Új Szó, 1986. október (39. évfolyam, 231-257. szám)

1986-10-13 / 241. szám, hétfő

A könyves szakmában mondo­gatják, hogy egy ország művészeti könyveit, képzőművészeti kiadvá­nyait látva megállapítható papír- és nyomdaiparának, de kultúrájá­nak a fejlettségi színvonala is. Ez csak természetes, hiszen ma már éppen ezek a kiadványok igénylik a könyvtervezés, a könyvművé­szet, a tipográfia és a papírgyártás legkorszerűbb technológiáját, va­lamint a legigényesebb olvasókat. Nem véletlenül tartják számon a világban az NDK könyvművé­vészeti kiadóinak. Termékei közül az UNESCO a világ legszebb mű­vészeti kiadványainak katalógusá­ba eddig mintegy százat vett fel. 400 nagyméretű és 800 kisméretű reprodukción a világ festészeté­nek legszebb alkotásait kínálják a kispénzű vásárlóknak. A kiállítá­son elsősorban egy monumentális vállalkozásuk hívja fel magára a fi­gyelmet. Idén jelenik meg a har­minc kötetesre tervezett Das all­gemeine Künstlexikon (Általános művészeti lexikon) második köte­te. A tervek szerint ez a kézikönyv valószínűleg a világ 800 ezer mű­vészét mutatja be. Bár születését tekintve a drez­dai Verlag der Kunst a legfiata­labb, a kiadványainak széles ská­lája miatt nagy népszerűségnek örvend. Annak idején ez a kiadó adta ki a világsikert aratott Hie­ronymus Bosch életművét bemu­tató albumot, amelynek Wilhelm Fraenger volt a szerzője és össze- llítója. Említést érdemlő vállalko­zásaik közül kiemelkedik az a két zsebkönyv-sorozat, amelyben is­A lenini nemzetiségi politika _______eredményei_______ Mag yar irodalmi élet a Szovjetunió Kárpátontúli Területén Szellemi értékben számolva szetét. Nemcsak a nagy és régi kiadók képviselik ezt, hanem a vi­szonylag új vállalatok is. Nemzetközi könyvkiállításokon és vásárokon kívül ritkán adódik arra alkalom, hogy a nagyközön­ség a könyvkiadásnak ezzel az igényes ágával szinte teljes ke­resztmetszetében megismerked­jen. Az NDK bratislavai Kulturális és Tájékoztató Központjában nemrég három kiadóvállalat leg­szebb könyveit bemutató kiállítás nyílt. Nem is ez a felfigyeltető ebben, hanem az ott látható, fella­pozható képzőművészeti és mű­vészeti kötelek sokszínű, szerte­ágazó tematikája. Nem véletlenül különböztetem meg minduntalan a „képzőművé­szeti“ és a ,,művészeti" könyve­ket, hiszen az egyik kiállító, a Henschelverlag igencsak széles terepen tevékenykedik. A képző­művészettől, a színházon, a fil­men, az építészeten át az úgyne­vezett kisművészetekig (fotó, pan­tomim, balett, opera, cirkuszmű­vészet) minden témát felvállal. El­sősorban két kiadványára hívnám fel a figyelmet. Az egyik a 450 szerző 1500 drámáját bemutató Schauspielführer (Színházi kala­uz), a másik a sok országban nélkülözött kiadványféleség a Sammlung Kunst der DDR (Az NDK képzőművészeti gyűjtemé­nyei), amelyben az ország galériá­iban megtalálható valamennyi festményt és plasztikát felsorolják. A lipcsei' Seemann-Verlag a nemzetközi könyvkiállításáról és nyomdaiparáról híres városban te­vékenykedik. A céget 1858-ban alapították, s egyike a német nyelvterület legrégibb képzőmű­ÚJ KÖNYV Ének az éjben SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK 1939-1945 SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK 1939-1945 Ének az éjben MADÁCH Az antológia szerkesztője és a kor­szak elismert szakértője, Turczel Lajos írja ennek a valóban hiánypótló vállal­kozásnak