Új Szó, 1986. november (39. évfolyam, 258-282. szám)

1986-11-18 / 272. szám, kedd

A labdarúgó SZNLI őszi idényének utolsó fordulója után Két szépségdíjas gól és... Rangadóval ért véget a labdarúgó SZNL I őszi idényének utolsó, 15. fordulója. Bratislavában a harmadik helyezett Slovan otthonában szere­pelt az idei bajnokság meglepetéscsapata, a második helyen tanyázó Hurbanovo. Az Agro szurkolói nagy fölényben voltak a lelátókon, lelkesen és sportszerűen biztatták a zöld-sárgákat (most kék-fehérben játszottak), a pályán azonban fordított helyzet alakult ki, hiszen a 90 percből 80-at az exligás rohamozott, jobbára egykapuzott, és megérdemelten nyert, de... Van ám a 2:0-ás győzelemnek egy szépséghibája, mégpedig a második percben egy teljesen jogos, de meg nem adott tizenegyes a vendégeknek. Ki tudja, hogy alakul a rangadó, ha az igen bizonytalan, a fordított Ítéle­tek egész sorát felvonultató Schle­singer játékvezető akkor a büntető­pontra mutat. Rajta kívül talán a je­lenlevők közül senki sem látta úgy az esetet, ahogy ö. A mutatott játék alapján e segítség nélkül is nyert volna a Slovan. Nagyvonalúan, támadó felfogásban kezdett az Agro, azonban tíz percnyi aktív játék után érthetetlenül „sündisz­nóállásba vonult“, és csak ritkán jutott át a felezővonalon. Nagy fölénybe ke­rült a Slovan, s már az első félidőben eldönthette volna a két pont sorsát, de csatárai még a kapu torkából sem tudták a hálóba juttatni a labdát. Fišan kapus háromszor is óriási bravúrral hárított, egyszer pedig a kapufának köszönhette,- hogy nem kapott gólt az első játékrészben. Fordulás után sem változott a játék képe: nagy lendülettel rohamozott az őszi elsőségre törő Slovan, a vendé­gek pedig foggal-körömmel védekez­tek. A második félidő közepén aztán öt perc alatt a két ritkán látható, szépségdíjas góllal a maga javára fordította a mérkőzést az exligás. A piros mezben játszó hazaiaknál Bobek végig fáradhatatlanul küz­dött, a mezőny kimagaslóan leg­jobbja volt, igazi vezéregyéniségnek számított. Minden akció nála kezdő­dött, fejelt egy élményszámba menő gólt. Rajta kívül a még alig 18 éves Juriga hibátlan játéka emelkedett az áltag fölé. A Hurbanovo kissé meg­szeppent, bátortanai csapat benyomá­sát keltette, talán nem bízott önmagá­ban, pedig az őszi idény során több­ször bebizonyította: tud focizni idegen­ben. Ha most is nyílt sisakkal játszik, akkor egészen biztos, jobb eredmény­nyel távozik a Slovan stadionjából. A vasárnap esti vereség okát a já­tékvezető téves ítéleteiben keresni nem helyénvalói Az is igaz viszont, hogy a bíró korántsem szimpatizált a vendégekkel. Gőgh Kálmán, a Slovan másoded­zője: „Jó mérkőzést láthatott a kö­zönség a hűvös, ködös őszi estén. Ha kihasználjuk a helyzeteinket, fö­lényesen nyerünk. Fiatal csapatunk küzdőszelleme kifogástalan, a játék­tudása azonban még kívánni valót hagy