Új Szó, 1986. november (39. évfolyam, 258-282. szám)

1986-11-14 / 269. szám, péntek

Ülést tartott az SZKP Politikai Bizottsága (ČSTK) - Az SZKP KB Politikai Bizottsága tegnapi ülésén megvi­tatta a KGST-országok testvér­pártjai legfelsőbb vezetői munka­találkozójának eredményeit. A testület jóváhagyta Mihail Gor­bacsov tájékoztatását erről a kér­désről és rámutatott, az SZKP-nak a találkozón kifejtett álláspontja a gyakorlatban tükrözi a testvéri kommunista és munkáspártok egyeztetett tevékenységének a megerősítését célzó irányvo­nalat. A politikai bizottság megelége­dését fejezte ki a találkozó ered­ményeivel kapcsolatban, hangsú­lyozva, ezek rendkívül fontosak a testvéri országok haladásának meggyorsítása, valamennyi terü­letre kiterjedő együttműködésük szintjének emelése szempont­jából. Véleménycsere a pártmunkáról (ČSTK) - Josef Haman, a CSKP KB Elnökségének póttag­ja, a KB titkára tegnap fogadta a Bolgár Kommunista Párt Köz­ponti Bizottságának küldöttségét Ivan Vinkovnak, a Központi Bi­zottság póttagjának a vezetésé­vel. A delegáció az iparban - fóleg az anyag, fűtőanyag, valamint energiafelhasználás racionalizálá­sa területén - végzett pártmunká­val ismerkedik. A moszkvai találkozó ismét megerősítette a kommunista és munkáspártok együttműködése ilyen formájának a célszerűségét. A politikai bizottság megvitatta a KGST Bukarestben lezajlott 42. ülésszakának eredményeit is. Ez­zel összefüggésben megállapítot­ta, az ülésszakon hozott döntések hozzájárulnak a tagállamok tudo­mányos-műszaki haladása 2000- ig szóló komplex programjának teljesítéséhez, a gazdasági szer­vezeteik közötti új, progresszív együttműködési formák sokoldalú fejlesztését szolgáló feltételek lét­rehozásához. Nagy jelentőségűek az ülésszak alkalmával aláírt két­oldalú kormányközi megállapodá­sok, amelyek a közvetlen kapcso­latok bővítését és közös vállala­tok, nemzetközi társulások és szervezetek létrehozását határoz­zák meg. « A politikai bizottság meghallgat­ta Eduard Sevardnadze beszá­molóját a George Shultz amerikai külügyminiszterrel Bécsben folyta­tott megbeszéléseiről. A testület megállapította, a szovjet vezetés kész mindent megtenni a nukleá­ris fegyverek radikális csökkenté­séért, valamennyi fegyverfajta fel­számolásáért, az űrfegyverkezés megakadályozásáért. Leszögezte, az Egyesült Államoknak fel kelle­ne hagynia a reykjavíki csúcstalál­kozón elért eredmények módosí­tására irányuló törekvéseivel. Szükséges a közvetlen kapcsolatok bővítése (Folytatás az 1. oldalról) Štrougal és Nicolae Giosan rámu­tatott a termelővállalatok közvet­len kapcsolatainak jelentőségére és az együttműködés további ha­tékony formáira, amelyek jelentő­sen gazdagíthatják a csehszlo­vák-román árucserét, és hozzájá­rulhatnak a két ország népgazda­ságának gyorsabb fejlődéséhez és hatékonyságának növekedé­séhez. A fogadáson részt vett Václav štáfek, a Szövetségi Gyűlés Nemzetek Kamarájának alelnöke és Cornel Panzaru, Románia csehszlovákiai nagykövete. A román parlament küldöttsége tegnap a Kladnói járásba látoga­tott. A delegációt elkísérte Václav Štáfek. Václav Špejra, a járási pártbizottság vezető titkára és František Hraba, a járási nemzeti bizottság elnöke tájékoztatta a vendégeket a