a jelentőségéről: egy fontos kérdést teszünk fel: helytálló-e az eddig kialakult nézet, mely szerint a csehszlovákiai magyar irodalom foly­tonossága a Szlovák Állam idején megszakadt? Nos, antológiánk éppen azt igyekszik bizonyítani, hogy az 1918-19-től bontakozó kisebbségi iro­dalmunk folytonossága ebben a nehéz korszakban sem szakadt meg, csak társadalmi bázisai és mennyiségi összetevői szűkültek meg erősen." meretterjesztő stílusban a kispén­zű olvasókhoz is eljuttatják a kép­zőművészet megértéséhez nélkü­lözhetetlen ismereteket. Felfigyel­tető, hogy ennek a kiadónak a könyvei között sok olyat találunk, amelyben érdemtelenül háttérbe szorult vagy elfeledett művészeket mutatnak be a világ képzőművé­szeti kultúrájából. A bevezetőben a fejlett papír- és nyomdaiparról szóltam, amely nélkül aligha lehet ma már igazán értékes és szép művészeti kiadvá­nyokat készíteni. Az NDK-ban négy nagy nyomda foglalkozik ez­zel a műszakilag igényes feladat­tal. Ez egyben azt is jelenti, hogy a kiadók nincsenek kiszolgáltatva monopolhelyzetben lévő nagyvál­lalatnak. A két lipcsei és az egy- egy zwickaui illetve erfurti tipográ­fiai műhelyekben, a bizonyos mér­tékű papírkorlátozás ellenére is, mindig minőségileg kiváló köny­vek készülnek. Szépen ható köz­helyként a ,,guttenbergi hagyomá­nyokat" is emlegethetném, csak­hogy ennél jóval több szükségel­tetik a szép könyvhöz. Mindenek­előtt olvasói érdeklődés, mert enélkül aligha lehet ilyen széles műszaki és szellemi bázisokon fo­lyó művészeti könyvkiadást finan­szírozni. Úgy látszik az NDK-beli kiadóknak kifizetődő - legalábbis szellemi értékben számolva - több nálunk ritkán tapasztalt vál­lalkozás is. DUSZA ISTVÁN A Szovjetunió Kárpátontúli Te­rületének közel 1,2 millió lakosá­ból mintegy 170 ezer magyar anyanyelvű, akik a Tiszaháton- Ungvár, Munkács, Beregszász- és Nagyszőllős környékén élnek. E gazdag történelmi hagyomá­nyokkal rendelkező vidék távol volt az irodalmi központoktól. így csak néhány név jelezhette az ilyen irányú kibontakozást: Cza- bán Samu, llku Pál, Tamás Mi­hály, Sáfáry László, Sas Andor, majd a háborús években Györy Dezső és Illés Béla. A mostoha természeti viszonyok ellenére gyorsan gyarapodó lakosság nyo­moráról rajzolt megrendítő képet Balogh Edgár, Fábry Zoltán és Ivan Olbracht. Ezrek vándoroltak ki, és a háború innen is szedte áldozatait. 1945-tel új élet kezdődött az itt lakók számára. Az első feladat az újjáépítés volt. A kulturális és ezen belül az irodalmi élet is csak ez­után állhatott talpra. Mivel több­nemzetiségű területről van szó- ukrán, magyar, orosz, román -, ezért számukra a lenini nemzeti­ségi politika szellemében meg kel­lett teremteni a kibontakozás felté­teleit. Az anyanyelvi iskolák meg­nyitása mellett először az újságok biztosították a tájékoztatás és a művelődés forrását, mint például a beregszászi Vörös Zászló, az ungvári Kárpáti Igaz Szó. A Kár­páti Kiadó Ungváron már 1951- ben kiadja Balla László (Bakó László néven) verseskötetét, Zengj hangosabban! címmel. In­nen számítható a népességére nézve legkisebb magyar nemzeti­ségi irodalom megindulása, mely­nek kezdetben sem hagyományai sem kiemelkedő alkotói nem vol­tak. Ám 1945-ben Új Hang címen már megjelent az első antológia is. Az eddigi negyven év terméséből válogató, tavaly kiadott Sugaras utakon című gyűjteményes kötet már harmincöt szerzőt sorakoztat