maga után. Őszi bajnokként várjuk a visszavágó sorozatot, és ez mindenesetre biztató“. Anton Dra- gúň, a Hurbanovo edzője: „Tudom, hogy a Slovan fel akar jutni az élvo­nalba, ám ezt saját erejéből kell elér­nie. Most a bíró is segítette, mert a kilencven perc alatt számtalan szabadrúgást ajándékozott a kékek­nek, mi viszont csak sárga lapokat kaptunk. Ha Varga buktatásáért nem jár tizenegyes, akkor semmiért! Ha­lasi és Duba nélkül a vártnál gyen­gébb teljesítményt nyújtottunk, en­nek ellenére várakozáson felül sze­repeltünk az őszi idényben...“ ZSIGÁRDI LÁSZLÓ Alacsonyabb osztályú labdarúgó-bajnokságok I. Cseh Nemzeti Liga Hradec Králové - Xaverov 0:1, Libe- rec - Chomútov 1:1, Opava - Teplice 0:1, Zbrojovka - Frýdek-Místek 1:1, Žatec - Tábor 3:0, Č. Lipa - Slušovice 0:2, Tŕinec - Poruba 0:2, Gottwaldov- Ml. Boleslav 2:4. 1. Zbrojovka 14 10 1 3 29:10 21 2. Slušovice 14 9 2 3 32:24 20 3. Hr. Králové 14 6 6 2 19:9 18 4. Xaverov 14 7 4 3 20:14 18 5.-6. Lipa 14 6 3 5 15:17 15 Opava 14 6 3 5 15:14 15 7. Fr.Mistek 14 4 6 4 20:21 14 8. Teplice . 15 4 6 4 15:18 14 9. Liberec 14 4 5 5 19:16 13 10. Ml Boleslav 14 5 3 6 19:18 13 11. Žatec 14 5 3 6 15:17 13 12. Chomútov 14 4 3 7 16:19 11 13. Tábor . 14 4 3 7 13:22 11 14. Poruba 14 3 4 7 15:20 10 15. Gottwaldov 14 3 4 7 11:26 10 16. Tŕinec 14 3 .2 9 12:23 8 II. Szlovák Nemzeti Liga Nyugat: Matador - Bánovce 1:0, Púchov - Pezinok 2:1, Topoľčany- Spoje 1:1, Malacky - Inter ZTS B 3:0, Senec - Trenčín 1:0, N. Mesto- VTJ Sered' 0:3, Hutník Serecf- Handlo/á 1:0, Šaľa - Bytča 2:0. 1. Spoje 15 9 3 3 31:15 21 2. Hutník 15 7 3 5 29:19 17 3. Bytča 15 7 3 5 21:21 17 4. Bánovce 15 7 3 5 16:18 17 5. Šaľa 15 6 4 5 20:16 16 6. Handlová 15 6 4 5 22:20.16 7. Púchov 15 6 4 5 16:15 16 8. Pezinok 15 5 5 5 16:15 15 9. Matador 15 5 5 5 19:19 15 10. Trenčín 15 6 3 6 16:20 15 11. Topoľčany 15 5 4 6 21:24 14 12. Senec 15 4 5 6 20:21 13 13. Malacky 15 5 3 7 19:21 13 14. VTJSered 15 5 3 7 21:27 13 15. InterZtSB 15 6 2 8 16:19 12 16. N. Mesto 15 4 2 9 19:32 10 Kelet: Bardejov - Giraltovce 0:1, K. N. Mesto - V. Kapušany 2:0, Michalov­ce - Poprad 2:0, Vranov - Rim. Sotoba 1:1, VSŽ Košice - Čaňa 3:2, Detva- Sp. N. Ves 4:0, L. Mikuláš - Ružom­berok 0:1, Jelšava - Bard. N. Ves 3:2. 1. Ružomberok 15 9 2 4 24:13 20 2. Michalovce 15 7 5 3 29:16 19 3.-4. B. N. Ves 15 7 4 4 23:17 18 Rim. Sobota 15 8 2 5 23:17 18 5. Detva 15 6 5 4 28:18 17 6 Sp. N. Ves 15 7 3 5 32:25 17 7. L. Mikuláš 15 7 2 6 29:14 16 , 8. Jelšava 15 6 4 5 19:22 16 9. Giraltovce 15 5 5 5 15:20 15 10. Vranov 15 6 3 6 19:27 15 11. K. N. Mesto 15 3 7 5 12:17 13 12. VSŽ Košice 15 4 4 7 20:23 12 13. Poprad 14. Bardejov 15. V. Kapušany 16. Čaňa 15 3 6 6 12:24 12 15 2 7 6 11:15 11 15 3 5 7 17:24 11 15 2 6 7 10:21 10 Közép-Szlovákia Kerületi bajnokság: Dobrá Niva- Zvolen 2:1, Hriňová - Partizán B. B. 3:1, Žarnovica - Lučenec 1:2, Radvaň- D. Hámre 2:2, Fiľakovo - Hajnáčka 3:0, V. Krtíš - Detva B 1:0, Kalinovo- Podbrezová 1:0, VTJ Brezno - Mos­táreň Brezno 1:3. 