Kladnói járás tör­ténetéről, főként munkásmozgalmi hagyományairól és a dolgozók mai életéről. A román parlamenti küldöttség ellátogatott a Kladnói Egyesült Acélművekbe, ahol Ivan Mírny, a vállalat igazgatója üdvö­zölte őket. Ismertette a kombinát gyártási programját és jövő fel­adatait. A küldöttség tagjai innen a Slanýi Közös Mezőgazdasági Vállalathoz mentek, ahol megte­kintették a baromfitenyésztő te­lepet. Művelődés és társadalom Diákvilágfórum Prágában (Tudósítónktól) - A Nemzetközi sonló témát tárgyalt Diákszövetség és a SZISZ Főiskolai Központjának rendezésében november 17-én megkezdődik Prágában a no­vember 20-ig tartó Diákvilágfórum, melynek központi témái a művelődés és a társadalom kérdései - igy többek között az oktatás, valamint a diákok jogi és társadalmi helyzete - lesznek. A Nemzetközi Diákszövetség meg­alakulása 40. évfordulójának évében, a nemzetközi békeévben sorra kerülő fórumra a világ közel százhúsz orszá­gából az NDSZ tagszervezeteinek képviseletében mintegy kétszázhatvan küldött érkezik. A tanácskozásra az ENSZ és az UNESCO képviselőit s a művelődés kérdéseivel foglalkozó regionális és nemzetközi nem kormányszintű szer­vezetek képviselőit is várják- tájékoz­tatta a sajtó képviselőit csütörtökön Prágában Josef Skála, az NDSZ elnö­ke és Hana Entlerová, a SZISZ Főis­kolai Központjának elnöke, a SZISZ KB titkára. A fórumot három regionális előké­szítő ülés előzte meg: 1986 januárjá­ban ázsiai és csendes-óceáni fórum volt a Koreai NDK-ban, júliusban latin­amerikai és karib-tengeri tanácskozás Mexikóban, októberben pedig afrikai diákfórum Szudánban. Ugyancsak ha­Fellépni a munkafegyelem megsértésével szemben (ČSTK) - Plenáris ülést tartott teg­nap Prágában a Csehszlovák Szocialista Köztársaság Legfelsőbb Bírósága. Ér­tékelte a szocialista törvényesség hely­zetét fóleg a társadalmi tulajdon védelme területén. Megállapította, hogy továbbra is fogyatékosságok vannak a gazdasági bűnözés megelő­zésében, ezért minden munkahelyen határozottan fel kell lépni a visszássá­gokkal, valamint a gazdasági és a munkafegyelem megsértésével szemben, amely a gazdasági bűnözés táptalaja. Finnországban rendezett európai diákfórum Az egye­tem és a társadalom a diákok szem­szögéből címmel. A prágai világfórum idején a delegá­tusokat a tanácskozás mellett további gazdag program várja - így többek között az NDSZ és a SZISZ Főiskolai Központjának hagyományos novem­ber 17-i ünnepi ülése a Károly Egye­tem dísztermében, s az NDSZ megala­kulásának tiszteletére a Julius Fučík Művelődési és Pihenőparkban rende­zett ünnepély, valamint kultúrműsor és a Lucema-beli diákbál. A résztvevőknek számos eszme cserére is alkalmuk nyílik a prágai egyetemi és főiskolai klubokban. (tar) Mihail Gorbacsov Indiába látogat (ČSTK) - Radzsiv Gandhi in­diai miniszterelnök és az indiai kormány meghívására Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára november végén hivatalos baráti látogatást tesz Indiában. A közel­gő találkozó annak kifejezője, hogy a két ország kapcsolatai jó irányban fejlődnek. Mindkét fél nagy jelentőséget tulajdonít a láto­gatásnak, amely előrelépést jelent a közös feladatok megvalósításá­ban. Szovjet kormányhatározat Az utazásokról (ČSTK) - A szovjet