fel, de a kritika és egyéb szakiro­dalom nem is szerepel benne. Igaz viszont, hogy helyet kapott Győry Dezső, aki 1940—49 között Beregszászon élt, a sarlós Sándor László, valamint Osvát Erzsébet, Szenes László, Györke Zoltán, akik valamennyien Magyarország­ra költöztek, illetve Kovács Vilmos és Csengeri Dezső az utóbbi években elhunytak közül. És ott van Skrobinec Jurij ukrán költő, aki magyar nyelven is ír. Termé­szetes, hogy e válogatásban nem feledkeztek meg róluk. Hiányzik viszont például Balla Teréz, Kádas Katalin, Barta Zoltán, Prófusz Jó­zsef és a kritikai és fordítói munká­val foglalkozó Dalmay Árpád. Gortvay Erzsébet és Vaszócsik Vera irodalomtörténészek neve is csak az értékelő utószóban buk­kan fel, pedig ők is szerves részét képezik ennek az irodalomnak, de felsorolhatnánk még itt Debreceni Mihály (kritikus, e kötet szerkesz­tője), Petro Lizanec (a kötet élet­rajzi adatainak és bibliográfiájának összeállítója, az ungvári magyar tanszék vezetője), Kótyuk István, Horváth Katalin, Kovács Elemér nevét a be nem mutatottak közül. A harmincöt szerző kétszázhar­minc művét, verset, novellát, elbe­szélést elemezve így is nyugodtan elmondhatjuk, hogy ez az iroda­lom felnőtt ahhoz, hogy fennmara­dását kiérdemelje. A legjelentősebb alkotók közül a már említett pálóci (Pavlovce nad Uhom) születésű Balla Lász­lót kell kiemelnünk, aki szobrász­ként kezdte, majd újságíróként a Kárpáti Kiadó és a Ragyanszka Skola (tankönyvkiadó) magyar osztályának, valamint a Kárpáti Igaz Szó újjászervezésének veze­tő egyénisége. Több mint húsz kötet (versek, novellák, regények, riportok, tankönyvek) "fűződik nevéhez, több müvet ukrán ey orosz nyelvre is lefordították. Kez­deményezője volt 1971-ben a Kárpáti Igaz Szó égisze alatt megindult József Attila Irodalmi Stúdiónak, amely jelenleg a fiatal alkotók fóruma, és eddig 15 önálló kötetet jelentetett meg a lap ha­sábjain, könyvtükör formában tör­delve, otthon kivágva és összefűz­ve könyvként eltehető módon. Ha feltételezzük, hogy ezt minden ol­vasó megteszi, akkor ez 38 ezer példányt jelent (!). Nemcsak iroda­lomszervező munkássága érde­mel dicséretet, hanem művei is meghatározóak. Az 1977-ben megjelent Visszapillantó tükör cí­mű gyűjteményes kötete után a két éve kiadott Totális fényben című novellákat tartalmazó köny­Egy régész regénye Zolnay László könyvéről Zolnay László nevét 1974 tava­szán tanulta meg a régmúlt korok emlékei iránt fogékony humán műveltségű nagyközönség. Ekkor kerültek ugyanis a felszínre a bu­dai vár ásatása során azok az - azóta méltán híressé vált - góti­kus szobortöredékek, amelyek egy csapásra megváltoztatták a középkori magyar művészetről kialakított addigi ismereteket. Amíg a szakemberek azt megelő­zően ugyanis legfeljebb, különféle analógiákra támaszkodva, feltéte­lezték egy európai színvonalú szobrászat meglétét a Kárpátme­dencén belül, ezek a töredékessé­gükben is impozáns leletek kéz­zelfogható bizonyítékát szolgáltat­ták ennek. De ki volt az az ember, akinek köszönhetően a budai góti­kus szobrok napvilágra kerültek, akinek lenyűgöző, hatalmas mű- vetlségról árulkodó művei (Kin­cses Magyarország, Elátkozott Buda - Buda aranykora, A magyar muzsika évszázadai stb.) közép­kori művelődéstörténetünkről olyannyira kitágították ismeretein­ket? Ki volt az az ember, akinek közismertté válása után egy bő évtizeddel már