1. Lučenec 15 11 2 2 39:14 24 2. Fiľakovo 15 11 1 3 36:13 23 3. V. Krtíš 15 9 3 3 28:12 21 4. Zvolen 15 9 3 3 38:18 21 5. D. Hámre 15 7 5 3 28:17 19 6. Hriňová 15 9 0 6 26:18 18 7. Brezno 15 6 4 5 15:15 16 8. Podbrezová 15 5 5 5 24:18 15 9. Dobrá Niva 15 5 4 6 20:17 14 10. Detva B 15 6 2 7 24:28 14 11. Radvaň 15 3 7 5 16:20 13 12. Hajnáčka 15 5 2 8 20:29 12 13. Partizán B B. 15 3 3 9 19:35 9 14. Žarnovica 15 4 0 11 12:48 8 15. Kalinovo 15 3 1 11 13:34 7 16. VTJ Brezno 15 1 4 10 15:31 6 Kedd, 1986. XI. 18. A NAP kel - Kelet-Szlovákia: 06.47, nyugszik 15.57 Közép-Szlovákia: 06.54, nyugszik 16.04 Nyugat-Szlovákia: 07.00, nyugszik 16.1 (rórakor AHOLD kel - Kelet-Szlovákia: 16.40, nyugszik 09.02 Közép-Szlovákia: 16.47, nyugszik 09.09 Nyugat-Szlovákia: 16.53, nyugszik 09.15 órakor NÉVNAPJUKON SZERETETTEL KÖSZÖNTJÜK JENŐ - EUGEN nevű kedves olvasóinkat • 1786-ben született Carl Maria Friedrich Ernst von WEBER német zeneszerző, a romantikus opera egyik kezdeményező mestere (f 1826) • 1906-ban született Klaus Mann német író, drámaíró, esszéíró (t 1949). IDŐJÁRÁS Szlovákia területén borult lesz az égbolt, az északi országrészen többfe­lé eső várható. A reggeli és délelőtti órákban az alacsonyabban fekvő he­lyeken ködre számíthatunk. A legma­gasabb nappali hőmérséklet 6 és 10 fok között alakul. Enyhe, déli szél. Szerdán és csütörtökön az alacso­nyabban fekvő területeken a reggeli és a délelőtti órákban ködre számítha­tunk, csütörtökön többfelé tartós marad a köd. Az éjszakai hőmérséklet mínusz 1 és 3 fok között, a nappali 8 és 12 fok között, a tartósan ködös helyeken 5 fok körül alakul. A DUNA VÍZÁLLÁSA Bratislava: 80, apad Medveďov: 80, apad Komárno: 75, apad Štúrovo: 55, apad Irodalmi és Kulturális Napok Az elmúlt hét végén kezdődtek meg a Lévai (Levice) járásban az III. Irodal­mi és Kulturális Napok, melyek során számos érdekes rendezvényre kerül sor. Az író-olvasó találkozókon a járás különböző városaiban és falvaiban Gá- gyor József, Kulcsár Tibor, Lovicsek Béla és Zalabai Zsigmond lesz a ven­dég. Ma este Felsőszecsén (Horná Seč) Fábry István beszél a spanyol polgárháborúról, a nemzetközi brigá­dok szerepéről. Több lapunk szerkesz­tői is találkoznak az olvasókkal. A mű­soron szerepel ezen kívül helytörténeti előadás, irodalmi és előadói est is. -y-f ■ A november 15. és 30. közötti nemzetközi vásáron Delhiben 14 csehszlovák külkereskedelmi vállalat is részt vesz. A Škodaexport univerzális hengerpadot, a Strojexport pedig egy ONC 060 típusú rakodógépet állít ki. Számos malomipari gépet, orvosi be­rendezést és nyomdagépet állít ki a Technopol, a Chirana, a Kovo és más vállalatok. APRÓHIRDETÉS & KÖSZÖNTŐ ■ November 18-án ünnepelik 25. há­zassági