kormány határo­zatot hagyott jóvá, amely kiegészíti a ki- és beutazás 1970 óta érvényes szabályait. Az új dokumentum a ma­gánutazásokra vonatkozó kérelmek elintézésével foglalkozik, s jövő év ja­nuár elsejével lép érvénybe. A kiegészítés meghatározza a kér­vények benyújtásának módját, a szük­séges dokumentumokat, az elbírálás időpontját, az esetleges visszautasítás okait és az utazással összefüggő más részleteket. A dokumentum előírja, az utazási kérelmeket a lehető legrövidebb időn belül, rendszerint egy hónap alatt el kell intézni. Súlyos betegség, vagy ha­lálozás esetén a rokonok utazási kérel­mét három napon belül intézik el. A do­kumentum azokat az okokat is felsorol­ja, amelyek akadályozzák a szovjet állampolgárok magáncélú kiutazását. Ezek között szerepel például, ha a kér­vényező államtitok birtokában van, vagy kiutazása megkárosítaná az ál­lam vagy valamely állampolgár jogait, továbbá, ha a kérvényezőnek kötele­zettségei vannak az állammal szemben. A kiutazási kérvények megvitatásá­nak eredményeiről - az elutatítás ese­tében is - a kérvényezőt azonnal tájé­koztatni kell - hangsúlyozza a hatá­rozat. CSEHSZLOVÁKIA MEGKÜLÖNBÖZTETETT FIGYELMET FORDÍT AZ EURÓPAI BIZTONSÁG KÉRDÉSEIRE Milan Kadnár felszólalása a bécsi utótalálkozón (ČSTK) - Az európai biztonsági és együttműködési konferencia Záróok­mányának és a madridi utótalálkozón elfogadott dokumentumnak az elvei oszthatatlan részét képezik a cseh­szlovák külpolitikának. A csehszlovák kormány a két dokumentum teljesíté­séről csaknem száz pontból álló külön határozatot fogadott el. Erre mutatott rá tegnap Bécsben Milan Kadnár nagykövet, aki az európai biztonsági és együttműködési konferencia harma­dik utótalálkozóján részt vevő csehszlo­vák küldöttséget vezeti. Milan Kadnár a bécsi utótalálkozó vitájában mondott beszédében hang­súlyozta, hogy Csehszlovákia rendkí­vüli figyelmet szentelt a biztonság kér­déseinek és ezzel kapcsolatban a többi szocialista országgal együtt több ja­vaslatot terjesztett eló. Ezt követően a csehszlovák küldöttség vezetője a gazdasági, tudományos és műszaki, együttműködéssel foglalkozott. Csehszlovákiát nyugtalanítja az, hogy egyes országok a Záróokmány­nyal ellentétben különféle embargókkal vagy diszkriminációs intézkedésekkel megzavarják a gazdasági együttműkö­dést és ez sérti a nemzetközi egyez­mények alapvető normáit. A továbbiak­ban kijelentette: Hogy megszűnjék Európa további gazdasági felosztottsága, a gazdasági struktúrák megbontása és ezáltal a po­litikai kapcsolatok, közöttük a humani­tárius téren levő kapcsolatok megza­varása is, elhatároztuk, hogy a többi szocialista országgal együtt közösen új ösztönzést adunk a Kelet és a Nyugat közötti gazdasági kapcsolatok fejlődé­sének. Atommentes Észak-Európa Jelentős szovjet kezdeményezések (ČSTK) - Jegor Ligacsov, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára, aki szovjet pártküldöttség élén Helsinkiben tartózkodik, tegnap Kalevi Sorsa finn kormányfővel, a szo­ciáldemokrata párt elnökével együtt sajtókonferenciát tartott. Ligacsov töb­bek között rámutatott, a Szovjetunió támogatja az atommentes Észak- Európa létrehozásának javaslatát, s e cél elérése érdekében a következő lépésekre szánta el magát: Először - a Kola-félszigeten már leszerelték a közepes hatótávolságú rakéták kilövőállásait, s ugyancsak le­szerelték e kilövőállások többségét a leningrádi és a balti katonai körzet többi területén, továbbá ezekből a kör­zetekből kivontak néhány hadműveleti- harcászati rakétaegységet. A Szovjet­unió ezzel megerősíti, kész megvitatni néhány olyan fontos intézkedést, ame­lyek a jövőbeni atommentes övezettel szomszédos területeire vonatkoznak. Másodszor - a Szovjetunió támo­gatja azt a javaslatot, hogy az északi atommentes övezet keretében a Balti­tenger térsége is atomfegyvermentes legyen, s ha erről az érdekelt államok megegyeznének, a szovjet balti flotta fegyverzetéből kivonnák a ballisztikus rakétákkal felszerelt tengeralattjárókat. Harmadszor - a Szovjetunió támo­gatja az észak-európai országok kö­zötti bizalom erősítését célzó esetleges intézkedéseket, s javasolja, a térség­ben korlátozzák a nagy hadgyakorla­tokat. Negyedszer - a Szovjetunió azon a véleményen van, hogy a haditenge­részeti szférában hozandó bizalomerő­sítő intézkedések kidolgozása során hasznosítani lehet annak az 1972-es szovjet-amerikai megállapodásnak a pozitív tapasztalatait, amely a nyílt tengeren és a felette levő légtérben kirobbanható incidensek megakadá­lyozásáról szól. Mint ismeretes, a Szovjetunió hasonló megállapodást kötött Nagy-Britanniával idén júliusban - mondotta Jegor Ligacsov, s remé­nyét fejezte ki, hogy ezek az új szovjet békekezdeményezések pozitív válasz­ra találnak. Fontos határkő Laosz történetében (Folytatás az 1. oldalról) tatott a fogyatékosságokra, a megoldatlan problémákra és ne­hézségekre, amelyek fékezik az új élet kiépítését Laoszban. Megálla­pította, hogy e fogyatékosságok kedvezőtlen hatással vannak a párt által kitűzött feladatok telje­sítésére. Ezeket a sikertelensége­ket nemcsak egyenesen be kell ismerni, hanem mindenekelőtt ha­tározottan helyre kell hozni. Kaysone Phomvihane említést tett az elmúlt évek legfontosabb tanulsá­gairól és a fő figyelmet arra irányította, hogy feltétlenül növelni kell a párt ve­zető szerepét, idejében ki kell dolgozni politikai irányvonalát, s azt szüntelenül tökéletesíteni és következetesen meg­valósítani kell. Hazánkban a szocializmus építésé­nek nélkülözhetetlen tényezője - mon­dotta a továbbiakban Kaysone Phom­vihane - a testvéri szocialista orszá­gokkal, mindenekelőtt a Szovjetunióval folytatott sokoldalú együttműködés és a szövetségi kapcsolatok fejlesztése Laosz, Vietnam és Kambodzsa között. Az LNFP KB főtitkára ezután rátért a nemzetvédelem és biztonság terüle­tén levő feladatok taglalására és hang­súlyozta, hogy Délkelet-Ázsiában a re­akciós erőkkel szövetkezett imperializ­mus folytatja felforgató akcióit Laosz, Vietnam és Kambodzsa ellen. Ez meg­követeli az éberség fokozását minden Az állami sorsjáték nyerőszámai (ČSTK) - A csehszlovák állami sorsjáték tegnap Liberecben tartott 301. húzásának nyerőszámai a következők: 1000 koronát nyertek minden so­rozatban a következő számú sorsje­gyek: 000 220, 004 194, 006 557, 010 019, 013 812, 015 984, 035 364, 037 069, 066 005, 077 677, 099 699. 500 koronát nyertek minden soro­zatban a 291-re végződő számú sorsjegyek. 