váratlan, hetven évesen bekövetkezett halálán döbbenhettek meg lelkes olvasói? A Magvető Könyvkiadó Tények és Tanúk sorozatában megjelent Hírünk és hamvunk című kötet (Budapest, 1986), amely Zolnay László önéletrajzi írásait tartal­mazza, a várhatónál is nagyobb alapossággal, árnyaltsággal vála­szol a fenti kérdésekre. Olyannyira gazdag, meglepő fordulatokban bővelkedő életutat, az életút kísé­rőjelenségeinek jó megfigyelőké- pességről tanúskodó hű rajzát tár­ja elénk ez a könyv, hogy már-már kételkedem ismertetésem címe - amely Ceram A régészet regé­nye című könyvére utal - létjogo­sultságában. Talán az „egy ember regénye“ találóbb megnevezés lenne, vagy még inkább a „husza­dik századi Kelet-Európa korraj­za“, hiszen amellett, hogy a szer­ző saját és tágabb környezete há­nyatott sorsát mondja el, egyúttal tájaink közelmúltjának, ha kissé szubjektiven is, de hiteles törté­nelmét festi meg. Közben egy sok­oldalú „reneszánsz ember“ élet­útja bontakozik ki előttünk, aki volt lapkiadó és nyomdaigazgató, je­lentetett meg verseskötetet, filozó­fiai eszmefuttatást, írt bábjátékot, drámát, művészettörténeti érteke­zést, volt „órabéres napszámos“, majd múzeumigazgató és tudo­mányos főmunkatárs... Mindezek ellenére mégis találó ez a - látszólag - szűkítő cím (Zolnayt mindennek lehet monda­ni, csak könyvtárszobájába, leletei és cédulái közé elzárkózó szaktu­dósnak nem), hiszen, ahogy a gó­tikus szobrok megtalálásával kap­csolatban ő maga mondta: „eze­ket csak megtalálni lehetett - ke­resni nem". De azt is nyomban hozzáteszi, hogy „a Szerencse szeszélyes istenasszonya csak annak az ágya szélére ül, aki sze- relmetes szívű, és áhítattal keresi ót". És valóban, az életút varga­betűit a visszaemlékezővel ismét végigjárva tapasztalhatjuk, hogy valahol állandóan ott kísért, a hát­térben meglapulva, majd kacér­kodva elő-elővillanva ennek a nagy fölfedezésnek az „elősze­le“. „Kereste“ hát ő nagy áhítat­tal, impozáns életművet alkotó be­csületes, fáradhatatlan munkával, még ha nem is ezeket a szobrokat (mert hiszen azt senki nem tudhat­ta, hogy egyáltalán léteztek), de valamit, ami annak az embernek évtizedeket felemésztő „apró­munkáira) koronát tehet, aki már gimnazista korában, a tanítást is „elbliccelve“ a levéltárban forrás­tanulmányokat folytatott, és ered­ményeit szaklapokban közzé is tette. Minden könyv megtalálja a maga olvasóját - mondják. Ki­terjeszthető ez a régészeti felfede­zésekre is: a budai szobortorzók arra érdemesebb megtalálójukra nem is találhattak volna! Hát, eze­kért érzem én jogosultnak a fenti címadást. Talán e rövid, lényegében csak a maga címét magyarázó ismerte­tésből is kivilágiig, hogy a kötet nem a tudományos eredmények megszületése körülményeinek száraz bemutatása. A műhelytit­koknak szenzációhajhász kitere­getését sem tartalmazza, hanem sziporkázó humorral, sokszor ke­gyetlen önkritikával, exhibicioniz­musba hajló őszinteséggel színe­zett freskóját annak a kornak, amelyben egy emberből végül iS' az egyik leghíresebb magyar ré­gész lett. A kötet éppen ezért az olvasók legszélesebb rétegeinek az érdeklődésére tarthat szá­mot. LISZKA JÓZSEF ve az életmű további gazdagodá­sáról tanúskdik. A másik nagy egyéniség a már tíz éve halott Kovács Vilmos volt, akinek a Vallani kell című verskö­tete, majd a Holnap is élünk című regénye a hatvanas években új szellemet hozott ebbe az