évfordulójukat a drága jó szü­lők és nagyszülők, Csontos József és neje, Etelka Imelyen (Imel). E szép ünnep alkalmából szívből gra­tulálnak, és még sok boldog erőben, egészségben megéri évfordulót kí­vánnak: szerető lányuk: Icuka, szerető fiuk: Miloš, vejük: Oszkár és unokáik: Oszika és Andrejka, akik külön csó­kolják a nagyszülők dolgos ke­zét. Ú-4088 ■ 1986. november 12-én ünnepelte 50. születésnapját a drága jó férj, édesapa, nagyapa, Gulis István Oroszkán (Pohronský Ruskov). E szép ünnep alkalmából szívből kö­szöntik, s erőt, egészséget és hosszú, boldog életet kívánnak családja kö­rében: felesége, lányai, vejei, valamint a kis Angelika, aki sokszor csókolja a drága nagypapát. Ú-4137 ■ 1986. november 17-én ünnepelte 64. születésnapját a szeretett édes­anya, Skuliba Amália Ebeden (Obid). E szép ünnep alkalmából szívből gra­tulálnak, s erőt, egészséget és hosszú, boldog életet kívánnak. fiai: Pityu és Zoltán. Ú-4162 ■ Szemünkben könnyel, szívünk­ben mély fájdalom­mal emlékezünk életünk legszomo­rúbb napjára, 1984. november 18-ra. Ezen a napon, 31 éves korában ra­gadta ki a halál tra­gikus körülmények között körünkből a felejthetetlen gyermeket és apát„ • dr. Bajusz Ernőt (Lelesz - Leles). Akik ismerték, s megőrzik szívükben emlékét, szenteljenek neki egy néma pillanatot ezen a számunkra oly fájdal­mas, második évfordulón. Örökké gyászoló édesanyja, édes­apja, bátyjai, nagybátyjai és a nagyszülők Ú-4032 Mi Hol f\ Mikor * MOZIK MŰSORA BRATISLAVA • DUKLA: Amadeus (amerikai) 16, 19.30 «HVIEZDA: Gross Creek (amerikai) 15.30, 18, 20.30 • MIER: A csendőr és az ürlakók (francia) 18, 20.30 • MLADOSŤ: A hét szamuráj (japán) 15.30, 18, 20.30 • OVSIŠTEI MŰVELŐDÉSI HÁZ: Jó fény (cseh) 18, 20.30 • POHRANIČNÍK: Szere­lem és galambok (szovjet) 14.30, 17, 19.30 • SLOVAN: Antony lehetősége (cseh) 10, 15, 17.30, 20 «SZAK­SZERVEZETEK HÁZA: Paso doble (szlovák) 17, 19.30 • TATRA: Filmar­chívum 15.30, 18, 20.30 KOŠICE • MLADÁ GARDA: Gappa (japán) • MŰVELŐDÉSI HÁZ: Az Orion csil­lagkép titka (szovjet) • SLOVAN: Ba­lekok (francia) • TATRA: A rézangyal (szovjet) • ÚSMEV: A láthatatlan em­ber (szovjet) SZÍNHÁZAK MŰSORA • SZLOVÁK NEMZETI SZÍNHÁZ: A leningrádi balett vendégjátéka (19) • HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Bocke- rer (19)« KIS SZÍNPAD: Aspern leve­lei (19) • ÚJ SZÍNPAD (Szakszerve­zetek Háza): My fair Lady (19) • STÚ­DIÓSZÍNPAD: A négylábú is botlik (19) «IRODALMI SZÍNPAD (Szak- szervezetek Háza): Tagosítás (19.30) • RADOŠÍNI NAÍV SZÍNHÁZ (Műve­lődési és Pihenőpark): Miről van szó? (19) • KOŠICEI ÁLLAMI SZÍNHÁZ: A denevér (19) RÁDIÓMŰSOR BRATISLAVA (magyar adás az 1017 kHz-en, a 294,9 méteres hullám­hosszon): T’.OO: Hírek. 7.10: Népda­lok. 7.15: Sport és muzsika (ism.). 7.55: Hírek. 10.00: Iskolásoknak. 10.30: Pionírhiradó. 10.50: Gyermek­dalok. 12.00: Hírek. 12.10: Rádióegye­tem (ism.). 