100 koronát nyertek minden soro­zatban a -következő számjegycso­portok bármelyikére végződő számú sorjegyek: 060, 160, 205, 308, 445, 551, 694, 769, 891 és 960. 50 koronát nyertek minden soro­zatban a következő számjegycso­portok bármelyikére végződő számú sorjegyek: 046, 105, 293, 341, 495, 503, 635, 756, 882 és 936. 20 koronát nyertek minden soro­zatban a 32-re és a 98-ra végződő számú sorsjegyek. 10 koronát nyertek minden soro­zatban a 2-re és a 7-re végződő számú sorsjegyek. A következő húzás december 2-án Lubnában (Svitavyi járás) lesz. (A számok helyességéért a szer­kesztőség nem vállal felelősséget.) 100 000 koronás prémium: D 058 149. 50 000 koronás prémiumok: A 019 244 és S 042 395. 20 000 koronás nyeremények: A 037 407 B 047 960, D 064 193, H 050 624, K 056 164, L 067 371, M 018 371, N 002 736, 0 081 014, P 098 129, S 088 452, T 024 992. 10 000 koronás nyeremények: A 027 173, B 076 325, D 033 129, H 082 727, K 008 746, L 058 827, M 056 948, N 053 243, 0 013 164, P 023 110, S 005 820, T 059 945. 5000 koronás nyeremények: A 082 659, B 027 852, D 043 525, H 000 009, K 094 161, L 025 495, M 043 251, N 099 951, O 068 686, P 040 104, S 069 043, T 083 199. 3000 koronás nyeremények: A 042 728, B 078 789, D 012 149, H 028 962, K 025 113, L 035 965, M 094 333, N 032 862, 0 013 971, P 071 787, S 036 523, T 049 503. 2000 koronás nyeremények: A 042 862, B 054 923, D 068 854, H 052 829, K 028 1 55, L 041 902, M 064 020, N 031 172, 0 099 146, P 082 693, S 019 626, T 032 225. területen és a felkészültséget arra, hogy bármikor szembeszálljanak az ellenség intrikáival. Az amerikai imperializmus gyors ütemben valósítja meg ázsiai-csen- des-óceáni doktrínáját, erősíti a kato­nai szövetséget az USA, Japán és Dél- Korea között, aktivizálja kapcsolatait Thaifölddel és az ASEAN más orszá­gaival, kacérkodik Kínával, s ugyanak­kor nyomást gyakorol rá. Mindennek az a célja, hogy védelmezze érdekeit és harcoljon a szocialista országok és a forradalmi mozgalom ellen. Ami a három indokínai országot ille­ti, az imperializmus és a hegemoniz- mus erői nem mondanak le velük szemben az ellenséges politikáról. Folytatják a felforgató háború stratégi­áját, s erre katonai nyomást használ­nak fel, és különböző más akciókkal igyekeznek destabilizálni országaink belső helyzetét. Mindezek a mesterke­dések azonban feltétlenül csődre van­nak ítélve. A három testvéri ország- Laosz, Vietnam és Kambodzsa- még sohasem volt ennyire felzárkó­zott és sohasem fűzték ilyen szoros együttműködési kötelékek egymáshoz, mint ma. A három indokínai ország harci szolidaritása a Szovjetunióval és a többi testvéri szocialista országgal, barátainkkal az egész világon szünte­lenül nő és erősödik. Mindig nagyra becsültük és becsül­jük a kínai néphez fűződő barátságun­kat és kijelentjük, hogy nem kímél­jük erőfeszítéseinket e barátság támo­gatására. Kína mint nagyhatalom és mint az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagja, felelősséget visel a bé­kéért Délkelet-Ázsiában, Ázsiában és a Csendes-óceán térségében, vala­mint az egész világon. A Kínai Népköz- társasághoz fűződő kapcsolataink nor­malizálását óhajtjuk a függetlenség kölcsönös tiszteletben tartása, a szu­verenitás és a területi sérthetetlenség, az egymás