iroda­lomba. Négy verskötete közül az egyik oroszul is megjelent. Az első nemzedék sorából Sütő Kálmán az, aki már a harmincas évek óta publikál. Lelkeket jöttem venni című Beregszászban 1936- ban megjelent kötetét elkobozták. Stílusa és életsorsa a mi Csontos Vilmosunkéhoz hasonlatos. Leg­utóbbi kötete - S az életem most széjjelosztom - válogatást kínál eddigi alkotásaiból. Nem lebecsü­lendő az sem, hogy mint megbe­csült öregje a kárpátalji irodalom­nak ma is odafigyel a fiatalok indu­lására, felajánlásokkal támogatja az irodalmi pályázatokat. Az elsők közt indulók csoportjába tartozott Szalai Borbála, aki eddig négy gyermekvers kötettel jegyeztette be magát. A fiatalok, főleg az ötvenes évek szülöttei az irodalmi stúdió keretében termékeny alkotómun­káról adnak számot. Az Igaz Szó irodalmi oldalai, az önálló alkotá­sokat havonta megjelentető Len­dület és a kritikáknak, fordítások­nak helyet adó Neon rovatok, va­lamint gyűjteményes kiadványaik (1972 - A várakozás legszebb reggelén, 1977 - Szivárványszín­ben, 1982 - Lendület almanach), rendszeres összejöveteleik élet­képes nemzedéki csoportosulást feltételeznek. A költők közül Balla D. Károly, Balogh Balázs, Dupka György, Vári Fábián László, Fe- renczi Tihamér, Fodor Géza, Fü­zesi Magda, Köszeghy Elemér és Tárczy Andor munkásságát kell kiemelnünk. Bár itt sem oly nagy a prózaírók tábora, illetve sokan a vers mellett a prózát is művelik, de Györke László, Keresztyén Ba­lázs, Nagy Zoltán Mihály már jó- néhány elbeszéléssel illetve no­vellával hívta fel magára a figyel­met. Többségük pedagógus vagy szerkesztőségben dolgozik. Na­gyobb részt az ungvári egyetem filológiai karán 1963-ban létesült magyar tanszék neveltjei. Sokan fordítanak ukránból, oroszból, de az ő írásaik is megjelennek eze­ken a nyelveken, mint két éve Balla D. Károly versei Ivan Petrov- cij, beregszászi ukrán költő tolmá­csolásában, aki többek között már Tőzsér Árpádtól is fordított egy csehszlovákiai költészetet bemu­tató antológia számára. A Kárpáti Kiadó évente két- három kötetet jelentet meg ma­gyarul. A tankönyvkiadó közel száz iskolát lát el magyar köny­vekkel, ami évente 28-30 könyvet jelent. Egyetemi tankönyvet Kijev­ben is kiadnak magyarul, mint 1986-ban a Petro Lizanec szer­kesztésében osszál lított Beveze­tés a nyelvtudományba címűt (300 oldalon 960 példányban). A Kár­páti Kiadó gondozásában megje­lenő kötetek példányszáma általá­ban ezer, de a bő publikálási lehe­tőséget nyújtó és gazdag irodalmi anyagot felsorakoztató Kalendá­rium évente 14 ezer példányban jut el az olvasóhoz. Jellemző vi­szont az, hogy az üzleteknek szin­te valamennyi faluban van könyv­részlegük, ahol a magyarországi könyvek bő választéka mellett a helyi kiadványok a megjelenés után szinte csak hetekig kaphatók. Van tehát olvasóközönség, és van igény az otthoni szerzők műveire. Kulturális életükhöz szorosan hoz­zátartozik még az is, hogy az ung­vári rádiónak és televíziónak hosszú évek óta van rendszeres magyar adása. Mindez a lenini nemzetiségi po­litika gyakorlati érvényre juttatásá­nak jó példája, melynek alapvető tézise a nemzetiségek kulturális életének kibontakoztatása. Mind­ez abban a Szovjetunióban, ahol a magyar nemzetiség az összla­kossághoz képest még egy ezre­léket sem tesz ki. MIHÁLYÉ MOLNÁR LÁSZLÓ ÚJ SZÚ 4 1986. X. 13.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom