó, s ezt átnyújtanánk fiunknak azzal: ezt hozta neked a télapó. S ezeknek az aján- dékozásos közös családi ünnepeknek is az a titkuk, hogy meg kell hagyni a játék, a titokzatosság izgalmát, örömét. Nem szabad profánul elrontani, már csak a gyerek kedvéért sem, aki számára a ceremónia a legizgalmasabb dolog, és az ünnepben is egy nagy közös játékot lát, amikor a felnőttek is egy kicsit gyerekek leszrrek. Amikor el lehet térni a hétköznapitól, amikor többet megengednek, amikor mindenki vidám, felszabadult, olyan, amilyennek minden nap szeretne látni bennünket a gyerek. S a gyerek számára jó játék, ha együtt díszítheti fel a karácsonyfát a szüleivel. Jó játék, ha valami titokzatosság történik bent a szobában, és várni kell a csengettyűt, míg megszólal és a család betódulhat a szobába, s mindenki keresi a meglepetést a fa alatt. Akkor megtalálják azt a kis rajzot a fa alatt, amit ő készített, mindenki azt mondja rá, jaj de szép. Apu meg anyu összecsókolják, s ennek talán jobban örül, mint annak a nagy dömpernek, amit ő kapott, amire régóta vágyott, mert másnak örömet szerezni még jobb dolog, mint ajándékot kapni. Ha erre a gyerek ráérez, akkor egy életre szóló ajándékot kapott tőlünk, többet, mint ami pénzben kifizethető. Ezért profán dolog, ha a rázúduló sokféle inger, a csillogó-villogó karácsonyfa, a sok játék között arról faggatjuk a gyereket, örül-e ennek vagy annak a játéknak, tetszik-e neki az új autócsoda. Ne szegje kedvünket, ha a gyerek nem áradozik szavakban, s nem rohan, hogy hálásan összecsókoljon minden jelenlévőt, hisz az igazi öröm néma, ritkán talál szavakat, mert az igazi érzéseket nagyon nehéz megfogalmazni a felnőttnek is. Ne várjuk hát a 3-4 éves emberpalántától, hogy mindössze az történt vele, amit a szólásmondás is megfogalmaz: elakadt a szava az örömtől. ÁTÁNYI LÁSZLÓ a férfiak dolga volt, a nők é ként az ajándékokon törték a két, meg azon, mit miből, hí süssenek. Érdekességkénl mondják, hogy néhány üzl már ismerik az európaiak s: sait, kis karácsonyfával díszí a kirakatokat, ezzel kedveski az idegeneknek. Sőt, a külfc szabadnapot kaptak, s az i pék előtt sokan jókívánsác fejezték ki nekik.- Beszereztem a karácsc- tuja volt vagy ausztrál fe- megvettem a halat - v tengeri herkentyűt - felesége készítette a krumplisalátát - e kezik a férj. - De amikor nek volna a halsütéshez, megszi az áramszolgáltatás. Igaz, gá helyünk volt, de a gáz pala kifogyott. Nem tehettem mást kellett szereznem. Gyertyi mellett vacsoráztunk meg, tünk az ajándékoknak, s mái úgy gondoltuk, vendégeink gyertyafény mellett fogadh« amikor kigyulladt a fény. igyt tünk a hagyományokhoz igaz de nekem mégis hiányzott < a hó, a kivilágított, csillogó kii tok, az ünnepek előtti vibrálás- Vibrálhattál eleget, de az gességtől - nevette el magát < asszony - hiszen naponta kilométert is autóztál, míg ös hoztad a szükségeseket. Persze a Sádovský háza és gyermekeik a távoli orszá nemcsak ilyen kellemes emlé kel érkeztek.-Az április 14-ről 15-re vir éjszakát még mindig idegein! érezzük. Éjjel kettőkor robbi sokra ébredtünk, rengtek az a kok, a gyerekek sírva roha a hálószobánkba - emléke dr. Sádovský az amerikai borr zásra. Majd mesélt a másnapi oszról, a bizonytalanságról, f( meikről, melyek fokozódtak a i neküló lakosok láttán. - Első ban gyerekeinket féltettük, e néhány hétig magunkkal vi őket munkahelyünkre - vall Olga asszony. - Annyira rémü voltak, hogy nem is maradtak na egyedül. Az sem volt kellen hogy két-három hétig elsötét lakásban élt mindenki, nem l hattuk, nem lesz-e következő h támadás. Rossz rágondolni - komolyodott el a házaspár rr egymásra nézve hirtelen esem öröm ült arcukra.- Az ünnepi a tálhoz szeretteinkkel együtt üli s a gyerekek türelmetlenül vá az ajándékokat, mert tavaly Be háziban azt ígértük, hogy majc otthon leszünk... De a legszi ajándékot - szólt a férj, miközi várandós asszonyára nézett - idén úgyis én kapom... PÉTERFI SZÓN Bengházi - több mint 300 ezer lakosú kikötőváros Líbiában. Bengházi - számos csehszlovák állampolgár átmeneti otthona. Bengházi - a fény és az árnyék városa, ahol minden európainak szokatlan az őslakosok mentalitása, életfelfogása, életritmusa. A Sádovský orvosházaspár tavaly májusban indult a nagy útra, ,,poggyászukban“ legféltettebb kincsükkel, két gyermekükkel. Meghitt bratislavai lakásukban ma már mosolyogva emlékeznek vissza az elmúlt másfél évre.- A kezdet nem volt könnyű- emlékezik a szabadságra hazaérkező dr. Oliver Sádovský nőgyógyász, s hozzáfűzi. - Igaz, az utóbbi két hónap sem. Ugyanis a családom már októberben hazajött, mert úgy gondoltuk, harmadik gyermekünk itthon jöjjön a világra, s a feleségem is pihenje ki magát a nagy esemény előtt - néz kedvesen az édes terhet viselő Olga asszonyra, majd felváltva tartják az élménybeszámolót.- Gyerekeink gyorsan megszokták, s igazodtak a szokatlan viszonyokhoz, és hamar össze barátkoztak a többi külföldi gyerekeivel. Oliver fiam másodikosként iskolába, majd napközibe járt, az ötödikes Barbara lányunkkal már több gondunk akadt, mert az iskola csak négyosztályos volt. Járt egy indiai gondozónőhöz, egy látogatóba érkezett nagymamához, de legjobban a munkahelyemen, a rendelőintézetben érezte magát- vette át a szót dr. Oľga Sádov- ská, belgyógyász. - A lányom a legszükségesebb kifejezéseket megtanulta nemcsak angolul, hanem arabul is, s így elbeszélgetett a várakozó betegekkel. - Akik viszont nem győztek csodálkozni nemcsak a gyerekek, hanem a feleségem nyelvtudásán is. Sót, Olga talán az egyedüli, aki megtanult közülünk írni is - egészíti ki a férj.- Szerencsére, jó nyelvérzékem van, no meg tanfolyamra is jártam, hiszen számomra létszükséglet volt az arab nyelv ismerete, mert a betegek az angolt többnyire nem értették - magyarázta Olga asz- szony.- A kórházban más a helyzet, ott inkább angolul folyik a társalgás, a nővérek is külföldiek - vette át a szót dr. Sádovský, miközben tengernyi fényképet rakott elém.- A kórház óriási, évente 15-18 ezer gyereket segítünk a világra. Természetesen három műszakban dolgozunk, ezenkívül a rendelőintézetben járóbetegrendelést tartunk. Azt, hogy éjszaka is ügyelni kell, talán nem kell külön hangsúlyoznom. Az arabok gye- rekszeretók, de mert egy családba általában 8-10 gyerek tartozik, az anya nem ér rá nagyon törődni velük. Az apa pedig dolgozik, és nem kis fáradságába kerül a legszükségesebb élelem beszerzése. Megtudtuk, a heti munkaidő ott 48 óra, s péntek a pihenőnap, amit csak nagyon nehezen tudtak megszokni. Persze, a hétköznapok megfeszített munkatempója mellett nekik is sok időbe került az élelmiszer beszerzése!- Bemenni egy üzletbe és egy helyben megvenni mindent, álomnak tűnt - mondja sóhajtva a háziasszony.- Az ellátás Líbia-szerte romlott, nagyobb tételekben kell vásárolni, no és persze házilag is meg kellett tanulnom elkészíteni a legszükségesebbet. Igaz, változtattunk étkezési szokásainkon, rengeteg zöldséget fogyasztottunk. Emlékszel a tavalyi karácsonyra? - szólt a férje felé, mire azonnal újabb fényképalbum került elém.- Azt akartuk, minden olyan legyen, mint idehaza szokott. Már november elején elkezdtük gyártani a díszeket papírból, alufóliából. Az otthonról hozott élelemmel is úgy takarékoskodtunk, hogy jusson belőle az ünnepi asztalra- mesélte a férj. - A beszerzés Kedves hagyományos karácsonyi ünnepséget rendeztek a kassai (Košice) gyermek- otthon lakói számára a kassai Zdroj hentesüzletében dolgozó Jolana Kojecká vezette aranyjelvényes szocialista munkabrigád tagjai. A gyermekek öröme talán akkor volt a legnagyobb, amikor ajándékcsomagjaikat bontották ki. (Képtávírón érkezett: Svätopluk Písecký felvétele - ČSTK)