belügyeibe való be nem avatkozás, a kölcsönös meg nem tá­madás, az egyenjogúság és a békés együttélés alapján - hangsúlyozta Kaysone Phomvihane. Gejdar Alijev beszéde A Laoszi Népi Forradalmi Párt IV. kongresszusán tegnap felszólalt Gejdar Alijev, az SZKP küldöttségének vezetője. Rámutatott, hogy a szocialista or­szágok testvérpártjainak minden egyes fóruma jelentős határkő a világszocia­lizmus fejlődésében, amely szüntele­nül növeli erejét és egyre inkább feltár­ja az új társadalmi rend óriási lehetősé­geit. A konkrét feltételek különbözősé­ge mellett a szocialista világrendszer államai uralkodó pártjainak közös fel­adatuk van: megszilárdítani a szocia­lizmus nagy anyagi és erkölcsi erejét, aktívan hozzájárulni a béke és a társa­dalmi haladás erőinek megszilárdítá­sához. Ezért országaink kommunistái számára tekintet nélkül arra, hogy a párt a harcosok millióit, vagy csupán tízezreit tömöríti magában, igen fontos a szocialista építés tapasztalatainak a legkisebb része is. Ezek a tapaszta­latok közösek, valóban internacioná- lisak. A világ most mérhetetlenül felelős időszakban él. Az emberiség választás előtt áll: vagy leküzdi a múlt nézeteit és • szemléletét, amikor a biztonságot az erő szempontjából ítélték meg, vagy pedig a fegyverkezési hajsza, az atom-, vegyi és a jövőben még más, nem kevésbé borzalmas fegyverkezés tú­sza marad. Az úrkorszak realitása új gondolkodásmódot követel és nagyfo­kú felelősséget a világ, az emberiség sorsáért. A fő probléma, amely a világ népei előtt áll, a túlélés problémája és ez egyformán kiélezett és sürgető kérdés Európa, Ázsia és a többi kontinens számára. Tekintettel arra, hogy az Egyesült Államok növeli fegyveres erőinek lét­számát a Csendes-óceán térségében, ezt a térséget egyre inkább katonai­politikai konfrontáció színhelyévé vál­toztatja. Amerikai befolyás alatt kiala­kul a Washington-Tokió-Szöul milita­rista háromszög, amely veszélyezteti a békét. Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtit­kára vlagyivosztoki tartózkodása folya­mán konkrétan kifejtette elképzeléseit arról, milyen lehetne a nemzetközi biz­tonság kialakításának folyamata Ázsiá­ban és a Csendes-óceán térségében, s rámutatott a fegyveres erők és fegy­verzetek korlátozásának szükségessé­gére e térségben, valamint a térség valamennyi országa békés együttmű­ködésének fontosságára. Ázsia és a Csendes-óceán térségé­ben a kedvező helyzet kialakulása szempontjából nagy jelentősége van annak az erőfeszítésnek, amelyet Laosz Vietnammal, Kambodzsával együtt fejt ki a térség helyzetének nor­malizálása, valamint az ASEAN-álla- mokkal való köcsönös megértés eléré­se és annak érdekében, hogy Délkelet- Ázsia a béke, a stabilitás és az együtt­működés térségévé váljék. Ez az erőfeszítés méltóképpen hoz­zájárul a béke és a biztonság megszi­lárdításához Ázsiában és a Szovjet­unió, Mongólia, a Koreai Népi Demok­ratikus Köztársaság ismert kezdemé­nyezéseivel, India és több más ország konstruktív állásfoglalásával együtt ugyancsak hozzájárul ahhoz, hogy Ázsia és a csendes-óceáni térség be­kapcsolódjék a nemzetközi biztonság átfogó rendszere kialakításának folya­matába - hangsúlyozta Gejdar Alijev. ÚJ SZÚ 2 1986. XI. 14

Next

/
Oldalképek
Tartalom