12.25: Barangolás Zeneor­szágban (ism.). 12.55: Sajtószemle. 14.00: Hírek. 14.05: Tánczene. 14.30: Iskolásoknak (ism.). 15.00: Pionírhíra­dó (ism.). 15.20: Könnyűzene. 15.30: Napi krónika. TV-MUSOR BRATISLAVA 8.50: Hírek 9.00: Iskolatévé (ism.) 9.20: Az igazgató. Tévédráma (ism.) 10.35: A rendőrség nyomoz (ism.) 10.40: A Televízió diszpécserszolgá­lata 11.10: Mindent egy perc alatt. Szóra­koztató vetélkedő (ism.) 11.50: Hírek 15.55: Hírek 16.00: Iskolatévé 16.25: Hihetetlen tények. Szovjet is­meretterjesztő műsor 17.05: Sportrevü. Magazin 17.35: Nyugat-szlovákiai magazin 18.00: A szovjet metrók. Dokumen­tumfilm 18.20: Esti mese 18.30: Távlatok. Tudományos és mű­szaki magazin 19.10: Gazdasági jegyzetek 19.20: Időjárásjelentés 19.30: Tv-Híradó 20.00: Csak semmi pánik... Magyar bűnügyi filmkomédia 21.25: A lézersugarak felhasználá­sáról 22.05: Kamarahangverseny 22.50: Hírek II. MŰSOR 15.35: Hírek 15.40: „Halálos szavak.“ Riportműsor (ff.) 15.55: Péntek, 13-a. Szlovák filmko­média (ff.) (ism.) 17.30: Szülök nélkül. Ifjúsági tévéjáték 18.30: Szakmunkástanulók műsora 19.00: Tévétorna 19.10: Esti mese (ism.) 19.20: Időjárásjelentés 19.30: Tv-Híradó 20.00: Fiatalok Tévéklubja 21.30: Időszerű események 21.56: Időjárásjelentés 22.00: Ez történt 24 óra alatt 22.10: Az énekes Nini. Olasz filmvígjá­ték (ism.) A SZOVJET TELEVÍZIÓ MŰSORA 12.30: Hírek 12.50: Dokumentumfilmek 13.30: B. Kusztogyijev emlékezései­ből. 1. rész 14.15: Hírek 14.20: A Dalnegorszki Akadémiai Együttes műsora 14.45: Miért és minek? 15.15: Zongorakoncert 15.35: A pálmák és a hó birodalmában 16.05: Élet és tudomány 16.35: Időszerű problémák 16.45: Ma történt a nagyvilágban 17.00: Dokumentumfilm 17.45: Hírek 17.50: Mihail Lomonoszov. Filmsoro­zat. 4. rész 19.00: Tv-Híradó 19.45: Népművészek hangversenye 21.00: Ma történt a nagyvilágban 21.25: Föltámadás. Játékfilm. 1. rész BUDAPEST 8.45: Tévétorna 8.50: Iskolatévé 9.50: Tévélottó sorsolás 10.00: Láthatatlan arcvonal. Koreai filmsorozat. 7. rész (ff.) 11.10: Mozgató 11.20: Magyar tájak. Rövidfilmsorozat. Két ország határán (ism.) 12.05: Képújság 16.10: Hírek 16.15: Három nap tévéműsora 16.20: Rubinlakodalom. Dokumentum­film 16.30: Kalendárium. Ismeretterjesztő magazin 17.20: Képújság 17.25: Iparvilág 17.45: Mini-Stúdió '86 17.55: FIFA 1. nemzetközi teremlab­darúgó-torna. Magyarország ,,A" - Egyesült Államok mér­kőzés 19.05: Tévétorna 19.10: Esti mese 19.30: Híradó 1 20.05: Rabszolgasors. Brazil tévéfilm­sorozat 13. rész 21.15: Stúdió ’86 22.15: Híradó 3 22.25: Himnusz II. MŰSOR 18.25: Képújság 18.30: Körzeti adások 19.35: Hucul lovak nyomában. Cseh­szlovák rövidfilm (ism.) 20.00: Leonard Bernstein: III. szimfó­nia (Kaddis) 20.50: A barokk Németalföldön. NDK rövidfilm 21.05: Híradó 2 21.30: A nagypapa teleszkópja. Svéd tévéfilm 22.30: Képújság (Műsorváltozás lehetséges!) ■ Megkezdték a Szovjetunió leg­nagyobb geotermális erőmüvének építését a Kamcsatka-félszigeti Mut- novszkij-vulkán közelében levő gejzí­rek völgyében. Az erőmű a több mint egy kilométernyi mélységből feltörő forró vizet hasznosítja, és több mint 200 megawatt teljesítménnyel működik majd. Az általa termelt energiával évente 400 ezer tonna tüzelőanyag takarítható meg. ■ A légi közlekedés fejlesztésé­nek komplex programját dolgozták ki a szovjet szakemberek a Központi Aerohidrodinamikai Intézet irányításá­val. A program célja Szibéria és a Tá- vol-Kelet északi területein való áru­szállítás biztosítása. A teherszállítást repülőgépekkel és helikopterekkel bo­nyolítják le. Az AN 124 Ruszlan típusú repülőgép teherbíró képessége 150 tonna, s a világ leggazdaságosabb helikoptere a húsz tonna teher szállítá­sára képes Ml 26 típusú gép. ■ A New York-f rendőrség az utóbbi három nap alatt 90 százalék­Rádiófelvétel a Thália Színházban A Magyar Területi Színház Thália Színpadának vezetősége értesíti a kö­zönséget, hogy Marc Camoletti Leszál­lás Párizsban című vígjátékát - amely­nek bemutatóját a társulat Jozef Felba­ba rendezésében a közelmúltban tar­totta - e hét csütörtökjén 15 órai kez­dettel a Csehszlovák Rádió magyar szerkesztőségének kérésére újra játsszák. A vígjáték nyilvános rádiófel­vételére és az esti előadásra is várják a színházkedveló közönséget, (-szák) kai kevesebb bírságot rótt ki tilosban való parkolásért s hasonló szabályta­lanságokért, és csaknem 30 százalék­kal kevesebb embert vett őrizetbe, mint tavaly ugyanebben az időszakban. Ezenkívül egynegyedük beteget jelen­tett. így akarják meghiúsítani a felsőbb szervek rendelkezését, melynek értel­mében öt évnél tovább egy rendőr sem maradhat ugyanabban a körzetben. &ÚJ szú Kiad|a Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága. Főszerkesztő: Kiss József, helyettes főszerkesztő: Szarka István és Csetö János. Szerkesztőség: 815 81 Bratislava, Gorkého 10., telefon: 309. 331-252, 332-301 Főszerkesztő: 532-20. Szerkesztőségi titkárság: 550-18. Gazdasági ügyek: 506-39 Távíró: 092308. Adminisztráció: Pravda Kiadóvállalat, 815 80 Bratislava, Volgogradská 8 Fényszedéssel készül a Pravda, az SZLKP Nyomdaipari Vállalatának 02-es üzemében (815 80 Bratislava, Martanovičova!21). Hirdetési iroda magánszemélyeknek: 815 80 Bratislava, Jiráskova 5 , telefon 337-823. 337-825 Hirdetési iroda közuleteknek: 815 80 Bratislava, Vajanského nábrežie 15.. II. emelet, telefon: 551 -83, 544-51. Előfizetési díj havonta - a vasárnapi kiadással együtt - 14,70 Kčs A vasárnapi kiadás előfizetési dija negyedévenként 13,- Kčs. Terjeszti a Postai Hírlapszolgálat, előfizetéseket elfogad minden posta és kézbesítő. Külföldi megrendelések: PNS Ústredná expedícia a dovoz tlače. 813 81 Bratislava. Gottwaldovo Index 48 011 námestie 6.

Next

/
Oldalképek
Tartalom